Mikor élne jól a magyar?
Avagy: Azonosságok és különbségek a vágyaink és a helyzetünk által megkívánt értékek között
Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Bármilyen index szempontjából sokkal előnyösebb helyzetben van Magyarország, mint az emberek megelégedettségét mérő mutató szerint, ahol a 107. helyen állunk a világ 178 országa között. Miben és miért térnek el a vágyaink és a helyzetünk egymástól ilyen nagyon? Erre a kérdésre keresi a bejegyzés a választ, tovább segítve ezzel egy helyes nemzeti önismeret kialakulását.

Egyetlen ország sincs, ahol ennyire nagyok az eltérések az értékelvárások és a valóság megélése között. Magyarok a világ negyedik legindividualistább nemzete. A mi individualizmusunk azonban maszkulin, amely egymást akarja legyőzni, és ezért rivalizál. Ráadásul bizonytalanságkerülők vagyunk, ami a rivalizálást tovább élezi, hiszen csak a halott ellenfél lehet biztos vesztes.

A bizonytalanságkerülés és a versengő individualizmus elegye törvényszerűen kitermeli a rövidtávú, az azonnali eredményt akaró gondolkodást, az egész személyiségre jellemző kettős tudatot és az elégedetlenséget is. Az önbizalom, az ésszerű kockáztatni tudás és az együttműködés azok, amelyeket el kell sajátítanunk. Ezért fontos az a sikercentrikus és közösségcentrikus iskolamodell, amelyet a Szárny és Teher című munkánkban vázoltunk fel.


Magyarország az életminőségi mutató (Quality of Life index, 37. hely) és az emberi fejlettségi mutató (Human Development Index, 43. hely) tekintetében megelőzi azt az 51. helyet, amelyet az egy főre jutó GDP szempontjából az országok rangsorában betölt. Egy korábbi blogbejegyzésben már beszámoltam arról a kutatásról, amely szerint a kivitelre kerülő árucikkeink sokfélesége és az export sokfélesége szerint (amely a Magyarországon fellelhető képességtár gazdagságára jellemző mutató) a 19. helyen állunk a világban. Bármelyik eddigi index azonban sokkal kedvezőbb képet mutat annál, mint amit az emberek megelégedettségét mérő mutató jelez (Satisfaction with Life Index), ahol a 107. helyre kerültünk. Miben és miért térnek el a vágyaink és a helyzetünk egymástól ilyen nagyon? Erre a kérdésre keresi a bejegyzés a választ, tovább segítve ezzel egy helyes nemzeti önismeret kialakulását.

Kopp Mária szerint: „Ha az európai és a világ értékfelmérésének eredményeit vizsgáljuk, egész megdöbbentő, hogy egyetlen ország sincs, ahol ennyire nagyok az eltérések az értékelvárások és a valóság megélése között. Pszichológiailag ezt úgy fogalmazhatjuk meg, hogy a magyarok ideális énje és aktuális énje között igen nagy az eltérés, és ez az állapot a depressziós, szorongó lelkiállapot alapvető jellemzője.”



A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács felkérésére a KSH 2009-es felmérése szerint egy hetes értékelési skálán a magyarok a saját személyes jövőjük kilátásait 3,3-ra, az ország kilátásait pedig 2,8-ra értékelték. Bod Péter Ákos idézte a Magyar Szemlében az Aviva értékelését, amely szerint „a volt tervgazdaságokban 73-74%-ot tesznek ki azok, akik (minden joggal) a nyugdíjas éveik várható anyagi viszonyai miatt aggódnak. A két szomszédos piacgazdaságban (Ausztria és Németország) is többségben vannak a hasonlóan gondolkodók. A nagy eltérés a tényleges cselekvésben található: míg a lengyelek és a magyarok között erős kisebbségben maradnak az aktív megtakarítók (23, illetve 27%), addig az osztrákok egyharmada, a cseheknek és a németeknek a felénél nagyobb hányada tesz félre rendszeresen pénzt nyugdíjas korára. Röviden tehát: a magyar (és lengyel) ember fél a jövőtől és az aggodalomba erősen belefárad.” A németek és csehek is aggódnak a jövőjükért, de tesznek is azért, hogy ezen aggodalmuk ne váljon valóra. (Megjegyzendő, hogy a lakossági befektetési alapok a gazdasági válság óta hízásnak indultak. Lehet, hogy tanulunk?)

