A csend ereje
Avagy: Hogyan találjuk meg a nyugalmunkat egy rohanó világban?
Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Üzenetekkel túltelített világban élünk. Egybemosódik a jel és a zaj. Egyre törpébb lesz a szünet két egymást követő hang között. Nyugalomhiány és csendínség van. Túl sokan túl sok mindent akarunk. Túl sok lett a közlés, és túl kicsi lett a figyelem. A mélységet felváltotta a szélesség. Minden okunk megvan a csendsóvárgásra.

Milyen is az a csend, amire ennyire vágyakoznak? A természet csendje harmonikus, zajjal teli, alkotó csend. A meghittség csendje a figyelem és a szeretet csendje. A döbbenet csendje letaglózó csend. A halál csendje egyben a megfosztottság csendje is. A kiszámíthatatlanság, a rettegés csendje talán a legőrjítőbb csend.

A csend elfogadása a bizonytalanságtűrés, az önismeret, a bennünk élő bizalom, és az egyéniség integritásának a mércéje is. Most éppen válság van. A válságban kapkodni szokás. Pedig nem marad le semmiről, aki nem rohan. Sőt. Saját magunk számára a válság pontosan akkor fejeződik be, amikor mi úgy döntünk, hogy mi nem futunk, hanem először gondolkodunk, és utána megyünk: lassan, megfontoltan, de kitartóan és céltudatosan haladunk a mi utunkon.

 


Üzenetekkel túltelített világban élünk. Egybemosódik a jel és a zaj, és egyre törpébb lesz a szünet két egymást követő hang között. Megszűnt a különbséget tevő szünet a munka és a magánélet között. Infotainmentről és edutainmentről beszélünk ma már: a szünet kiiktatódott a tanulás és a szórakozás közül is. Nyugalomhiány és csendínség van. Túl sokan túl sok mindent akarunk. Túl sok lett a közlés, és túl kicsi lett a figyelem. A mélységet felváltotta a szélesség. A gyorsulást Thomas Hylland Eriksen: „A pillanat zsarnoksága” című könyvében leírt adatok is alátámasztják. 1945-ben a norvég politikusok percenként 584 hangzót ejtettek ki, 1980-ban 772-t, 1995-ben pedig már 863-at. Ted Turner a CNN a 70-es években alkalmazott 30 másodperces reklámbejátszását vontatottnak találta. A 30-at lerövidítették nyolc, majd öt másodpercre. Minden okunk megvan tehát a csendsóvárgásra.

 


A csendre való vágyakozás egyik világos jele, hogy a csendfürdő igen népszerű szolgáltatássá kezd válni. A lebegőfürdőzést a testi-lelki kikapcsolódás egyik legintenzívebb formájának tartják. Másutt csendkurzusok indulnak, csendüdülők nyílnak, csendkúrán, vagy csendmasszázson lehet részt venni. Vezető üzletemberek kolostorba vonulnak, hogy ott egy csendes cellában tölthessenek el néhány napot. A csendvágy nőttön nő.

 

De milyen is lehet az a csend, amire ennyire vágyakoznak? A természet csendje harmonikus, zajjal teli, alkotó csend. A meghittség csendje a figyelem és a szeretet csendje. A döbbenet csendje letaglózó csend. A halál csendje egyben a megfosztottság csendje is. A kiszámíthatatlanság, a rettegés csendje talán a legőrjítőbb csend. Pilinszky János a „Rejtezkedő Isten” című írásában kétféle csendről beszél: az egyiket a halál csendjeként, a pokol fülsiketítő csendjeként azonosítja, és azt mondja róla, hogy ebben a csendben a közöny és a démonikus üresség lapul. A másik csend – amit ő „az ostya csendjével”, a „kereszt csendjével” azonosít – életteli, életadó, élettől duzzadó csend, a szeretet és a remény csendje.


Fabinyi Tamás így ír a „Csend a lelke mindennek” írásában: „Ám ne féljünk a csendtől. Mert az nem feltétlenül a süket csendet jelenti, hanem megelőlegezhet valamit abból a kozmikus áhítatból, amelyre a teremtettség irányul.” A csend elfogadása a bizonytalanságtűrés, az önismeret, a bennünk élő bizalom, és az egyéniség integritásának a mércéje is. Hányan emlékszünk még az első randira, ahol, ha csend állt be azonnal kétségbe estünk, mert nem tudtuk, hogy a partnerünk vajon mire gondolhat éppen? Gondoljunk csak bele: ott van ez a kétségbeesés egy sokéves szeretetteli kapcsolat meghitt, sokat próbált csendjében is? Aligha.
 

