Mikor értékes valaki, ha fiatal?
Avagy: Eszmefuttatás a magyar jövő építéséhez szükséges készségtár néhány eleméről
Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Ha abból indulunk ki, hogy Európa öregszik, akkor a fiatalok munkaerőpiaci értéke egyre nő. Az egyszerűbb készségtárat igénylő munkahelyeket a drága Európából azonban rendre kiköltöztetik. A munkaerőpiaci bonyodalmak is hozzájárulnak ahhoz, hogy a majdani munkahelyüket latolgatók egyre jobban elbizonytalanodjanak. Ennek egyik jele, hogy a mai pályakezdők hajlamosak magukat túlpozícionálni, addigi erőfeszítéseiket túlbecsülni.

Egy valamirevalóan is jó állás esetén az iskolában kapott jegyek nagyon keveset érnek. Ahhoz, hogy sikeres legyek, valami olyasmit is meg kell tanulnom, amit a többiek nem tudnak, és meg kell tudni jelenítenem azt is, hogy én e speciális tudás avatott hordozója vagyok. Méghozzá százfajta embernek százfajta módon kell ezt megjelenítenem.

Szükség van a váratlan helyzetek megoldására képessé tévő helyes önértékelésre, optimális kockázatvállalási képességre, bizonytalanság- és kudarctűrésre, valamint kreativitásra és együttműködési készségre is. Ugyanazok a tulajdonságok váltak felértékeltté tehát a világ munkaerőpiacán, mint amelyekkel egy átlagmagyar vagy már rendelkezik (individualizmus), vagy ha nem (kockázatvállalás és együttműködés), akkor felismerésükkel és begyakorlásukkal nemcsak a saját, de az egész nemzet értékét is ugrásszerűen megnöveli.


Mikor ér sokat egy mai fiatal? Az érték meghatározása már akkor is nagyon bonyolult, ha csak piaci értéket értünk alatta. Az Eurostat szerint az EU-ban jelenleg mintegy 28,6 millió 15-20 év közötti, hamarosan munkába lépő fiatal él. Ennél a hamarosan nyugdíjba vonuló korosztály létszáma 220 ezerrel több. Ez a különbség 2030-ig elérheti a 8,3 milliós nagyságrendet is. Azaz ha abból indulunk ki, hogy Európa öregszik, akkor a fiatalok munkaerőpiaci értéke egyre nő. Ha körülnézünk a piacon, akkor azonban egészen mást látunk. Az egyszerűbb készségtárat igénylő munkahelyeket a drága (és sok esetben elkényelmesedett) Európából rendre kiköltöztetik, és a nem röghözkötött munkahelyekből csak az marad meg az EU-ban, amihez annyira speciális tudás kell, ami másutt nem található. Ezt az önmagában is ellentmondásos helyzetet az ilyen-olyan (és majd jövőre: amolyan) világgazdasági válságok csak tovább bonyolítják.

A szülői minták elértéktelenedése mellett (Hány órásmester fia is lesz ma órásmester? – Ha egyáltalán ismeri a mai fiú az órásmester apát…) a munkaerőpiaci bonyodalmak is hozzájárulnak ahhoz, hogy a majdani munkahelyüket latolgatók egyre jobban elbizonytalanodjanak. A HR-esek szerint a mai pályakezdők hajlamosak magukat túlpozícionálni. Az Educatio kutatási eredményei szerint az elvárt bér és a megkapható bér közötti olló a pályakezdők becslései szerint is legalább 40%.




A magyarság önértékelésére általában jellemző bizonytalanságok tehát a pályakezdők esetén fokozottan jelentkeznek. Miért van ez? Az iskola világa (különösen az átlagos magyar iskoláé) egy leegyszerűsített értékmintát sugall. Az ismereteket kitűnően megtanuló a jó ember, a bukdácsoló a rossz. Sokak számára csak az első munkahely keresése közben válik világossá az, hogy egy valamirevalóan is jó állás esetén az iskolában kapott jegyek nagyon keveset érnek. Az önértékelésbeli bizonytalanságok abból is fakadnak, hogy nagyon sokan nem érzik meg azt, hogy mekkora erőfeszítés kell ahhoz, hogy valaki világszinten is teljesítsen, és ne csak a Bátonyterenye utcai kisegítő iskola IV./M osztályában legyen osztályelső. Az „én már megszenvedtem azért, hogy nekem mostantól már csak jó legyen” érzete sokaknál már akkor jelentkezik, amikor annak a bizonyos 10000 óra magas színvonalú, és kutyakemény gyakorlásnak még csak a néhány századik órájánál tartanak (ha egyáltalán elkezdték ezt valaha is…).


Mi kell tehát ahhoz, hogy valaki igazán sikeres legyen? Az egyik nyilvánvaló válasz erre a kérdésre a fentiekből már következik. Meg kell tanulni valami olyasmit, amit a többiek nem tudnak, vagy messze nem tudnak olyan szinten, mint amilyenre mi eljutottunk. A magyar vízilabda válogatott bármely tagja „piacképes termék”. Ahogyan a második blogtalálkozó vendégeinek, Győri Noéminek és Madaras Gergőnek a példája is bizonyította, a sikerhez egy speciális tudás önmagában sokszor akkor sem elég, ha ez a speciális tudás magas színvonalú. Mi kell még ezen kívül? Annak a megjelenítése, hogy én e speciális tudás avatott hordozója vagyok. Méghozzá minimum százféle megjelenítése, százfajta embernek. Ehhez nyelvtudás kell (legalább kettő, három…), kultúraismeret, és a saját értékem olyan tudata, amely biztonságot ad az eligazodáshoz teljesen ismeretlen kulturális környezetben is.


