Mikor válunk felnőtté végre már?
Avagy: Gondolatok választás idején
Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Választások lesznek az országban. Nagy öröm a számomra, hogy azok a zsigeri indulatok, amelyek az elmúlt években igen sok esetben elöntötték számos állampolgártársam agyát, talán egy kicsivel alábbhagytak az elmúlt időszakban. Amikor az embernek választania kell, fontos az, hogy elgondolkodjon. Ehhez hozzájárulva néhány, a választásokkal kapcsolatos tévhit ellen szeretnék érvelni ebben a bejegyzésben.

Első tévhit: a választásnak nincsen értelme. Második tévhit: a most megválasztott párt győz. Harmadik tévhit: a most megválasztott párt megoldja a dolgokat. Negyedik (félig) tévhit: A most megválasztott pártnak nehéz lesz. Ezeknek a tévhiteknek a cáfolatát írom le a blogbejegyzésben.

A választás ugyanolyan felelős döntést igényel, mint bármely olyan tettünk, amellyel elmegyünk egy társadalmi probléma mellett, vagy részt veszünk annak megoldásában, amellyel megbékéltetünk egy embertársunkat, vagy éppenhogy vérig sértjük őt. Ehhez a mindennapi felelősséghez kívánok mindenkinek nagyon erős jellemet, nagyon sok önmagunkat legyőző erőt és nagyon sok szeretetet!

Vasárnap ismét választások lesznek az országban. Nagy öröm a számomra, hogy azok a zsigeri indulatok, amelyek az elmúlt években igen sok esetben elöntötték számos állampolgártársam agyát, talán egy kicsivel alábbhagytak az elmúlt időszakban. Örvendetes az is, hogy a pármondatos, érzelmeket mozgósító, személyeskedő „kampánycirkusz” is talán kisebb volt, és ahol mégsem, ott nem váltott ki akkora figyelmet – legalábbis a korábbi blogbejegyzésemben említett értékhordozók körében.  Amikor az embernek választania kell, fontos az, hogy elgondolkodjon. Ehhez a gondolkodáshoz – remélem – kicsit hozzájárulva néhány, a választásokkal kapcsolatos tévhit ellen szeretnék érvelni ebben a bejegyzésben.


Első tévhit: a választásnak nincsen értelme. Ennek tévhitnek számos – sok elemében jogos – összetevője van. Ezek közül a legfontosabb az, hogy „nincsen közöm „ezekhez”. Elegem van belőlük. Azzal büntetem őket, hogy nem érdekelnek”. Valóban. A politikai elit sajnálatosan sok tagja nagyon messze került attól, amit a gondolkodó ember elitnek tud elfogadni. Rövidtávú gondolkodás, taktikázás, önzés, óvodai viselkedés és – helyenként – a vélelmezhető, avagy bizonyított korrupció egyaránt erodálja azt a képet, amelynek egy tényleges politikai elitet jellemeznie kellene. A gazdaság és a mindennapi (civil) élet sok szegmense jelentős mértékben függetlenedett a politikától. E függetlenedésnek egy része minden normálisan működő demokráciára jellemző, egy másik része pedig a Kopp Máriáék vizsgálataiban is kimutatott, hagyományos magyar individualizmus megfogalmazódása, egy harmadik eleme pedig a szabálykerülésből, a szürke- és a feketegazdaság elterjedtségéből fakad. Mégis. Mindezek ellenére ez az ország a mi országunk, és ennek az országnak a politikai elitje az általunk felemelt, az általunk megbízott politikai elit. A mindennapi demokrácia korábban leírt, és ma még sajnos javarészt hiányzó elemei mellett pontosan a választás az, amelyben ezt megjeleníteni és modulálni lehet. Érdemes belegondolni abba is, hogy az ország sorsáért viselt felelősség nem elfogadás kérdése, hanem az állampolgári léttel együtt járó szükségszerűség, azaz semmivel sem kevesebb annak a felelőssége a közös végkimenetelért, aki nem vesz részt a választásban, semmint annak, aki igen. (Sőt…)
 