 

Egy távolkeleti fiú a 14. születésnapjára lovat kapott, amire a falubeliek azt mondták: de csodás jószág. A zen mester csak ennyit mondott: majd meglátjuk. Két évre rá a fiú leesett a lóról, és kitörte a lábát, amire a falubeliek szörnyülködtek. A zen mester csak ennyit mondott: majd meglátjuk. Pár évre rá kitört a háború és valamennyi fiatal a frontra ment, kivéve az eltört lábú fiút. A falubeliek azt mondták: de csodás. A zen mester csak ennyit mondott: majd meglátjuk. Azután az ellenség betört a faluba és mindenkit lekaszabolt, köztük a fiút is. Aki nem hagy magának időt arra, hogy megértse a világot, az hamar hibákba esik.

 

Most éppen válság van. A válságban kapkodni szokás. Pedig nem marad le semmiről, aki nem rohan. Sőt. A dolgok igazi lényegére figyelve éppen ő lesz az, aki nem fut a tömeggel, hanem kivár, mert csak így látja meg azt a kiutat, amelyet a tömeg mások elől eltakart. A válság akkor fejeződik be, amikor már nem futunk. Saját magunk számára a válság pontosan abban a pillanatban fejeződik be, amikor mi úgy döntünk, hogy mi nem futunk, hanem először gondolkodunk, és utána megyünk: lassan, megfontoltan, de kitartóan és céltudatosan haladunk a mi utunkon.

  

 

 

 

Székely Nóra: Csendszóró (Hozzászólás)
 

 

 

 

 Mi a Csend? Lehet egyáltalán csendet okozni? A csend tiszta és szent dolog. Képes nemes egyszerűségében gyönyörűbb lenni, mint akármilyen hang. Két hang közt, ami gyönyörködtet minket, ismét csend van. Ha hallgatunk valamit, akkor a csendek között megbúvó hangokat figyeljük. Ugyanolyan fontos, mégis a hangot becsüljük. Csend. Furcsa dolog: ha kimondod: csend, megtöröd, akarva, akaratlan. Csend nélkül nincs hang, viszont hangok hiányában a csend az úr. A csend valami megfoghatatlan, amit legtöbbször kicsik vagyunk értékelni. Kicsik vagyunk megérteni. Igazi csend csak a teremtés előtt létezhetett. Azóta gondolatok töltik be a helyét. Már nincs olyan csend, mint akkor, ami talán nem is baj igazán.


 

Hiszen mi is hangok vagyunk, sok kicsi hang, amelyek együtt egy hatalmas zenét alkotnak. Mind különböző, és mégis egyforma, minden kicsi együtt alkot valami újat. Mindenben jelen van a hang és a csend is. Egy kis darabka abból, amit teljes tökéletességében csak Isten birtokol. Minden gondolatunk egy-egy hang, minden rezdülésünk apró új színt próbál vinni a muzsikába. Abba, ami egyszerre magas és mély, szomorú és vidám. A dallam, ami mindig változik, de lényegében mégis ugyanaz marad. Csak a díszítések mások. Mert mindig vannak díszítések, amik nem engedik, hogy a dallam egyhangúvá váljék. Ilyenek lehetünk mi is, ha igyekszünk jó életet élni.


