Tömeg és tehetség viszonya
Avagy: Meddig pótolhatja a részvétel látszata a tényleges részvételt?

A bejegyzésben napjaink „tehetségmítoszának” néhány téveszméjét fogalmazom meg. A tehetség monopoljáradékot vívott ki magának az elmúlt évtizedekben, mert felismertette, és elismertette a társadalommal, hogy az általa adott egyedien magas minőség, az általa adott egyedien új megoldások mással nem helyettesíthetők.

Mit okoz ez a rendkívül különleges kezelésmód és az ezzel járó óriási javadalmazásbeli különbség? A kiemelkedő tehetség menedzselésére és a belőle nyerhető extraprofitra egy egész „tehetségipar” szakosodott. Kiemelkedő tehetségnek beállított műzsenik tömegében élünk. A műzseni a gyártójának kiszolgáltatott, ezért idomítható: könnyebben hoz ugyanakkora profitot.

Bárki zseni lehet, akit a tehetségipar annak deklarál. Közhiedelemmé vált, hogy a tehetség olyan, mint a lottó: mindenki megszerezheti rá az esélyt, ha egy minimális erőfeszítést megtesz, és utána csak várja-várja, hogy kihúzzák végre az ő számát, és belőle is lehessen zseniceleb. Az a nagyon sokrétű eszközökkel gerjesztett tévhit, hogy tehetségcsinálás egy demokratikus, közösségi aktus, szintén a tehetségipar valódi hatalmát elrejtő mechanizmusok egyike.

Megosztás
A szabadság hálózatos értelmezése
Avagy: Miért ad a megváltás szabadságot?

 

Ahogyan a blogot rendszeresen olvasók ismerik, a hálózatot a legtágabb értelemben és a világon létező Minden hálózatának fogom fel. A szabadságnak ezen a legszélesebb hálózatos értelmezésében válik a kérdés megválaszolhatóvá: Miért ad a megváltás szabadságot?

Ha a Mindennel kapcsolatba kerülünk – a hálózat teljességét be tudjuk járni. Ennek a kiterjedésnek a mértéke a szabadságunk igazi foka. A Mindennel való összekötöttség ugyanis felszabadít bennünket a helybeli kötöttségek alól. Mit tehetünk a szabadságfejlődésünk elősegítésére, ameddig még nem jutottunk el a teljesség megérzéséig? A fokozatos szabadságnövelés hálózatos útját pontosan az az újdonságkereső stratégia írja le, amelyet egy régebbi blogbejegyzésben részleteztem.

Az igazi szabadság a nagy K-val írt Kreativitás. Az, amelyik hosszú távon látja be a történéseket, amelyiknek van átlátása és mersze is arra menni, amerre még nem ment senki sem. Az ilyen ember találja meg a Teljességet. És itt önfejlesztő feladata bevégeztetett. Nem marad számára más hátra, semmint megmutatni az Utat másoknak is. Az Utat, amelyik mindenkinek éppúgy más, mint a benne rejlő tehetség, de mindenkinek ugyanoda, a megváltás szabadságába vezet.

 

Megosztás
Viselkedésünk meghatározottsága
Avagy: Mi minden képes befolyásolni a döntéseinket?

A blogbejegyzésben néhány olyan kutatási eredményt sorolok fel, amelyek megmutatják, hogy naaagy objektivitásunkban milyen esendőek, és a környezet általunk fel nem mért hatásainak mennyire kiszolgáltatottak vagyunk. Az élettapasztalattal összegyűjtött mértékletességünk és bölcsességünk segíthetnek minket abban, hogy legalább néhányat elkerüljünk e csapdák közül.
   
Az objektivitás sérülésének egy igen gyakori példája az antropocentrikusság, amely abban az irracionális dühben is megmutatkozik, amivel a számítógépünket, mint minket eláruló társunkat tudjuk verni, ha az nem működik. Egy vizsgálatban azok szerint voltak a legemberibbek az egyes eszközök, akik a személyiségjegyeik alapján a legmagányosabbak voltak. A túlzott biztonság azonban hajlamossá teheti az embereket arra is, hogy másokat élettelen tárgyaknak lássanak.

Megdöbbentő hatások befolyásolhatnak bennünket. A számomra legmegdöbbentőbb tanulmány azt mutatta meg, hogy amikor a bírók nem esznek, éhségük növekedtével 65%-ról akár nulla %-ra is csökkenhet az általuk meghozott kedvező ítéletek száma, ami újra felmegy 65%-ra egy szünet és étkezés után…

 

 

Megosztás
Tehetségek Kínában
Avagy: Élmények a múlt heti kínai utam során


 

Az elmúlt hetemet tehetséggondozással és hálózatkutatással a Peking-Sanghai-Shijiazhuang háromszögben töltöttem. Talán a legfontosabb beszélgetés a Chinese Association of Science and Technology vezetőségével folyt (lásd fenti kép), ahol a szervezet végrehajtó titkára, Xu Yan-Hao úr (tőlem jobbra) fontosnak tartotta a magyar tehetséggondozó tapasztalatok adaptálását. (Az út sikerét nagymértékben meghatározta a pekingi magyar nagykövetség tudományos attachéjának, Szilas Cecíliának a kiváló segítsége, aki tőlem balra áll a képen.) A bejegyzésben először hét általános, majd három tehetséggondozó kínai tapasztalatomat osztom meg az Olvasóval.