A mai változó és válságos világban a speciális ismereteknek még egy kivételesen magas foka sem elég sokszor ahhoz, hogy az ember érvényesüljön. Muszáj hogy ehhez társuljon egy olyan képességhalmaz, amely teljesen váratlan helyzetek megoldására tesz alkalmassá bennünket. Melyek ezek a képességek? Megint és megint: a helyes önértékelés, és a kellő mértékű önbizalom, amelyekből egy optimális kockázatvállalási képesség és fokozott bizonytalanságtűrés, kudarctűrés fakad. Ha mindehhez kreativitás és együttműködési képesség is társul, akkor egy olyan kevercs áll elő, amely a legtöbb állásinterjún sikerhez vezet. Ha az Olvasó a blog rendszeres látogatója, akkor idáig érve „de ja vu” érzése támadhatott. Olvastam én ezt a tulajdonságtárat valahol már… Igen, a helyes kockázatvállalási és együttműködési készség pontosan az a két tulajdonság volt, amelyet egy korábbi blogbejegyzésben, mint az egész magyarság kitörési esélyét írtam le. Ez a két tulajdonság ugyanis az, amelyik egy átlagmagyarból hiányzik, és amellyel az egyébként meglévő, és a mai világban igen hasznos individualizmusunk olyan eredményeket érhetne el, mint amelyekkel a hasonlóképpen individualista Anglia, Hollandia és USA büszkélkedhet.

Összefoglalva tehát: az esélyünk kettős és pontosan ezért nem csekély. Ugyanazok a tulajdonságok váltak mérhetetlenül felértékeltté a világ munkaerőpiacán, mint amelyekkel egy átlagmagyar vagy már rendelkezik (individualizmus), vagy ha nem (kockázatvállalás és együttműködés), akkor felismerésükkel és begyakorlásukkal nemcsak a saját, de az egész nemzet értékét is ugrásszerűen megnöveli. Emiatt az egyéni és a közösségi érdek ebben a szegmensben pontosan átfedi egymást, ami a változás lehetőségét igencsak megnöveli. Sok sikert mindannyiunknak ebben!
 

Válaszok (1)

„Paál András”-nak teljesen igaza van abban, hogy a bejegyzés nem az állásokról szólt. Az csak egy látlelet. Ugyanúgy messze nem (csak) a munkában való helytállást kell az érvényesüléshez (nota bene: ahhoz, hogy egyáltalán munkahelyet kapjon az ember) átalakítanunk, hanem alapvetően a mindennapi életet (ahogyan Bengyák Vince barátom mondogatni szokta szinte mindig). Azt, hogy egy család tagjai egymást építően viszonyuljanak egymáshoz és ne sehogy (vagy rombolva), azt, hogy ez kiterjedjen a mindennapi érintkezések széles köreire, stb. Ami „Gyoma” kérdését illeti a tehetséges emberek itthon-tartásáról, az nyilvánvalóan nem csak pénz kérdése (persze egy bizonyos szintig az is). Nagyon fontos az, hogy a tehetség egy őt bátorító környezetben éljen, és hogy közeli ismerősként, barátként megtalálja hasonlóképpen tehetséges társait. Ezen dolgozunk De valahol igaza van Nórának, hogy néhol már körben járunk. Jót fog tenni a nyári szünet
 

Válaszok 2

Nem állom meg hogy egyik kedves barátomtól, Endrődi Zoltánnétól kapott kis történetet fel ne tegyek ide. Pályaválasztásról szóló blogbejegyzéshez nagyon illik, és mély tartalma van. (Elnézést, ha annyira terjed az interneten, hogy már mindenki olvasta volna… )


A halász hazatér  fatörzsből vájt csónakján, és találkozik egy külföldi piackutató szakemberrel, aki ebben a fejlődő országban dolgozik. A piackutató megkérdezi a halásztól, hogy miért jött haza olyan korán. A halász azt feleli, hogy tovább is maradhatott volna, de elég halat fogott ahhoz, hogy gondoskodjon a családjáról.  
- ...és egyébként mivel tölti az idejét? - kérdezi a szakember.
- Hát, például halászgatok. Játszom a gyerekeimmel. Amikor nagy a forróság, lepihenünk. Este együtt vacsorázunk. Összejövünk a barátainkkal és zenélünk egy kicsit - feleli a halász.
A piackutató itt közbevág:
- Nézze, nekem egyetemi diplomám van, és tanultam ezekről a dolgokról. Segíteni akarok magának. Hosszabb ideig kellene halásznia. Akkor több pénzt keresne, és hamarosan nagyobb csónakot tudna vásárolni ennél a kis kivájt fatörzsnél. Nagyobb csónakkal még több pénzt tudna keresni, és nem kellene hozzá sok idő, máris szert tudna tenni egy több csónakból álló vonóhálós  flottára.
- És azután? - kérdezi a halász.
- Azután ahelyett, hogy  viszonteladón keresztül árulná a halait, közvetlenül a gyárnak tudná eladni, amit fogott, vagy beindíthatna egy saját halfeldolgozó üzemet. Akkor el  tudna menni ebből a porfészekből Cotonouba, Párizsba vagy New Yorkba, és  onnan irányíthatná a vállalkozást. Még azt is fontolóra vehetné, hogy  bevezesse a tőzsdére az üzletet, és akkor már milliókat kereshetne.
- Mennyi idő alatt tudnám ezt elérni? - érdeklődik a halász.
- Úgy 15-20 év  alatt - válaszolja a piackutató.
- És azután? - folytatja a  kérdezősködést a halász.
- Ekkor kezd érdekessé válni az élet - magyarázza a  szakember. - Nyugdíjba vonulhatna. Otthagyhatná a városi rohanó életformát, és egy távol eső faluba költözhetne.
- És azután mi lenne? - kérdezi  a halász.
- Akkor volna ideje halászgatni, játszani a gyermekeivel, a nagy  forróság idején lepihenni, együtt vacsorázni a családjával és összejönni a  barátaival zenélgetni egy kicsit...

