A szabadság igazi arca
Avagy: Ránk lehet-e bízni a Földet?


A szabadság egy olyan kincs, amelyért a magyar nép nagyon nagy árat fizetett. De vajon értjük-e, hogy mi az? Az a szabadság, amire képesek vagyunk, még a gyermek tomboló, mindent akaró szabadsága, vagy eljutottunk-e már a felnőtt kor lenyugodott, elfogadni tudó, felelős és bölcs szabadságához?

A fogyasztói társadalom szabadsággyilkos társadalom. A többet és még többet reflexe nem azonos a szabadsággal. A szabadság nem abban áll, hogy választhatok. Az igazán szabad döntésben a „megtehetném, de nem teszem meg” döntése, és a „mást, újat teszek helyette” kreatív, alkotó döntése is benne foglaltatik. Az igazán szabad döntés nem valami ellen tesz, hanem valamiért. Nem kudarckerülő, hanem sikerkereső. Nem reflexív, hanem pro-aktív. Az igazán szabad döntés nem csak beágyaz, hanem megadja a kitörés esélyét is. A szabad döntés hosszú távon gondolkodik, és ezzel kifeszíti a túlélés hosszú távú esélyeit.

A valóban szabad döntéshez szabad, kiforrott, integráns egyéniség kell. Olyan, amelyik ismeri és vállalja önmagát. Az ilyen egyéniség már felnőtt. Elsajátította már a felnőtt kor lenyugodott, elfogadó, felelős bölcsességét. A XXI. század túlfogyasztási őrületében csak akkor őrizhetjük meg a Földet és rajta magunkat, ha az előttünk álló döntésekhez végre felnövünk.

 

A kiválóság határai: a mindennapi munka dicsérete
Avagy: Hogyan gazdagíthatja a tehetség igazán az összképet?

Az igazi tehetség kivételes alkotásokkal és viselkedéssel véteti észre magát. Hányszor és mennyire kivételesek egy tehetség mindennapjai? Mikor és meddig hasznos ez a kivételesség? Összeegyeztethető-e a zavarbahozóan új a harmóniával? Kell nekünk ez a luxus egy válság közepén? Érték-e az, ami nem kivételes?

A válasz kettős. A kivételességre éppen hogy egy válság közepén van a legnagyobb szükség. A válságot teremtő új helyzet új megoldásokat kíván. Az a kreativitás, ami a szokásos körülmények között azért is luxus, mert nem megbízható, egy válságban a csoport életbiztosítása lesz.

Ugyanakkor a legtöbb tehetség, a legtöbb kivételes alkotás kibontakoztatása „szürke” munkával teli napok ezreit igényli. A kivétel csak egy patikamérlegen meghatározott arányban gazdagítja az összképet a legjobban. Ez az a skálafüggetlen arány, amelyet a hálózatok vonatkozásában Barabási László  jellemzett először. Tízszer kivételesebb viselkedésből pontosan tizedannyi kell ahhoz, hogy a harmónia fennmaradjon. A mindennapi, tisztességes, minőségi munka nélkül nem alakulhat ki az a harmónia, ami nélkül csoda teremhet ugyan, de tartós jóérzés soha.


A folyamatos, hosszú távú építkezés, mint polgári erény
Avagy: Mikor nem lesz életveszélyes a magyar májkonzerv?

hosszu

Nem merünk hosszú távon, nagy ívben gondolkodni. Földhözragadtak az álmaink. Mindent azonnal akarunk: ma, nekem, most. Tartós aprómunka távlati célért? Nem megy. Pedig csak ez ad sikert.

Történelmi kiszolgáltatottság és bizonytalanság szabálykerüléssel súlyosbítva? Értékrendet és viselkedéskultúrát hagyományozó közösségek hiánya? Századnyi elmaradást habzsoló fogyasztói népőrület? Csak a huszárrohamot ismerő néplélek? Az ok ezernyi lehet: az eredő baj közös.

Így rohad el a Nádas Péter által leírt I. osztályú WC a vonaton, ezért életveszélyes a magyar májkonzerv, és ebből is fakad a folyamatos reformdüh. Pedig lehetne ezt máshogy is. Kiszedhetnénk a füvet a díszkő burkolat kockái közül, lehetne fokozatosan is üzletet építeni, és lenyugodva is elbeszélgethetnénk közös dolgainkról. Álom? Nem. Ez az, ami ma még kivétel, de ami belőlünk egyedül megmarad a XXI. század válságai után.

Tartalom átvétel