 
Önmagunk csendjére, amit a hang mellett ugyanúgy magunkban hordozunk, figyelnünk kell, mint hangjainkra. Mert mindenki egy kis trilla, egy utóka, egy kis díszítés. Ezek is ezerfélék lehetnek, függően attól, hogy hol kapnak helyet. A dallamban egy trilla csak egy apró dísz. Viszont, ha önmagában szólal meg, maga a dallam. A hang maga az élet. Magunkban hordozzuk, várva, hogy bejátszhassuk egyetlen trillánkat: az életünket. A csend sokak számára nyugalmat hordoz. Másoknak feszültséget, mert félnek, hogy a csendből kihallik majd hangjuk. Megint másoknak kísértés. Kísértés arra, hogy megtörjék. Hogy legyen lehetőségük bejátszani életük trilláját. Ami megint sokféle lehet. A harsány és erős életek kitűnnek a muzsikából, ám rendszerint nagyon rövid időre. A szelíd és lassú életek nem hallanak ki, de éppúgy jelen vannak, és építik a zenét, mint lármás társaik, észrevétlenül. Nehéz szépen trillázni. Megtanulni azt, hogy hogyan hallatsszon ki a hangod, de ne haljon el pár másodperc alatt. Élni sem könnyű. Jól élni pedig igencsak nehéz. Hiába trillázol finoman és gyönyörűen, ha körülötted mindenki harsog: nem vesznek majd észre.
 

Ám, ha te igyekszel kitűnni, lehet, hogy a halk zenéből harsány hangod túlontúl kihallatszik majd, sértve ezzel a hallgatóság fülét éppúgy, mint muzsikustársaidét. Nehéz eltalálni a jó arányt. Ám csak egy díszítésre van lehetőségünk. Azt kell úgy eljátszani, hogy örömet okozzunk vele társainknak éppúgy, mit saját magunknak. Nehéz feladat, de nem lehetetlen. Sokaknak nem csak egyetlen lehetőségük van. Jobban mondva nekik is csak egy van, csak újból belekezdenek. Ha el is rontották az elejét, a végére még gyönyörűvé válhat. Ne essünk kétségbe, ha rosszkor vagy rosszul léptünk be: ha társaink türelmesek, és mi is azok vagyunk velük, gyakorolhatunk, békében.

 


Ha már úgy érzed, a trilla tökéletes, eljátszod, és utána csended lesz. A többiek lehet, hogy tovább játszanak, de te nem. Ezért mindig igyekezz úgy trillázni, ha eljátszottad, önfeledten élvezhesd saját csended, amíg a többiek tovább játszanak, tudva, jó munkát végeztél. Mert eljön a te csended is, mint mindenki másé, mikor még kicsit élvezheted a többiek muzsikáját, de te már nemigen tudsz segíteni. Látni fogod, hogy érdemes volt játszanod, mert lehet, hogy az az egyetlen hang, amit te, és csak te játszottál, új irányba viszi a dallamot. Nem lehet tudni. Ha ez sikerült neked, akkor hallgasd trillád eredményét, élvezd a többiek zenéjét, lehet, hogy felismered benne a sajátodat, amit megtanítottál valaki másnak is, hogy folytassa, amit te elkezdtél. Akkor már nyugodtan várhatod, hogy a csend magához öleljen.

 

Válaszok (1)

Nagyon örülök, hogy ennyire sokan gazdagították az elmélyedés, a megállás, a csend iránti igény forrásainak és a rohanó világtól való függetlenedés technikáinak sorát. A példákat, a láthatóan értékes belső csendben fogant, mély gondolatokat mindenkinek nagyon köszönöm! (Péter, a hat éve mobilmentes ember ) A mellékelt kép egy metrójegy egy nálunk fejlettebb országból…



Ahogyan „Baráti Péter” írja, ellen kell tudni állni annak a nyomásnak, ami azt sulykolja, hogy „Nem sok joga van az embernek magára maradni a csendjével, mert az nem produktív.” A belső fejlődés igenis produktív. Továbbmegyek. Hosszú távon a belső fejlődés éppenhogy sokkal produktívabb, semmit a rövidtávú esztelen termékgyártás. Pénteken hallgattam egy nagyszerű hálózatos előadást a CEU-n Cesar Hidalgo-tól, aki azt bizonyította, hogy a nemzetek GDP növekedése alapvetően a nemzetek készségeinek növekedéséből ered. A készségek növekedése nem képzelhető el a rohanó folyamatoktól való függetlenedés és belső fejlődés nélkül.