 

Válaszok (3)

Gurbacs Gábor nemrég elhunyt édesapjának néhán nagyszerű mondását INNEN lehet letölteni. Őrizzük meg Gábor apjának emlékét ezekkel a gondolatokkal is a szívünkben.

Megosztás

Hozzászólások

Nem vitatkoznék, csak egy szóba nem került, de lényeges aspektust említenék. Hangsúlyozottan állásokról beszél ez a bejegyzés, melyek társadalmi SZEREPEINK jól megfogható, de talán nem a nagyobb részét képezik (hány munkavállaló is van 3? a 10 millióból?). Áthallásom támadt a folyók példájával, amikoris a főmederben látható, hangsúlyos, megfogható módon a vízhozam 1/3-a folyik és a 2/3 a talajban követi tíz-kilométeres távolságokban, és amikor ha elterelődik a talajvíz, elapad a főmeder is. Vagy áthallásom támadhatna a biológiával, azzal, hogy nyűből, féregből, apróságokból van iszonyú nagy össztömeg, és látványos, megfogható, személyi számmal, eb-oltáskönyvvel, stb vel nyilvántartott méretűből kevés össztömeg a stabil rendszerekben...Az a gondolatom támad, hogy a támogatásra nem szoruló állással rendelkező, a jó állást kapó, a kitűnő nemzetgazdasági tag, vagy a Nobel bátyánk hagyatékából jutalamat kapó léte és stabilitása a többi ritkábban nevesedő társadalmi SZEREPÜNK-ben való helytállásunk sikerétől is függ, legalább annyira mint az okos kockázattűréstől, és az együttműködési készségtől. Sőt tovább menve, valószínűsítem, hogy a két említett, valóban fő, és legfontosabb készség kialakulása a többi rejtettebb szerepen való begyakorlástól, kifinomulástól függ (külön kérdés, hogy eltekinthetünk-e most a "sztahanovista" sikertörténetektől, amikor egy nagycégben karriert lehet befutni milliók károsításával...és eltekinthetünk-e most azoktól akikre Baráti Péter egy korábbi telitalálat megjegyzése értendő, melyben költői módon, de rákérdez: mekkora érdem egy rossz rendszerbe, egy vesztébe futó rendszerbe dicső erőfeszítésekkel hozzájárulni a vágtatás sikeréhez...)..................................................................................................................................................................................................................................................................................................................................ÁLLÁS helyett SZEREPEKBEN. TÁRSADALOM_GAZDASÁG helyett MINDEN ÉRTÉKEINK ÖKOSZISZTÉMÁJÁBAN szeretek tekinteni létünkre, bár lehet ez balgaság...Ám így tekintve feltehető egy "talán" lényeges kérdés: Mekkora optimálisan -okosan porított egységekben és ezek milyen PROTOKOLÁRIS(-nak ismondható) sorrendjében vállajak kockázatokat (nyitottságot?) hogy együttműködéseim optimalizálódjanak?................Azaz önismeretem azon része, hogy protokolismeretem használhatóságba (mennyire)bízhatok vagy bizonytalan vagyok vetül ki arra, hogy az élettel, jövővel, embertársaimmal (mennyire)bizalmi, vagy bizonytalansági(félelemmvezérelt) viszonyom lesz e..................És ha a "bizalom az értkeink valószínűsége" gondolatot még ide társítom, szellemi ámokfutásom annak a feltételezésnek kaszás-vermébe((-: vezet, hogy bárki -legyen fiatal vagy vén- értékessége valami arányban áll a társadalmi értékképzés protokolismeretével........................................................................................................................................................................................................................................................................................................................Áthallásos példának: Amikor kétember számítógépet vásárol, megeshet, hogy számítógépeik egy drótra-vonalra-rendszerbe kerülnek, ekkor jelcsomagokat küldenek egymás felé és megnézik releváns infót látnak e abban, ha igen, akkor "megbeszélgetik" ki hogy van felfegyverezve, kompatibilisek e az alaprendszereik, és ha igen akkor lehet mondjuk mail-eket küldeni. De nem írhatjuk meg mail-ben, hogy nincs is számítógépünk..................Van a protokolnak kötött sorrendje, természeti törvény jellegű szabályaira hierarchikusan épülő szabályrendszere, melyek mint játékszabályok az élet játékának dzsungelében értékessé tehetik szerepvállalásainkat. Ezek ismeretével arányban hajlandó legtöbbünk kocjkáztatni, és együttműködni (mert együttműködni mindig kockázatos, e két tulajdonság egy érme két oldala), és ezek hiányában nem, illetve kevésbé. Van társadalom, ahol jobban ráéreznek az univerzélis protokol ritmusára, van ahol jobban része az oktatásnak-közbeszédnek, van ahol -esetleg hatalmi érdekeből nem a sikeres, hanem a terelhető, birka lekület a cél- és elhalgatnak ismereteket, és vannak szuibkultúrák,társadalmak ahol tisztán ismerik, örökítik ezeket, vagy részeit...hmm

hali,

szobatársam mesélte még elsős koromban, hogy amikor az AEÁ-ban járt, és valakinek segíteni akart, akkor gyanakvóan nézett rá, hogy miért teszi, ez majd biztos kérni fog érte valamit...másik ismerős meg áradozik, hogy ott mennyire működik a kooperáció, közösen kapnak feladatokat is (ld. még kooperatív képzés technikákat).

