Csermely Péter blogja 1.0

Nyomtatóbarát változat

Hálózatot mindenki épít, akár akar, akár nem. Messze nem mindegy azonban, hogy milyet. A személyes kapcsolati hálónk sokkal inkább meghatározza az egyéni és nemzeti sorsunkat, semmint azt hinnénk. Magyarországon jelenleg a továbblépés egyik legnagyobb akadálya az, hogy a társadalmi háló befelé forduló és szűk csoportokra töredezett. A bejegyzésben a sikeres hálózatépítési technikák néhány elemét foglalom össze.

A hálózatépítésnek alapvetően két fajtája ismeretes: a biztonságkereső és az újdonságkereső. Az, hogy valaki a kettő közül melyik módon építi a kapcsolatait, a személyisége mellett a környezet hatásaitól is függ. Magyarországon a rendszerváltás egy óriási társadalmi stresszként jelentkezett. Ez a társadalmi kapcsolatépítést döntően a biztonságkereső irányba terelte.

A hazánkban annyira szükséges újdonságkereső kapcsolati magatartás következő öt tanácsa fogalmazódott meg bennem: 1.) keresd a pozitív energiacentrumot; 2.) keresd a hangadót; 3.) keresd a furcsát; 4.) keresd a nyitott tekintetet és 5.) haladj következetes ugrásokban. Ezeket a technikákat fejtem ki részletesen a bejegyzésben.

Hálózatot mindenki épít, akár akar, akár nem. Messze nem mindegy azonban, hogy milyet. Egyre több adat gyűlik össze arról, hogy a személyes kapcsolati hálónk sokkal inkább meghatározza a sorsunkat, semmint azt hinnénk. Sara Mednick kutatásai szerint minél több keveset alvó barátja volt egy tinédzsernek, annál nagyobb valószínűséggel lett keveset alvó maga is. A keveset alvás tini „nagymenői” az átlagosnál többet füveztek is. Nicolas Christakis és James Fowler korábbi eredményei azt mutatták, hogy akinek az ismerősei dohányzók, alkoholisták, vagy túlsúlyosak, az maga is sokkal inkább válik dohányzóvá, alkoholistává és túlsúlyossá, és ha bármelyikről le akar szokni, az sokkal nehezebb addig, ameddig baráti kört nem sikerül váltania. A hálózatok viselkedést meghatározó másik példájaként az önmagukról a közösségi portálokra (iwiw-re, Facebook-ra, myvip-re, stb.) mosolygó arcképet felrakó embereknek általában sok és mosolygó arcképű ember az ismerőse, és fordítva: a savanyúképűeket kevés, de hasonlóan savanyúképű ismerős veszi körül. A hálózatok meghatározó szerepe nemcsak egyéni, hanem társadalmi méretekben is igaz. Magyarországon jelenleg a továbblépés egyik legnagyobb akadálya az, hogy a társadalmi háló befelé forduló, és szűk csoportokra töredezett. A blogbejegyzésben a helyes hálózatépítés technikáira próbálok néhány tanácsot adni.

A személyes kapcsolati hálózatnak alapvetően két fajtája ismeretes: a biztonságkereső és az újdonságkereső. Léteznek átmenetek a kettő között, de az igazán érdekes tény az, hogy e kétféle hálózatépítési típus szétválik egymástól. Ennek az egyik következménye az, hogy a társadalmi hálózatok asszortatívak, azaz bennük a sok kapcsolattal rendelkező csomópontok inkább egymással kapcsolódnak, és egy „rich-club”-nak nevezett csoportot képeznek. Ezzel párhuzamosan a kevés kapcsolattal rendelkezők is egymáshoz kapcsolódnak, és kicsi, de sokszor szoros csoportokat alkotnak, amelyek egy-egy kapcsolattal kötődnek a csomópontok hálózatához. A kevés kapcsolattal rendelkezők igen sokszor a biztonságkeresők, a csomópontok pedig az újdonságkeresők közé tartoznak.

