Katasztrófák sora ketyeg alattunk
Avagy: Petíció mindenkinek saját magához és javaslat egy megújulási mozgalomra
Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Kolontár óta valami megváltozott bennem. Kolontárba belesűrűsödik mindaz a nemtörődömség, ma-el-nem-végzett munka, lopkodás és mérhetetlen önzés, amely erre az elnyomorodott országra jellemzővé vált az elmúlt két évtizedben. Az ország személyes és mindennapos szétverésében átléptünk egy határt, amelyet büntetlenül nem lehet átlépni.

A komplex rendszerekkel kapcsolatban az elmúlt évtizedben felgyűlt tudományos ismeretek szerint katasztrófák egész sora időzített bombaként ketyeg alattunk. Az összetett rendszerek robusztusak. Sok hibát elviselnek - látszólag változatlanul. A hibák azonban nem múlnak el nyomtalanul. Összegződnek, és váratlan(nak látszó), lavinaszerű eseményeket indítanak el. Így gyűlik és gyűlik az elmúlt sok-sok év minden egyes napjának a felelőtlensége, és a fejünkre szép lassan, de minden komplex rendszer viselkedésével igazoltan bizonyosan, katasztrófaként visszahull.

A kolontári tragédiának vízválasztónak kell lennie. Arra kérlek, hogy nézz magadba, és fogadd meg, hogy Te személyesen nem engeded, hogy a hasonló katasztrófák tovább gyűljenek. Kérem azt is, hogyha ezt megfogadtad, és így nem fér hozzád már a nemtörődömség mocska, írd alá ezt a petíciót, nyúlj vissza az egyik legősibb tisztaság szimbólumhoz, a liliomhoz, és leginkább lélekben tűzd ki e Liliomot (amely már Szent Imre herceg szimbóluma is volt). Segíts egy olyan értékrend közös kialakításában, ahol a Liliom közösen formált és őrzött tiszta érték marad.

 

 
 

Ez a blogbejegyzés október 15-től november 17-ig követte a Liliomos Mozgalom eseményeit. 2010. november 17-én a bejegyzés frissítését lezártuk.

A Liliomos Mozgalom támogatóinak aktuális száma és a mozgalom friss hírei a mozgalom honlapján, a www.liliomos.hu honlapon találhatók.

 

Kolontár óta valami megváltozott bennem. Nemcsak a szerencsétlenül elpusztult ártatlanok miatt. Nemcsak a kibontakozó ökológiai katasztrófa méretei, és hosszú távú hatásai miatt. És nemcsak a katasztrófát okozók mérhetetlen tudatlansága és felelőtlensége miatt. Kolontár ugyanis nem egyedi eset. Kolontárba belesűrűsödik mindaz a nemtörődömség, ma-el-nem-végzett munka, lopkodás és mérhetetlen önzés, amely erre az elnyomorodott országra jellemzővé vált az elmúlt két évtizedben. (Ennek borzasztó hatásait a bekezdés mellett álló bauxitmaci – Czerkl Gábor ihletett fotója – hátborzongatóan jól szimbolizálja.)

 

Kolontár azért sem egyedi eset, mert az elmúlt időszakban felszaporodó katasztrófák – Kolontárhoz hasonlóan – mind-mind emberi mulasztások egész sorára is visszavezethetőek voltak. Ennek egyik példájaként a májusi borsodi áradás hatásai nem lettek volna akkorák, amelyek voltak, ha mindenki elvégezte volna a dolgát akár évekkel korábban – aki nem tette. Vegyük észre, hogy ebben az országban húsz éve (száz éve?) szinte senki sem végzi el a dolgát rendesen. Esik szét az ország. Nádas Péter barátom egy elképesztően pontos látleletét írta ennek meg egy hete „A dolgok állása” című esszéjében az Élet és Irodalom hasábjain. Az ország személyes és mindennapos szétverésében átléptünk egy határt, amelyet büntetlenül nem lehet átlépni.

  • Újsághír: "Nem lesz kész az idén az M43-as autópálya Szegedet elkerülő szakasza ... a fővállalkozók több milliárd forintot nem fizettek ki az alvállalkozóknak, emiatt azok az elkészült pálya egy részét visszabontották." Ehhez nekem -- ez elkeseredésen kívül, hogy mi már ennyire "gazdagok" vagyunk, hogy (a jogos indulatokat persze megértve) "passzióból" építgetünk és bontogatunk autópályákat -- nincsen kommentárom, mert egyszerűen nem találok szavakat.
  • A bejegyzés kapcsán Lévai Anikó hívta fel a figyelmemet Jared Diamond Összeomlás című, eddig általam botor módon még nem ismert könyvére, amely nagyon hasonló gondolatokat fogalmaz meg, mint amilyeneket itt leírtam.
  • Havass Miklósnak az És-ben 2005-ben megjelent hasonló látlelete ITT olvasható, és sajnos nagyon keveset vesztett az aktualitásából az elmúlt öt év alatt.
  • A Fekete Ország című film (a Krétakör 2004-es munkájából 2007-ben készített filmváltozat) is ugyanúgy az aktualitásával is sokkol, mint ahogyan hat éve...
  • Természetesen nemcsak az önostorozásnak van itt helye. A világ más nemzeteinek is van önvizsgálatra okuk. Csernobil, a Deepwater Horizon katasztrófa és sok más tragédia is mind-mind ugyanígy az előrelátás hiányára és egyedi emberi hibák sorozatára is visszavezethető volt. Az ENSZ biológiai sokféleségről szóló X. világkonferenciájának kiadványa szerint a britek túlnyomó része egy korábbi felmérésben a "biodiverzitás" szóról azt tippelte, hogy az egy mosópor... (persze kíváncsi lennék egy hasonló hazai felmérés eredményére is...)

 

A komplex rendszerekkel foglalkozó tudományok, így az általam is művelt hálózatkutatás az elmúlt évtizedben bizonyították azt, hogy egy bonyolult rendszert nem lehet minden határon túl hibákkal terhelni. A rendszer egy ideig ellenáll, és látszólag nem történik semmi. Aztán sok esetben viharos sebességgel megadja magát. A lavinaszerű eseménysort katasztrófaként éljük át. Katasztrófák egész sora időzített bombaként ketyeg alattunk. Amikor ezt írom, messze nem csak az almásfüzitői tározóra gondolok. Megszállott látomásaim sincsenek. Az elmúlt sok év minden egyes napjának felelőtlensége gyűlik, csak gyűlik, és a fejünkre szép lassan, de minden hasonló komplex rendszer viselkedésével igazoltan bizonyosan, katasztrófaként visszahull. Lehet, hogy legközelebb esetleg ledől egy óriási kémény egy lakótelepre, mert kilopták belőle a betont. Vagy esetleg menet közben szétesik egy széjjelrohadt vonat. Netán lezuhan az évek óta szétesőben levő légitársaság egyik gépe. Természetesen azt nem tudni, hogy milyen katasztrófa lesz, és azt még kevésbé, hogy mikor. Ezek, amelyeket példaként felsoroltam, szinte biztosan nem történnek meg soha. De az teljesen bizonyos, hogy saját magunk által évek alatt készítgetett bombák egész során ülünk.

 

Vannak és lesznek ennél „kisebb” katasztrófák is. Ezek már annyira mindennaposak, hogy teljesen megszoktuk őket. Magyarországon minden egyes órában csaknem három házasság bomlik fel. Minden egyes napon legalább hárommal többen lesznek hajléktalanok. Éppen ebben a pillanatban családok tízezreiben bántanak, aláznak, vagy ütnek meg valakit, és ezzel egy újabb katasztrófát készítenek elő.

 

A kolontári tragédiának vízválasztónak kell lennie. A meghalt szerencsétlenek emlékére gondolva arra kérlek, hogy nézz magadba, és fogadd meg, hogy Te személyesen nem engeded, hogy a hasonló katasztrófák tovább gyűljenek. Kérem azt is, hogyha ezt megfogadtad, és így nem fér hozzád már a nemtörődömség mocska, írd alá ezt a petíciót, amely elsősorban saját magadhoz szól, és másodsorban minden magyar emberhez. (A petíció szövege a bekezdés után is olvasható.) Utána nyúlj vissza az egyik legősibb tisztaság szimbólumhoz, a Liliomhoz, és tűzd ki e Liliomnak a bekezdés mellett lévő változatát -- leginkább lélekben. ( Teheted persze a valóságban is. A Liliom már Szent Imre herceg szimbóluma is volt. A cserkészektől elnézést kérek, ha a mellékelt Liliom nagyon hasonlítana ez az ő liliomukra, de ők amúgy is már régóta teljes joggal liliomosok. Lehet a mellékelt helyett akár rajzolni egy sokkal szebbet is. A viselkedés következetes tisztasága a lényeg, és nem a szimbólum maga. Az maximum csak segít.)  Kérem azokat az intézményeket, iskolákat is, ahol a munkahelyi közösség vállalja azt, hogy egymásra ügyelve fokozott tisztességgel végzi a munkáját ezentúl, hogy hasonlóképpen cselekedjenek. Végezetül pedig megkérlek, hogy SEGÍTS ebben a másiknak, mert ez egyedül nem megy. Segíts abban, hogy a felelősségére figyelmezteted, segíts az elvégzendő munkában is, és segíts egy olyan értékrend közös kialakításában, ahol a Liliom közösen formált és őrzött tiszta érték marad

A petíció szövege INNEN tölthető le, és alább is olvasható. A petíciót ITT lehet aláírni.