mire lyukadnék ki? hogy mindenkiben más a kockáztatási vágy, sztem a hazai vállalkozásokban is megvan, de az első lépés utáni pofonokat nem viselik ügyesebben, vagyis többen feladják a küzdelmet.

ahogy a tehetségekkel is hasonló a helyzet, hogy ,,mások'', és ha nem felemeli a környezet és a közösség, akkor könnyen elkallódnak, nem akarok nevet említeni, de sok gyereksztárból nem lett sikeres felnőtt, mert sem a család, sem az egyéb tágabb környezet nem tudta kezelni, menedzselni...az is szakembert kíván, nem végzettségre, hanem tapasztalatra vagy érzékre, hogy miként kell bánni a tehetséggel...mindegyikkel másképpen, de általánosan nyitottan-figyelemmel-lehetőségek felkínálásával.

ahogy Cserháti Zsuzsa halála kapcsán mondták, hogy a befutott tehetség-gondozáson is lenne javítanivaló, mert milyen történet, hogy Táncdalfesztivál után kvázi a mindennapi megélhetésért énekelt a debreceni Aranybikában majd pályája csúcsán nem akarta elhinni, hogy érte ment ki annyi ember az 56-osok terére (aka. Felvonulási tér) vagy bármelyik koncertjére, és bizony a sikernek is van terhe...

most látom, hogy fordítva vettem be a hashajtót, és mindenbe beledumálok, bocsi 8-)

kz quit.

Szólj csak bele bátran! Azon túl, hogy jó ez a blog, és sereg nagyszerű koponya (és koponyina:-) van errefelé, és vannak leírt céljai e blognak, mégis mindezen túl mehet ez még más jó és érdemes irányokba is, ha kialakul a törzs és lazább tagok-olvasók közt valami interakció, megismerik egymást részletesebben és találnak csatlakozási felületeket-pontokat. Ha nem reflektálsz(-unk) egymásra ez a lehetőség elbliccelődhet...

Jó írás, mint mindig! :) A kérdés viszont az, hogy hogyan lehet az ilyen (tehetséges, szorgalmas) szakembereket itthon tartani? Ugyanis míg itthon pl. (minap, szakembertől hallott pletyka alapján) egy hegesztő kap 80.000 Ft-t, külföldön meg ennek többszörösét + házat, kocsit, illetve amíg külföldi tehetséges szakemberek itthon szintén 80.000 fizetés többszörösét kapják, miközben a magyarok nem...?

hali,

Kopp Mária nyilatkozta kb. egy éve (IT-Business-ben), hogy tapasztalata szerint jó szakemberek elképesztően alacsony bérekért is dolgoznak, ha 1. értelmes a meló, 2. jó a csapat.

15 millió magyar? 1/3 külföldön él? erről is lehetne egyszer beszélni, hogy milyen érzésekkel, mennyire vegyes és kusza a külföldön élők világa (csak egy példa: ha már ,,a magunk szomszédai vagyunk'', mert a határok mellett magyarok élnek, akkor miért nem tudjuk ezt előnyünkre fordítani?), de állítom, hogy nagy része itthon szeretne sikeres lenni, és ha csak a jobb anyagi körülmények miatt mennek külföldre, nem lesznek ott sem boldogok.

fontos, hogy ne legyenek megélhetési gondjai az embernek, de az is fontos, hogy ne a gerjesztett igények kielégítése legyen a cél, és azért boldogtalan, mert nem tud olyasmit megvenni, ami 10-15 éve nem is volt...és ha megveszi, akkor se örül neki igazán.

egyszer egy fiatal srác Porsche kocsira vágyott, elkezdett tőzsdézni, 23 évesen megvette, és rájött, hogy nem erre vágyott...belépett a tengerészgyalogsághoz, elvégezte az elitképzést, kommandós lett, és azt mondta, ez az, most boldog.

írtam egyszer, hogy Svájc vagy Luxembourg mellett Szenegálba is kellene utazást szervezi (én állami pénzen sorsolásos alapon küldenék külföldre embereket...mondjuk a megfelelő értékes kapcsolatokkal rendelkezőket -- ld. Barabási művét a Hálózatokról -- ezek hazautazásuk után hatnának a környezetükre a reálisabb értékrendszer formálásában), mert az előre törekvés közben nem árt hátra is nézni, a jobb pozicionálás miatt.

