A harmadik blogtalálkozón Hankiss Elemér beszélgetett kb. 150 vendéggel. Az első részben meghívottunk (akit a legtöbben hatvan évesnek néztek, saját magát „százévesnek” mondta, valójában pedig egy 82 éves, örökké újba kezdő gyermek) kérdésekre válaszolt, majd a szünet után csavart egyet a beszélgetésen, és örömmel hallgatta a megjelentek javaslatait arról, hogy hogyan is lehetne közelebb kerülni egy új reformkorhoz.

A mai magyar társadalom előtt két olyan lehetőség is megnyílt, amelyeket nem tudtunk eléggé kihasználni: az egyik az EU tagság, a másik a szabadság. Bíztató azonban az, hogy az elmúlt öt évben a társadalom alsó szintjein megindult az önálló gondolkodás. Ennek egyik példája volt a találkozó is.

A zárszóban Hankiss Elemér kiemelte, hogy a hallgatóság feladata, hogy elgondolkozzon azon a rengeteg jó ötleten, amelyeket a résztvevők egymásnak elmondtak (és amelyeket a bejegyzésben részletezünk), és a saját környezetében ezekből elültessen valamit. A negyedik blogtalálkozóra november 3-án, 18 és 20 óra között a FUGA Központban kerül sor.

A harmadik blogtalálkozón Hankiss Elemér beszélgetett 150 (optimistább becslések szerint 180) vendéggel. A húszperces szünet előtti 50 percben meghívottunk (akit a legtöbben hatvan évesnek néztek, saját magát „százévesnek” mondta, valójában pedig egy 82 éves, örökké újba kezdő gyermek) kérdésekre válaszolt, majd a szünet utáni 50 percben csavart egyet a beszélgetésen, és örömmel hallgatta a megjelentek javaslatait arról, hogy hogyan is lehetne közelebb kerülni egy új reformkorhoz. A találkozóról Kincses Zoli, Honti László, M. Szilágyi Zsuzsa, P. Tóth András és Szilágyi Zsuzsa leírásai alapján állítottuk össze az alábbi beszámolót. (A mellékelt diagram Honti László javaslata volt.) A fotókat Benkő Gabriella és Kiss Huba készítették. Köszönjük Gasztonyi Juditnak a kiváló süteményeket! (És nem tudunk megköszönni annak semmit, aki – tételezzük fel, hogy feledékenységből… – elvitte magával a hordozható mikrofont…)

 

M. Szilágyi Zsuzsa kiváló összefoglalója itt olvasható.
 

Szilágyi Zsuzsa: Hankiss Elemér kezdeményezésével 1992-ben indult az első mozgalom „Találjuk ki Magyarországot” címmel, azt a kérdést felvetve, hogyan éljen az ország visszakapott szabadságával, hogyan találja meg a helyét a rendszerváltás utáni új világban. A mozgalmat a politikai porond mindkét oldaláról érték támadások. Konzervatív vélemények szerint az országot már 1000 éve kitalálták, nincs szükség erre a mozgalomra, a liberálisok pedig úgy vélték, hogy ez a parlament feladata, nem egy civil kezdeményezésé. A később elindult az Új Reformkor mozgalom, célkitűzése az emberek megmozdítása volt azzal a céllal, hogy ne csak panaszkodjanak, hanem a saját, szűk környezetükben tegyenek valamit önmagukért. Egy kezdeményezés akkor lehet sikeres, ha minél több embert tud felrázni, minél több embert tud a céljai számára megnyerni. Az 1800-as évek végén és a múlt század elején több ilyen példaértékű mozgalom működött.  Hankiss Deák Ferenc, Klebersberg Kúnó, Tisza István és a Bethlen István tevékenységének sikereit emelte ki, de ellenpéldaként megemlítette Jászi Oszkárt is, akinek kitűnő elképzelései nem valósulhattak meg, mert nem állt mögé a „kritikus tömeg”. 