 
Az, hogy valaki a biztonságkereső, vagy az újdonságkereső módon építi a kapcsolatait, a személyisége mellett a környezet hatásaitól is függ. Ha a környezetben hirtelen változás  áll be (stressz, vagy válság van), akkor az addig újdonságkeresők is biztonságkeresővé válnak. Erre a váltásra nemcsak a kapcsolati környezetük stabilizálásának igénye miatt van szükségük, hanem amiatt is, hogy a válságban a kapcsolatok kialakításához szükséges energia szűkössé válik. Magyarországon a rendszerváltás egy óriási társadalmi stresszként jelentkezett. Ez a társadalmi kapcsolatépítést döntően a biztonságkereső irányba terelte, amely törvényszerűen vezetett el a törzsi háborúk társadalmi méretűvé szélesedéséhez. 2006 táján elértük a szakadék szélét. Azóta a helyzet megfordult, és egyre több az a meghatározó, véleményformáló ember, aki az újdonságkereső kapcsolatépítő irányba áll át. A blogbejegyzésben felsorolom mindkét kapcsolatépítő technika néhány elemét, de az újdonságkereső technikát sokkal részletesebben járom körül. Ennek nemcsak az az oka, hogy saját magam is újdonságkereső vagyok, hanem az is, hogy úgy érzem, hogy ennek a technikának a terjesztésére és elsajátítására ma Magyarországon óriási szükség van.

A biztonságkereső kapcsolatépítési technika a személyes kapcsolati hálót egyre sűrűbbé szövi. Ennek megfelelően az ilyen ember az új kapcsolatokat alapvetően a létező barátok barátai (a legtöbb esetben: legjobb barátai) és a két vagy több barát közös barátai irányában keresi. Ilyen kapcsolatépítési ajánlatok igen sokszor bukkannak fel pl. a Facebook-on, ahol az ajánlott ismerősök között a legtöbb közös ismerőssel rendelkezők sokszor vezető helyet foglalnak el. A biztonságkereső technika rendkívül fontos azokban a helyzetekben, amikor az ember stabilizálni szeretné a helyzetét. Így például egy új közösségben, új munkahelyen, vagy akár személyes válság esetén is ez a követendő magatartás. Kimutatták, hogy átlagosan azok a házasulandók nem váltak el egymástól, ahol a két házasfél baráti hálózata nagymértékben átfedővé vált a házasság első éveiben. Egymás barátainak elfogadása egymás nagyobb elfogadását is jelezte, de a közös barátok hálója a házasfeleket is jobban összekötötte.

A hálózatos ismereteim és a saját magatartásom alapján az újdonságkereső kapcsolati magatartás következő öt tanácsa fogalmazódott meg bennem:

 
1. Keresd a pozitív energiacentrumot! (Látom a blogolvasót, ahogy hátrahőköl: „Atyavilág! Én eddig azt hittem, hogy ez a Csermely valami tudósféle. Átváltott ezoterikusba?”) Ebben a tanácsban az „energiacentrum” szó olyan emberre utal, aki kapcsolatépítésre fordítható lelki energiában gazdag. A kapcsolatok, és különösképpen a hosszú távú (nagyon más társadalmi csoportokhoz vezető) kapcsolatok építéséhez igen nagy energia kell. A „pozitív” jelző pedig azért fontos, mert kapcsolatokat csak pozitív tartalmak mentén lehet építeni. A hervasztó embereket a többiek elkerülik, mint a bélpoklost. Ez idáig rendben is lenne. De hogyan lehet megtalálni egy társaságban egy pozitív energiacentrumot? Varázspálcával? Nyilván nem. Érdemes figyelni a mosolyt, a mások felé irányuló gesztusokat, azt, hogy hány embert szólít meg akár beszéddel, akár gesztusokkal, akár mosollyal valaki, és azt is, hogy a megszólított emberek milyen távol vannak egymástól (akár fizikailag is) az adott mezőben. A pozitív energiacentrum mindig simogat. Simogatja a környezetét odafordulással, nyitottsággal, figyelemmel, megszólítással, mosollyal és szeretettel.