Aki Budapesten lakik, és a fenti liliomos logoval egy kitűzőt szeretne magának, annak azt javasoljuk, hogy menjen el a Copy General Krisztina körúti üzletébe (nyitvatartás hétköznap: 7-22, szombat/vasárnap 9-17), ott már tárolták a logo-t, és max. 5 perc alatt elkészítenek egy kitűzőt belőle.

Záró megjegyzés: félreértés ne essék, nem azt kérem Tőled, hogy hős legyél. Nagyon keveset kérek. Azt kérem, hogyha „Liliomos vagy”, akkor ne lopd el azt, sem a másiktól, sem az államtól, ami nem jár neked. Ha Liliomos vagy, akkor mindig arra is gondolj, hogy a munkád eredményén akkor is örökre ott van a neved, ha az esetleg nem látszik: dolgozz úgy, hogy büszke lehess arra, amit alkotsz. Ha Liliomos vagy, akkor ne csak a holnapban gondolkodj. Gondolj a gyermekeid, az unokáid jövőjére, és gondolj arra, hogy hova, micsoda magasságokba juthat ez az ország, ha Te (végre) minden áldott napon elkezded a munkádat rendesen elvégezni, és másokat is erre kérsz. Várd ki a sorodat türelemmel, állj a mozgólépcső jobb szélére, menj be a busz közepére, és add át a helyed az időseknek. Ilyen egyszerű ez. Ha Liliomos vagy, akkor segítsd mindebben a többieket. Esetleg csak annyival, hogy adsz a másiknak néha egy mosolyt.

Köszönöm:

egy Liliomos Társad

Ha csatlakozol Hozzánk, Liliomosokhoz, akkor kérlek, hogy

A blogbejegyzést eddig elolvasók száma itt látható.

A Liliomos Mozgalom támogatóiról szóló naprakész információk itt láthatóak.


Írások, linkek:

 

 

Válaszok (2010. október 16.)

Kedves Barátaim! Elsőként hadd írjam le azt, ami nyilvánvaló. Mérhetetlenül örülök annak, hogy sokaknak fontos üzenet volt a kezdeményezés. Ha csak egy embernek lett tőle egy jó napja, már akkor megérte. Ennél pedig – úgy tűnik – több is történt. És most jöjjön néhány tényleges válasz.

„Sándor” gondolataira válaszolva hadd erősítsem meg, hogy ma már a katasztrófák valamilyen szinten jelezhetőek előre is. A komplex rendszerek nagyon érdekesen változtatják meg a viselkedésüket akkor, amikor egy váratlan átalakulás felé tartanak. Egy nemrégiben a Nature-ben megjelent kiváló összefoglaló három ilyen jegyet írt le: (1) ha kitérítünk egy katasztrófa felé tartó bonyolult rendszert az eredeti állapotából, sokkal lassabban tér vissza semmint „normális” társa; (2) az ilyen rendszerek viselkedése egyre inkább önmagára hasonlító lesz; (3) ha viszont máshogyan viselkednek, akkor nagyon kilengenek („nem találják a helyüket”). Gondoljunk bele! Ez a kép pontosan illik egy öregedő emberre is. Nálunk a közeledő katasztrófát halálnak hívják. Azt nem tudjuk mikor, és hogyan lesz az utolsó perc, és tudományosan valószínűleg ezt soha nem is sikerül megtudnunk. De azt, hogy nő, vagy csökken a valószínűsége annak, hogy az utolsó perc közel legyen, azt már valamilyen szinten lehet jelezni. Nincsenek ilyen adataink a magyar társadalomról. Minden érzésem azt súgja, ha lennének, akkor egy jóval katasztrófa-közelibb állapotot mutatnának, mint ami egészséges lenne.

„Sándor” kérdéseit „Az anyagi javak termelésének, fogyasztásának biztosan van tartható növekedése? Esetleg nem a jelenleg elfogadott és erőltetett szemléletmódunk a ketyegő katasztrófák végső oka?” csak meg tudom erősíteni én is. A mértéktelenség és a mohóság nemcsak egyéni, de társadalmi, földi méretekben is jellemző ránk, „nyugati civilizációsokra”. Ezt a speciális magyar újkapitalista-mohóság csak tetézi.

 
„Vita” egy nagyon gyakori hibára hívja fel a figyelmet, amikor így ír: „a továbbküldők megnyugtathatták lelkiismeretüket, hiszen csak egyet kattintanak, és ezzel eleget tettek társadalmi kötelezettségüknek”. A Liliomos Mozgalom azonban messze NEM csak egy-klikkes továbbküldésről szól. Ez a Mozgalom azoké, akik mindennapi viselkedésükben is liliomossá válnak. (Teleki Pál annak idején „liliomos mozgalomnak” nevezte a cserkészeket. A párhuzam „Vita” gondolatai mentén is nagyon helyénvaló. A cserkészet legjobb hagyományai pontosan annak a megtestesítését jelképezik, hogy egy értékrend követése nem egy klikkelés csupán.)

„Zsolt” jogosan óvott az ön- és társminősítés veszélyeitől. Én – egyetértve a veszélyekkel – úgy fogalmaznék, hogy az ön- és társminősítés nagyon hasznos és nagyon fontos. Zsolt, te is ezt írod le tulajdonképpen. Amit el kell kerülni, az a megbélyegzés, a negatív értékítélet. A Liliomos Mozgalom értéket keres, és értéket mutat fel. Az értékhordozókat szereti. DE. A Liliomos Mozgalom az értéket nem hordozókat is szereti. Mert hiszi azt, hogy bennük is VAN érték, ami előhívható. Némelyikükből nagyon nehezen. Némelyikükből sajnos soha. Ez utóbbiak nem is lesznek sajnos Liliomosok. De a reménység abban, hogy lehetnek, akár a következő pillanatban is, sose hal meg.

Végezetül hadd írjak le egy mai történetemet. Zuglóban, a Pillangó parkban lakom. Szeretem a környezetemet, mert közel van a városhoz, és egyben valamicske természet is. Ma, ahogyan a kutyánkat, Loncit sétáltattam, „Liliomos szemmel” néztem körül. NAGYON elkezdett bántani a szertedobált szemét. Visszamentem. Hoztam egy nagy szemetes-zacskót, és elkezdtem gyűjtögetni a szertedobált palackokat, csokipapírt, lim-lomot. Jött egy ismerős kutyás, rettenettel a szemében: „Professzor Úr! Idáig jutottunk??!! Hát már Önt is kitették az egyetemről?” Elkezdtem nevetni. „Ugyan, micsoda bolondság ez!? Mondja, maga belegondolt már abba, hogy kinek is kellene felszedni tulajdonképpen a szemetet a saját háza előtt? Nyilván az önkormányzatnak, a miniszternek, esetleg az EU-nak vagy az ENSZ-nek. Vagy esetleg nekünk, akik ott élünk.” Ha kitartóak leszünk, az „anti-graffiti-effektus” remélem működni fog. (A graffiti-effektust, azaz azt, hogy egy elhanyagolt környezetben az ott élők viselkedése egyre kevésbé felel meg az általuk elfogadott társadalmi normáknak, az itt letölthető Science cikk írja le kiváló módon.)

 

Válaszok (2010. október 17.)

     

Fontos új ismeretekkel gazdagodik az ember egy ilyen kezdeményezés kapcsán. Kiderült, hogy vannak heraldikus és ikonográfus ismerőseim is... Ők figyelmeztettek, hogy annak a liliomnak, amelyet a Liliomos Mozgalom logo-jának választottam, a szó szigorúan vett értelmében semmilyen köze nincsen Szent Imre herceg liliomához. A tények makacs dolgok: érdemes elfogadni őket. (Különösen egy tudományos kutatónak...) Ezt tettem én is, és „egyszerű” Liliomra javítottam a szöveget az eredeti szent imrei liliomról. Attól még, akinek ez így kedves, nyugodtan tarthatja ezt a Liliomot is Szent Imre Liliomának. Én is ezt teszem. Ahogyan az eredeti bejegyzésben is már jeleztem: Lehet a mellékelt Liliom helyett akár rajzolni egy sokkal „szentimrésebbet” is. A viselkedés következetes tisztasága a lényeg, és nem a szimbólum maga. Az maximum csak segít.

 

Válaszok (2010. október 18.)


Teljesen egyetértek Kincses Zolival (valamint Göncz Árpáddal, akinek ugyanez volt a bölcs tanácsa) „a kitűzővel kapcsolatban nekem elég, ha valaki a lelkében hordja”. Így van! (Persze azért nekem is van már egy… ) Kincses Zoli tanácsaihoz csatlakozva én azt is mondanám, hogy ne csak „kérdezd meg a babakocsis anyukát, hogy segíthetsz-e neki”, hanem közben adj neki is, és a gyermekének is egy-egy kedves mosolyt. Ez legyen a jutalma annak, hogy áldott állapotban volt és van, és VÁLLALT gyermeket. Tegnap a piros metrón láttam egy kismamát. Gyönyörű volt, ahogyan az egy éves forma gyermekével játszott. Odamentem és szívből jövő mosollyal gratuláltam a gyermekhez és ahhoz, ahogyan neveli. Azt hiszem, a kismama még mindig a Mennyországban járhat... Ilyen egyszerűen lehet boldoggá tenni egy napot, vagy akár egy egész hetet valakinek. Ez tényleg olyan nehéz? Ha minden héten csak egyszer mosolyognánk egy kismamára – najó kispapára is – , soha nem fogyna tízmillió alá az ország.