Második tévhit: a most megválasztott párt győz. Azt hiszem talán ez a legelterjedtebb és legnagyobb félreértés mind közül. A megválasztott párt ugyanis nem győz, hanem szolgálatot vállal. Méghozzá nem a saját pártelitjének a szolgálatát, hanem az egész nemzet szolgálatát. Működő demokráciákban a választás pillanatával a demokrácia gyakorlása nem befejeződik, hanem éppenhogy elkezdődik. Ezeken a helyeken éppen a „győztes” az, amelyik a legnagyobb gondot fordítja arra, hogy a „vesztesekkel” is egyeztessen. Nem véletlen az, hogy ezeken a helyeken működik a „győztesfüggetlen” értékhordozó közösség, az establishment, amely a széleskörű egyeztetést – a konkrét „győztestől” teljesen függetlenül, a működő demokrácia lényegeként – segíti, egyben ellenőrzi és ki is kényszeríti. 


Nagyon érdekes és ideillő gondolatmenetet tartalmaz James Fowler-nek, az amerikai hálózatos szociológiai kutatások egyik igen kiemelkedő alakjának egy nemrég megjelent írása a túlzott önbizalomról (az angol eredetiben: „overconfidence”). A szerzők elemzésében a „túlzott” önbizalom a valós értékénél nagyobb saját-értéket feltételező önbizalmat jelöli. Írásukban a szerzők elemzik, hogy a túlzott önbizalom alapvetően hasznos, mert növeli a csoport ambícióját, elszántságát, elkötelezettségét és kitartását. Ugyanakkor a túlzott önbizalom káros is, mert arroganciához, a társadalmi egyensúly megbomlásához, agresszióhoz és végső esetben akár háborúhoz is elvezethet. Az elemzés kimutatja, hogy a túlzott önbizalom addig „éri meg” a harciasabb félnek, ameddig a küzdelemben elnyerhető javak mértéke minimum a kétszerese azoknak a forrásoknak, amelyeket a küzdelem maga felemészt. Emiatt (is) fordulhat elő az a paradox helyzet, hogy a javakban való (vélt…) gazdagság több konfliktushoz vezet. A szerzők elemzése szerint a túlzott önbizalom leginkább azokban a helyzetekben jelentkezik, amelyek túlzottan bonyolultak, illetve túlzottan újak ahhoz, hogy az erőviszonyok reális felmérése nyilvánvaló legyen.



Harmadik tévhit: a most megválasztott párt megoldja a dolgokat. Ez pontosan az első tévhit másik véglete. Az első tévhitet vallók úgy idegenítették el magukat a politikai elittől, és annak a hatalmat gyakorló részétől, hogy lenyomták őket. A „most megválasztott párt megoldja a dolgokat” tévhitét vallók felemelik a politikai elitnek a hatalmat gyakorló tagjait, de ugyanolyan mértékben elidegenítik magukat tőlük, mint az első tévhitet vallók. Nem igaz az ugyanis, hogy bármely párt képes lenne „megoldani a dolgokat”. Semmilyen párt nem a Messiás, nem ül az Istennek a jobbján (félreértés ne essék: a balján sem…), azaz önmagában nem old meg semmilyen „dolgot”. Nem a pártok helyettünk, hanem mi magunk oldjuk meg a dolgokat ugyanis. Együtt. Nélkülünk a „dolgok” nem oldódnak meg. Nincsen olyan óvóbácsi, aki itt helyettünk mindent rendbetesz. Egy ország sorsa már csak olyan, ahol az együttesen összerondított pelenkát mindig nekünk magunknak kell kimosnunk, és azt sem apuci, sem anyuci nem mossa ki helyettünk. Ideje felgyűrni az ingujjt és nekikezdeni.

