Egy új reformkor esélyei
Avagy: Néhány újabb adalék a nemzeti önismerethez
Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Az előző, Széchenyit idéző, és a következő, a Hankiss Elemérrel folytatott beszélgetést összegző blogbejegyzés között érdemes elgondolkodni azon, hogy mekkorák hazánkban annak az esélyei, hogy valamikor a közeljövőben egy új reformkor kezdődhessen.

Sajnos igen sok a negatív jel. Sokkal kevésbé bízunk az intézményrendszerünk bármely elemében, mint egymásban. Az ország lakóinak nagy részét jellemzi a bezárkózó, a kudarcokért mindig másokat okoló magatartás. Ez azért tragikus, mert a hálózatosodás minősége közvetlenül összefügg a gazdasági fejlettséggel.

Pedig az ország igen jó helyen fekszik. Kultúrák találkozási pontján vagyunk, mint Szingapúr. 7500 évvel ezelőtt a Balaton mellé érkezett, és innen sugárzott ki a modern, a házépítést, a kerámiakészítést és az aktív termelést meghonosító európai kultúra. Innovatív nemzet vagyunk: a GDP 7,5 százaléka vezethető vissza a saját szellemi termékeinkből származó bevételre. A tudományos érdeklődés a népesség 90%-ára jellemző, ami az EU éllovasaivá tesz bennünket. Minél többet tudunk meg magunkról, annál több értéket találunk. Csak ezeknek az érvényesülése… Csak az az együttműködés… az a bizalom és önbizalom, az lenne több.

Az előző, Széchenyit idéző, és a következő, a Hankiss Elemérrel folytatott beszélgetést összegző blogbejegyzés között érdemes elgondolkodni azon, hogy mekkorák hazánkban annak az esélyei, hogy a folyamatok jó irányba induljanak el, és valamikor a közeljövőben egy új reformkor kezdődhessen. Az eddigi nemzeti önismerettel foglalkozó blogbejegyzések az alábbi leltárt mutatták:

 



Mivel egészíthetők ki ezek az adatok a nemrég napvilágot látott eredmények közül?

A World Values Survey 2009-es adatai alapján sokkal kevésbé bízunk az intézményrendszerünk bármely elemében, mint egymásban. Míg az egymás iránti bizalom tekintetében Franciaország, vagy Szlovákia előtt járunk, az intézményekkel szembeni bizalom terén sereghajtók vagyunk egész Európában. Ez tesz minket olyan megbocsátókká az adócsalással és a korrupcióval szemben. Érdekes ugyanakkor, hogy a magunkról bevallott és a másokról feltételezett korrupció szintje egymástól hazánkban nagyon eltér. Vizet iszunk, de (meg nem érdemelt) bort gondolunk a másik szájába. E bizalomhiány másik következménye az a széles körben elterjedt felfogás, hogy tisztességes módon nem lehet meggazdagodni. Ebből fakad a jövedelmi egyenlőtlenségek iránti nagyfokú, a hasonló fejlettségű országoknál jóval nagyobb érzékenységünk is. Az ország lakóinak nagy részét jellemzi a bezárkózó, a kudarcokért mindig másokat okoló magatartás.
 

A közös intézmények iránt bizalmatlan, bezárkózó magatartás azért tragikus, mert a hálózatosodás minősége közvetlenül összefügg a gazdasági fejlettséggel. Idén májusban közölt a Science ezt alátámasztó angliai adatokat. Az Anglia 50 millió lakosának 368 millió telefonos kapcsolatát feltérképező kutatások arra a következtetésre vezettek, hogy a telefonos kapcsolatok diverzitása (azaz széleskörűsége és ezzel együttesen viszonylagos kiegyensúlyozottsága) korrelál az adott terület gazdasági fejlettségével. A vizsgálat egy egész országnyi mintán támasztotta alá azokat a korábbi, kisebb körű felméréseket, amelyek a diverz kapcsolatrendszer előnyeit a jobb munkalehetőségekhez jutással, a magasabb fizetésekkel, a magasabb vállalkozói kedvvel és a vitákban elfoglalt vezető szereppel azonosították.