Nagyon köszönöm Paál András bíztató sorait. Takács Péter gondolatmenetével a saját mindennapi tapasztalatom alapján is egyetértek. Annyit tennék hozzá, amennyit a hálózatos tapasztalatom sugall. Ne tévesszen meg senkit a csend. Az áttörési pont nemcsak ott van, amikor a sok felelőtlenség miatt a végén egy gát leszakad. A jó irányba mutató folyamatoknak is VAN áttörési pontja. És hogy micsoda nagy változás érlelődik, az pontosan annyira nem látszik előre, mint – sok esetben – a borzalmas gátszakadás. A hó lehet hideg és változatlan. De alatta így is nőhet már hóvirág.

Megosztás

Hozzászólások

Hadd idézzek egy, a mindennapi fizikai ismeretekről folytatott minapi levélbeszélgetésből beszélgetőtársamtól egy bekezdést annak illusztrálására, hogy nem egyszerűen jó szándék kérdése a dolog. Arról van szó ugyanis, hogy egyszerűen tömegesen elégtelen a körülöttünk lévő mindennapi természetes és épített világ ismerete. Elemi dolgokról "szakképzett embereknek" naív hamis képük van - s mindennek a megoldását a (hol burkolt, hol nem elrejtett ideológiai és politikai) "szekértábor gondolkodás" mentén erőltettetik:

"Például a minap arról beszélgettem egy kollégámmal, hogy az elemi részeknek milyen tulajdonságai vannak. És nem értette meg, hogy nincs keménységük, vagy érdességük, színűk. Nem értette meg, hogy bizonyos tulajdonságai csak sok részecske együttesének vannak. Nem biztos, hogy ha valami piros, kemény és forró, akkor minden egyes atomja, vagy azoknak még kisebb részei is pirosak, kemények és forrók. Ezt egy ebéd alatt nem értette meg, nem fogadta el, mert a saját berögződéseitől nem tudott szabadulni. (Ő egyébként egy 55 éves gépészmérnök.) Azt mondta, lehet, hogy az egyik atom lila, a másik meg zöld, de a legtöbb piros, vagy együtt piros. De a tulajdonságnak magának léteznie kell kicsiben is. A keménységnek is, mert lehet, hogy van ott néhány puha, de a többség kemény. "

Így aztán hogy várhatjuk el a világ dolgairól alkotott józan ítéletek kialakulását? Szerintem túl optimista az, aki azt hiszi: egyszerűen arról van szó, hogy "kilopták a betont". Nem a betont lopták ki, hanem a hibás, középszerű tudások önkényes erővel legyűrik, háttérbe szorítják az ellenőrzött tudások képviselőit. Aztán addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik. Aztán felelőst keresünk.

Ki tudja hány ember hal meg butaság következtében ma Magyarországon?
Több, mint a mostani katasztrófa következtében.
Engem nem vigasztal az sem, hogy a fejlett világban sem jobb a helyzet.
Amint az kiderül abból, amit egy kíváló barátunk szomorúan írt a minap egy levelének végén:
"PS. Ha ott lennék, akkor elmondanám, hogyan halt meg Nicolas Schöffer, azaz Schöffer Miklós barátom, a francia művészeti akadémia akkor egyetlen magyar tagja amiatt, hogy nem igazi orvosi, hanem homeopatiás gyógykezelést kapott Párizsban. Amikor itt Magyarországon, mert rosszul lett és elvittem a kórházba, látták a francia kezelést és a gyógyszereit, már nem tudták meggyógyítani. A halála előtt ő is rájött, hogy Párizsban nem gyógyították, hanem valójában: megölték."
Remélem ennek a katasztrófának a pontos elemzése világossá fogja tenni mindenki számára, hogy össz-társadalmi trehányságról, az elődeink által nehéz munkával összeszedett tudás mindennapi elherdálásáról van szó. Azzal, hogy el sem sajátíttatjuk gyerekeinkkel.
Állandóan kiújuló erőszakos butaság egyik példája az otthonszülés vita erőltetése. "Évezredek óta szültek a nők", "hadd döntsék el", "szabadon", "intimitás", "tüntetésszervezés", ...., "a szakma véleménye című üres tartalmatlan kisajátító vagdalkozás - általában nem a szakmák részéről" - csupa-csupa történelmileg nagyon is változó körülmények közötti fogalom. Tartalmuk és értelmezésük más-és-más koronként és néprétegenként. S nem egyforma erősséggel hallatszanak az érvek és ellenérvek - s a legtöbbjük még a befogadás és megértés előtt süket fülekre talál .... . Sajnos az okos enged, szamár szenved gyerekes tanácsa már gyermekkorban sem működik igazából. A bölcs emberi belátás igényét és gyakorlatát mindig csak a másiktól várjuk el. Így a társadalmi prioritások rendjéről nem tud őszinte konszenzus kialakulni.
Péter, értem a nemes szándékot, de, kérlek, gyomláld ki az ilyen szövegrészeket: "... Arra kérlek, hogy nézz magadba, és fogadd meg, hogy lemosod magadról a nemtörődömség szennyét,..." Aztán többen csatlakozunk. Bölcs derűvel, barátsággal Déri József

NAGYON köszönöm a megjegyzésedet. Teljesen igazad van, a vonatkozó részt azonnal töröltem. Barátsággal: Péter

Valóban jó gondolat egy ilyen kezdeményezés, hiszen sok "jó ember" nem ismeri egymást, és úgy gondolkozik, hogy küzene, ha lenne kivel és lenne miért. Egy valamitől mégis félek: eddigi tapasztalataim a "tűzd ki ezt a jelvényt ha Téged ez nem hagy hidegen" mozgalmakkal kapcsolatosan mind negatívak. Facebook-on, és régebben e-mailben rengeteg ilyan lánclevél keringett, melyek, ha jó szándékkal is indítottak útjukra, csak annyit értek el, hogy a továbbküldők megnyugtathatták lelkiismeretüket. Ilyenek az online petíciók is, melyek szintén több kárt tudnak okozni, mint amennyit használni: azokat, akik esetleg szívesen küzdenének, tennének valamit az ügy érdekében, lustábbá teszi, arra buzdítva, hogy csak egyet kattintsanak, és ezzel eleget tettek társadalmi kötelezettségüknek.
Kedves Vita és természetesen kedves többi hozzászóló!
Úgy vélem nem leszek túl népszerű, de félelmedben osztozom.
S úgy látom ennek én adok elsőnek kimondva hangot.
Szóval ha ráklikkelek liliomos vagyok? Ha nem klikkelek rá nem vagyok az? Emlékezzünk a szerencsétlen kokárdás nemzetkisajátításra és nemzetmegosztásra!
A nyilatkozatra késztetés a megfogalmazott nemes szándék érvényesítésének lehetséges útja? Attól tartok ezzel a javaslattal igen erősen sínyli meg ez a blog eddigi erősségét a gondolatcserét, a gondok valódi okainak feltárására való törekvést, mivel a tényleges cselekvés helyett minden nemes látszat ellenére valójában alibi cselekvésre, tétlenségre késztet. Elnézést a hasonlatért: a gyereknevelésben megvan a szerepe a cserkész és úttörő fogadalmaknak, de jól mondod: ez így csak lelkiismeret megnyugtatás! Nagyon fáj, és nagyon sajnálom, hogy a további hozzászólók nemigen gondolkodtak el az első néhány hozzászóló - megfigyelésem szerint a szokásosnál később született - kételkedő és figyelmeztető hozzászólásának a mélyebb tartalmán, finom figyelmeztetésén. (Itt jegyzem meg már régebben is zavaró gondomat: sajnos ebben a blogban az időrend - azaz ki, mit, milyen sorrendben olvashatott el, és reagálhatott rá, valamint mennyi időt szánhatott rá - utólag nagyon nehezen lelhető fel.) Úgy látszik, mintha nagyobb lenne az érzékenység a hosszú lére eresztett homályos, misztikus jellegű, s ezért önkényesen értelmezhető hozzászólások iránt. paligreg - Greguss Pál

Kedves Péter,
A nemes szándékot esetleg jobban ki lehetne emelni, ha a
„tényleg csak azok viselhetik, akiket a Te és mi, tiszták közössége tisztának tartunk”
megosztó, a tévedhetetlenség hitét magában rejtő gondolatottól is megszabadulnánk.

Meglehet az is, hogy sokan vannak, akik hosszú ideje anélkül élnek a liliom szimbólumának megfelelően, hogy a liliomot - az emberi szem számára látható helyre - kitűzték volna. Ha ez igaz, akkor célszerűbb lenne a fogjunk össze e nemes célért kifejezést használni. Szem előtt tartva, hogy a cél NEM szentesíti az eszközt!
Barátsággal, Sándor

Kedves Sándor!

Igazad van. Ezt is javítottam. Tökjó érzés látni, hogy az a befogadó szellem, ami a blog közösségére mindig is jellemző volt, ennyire jól figyelmeztet, amikor valami ez ellen hat. A saját vállunk veregetése ebben az országban sajnos sokszor túlzottan nem szokás. Én azt mondom a két javítási kérés kapcsán, hogy menjünk ebben is árral szemben és gratuláljunk egy jóízűt magunknak. Közösen tanuljuk a leckét. Ez jó.