 
A rendszerváltással ránk zuhanó szabadság zsákutcákhoz is vezetett. Lengyel László szerint „Felnőtt egy nemzedék, amelynek nincs igazi félelemérzete. Nem találkozott valódi rendőrállammal, sőt igazi állammal se. Nem kényszerítette tekintélyelvű szülők, iskola és munkahely, hogy fegyelmezze, cenzúrázza magát és társait. Életformájában a másik az idegen, a neki nem tetsző ’akadályozza’.” A szabadság tovább fokozta a magyarság korábban is igen nagy individualizmusát. Kopp Mária szerint: „a világon a legindividualistább társadalmak az Egyesült Államok, Ausztrália, Anglia és Hollandia és azután már mi következünk. A hollandok talán a legfemininebb társadalom, ami azt jelenti, hogy a szolidaritás, a közös értékek nagyon fontosak a számukra, és kicsik a különbségek az elvárt női és férfi szerepek között. Azaz azt, hogy ott a férfiak sokat tanultak a korábban nőinek tekintett értékekből, és ők is a társas kapcsolatokat, a belső harmóniát tartják a legfontosabbnak. A maszkulin jellegű társadalomban – mint a miénk is – nagyon nagyok a különbségek a férfi és női szerepek között, verseny van, rivalizálás, és az a legfőbb érték, hogy ki tud előrejutni.

A versengő individualizmus a talán a vállalkozásokban érhető tetten a legjobban. Inotai András, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének igazgatója szerint: „egy Magyarország méretű piacgazdaság 300 ezer vállalkozást tud normálisan eltartani.” (E helyett a vállalkozások száma 2009 végén Vértes András szerint 1 millió 600 ezer volt.) Ráadásul „a szabadsághoz szokott vállalkozók nehezen tűrik az alkalmazotti kötöttségeket, így a visszaút is nehéz a számukra.” A magyar vállalkozók nem lebecsülendő része nem cégét, hanem saját magát táplálva az állami támogatások megszerzésére és az adócsalásra „szakosodott”. A fentiek egy része általában is igaz. Egy nemzetközi értékvizsgálat szerint a magyarok az azonnali jutalmat részesítik előnyben az elhalasztottal szemben.

Kopp Mária írja, hogy „A magyar társadalomra – és ebben egész Európában a legrosszabbul állunk – nagyfokú bizonytalanságkerülés jellemző. Ez a szorongó, állapotnak felel meg, ami viszont nagyon könnyen csaphat át aggresszivitásba.” A bizonytalanságtűrés azért is katasztrófa, mert a sikeres vállalkozót a sikertelentől leginkább a rizikótűrés különbözteti meg. A bizonytalanságkerülés hatásainak érzékeltetésére hadd idézzem Raskó Györgynek, a Mezőföld egyik nagyon sikeres mezőgazdászának a szavait: „Magyarország kibontakozása a kreatív embereken múlik. Mert a legnagyobb erőforrás az ész, nem a föld, nem a természeti kincsek, hanem a tudás. A piachoz való passzív hozzáállás, a ránk jellemző siránkozás zsákutcába vezet a globalizált világban, amiben, ha akarjuk, ha nem, benne élünk.”