Pedig az ország igen jó helyen fekszik. Ha tetszik, jó helyen állt meg (pesszimistábbaknak: rekedt meg) Árpád ősapánk. A Kárpát-medence már ötezer évvel a magyarok érkezése előtt is eltérő kultúrák gazdagságát összegző terület volt. Bánffy Eszter régész leletei szerint Anatóliából a Balkán érintésével érkezett népcsoportok 7500 évvel ezelőtt a Balaton környékén keveredtek össze az itt élő vadászó, halászó, gyűjtögető népek szórványos csoportjaival, és tanították meg őket az élelemtermelés, a földművelés és a házépítés ismereteire. Ez volt az a szikra, amiből az európai civilizáció kipattant. Mai tudásunk szerint ugyanis ők voltak az első bevándorlók, akik a házépítést, a kerámiakészítést és az aktív termelést meghonosították az európai kontinensen.

Egyre újabb adatok látnak napvilágot arról is, hogy Magyarország ma is egészen jó adottságokkal rendelkezik. Az ország innovatív nemzet abból a szempontból, hogy a GDP 7,5 százaléka vezethető vissza a saját szellemi termékekből származó bevételre, ami sokkal magasabb arány annál, mint ami más EU országokban tapasztalható. A tudományos érdeklődés a népesség 90-nél is magasabb százalékára jellemző. Ilyen aránnyal a magyarok mellett csak a ciprusiak és a luxemburgiak büszkélkedhetnek az EU tagállamok közül.


 Minél többet tudunk meg magunkról, annál több olyan elem lát napvilágot, amely rejtett, és nem is olyan rejtett értékeket mutat. Csak ezeknek az érvényesülése… Csak az az együttműködés… az a bizalom és önbizalom, az lenne több.
 

 

 

 

Válaszok (2010. szeptember 6.)



Nagyon egyetértek Baráti Péterrel abban, hogy „az emberek arra vannak hipnotizálva, hogy egy percre sem lazulhat a szorítás a kötélen, még ha tudjuk is, hogy rossz irányba húzzuk, mert akkor nekünk végünk”. Egyetértek vele abban is, hogy az előző idézettel vázolt helyzet akkor tud megváltozni, ha „egy-egy találkozás a "mit és milyen jogon akarsz elvenni tőlem?!"- kérdése helyett a "mit tudnánk adni egymásnak egymás megelégedésére?"- kérdését vetné fel. Úgy érzem, hogy a megjelent cca. 180 ember helyenként előtörő kishitűsége ellenére a harmadik blogtalálkozó a fenti értelemben vett „második típusú találkozások” igen jó példája volt (de erről többet majd pénteken ). Paál Andrással egyetértve ilyen morzsákból épül az is, hogy „Keresés helyett ismerjük fel a létező, átfogó társadalmi konszenzust!” A 90%-os tudományos érdeklődés fogalmát pontosítanom kell: a tudomány, mint érték elismerése ilyen nagy arányú a magyar társadalomban (azaz az érdeklődésnek egy nagyon passzív, de azért létező foka ez). Ha valaki többet akar tudni az értékekről, akkor látogasson el ide.