Kedves Sándor, Azt hiszem,általánosságban igaz, és tizenéves koromban lelkesen lándzsát törtem mellette, hogy a cél NEM szentesíti az eszközt. Most,néhány évtizednyi tapasztalat(tapasztalat=megélt esemény+annak értékelése) után úgy vélem,az a céltól és az eszköztől függ, és minden konkrét esetben eldöntendő Például: 1 Normális ember nem dob ki egy gyereket az ablakon. 2 Tisztességes ember nem kapja föl a rábízott közpénzt, és nem fut ki vele az utcára. ÉS...HA TŰZ VAN?!

Kedves vasorrú bába,
A cél és a felé vezető út egy megbonthatatlan egységet alkot. Egyetértek Veled, hogy helyesen a konkrét eset értékelésével dönthetünk. Vigyázva persze, hogy megússzuk a Baráti Péter által említett megalkuváscsúszdát. Ha a kárt okozó tűz oltása a cél, akkor az oltás felé vezető út természetesen nem a még nagyobb károkozáson keresztül vezet.
Barátsággal, Sándor


Kedves Péter!
Évek óta győzködöm munkatársaimat, hogy dicsérjük magunkat, hisz ki más tudná a leghitelesebben meglátni az erőfeszítésünk mértékét, mint az aki a legközelebb van hozzá. Eredményeimet azon mérem le, hogy egyre igazságosabbak magukhoz.

Dicsérjük meg magunkat. Persze még csak félig, a következő felét akkor, amikor a harmadik bekezdést is átnézted.
Megértő vidámsággal és barátsággal, Sándor


Mi(k) a ketyegő katasztrófák oka(i)?
Péter az emberi gyarlóságot (nemtörődömséget, ma-el-nem-végzett munkát, lopkodást, mérhetetlen önzést, mulasztást) emelte ki a ketyegő katasztrófák legfontosabb okaiként.
„Paligreg” az emberek tudatlanságáról, ostobaságáról beszél ezzel kapcsolatban.
Nyilvánvalóan mindketten látják, hogy kettejük ok megnevezése kiegészíti egymást.
Péter megoldást javasol és meg is lépi annak érdekében, hogy csökkenjen a gyarlóság.

Amiért tollat ragadok az egy hosszú gondolat, ami nem hagy nyugodni. A ketyegő katasztrófák, amiről beszélünk nem megfoghatatlan, misztikus, hanem mérhető jelenségek. Mind a tudomány fennhatósága alá tartoznak. Ezért nem hagy nyugodni egy jelenség, a tudomány tévedhetetlenségének, a potenciális mindenhatóságának hite. A jelenleg tudománynak nevezett tudomány által feltárt, feltárható tudásunk felsőbbrendűségének hite.
Vállalva a félreértés és megkövezés kockázatát, e jelenséget példákkal próbálom megvilágítani. A példákat Paligreg írásából kölcsönöztem.
Valami is ellentmond annak, hogy az elemi részecskéknek nevezett részecskéknél van elemibb részecske?
Valami is ellentmond annak, hogy keménység és puhaság létezik a még elemibb részecskék körében?
Valami is ellentmond annak, hogy a homeopatia egy hatásos orvoslási lehetőség?
Valami is ellentmond annak, hogy a hagyományos orvoslás hatástalan lett volna az említett művész meggyógyításával kapcsolatban?
Ez ellentmondás megállapítására természetesen kizárólag az objektív mérési eredményeken, ismételhetőségen, előre jelezhetőségen alapuló tudományos alaposságot ismerem el.

A természetet figyelve megállapítható, hogy egymásra épülő folyamatok sorozata. Ami az egyik folyamatban „melléktermék” a másik folyamatban arra szakosodott lények élnek és hasznosítják. Ami az egyik helyen kimenet, az a másikon bemenet. Nincs lyuk, azaz nincs olyan kimenet, ami a semmibe megy. Nincs hulladék. Találóan nevezzük tökéletes (anyagi) körforgásnak.
Az emberi tevékenység a technológiai fejlődés során, mondhatni, hogy az elért „fejlettséggel” arányosan mértékben, eltért ettől a körtől. Végső soron hulladékot termel. Az ipari tevékenységgel, a fogyasztás emelkedésével egyre csak növekedik ezeknek a vissza nem forgatott, vissza nem forgatható „hulladékoknak” mind a tömege, mind a veszélyessége.
Ráadásul problémáink megoldása kapcsán tartható fejlődésről (a növekedés szinonimájaként használva) beszélünk.

Az anyagi javak termelésének, fogyasztásának biztosan van tartható növekedése?
Esetleg nem a jelenleg elfogadott és erőltetett szemléletmódunk a ketyegő katasztrófák végső oka?

A kezdeményezést jónak és időszerűnek tartom, a megoldásban egy kis módosítással. Én is - korábbi hozzászóláshoz hasonlóan - kockázatosnak tartom az ön- és társminősítést. De kifejezetten fontosnak tartom a figyelmeztetést, a visszajelzést egymás felé. Számomra a "liliom" üzenete úgy képviselhető, hogy "Törekedek a felelősségre és a tisztaságra, s kérlek figyelmeztess, ha tetten érsz ennek elmulasztásában. Téged pedig arra kérlek, te is törekedj erre mindannyiunk érdekében!" Egyet értek azzal, hogy nagyon fontos ezt elkezdeni halaszthatatlanul, mindenkinek a maga személyes munkájában, életében. Nem azért, mert ez mindenre megoldás és általa elkerülhető minden katasztrófa. Hanem hogy legalább a tökéletlenségünk (önzésünk, felelőtlenségünk, mértéktelenségünk, ...) a tökéletesebb (átadó, felelős, mértéktartó, ...) felé irányuljon, és ne a tökéletlent erősítse.
Két dolgot tennék hozzá az eddig elhangzottakhoz. Az egyik, hogy szerintem nincsen abszolút értelemben vett "száz százalék". Ha a fejlődést kivesszük az előre-hátra mátrixból és úgy fogjuk fel, mint egy állapotváltozást, akkor azt is nyugodtan beismerhetjük, hogy a "törekvés" kifejezés elég ahhoz, amire igazából szükség van. Amikor azt mondjuk, "hibák sorozata", ebben az egyén leginkább végrehajtó valamilyen elgondolás, számítás mentén. Az egyén pedig rengeteg olyan körülmény függvényeként működik, amelyben a prioritások nem feltétlenül stabilak. Ebben akkor hol a hiba? Nagy általánosságban azt mondanám, hogy amíg az embernek fia nem hisz abban, amit csinál, akkor ott. És ha körülnézünk, "munka" címén nagyon sokan dolgoznak úgy, csinálják azt, amit egyébként nem tennének, vagy nem úgy. Az első alku ott születik, hogy elvállalják, aztán ezt további, csak az illetőben megszületett alkuk követik, aminek a sémája nagyjából így néz ki: "rendben, ha ez így, akkor én meg úgy, hiszen ő is amúgy, és akkor senki ne szóljon egy szót sem". Ezek a sémák rengeteg helyen nap mint nap újulnak meg, töltődnek fel, igazodnak egymáshoz és egymáséihoz - kimondatlanul, és már olyan reflexszerűen, hogy észre se venni. Ezek mind lépésről lépésre távolítják az embert attól, amiben hitt, illetve amit elfogadhatónak vélt, amikor elvállalt egy feladatot. Ezt úgy szokták hívni, "igazodni kell az újabban felmerült követelményekhez, rugalmasnak kell lenni az új kihívásokra", de nem, ez szimplán átverés, elhallgatás, aminek következtében nehéz elvárni, hogy az ember két hét/két év után is ugyanúgy higgyen abban, amit csinál, mint amikor kifejezte az igényét arra, hogy csinálja. Ez kinek a hibája? Hiba-e ez, itt a végén, amikor általában eltörik a mászóka, mert tizenheten vannak rajta, ráadásul mind felnőtt, átlag 83 kilóval? Tudom, politikailag most abból lehet tőkét kovácsolni, ha keresnek pár fejet, amit le lehet vágni és körbe lehet rugdalni a porban jól. De ettől még százezrek maradnak ugyanabban a társadalmi kényszerek által megszabott zsákutcában és gyártják hozzá az ideológiát nap mint nap arról, miért is jobb ez, mint valami más, miközben tovább dolgoznak, de már nem azon, amit eredetileg vállaltak, még ha a látszata meg is van. Ha végre igazi alkuk születnének, a megelégedés pedig valódi lenne a kézfogáskor (fenntartható és vállalható), ha az embernek mint erőforrásnak azt a részét akarnák teremtésre felhasználni, amit önmagától, teljes szívvel adna, nem pedig azt eltorzítva érdektelen alattvalóvá süllyeszteni, a Föld a naprendszer törvényei nélkül is ott keringene, ahol mi akarjuk (húúú, mit kapok ezért paligregtől ;)). Így viszont nem - helyette időzített bombákat gyártunk, kisebbeket, nagyobbakat, látványosakat és kevésbé látványosakat, de erről már volt szó. (Nem kell messzire menni, ott van például a tanári szakma, ami már régen nem a tanításról szól, és regényfolyamokat tudnék írni róla, miért is hagytam ott, pedig imádok tanítani...)
A másik dolog, ami eszembe jutott, olvasva a bejegyzést és a kommenteket, az az ítélet, megítélés kategóriája. Akárhányszor azt hallom, "ne ítélj, hogy ne ítéltess", mindig eszembe jut, mennyire nem értek egyet vele. Én márpedig ítélek és ítéltetek - így szerzem a legtöbb őszinte visszajelzést, ugyanakkor minden ítéletemmel/megítélésemmel olyan mérföldköveket állítok fel magamnak magamról és a világról, amiket később össze tudok hasonlítani egymással, abból pedig mérhetővé tenni a fejlődést/állapotváltozást. Ahogy látom, e bejegyzés eddigi párbeszédében is ez történt, úgyhogy ezt megerősítésnek veszem, és továbbra is biztatok mindenkit, ítéljen és ítéltessen - ami a felszínre kerül, arra könnyebb hatással lenni és elkerülhetővé tesz szükségtelen és káros "víz alatti áramlásokat", amelyek akár tározókat is megrepeszthetnek...