Más tudományos példák is bizonyítják azt, hogy aki a tömeggel együtt fut, az bizony sokszor rosszul jár. A játékelméletnek a tőzsdei sikerek megértésére nagy haszonnal alkalmazott ága a „kisebbségi játék”(minority game), amelyet a szakma „El Farol Bar problem”-ként is ismer. A játék lényege az, hogy a többséghez tartozók (a tömeggel sodródók) rosszul járnak. Az El Farol Bar Santa Fe-nek, az elméleti kutatások egyik fellegvárának számító Santa Fe Institute-nak helyet adó városnak, régebben az egyetlen jó szórakozóhelye volt. A játék innen eredt. Ha kevesen döntöttek aznap este úgy, hogy elmennek a bárba, és te e kevesek között voltál, akkor jól jártál, mert a bár nem volt túlzsúfolt, és jót szórakoztál. Azonban ha sokan döntöttek úgy, hogy elmennek aznap este a bárba, akkor te akkor jártál jól, ha otthon maradtál, mert így nem kellett heringként rettegned attól, hogy agyontaposnak. Azaz van jónéhány szituáció, ahol mindig a kisebbség jár jól. Ilyen a tőzsde is, ahol az nyer, aki a pánik idején a tömeggel ellentétben nem elad, hanem vesz – persze akkor, ha van esze, és olyan részvényt vesz, aminek valós értékét csak a pánik ásta alá.

„Megvettem” Kincses Zoli ötletét: a szerdai blogtalálkozón a szünetet 3 perces csenddel kezdjük.

 
Válaszok (2)

Nagyon nagy örömmel olvastam „gaborgurbacs” csend-pontjait. Wow! Gábor, remekeltél. A 10 pontodból legalább négy blogbejegyzést lehetne írni. Itt most csak néhány visszaigazolás bölcs gondolataidra. A csend valóban abból is fakad, hogy az igazán bölcs ember tud hallgatni, és csak akkor beszél, amikor annak rendelt ideje van. A saját életem is példa arra, hogy az ember kötelezettségeinek növekedésével valóban nő a hangzavar. Ez egyben ékes példája a csomópontok hálózatos szűrő-szerepének is. Az 5-ös pontod lényegét csak másolni tudom, olyan szép: „Aki értékelni szeretné a csendet, annak részt kell vennie a karneválban, éreznie kell a tömeg megcsonkított egyszerűségét, amiben az egyén a csend komplexitásáért kiált.” A csend valóban az önszeretet egyik formája. Egyetértek az utolsó gondolatoddal is: „A csend olyan, mint egy jó diák: napról napra értékesebb lesz, az idő teltével egyre kevesebben értik a mondanivalóját, míg végül egy nap tanárrá válik.”

Megosztás

Hozzászólások

hmm, mennyire sokszor tapasztalom azt a kocsitulajdonos ismerőseim között, hogy azért hajtanak ezerrel, mert pár perccel (nem fővárosi viszonylatban) hamarabb a célukhoz érkezhetnek, ezáltal időt spórolva a többi teendőiknek. Erről jut eszembe: minél jobbak, fejlettebbek vagyunk technikában, annál jobban sietünk.

Én azt tapasztalom, hogy a sietés fontosságtudatot gerjeszt, sőt ápol. Sietni "trendi", akkor vagy pörgős, életteli, sőt sikeres. Azaz csak mindezeknek látni akarod magad, mert ez a tükör (torzító tükör!), amit eléd tartanak.

Szerintem, amit Isten nem vár el tőled, azt nemhogy nem kell megtenni, hanem egyenesen káros. Isten pedig egész biztosan nem akarja, hogy agyonhajszolt légy.

hali,

EU-s meló miatt ki kellett ugranom Heraklionba, athéni átszállással...hááát, 1-2 hete jegy és szállásfoglaláskor kicsit izgultam, hogy lesz-e hol átszállnom és hova utaznom, erre azt látom, hogy nyugi van...kibalhézták magukat, és csend van, vagyis mindenki teszi a dolgát, senki nem siet, káromkodik, és ha 8-kor beállítsz a szállodába, ahol 12.30-tól lehet a szobát elfoglalni, akkor azt mondják, megnézzük, várjon 20 percet, tessék a 32-es kulcs.

mit akarok mondani? hogy mindenki tegye a dolgát, amihez ért, amennyit tud, de előre, de a jót...nemrég hallottam: aki örökmozgót akar készíteni, de nem sikerül, annak tragédia az élete, de aki csak egy fát ültetne, vagy egy vasalót javítana meg és sikerül, az sokkal boldogabb, vagyis fontos, hogy a cél reális és elérhető legyen.