kz

Az egyik kedvenc mondásom, ami viszonylag sokszor eszembe jut bizonyos dolgok kapcsán, Bertrand Russeltől származik és azt hiszem egészen passzol ide is: "Az a baj a világgal, hogy a hülyék mindenben holtbiztosak, az okosak meg tele vannak kételyekkel." Az okosaknak én is szereznék valahonnan kicsit több önbizalmat vagy kockázatvállalási kedvet, de a hülyéket is szívesen benyugtatóznám néha... :) Amúgy meg szerintem egy viszonylag nagy probléma, hogy a magyar lakosság elég jelentős része egy picit mintha patológiás módon határozná meg saját magát, ill. a saját viszonyát Magyarországgal, Magyarország viszonyát a saját történelmével és Európával, egyik ember viszonyát a másik emberével, főleg ha az a másik nem magyar. (És itt most a magyar szó értelmezését is meg kéne adni, mert elég sok variációt hallottam már ennek definíciójára...) Nem mintha én annyira jól kiigazodnék mindig ezeken a dolgokon, de ha már nekem is feltűnik, hogy egyesek, sőt, inkább tömegek sokszor mekkora baromságokat beszélnek, akkor ott már asszem tényleg gáz lehet... Úgyhogy megint csak visszakanyarodnék az oktatás, nevelés kulcsszerepére. Kezdem úgy érzeni, hogy körbe-körbe pörgünk 3-4-5 lényeges kulcs mentén...

hú, ez érdekes, mit jelent magyarnak lenni, mi a magyarságtudat, ki érzi kevésnek, kinek sok, akár egy zászló, akár egy jelkép, és sok az oda-vissza para, amitől a ló mindkét oldalán halomba áll a hülyeség, pedig a hátáról lenne az igazi körbenézni 8-)

ha tudományosan építene az ember egy új más világot (bocs'Bolyai), akkor szükség van axiómákra (Péter vajon belemenne, hogy legyen ilyen része a blogjának?), és oda feltehetnénk olyan alapdefiníciókat, melyekben nagy egyetértés mutatkozik.

pl. én két nekem tetsző választ hallottam arra, hogy ki a magyar: 1. aki vállalja, 2. akinek fáj Trianon, és tudom, hogy ha balhézni akar az ember meg érdekcsoportok összeesküvés-elméleteibe tekerni a gondolatot, meg feleslegesen vádolni, hogy aki először mondta, az miért tette, akkor az piszok könnyű, de ha mindezt lerázzuk, akkor találhatunk ,,axiómákat''...nehéz lesz a kezdet,

saját gyűjtemény: http://ludens.elte.hu/~kincses/kzaxiomak.txt (elnézést a stílusért, de az élet így hozta őket 8-))

kz

A halászos történetről jutott eszembe valaki mondása: Melyik a legfontosabb része az életemnek? - a "MOST!" (rögvestmost)