Olvasva Péter sorait „Sándor” gondolataira válaszolva hadd erősítsem meg, hogy ma már a katasztrófák valamilyen szinten jelezhetőek előre is.” érzékelem, hogy valószínű félreérthető volt az írásom. Számomra ebben a körben, a kolontári és ahhoz hasonló katasztrófa-lehetőségek okai feltárása során, érdektelen volt a katasztrófák bekövetkezésének előre jelezhetősége. Hisz a ketyegő katasztrófa már akkor megszületik, amikor az ember a természet körforgásába nem illő hulladékot termel, és az idő könyörtelenül elhozza a beteljesülését. (A hulladék kifejezés jelen esetben nem tartalmazza az érzelmi és a szellemi hulladékot, bár erre hasonló törvényszerűség vonatkozik.)
A ketyegő katasztrófák kifejezést Péter ihlette: „katasztrófák egész sora időzített bombaként ketyeg alattunk.”
Szerettem volna megkülönböztetést tenni az ember által „kitermelt pusztítás” és a természeti katasztrófáknak nevezett jelenségek között. A ketyegő katasztrófák kizárólag az ember által elvetett „katasztrófa magokat” jelenti, amelyeknél a visszaszámlálás azonnal megkezdődik, éles különbséget téve a természeti katasztrófáknak nevezett jelenségektől, amelyek a természet életének szerves része. Amelyet mi emberek a tudatlanságunk, szűk látókörűségünk okán nevezünk katasztrófának. E jelenségek ugyanis Föld életének természetes és szükségszerű történése, hasonlóan ahhoz, ahogy mi levakarunk egy pattanást az arcunkról. Ezek hatása is sokkal enyhébb lenne az ember életére, ha ostoba módon nem éppen azt a területet akarná birtokba venni. Például a római parti árteret, ha a Duna elönti, az bolygónk életének természetes jelensége. Ha az emberek, bízva a tudomány és technika erejében (vajon kik adnak tápot ennek a vak bizalomnak) oda építik villáikat, akkor katasztrófának nevezzük a Duna „szörnyű” tettét, amely ellen időt, energiát nem kímélve, harcolnunk kell.
Az ember által elvetett ketyegő katasztrófák viszont az ember ostobaságának, önzésének, mohóságának, birtoklási vágyának majdhogy egyenes következménye. Azért is tettem éles megkülönböztetést, mert a kezelési módjuk is különböző.
Feltételezem, hogy Péternek a tudomány előrehaladottságát sugalló, megnyugtatásul szánt gondolatai a természeti katasztrófákról szóltak. Bár a befejező gondolata, a társadalmi katasztrófák már a ketyegő katasztrófák sorába tartozik. Erre alkalmazva az említett tudományos eredményt, a bekövetkezés előre jelezhetőségét, már a tudással visszaélés kategóriának tartom. Azt a látszat biztonságot kelti, mintha el tudnánk kerülni tetteink következényeit!
A ketyegő katasztrófák kezelésére kizárólagos megoldásként azt látom, hogy nem vetjük el a magját. A tudományt kizárólag arra használjuk, hogy életünkkel bele tudjunk simulni a természet körforgásába. Megegyezően a természettel, ne termeljünk semmi hulladékot, szemetet. Az életünk viteléhez felhasznált anyag és energia körforgást éljen.


Egy, talán húsz éve történt, személyes tapasztalatot, amely meggyőzött és elindított az önmegismerés tudatos útján, osztok meg Veletek.
Egyik délelőtt a laboratóriumban pihenésképpen a munkatársakról beszélgetem munkatársnőmmel. Szó szót követett és egy kérdésre megjegyeztem, hogy nem kedvelem egyik munkatársamat, HP-t. Munkatársnőm erre feltett egy furcsa kérdést. „Aztán mondd Sándor mit nem szeretsz Benne? Egy szóval válaszolj.” Rövid gondolkodás után kimondtam „képmutató”.
A fekete leves utána következett. „Kedves Sándor” kezdte mondanivalóját, „Én ugyan nem ismerlek Téged képmutatónak, de, ha ez nem tetszik HP-ben, akkor Te az vagy.” Mondanom sem kell, hogy számomra, aki az egyenesség erényében díszelegtem magamnak, mit is jelentettek e szavak. Végül segítségnek értelmeztem válaszát (szerencsére), bár bosszantott, és gondolkodni kezdtem rajta. Hosszú ideig eredménytelenül. Talán másfél, két hónap (!) telt el, amikor az egyik megnyilvánulásom mélyén felfedeztem egy villanást. Ez az. Utána egyre gyakrabban és biztosabban találtam rá magamban mélyen elrejtve a képmutatás hajlamára. Ezzel létrejött a lehetősége, hogy megszabaduljak tőle. Csodák, csodája, szinte azonnal elmúlt az ellenszenvem munkatársam iránt. Később, egy konferencián egy szobában hálván Vele, bocsánatkérés képpen, elmondtam Neki e történetet. Jót nevetett rajta. Jó barátok lettünk. Hála a munkatársnőmnek, aki megfogalmazta: ha nem tetszik valami másban, keresd magadban a feloldását.

Ilyen háttérrel nem lepődtem meg a következő javaslaton:
„nézz magadba, és fogadd meg, hogy lemosod magadról a nemtörődömség szennyét, és Te személyesen nem engeded, hogy a hasonló katasztrófák tovább gyűljenek.”
Hát akkor én, aki Péter kifejezését használva liliomosként díszelegtem magamnak, kezdhetem az önvizsgálatot.
Még kevés idő telt el, nincs átütő eredmény. Ahol keresgélek az a „tudók” nemtörődömsége, felelőssége. Mennyiben kell, hogy törődjön a tudós azzal, hogy az ismeretei kizárólag avatott, felelősségteljes kezekbe kerülhessenek? Vagy csak a felfedezési vágyát elégítse ki közpénzeken, illetve felelőtlen emberek megrendelései teljesítésére kapott pénzeken? Nem különbözve ebben a mindennapok (megvezetett) emberétől, aki szintén csak a vágyait akarja kielégíteni. Mire terjed ki a tudás-felelősség-szabadság egységének középső része? Képes-e felfogni egy gyermek az élesre töltött pisztoly veszélyét? Ki a felelős, ha halálra sebez így valakit? Értelmezésem szerint Szilárd Leó is csalódását próbálta helyrehozni az atomháború megakadályozására irányuló missziójával.
Meglehet a megoldás a Tanítványság elnyeréséhez elengedhetetlen képességeket megfogalmazó ősi bölcsességben rejlik: “to will, to know, to dare, and to keep silent (the ability of keeping silent about what one knows before those who do not understand)”, akarni, tudni, merni és csöndben maradni. Mondják, hogy az utolsó a legnehezebb, amely szerint csak annyit közöljünk valakivel, amit képes megérteni.
Mennyiben felelős a „tudó” a következő, mindennapi szemléletmódért.
Beteg leszek – nem baj, majd a doktor bácsi pirulái meggyógyítanak.
Vétkezek – nem baj, majd a gyóntató pap penitenciái...

Idáig jutottam.


Életem során többször lecsúsztam azon a csúszdán, amit Baráti Péter említ. Ő egy alku sorról ír, amely során olyan apró, szinte észrevehetetlen megalkuvás sorozato(ko)n keresztül jut el a kiszolgáltatott, alapjában véve tisztességes ember, azokhoz a cselekedetekhez, amelyet álmában sem gondolt volna, hogy meg fog tenni. Pedig csak a társadalom által elismert célja érdekében tette. Például meg szerette volna tartani a munkahelyét, eleget szeretett volna tenni az elvárásoknak. Most már mondhatom, tapasztaltam, hogy meg lehet állni a csúszdán, majd el lehet kerülni a csúszdát.


Szilárd Leó annál sokkal bölcsebb volt.

Igazad van. Átgondolatlan, félrevezető és féreérthető állítás volt. Ami még rosszabb, rossz érzéseket keltő, érdemtelen megjegyzés volt. Elvonja az olvasó figyelmét a valódi mondanivalómról, a tudó felelősségének megbeszéléséről. Levontam a tanulságát. Elnézést kérve Szilárd Leótól és az Olvasótól, azonnal törlöm e megjegyzést a bejegyzésből, amint a rendszer lehetőséget ad rá. Köszönöm a kritikus szemed és a figyelmeztetésed. Barátsággal, Sándor

Köszönöm szépen!
Szervusztok,

Science cikk képletei szépek, tudományosak, de a bikkfalvi határban is lemérhető, hogy ha egy trehány ember lerak egy szemétkupacot, akkor hamarosan több is lesz, nagyobb is lesz...a kutya is oda szokott piszkolni, ahol van már előzmény. Láttam ezt, amikor megvettük egy idős néni elhanyagolt kertes házát, és a négy szomszéd kertje is ,,igazodott'' ehhez, de amint rendbe raktuk, a szomszédok is elkezdték rendbe rakni a kertet...ilyen-olyan szinten, de mozdult valami, Google Maps-ről nézve burjánzott a rend a kertsejtek között.