Megosztás

Hozzászólások

"A tudományos érdeklődés a népesség 90-nél is magasabb százalékára jellemző. " - Kétségelm vannak! (Szándékoddal nagyon egyetértek, ám az indoklás ...)
Bizony, bizony.
De jó lenne.
Az ifjú népesség több, mint 90 százaléka fegyelmezetten tanul az iskolákban.
A népesség több, mint 90 százaléka a tudományos könyveket veszi az ezotéria, stb. helyett.
A népesség több, mint 90 százaléka szabad idejében tudományos tanulmányokat folytat, ismeretterjesztő előadásokat látogat - még fizet is érte.
A népesség több, mint 90 százaléka a tudományos, vagy annak hitt műsorokat nézi a sok-sok TV csatornán.
A népesség több, mint 90 százaléka a wikipédiát bújja, s tudományos fogalmakra keres a guglin.
......
Tényleg?
Pedig lehet benne valami, persze függ attól, miféle kérdésekkel és miféle mintából mérve jött a 90%. De: A "Britt tudósok" ezt és ezt típusú álhírek mégiscsak a tudmánny fogalmának felemlegetésével támogattatják meg a hihetőséget. A reklámok is a "laboratorium" , meg a "tudományosan bizonyított" meg "klinikailag igazolt" kenőcsöket és csodaszereket kínálják. Valamiért a tudomány és a hihetőség, és az "ez még nem romlott mint a politika" talán benne van a köztudatban, joggal -vagy tévesen, hiszen lehet kacsa a 90%, és így ha valóban tudnák mi a tudományos népek belső szurka-piszka küzdelme már nem hinnének-. Például magam is tapasztalom, hogy egy egyszerű üzletkötésnél is sokat nyom a latba egy jól kommunikáló fizikai-káémiai kísérlet példájával a minőséget, és a gyártó hitelességét éreztetni, szemek kinyílnak, bólogatás, mosolygás, és megértés követi ezeket, ha valóban egyszerűek és jól érthetően szemléltettek. aztán például egy újságtulajdonos ismerősöm szerint az ő célközönségének -jó pénzért felmérette- a 76% kának fontos, hogy legyen mivel dicsekednie, mivel az ő célközönsége azokat tekinti falkavezérnek-véleményformálónak akik álmélkodásra okot adó bizbaszokkal bírnak. Így az újság előfizetés mellé olyan kütyüket adott, amivel a haverok álmélkodását ki lehet vívni. A tudomány fogalmával hadonászás is lehet ilyen jellegű reakciók kiváltója...Nem az a kérdés hogy a tudományos érdeklődés 90% osságán mi mit tudunk érteni, hanem hogy ha mégis igaz a felmérés, mi az értelmezés pontos mibenléte ami meg kellene találni. Mert 90% os egy húron pendülés az olyan dolog ami mellett ha csak esetleg igaz sem haladhatunk el. Mi van ha valami értelmezéasben mégis 90% na ja legyen 76%...és akkor mi van...((-:
Az indiánok vágják a fát. A meteorlológusok meglesik, és bemondják, hogy hideg tél lesz. A törzsfőnök a sátrában hallgatja a zsebrádiójában, hogy hideg tél lesz, hát egész héten fát vágat az indiánokkal. Az indiánokat jövő héten is meglesik a meteorlológusok, és látják , hogy még mindig vágják a fát, hát bemondják a rádióba, hogy nagyon évszázadosan hideg tél lesz, amit hallgat zsebrádióján a törzsfőnök.....elöbb utóbb meglesz a90% tudományos érdeklődés is...((-:
Ehhez a bejegyzéshez és a blog-találkozón elhangzottakhoz ugyanaz a 3 gondolat jut eszembe:………………1-Felmerült konkréten a kérdés, hogy mi is a magyar probléma. Ha csak a kérdés „szerkezetét” nézzük, akkor hézagos latinos műveltségem ködbe vesző emlékei alapján „elé dobni-gördíteni-fektetni” jelentéssel bír a probléma szó, azaz utamba akadályt, ellenszándékot tapasztalok, ha problémám van. Azaz problémával bírni feltételez egy utat, célt, ahová tartunk. És ha e cél nem megnevezett eléggé, akkor egy triviális kerülőutat, megoldást sem fogunk meglátni, „aki nem tudja mely kikötőbe tart, nem kaphat kedvező szelet” –szintén római mondás- szerint. Úgyhogy, amíg nincs cél, amiben sokan megegyeznek-rábólintanak, addig együttműködés is csak a túlélés -mint valahogy mégiscsak, bármi áron való, tíz körömmel kapaszkodva megmaradás- közös célja mentén lesz, nem pedig valamiként megélni érdemes létezés irányába. Ez a tíz körömmel kapaszkodó túlélés el van érve , ki lehet pipálni, a siker 100%-os, hiánytalanul teljesítettünk, megadom a mutatványra a 10 pontot..………2-Szidhatjuk, minősíthetjük, véleményezhetjük a magyar embert, hogy így-úgy-amúgy nem tesz, működik együtt, csinál bármit, de mint a tudományos érdeklődése is mutatja a magyar nem hülye. És akkor sem hülye, amikor nem tesz, működik együtt, csinál bármit. A józan paraszti ész akár józan polgári ésszé módosult változatában is messzemenőkig józan, és messzemenően tiszteletben tartandó, ha nem ugrik a magas hídról, míg a gumikötelet nem érzi erősen a lábára kötve, és nem reagál a „bezzeg az angol, meg a svéd, meg a portugál, meg a holdlakók mekkorát ugrottak” típusú biztatásra. Exupéry szerint: ”A rend jele és nem oka az erős országnak.” Ha a telefonálási szokásainkon is mérhető kapcsolatainkat olyanná tesszük, mint a menő gazdaságoknak van, attól lesz kis fellendülés, azonban majd az első arra tévedő rablókultúra hóna alá vágja és széthordja a javakat. Ahogy Baráti Péter egy nem régi hozzászólásában mondta, „egy dolog rendszert építeni és egy másik ki-használni” és tegyük hozzá védhetővé építeni egy harmadik dolog. A magyar nem hülye meg-védhetetlen fellendülésekért felsorakozni. Amint az ellenőrző hatalom megbízhatóan szét lesz választva a többitől, amit ennek ellenőrzésére annyit fog legalább a társdalom fordítani energiáiból, mint Kón Bácsi harmadik emelet negyvenkettőben a gang sarkában lévő előszobájában működő, nyugállomány mellett folytatott, havi húszezres forgalmat bonyolító kulcsmásoló vállalkozásának ellenőrzésére, hogy az öreg úr a szódásüveg-szemüvegével a nyugta jó sarkába írta e a dátumot…no akkor majd előbújik a magyar tehetség és együttműködés. Az élet élni akar, az autópálya repedéseiből fű nő, és a magyar ember elér –akár a fél világ gyarmattá tiprása nélkül is- olyan eredményeket melyekből pazarul megél örömére legalább úgy, mint a sokszor „bezzegként” emlegetett példanépek, ha a peremfeltételeket biztosítva látja, és nem hősködik esélytelenül ezek biztosításáért hadba szállni. És megint igaza van……………………………3-A máshol jól működő példák beépíthetőségéről sok szó esett. A kiváló módon édes franciakrémes cukrozásából mi integrálható az elsózott magyar gulyás rendbetételére? Nagyjából semmi. És ezt belátva az előbb említett „hősködés esélytelenségével” együtt, egy út marad: felsorolni és megtanulni az élet gazdaságának egész kontextusát irányító-meghatározó meglévő, tudható ismereteket-törvényeket és ezeket legalább a saját köreinkben megpróbálni alkalmazni. Nem az országot, európát, világot kell kigondolnunk, csak és mindössze a „az élet működéséről bennünk élő képet” kellene megbízhatóan működőképesre megtanulni (ehhez egyébként a mai tudományban minden adott, és egyszerűen elmesélhető, és olvashattuk 90%-os rá az érdeklődés), mert e saját tudásunkba vethető bizalom-vagy kétség fog kivetülve megjelenni jövőnkkel, társainkkal, bármivel kapcsolatos bizalmunkban-kétségünbenk is. Teljesen jó vágányon halad a magyar. A 90%-os arány társadalomi felmérésben igen szokatlan arányú meglévő konszenzus. Azaz tudjuk, mi kell nekünk, van konszenzus, és nem vétjük el a sorrendet, nem egyezkedünk társadalmilag előbb, mint tudnánk, melyek a lehetőségek peremfeltételei. Talán pont ennek az elemi erővel jelenlévő józan paraszti-polgári igénynek betöltése felé halad e blog és közössége…Keresés helyett ismerjük fel a létező, átfogó társadalmi konszenzust!