2. Keresd a hangadót! A hangadó sokszor azonos a pozitív energiacentrummal, de a két fogalom mégsem ugyanazt jelöli. A pozitív energiacentrum lehet befogadó is, olyan ember, akit nagyon sokan szeretnek. A hangadó azonban domináns. Ő az, aki felé fordulnak a többiek, és mindezt szívesen és gyorsan teszik. Amíg ő beszél, általában a többiek hallgatnak. Sokan bólogatnak, mosolyognak, vagy más módon fejezik ki egyetértésüket. A pozitív energiacentrum és a hangadó az adott közösség leképezése, közepe. Ha egy (kisebb) közösségben sikerült kapcsolatot teremtenünk egy pozitív energiacentrummal, vagy hangadóval, több kapcsolatra szinte nincsen is szükségünk, hiszen a közösség által birtokolt ismeretek zömét ők is ismerik. Ha egy hangadót sikerül meggyőznünk valamiről, akkor szinte az egész közösséget meggyőztük vele. A közösségek legfontosabb embereinek megtalálása az újdonságkereső magatartásban azért fontos, mert az új keresése roppantul energiaigényes feladat, amely nem sok azonos értékű, redundáns kapcsolatot tűr meg.

 
3. Keresd a furcsát! A közösségbe nem illő viselkedés sokszor a „kívülről jöttség” jele lehet. A furcsa ember nagyon sok esetben híd egy másik közösség irányába, azaz olyan út, amelyen keresztül a társadalmi kapcsolatrendszer új, addig számunkra ismeretlen területe felé elindulhatunk. Az új terület felé vezető furcsa viselkedésnek azonban nem szabad elszigeteltnek lennie a csoporton belül, mert ez esetben nem hidat, hanem zárványt (nagyon primitív hasonlattal: nem zsenit, hanem őrültet) találtunk. Az a hálózatépítés szempontjából az „jófajta furcsa”, aki a csoport számára szemlátomást izgalmas és érdekes.

4. Keresd a nyitott tekintetet! A nyitott tekintet a bizalom és az új felfedezésére való nyitottság jele. Ha a nyitott tekintet körbepásztázza a teret, ráadásul mindezt nem kapkodva, idegesen, hanem érdeklődően, néha szemlélődőn meg-megállva teszi, akkor nagy valószínűséggel emberünkre akadtunk, azaz egy olyan alakra, aki éppen olyan újdonságkereső, mint amilyenek mi vagyunk. Az ilyen bizalommal teli és bizalomébresztő ember sokszor még sokkal jobban integrálja az adott csoport által birtokolt ismereteket, mint a pozitív energiacentrum, vagy a hangadó (ez különösen nagyobb csoportok esetén van így). Ráadásul igen sok esetben a nyitott tekintetű újdonságkereső nem két, hanem sok csoport tagja, azaz a személyében nem is egy, hanem nagyon sok hidat találtunk, amely nagyon sok új világhoz vezethet bennünket el.

5. Haladj következetes ugrásokban! Ha megtaláltunk akár egy „jófajta furcsát”, azaz egy hidat, akár egy „nyitott tekintetűt”, azaz egy csoportok közti csomópontot, akkor vegyük rá, hogy vigyen el minket a következő csoportba, vagy adja meg valakinek az elérhetőségét e csoportból. A következő csoportban pedig keressük újfent a „jófajta furcsákat” és a „nyitott tekintetűeket”.

 
Ha valamivel közelebb jutottunk ahhoz, hogy kit is keressünk az a kérdés még nagyon megválaszolatlan maradt, hogy hol is keressük. Melyek az újdonságkereső hálózatépítés legfontosabb színterei? A következőkben a kávézókról, teázókról, klubokról és szalonokról fogok néhány gondolatot leírni.