 
 
Összefoglalva az eddigieket: Magyarország a világ négy legindividualistább országa közül az egyetlen olyan, amely a nagy versengés és a bizonytalanságkerülés (kis kockázatvállalás) életveszélyes negyedében foglal helyet. (Az USA-ban és Angliában a nagy versenyt nagy önbizalom és nagy kockázatvállalási hajlandóság teszi ésszerűvé, Hollandiában a verseny bizonytalanságait az együttműködés tompítja. Nálunk semelyik.) A bizonytalanság a versenyt tovább élezi, hiszen a bizonytalanok versenye csak ismert terepen, csak a régi, jól ismert ellenféllel, csak zéró-összegű játszmára folyhat. A bizonytalannak csak a halott ellenfél lehet biztosan vesztes. Ez az ellentmondásos karakter törvényszerűen kitermeli a rövidtávú, az azonnali eredményt akaró gondolkodást, az egész személyiségre jellemző kettős tudatot és az elégedetlenséget is.


Miben változzunk tehát? Adjuk fel az individualizmust? Semmiképpen sem, hiszen ez az egyedi, a kreatív megoldások alapja. Az önbizalom, az ésszerű kockáztatni tudás és az együttműködés azok a tulajdonságok, amelyeket el kell sajátítanunk. Ezért fontos az a sikercentrikus és közösségcentrikus iskolamodell, amelyet a Szárny és Teher című munkánkban vázoltunk fel.

 

 

 

 

Válaszok (1)

 

„gaborgurbacs”-nak nagy igazsága van abban, hogy a kockázatvállalási képesség egy olyan társadalomban virágozhat, amely jutalmazó alapállású és tolerálja az átlagostól különböző megoldásokat. (Valahol az egész tehetséggondozási történetnek is egy tágabb „népnevelő” célja pontosan ez.) Ugyanez az alapgondolat jön elő „kincseszoli”-nál, amikor több pozitív kijelentést hiányol a Szárny és Teher című anyag korrupció ellenes részében. [Sajnálom is nagyon, hogy e Fodor István barátom által szövegezett rész finommunkálatainak segítésére már nem maradt semmilyen energiám.] Gábor soraiban NAGYON tiszteletreméltó és igaz az az alapállás, amelyik a hátrányt edzettséget adó előnyként éli meg. Mindenkinek mély elgondolkodásra ajánlom édesapja hetven év élettapasztalatával mondott szavait: „Amikor reggel útra indulsz, ne felejtsd el megszagolni a virágokat, megsimítani a fák levelét, és meghajolni a tudás hatalma előtt.”. Magam is felírtam magamnak ezeket a sorokat.


A tiszteletreméltó példák kapcsán jelenleg egy érdekes helyzet kínál gondolkodást. Sólyom László köztársasági elnökké való újraválasztását javasoló petíciók (Petitionsonline, Facebook, Twitter, blog) olvastán elgondolkodtam azon, hogy milyen tulajdonságok alapján is érdemes kiválasztani a Magyar Köztársaság elnökét, aki az ország első számú képviselője is.


Számomra a köztársaság elnökének

  • feddhetetlen,
  • integráns egyéniségű és
  • megkérdőjelezhetetlen szuverenitással rendelkező

embernek kell lennie. Ezek közül az első nyilván olyan alapkövetelmény, amely csak egy olyan szabály-nem-követő közegben válik fontossá, mint hazánk, egyébként evidencia. A második és a harmadik tulajdonképpen egy tőről fakad, és azt a kívánalmat fejezi ki, hogy a köztársaság elnöke legalább véleményében (hiszen ennél jóval több lehetőséget az Alkotmány nem ad neki) legyen önálló, és biztosítson egy ellensúlyt (az angolszász demokráciák checks-and-balances alkotmányos szabálya szerint). Azaz a köztársaság elnökének – felfogásom szerint – nem a napi politika egyik szereplőjének kell lennie, hanem olyan iránymutató pontnak, amely biztos viszonyulási és iránymutatási pontot jelent.

Sólyom László kivételesen tiszta szándékú ember. Mind feddhetetlenségből, mind integráns jellemből, mind megkérdőjelezhetetlen szuverenitásból olyan példát ad, amely nehezen túlszárnyalható. Számomra ezért fontos és támogatandó Sólyom László újjáválasztása még akkor is, ha esetében a több évszázad alkotmányozását és demokratikus tapasztalatát integráló „angol úr” mellé néha – nekem igen rokonszenves, rám is jellemző vonásként – egy kreatív, tehetséges gyermek igazságkereső, igazságakaró önfejűsége is odakeveredik.
 