Én a "Mi kell tehát ahhoz, hogy valaki igazán sikeres legyen?" kérdést gondoltam kicsit tovább. (Azaz, nem most, hanem már egy jó ideje gondolkodom rajta, és örülök, hogy itt szóba került. :-)) Azt hiszem, a helyes önértékelésnek ki kell terjednie arra is, hogy az ember, főleg, ha fiatal, és akarva-akaratlan példákat követ vagy tagad, valóban függetleníteni tudja magát a társadalmi elismertség és sikeresség szkémáitól. Ez bizonyos területeken (szakmákban) azért nagyon nehéz, mert túl sok a példa, más területeken meg azért, mert túl kevés. Sok fiatal azt hiszi, hogy ha nem szerez meg mindent (lakás, kocsi, álomkonyha, házimozi, stb.) néhány év alatt, akkor nem becsülik meg. Látok némi hiányosságot a goethei értelemben vett alázat terén, hogy meg kéne előbb találni a helyünket a szamárlétra alsóbb fokain, mert az csak nagyon keveseknek (és nem biztos hogy tartósan) adatik meg, hogy rögtön a tetejére kerüljenek, és annak is meg van az ára. (A vágyteljesítés elodázásának képességét állítólag már óvodás korban mérik... :-)) Ahogyan individualizmusunk arra irányul, hogy saját tudásunkat saját területünkön hatékonyan érvényesítsük, úgy párhuzamosan arra is kellene törekednünk, hogy felfedezzük a sikerességünket is, és legyünk képesek részeredményekkel is elégedettnek lenni, ha nem is véglegesen. Akkor is, ha először csak kis sikereket érünk el, vagy akkor is, ha látványos sikerben maximum tíz évente egyszer lehet részünk, mert annyira hosszú kifutási ideje van a projektjeinknek. Egyes szakterületeken nem sokkal a diploma kézhezvétele után meredeken meg lehet indulni felfelé, máshol hat-nyolc év is eltelik, mire annyi gyakorlatot szerez az ember (no meg azt az igazi szakmai tudást, amit, mint kiderül, sehol sem tanítanak), hogy már nem számít kezdőnek. És nem minden szakmának egyforma a társadalmi megítélése fontosság, honorálás stb. szempontjából. No, ehhez kell az önbizalom! Akkor is tudni, mi a siker, ha csak néhányan látják és jelzik vissza. (A média szerepe a siker fogalmának alakításában............) A másik hozzáfűznivalóm pedig az, hogy bár szerintem a sikeresség bizonyos értelemben genetikailag már kódolt, aztán jön a "szerencse", ki hova születik, jár iskolába, jókor van-e jó helyen stb., azért lenne még mit javítani együttesen is. Úgy érzékelem, hogy egy átlag magyar önbecsülése nem túl stabil, és ez két véglet felé hajt: a lecsúszás, illetve a túlkompenzált viselkedés felé. Azt hiszem, hogy a kritikai kultúránkkal van valami komolyabb baj, mindkét felől. Ezt értem a művészetkritikára, a munkahelyi, közéleti, iskolai és családi változatra egyaránt. Vagy csak egyszerűen a mindennapira a tömegközlekedésben. (Ld.:empátia hiánya -- EQ) Aki kritizál, az sokszor egyben ítélkezik, és túlságosan hiba-orientált az egész oktatási értékelési rendszerünk is. Így nem csoda, ha sokan frusztrációval válaszolnak türelem helyett, mert a türelmetlenség (intolerancia, bizalmatlanság, hiúság, generációs "hatalomféltés") már az idősebb generáció részéről megfogalmazódik a kritikában. Ez kiválthatja a jó öreg agresszív ellenreakciót, vagy éppen visszahúzódást, a frusztráció különféle megnyilvánulási formáit, de semmiképpen nem segíti az együttműködést. Ha egy angol kórusban valaki hibázik, felteszi a kezét, anélkül, hogy erre külön felszólítanák, és anélkül, hogy ezt követően megszégyenítenék vagy elítélnék. Ha itthon egy gyerek valamiben hibázik, akkor igyekszik eltussolni, elbújni. Illetve jön a legújabb iskolás generáció "kit érdekel?"-je, ami semmivel sem jobb. Kevés olyan munkaközösségről hallottam, ahol a kollégák bizalommal meg tudják beszélni a sikertelen kísérleteiket is, pedig az igen tanulságos lehet mindenki számára. Persze vannak cégek, ahol olyan versenyszellem uralkodik, hogy nem szabad hibázni, és nyilvánvalóan azt sem szeretném, ha egy sebész rajtam tanulna a hibáiból. Vekerdy Lászlónak nagyon szép eszmefuttatását olvastam egyszer a "Véges végtelen" kötetben az ismert mondásról: Errare humanum est. Amit mindig úgy hallunk, hogy hibázni emberi dolog, de ha megfordítjuk a hangsúlyt, akkor az derül ki, hogy a hibázás és az emberi lét szorosan összefonódik. Talán mert majdnem csak a hibáinkból tanulunk igazán. És ez is a siker egyik kulcsa.
Igen, mintha körbe-körbe mennénk, de ebben az a jó, hogy közben kiolvad az acél is. Egyetértek a fenti kulcsértékekkel, sőt, azt remélem tőle, egyszer alapjául szolgál majd a "nagy társadalmi konszenzusnak", amit annyira hiányolok.
Azonban mindenképpen meg kellene vizsgálni, hogy a "helyes önértékelés", a "kellő mértékű önbizalom", az "optimális kockázatvállalási képesség és fokozott bizonytalanságtűrés, kudarctűrés" mennyiben és milyen módon függvénye a szociális interakciónak, illetve mennyiben kizárólag az egyén felelőssége. Az, hogy a HR-esek mit nyilatkoznak, attól most elzárkóznék és nem tekinteném mérvadónak (feltéve, hogy a fent említett HR-esek a szokásos fényképalapjánmegmondomkivagy-csillagjósok, akik írni-olvasni is híjával tudnak, de bazári horoszkóphoz mérhető tudásuk teljes birtokában, "optimális önbizalommal" döntenek olyanokról, akik ha alszanak is többet érnek náluk), de az megérne egy-két széljegyzetet, hogy MENNYIRE HIHETETLENÜL MÁST JELENT egy állásinterjú ma Magyarországon, mint ahogy azt sokan képzelik. Zokognátok...
Az egyik legfőbb problémának azt látom, hogy az iskolai kimenet nem találkozik a cégek bemenetével. Nyugat- és Észak-Európában már bevett szokás, hogy a vállalatok beszállnak az oktatásba - nemcsak anyagilag, hanem strukturálisan is. Segítenek a tantárgyi modulokat, tanmeneteket hozzáigazítani a későbbi követelményekhez, majd az adott iskolában végzetteknek állást ajánlanak több szakterületen is. Nem bízzák a kiválasztást holmi HR-es Micikékre, hanem az iskola kimeneti szabályozását célirányba fordítják és benne ülnek a vizsgabizottságokban.
Magyarországon azok, akiknek szükségük lenne képzett, fiatal munkaerőre, csak kapni akarnak, adni nem. Így viszont egy frissen végzett fiataltól se várja el senki, hogy helyesen pozicionálja magát, miközben csak elhitették vele, hogy értékes képzést kapott, de igazából éveken át csak anyagi érdeke volt egy a munkaerő-piaci viszonyokkal mit sem törődő képzőintézménynek. Ilyenkor egyértelműen sérül, mert rájön, hogy átvágták. Mindjárt az elején. Emlékszem, mennyit harcoltam egyes kollégákkal az iskolában, amikor "altatták" a diákokat holmi anyai ösztönöktől vezérelve - szisztematikus átvágás ez, aminek nemcsak a fiatal, hanem az egész társadalom issza meg a levét. Az ideáknak nem az a természetük, hogy találkozzanak. Azok önmagukért valók. Így viszont nehéz elvárni, hogy a "helyes önértékelés", a "piacképes tudás" és társai Nils Holgersson módjára szárnyra kapnak.
Tessék a cégeknek, vállalatoknak alább adni az arcból és rabszolgatartás helyett befektetni. Nehéz ügy, mert a multiknak ez nem érdeke Európának ebben a felében, a magyar kkv-k tulajdonosai pedig javarészt képzetlenek (sokan apucitól örökölt cégekkel) és szabálykerülő oligarchák. Ilyen talajban nem sok növény fogan meg, nem véletlenül szokták szántással és trágyázással kezdeni a földművelést. Egy asztalhoz kellene ültetni azokat, akik munkaerőt szeretnének azokkal, akiktől elvárják, hogy kiképezzék őket. Ehhez persze az az átfogó reform kellene az oktatásügyben (is), amiről a Szárny és Teher is szól.
És akkor vissza is jutottunk megint, megyünk szépen körbe és körbe.. .:)