 
A most megválasztott pártnak nehéz lesz. Ez a kijelentés alapvetően nem tévhit. A most megválasztott pártnak tényleg nehéz lesz. Erre a politikai rutin azt mondja, hogy „hát persze, az elődei miatt lesz neki neheze”. Az igazi nehézség azonban nem a múlt, és nem a „nemzetközi helyzet”. Az igazi nehézség mi magunk vagyunk. Ameddig nem tudjuk meghaladni az „én” és „ők” kettősségét, és nem tudjuk mindezt (a különbözőségeket megőrizve) a „mi” egységébe integrálni, addig itt minden pártnak mindig kutyanehéz lesz. Mindezeken felül a megválasztott pártnak saját maga miatt is nehéz lesz. Nem az ellenfelek legyőzése a nehéz ugyanis, hanem a győzelem után saját magam legyőzése a legnehezebb. Végezetül nagyon fontos annak a hangsúlyozása, hogy a nehéz helyzet messze nem csak gyötrelem, hanem egyben kivételes esély. Esély arra, hogy egy olyan megoldást találjunk meg, amelyik sajátos, egyedi, és amelyik helyzetelőnyt ad a válság után. Az a magatartás, amelyik egy válság után ugyanazt folytatja, mint amit a válság előtt csinált öngyilkos magatartás. Az ilyen mamut kihal. Abból a fácskából lesz az új erdő az erdőtűz után, amelyik megtanulja benőni az erdőtűz által felszabadított életteret. A most megválasztott pártnak tehát nagyon újnak és nagyon kreatívnak kell lennie. Egy ekkora feladatot össztűzben végrehajtani nem lehet. Azaz mindannyiunk elemi érdeke – a korábbi nézetektől függetlenül – segíteni (és természetesen befolyásolni is) őt ebben, mert ez nem az „ő ügye”, nem az „ő ügyük”, hanem ez a MI ügyünk. Ha ezt megértjük, akkor a most megválasztott pártnak nem lesz nehéz. Ha ezt megértjük, akkor az ezentúl megválasztott bármely pártnak nem lesz nehéz. Ha ezt megértjük, akkor nekünk magunknak nem lesz nehéz.

(Zárójelben hadd jegyezzem meg, hogy pontosan ugyanezt mondtam 12, 8, 4 éve, és fogom mondani 4, 8 és 12 év múlva is. A demokrácia alapmagatartása ugyanis totálisan független a választás tényleges eredményétől.)


Az Amerikai Tudományos Akadémia lapja nemrégiben egy igen érdekes cikket közölt arról, hogy a gazdasági nehézség nem okvetlenül jelentkezik minden elemében nehézségként. A cikkben a szerzők az 1930-33-as nagy világgazdasági válság hatásait elemezték, és kimutatták, hogy a válság ezen négy éve alatt az USA lakosságának az egészségi állapota éppenhogy nem romlott, hanem javult. Az adatok azt a megdöbbentő képet mutatták, hogy a népegészségi adatok éppen a fellendüléseket hozó években voltak rosszabbak, semmint a válság éveiben. Ez alól az általános kép alól csak az öngyilkossági statisztikák voltak a kivételek, amelyek úgy viselkedtek ahogyan „azt elvárnánk”. A szerzők szerint gazdasági fellendülés időszaka a stressz és a stresszt oldó szerek (pl. dohányzás, alkoholfogyasztás) növekedése miatt lehet az egészségi állapotot romboló tényező. Ugyanakkor a hazai vizsgálatok azt mutatták, hogy éppen a rendszerváltással együttjáró
gazdasági visszaesés volt az, amely a középkorú magyar férfiak halálozási arányát számottevően (a duplájára) megnövelte. A látszólag ellentmondó adatok azzal hozhatóak közös nevezőre, hogy a gazdaság „rángatása” azaz lefelé, illetve felfelé ívelő szakaszai egyformán károsak lehetnek a társadalmi egészség szempontjából. Ezért fontos az a hosszú távú, bölcs tervezés, amely mindenfajta változást csak fokozatosan enged rá egy olyan bonyolult rendszerre, mint egy társadalom. Nyilván ez a külső hatások miatt csak korlátozott mértékben tehető meg. De ez semmiképpen sem menti fel a politikai elitet az alól a feladata alól, hogyha csökkenteni esetleg nem is mindig tudja, legalább ne sokszorozza a rövidtávú célok váltogatása által okozott rángatásból fakadó bajokat.


 
Választások lesznek az országban. A választás pillanata annak ellenére nem ünnep, hogy vasárnapra esik, hanem ugyanolyan hétköznap, mint bármely más nap. A választás ugyanolyan felelős döntést igényel, mint bármely olyan tettünk, amellyel elmegyünk egy társadalmi probléma mellett, vagy részt veszünk annak megoldásában, amellyel megbékéltetünk egy embertársunkat, vagy éppenhogy vérig sértjük őt. Ehhez a mindennapi felelősséghez kívánok mindenkinek nagyon erős jellemet, nagyon sok önmagunkat legyőző erőt és nagyon sok szeretetet az elkövetkezendő évekre és évtizedekre!