Hozzászólások

A bizonytalanságnak a "csak a halott ellenféle a jó ellenfél"-mentalitáson kívül egy másik káros hatása az intolerancia. Az emberek "megijednek" attól, ha a másik butább, ateista vagy nem a nemének megfelelően viselkedik, és nem hajlandóak vele együttműködni. Föl kéne fogni, hogy ha képesek vagyunk felülemelkedni a másikban nem tetsző elemek fölött, akkor közösen sokkal előrébb juthatunk.

Ebben is pozitív példát mutat nekünk Amerika: ott vallásosan tisztelik a sokszínűséget, a "diversity"-t. Persze jónéhány esetben átestek a ló túloldalára: az egyetemi felvételiknél kimondatlanul bár, de numerus claususokat alkalmaznak: x százalék indiánt, y százalék latinót és z százalék afroamerikait kell felvenni, ez néha a minőség rovására megy.

Ismét csak vitatkoznék, kötekednék...

Érdemes - érdekes lenne végig tanulmányozni azokat a kérdéseket, esetleg kérdőíveket, amik alapján született az ábra eredménye. Továbbá, hogy mely országok vettek részt az adott felmérésben, milyen történelemmel, legyen szó társadalom-, jog-, politika-, gazdaság- történelemmel rendelkeznek az adott országok. Az adott országban élő embereknek milyen volt a jelenünk, esetleg a "közelmúltjuk" a vizsgálat idején (közhangulat)... - és még van néhány érdekes szempont, amit jó lenne ismerni háttér információként.

Mi, egyszerű, hétköznapi emberek a felsorolt országokat (rosszabb esetben) csak hallomásból, "hír"-adásból esetleg "elbeszélésekből" ismerjük. A szerencsésebbek hosszabb, rövidebb időtartamú tapasztalatokkal (is) rendelkeznek.

Akkor még itt van a "mindenható" média, ami nem kis mértékben befolyásolja az emberek (hétköznapi) hangulatát, vágyait, álmait, félelmeit,életét.

Kire, mire gondolunk, mikor azt mondjuk, hogy Magyarország? Van városi, és falusi ország. Van szegény és van gazdag ország. Van aki helyzetben van, és van, aki kényszerpályán van. És akkor még mindig van FőVáros és "vidék"...

Nem tartom szerencsésnek - és hálIsten a választások végével "fentről" is elhangzott, hogy: "nem az emberek az okai annak, hogy oda kerültek, ahová" - az embereket okolni azért a helyzetért, amiben élniük kell. "Melyik hal milyen vízbe születik, olyanban él." A tenger nagy, a hal kicsi.

Vitába szállnék Raskó Györggyel is! Szerintem, ő se gondolja komolyan, amit leírt, vagy ami idézve lett tőle. Úgy módosítanám, hogy: "...legnagyobb erőforrás az ész ÉS a föld, a természeti kincsek És a tudás!" Nem hiszem, hogy bölcs hozzáállás, ha egymással szembe helyezzük e két kincset, erőforrást; vagy egymással szembe méricskélésekkel akarnánk sorrendet meghatározni... A zene is lehet harmónia, vagy csörömpölés. Mindkettő zajszint emelkedéssel jár, de az egyiket az ember szívesen viseli el, míg a másik elől befogja a fülét is. Más szempontból megközelítve az igazán sikeres országok titka az, hogy a természeti adottságaikat és az értelmi képességeiket egymásmellé helyezve komolyan, őszintén és kitartóan építkeztek,és meg is lett az eredmény. Viszont vannak országok, akik vagy nem tudnak élni vagy a természeti kincseikkel, vagy nem tudják kellőképpen kiaknázni a "szürke állományukat", vagy mindkettőben kihívásokkal küszködnek (pl. Magyarország).