próbáljátok ki, ha kirándultok, én a Retyezátban éltem át először, ami amúgyis gyönyörű hely, sz'al: időnként a csapat leül, egyvalaki méri az időt, és 5 perc csend, se szó, se mozgás, csak a csend...pl. tucat emberrel, egyszerűen tök jó, és frissítő...mert ma már az emberek a szabadságba is belefáradnak, mert ha már egyszer eljutunk oda, akkor aztán ,,mindent-mindent-mindent akarok'' (ha még valaki ismeri a régi Bikinit ;-))

Házi feladat? blogtalin 3 perces csend-szünet?

és ha elment a busz, gondold azt, hogy mennyivel sokkal előbb kiértél a következőhöz!

kz

Már nem is feltétlenül vesszük észre, hogy rohanunk, hacsak fel nem hívják rá a figyelmünket. Legutóbb egy számomra teljesen ismeretlen bácsi szólt utánam az utcán, hogy felesleges annyira sietnem, annyival hamarabb úgysem érek oda. Teljesen jogos volt, ugyanis nem is siettem sehová, csak az ún. "normál" tempómban haladtam. Hajlandó vagyok őt jelnek tekinteni :)
Nemrégiben egy igen jól szigetelt - kis tv-stúdiónak használt - szobában volt alkalmam megfordulni. Az a csend igen nyomasztó volt. Az a "csend" szó viszont, amelyet a hétköznapokban használunk, valójában "a természet csendje harmonikus, zajjal teli, alkotó csend".

Ma délután beszélgettünk. Régebben, mikor búcsú volt a faluban, akkor a rokonok összejártunk. Bárki bárhol élt, azt biztos volt, hogy ha máskor nem, akkor búcsúkor ott leszünk, ha élünk... MOST? Mindenkinek van autója, nem kellene buszozni, gyalogolni, stoppolni, mégse szakítunk időt egymásra. Ha pedig te elmész bármikor valahová csak úgy, akkor azt nézik, hogy miért jöttél, mit akarsz...

Beszélgetéseinkből is hiányzik a NORMÁLIS, TERMÉSZETES hallgatás, csend. Legtöbbször ünnepszámba mennek azok a beszélgetések, amik gazdagítják az embert...

Emberközi kapcsolatainkból is hiányzik a csend, a normálisság... És ebben nem kis része van a kívülről jövő propagandisztikus hazugságoknak, amiket az elmúlt 20 évben a "tudásalapú társadalom" és az "információhoz való jog" jelszavakkal zúdítottak a nyakunkba a "rendszert" "üzemeltetők"...

A CSEND (a GONDOLAT, a TUDÁS, a valódi ÉLET) sose lesz népszerű és széles körben elterjedt "műfaj"... A tömegnek, "az istenadta nép"-nek mindig picit idegen lesz! Miért? Mert személyes döntést, személyes akarást kíván, saját - másra nem átruházható felelősség terhét; a kételyek mardosását. A világ urainak sem célja, hogy öntudatos emberek alkossák a többségi társadalmat, és a többségi társadalom - jelen tapasztalataim alapján - alkalmatlannak látszik a tudatosodás rögös ösvényének a felfedezésére is... De az is lehet, hogy tévedek...

Jutalmak: LÁTÁS(nem összekeverendő a nézéssel), ÉRZÉS, MEGÉLÉS, ÉRTÉS, ÖRÖM és BÁNAT elviselésének a képessége, NORMÁLISSÁG, TUDÁS, BIZTONSÁG, JÓ KEDV.

Hamvas Béla jó tanácsa jutott eszembe még: "Közvetlenül ÉLNI!"