Technikai megjegyzés
: az aktualitásnak ára van… A kampánycsend betartása miatt az ehhez a blogbejegyzéshez szombaton és vasárnap érkező hozzászólásokat csak vasárnap este, a választások  befejezése után fogjuk tudni közzétenni. Az érintettektől ezúton is elnézést kérünk.

 

 

Válasz (1)

„Miklósnak” nagyon igaza van abban, amit írt. Egy fontos kiegészítést sajnos nem írtam le világosan. Nyilvánvaló a számomra is, hogy együttműködni csak a demokratizmus szabályait betartó pártokkal lehet és szabad. A demokrácia csak a résztvevőire igaz. A kérdés (a NAGY kérdés) valóban az, hogy hol a határ. Érdemes meditálni azon is, ahogyan „Baráti Péter” vagy „paligreg” teszik, hogy hogyan lehetne egy jobb politikai szabályrendszert létrehozni. De jó is lenne, ha az ilyen gondolatmenetek a politika szintjén is a hosszú távon hasznos megoldásokat segíthetnék elő, és nem a napi taktika martalékai lennének…

Hozzászólások

Megjegyzések kampánycsend előtt:
1. Legalább ötpárti parlamentnek kellene lennnie ahhoz, hogy valódi demokratikus törvényhozás és alkotmányozás folyhasson.
2. Valóban felére kellene csökkenteni a választókerületek számát, de nem a képviselőkét! Ugyanis minden választókerületnek két képviselőt kellene kiállítania: egy-egy nőt és férfit! Ugyanezt az elvet érvényesíteni kellene a listás helyeken is.
3. Sajnos nincs módunk mást választani a kormányzáshoz, mást a törvényhozáshoz, s megint mást az alkotmányozáshoz.
4. Ábránd: Az elfogult közvéleménykutatói bolondítások helyett, demokratikus szavazás csak tudományos szignifikancia szinten legyen lehetséges: egy-két szavazat különbséggel ne is lehessen egy választást "megnyerni".

Kötekednék, kötözködnék...

Az első ponthoz: Szerintem nem a pártok mennyiségétől függ a valódi demokrácia, hanem a pártok -és a benne tevékenykedő emberek- (szak) értelmétől. Egy misét megérne a "valódi" "demokrácia" fogalom körbejárása is. Ismét csak (nem a moderátor hergelésére) egy linket tennék (ha nem kerül letiltásra) "közkincsé": http://www.youtube.com/watch?v=5N9Q_2sWuuA Más szemszögből közelítve a problémát, ha 100 hozzá nem értő is leszavazza az 1 hozzáértő embert, azért a valóság az változatlan marad...

A második ponthoz: inkább emberi érettséghez kötném, és nem a nemek szerinti azonos létszámhoz. Találkoztam már embertelen férfival és nővel is. És ugyan úgy boldog vagyok, ha találkozok emberséges férfival és emberséges nővel!

Saját kacérkodásom: Ha belekiálthatnák a nagyvilágba, akkor: A választáshoz való jogot egy bizonyos minimális iq szinthez, vagy valóságérzet szinthez kötném... (Bár ez csak a saját -néha az elkeseredettségemben megszólaló- kósza gondolatom)

Akkor kötélnek állok, kedves vincenzo!

Nem a pártok mennyisége a lényeg, hanem az álláspontok, megközelítések elegendően széles, persze nem parttalan sokfélesége. Ne az általános ideológiai kérdésekből adódó különbségek, s az azokon belüli összetartások szabják meg az egy-egy konkrét kérdésben elfoglalt álláspontokat, hanem fordítva: az egyes kérdésekben kimunkált konszenzusok alapján történjék a közös társadalmi cselekvés. Mert az igazi demokrácia nem a többség uralma a kissebség felett, hanem épp azt biztosítaná, hogy a különféle kisebbségek együtt tudjanak élni, s rendezni tudják közös dolgaikat.

Azokban a kérdésekben, amelyekre egy embernek a véleménye, nem is véleménye, hanem hozzáértő tudása adja meg a helyes választ - nincs helye "demokratikus" szavazásnak, sőt a legantidemokratikusabb dolog, ha szavazgatunk.