Nagyon sajnálom, hogy a "Szárny és Teher" könyvecskéhez nem tudtam hozzá jutni. Bár megrendeltem és vártam, hogy megjön... Nem jött. Internetes változatban nem tudtam végig olvasni. Nem ment... Amit az oktatásban fontosnak tartok, a zene oktatás és a testnevelés. Mindenki számára . Nem lesz szegényebb a gyerek, ha a testével és a lelkével is törődünk... Van olyan tapasztalatom, hogy a zene, sport, természet és a kultúra jobban összehozza az embereket egymással, mint a túl racionális életmód.

Ismét csak ajánlani tudom Michael Novak könyveit. - http://en.wikipedia.org/wiki/Michael_Novak - Kettőt olvastam/olvasgattam közülük. Nekem tetszettek és jó gondolatokat találtam bennük.

Mindemellett vallom, hogy legnagyobb részt rajtam, az egyénen, az emberen múlik, hogy "hogy vagyok". Saját magam is alakítom a világomat. Egy barátomtól hallottam: "A világot olyanná is teszed, amilyennek látod." Embertársaim felé való hozzáállásomat is én határozom meg. Végső soron, a lelki világomat is magamnak alakítom.

Mikor élne jó a magyar? - szerintem, ha megértené, megszívlelné és életre váltaná a következő imát:

Adj erőt hogy megváltoztassam, amit meg tudok változtatni, türelmet, hogy elviseljem, amin nem változtathatok, és bölcsességet, hogy a kettő között különbséget tudjak tenni!

Az egeszseges versenges es a kockazatvallalas akkor es csak is akkor vezet sikerhez ha az egyen sajat erdeket es az azt koveto felelosseg tudatot inherensnek tartja, a tarsadalom pedig jutalmazasos modon tamogatja az egyen kompetitiv es a kockazat vallalo magatartasat.
A mai magyar allam jogrendje alapjaba veve restriktalja az egyen es a kisebb kozossegek kockazatvallalasi kezdemenyezeseit. Felallitott formalis szabalyaink erdekes modon egy feligmukodo, egyidejukeg retributiv es disztributiv rendszerben mukodnek. Retributiv oldalrol a bunteto magatartast gyakoroljuk mig a jutalmazas intezmenye hatterbe szorul. Disztributiv oldalrol pedig a javakat, juttatasokat es lehetosegeket probaljuk felosztani tobb kevesebb sikerrel. Az oktatasi strukturan alapulo kezdeti polarizacio kovetkezteben orszagunkban a versenges intezmenye win-loose alapon mukodik. “A” szemely haszna mindig “B” karakent mutatkozik meg.
A valosagot szem elott tartva a rendzer egy ideig igy mukodott, most is tobbnyire igy mukodik, de nem feltetlenul kell igy mukodnie a jovoben is. Velemenyem szerint orszagunk lakosai nem szeretnenek kizsakmanyolason alapulo, szocialdarwinista rendszerben elni. Bottom-up es top-down kezdemenyezeseket osszefuzve reformokra van szuksegunk a fenntarthatosag erdekeben, illetve egy csoportra, aki hajlando megfelelo szintekig eljuttatni a kezdemenyezeseket. A bottom-up alternativa, mert allampolgarok vagyunk, mindannyiunk szamara megadatik egy kompromisszum avagy lehetoseg formajaban. amelynek segitsegevel lepeseket tehetunk egy –triviat hasznalva– jobb sors fele. Lepeseket tehetunk vagy lepeseket kell tennunk? Ugyerzem sokan elfelejtik, hogy az adott lehetetosegeink, jogaink melle kotelessegek parosulnak kozossegeink es a tarsadalom fele egyarant. Vincenzio hozzaszolasaban emlitett ketto kulonbozo perspektiva erdekesnek hagzik. Megjegyzem mindkettoben van igazsag. Talan az igazsag a kulcsszo?
1. "melyik hal milyen vízbe születik, olyanban él" tovabba "nem az emberek az okai annak, hogy oda kerültek, ahová.” – Aterzem a szavaid, mert szocialis helyzetem miatt tobbet kell dolgoznom ugyanazert az eredmenyert, ami egy magasabb szocialis retegbe tartozo embernek egyszerubben megy. Azonban minden hatrany megfelelo kitartassal elonnye valhat, igy a videki ember is erteket kepvisel egyenileg es a teljes egesz szamara egyarant. Hasznosak es ertekesek vagyunk, ami akarva akaratlanul a fejlodeshez vezet a videki ember szamara is. Kerdes az, hogy hajlandoak vagyunk-e mervado erdekkepviseletet felallitani.
2. “Saját magam is alakítom a világomat…”- exisztencialista szekcio. Ha megertjuk, hogy sajat magunk felfedezese es letbiztonsagunkon felul bizonyos fokig felelosek vagyunk a korulottunk levo vilag alakitasaert is, akkor az orszagunk ismet fejlodesi palyara fog allni.
A ketto pont azonban vegtelen vitat gerjeszt. Altalanossagban minden egyennek megvan a maga igazsaga, amely vegul a ketto kozul valamelyik csoportba sorolhato. Lehet, hogy ebben az esetben nem csak rolunk egyenekrol van szo, hanem az orszagunkrol. Ugy ahogy Del Korea tette negyven ev alatt a semmibol gazdasagi nagyhatalomma valt. Munkarol, odaadasrol es bizalomrol van szo. Mi is kepesek vagyunk ra! Felmerul a kerdes ujra… Mikor elne jol a magyar ember? Talan akkor, ha megoldast talalnank az emlitett egyen vagy tarsadalom paradoxonra egy jol balanszirozott formaban; avagy szimplan jobban becsulnenk azokat az apro ertekeket, amelyek mellett minden nap elrohanunk. Edesapam hetven ev elet tapasztalataval azt mondta: “Amikor reggel utra indulsz ne felejtsd el megszagolni a viragokat, megsimitani a fak levelet es meghajolni a tudas hatalma elott.
Hiszek az uj magyar reformkorban. Remelem, hogy ez az egyre gyorsabban bovulo kezdemenyezes normat fog alkotni hamarosan.
Ajanlott Olvasmanyok:
Rawls,Nozick es Macyntire moral filozofia elmeletei az igazasag kulonbozo fajtairol es az ereny szereperol.
hali,