A körbe körbe járás érzése eluralkodott többeken, mégis itt szösszennék hozzá, mert rnedre szívem szerint szólsz..............................................................A körbe körbe járással megkerülgettünk valamit, amit viszont pont nem néztünk meg valójában. A kérdés az, mi van középen, ami e témát(témaköröket) érdeklődéssel látja el. Az, hogy nem közismert mitől és miért és hogyan "döglik a légy" a társadalmi megegyezések és a fenntartható, megélni érdemes életvitel ügyében. (Vagy nem tudjuk, vagy nem bírjuk, akarjuk-merjük kimondani.) ..................................A körbe körbe járás kipihenésére (ahogy a "válaszok" során Csermely Péter fogalmazott) a nyári szünet idejére, beöntenék egy kis kakaót a ventillátorba, hátha valaki kisüt belőle valami értelmeset.................................Amikor fizkusok témázgatnak valamin, akkor nem körbe körbe járnak, hanem csigavonalban szorul a hurok a lényeg körül, mely kirajzolódik és közreadható megoldás születik. Történik ez azért, mert ilyeneket mondanak egy látszólag képtelen ötlet esetén: pl: "ez ellene megy az energiaminimumra törekvés elváének" vagy "hát elöbb legalább helyi szijten közönbösíteni kellene ehhez a gravitáció hatását"...szóval néhány fő TERMÉSZETI TÖRVÉNY re hivatkoznak, melyekben -minden bizonytalanságával együtt- eléggé egyetértenek. Nos ez a jelenség nem történi meg eléggé mifelénk, e blogon. (De más klubokban és közösségekben is divatos a körbejárás, semmi szégyen nem ér minket se, ma itt tart a köz-beszélgetés.) ...........Ha megfogalmaznánk azt a néhány a társadalmi megállapodásokra, rendszerszervezésre, vonatkozó alapot, melyből kiindulhatunk, melyekhez "kályhaként" visszatérhetünk akkor a körbe járás bár csigavonal mentén de cél felé haladássá válna. .....................................Ha megfogalmazunk efféle fő törvényeket, akkor abból következik, hogy az állami alkotmánynak és törvényeknek, a cégek (multiktól a sarki fűszeresig) meg kell feleniük, nem hozható céglobbival támogatva olyan törvény még parlamentben sem, ami ellene megy az alkotmányt felülről értéemező általános természeti törvénynek. A törvényhozók és gazdasági lobbihátterük valahogy belátja, hogy olyan törvényt hozni-a betarthatatlanság okán- nem érdemes, hogy "a gravitáció hatásának engedni tilos". Visziont gazdasági lés társadalmi törvényszerűségek tekintetében nem ennyire belátók, és ennek kárait évezzük olymódon, hogy a károk kompenzálására kölcsönt vesznek fel, melynek a törlesztéséért a jövőben majd mi megdolgozunk, a mi kockázatunkra "menekülnek előre".A régi viccben a bolondok házában egy mászórúd tetejére fel van írva:"Itt az oszlop vége, ne menj tovább!" Nos ma továbbmászunk és magunk elött kergetünk sereg szerencsétlent......................................Nem könnyű egy nemzet, vagy egy ország felemelkedésére társadalmi egységet hirdetni, úgy, hogy közben tudván-tudva valójában jó-pár "rablóbáró" által felhalmozott és megmaradó hatalom költségét-árát dolgozzuk majd le, úgy, hogy a nagyvilágban a régi viselkedésminta megváltozása nem látszik még kibontakozni. ...............................................Mindaddig körbe körbe járunk, amíg a kérdést nem a célpontra tesszük fel..............................és körbe járunk,mert -joggal vagy megszokásból-félünk, hogy ha beletalálunk a célba "kimoderálják" esetleg velünk együtt az egész blogot is?..........................................................Hölgyek és urak! A témát idén felvetettük, a horogra akadt a hal, de ha nem kezdjük el a zsinórt feltekerni, akkor körbe körbe fogunk járni...Le kell fektetni, néven kell nevezni a természeti törvény jellegű alapokat...Nagyon rosszul gondolom?

Ezen utolso elotti bejegyzesben 17 napja elhunyt edesapam tanacsait illetve egyutt atelt es felfedezett gondolatainkat szeretnem megosztani a kedves olvasokkal. Tovabbi magyarazat nelkul egy fantasztikus orszag, egy szebb kozos jovo s minden nagyszeru elme viragzasanak hiteben ezen gondolatokat ajanlom apanak s anyanak, fiunak s lanynak.