Az individuális emberi érettségnek aztán igazán semmi köze sincs a nemek közötti viszonyhoz, a két nemnek a társadalom életében betöltött szerepéhez. Legalábbis a választójoggal kapcsolatban. (Egyébként sem szeretem a Monthy Piton-t, de ez a YouTube URL nekem sekélyes humor, és a kérdés elbagatellizálásának irányába mutat.) Ugyanúgy az IQ, EQ, s egyéb személyiségvonások, társadalmi helyzetek méricskélése sem lehet semmiféle választójogi census alapja.

A nemek közötti egyenlőség/egyenlőtlenség kérdésének rendezése nélkül nincs demokrácia. A történelem során a kezdeti differenciálatlan egyenlőségből az anyajogú társadalom kialakulása, majd a női nem vereségét hozó férfijogú osztálytársadalmak során vezetett az út a mai még egyáltalán nem megnyugtató, igen ellentmondásos és nem megoldott helyzethez.

Kedves Greguss Pál!

Akkor rántok én is egyet a kötélen... :-)

Először is magyarázatként -nem magyarázkodásként, bár ha annak veszed, nem zavar- megjegyezném, hogy megkülönböztetett szeretettel kedvelem a meséket, történeteket és a humort (akár sekélyes, akár nem)... Ezért van az, hogy néha a mondókám megfűszerezésére, ízesítésére egy -egy mesét, történetet, esetleg linket használok. Egy-egy jó poén -akár esetleg sekélyesnek tűnő is- jobban vázolja, mutatja be a valóságot, mint mélyenszántó filozofikus szófordulatok sokasága...

Pártok -nézetek- sokaságáról, sokféleségéről megjegyezném, hogy a valósnak vélhető (szándékosan óvatosan fogalmazok) magyar jelenünk jó és rossz tapasztalataiból azt a tanulságot szűröm le -a magam kis, hozzá nem értő felfogásommal-, hogy van egy bizonyos határ, ameddig a vélemény különbség még természetes, és érthető, és tolerálható és szükséges is, hogy a lehető legszélesebb körben jussanak az emberek -a nagy politika elszenvedői- élhető és éltető levegőhöz. Ez törvényszerű, természetes, szükséges és jó!

Viszont: van egy pont, amin túl a vélemény különbség átlépi a normalitás, természetesség, "élhetőség" határát, és ez már nem jó. És minél tovább tűri el ezt az állapotot az ember, annál inkább süllyed el... Mire gondolok?

Arra a képtelen felfogásra gondolok, miszerint már az óvodában -magyar kormány oktatásügyi miniszterének rendelete alapján- tilos lenne a fiú gyerekeket fúsan, a lány gyerekeket lányosan nevelni... Ez a "GENDER" program (bocsánatot kérek, de a pontos terminus technicus-át nem tudom szabályosan leírni), amelyről bizonyára te is hallottál. De ha nem hallottál róla, akkor nézz utána... Megér egy misét... És ezt a programot -állítólag- támogatja az európai únió... És azt a két szép magyar megnevezést is el kell felejteni, hogy "édesapa", "édesanya" - helyettük az "egyes szülő", "kettes szülő" megnevezést kell használálni. És majd a felnövekvő "egyed" eldöntheti, hogy fiú-ill. férfi lesz belőle avagy lány-nő-(édes)anya... Ez van ma Magyarországon. Ha a Monthy Python humorát sekélyesnek nevezed, akkor ezt a "gender" programot milyen jelzővel illetnéd??? Nézd végig még egyszer a mothy pytonék klippjét... Azért egy "űttörő látnok/prófeta" plakettel megtisztelném őket a jövőbe látási képességükért... Szomorú az, hogy mindez rajtunk meg végbe...

Nemek egyenlősége a politikában? Háááááát, ismét csak vissza megyek az állatok világába. De előtte még egy -nevezheted gonosznak- megjegyzés: "Ugye abban egyetértesz velem, hogy nem a politikusi lét az élet természetes formája...

