Csermely Péter blogja

Nyomtatóbarát változat

Az előző, Széchenyit idéző, és a következő, a Hankiss Elemérrel folytatott beszélgetést összegző blogbejegyzés között érdemes elgondolkodni azon, hogy mekkorák hazánkban annak az esélyei, hogy valamikor a közeljövőben egy új reformkor kezdődhessen.

Sajnos igen sok a negatív jel. Sokkal kevésbé bízunk az intézményrendszerünk bármely elemében, mint egymásban. Az ország lakóinak nagy részét jellemzi a bezárkózó, a kudarcokért mindig másokat okoló magatartás. Ez azért tragikus, mert a hálózatosodás minősége közvetlenül összefügg a gazdasági fejlettséggel.

Pedig az ország igen jó helyen fekszik. Kultúrák találkozási pontján vagyunk, mint Szingapúr. 7500 évvel ezelőtt a Balaton mellé érkezett, és innen sugárzott ki a modern, a házépítést, a kerámiakészítést és az aktív termelést meghonosító európai kultúra. Innovatív nemzet vagyunk: a GDP 7,5 százaléka vezethető vissza a saját szellemi termékeinkből származó bevételre. A tudományos érdeklődés a népesség 90%-ára jellemző, ami az EU éllovasaivá tesz bennünket. Minél többet tudunk meg magunkról, annál több értéket találunk. Csak ezeknek az érvényesülése… Csak az az együttműködés… az a bizalom és önbizalom, az lenne több.

Az előző, Széchenyit idéző, és a következő, a Hankiss Elemérrel folytatott beszélgetést összegző blogbejegyzés között érdemes elgondolkodni azon, hogy mekkorák hazánkban annak az esélyei, hogy a folyamatok jó irányba induljanak el, és valamikor a közeljövőben egy új reformkor kezdődhessen. Az eddigi nemzeti önismerettel foglalkozó blogbejegyzések az alábbi leltárt mutatták:

Mivel egészíthetők ki ezek az adatok a nemrég napvilágot látott eredmények közül?

A World Values Survey 2009-es adatai alapján sokkal kevésbé bízunk az intézményrendszerünk bármely elemében, mint egymásban. Míg az egymás iránti bizalom tekintetében Franciaország, vagy Szlovákia előtt járunk, az intézményekkel szembeni bizalom terén sereghajtók vagyunk egész Európában. Ez tesz minket olyan megbocsátókká az adócsalással és a korrupcióval szemben. Érdekes ugyanakkor, hogy a magunkról bevallott és a másokról feltételezett korrupció szintje egymástól hazánkban nagyon eltér. Vizet iszunk, de (meg nem érdemelt) bort gondolunk a másik szájába. E bizalomhiány másik következménye az a széles körben elterjedt felfogás, hogy tisztességes módon nem lehet meggazdagodni. Ebből fakad a jövedelmi egyenlőtlenségek iránti nagyfokú, a hasonló fejlettségű országoknál jóval nagyobb érzékenységünk is. Az ország lakóinak nagy részét jellemzi a bezárkózó, a kudarcokért mindig másokat okoló magatartás.
 

A közös intézmények iránt bizalmatlan, bezárkózó magatartás azért tragikus, mert a hálózatosodás minősége közvetlenül összefügg a gazdasági fejlettséggel. Idén májusban közölt a Science ezt alátámasztó angliai adatokat. Az Anglia 50 millió lakosának 368 millió telefonos kapcsolatát feltérképező kutatások arra a következtetésre vezettek, hogy a telefonos kapcsolatok diverzitása (azaz széleskörűsége és ezzel együttesen viszonylagos kiegyensúlyozottsága) korrelál az adott terület gazdasági fejlettségével. A vizsgálat egy egész országnyi mintán támasztotta alá azokat a korábbi, kisebb körű felméréseket, amelyek a diverz kapcsolatrendszer előnyeit a jobb munkalehetőségekhez jutással, a magasabb fizetésekkel, a magasabb vállalkozói kedvvel és a vitákban elfoglalt vezető szereppel azonosították.

Pedig az ország igen jó helyen fekszik. Ha tetszik, jó helyen állt meg (pesszimistábbaknak: rekedt meg) Árpád ősapánk. A Kárpát-medence már ötezer évvel a magyarok érkezése előtt is eltérő kultúrák gazdagságát összegző terület volt. Bánffy Eszter régész leletei szerint Anatóliából a Balkán érintésével érkezett népcsoportok 7500 évvel ezelőtt a Balaton környékén keveredtek össze az itt élő vadászó, halászó, gyűjtögető népek szórványos csoportjaival, és tanították meg őket az élelemtermelés, a földművelés és a házépítés ismereteire. Ez volt az a szikra, amiből az európai civilizáció kipattant. Mai tudásunk szerint ugyanis ők voltak az első bevándorlók, akik a házépítést, a kerámiakészítést és az aktív termelést meghonosították az európai kontinensen.

Egyre újabb adatok látnak napvilágot arról is, hogy Magyarország ma is egészen jó adottságokkal rendelkezik. Az ország innovatív nemzet abból a szempontból, hogy a GDP 7,5 százaléka vezethető vissza a saját szellemi termékekből származó bevételre, ami sokkal magasabb arány annál, mint ami más EU országokban tapasztalható. A tudományos érdeklődés a népesség 90-nél is magasabb százalékára jellemző. Ilyen aránnyal a magyarok mellett csak a ciprusiak és a luxemburgiak büszkélkedhetnek az EU tagállamok közül.

 Minél többet tudunk meg magunkról, annál több olyan elem lát napvilágot, amely rejtett, és nem is olyan rejtett értékeket mutat. Csak ezeknek az érvényesülése… Csak az az együttműködés… az a bizalom és önbizalom, az lenne több.
 

Válaszok (2010. szeptember 6.)

Nagyon egyetértek Baráti Péterrel abban, hogy „az emberek arra vannak hipnotizálva, hogy egy percre sem lazulhat a szorítás a kötélen, még ha tudjuk is, hogy rossz irányba húzzuk, mert akkor nekünk végünk”. Egyetértek vele abban is, hogy az előző idézettel vázolt helyzet akkor tud megváltozni, ha „egy-egy találkozás a "mit és milyen jogon akarsz elvenni tőlem?!"- kérdése helyett a "mit tudnánk adni egymásnak egymás megelégedésére?"- kérdését vetné fel”. Úgy érzem, hogy a megjelent cca. 180 ember helyenként előtörő kishitűsége ellenére a harmadik blogtalálkozó a fenti értelemben vett „második típusú találkozások” igen jó példája volt (de erről többet majd pénteken ). Paál Andrással egyetértve ilyen morzsákból épül az is, hogy „Keresés helyett ismerjük fel a létező, átfogó társadalmi konszenzust!” A 90%-os tudományos érdeklődés fogalmát pontosítanom kell: a tudomány, mint érték elismerése ilyen nagy arányú a magyar társadalomban (azaz az érdeklődésnek egy nagyon passzív, de azért létező foka ez). Ha valaki többet akar tudni az értékekről, akkor látogasson el ide.