 
A mai magyar társadalom előtt két olyan lehetőség is megnyílt, amelyeket nem tudtunk eléggé kihasználni: az egyik az EU tagság, a másik a szabadság. Sajnos lelkileg és erkölcsileg nem vagyunk szabadabbak, mint a rendszerváltás előtt, csak most nem a titkosrendőrségtől, lehallgatástól, kitelepítéstől félünk, hanem a munkanélküliségtől, szakmánk elértéktelenedésétől, önmagunktól és sok minden mástól. Hankiss Elemér szerint Magyarországnak a múlt századokban a fejlődéshez és előrelépéshez olyan, vállalkozó kedvű népcsoportokra (örmények, görögök, szerbek, osztrákok, németek, zsidók) volt szüksége, akik elindították többek között a polgárosodás útján, és ilyen húzóerő jelenléte ma is nélkülözhetetlen. Ugranunk kellene, de alig-alig tesszük. Csermely Péter figyelmeztetett arra, hogy sokszor a türelem sikerre vezethet, hiszen minden bonyolult rendszerben, így a társadalomban is vannak átcsapási pontok. Ez előtt a befektetett energia nem hoz változást, de ha van türelmünk kivárni ezt, akkor hirtelen elkezd működni a rendszer.

 

A szünetben a jelenlevők a névtáblájukra írt földrajzi hely alapján kezdeményezhettek egymással beszélgetést. A felírt helyek nagyon változatosak voltak, eldugott magyarországi falucskáktól egészen kontinensekig. A szünet után Csermely Péter azt a kérdést tette fel, hogy merre induljon Magyarország. Érdemes-e az EU, az USA, esetleg Brazília, Oroszország, India vagy Kína példáját követni, vagy sajátos magyar utat kell keresni? A jelenlévők (később Kincses Zoli által összefoglalt – CsP) gondolatai után Hankiss Elemér azzal bíztatott bennünket, hogy az elmúlt öt évben a társadalom alsó szintjein megindult az önálló gondolkodás. Alulról építkezve megindult tehát a társadalom gyógyulása. A változás egyik motorja lehet, ha újra kialakul az emberek között a bizalom, amit szintén egyéni kezdeményezéssel, példamutatással lehet elősegíteni.

 
Összefoglalásul Hankiss tanár úr a következőket emelte ki: Tovább kell foglalkoznunk a bizalom, az együttműködés és a társadalmi párbeszéd megvalósításával. Tovább kell vinni a Szárny és Teher gondolatait. A hallgatóság feladata, hogy elgondolkozzon a ma elhangzottakon, és saját környezetében ezekből elültessen valamit.  Mindannyiunknak felelősségteljes, autonóm és szabad polgárokká kell válnia. Meg kell tanulnunk önmagunkat öniróniával és önkritikával szemlélni, és ezt a következő nemzedéknek is át kell adnunk. Újra meg kell tanulnunk és tanítanunk a felelősség, a jog, a kritika, a tisztesség, az emberi méltóság és a szabadság fogalmakat. Végül három idézettel zárta a beszélgetést: Egy holland építészt idézve arra hívta fel a figyelmet, hogy „Az építőművészet azzal kezdődik, hogy fogunk egy téglát, és rátesszük a másik téglát”. Sartre idézetével folytatta, aki szerint ”Már mindent kitaláltunk, csak azt nem, hogy hogyan kellene élnünk.” Végül Napóleon szavaival zárta a beszélgetést: ”Csak a bolondok szótárában szerepel az a szó, hogy lehetetlen.”