Tetszik a blogbejegyzés első képe! Egyik kedvencem! :)

A "válság van, tehát kapkodunk"-dologról Asimov és az Alapítvány-sorozat egyik remek hőse, Salvor Hardin jut eszembe. Ő vallotta azt, hogy ha válság van (a regényfolyam egyik kulcsfogalma egyébként), akkor nem kell ám azonnal és erőből cselekedni, mert akkor nagy eséllyel rossz úton megyünk, hiszen a sok cselekvési lehetőségből nehéz kiválasztani a tényleg jót. Meg kell várni, amíg a válság elmélyül, és amikor már csak egyetlen út van, ami járható, az lesz az...
Épp a napokban jutott eszembe, hogy mennyire nehezen viseljük az átmenetet. A modern társadalom egy igen aljas kis trükkel hipnotizál mindenkit, ezt hívhatjuk nyugodtan "teremtéskényszernek". Próbáljon meg valaki csak úgy, magában elmélyedni - már jön is a reflex, a lelkiismeret-furdalás, hogy "tessék azonnal valamit TENNI, amiből MÁSOK is profitálnak". Nem sok joga van az embernek magára maradni a csendjével, mert az nem produktív. Illetve ha megpróbálja, a média ezer csápja már kúszik is bele azokba a pillanatokba, hogy "segítsen" nekünk dönteni, ítélni, és hogy felnyissa a szemünket jól a mi vakságunkból. Szóval átmenetből átmenetbe hajszoljuk magunkat, beszélünk mindenféle perspektívákról, miközben az "itt és most", a megélés lehetősége gyakorlatilag eltűnik. Ha például utazni kell valahová (amit ugye egyre többet és többet kell, mert valamiért a mai emberek sosem oda teremtetnek, ahol lenni akarnak vagy lenniük kell ;)), mindenki máris ott akar lenni - az utazás már nem esemény többé, hanem egy elkerülhetetlen "időkiesés". A hipnózis bevált, rádió/mp3 lejátszó maximumra, így gyorsabban eltelik a "haszontalan" idő a két teremtési periódus közt. Naponta órák mennek el így.
Itt Angliában például szinte "sértő", ha valaki autóval előz az utakon. Itt mindenki 20-30 mérföldön át képes követni a másikat, még ha meg is tehetné, hogy elmegy mellette, mert tiszteli a másik tempóját, tiszteli a ritmusát. És mert nem siet... Ehhez igen könnyű és megtisztelő volt alkalmazkodni :)
A csend, bizony, sokaknak zavaró és ellenséges. Megmutat ugyanis magunkból olyat, amit addig sok energiával és önhazugsággal próbáltunk elfedni. Mondhatni "valódi értékekre rendezi az egyenletet". A csendben mindig ott a lehetőség a remek kérdésekre, és az erre adandó válaszoktól igen sokan félnek. Úgyhogy mp3 lejátszó fel, rádióm tévé bekapcs, irány a karnevál! ;)
Umberto Eco mondta egy interjúban, hogy nem érti azokat, akik felszállnak egy vonatra, és végig mobiloznak vagy a számítógépet püfölik, hiszen lehetne a tájat is nézni, kicsit megpihenni.

van mobilja, de csak annyi időre kapcsolja be, amíg hazaszól a családnak, hogy elindult, minden okés...szerinte csak a szegény embereknek van mobilja, a gazdagnak nincs, mert annak van asszisztense, aki kapkodja helyette ;-)

na, ezt el kellene mondani minden céges számlára iPhone-t vásároló sznobnak...

kz, kétmobilos szegény embör

:-)

Kurucz László ének-zene tanárom tanította: Mozart szerint "Legszebb zene a szünet" Mivelhogy ami előtte elhangzott, és ami utána el fog hangzani , annak a szünet csendje adja meg értelmét, súlyát.