egyszer valaki nyilatkozta, hogy mindenkit kiküldene Szenegálba egy hónapra, aki itthon panaszkodik...szélsőséges egy példa, de sokaknak segítene.

Nagyváradon nőttem fel 1971-1990 között, de voltam Szenegálban is, és tudom, hogy pár embernek valóban kellene valami referenciapont, ami nekem főként a gyerekkorban tapasztalt más értékrend és az utazások során tapasztalt más világok megismerése volt...mert sokat azt hiszik, hogy 1. minden úgy van, ahogy ők gondolják, látják 2. ahogy a tévé mutatja, 3. ahogy mondják nekik...de nagyon kevés a torzulásmentes tapasztalat és a viszonyítás...még a személyesen átélt eseményekből is helytelen következtetéseket vonunk le (pl. másra kenjük, hogy mit miért tettünk, kényszerültünk megtenni).

állami pénzen sorsolnék ki embereket külföldi 4-5 napos utakra, és semmi dolguk nem lenne, csak meséljék, hogy mit láttak...munkahelyen, családban, kocsmában...hosszú távú befektetés, de megéri.

van polgi, aki arra fordít energiát, hogy iskolásokat küldenek a környező országok magyar családajihoz x időre, vagy éppen jótékonysági szervezetekhez munkára...szuper!

igen, lesz, akinek nem tetszik, lesz, aki rossz következtetéseket von le, aki bánt és bántódik stb. de a hozadéka sokkal-sokkal több, megismer másokat, messzebb, más háttérrel és értékrenddel, gonddal és bajjal...pl. mai napig meghatározó élmény volt barátom öccsét meglátogatni a rákos gyermekek kórházi osztályán...és látni, hogy hányan vannak még...és amikor kijöttem a kórházból, úgy éreztem, hogy nekem semmi bajom...mi az az inzulinos cukorbetegség ahhoz képest.