Kincses Zoli: (Zoli gondolatainak teljessége innen tölthető le. A továbbiakban a rendkívül gazdag gondolatokból csak néhány részletet emelek ki – CsP.) Sokszor egy elmélet vagy egy ötlet fontosabb a tenni akarásnál, de hiába minden elmélet vagy ötlet, ha nincs, aki tenne a megvalósításért. Hankiss Elemér azt üzente, még több tenni akarás kell az új reformkori regimentbe. Arkhimédész után szabadon: adj egy értelmes találkozót, és én kimozdítom a fejekből a gondolatokat! Több, akár évtizedes ötlet után az Új reformkor a legújabb kezdeményezés, mely a jelenleginél egy jobb világot segítene elő itthon. Ennek kapcsán indult a beszélgetés, miután tisztáztuk, hogy hol is vagyunk kb. áfányian az ezernyi blogolvasó táborából.

CsP: Amikor Elemér feltette a bemutatása után a kérdést: „Péter, hol vagyok?” átfutott az agyamon, hogy válaszként azzal a viccel kezdem, amikor részeg ember ott ül az élelmiszerüzlet előtt, és pontosan ezt kérdezi: „Hoool vaggggyyokkk…” Odalép valaki és elmagyarázza kedvesen: „Itt tetszik lenni a CsermelyBlog találkozóján, a FUGA Központban kb. 150 emberrel”. Erre a részeg: „Picsába a részletekkel! Milyen országban??” – A viccet Hankiss tanár úr iránti tiszteletem miatt a találkozón végül is nem mondtam el. Miért írom le akkor itt most? Mert közben rájöttem, hogy a beszélgetés egésze a második kérdésről szólt. Milyen országban vagyunk? Ez volt az a lényeg, amit körbejártunk – azzal az igénnyel, hogy mit kell ahhoz tennünk, hogy egy jobb országban lehessünk.

Visszakalandoztunk a Kiegyezésig, említésre kerültek nagy formátumú személyek, akik kitartóan tették dolgukat, és ma visszatekintve példaképek nekünk, és hálával gondolunk rájuk. Mivel az én szememben a blog és ezek a találkozók szellemi polár plédek, pozitív gondolatszikrák gömbvillámai, és reménnyel töltenek el, hogy közösen és okosan jobbra fordíthatunk dolgokat, ezért nem is morfondolok sokat, hogy milyen vélemények voltak a Haza Bölcséről, amikor a Kiegyezést alakította. A tanulság a fontos, hogy a jót is kitartóan kell tenni és küzdeni érte. Szent-Györgyi Albert jut eszembe, akinek az volt az elve, hogy ha publikált egy ötletet, és elkezdték támadni, akkor biztos volt benne, hogy jó úton jár. A ,,Találjuk ki...'' kezdeményezéseket ért támadásokat összegezve Hankiss Elemér is jó úton járt és jár. Elemér szerint fontos, hogy első körben mindenki tegyen saját maga valamit a közvetlen környezetében, legyünk felelősségteljes, a közügyekért tevő polgárok, nem csak panaszkodók. Belegondolok, hogy ha nem mástól várjuk el az első lépést, hanem mi tesszük meg, akkor előbb-utóbb visszakapjuk ezt a jó vírust (ha minden minket érő rosszra legalább két jó dolgot teszünk, akkor gyorsabban is terjedne). Elemér szerint szükség lenne már régóta egy társadalmi szerződésre, melyre sok országban van példa. Ebben a szerződésben többek között a célokat kellene kijelölni, az odavezető utat és az út közbeni kötelességeket és jogokat. Jelenleg sokan úgy érzik, hogy nem is fontos a véleményük, és ennek következménye, hogy a magánélet börtönében, magánérdekek csapdájában élnek.