Számomra ennek az írásnak a „bennünk élő bizalom” a közepe, telitalálata, egyetlen pontja, melynek kontextusaként kibomlik a gondolatkör egésze……….. Gondolat-kísérletként: Értékeink, a fennmaradásunk és a jóllétünk –a megélni érdemes közérzetünkkel együtt-, mind a bizalom létének van alárendelve (tekinthetjük úgy, hogy a bizalom az érték valószínűsége), így nézve nem is az ember, hanem a bizalom a „csúcsragadozó”, a bizalom általunk él túl, mi „mindössze” a bizalom sorozatgyártó, létrehozó-gépei, ”túlélő-gépei”, barátai, meghitelezői, vagyunk. A mi túlélésünk a bizalomén, a bizalomé rajtunk múlik, ez egy kölcsönösen váltott pozitív visszacsatolásban lévő együttműködés. Ha magunkat a bizalom meghitelezőjének (pénzt is hitellel szaporítják a közgazdák, a bizalmat is így lehet) szerepében ön-ismerjük, akkor van miért tűrni a bizonytalanságot, azaz a bizalom hitelezésekor (mint bármi más hitelezéskor) megjelenő kockázatot, melynek felvállalása így az egyéniségünk integritásához vezető út is egyben…………………… A csend a bizalom hangja?… Jogunkban áll hallgatni((-:Sőt, jól felfogott kötelességünk?... Amikor csendben vagyunk, tekinthetjük úgy, a bizalom „lép”? Ha hagyjuk, hogy időről időre a bizalom lépjen, ha hagyjuk szóhoz jutni a csendet, akkor tud a bizalom és az ember megállapodni, együttműködni. (…ha egyszerre csak egy játékos lép, mindig kialakul egy állapot, ahonnan nem érdeke senkinek továbblépni, azaz megállapodás köttethet, Nash játékelméleti tétele szerint szabadon…)………………. A csend szokásba hozása az értékeink (és fenntarthatóságuk) valószínűségét tudja növelni, válságokat tudhat elmulasztani. De nem elsősorban a kampányszerű csendet (percekig-napokig-stb. és utána vissza a rohanásba) érzem telitalálatnak, hanem a csend állandó, -a külső és belső- párbeszédekkel párhuzamosan meglévő jelenlétének elfogadását. Amire figyelmünket irányítjuk, az fellendül, amire nem irányítjuk, az elenyészik. A gondolatink-párbeszédeink közti résekben-szünetekben amúgy is meglévő, minden másodpercünkbenben fel-fel tűnő csend puszta megfigyelése (tudatosítása-elfogadása-érvényesítése) több mint elég lehetne, ha szokásba jönne, egyfajta magasabb rezgésszámú, így nagyobb energiájú, hatékonyabb módszerként ……………. majd a „majomszigetek viselkedésminta-fertőzésével” akár egyfajta világjárvánnyá((-: válhatna a fenntarthatóság???…………
A csend erejét, méltóságát nagyszerűen bemutatja egy dokumentumfilm a karthauziak mindennapjairól, a Philip Göring rendezte A nagy csend. Nem tudom ki látta, rám ma is nagy hatással van és DVD-n is beszereztem. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy meg is tapasztalhattam ezt a töltekezést: két évvel ezelőtt részt vehettem egy tíz napos lelkigyakorlaton, amelyet karthauzi némaságban imádsággal és csendességben töltöttünk. A lengyelországi Jaworzynka község erdeiben sétáltunk, naponta többször imádkoztunk és igyekeztünk megtapasztalni a természet közelségét. Olvasni, beszélgetni nem lehetett. Számomra a film és a tapasztalat legszebb emléke, hogy étkezés közben a falat lassú fogyasztásával is egyfajta imádságos csendben lehet maradni. Gondoltunk már arra, hogy nagy elmélkedőink, a világtörténelem legjelentősebb alakjai, mind-mind átestek egy hosszú elmélkedés-korszakon? Amikor elvonultak távol a zajtól, emberi hétköznapoktól és természetben élve meghallották Isten hangját. Majd visszatérve az úgynevezett civilizációba évszázadokra szólót alkottak. Nem vagyok költő, de jaworzynkai emlékeimet egy rövid versben sűrítettem össze, amelyet most közreadok: A csend hangja Ahol a csend hangja szól, Ott Isten keze tol, Vigyázz rád, hogy jó ösvényen haladj, Bátran bízd kezeire magad! A csend hangja szól, S lelkem válaszol: Nyugodj már, Jézus vár, Szíved már, Nem kalapál!