Csaknem tíz éve jártam Kínában a legutóbb. A kínai társadalom azóta túlgyorsult. Óriási lett a teljesítménykényszer. Mi, magyarok pszichés problémák egész sorával válaszolunk egy ilyen helyzetre. A kínaiak a bejegyzésben leírt teljesítmény-visszatartó és önvédelmi reflexeket alkalmazzák, hogy ne legyen minden olyan gyors, mint amilyen lehetne. Nem mellékesen: az „önhatékonytalanítás” munkahelyet is teremt.

Peking egyik legjobb középiskolájában nemcsak a tudományt oktatják emberközeli módon, de óriási teret adnak a sportnak és a művészeti hagyományoknak is. A kínai gyermekek „gazdagító” tehetséggondozása a reggel 7-től este 8-ig tartó tanítás után kicsit nehéz. Érdemes nálunk már most elgondolkodni azon, hogy a tehetségnek minden újonnan formálódó rendszerben is meg kell őrizni a szabadidőt. A kínaiaktól elképesztően sokat tanulhatunk agyvisszaszívásban. A bejegyzés végén ennek egy vázlatos modelljét is leírom.

 

Megosztás
Körkép a munka világából
Avagy: Miért vált ilyenné a magyar munkavállaló?


 

A blogbejegyzésben négy történetet idézek fel az ifjú magyar munkakezdőkről: segédmunkásról, vízvezeték szerelőről, külkereskedőről és tanítóról. Az ötödik példa az ellenpélda: egy kiváló fiatal orvosról szól.

Miért nem érzi meg sok fiatal azt, hogy ő tulajdonképpen mit ér? A tömeges érettségi és felsőoktatás, a celeb-jelenség, az újgazdag-jelenség mind-mind hozzájárul ehhez, de e viselkedésben egy új generációs lázadás körvonalai is felsejlenek. A rendszerváltáskor született generációk most érnek el oda, hogy munkát vállaljanak. Ez a nemzedék messze nem kapott annyi szeretetet a gyermekfejlődés legkritikusabb éveiben, mint amennyit az előző, vagy akár az utánuk következő generációk kaptak.

Malcolm Gladwell a Talent Grab című írásában meggyőzően bizonyítja, hogy tehetség a XX. század második felében emancipálódott, és ahelyett, hogy behódolna, maga kéri meg a saját maga árát. Van ebben igazság is persze. Csak ha az egyediségem tudata pofátlansággal párosul, és – ráadásul – mindehhez mégcsak nem is vagyok egyedi, akkor valami nagyon elveszett. Az áldemokrácia, ha mindenki úgy érzi, hogy ő legalább olyan jó, mint az ország legjobbjai. Érdemes megfontolni a Liliomos Mozgalom alapelveit, és minden idők egyik legjobb amerikai baseball játékosának, Stan Musial-nek a példáját, aki 20% fizetéscsökkentést kért egy igen rossz bajnoksági szezonja után.

 

Megosztás
Mi különbözteti meg a szinesztéziát a mosléktól?
Avagy: Mi az a pont, amitől kezdve a kreativitás szimplán marhaság?

 

A szinesztézia olyan mentális jelenség, amelyben egyik érzékszerv által keltett benyomás aktivál egy másik érzetet. A moslék olyan szinesztézia, amely egymáshoz nem illő tartalmakat elegyít. A bejegyzésben azt a határt próbálom meg körülírni, amely az újat teremtő kreativitást elválasztja a szimpla marhaságtól.

A köznapi szóhasználatban a kreativitás a váratlansággal jellemezhető. Nem minden kreatív, ami meglepően új. Kreatív csak az lehet, ami a mellett, hogy nagyon új, hasznos is. A kreativitás tehát egy megfelelően eltalált egyensúlyi viszony a megdöbbentően új, de ugyanakkor az emberek által még szélesebb körben használható megoldások között.

A „helytelen” kreativitásra a hazai túlburjánzott és minőségi kontroll nélküli reklámipar szolgáltat számos példát. Ugyanakkor a „helyes” kreativitás elképesztő reneszánszát éljük idehaza. Ennek egyik példájaként négy olyan cukrászműhelyre hívom fel a figyelmet, amelyek kiválósága példa nélkül áll.

Megosztás
Tartalom átvétel