Nincsenek véletlenek, a napokban a Behálózva c. könyvet olvasom a metrón zötyögve, és a közönség soraiból Barabási Albert-László a reptérről beugorva Orosz Györgyivel együtt kérdezi Elemért, hogy miket sikerült elérni a tervek közül? Néhány példát kapunk a sok közül, miközben a jótékonyság kerül elő, kinek adja az ember az adója 1%-át (ugye mindenki kitölti?), kiben bízhat meg? Elhangzik az a vélemény is, hogy bárkinek adhatjuk, annak hasznos elköltése annak a felelőssége, aki kapja. Aki mégis szeretne biztosabb lenni benne, hogy jó helyre megy az összeg, az nézzen szét a Charity Navigator mintájára készült Civil Kalauz oldalon. Az oldalon kalandozva lehet más futó programokról is olvasni, pl. az Élelmiszerbankról, amit négy lelkes üzletember indított, és mára százmilliós értékben tudnak rászorulókon segíteni. Egy másik nagyszerű ötlet hazai környezetbe ültetve ,,Az én iskolám'' címmel fog futni, és még idén elindul. Lényege, hogy szegényebb iskolák tárgyi igényeket tehetnek fel a rendszerbe, amit az adakozók teljesíthetnek. Hasonló módon kér nemcsak anyagi támogatást a Bátor Tábor alapítvány, ahol az önkéntes munka is egy életre szóló lélekbarázda azok szerint, akik vállaltak ilyen munkát.


Elemér bíztatására többen a helyszínen megadták az elérhetőségüket Elemérnek, hogy segítsenek az Új Reformkor mozgalom munkájában (a csermelyblog@gmail.com email címre érkező jelentkezéseket most is szívesen közvetítjük neki). Röpködtek a hozzászólások:

• Sokan félnek a szabadságtól (Fodor Feri bácsi, a töritanárom is mesélt ilyet más népekről, amúgy fiatal korában történelmi diplomáciát tanított Bukarestben, magyarként, és nem félt a hatalomtól később sem, mert tudta, hogy szükségük volt a tudására --> ne félj, tanulj).

• Csalódottság az egykori illetékes minisztériumban, amikor egy hasznos, de inkább jótékony kezdeményezésről azt kérdezték, hogy hol van ebben az üzlet (elég szomorú, de akkor is az okosabbnak kell megmutatni a többieknek az utat --> ne csalódj, tanulj).

• Az Internet kultúra terjesztését célul tűző Internet Galaxis több ezer emberrel ismertette meg az Internetet, mégis a háttérben az egymással nem éppen kooperáló cégek vagy az állami szervek ferde szeme húzódott meg (Dani, innen is, még egyszer: bravó, gratula, köszi, hogy szerveztétek --> ne csüggedj, tanulj belőle, és ,,menj, az úton menj tovább'').

• Társadalmi párbeszéd kell, mindenkit meghallgatni, és közmegegyezést segíteni; ehhez kell kommunikációs és némely elemében prezentációs tudás, konfliktuskezelési technikák ismerete (előző munkahelyemen volt szerencsém ilyenekre járni, látom a hasznát, és a technikával visszaélő közszereplők is hamar lebuknak...örök hálám érte, hogy tanulhattam ilyesmit --> tanulni kell: kommunikációt, prezentációs, stressz-kezelést...és azután ,,harcolj mindig, ha a cél nemes, de ne állj ellen, ha nem érdemes'').

 
Néhány jó ötlet a találkozó második részéből:

Nagyon sokan vak meggyőződéssel tudják, hogy mindenki másnak mit kellene tennie, közben az lenne a fontos, hogy az egyén tudja, hogy ő maga mihez ért a legjobban, mihez van tehetsége, elszántsága, kitartása.

• Az egyén ne irányítani akarjon, ne megmondani a másiknak, hogy mit akarjon (Elemér említ egy példát, amikor francia kis cserkészek hosszasan győzködték egymást valamiről, mire az egyik azt mondta: ,,ez az én véleményem, de lehet, hogy tévedek''), hanem keressük együtt az igazságot.

• Érezni lehet, hogy egyre több az alulról jövő kezdeményezés, a vágy erős, hogy valamit tegyünk az országért (a válság, a természeti katasztrófák, bizonyos ,,értékrendek'' romba dőlése ráébreszti az embereket az igazi értékekre, akkor is, ha az iskolában nincs erkölcs, emberi sors vagy éppen méltóság tantárgy).