A kávéházak és teázók, mint a hálózatképzés fontos intézményei. Saly Noémi muzeológus, kávéházkutató felhívta a figyelmet arra, hogy a híres budapesti kávéházkultusz azért alakult ki, mert a „kávéház sajátos átmeneti tér az utca teljes nyitottsága és az otthon intimitása között, egyesítve mindkettő előnyeit. … Asztalai mellett a legkülönbözőbb rétegek, korosztályok, illetve a két nem olyan szabadon érintkezhetett, mint sehol másutt. A magyar kávéházak különleges ötvözetei voltak a rendkívül liberális, párnákon heverésző dél-keleti kávézásnak, és az arisztokratikus kávékultúrának. Az előbbi a kapcsolatokra, a szabad érintkezésre, az utóbbi a fényűző külsőségekre és a szertartásra helyezte a hangsúlyt. Így lett a pesti kávéház már-már templomokra, főúri szalonokra emlékeztető díszes tér, ahol minden vendég úrnak érezhette magát. … Az alacsony sorból származó ifjú itt sajátíthatta el a társasági élet normáit, a kulturált étkezés, társalgás, illetve a nőkhöz való közeledés íratlan szabályait.” Egyetérthetünk Saly Noémivel, hogy ma sem lenne felesleges egy ilyen iskola. Az elmúlt években megszaporodó kávézók és teázók kiváló terepei lehetnek a hálózatosodásnak is – feltéve, ha nem minden vendégük csak és kizárólag a saját asztaltársaságával beszélget/beszélgethet.

A klubok és szalonok, mint a hálózatképzés fontos intézményei. Széchenyi István egyik nagy tette volt, amikor angol mintára 1827-ben Pesten megalapította a Nemzeti Kaszinót. A kaszinónak kezdetben 150, később ötszáz, majd 750 tagja volt, köztük Alber Edward walesi herceg angol trónörökös és Jenő királyi herceg, mint tiszteleti tagok. A kaszinó azonban minden arisztokratikus színezete mellett is osztály, vagy pártkülönbséget nem ismert. A felvétel kellékei a tisztesség, a műveltség, a feddhetetlen jellem és az önállóság voltak. Izgalmas belegondolni abba, hogy a Nemzeti Kaszinó taglétszáma a megalakulásakor a legszélesebb ismeretségi kör 150-es Dunbar-számával egyezett meg. Később a taglétszám felnőtt a törzsi méret 500-as illetve 750-es létszámára. A rendszerváltás után és ma is sorra alakuló klubok és szalonok a hálózatosodás kiváló terepei lehetnek – ha tagválasztásukban az eredeti elvek szerint egy széles körből való válogatás, és nem a szűk csoportok további bemerevítésének igénye kap teret.

Végezetül hogyan függ össze a saját személyes hálózatunk a nemzet hálózatával? Mennyire skálázható a hálózatképzés? A természetben előforduló hálózatok nagymértékben önhasonlóak. Itt az önhasonlóságon nem olyan gyönyörű fraktálokat kell érteni, mint amilyeneket Mandelbrot leírt, hanem körülbelüli önhasonlóságot. Ebből az következik, hogy a nemzet hálózata nem valamilyen politikai vagy isteni akarat műve. A nemzet hálózatát a mi saját kis hálózataink alkotják. Ha tehát nagyobb mértékben sikerül újdonságkereső hálózatokat építenünk, azzal nemcsak mi gazdagodunk, hanem az egész ország is innovatívabbá válik. Történik más is. Megnő a társadalmi stabilitás. Mindkettőre nagyon szükségünk van.
 

Hozzászólás (Héjj Tibor)
 

Én a hálózatképzés leírt módozatait a gazdaságra vonatkoztattam: ha a cégek olyan hálózatot alkotnak, ahol versenyben ÉS együttműködésben dolgoznak, klaszterekről beszélünk. Ezeknél:

1.    a "pozitív energia centrum" jó esetben a klaszter-menedzser,
2.    a "hangadó" a fő cég, tipikusan multi
3.    a "furcsa", aki innovál, tipikusan egy kis start-up vállalkozás
4.    a "nyitott tekintetű" az a tag, amelyik aktív más klaszterben is és
5.    a klaszterek hálózatán át lehet "következetes ugrásokkal" beintegrálódni a teljes iparági, országos, vagy világpiacba.

Érdemes tehát a versenyen (= másikkal szembeni előnyre törekvésen) túl a másikkal való együttműködésben rejlő lehetőségeket is (win-win alapon, csak így etikus ÉS fenntartható) felhasználni - különösen a válság-adta nehéz helyzetben!
 