A kitűzővel kapcsolatban nekem elég, ha valaki a lelkében hordja, vagy a gallérja alatt, a lényeg, hogy aszerint cselekedjen, és terjessze a környezetében, amit csak példamutatással lehet. Ettől még raktam a postaládára és a hátizsákra is egyet, jelzés értékkel, meg így, hogy kettő van, már multililiomosnak érzem magam ;-)

Ahogy a kínai mondás tartja, hogy az egymillió lépéses út is ott kezdődik, ahol állsz, ezért a kis lépések fontosak az elején (elég egy zacsit, kutyakakit, csikket is felszedni), és máris jobb lesz, mert a falfirkázók* még mindig kevesebben vannak, tehát, ha minden liliomos rendbe tenné a még nem liliomosok által elkövetett rondítást, akkor nemhogy nem maradna meg, de nem is terjedne. Majd egyszer valaki ír egy szép képletes cikket az optimális arányokról, hogy mennyi polgárőr, rendőr, orvos, tűzoltó, mentő, katasztrófavédő kell egy országba a rosszfiúk, betegek, balesetek, katasztrófák kezelésére 8-) de addig is, liliomosból határ a csillagos ég.

Nagyon remélem, hogy a létező világok legjobbikára való törekvés mindig ad elég munkát, de eredményt is, hogy a törekvés se lankadjon (mit is tennél, ha minden jól működne? élveznéd? dehogy...a szuahéliek szerint az élet értelme a küzdelem), de sikerek is legyenek (különben még boldogtalanabbak leszünk: http://index.hu/kulfold/eu/2010/10/15/eurobarometer_negativak_a_magyarok/).

Péter, köszönöm a mozgólépcsős részt, és ha lesz Liliomosok Ésszerű Törvényei, akkor vegyünk bele még pár dolgot, ami még a cserkészek óta nem került kodifikálásra, pl.

  1. kérdezd meg a babakocsis anyukát vagy a fehér botos közlekedőt, hogy segíthetsz-e neki
  2. lengőajtónál nézz hátra, hátha jön utánad valaki, akinek tarthatod az ajtót
  3. tömegben, ha át akarsz préselődni két ember között, akkor mondj előtte annyit, hogy ,,elnézést'' (csodákra képes, az esetek 83,5 százalékában nagyobb lesz a rés 8-))
  4. köszönj, köszönj vissza, és dolgod végeztével köszönj el (a ,,további szép napot'' másnak is megszépíti a további napját)
  5. tiszteld az embereket, autóban is...villants a busznak, hogy mehet, ha már indexel, és örülj, hogy elakadás-villant köszönésképpen, és természetesen ne parkolj rokkant helyre, főleg ne jogosulatlanul szerzett igazolvánnyal (de drága közterületesek, tessék ellenőrizni ezeket, mert azért is kapják a fizetésüket, igaz nem annyit, mint amennyit az oda parkoló ad csúszópénzként, de amit kapnak, legalább a fennálló szabályok alapján kapják)
uhh, befejezem, elkalandoztam, bocsi...a lényeg, hogy van tennivaló elég, munkára (a következő blogtalira lehetne valami beugró, névtelenül cetlikre írva bedobni, hogy ki milyen liliomosat tett, amit eddig is, és amit csak azóta, hogy Péter megfogalmazta fenti cikkét) így dicsérnénk-buzdítanánk magunkat egy kicsit.

kincses zoli

* ne nevezzük graffiti-nek, mert az bizony lehet művészet és még dizájn is, a ,,tag'' falfirka viszont egy emberi ittjártam-kutyavizelés, ami vonzza a többi e(m)be(r)t.

Kedves Péter! Egy tanulság fogalmazódott meg bennem, szintén Kolontár kapcsán. Nekem nem az előzmények, inkább a rövidtávú következmények hívták fel a figyelmemet arra, hogy segíteni kell, de bölcsen. Nem neki ugrani, mint "marha a bokornak -mondhatnám ebben az esetben - , mint a lánctalpas rakodógép az újonnan épített kolontári háznak". Írom ezt azért, mert mint halljuk/olvassuk/látjuk elkezdték bontani a megrongálódott házakat Kolontáron. Láttam egy képsorozatot egy ház bontásáról: nálam a bontás és a rombolás között van különbség, úgy látszik náluk nincs. A képeken tisztán látszik, hogy egy még vakolás alatt álló házat milyen barbár módon bont egy gép, látszanak az új cserepek a tetőn, valószínű még voltak hasznos elemek a házban. Kérdem én, aki nem ért hozzá: így kell bontani egy házat? Nem láttam képet a többi ház bontásáról, de úgy hiszem nem egyedi eset. Jó, hogy több millió forintos támogatás érkezik és összefogás tapasztalható a rászorulók megsegítésére, de nem szabadna folytatni az iszap által megkezdett rombolást, hanem ésszerű döntésekkel átgondoltan cselekedni. Lehetne spórolni ilyen apróságok révén, és amire tényleg költeni kell, amit tényleg nem lehet újra használni, na arra pénzt költeni. Lehet kicsinyesnek hangzik, hogy ilyenen fennakadtam, de szerintem ilyen részleteken nagyon sok múlik. Egy pragrafussal megtoldanám a Liliomosok Ésszerű Törvényei-t: " Segíts másokon, és ebben a legésszerűbb módon járj el!" A képek: http://www.nyugatmagyar.hu/kepek/bontjak_a_hazakat_kolontaron/2015666/24...
Weöres Sándor-unkat sem kell a vörös iszap miatt két hétig nélkülöznünk((-: ,mert van egy világ veszéséről szóló verse, a Mahruh veszése című, melyből (97. versszakból, ez a mű megszámozott versszakokból áll) 3 sor megragadt benem, bár közel 3 évtizede olvastam először, de azóta is minden kis vagy nagyobb, egyénibb, vagy közösségibb baj-katasztrófa-pórul járás esetén eszembe jut: "A szélvésznek nincs arca, csak keze-lába:ez a rend......A sors, hogyha megtágul, ugyanakkor szorongat is.......Nagy házat építettél; ne sírj, ha a huzat kivisz."................................................................................................................................................................................................És mindig beugrik efféle témába Exupéry Citadella c. könyvében olvasott mondata. "A rend jele és nem oka az erős országnak.".............................................................................................................................................................................................Aztán harmadik ide társítható gondolat, melynek "ablakát" ha akarom ha nem a "lelki windows"-om feldobja az, hogy a búzát és a gazt csak aratáskor lehet szétválogatni...........................................................................................................................................................................................A három külön helyről való gondolaton túl, megosztanék egy számomra nagyon érdekes felmérés eredményt. (A forrása -ha érdekel valakit- a gugliba beütve a "Takáts Péter, kultúrális kreatív" szavakat sereg idevonatkozó dolog előkerül, olvasható). Az a "véletlen" ért, hogy szerdán hallotam egy fél órás előadást Takáts Úr-tól. Rövidítve kb. azt mondta, hogy: Amíg mind az USA-ban mind máshol, pl nálunk, két nagy pártra szokás szavazni, és ennek van hagyománya manapság, és ezek a szavazók az értékrendjükben különböznek, azaz abban, hogy mit tartanak legfontosabban és utána és harmadiknak és stb, és ez alapján írnak hozzájuk reklámot, politikai programot, stb. És mára van egy harmadik, több mint feltörekvő réteg. Az amerikai adatok, -ha jól mondom- 1968 2%, 2005 25% , 2010 38% a teljes lakósságból...hm,hm...nálunk, 2008 ban 25%...hm,hm...Ez a réteg 4 dologban megegyezik míg csendben a fű alatt minden különösebb csinadratta nélkül veszettül sokasodik: 1:Azt hiszik, hogy egyedül vannak véleményükkel, vagy csak néhányan...2:Legfontosabb értéknek az "igaz vallásossságot" tartják, felekezettől függetlenül, (a világunk és természetünk minél igazabb ismerete alapján élnének), 3: A második legfontosabb nekik az "emberi kapcsolatok", és 4: A harmadik legfőbb érték a "környezet".....tehát kutya-gyerek-kocsi-telek-stb hátrébb van. Azt mondta Takts Péter Úr, hogy ennek a látszólag megállíthatatlan növekedésnek -most mindegy maz oka, a hócipő megtelet a világ folyásával, vagy bármi-elkerülhetetlen következményei vannak. A reklámokat nekik kell címezni, szájuk íze szerint kell poitikát csinálni, és ha termelésre akarják fogni az efféle embert akkor jó (a mainál jobb) ügyben lehet csak, mert a munkahely és az efféle biztonság a zsigerből benne működő értékrendben hátrébb van számára...Na akkor ezt gondoljuk végig, mondom én erre: A reklámokban és az információterjedésben vannak áttörési pontok, ha jól emlékszem, ha egy infó a lakósság-célközönség kb30% kában eltrjedt, akkor az berobban, a köztudat rész lesz-lehet nagyon könnyen. Ez azt is jelentheti , hogy pár éven (2?-5?)belül nagyon más világunk lehet, nagyon pozitív változások esélyesek.....ha meg a gondolatot megtoldom azzal, hogy az emberek 90% -ha megnyílva beszélek velük- hajlik, vágyik egy a fenti értékrendre hajazó életérzés igenlésére, akkor azt gondolom a változás megtörtént, csak észre kell még vegyük. Talán Péter liloma álruhás hóvirág is, a tél végének üzenetével.............hm,hm......
"kinek is kellene felszedni tulajdonképpen a szemetet a saját háza előtt? " Például annak, aki eldobta. Én hasonlóan jártam, mikor kutyaiskolai pályáról foglalkozás közben kiszaladtam: - Bocsika, csak eltakarítom ezt a kakit. - A te kutyád nem is szokott ide csinálni. - Hát nem is mi csináltuk, de mi fogunk belelépni, ha el nem takarítjuk. ITT A DILEMMA: 1) Ha nem teszek valamit a bármi módon előállott rossz helyzet kijavítására, nekem lesz rossz, sőt még rosszabb. 2) Ha rendszeresen kijavítok olyan hibákat, amiket mások rendetlenségből elkövetnek, őket élősködő életmódra szoktatom. Nincs következménye a trehányságuknak, szépen megtanulják, hogy nekik nem kell erőlködni, majd jön egy "rendes ember" , és az mindent megold. A helyzet szépségét csak fokozza, hogy miközben módszeresen előállítom ezeket az élősködő figuákat, még büszke is vagyok magamra, hogy én milyen rendes vagyok.
Ez egy nagyon jó dilemma és nagyon jó felütés...és nagyon messzire vezet, nagy indulatokat vált ki, nagy és akár sokat érő vitát indíthat...viszont sokszor kényelmes kitérni előle...Valaki, talán "Sándor" egyik hozzászólásában, pár cikkel ezelött volt egy jó példázat, amiből egy régi cimborám régi mondása jutott , mint arra rímelő eszembe: "Ha valakiben valami fáj, az benned is hiba." És a "fáj" az itt nagyon tágan értendő, mert deréksérv hiányában((-:lehet fizikailag nem fáj közvetlenül a kutyagumi gyüjtése, mégis ezt is fedi a mondásban a "fáj"........Van aki az "Égjen csak!" elvét valja, miszerint a kis erdőtüzeket hagyni kell égnmi, mert akkor a nagyok terjedéséhez-kialakulásához alkalmatlan terep jön létre, és így azoktól megmenekülünk.........Van aki jó példát mutat és gyüjt.....És van aki csúszópénzért egy szemetes-zsáknyi kutyagumit gyüjtet egy kutyamenhelyen, és feladja névtelenül díszcsomagolásban futárszolgálattal a háztömb túlsó végén lakó elkövetőnek, egy "Ezt az elmúlt év során volt szíves elveszteni. Megtaláltuk!" felirattal...............Különböző stratégiák vannak, hogy mikor, kit, mennyire szabad kisegíteni....és ezt darázsfészekbe nyúlós felvetni....pedig jó téma...
Erre egyetlen áthidalást tudok elképzelni: tisztázni kell közösségi szinten, milyen visszajelzések milyen értékeket takarnak. Az adott társadalom összes szereplője számára világos kell legyen, hogy ami egyik oldalon segítség, az a másik oldalon csak akkor válhat valóban segítséggé, ha nem kerül rá újra sor (vagy legalább kevesebbszer). Amíg azoknak, akik csak elszórják a mocskot, nem jut el a tudatáig, hogy az nem magától gyűlt össze, akkor a következő alkalommal esélyük sem lesz másképp cselekedni - cserébe megerősödtek abban a "világrendben", hogy nekik elég mocskolni (írhatnám még, hogy hazudni/csalni/megtéveszteni/trehánykodni stb.), a világ majd visszarendezi az egyensúlyt, ráadásul ingyen.
Ezért különösen fontos az a közmegegyezés, amiről hónapok óta beszélünk mindannyian minden lehetséges alkalommal. És ezért különösen fontos egy hatékony oktatási rendszer, ami következetesen kommunikálja ezeket a konvenciókat, és emellett életszerű visszajelzéseket is ad. A társadalomnak magának is ilyenné kellene válnia: szó sem lehet arról, hogy ugyanaz a törvény egyikre vonatkozik, a másikra csak megszorításokkal vagy azzal sem, szó sem lehet róla, hogy azért kell újra lefektetni egyszer már megegyezett normákat, mert valahol fölfeslett és valakik számára hamis visszajelzést adott annak hanyag alkalmazása. És mindez kutyagumit se ér (egy zsáknyit sem), ha nem tartjuk tiszteletben egymást és a megegyezéseinket (akár tudatlanságból). Itt pedig már arról van szó, mennyire épült be a saját értékrendünkbe, vagyis mennyire vált belső késztetéssé, illetve mennyire van külső kontroll alatt, amivel azonosulni nehezebb, lázadni ellene pedig könnyebb.