Ha megnézed a majmok birodalmát, pl. az emberszabásúéknál nincs parlament, nincs egyenjogúság... Természetesség van... Az emberszabásúéknál -legközelebbinek vélt rokonaiknál- egész jól megvannak politika, politikusok nélkül. Barátom, nem szabad túl komolyan venni a politikát. A politikát is helyén kell kezelni. Mielőtt a mai parlamentarizmusunk kialakult volna, évezredek alatt is születtek, éltek és haltak meg emberek. Csermely Professzor Úr, de ugyanúgy Csányi Vilmos Professzor Úr az evolúciós fejlődés leírásában megjegyzi, hogy a férfi és a nő különböző módon élt és él, és jutott el a mai állapotjáig. Míg a férfi kifelé - a világ felé (pl. vadászat...), addig a nő, az anya, a családanya, az édesanya befelé, a család felé (pl. családi tűzhely melegen tartása, gyerekek nevelése...) él. Mármost beszélhetünk mi evolúciós vívmányokról, emancipációról, de a természet kegyetlen. A férfi (jó esetben) mindig férfi marad, a nő (jó esetben) mindig nő marad! A rossz és egyéb eseteket nem szeretném taglalni. Személy szerint sajnálnám, ha bármely férfi vagy nő a politika oltárán mártíromságra lenne kárhoztatva a "nagy ügy érdekében"...

Ami az EQ és IQ szerinti szabályozást illeti, a természet bölcsességére hivatkoznék... Természetes szelekció... Sok mindent meg szűr. Az élet képtelen -EQ és IQ és egyéb hiányosságokkal küzködő- egyedek túlélési esélyei csökkennek, ami jó, mert az egészséges, életképes egyedek élnek tovább, viszik tovább az életet. Az emberek világára lefordítva, valamikor volt olyan intézmény, hogy "tajgetosz"... Félreértés ne essék. Nem tartom helyesnek azt a megoldást, amit az ó görögök gyakoroltak. De azért azt sem tartom járható útnak, hogy a beteg, természetellenes, egészségtelen emberek legyenek az etalon...

...akkor leszek én mostan a radikális :)) Bizony a választójog ezen "demokratikus" módjával nem vagyok teljesen kibékülve. Bizonyos határokat el tudnék képzelni, hiszen itt egymásról is döntünk, és ehhez elengedhetetlen bizonyos minőségű és intenzitású részvétel a társadalomban. Az, hogy neked ugyanakkora szavad legyen (1 szavazat) egy ilyen súlyú kérdésben, mint egy olyan valakinek, aki írni és olvasni alig tud, de betöltötte a 18-at (szintén 1 szavazat), ugyan demokratikusnak mondják, de igen torz. Azért a rendszerváltozás óta nagyjából mindenkinek kezd körvonalazódni, mik azok a sarokpontok, amelyek a társadalom jelen működéséhez elengedhetetlenül szükségesek - az ezekben való részvétel mennyisége és minősége lehetne az, ami a döntés előfeltétele. Mondok pár példát, kizárólag elvi szinten:

A választójog azoknak járna, akik:
- rendelkeznek a döntéshez szükséges minimális kompetenciával "állampolgári ismeretek" címén. Ez egyfajta műveltségi cenzus lehetne, részletekbe nem megyek most, de ötletem is lenne hozzá. Jelentősen lecsökkentené a trükkös kampányok által megvezetett szavazók számát, így az eredmény közelíthetne a valódi és igazolható elvárások felé.

- Egy éven át legalább a mindenkori minimálbér után igazoltan adót fizetett be a magyar államnak (akár alkalmazottként, akár saját céggel). Számomra ésszerűbb lenne, ha azok érvényesítenék az akaratukat a közéletben, akik legalább alapszinten ismerik, hogyan is megy az értékteremtés. Ha ez 25 évesen jön, hát legyen. Amíg mások tartják el, ne döntsön arról, hogy én hogyan tartsam el magam.

- Tiszta erkölcsi bizonyítvány. Nem magyarázom nagyon - aki a közösség szabályai ellen súlyosan vét, előbb tanuljon meg élni köztük, aztán dönthet róla.

- Folyamatos magyarországi tartózkodás, magyar államkasszába való adófizetés. Nekem is vannak külföldi rokonaim, néztem is nagyokat, mikor a tengeren túlon nagy erőkkel szavazni mentek, mert "tudták a tutit", de nekem kellett odahaza viselni a következményeit. Nem és kész. Arról, hogy a magyar viszonyok közt adózók adója mire és hogyan menjen, dönthetnének azok, akik fizetik.