• Őrizni kell a jó gondolatot, minden pusztulás ellenére, hiszen Isten is úgy teremtett lépésről lépésre, hogy ,,látta, hogy jó'' és folytatta.

• Fejlesszük a magyarság-tudatunkat, határokon átívelő módon (nem erőltetve, de preferálva pl. a környező országok magyarlakta vidékeire szervezett osztálykirándulásokat), és itthon is, hiszen van mire büszkének lennünk, és ezt meg kell ismertetni a külföldiekkel is, szórólaptól, országimázs lapokig (az első klip itt érhető el, sokaknak tetszett...ha tudnák, hogy milyen kevés pénzből készült, tehát nem is az erőforrásoktól függ, hanem a csapattól) minden szinten, akár magunk szerkesztve, ami kimaradt. (Trianon után egyes szomszédok tudatosan az országukról szóló könyveket küldtek a nyugati és tengerentúli országokba, egyetemi könyvtárakba, és ennek nyomát valamint a javukra billenő arányokat 1990 környékén Cincinnati-ba került egyetemi hallgatótársam is visszaigazolta).

• Mi a ráció fosztóképzője? adminiszt... ebbe a bürokráciába, ami itt megy más ország belehalt volna, mi meg élünk, ez is reménykeltő ;-)

• „Lopjunk” jó gondolatokat, és legyünk igazán szabad és felelősségteljes polgárok, legyen öniróniánk, önkritikánk, legfőképpen a hozzánk hasonlóan gondolkodókkal szemben (egy hozzászóló javasolta az ,,eltérő gondolkodású polgári körök'' megszervezését)

• Végül, mindenki a maga területén éljen úgy, hogy a végén ne tegye fel a kérdést, hogy miért voltam itt, ne legyen benne fájdalmas a kérdés, hogy mi volt az értelme az életemnek?

Hazafelé azt gondoltam, hogy az lenne az igazi, ha 10-20 év múlva más kitörni akaró országok Bölcs Bloggolóinak találkozóin Magyarországot említenék elérendő példaként. Ennek szellemében az én zárszavam és kívánságom az, hogy mire az augusztus 12-én született lányom érettségizni fog, Bezzegország legyen a szülőhazája!

CsP: Nagy örömmel jelzem, hogy a negyedik blogtalálkozóra november 3-án, 18 és 20 óra között a FUGA Központban kerül sor. A téma: mit tudunk tenni egy új reformkorért – különös tekintettel az XXX-re. Az XXX-re várjuk a blogolvasók javaslatait a csermelyblog@gmail.com email címen, avagy itt alant a hozzászólásokban. Egy XXX témajavaslat már be is futott: Mit lehet tenni a szabálykerülés visszaszorításáért? A találkozót a Simonyi Károly Szakkollégium lelkes csapata segítségével, nagy valószínűséggel már a net-en is közvetíteni fogjuk. Egy süteményígéretünk már most van – amelyet előre is köszönünk!

Válaszok (2010. szeptember 13.)

Mélyen egyet tudok érteni „paligreg”-gel, amikor a „lelki szegénységről” ír (és sajnos ezek a mai lelki szegények bizony nagyon nem boldogok) és arról, hogy: „az általános társadalmi szegénységi szint felett megtermelt értékeken nem marakodni, hanem azokat közösen gyarapítani kell, hogy egyről kettőre jussunk.” Ámen. Ha az értékekbe beleértjük az oly ritka lelki javakat, így például a szeretetet is, akkor kétszeres Ámen. A megértés jegyében azonban hadd engedjük meg Paál Andrásnak is azt, hogy pontokat használjon. A tartalom számít, és nem a forma. (Igaz persze az, hogy a forma minősíti a tartalmat, és az is igaz, hogy adott szint alatti forma lehetetlenné is teheti az általa hordozott tartalom élvezetét, de azért hadd bíztassak arra mindenkit, hogy néhány pontot el tudjunk viselni ezen a blogon egymástól.)