negatív dolgokból is lehet tanulni, rossz tanártól is (legalább azt, hogy milyen ne legyél), ezért fő a megfelelő következtetések levonása...ezt tanuljuk meg mielőbb, mert jó alapot ad sok területen az előrelépéshez!

kincses zoli

p.s.: ha már Szárny és teher, 62-szer fordul elő a küzd szó benne, többnyire a korrupció elleni küzdelemmel kapcsolatban, egyszer, egyetlen egyszer a küzdőképesség erősítésével kapcsolatban (51. oldal), pedig egy szuahéli mondás szerint a küzdelem az élet értelme (ld. még Lorenzo olaja c. film), ezt is meg kellene tanulni, küzdeni, nem szenvedni és siránkozni!
és még a küzdelemről is pozitívan szólni...mert miért is kell annyiszor leírni, hogy a korrupció ellen küzdjünk, ha leírhatjuk azt is, hogy becsületesebb világért is küzdhetünk, máris szebb, ugye? ;-)

Napi politikától mentesen

sztem nem csak egy köztársasági elnöknek kellene annak lennie, hanem mindannyiunknak, mert hiszem, hogy:

  1. alá kell írni petíciókat, pusztán a számosság jelzése miatt
  2. nem szabad ezt sem hígítani (pl. evidenciák, provokációk, érdekfelmérések esetében), tehát bánjunk módjával, hogy mit indítunk és mit írunk alá
  3. realitásérzékkel álljunk hozzá, és igyekezzünk a tényekre alapozni, hogy egyáltalán érdemes-e foglalkozni az adott üggyel

úgy saccolom, hogy szeptember végére kiderül, hogy érdemes volt-e vagy melyik hígító kategóriába tartozik a hullámverés egy nemlétező porbléma (sic!) esetében...

kz, aki még nem írja alá a petíciót, mert úgy gondolja, hogy a.) meg van elégedve a mostani elnökkel, és úgy érzi, hogy maradni fog, de főképp b.) úgy érzi, hogy ,,elterelő rakéta'' kilövése történt, és végül c.) még nem érti, miért lőtték ki, kinek a kérésére stb, így nem éri meg a hőkövető lőszert pazarolni...de persze a radar teszi a dolgát 8-)