Te András!
Miért ragaszkodsz a sok ponthoz, ahelyett, hogy megtanulnád "
"-t begépelni!
Olvastam a "Veszprémi Napló" egyik számában egy mondást, miszerint: "Aki iskoláit csak tanulás árán tudja elvégezni, annak megélmi is munkából kell majd." Lehet, azóta én sem favorizálom a tanulást...ki tudja...((-:
A politikában, de nagyon gyakran a fejünkben is - ahol persze a kettő kifejezetten hat egymásra -, 12 pontokban, "Deákokban, Széchenyikben és Petőfikben" gondolkodunk. A magyar valóságot, amit időbeliség alapján jelennek kellene hívnunk, a múltba történő aktív eltolásként éljük meg, természetesen átörökítve. Véleményem szerint ez csakis a felelősség elhárítása. Aki pedig ezt nem teszi, az hazaáruló, mert társadalmi létünk címere a depresszió és jajj annak, aki ezt az igát nem akarja hordani vagy netán csak nem is látja. Magával a bejegyzéssel kapcsolatban egyetlen megjegyzésem van, mely érdekes szójáték lehet. A táblázatban olvasom: "új magyar estabilishment" új - magyar - MICSODA IS...? A magyarságot hangoztatva sem vagyunk képesek a saját nyelvünkre hagyatkozni. Így nem azt kell súlykolni szerintem, hanem beilleszkedni a globális folyamatokba. Ha kapunk egy rúgást, az fáj, nagyon fáj. Fizikailag, de még inkább mentálisan. Mert magunkra maradunk ilyenkor. Az aggastyán korú, de újszülött mentalitású Magyarország bábaasszonyát keresi, de lesz ezért vakságában mindig, néha azért láthatóan, "bábállam". Senkinek sem érdeke, hogy bejáratott hatalmi szálak, a nagypolitikában is, megremegjenek. Még ha az nem is jó. Így a fejlődés csakis belülről jöhet. Ettől függetlenül lehet ez békés. Az elszántság is szemet szúró, de csakis az nyeri el mások figyelmét és tiszteletét, aki merész, kitartó, de higgadt. Utálkozni persze ettől még lehet, de először is magunknak kell megfelelni, amit nem vagyunk képesek megtenni. Miért olyan nagy csoda és bánat az, hogy akkor a világ is átnéz rajtunk? A láncdohányos orvos gyógyítási mechanizmusainak analógiája ez. A csodaszarvas kuruzslása, nem több...
Nekem még mindig úgy tűnik, hogy az elvárás és az elvárható között áthidalatlan (de nem áthidalhatatlan!) szakadék húzódik. Ha valaki számítani akar valakire, akkor azt érdekeltté kell tenni abban. A mai magyar társadalom egy igen fontos és széles rétege egyáltalán nincs érdekeltté téve semmiféle össztársadalmi változásban. Újra a Maslow-piramist ráncigálom elő, mert azt gondolom, gyakorlatilag erről van szó. A valamely szűk érdekek mentén húzódó szándékos torzítások miatt a motiváció gyenge, vagy ha erős is itt-ott, nem egy irányba mutat. Kötelet húz mindenki - erre a sportra tipikusan az jellemző, hogy irdatlan energiát feszít bele mindenki, az elmozdulás pedig szóra sem érdemes; végül, amikor valaki "győz", legalább annyi ember nem örül ennek a másik oldalon (adott esetben még fáj is az esés vagy a bőrlenyúzás). Ebben a naaaagy piacgazdasági versenyben az unió gyarmatvidékén (Magyarország included) az emberek