Az ertekessegrol --|Barmely ember akkor ertekes ha (akar segitseggel akar anelkul) megtalalja a sajat belso ertekeit es nem csupan kulso elismeresre hagyatkozik.
Problema es a Feldat termeszete --|Problemak nem leteznek csak feladatok. Valami akkor latszhat problemanak ha szamunkra nem sejlik fel az a “bizonyos” megoldas azonnal, nem varunk turelmesen, valaszokat keresunk jo kerdesek elott illetve ha orokke egyedul indulunk feldedezoutra egy jol balanszirozott csapatmunka helyett.
A gondolat ereje --|A gondolat erejenek megfelelo hittel (gyakran onmagunknak is hazudva) kell parosulnia es tulszarnyalni a mult okozta berogzodeseinket annak erdekeben, hogy sajat hatarainkat megtalaljuk es nap mint nap (akarva avagy akaratlanul) tulszarnyaljuk.
Az ervenyesulesrol--|Egy fiatalnak, nem kell ervenyesulesert kuzdenie, az nem a mi dolgunk. Koncetraljunk a feladatokra, s ugy jo kerdesek, valaszok s majd a vart jutalom “ervenyesules” kovetkezik.
Egy mosoly --| “Barhova mesz oromed es keseruseged hozzon hasonlo mosolyt az arcodra, mert egy mosoly mindenkinek megjar, emleke messzire szall es soha nem tudod hogy mit kaphatsz erte.”(Apammal a kepcson ulve)
A valtozas termeszeterol--| “Ha csupan egy dolog valik leted magjava, akkor az legyen a valtozas termeszete. Teljesen mindegy merre jarsz mid van es mid nincs mindig egy megvaltozott helyzetre kell reagalnod. Es nem a helyzet fontos hanem a valaszod…” (Ismet a terasz lepcsojen ulve)
A barackmag --| “Fiam amig nem jossz ra, hogy a barack legfinomabb resze a magjaban rejlik, addig tudos nem lehetsz. Nem azert mondom ezt neked, mert a keseru mandulaszeru iznek jobbnak kell lenni mint a puha s edes gyumolcs husanak csak ha a barackmag belsejet megtalaltad, feltorted s minden reszet megkosoltad akkor maga a gyumolcs is ertelmet nyer szamodra. ” (A kajszibarack fa alatt)
A szomszedokrol--|Ne a szomszedot nezd allandoan, mert vagy magadat veszited el vagy a tisztan latasod.
A versenyrol--|Ne versenyezz embertarsaddal, mert egy bizonyos ido utan sem gyoztes sem vesztes nem marad csak a verseny onmaga s annak kiegett aldozatai…”
Az igazsagrol --|Sajat igazsagod elmondasahoz nem kell fikarsznyi batorsag sem, de mase elfogadasahoz egy elet tapasztalata is keves.
A kispatak --|Ki egy kispatakban a vilag 7 csodajat nem latja, vakon fog meghalni.
A Magyar individualizmus--| “A csend ereje felelmetes, de ki azt megtori az ketsegbevonhatatlan.”
Emlekul a fiataloknak--|Regen ket hazat ketto csalad kotott ossze ma egy elektromos vezetek.
A Fiatalsag atveszi a hatalmat--|Egykor apan kersztul fegyelmeztek a fiut, ma fiun keresztul az apat.
A hatalom buvoleterol--| A villanykortebe nezve a feny ereje csodalatos, pedig ugyanugy vakka tesz mintha a lampa ejjel lekapcsolva volna.



Bizz magadban --|Ki emelt fovel lep be az ajton ugyis tavozik.
Legy bator --|Gyava tudos meg e vilagon nem szuletett, mert az ujdonsag, az ervenyesules es az igaz tudas alapjai a batorsagban rejlenek.
Ne hezitalj --|Ha almos vagy aludj, ha ude tanulj s dolgozz ha egyik sem akkor ne gondolkodj rajta.
Dolgozz --|A faradtsag emberre tesz, a pihentseg allatta.
Szeress --| Szeress, mert a szeretet olyan kincs ami mindig jo kerdes es egyben valasz is marad.
Ismerd fel --|A fajdalommal mindig szepseg parosul csak idoben fel kell ismerni mindket oldalt
Legy Eredeti --|Ne mondj olyanokat amik ugysem erdekelnek, inkabb mond ki azt amit lehet hogy holnap mar nem tehetsz meg.
S oszd meg massal --|”Te”, “o” es “en” kozott “mi” vagyunk a kulonbseg.

Nem szoktam így, a hozzászóláshoz közvetlenül válaszolni, de ehhez muszáj. Mindannyiunk nevében szeretném a legmélyebb együttérzésemet, és részvétemet kifejezni Neked Gábor. Sajnos nem ismertem édesapádat, de mindabból, amit Róla a blogon régebben és most is írtál -- és Téged ismerve -- egyértelmű a számomra, hogy nagyszerű, Igaz Ember volt. Igen szép emléket állítottál Neki itt is -- ahogyan már eddig is és ezután is fogsz a saját egész remekbe szabott életeddel. Nagyon sok szeretettel emlékezem meg Róla -- jelenleg éppen Bostonból -- és megőrzöm emlékét. Az Örök Világosság fényesedjék Neki. Úgy legyen. Ámen.

Meglátásom,és nézőpontom szerint, ahogy a régi dali is mondja, "nem csak a húszéveseké a világ". Szerintem nem a kor határozza meg, hogy egy emberi lénynek mekkora az értéke, sőt 2 ember szempontja sem ugyanaz, szóval 2 ember sem ugyanúgy tud minősíteni egy embert, mert mindenki máshogy látja a világot. A fő dolog, ahogy te is írtad, hogy legyen mindenkinek önbecsülése. Önbecsülés nélkül nem járhatjuk a számunkra kiszabott utat, gyakran lesodródhatunk róla, és rossz irányba köthetünk ki. Az önbecsülés mellett ugyanolyan fontos a céltudatosság is. Célok nélkül élni...mint tehén a csordája nélkül kb. Nem számít, ki mennyi idő, sokkal fontosabb az, hogy mennyit is ér az illető, mekkora szív, és lélek lakozik benne. Józsi