Gondolatok a Csendrol
Mint diak a mindennapi versengesben keveset profitalok a csendbol. Tehat ha oran odafigyelek, hogy jobban megertsem a tananyagot, ahelyett hogy buta kerdeseket tennek fel (ami latszolag reprezentalja az aktivitasomat), akkor mind a tanar, a kozosseg inaktivnak(ertektelennek) tekint. Kovetkezes keppen a rovid tavu siker elerhetetlenne valik. A 21. Szazadban a siker erzet belathato idon belul rovid tavu pozitiv eredmenyek sorozatabol (ugras lepesrol lepesre) szarmazik. Egy masik oldalrol nezve a csend egy privilegium, amely az autentikus egyent fejlodeshez vezeti. A csendet ertekelo, megfelelo batorsaggal biro, kitarto es pozitiv gondolkodassal rendelkezo (mindig arral szemben uszo) egyen sajat magat es a kozosseget is nagyban szolgalja.
A szokasostol elteroen ebben a bejegyzesben csak tort gondolatokat szeretnek megosztani, talan azert mert keptelen vagyok a csend legmelyet megerteni, vagy talan elszeretnem kerulni a nagyobb merteku elfogultsagom fejlodeset egy osszefuggo iromany soran, avagy csak szeretnek hu maradni a pillanat erejehez, tehat eredeti formajaban daraboltan igy neznek ki a csendrol szolo gondolataim:
1.Az ido teltevel a csenddel kapcsolatos fogalmak ertekvesztesen mennek keresztul, mert az egyen altal gyakorolt inaktivitas korlatolja a progressziot, ezert a kozosseg es a tarsadalom ahol elunk latszolag keveset profital a csendbol.
2.Epiktetosz kesoi sztoicsta filozofus szavait idezve: “Ket fulunk van es egy szank, hogy tobbet hallgathassunk es kevesebbet beszeljunk.”
3. A tudas orzoi nem arra koncentralnak, hogy megosszak a tapasztalatukat (hangoztatas), hanem hogy profitaljanak belole (csendben maradnak amig a megfelelo ido elerkezik), ezert a csend offenzivnak, ertektelennek tunik a tarsadalom nagy tobbsegenek, aki szocio-okonomia helyzetuk jovoltabol nem tudjak hosszabb ideig fenntartani a csendet.
4. Ahogy az ember kiszolgaltatotsaga(kotelessegeinek szama) novekszik a kozossege fele, annal jobban uralkodik a zaj(zavar) a csenden(harmonian).
5.Aki ertekelni szeretne a csendet annak reszt kell vennie a karnevalban. Nem kell kiabalnia, de erezni kell a tomeg megcsonkitott egyszeruseget, amiben az egyen a csend komplexitasaert kialt. (Barati Peter bejegyzesere utalva, Kundera Kitsch otletebol meritve)
6. A csend az onszeretet egyik formaja, azonban legtobbunknek onszereteten kivul keves jut igaz kulso szeretetbol.
7. A csend onmagaban ertektelen; csupan a korulotte levo elviselhetetlen zaj emeli naggya az egyeni vagy a kollektiv hallgatas termeszetet. Valahogy ugy mint ahogy a feher szin(vagy szin hianya) maganyos egy mas arnyalat nelkul…
8. A csend onmagaban egy kicsinyesnek tuno velemeny, de ketsegbevonhatatlan.
9. Altalanos mondas: “A hallgatas beleegyezes…”
10. A csend olyan mint egy jo diak: naprol napra ertekesebb lesz, az ido teltevel egyre kevesebben ertik a mondanivalojat, mig vegul egy nap tanarra valik.

A csend a létező legáltalánosabb, legközösebb társadalmi érintkezési forma...
"A városban is megesik olykor, hogy a technika zajai elhalnak, és csend lesz körülöttünk. De a csend nem rokona a csöndnek. (A 'csend' hangalakjában külsődleges, akcidens némaságot érzek, valami olyat, ami a civilizációban lehet honos, míg a 'csönd' érzelmi aurája valami ősi, szubsztanciális, természeti ölelést idéz fel bennem. Ezért tulajdonítok a két szinonim szónak más-más jelentést.) A csend negatívum, hanghiány. A zajban született városi ember igyekszik minden percét zajjal tölteni: társalgáshoz bekapcsolja a magnót, utcára walkmant visz magával. (Mivel a mobiltelefonos beszélgetés nem valódi beszélgetés, csak informálódás, ami szintén zaj, a sokcsápú, ottlétéből mindig kiragadható, tehát mindig ki is ragadott mobiltelefonos ember esete is ide sorolható.) E zajvilágban néha elül ugyan a zaj, de az ilyenkor beálló csend nem aláereszkedik valahonnan, csak tompán beáll. Mintha a városi zajisten hirtelen lekapcsolná a hangot. A civilizáció csendje süket. " Végh Attila: Természetünk és a csönd http://www.tabulas.hu/cedrus/2001/03/merito.html