arra vannak hipnotizálva, hogy egy percre sem lazulhat a szorítás a kötélen, még ha tudjuk is, hogy rossz irányba húzzuk, mert akkor nekünk végünk. Erre csak rátesz az, hogy a társadalmi kommunikáció tabuktól és játszmáktól aberrált terepén minden a szükségesnél nagyobb energia befektetést és időt igényel, vagyis nem "gazdaságos" részt venni benne. Ahogy Paál András írta, nem alattvalókat kellene keresni, hanem partnereket - ehhez azonban el kell ismerni a partnerek igényeit is, másképp nem valódi megegyezések születnek, hanem kényszerhelyzetek.
Abban teljesen egyetértek, hogy az igény és a potenciál megvan a változáshoz (a tudományos érdeklődés 90%-os voltát ugyan nem látom, ahogy azt sem tudom megkerülni, hogy a 7.5%-os saját szellemi termékünkből származó GDP is más fényben tűnik fel, ha az államadósság a teljes nemzeti össztermék 80%-a körül mozog és évről-évre nő), egyelőre azonban ez nem tud megnyilvánulni a fentebb említett koordinálatlanság miatt.
Szóval tegyük egymást érdekeltté, teremtsünk olyan körülményeket a magunk és egymás számára, amelyekben elismerjük egymás igényeit, és akkor egy-egy találkozás a "mit és milyen jogon akarsz elvenni tőlem?!"-kérdése helyett a "mit tudnánk adni egymásnak egymás megelégedésére?"-kérdést vetné fel, ahogy egymás szemébe nézünk. Mert akkor bele lehetne nézni...
Baráti Péter "áthidalás" ügyében tett felvetésére -mellyel egyetértek- fogalmazzuk ez meg szinte bántó egyszerűséggel: az egyén egyéni önző érdekének és a közösségi jóllétét megteremtésének közös hozzáállás- és viselkedésmintáját kellene megtalálni, és ezt elég széles rétegekben ismertté-kívánttá tenni.(ugyanis önmaga érdeke ellen nenm fog az ember tenni, legfeljebb melleleg amit tesz még a közösségnek is jó lesz)....................................Az "elég széles rétegekhez eljuttatás" áthidalható, ha a véleményformálók egyébként reklámhülyeségek terjesztésére- bejáratott útján, és (ha jól tudom) a lakósság kb. 6% ához eljuttatható egy infó akkor az közkeletűvé változtatható, tehát nem megléphetetlen feladat az áthidalás ebből a szampontból..................................................Lényegesen fgósabb kérdésnek tűnik, mi az a hiányzó nézőpont-infó-hozzáállás az élethez, mely az alattvalók keresése helyett partnerek keresőivé tesz elég embert. És bár azt nem tudom, hogy milliós számú embertömeg esetén mint működik, de saját köreinkben (és itt többszáz főről beszélhetünk) kellett szülnünk egy megoldást erre a kérdésre (egy kapcsolatépítő tevékenység kapcsán), és keresztül kellett vernünk, azaz van egy egyszer már valahol valakinek működött típusú megoldásunk, (mondjuk egy nulla pont nullás kiinduló verziónak tekinthető megoldás). Nevezetesen, "az egymásra való figyelem helyes miértjét és mikéntjét" kellett annyira elfogadhatóan elővezetni, hogy próbálkozva vele hasznosabb eredményei legyenek a népeknek, mint más eddigi hozzáállásaikkal. Ebből -az egyébként egyáltalán nem tutit megmondón bizonyító erejű szempontból- minden csak "kommunikáció-információhasználati-figyelemtechnológiai kérdés"............................................A következő pontokban lehetett köreinkben(és a társadalom 6% kával meg is lehet) állpodni--1--Az ember értékeinek (legyen az pénz, hatalom, szeret, idő, művészeti, természeti v. bármely érték)meteremtéséhez kölcsönösen a többi ember figyelmére utalt. A megszerzett figyelem mennyisége arányban lesz értékeivel -melyekre önző módon vágyik-.........................