Hadd fűzzek most csak annyit hozzá a gondolkodásnak ehhez a fonalához, hogy pontosan erről, azaz pl. a nem-együttműködők büntetésének az együttműködésre gyakorolt hatásáról fog szólni Szabó György professzor úr játékelméleti előadása a november 3-i blogtalálkozón (amelyet néhány napon belül a szokott helyen, a FUGA-ban, a szokott időpontban, 18 órától meghirdetünk, és amelyet Szpisják Tibor és csapata jóvoltából az Internetre is fel fogunk tenni). A találkozón az iskolai csalásokról is hallhatunk majd egy elemzést Orosz Gábortól, aki Fülöp Márta tanítványa.

Kedves Péter,lehet távoli az asszociáció, de nekem Lukács Györgyről szóló történet jut eszembe: Lukács professzor úr azt állította, hogy az emberi termelés- elosztás természetes formája a kommunizmus, vagyis mindenki részt vesz a javak előállításában képességei szerint, majd részesül belőlük szükségletei szerint. Egy bájos ifjú hallgatónő azt kérdezte: - Mi akadályozza meg az embereket abban, hogy a közösen előállított javakból többet vegyenek el, mint amire szükségük van? Lukács úr erre: Kedves kisasszony jöjjön ide, a katedrához! A hölgy odament. -Vegye le a blúzát! - Na de tanár úr ! -Értsem úgy, hogy nem akarja?, Nem teszi meg ? Persze, hogy nem teszem! És , szabad kérdeznem, mi akadályozza meg benne ? - De tanár úr! Hát szégyellem magam! - Nos kisasszony, most mondta ki a választ a kérdésére. Normális embert az akadályoz meg abban, hogy a közösből a szükségesnél többet vegyen el, hogy szégyellené megtenni. Azt hiszem, igaz. A fentemlített katasztrófákat olyan emberi tettek okozzák, amelyeket normális ember szégyellene megtenni. No de mit lehet tenni a nem normálisakkal? Vagy más megfogalmazással, mit lehet tenni, hogy honfitársaink normálisakká váljanak ?
1. nyilvánosság ereje, pl.
  • Wikileaks, mint minden példa, ez is sántíthat, de a lényege, hogy ha van ilyen, akkor egyre többen tudhatják, hogy ,,kiderülhet'' --> ne tegyük (persze, vagy hogyan tegyük úgy, hogy ne derüljön ki...de legyünk pozitívak, ez is segíti a ,,haladást''...fejleszti a rabló-pandúr harc a versenyt, és reméljük, hogy a ,,jó oldal'' győz)
  • Euró bevezetése, régebben mondták, tegnap újra rákérdeztem, és megerősítették, hogy Szlovéniában volt arra lehetőség, hogy az Euró bevezetésekor bejelentheted, ha valahol drágítást tapasztaltál, és ha összenézték a régi árakkal (Tolárban számolva), és kiderült, hogy igaz, akkor a bünti mellett ezt közzé is tették.*
  • security by obscurity: a szakmámban elfogadott elv, hogy ne bízz az olyan biztonságban, ami a titkolózáson alapul, tehát más területen is igaz, hogy ami nyilvános, abban a bizalom is magasabb lehet (majd bevezetik itthon is, hogy a bankok a nagy informatikai és adatvesztési buktákat ne titkolhassák el --> jobban is fognak figyelni ezekre, vagy legalább lesz következménye, mert manapság az MNB jelentés a veszteségekről a szakmán belül vicces munkának tekinthető)
  • szerintetek milyen hatása lenne annak, hogy ha valaki közlekedési balesetet okoz az autópályán, akkor a dugóban állók a nagy kijelzőkön olvashatnák az illetők nevét, címét, telefonszámát? ;-)

2. példamutatás, amiről már sokat beszéltünk, példakép-neveket tartalmazó listákkal, szabályokkal (LÉT 8-)) és úgy a bloggal magával :-)

3. a pozitív példák jutalmazásával, mert kell az értékálló elismerés (sokszor egy munkavállalónak annyi is elég lenne, ha a főnök csak vállon veregetné...ld. még Kopp Mária csapatának idevágó felméréseit) az egyénnek és a közösségnek is (ld. Hall of Fame, vagy itthon Prima Primissima, Kossuth-díj stb.)
ez egészen az óvodáig is lemehet, és előre tisztázni kell a szabályokat, és ismertetni, hogy ha ezt és ezt eléred, akkor ezt és ezt kapod...az ember alapjában véve szabálykövető, és az így nevelt gyerek felnőtt korában KRESZ nélkül is tudja, hogy két sávból egybe terelés esetén egy megy innen, egy onnan, és nincs gond, és nem a leállóban fog előremenni.