Egyetértek a 3.-mal, a sacc-cal és a c.)-vel.
Mindenkinek akkora "hócipője" van amekkora. A "hócipő" nagyságát nem csak a konfortzóna tágíthatósága, hanem a kockázatokat vállava ésszerűen és életszerűern várható haszon is meghatározza. És amikor a polgár hócipője megtellik a kockázatok vállalásával akkor nem vállal többet, hanem elkrüli, áthárítja, megpróbálja megoldani a helyzetet. Nem is tud, nem is helyes ha vállal, mert a környezet felesleges kockázataival púposra tele van a hócipő, nem fér bele értelmes üzleti, vagy más kockázat. (Aki nem értené mire gondolok, az menjen el egy ügyfélszolgálati irodába, vagy egy bankba, vagy netán földhivatlaba, stb. és próbáljon meg elintézni valamit amiben történetesen neki van igaza...). Van az országban egy pármilliós réteg, aki minden személyes kockázat nélkül létrehozza, fenntartja, élvezi-él belőle a közigazgatás rendszerét, és van egy másik réteg aki a kockázatokat a saját "hócipőjében" találja, és nem gondolom, hogy még bármi plusz kockázatot ésszerűen vállahatna. A KOCKÁZATVISELÉS KÖLCSÖNÖSSÉGÉNEK TÖRVÉNYESÍTETT HIÁNYA A FELEK KÖZÖTT EREDMÉNYEZI A MAI HELYZETET..............EZ NEM ORVOSOLHATÓ A KOCKÁZATVISELÉSRE BUZDÍTÁSSAL..............CSAK AZZAL, HA A POLGÁR UGYANAKKORA PROBLÉMÁT TUD OKOZNI PUSZTÁN PASSZIVITÁSÁVAL, MINT AMEKKORÁT A HIVATZALNOK NEKI.................VALAMIFÉLE VISSZACSATOLÁSRA SZŰKSÉG VAN MINDEN MŰKÖDŐ RENDSZERBEN, ÉS MA A VISSZACSATOLTSÁG KÖTELMÉT LERÚGNI MAGÁRÓL TÖRVÉNYES JOGA MILLIÓKNAK!!!!! Szokták mondani: "nem jobb és bal szerint válik el az ország, hanem fenn és lent szerint". Ha a gazdaság csúcstényezői is fognak kockázatot vállani és nem "oszthatnak le" a hivatalnokaiknak kockázatnemvállalási-jogot koncként, akkor az egyszerű paraszt (ja bocs polgár) is fog több ELŐREMUTATÓ ÜGYEKBEN kockázatot vállani, mert belefér majd a "hócipőjébe".... MERT MA MESTERSÉGESEN KREÁLT PROBLÉMÁK HÁRÍTÁSÁHOZ HASZNÁLJUK A KOCKÁZAT-KERETÜNKET. Tegyük fel a jó kérdéseket!:- Ki volt ott? Kinek áll érdekében?Ki tudja megtenni? Ki nyer mindebből? Ha ezekre a kérdésekre kozmetikázatlan választ tudunk adni, akkor jól fog élni a magyar....
Ej, de szívemből szóltál :) Én is azt érzem, hogy a kockázatvállalás igen szelektív - ha történetesen én csinálok valamit, az csak az én kockázatom (max. a családomé). Ellenben akárhányszor kellett társadalmi platformokon érintkeznem emberekkel, intézményekkel, az ő minőségük is az én kockázatom lett. Vagyis a "hócipőm" azzal lett messze tele, hogy mások hibáit kellett helyrehoznom, de nem pusztán azért, mert ilyen előzékenyen segítek, hanem mert az életem múlt rajta. Így nekem valóban semmilyen mozgásterem nem maradt a saját életemben, sőt, mások kockázatvállalását is én szenvedtem el. Itt, Angliában az első igen szembetűnő különbség, hogy nem függök mások döntéseitől. Olyanokétól, akik nem is tudják, hogy létezem, vagy én nem tudom, hogy ők léteznek - és amikor találkozunk, nem érzem azt, hogy egymás terheit cipelnénk, egyáltalán nem is vagyunk terhei egymásnak. Úgy is mondhatnám, a "hócipő" kiürült, mehet bele az én kockázatvállalásom, ami viszont jelentősen megemelkedett, cserébe a profit is emelkedik :)
A bejegyzés azon részéhez, amely arról szól, mennyire esik messze az elvárásunk és helyzetértékelésünk a realitástól, annyit tennék hozzá, hogy a statisztikát nem tartom alkalmasnak emberi egzisztenciák mérésére. A javak mennyisége és minősége kimutatható, de ha ez jelentősen eltér a megítéléstől, ott - ahogy Péter is írja - el kell gondolkodni az okokon. Az enyémek egyszerűek: a statisztikában kimutatott "egy főre jutó" tételek nem az enyémek. Rám valahogy nem vonatkoznak. Elégedetlen is csak azért vagyok, mert a megvalósulás és a megvalósulási lehetőség (potenciál) között óriásira nyílt a rés. A statisztikákból természetesen kimarad a potenciál, mert nem mérhető. Az elégedetlenség talán abból fakad, hogy sokan érzik, tudják, hogy messzire tudnának dobni, neki is veselkednek, de a kő valahogy mindig az orruk előtt esik le (ha vissza nem jön az arcukba). Ez egy frusztráló vízben futás, ahol a víz mások kockázatának felesleges és méltatlan viselése, miközben ők az én hátamon húzzák felfelé a statisztikát, hogy aztán az orrom alá dughassák, hogy ugyan, mit elégedetlenkedek...