--2--- Mondhatnánk, hogy nézzük egymást és dőlni fog az érték, de mégis hamisnak érezzük a "kinézzük egymás szájából a falatot és mind mégis jóllakunk" elvét, ami a "nincs ingyen ebéd" ellen is megy. Mert nézni, figyelni nincs ingyen!!! Ára van, megy vele az időnk, költségek árán utazunk-találunk egymáshoz-ra, addig is élni kell valamiből, vannak időarányos költségeink, stb., úgyhogy nem mindegy mint cserélünk figyelmet, mert a nézéstől önmagában éhen is hallhatunk, és semmi érték nem terem még. A figyelmünk minősége legalább akkora kérdés mint mennyisége, és ennek -ne lepődjünk meg- technológiája van, mint a betüvetésnek, vagy számolásnak, és ezt el kell sajátítani. Mert a szőrős kezünket a szívünknek őszinte szegletére téve megvallhatjuk a teljes igazság mibenlétét, miszerint ebben a kérdésben úgy analfabéták vagyunk, mint az írástudatlanság felszámolása elött a jó nép vala, de szerencsére kb 2-3 óra alatt elmondható infókat-szemléletet (kinek kinek valamennyi -neki szűkséges de végesen rövid- idő alatt) magáévá téve legtöbbünk sikerrel ebből is "érettségizetté" válhat-(ott).....................................................--3--Az ismerőseink kb. kéthermada megértve, hogy saját önzőmódon keresett értékeit segíti e 2-3 óra közelebb a maga felé hajló karjaihoz, megértette, hogy hatékony figyelem partnerek jelenlétében terem, és nem alattvalók között, és ezzel köreinkben úgy véget is ért a "hűbéres feudális" korszak, mint lámpagyujtásnál a sötétség. Ja, és mindehhez adni kellet lépésekre bonthetó szamárvezető módszer a hatékony figyelem eléréséhez (ennek taglalása e bejegyzés kereteit szétfeszítené) de annyi elmondható: Hogy amint szorzás tanításhoz kell az összeadás fogalma és ahhoz meg a számoké és nem lehet fordítva, úgy a környezetünkben keringő egymás megismerésekor felbukkanó információk is kötött sorrendben tudnak csak értéket teremni számunkra. Valamint bizonyos meghatározott infók kölcsönös felderítése nélkül nem fog előbukkanni egy sereg egyébb értékes infó egymásról, és ez is ugyanazt a kötött sorrendet kívánja. A kötött sorrend oka ismerhető, és a kapcsolatink kommunikációmód szerinti fajtáit a természet kötött sorrendet leginkább valószínűsítendő alakította a mai formájára, azaz a természet manipulálatlan formájában törekszik az ember sikerére, e természeti rend szerint viszonyulunk másokhoz......................................................Az ismerősök egy része agyilag felfogja, mások a terjedő viselkedésmintából csipegetve tettekben fogják fel, megint mások csak ráéreznek és valahogy jól kezdenek viszonyulni, és mindig marad bőven aki nem illeszkedik, de elég gazdagság terem ,hogy tarthassunk elrettentő példákat magunk körül((-:..................................................... Szóval egyszer valakik összegyüjtöttük, mi az aminek agyakba telepített ismerete nélkül nem terem "áthidalás" az önös és közösebb értékek iránmyában tett késztetés között. A dolog történelémi távlatokban való fenntarthatóságát illetően a dolog történelmi távlatai fognak információval szolgálni((-:...talán már nem is nekünk. Viszont szívesen összevetném más megoldásokkal a mi próbálkozásainkat...
meg a bolha láb nélkül süket...
de attól még viszket ....
http://index.hu/belfold/2010/09/22/viragoztassunk_fel_mindent_ami_fontos/
amikor én szavaztam, akkor a tudósok vezettek, hajrá, toljuk tovább a számlálót!
kz