Hozzászólás (Szvetelszky Zsuzsa)

 

Nemcsak művészet, amiről Csermely Péter blogbejegyzése szól, hanem életforma is. A sok és egyben sokféle kapcsolattal rendelkező csomópontok közt akad művelt és gazdag is, mégsem ez a legjellegzetesebb ismérvük. Sokkal inkább a kapcsolat-teherbírás és a kapcsolatápolási kedv, az átlagosnál nagyobb érdeklődés és kíváncsiság, a türelem, a figyelem és a nyitottság. A csomópont nem feltétlenül okosabb, ügyesebb, erősebb, gazdagabb társainál: a csomópont „kapcsolódóbb”. Személyre szabottan tudja, milyen elégséges jelzésekkel kell az egyes kapcsolatokat ápolni ahhoz, hogy megmaradjanak, sőt: funkcionáljanak. A csomópontok nagy része „mindenkivel szót ért”.

A hálózat pedig gyógyít, ha kell, meg is ment. Keresd a furcsát, mondja Csermely. Megéri! Már csak azért is, mert ha egyszer olyan problémád lesz, akár a munka, a tanulás, a párkapcsolat, a család vagy az élet más területén, melynek feldolgozására a környezeted egy része még éretlen, akkor hálózatod „furcsa” tagjai megmenthetnek. Lenullázzák a feléd áramló előítéleteket, megbélyegzéseket. Megvigasztalnak, s megmutatják, hogy sem hibás, sem balek nem vagy. Tanuljunk hát a mesterektől hálózatot építeni! Lehetnek ők a barátaink, szomszédaink, vagy akár rokonaink ismerőseinek a családtagjai. Ha következetesen ugrálunk, Csermely Péter kifejezésével élve, messzire jutunk. Ők, a mesterek oktatják az Életről elnevezett iskolában a „Bevezetés a hálózatomba” című gyakorlati tantárgyat. Amíg nincs akkora és oly sokféle saját hálózatunk, hogy mint nekik, addig is háromszögeljünk bátran: vagyis mutassuk be azokat az ismerőseinket egymásnak, akikről úgy véljük, valamiért kedvelnék egymást.
 
 
Továbbá: keresd a nőt, a hálózatban is! Párizs jelentős szellemi központjai voltak annak idején madame du Deffand és Geoffrinné szalonjai – szólaljon meg egyikük, Deffand márkíz az irodalom segítségével: „Az ember nem úgy nyit szalont Párizsban, mint egy rőfösüzletet! Sok minden kell ahhoz! Elsősorban egy művelt, szép és szellemes hölgy… Különös vonzerő kell ahhoz, hogy ne csak azok sétáljanak be, akik szívesen töltik meg a bendőjüket egy jó vacsorával. Irányítani kell tudni a társalgást, megadni a hangot, őrködni a stílus felett. Nagyszerű vonzerővel bírni…” (Benedek István: Párizsi szalonok. Magvető, Budapest, 1969). Pascal idősebbik nővére, Jacqueline is vezetett irodalmi szalont, sőt: híres férfiakról írt életrajzokat – öccse halála után az ő tollából került ki Pascal első életrajza is. Johanna Schopenhauer, Arthur gyönyörű anyjának weimari szalonját Goethe gyakori vizitjei ragyogták be.
 

Néhány híres magyar salonnière: Purjesz Olga kolozsvári szalonja a Monostori úton Adyt, Bartókot, Dohnányit, Móriczot, Kuncz Aladárt, Hunyady Sándort látta vendégül. Domokos Lászlónénak, a magyar pedagógia nagyasszonyának szegedi szalonjába Juhász Gyula, Babits Mihály, Móra Ferenc, Tömörkény István járt rendszeresen látogatóba. Cecil mama – Polacsek vasútmérnök felesége, Polányi Károly, Mihály és Laura édesanyja – szalonjában Karinthy beszélgetett Pólya Györggyel, Liebermann Leó vegyész Ady Endrével, Jászai Mari pedig Tangl Ferenc fiziológia professzorral, de megfordult nála Jászi Oszkár, Lukács György, Szabó Ervin is. Voltak másféle mamák is: Alexandrine Guerin de Tencin (1685-1749) kiugrott apáca és botrányhős, szalonjában filozófusok és jezsuiták egyaránt megfordultak. Gyermeket nevelni nem volt ideje, újszülött fiát a le Rond templom lépcsőjén hagyta. A kisfiú először Jean le Rond néven lesz ismert, majd matematikus-enciklopédistaként a d’Alambert nevet használja… És milyenek voltak a szalonok témái? Csekonics Jánosné szalonjáról, ahol „még a nők is a politikáról vitatkoztak”, Mikszáth is megemlékezik, Hannah Arendt pedig Rahel Levin Varnhagen berlini szalonját méltatja, mely a német-zsidó közeledés színpada volt kétszáz évvel ezelőtt.