+1. a lehetőségek felkínálásával és azok kihasználásának bemutatásával (pl. ösztöndíjak, pályázatok EU, országos, helyi szinteken), és az ezek tisztaságát biztosító kontrollokkal (a Leader ne Lenyúlóder legyen, ha azt írom a bírálatba, hogy XY kamuprojekt ne kapjon támogatást, akkor ne lássam őket a támogatottak listáján stb.)
látom, hogyan megy ez Brüsszelben, mesélem itthon mindenkinek, akit érdekel, és azt látom, hogy még mindig: a. nem tudnak a lehetőségekről, b. kishitűek, és néha c. nem is érdekli őket, mert megvannak a csatornák a megélhetést biztosító projektekhez...és persze tisztelet a d. csoportnak: megél e nélkül is.

kz

* nekem nagyon nagy kedvencem Szlovénia, szomszéd, mégis kevésbé ismerjük őket, gyönyörű helyekkel a Száva vízesős forrásától a bledi tóig, az Isonzó emlékhelyeken át a Postojna barlangig, a tengerpart, a maribori síparadicsom, Lipica...rengeteg hely, és Lendva, és magyar nyelvű feliratok, amibe senki se hal bele...
amúgy azért voltam kint pénteken, mert az oktatási minisztériumuk által meghirdetett sokmillió Eurós pályázatukhoz (az ország kompetencia-központjainak felállításáról szól) külföldi bírálókat is felkérnek...érted? arra kérnek fel külföldi bírálókat, hogy a saját országukban a saját pénzüket mire költsék a legjobban...ha valaki kicsit is ismeri a hazai viszonyokat, egy pillanatra csukja be a szemét, és képzelje el a ,,nemmondokszervezetneveket'' által meghirdetett pályázatoknál ugyanezt.

Kedves András, Bár személyesen nem ismerjük egymást, úgy tűnik, tökéletesen ugyanarra gondolunk. És ezt az indulatot kiváltó, messze vezető vitára vezető dilemmát látom cCsermely Péter "petíció"-jában, amit, mondanom se kell, én is ripsz-ropsz aláírtam. Mivelhogy, sajnos most csak hozzávetőleg idézem: "nem hagyom".... a szöveg. Márpedig nem hagyni, az azt jelenti, hogy beleavatkozok olyan dolgokba, amikbe eddig "gyávaságból"?, "szeméremből "? nem avatkoztam bele.E pediglen, a te szavaiddal: nyúlkálás a darázsfészekbe. Tisztelettel: Kovács Klári
Ez is egy vetülete az efféle téma darázsfészek voltának, valóba. Ám vannak más módon e témát ilyenné tevő vetületek is, például, hogy különböző markáns véleményekkel, egyéni olvasatokkal találkozhatnánk egy megvitatás során, így parázs vitán túlmenő bajuszösszeakasztásra is alkamat adhat. Ha abból indulunk ki, hogy sokszor a világ úgy kerek, azaz az a jó megoldás problémákkal szemben, ha sokan sokféle startégiát követnek, favorizálnak, azaz "mindenki másképp egyforma" helyzet alaklul ki akkor arra is számíthatunk, hogy sokan a más véleményeket a saját stratégiájuk támadásaként értékelik, és darázsfészek alakul ki. Pedig pont jó esetleg a sok különféle - még esetleg téves- megoldás, összhatása lehet éppen így vegyessalátaként a leghatékonyabb. Saul D. Alinsky két mondása jut eszembe a Civil szervezkedés abcje c. könyvből ide: "A jó dolgokat gyakran rossz, hibás indítékok alapján tesszük, és csak késöbb kaparjuk elő a helyes érveket"..."Egy rossz elvet-korszakot nem szűkségszerűen egy jobb vált fel, hanem egy olyan, melynek hibás volta akkor és ott nem annyira szemötlő." Ha gyakran így és ilyen jóindulat által cselekszik az ember -és ez személyes tapasztalatommal egybeeső vélemény-, akkor "egy kell a segíteni és mikor" felvetés heves érdeklődésre számíthat...Talán ezek is beleférnek a tökéletesen egyre gondolásba, vagy odafének még...
Mennyire reális elkövetkezendő katasztrófák ketyegéseire figyelőket állítani?

Az elgondolkozáshoz hadd idézzem egy - a vizsgálatok nagy részében résztvevő nagy tudású, s ezért szerény - szakember gyors megjegyzéseit egy közleményre. Maga a közlemény a médiából, Internetről mindenkinek a könyökén jöhet ki ..., de érdemes figyelmesen odafigyelni. Szintén nagy tudású, de friss eredményére és szakterületére büszke figyelemreméltóan imponáló szakmai teljesítményt nyújtó csapat közölte. Vegyük észre, hogy a katasztrófa nélkül sajnos labdába sem rúghatott volna a közfigyelem felkeltéséhez!

a vastagbetűs kiemelések tőlem
a cikk címéhez csak annyi: Tényleg? Komolyan állítja?

"Nem értek ehhez a technikához (se) ... Laikus szemmel a cucc korrektnek tűnik (ha sikerül túltenni magam azon a döbbeneten, hogy a műhódról ilyen pontosan lehet mérni - álmomban se gondoltam volna. Mindenesetre valószínűnek tűnik két dolog:
1. Hogy a timföldgyárban tudtak a gát süllyedéséről. Nem tudok ugyanis olyasmiről, hogy az idén nyári koronamagasításra engedélyt kértek volna - alighanem azzal az ideológiával fogtak neki, hogy csak kipótolják azt, amennyivel a gát az évek alatt megsüllyedt.
2. Hogy a világ összes gátjának koronája süllyed. Akik emlékeznek arra, amit a gázszilikát (salakbeton) gyártásáról mutattam, emlékezhetnek arra, hogy a pernyét (salakot) darabosan töltik fel a gátra, majd rálocsolják a kiegészítő anyagokat. Ahogy a cucc átristályosodik finomréteges gázszilikáttá (salakbetonná), a darabok közötti pórusok mexűnnek; szükségképpen az anyag jelentősen tömörödik (veszít térfogatából). A 10. (eredeti nevén: "I") kazetta építését 2001-ben fejezték be; szerény (ex has) becslésem szerint a következő két év nagyon kevés idő volt ahhoz, hogy a gát befejezze a tömörödést.
Szükségképpen az észlelt jelenségek teljesen reálisnak tűnnek (a döbbenetet leszámítva), a magyarázatuk viszont tendenciózus.
Egyúttal hadd szögezzem le, hogy utólag förtelmesen okos mindenki. Senki egy pillanatig sem gondolt arra, hogy ez át foxakadni (kivéve Winkler Gusztávot, de ő ezt az északi fal közepén várta). Szükségképpen ha ki is mérte volna a cég az elmozdulásokat, nem tekintette volna azokat az átszakadásra figyelmeztető jelnek - mert hát ha nem szakadhat át, akkor azt nem is jelezheti semmi, ugyebár...


És a közlemény:
Subject: Megelőzhető lett volna a vörösiszap-katasztrófa - egy új űrkutatási tudományos eredmény
Kedves Kollégák!
Az Űrvilág űrkutatási hírportálon (www.urvilag.hu) most megjelent, igen jelentős és időszerű beszámolóra szeretném felhívni a figyelmüket.
Radaros mesterséges holdak rendszeres mérései alapján a múltba "visszanézve", egyelőre közel 8 évre visszamenőleg meg lehetett állapítani, hogy az ajkai timföldgyár X. tározójának október 4-én átszakadt gátja folyamatosan nagy sebebességgel mozgott. A mozgások helyenként meghaladták az évente 1 cm-es mértéket is. Ráadásul a nyugati gát mentén kimutatható, hogy a mozgás egyenetlen, így a gát anyagában nyírófeszültségek ébredhettek - a legnagyobb mozgás épp ott volt, ahol a gát végül eltört. A vizsgálatok rámutatnak, hogy ha végeztek volna rendszeres helyszíni geodéziai méréseket, a mozgások már évekkel ezelőtt kiderültek volna, a baleset pedig megelőzhető lett volna.
A műholdas technika egyedülálló jelentősége, hogy a korábban gyűjtött adatok révén a "múltba lát". (Európai radaros műholdak adatai például 1992 óta állnak rendelkezésre. Ezek további feldolgozása, s így még régebbre visszamenő vizsgálatok folyamatban vannak.) Másrészt az űrből akkor is akadálytalanul lehet méréseket végezni, ha egy adott létesítmény valamilyen okból a helyszínen nem megközelíthető. Az eredmények rámutatnak a monitorozás fontossága mellett arra is, hogy szükség volna hasonló létesítményeknél az ilyen vizsgálatokat jogszabályban előírni.
A mostani eredmény függetlenül, önálló kutatói kezdeményezésre született. Az egyébként meglehetősen drága (kb. 15 millió forint értékű) űrfelvételeket az Európai Űrügynökség kivételes eljárásban - a katasztrófára való tekintettel - ingyenesen és gyorsan rendelkezésre bocsátotta. A történtek egyúttal arra is rámutatnak, hogy mennyire fontos lenne a műholdradaros vizsgálatok lehetőségeinek hazai fejlesztése. Általában az űrkutatás eredményeinek jobb felhasználásával, a magyarországi űrtevékenység, a kutatás-fejlesztés támogatásával számos olyan további eredményt lehetne elérni, amelyek társadalmi-gazdasági hasznuk révén bőven megtérülnének.

Szóval nem mindegy, hogy miben újulunk meg. A tudás megszerzésében, a megszerzett tudásra való odafigyelésben, az abban rejlő lehetőségek feltárásában és ésszerű alkalmazásában, avagy magunk érdemeinek elismertetése melletti reklámozásban.
Index-en olvastam először, de most ezt találtam meg:
http://www.origo.hu/tudomany/20101115-vorosiszap-kolontar-a-vilagurbol-k...
igen...a tudomány tisztelete...
kz