 
Az én „kedvencem” mégis egy férfi: Born Ignácz, pénzverő- és bányahivatalnoki ülnök. Nemcsak korának egyik legjelentősebb geológusa, hanem Európa tizennyolcadik századi leghíresebb tudós társaságainak – a londoninak, stockholminak, müncheninek, berlininek – is oszlopos tagja. Hazájában keveset élt, merthogy sokat utazott: ásványtani körútjairól írott levelei németül, franciául, angolul és olaszul is megjelentek. Nemcsak utazik, utaztat is: szegény diákokat küld a liptói és szepesi Kárpátokba, hogy magyar ásványokat gyűjtsenek. A megye természetrajzi feltárását selmecbányai tanárokkal szervezi meg, s ezen utak is hozzájárulnak klasszikusnak számító eredményéhez: a nyersércek amalgámozásához. Nagy siker ez, kérem! Born Selmecbányán foganatosítja először eljárását, tódulnak is a helyszínre a geológusok Dániától Spanyolországig egész Európából. Ha ott vannak, hát Born sebtiben társaságot alakít belőlük: 1786 szeptemberében Szklenón ülésezik az első nemzetközi tudományos kongresszus. Born vonzereje nem akárkiket hoz a társaságba – korának leghíresebb geológusai és kémikusai gyülekeznek körülötte: Lavoisier, Guyton-Morveau, Klaproth, Gmelin, Gahn, Werner, Pallas és sokan mások. A sok tudományos nagyságból álló körnek Born a lelke. Selmec világhírű lesz, s amikor a konvent Párizsban az École Politechnique létrehozásáról dönt, a vegyészet oktatásában Selmec lesz a példa: „hol a chemiát nemcsak theoretice tanítják, mint Francziaországban …”.
 

A társaság lelke tehát különleges rang. Kulturális értéke felbecsülhetetlen. Ma még kevés adatunk van, milyen belső indíttatások, ösztönök, vágyak hajtják őket baráti-művészeti-tudós-politikai köreik létrehozására, fenntartására, de úgy tűnik, nem tehetnek mást: a kor megágyaz missziójuknak, s ők teljesítik a küldetést. Mint erre legalkalmasabbak: a tér és az idő választja ki őket. Az aktuális körülmények rajzolják körbe a csomópont kontúrjait, és ők otthonosan töltik be azt. Mind, akik közelükben lehetünk, tudjuk, hogy senki nem lenne jobb náluk. Kell a belső elhivatottság, és kell a köréjük szerveződő, általuk meghívott kör egyetértése is. A networking művészetének elsajátítása sok közvetlen és közvetett haszonnal kecsegtet. Ez utóbbiak egyike a hálózattudat erősítése is. A „tudom, hogy tudod…” érzése kiterjeszthető a „tudjuk, hogy tudjuk…” dimenzióba, s nagyságrendekkel sokszorozza meg tudásunkat, erőnket, lelkesedésünket. A jövő kérdése, hogy a csomópontok által létrehozott és fenntartott kapcsolatok mennyiben különlegesek az átlagos kapcsolathálózatokhoz képest. Mi a szerepe e ragyogó kapcsolat-csillagzatoknak a társadalmi hálózat egészében? Milyen ráfordításokról és megtérülésekről beszélhetünk az összekötők kapcsolat-egyenlegeiben? Ha nő, ha férfi, ha gazdag, ha szegény: értünk köt, kapcsol, csomóz, akkor is, ha nem úgy tűnik. Rengeteg az önjelölt csomópont is, de mindig mi döntjük el, hogy ki áll köreink közepén.

Válaszok (1)

Nagyon örülök az izgalmas vitának, amelyet a kiemelt hozzászólásoknak is óriási mértékben gazdagítanak. Az első válaszom a sokak által érintett tudatosságról szól. Az egyik előadásom után odajött egy kedves pedagógus hölgy és azt mondta nekem: „Professzor úr, ez a maga világa egy erkölcstelen világ.” Hoppá! Néztem nagyot. Itt figyelni kell, mert most tanulni fogok valamit. „Ha úgy élnék, ahogyan maga javasolja, akkor érdekből választanám meg a barátaimat. Nekem ilyen élet nem kell.” A tanár néninek igaza lett volna, ha a kapcsolatépítés tudatos lenne. De nem az, hiszen nyilvánvalóan nem kérdezem végig valakinek a baráti körét, és nem ellenőrzöm le a palmtopomon az iwiw-en és a Facebook-on, mielőtt szóba állok vele. Ha azonban a kapcsolatépítés ennyire nem tudatos, akkor miért írtam az egész bejegyzést? A valóság – mint oly sokszor – itt is a két véglet között van. A kapcsolatépítés valóban érzelmi („megérzéses”) alapon vezérelt, de ez tudatos ráhatással modulálható. Ne becsüljük le tehát az önnevelés erejét, hanem éjünk vele! Ahogyan sokan írták: jobb hálózatképzéssel jobb lesz az életünk – mind a saját magunk, mind pedig az ország szintjén egyaránt. Ide kapcsolódik „radnay” gondolata a választási és média pártokról. Ez a „modern” pártfelfogás véleményem szerint nem fér egybe a hálózat-demokrácia korábban leírt alapelveivel, azaz éppenhogy nem modern, hanem ma már meghaladott.

Érdekes kérdés, hogy mik ma a kapcsolatépítés legfontosabb színterei. Ahogyan „Gyoma” írja, a dizsik nyilván hódítanak a második és harmadik évtizedben, de ezek a helyszínek úgy érzem, hogy inkább egyéni vadászmezők, semmint a komplex hálózatépítés terepei. „Paál Andrással” teljesen egyetértek abban, hogy a kapcsolatépítés mellett a kapcsolatmélyítés rendkívül fontos. Ha nem alakul ki egy olyan bizalomhálónk, amelyre számíthatunk, akkor a lelki egészségünk megrendül. A mély tartalmak a mai felszínes korban amúgy is kivételesen fontosak. „patkoszeg” valószínűleg már megkapta a válasz egyik felét innen is. Ha elérem a kapcsolattartási képességem határát, akkor azokra kell, hogy koncentráljak, akikkel a mélyítés lehetséges, illetve azokra, akik új utakat mutatnak.

 
A „Paál András” és „Baráti Péter” által leírt „bűnöző hálózatoknak” („dark networks”) van egy szoros magja, amelyik egy nagyon laza, nagyon hamar lecsatolható, nagyon kihasznált és fogyóeszköz jellegű kapcsolati kört épít maga köré. Ha ilyennel találkozunk, azt javasolom, hogy meneküljünk el onnan. A magot ugyanis felrobbantani sajnos nehéz. (Persze néha az is sikerülhet.)

Nagyon tanulságos volt a számomra „gaborgubacs” megjegyzése: „A Deerfield Akadémián folytatott tanulmányaim során azt mondanám, hogy az itteni diákok 95 százaléka furcsa.” Bizony. Az egyéniséget elismerő közösségekben – ilyenek az idegsejtek az agyunkban – a sajátos értékek kibomlanak, és hasznot hoznak. Gábor saját maga is egy óriási példa arra, hogy ha kialakul az emberben egy olyan önbizalom, amely a saját értékeit felismeri, és abban bízik, akkor könnyebb lesz elviselni a holnap bizonytalanságát, és építeni azt a folyamatosan változó, de mégis állandó hálózatot, amely ezt még könnyebbé teszi.