Tudom, most mindenki sikoltozik, hogy a választójogi pluralizmus nem demokratikus, talán igaz is, de jelen körülmények között fontosabbnak érzem, hogy praktikus legyen, mint ideologikus. Meg lehetne metszeni a sokak által látott, érzett, folyamatos hibákat generáló nyúlványokat.
Ott van a jogosítvány. Amikor valaki frissen megszerzi, bizonyos ideig nem mehet külföldre, nem vontathat, stb. Ez is antidemokratikus? Nem, inkább praktikus és közös érdek. Ennyi erővel a jogosítvány is lehetne csak életkorhoz köthető, illetve a műveltségi szintnek se kellene tovább terjedni, mint hogy rajzol egy x-et egy négyzetbe, miután megnézte a sok okos kampányt a tévében jól.

Azt gondolom, ha egy új közmegegyezés születne arról, kik és milyen alapon dönthetnek az országot irányító személyekről és irányokról (ez természetesen nem érinti a szabad véleménynyilvánítást!!!), és az egész közösség bizalommal lenne a tényleges szavazók iránt, illetve törekedne rá, dolgozna érte, hogy ő is az lehessen, sikerülhetne hatékonyabbá tenni a közéletet, és érdemmé tenné a szavazati jog birtoklását.
A demokráciát hajtogatni egyfajta tabu lett, amivel senki nem tud, nem mer mit kezdeni. Ha csak ilyesmire gondol is az ember, már "bűn". Pedig nem. :) Jöhetnek a kövek... :D

Kenyérrel doblak meg! Még a 2002. választási kampánykor osztották ingyen! Félre tettem néhány zsákkal, hátha jó lesz még valamire, és lám, ez a pillanat elérkezett!

Nyilvános kövezéskor jobb ilyet használni! A távolból nézők azt hiszik, hogy a jótevőid segítenek rajtad... Akik dobják, tudják, hogy ez pedig keményebb mint a szikla, és sokkal pontosabban lehet vele célozni... Te pedig, aki elszenveded, a második (10) pontos dobás után nem fogod tudni megkülönböztetni a jobb kezedet a baltól (se)...

:D

Szegény moderátornak mit kell elszenvednie... Annyi minden félét össze hordunk itt. Lassan különbejáratú pszichológusra lesz szüksége, hogy mindezeket a "moderált" szövegeket feledni tudja maradandó -utódokra átörökíthető- károsodás nélkül... :D

Ha az ember képes leszámolni a belső blokkjaival és tabuival, a pszichoterapeuták (megint nem pszichológusok! :)) szakmája reprezentatív lehetne. A száraz kenyér jöhet, reszelek belőle prézlit... ;)
:-)
Nem mindenki sikoltozik. Én sem. Sőt az általad itt felvetett szempontok mindegyikével egyetértek. Az ezekre való feleletek mértéke szerint kell parlamenti képviselőinknek a reformelképzeléseket, új szabályokat, törvénytervezteket mérlegelniük. Az előkészítő munkák során pedig méginkább. Persze szó sem lehet választójogi census bevezetéséről. Ilyesmi bevezetése épp az igazi (mi is az, hogy igazi?) valódi (mi is az, hogy valódi?) demokráciától eltérítő útra vezetne. A tabukat kitárgyalni, döntögetni a tudás társadalmában már hogy lenne bűn?!

Azért érdemes lenne körüljárni (megérne egy misét...) a választójog problematikáját. A "demokrácia" igazságtalanságának tartom, ha egy felelőtlen, tapasztalatlan, szűk látókörű ember szavazata egyenlőként van kezelve egy felelős, tapasztalt és széles látókörű érett ember szavazatával.

Ha ezzel lehetne kísérletezni, akkor megvizsgálnám, hogy miként működne a gyakorlatban az az elmélet, hogy a teljes választójogot birtokba vételéig az illető állampolgár egy választási -nevelő- utat járna végig... Magyarán lehet-e az embereket felelősségre nevelni, felelős, tudatos szavazó polgárrá nevelni? Nem tudom... Először csak a veresegyházi asszonykórus pénztárosválasztáskor szavazhatna a kezdő szavazópolgár. Majd önkormányzati választásokban vehetne részt... Végül szavazhatna országgyűlési választásokkor is... (ez most olyan "előital" / utó-pia gondolatmenet, bár a mostani gyakorlat se tagadhatja le Abszurdisztáni származását...)

Mi az igazi? Az, ami ugyan az marad, miután a látszat mázát lekapartad róla...

Mi a valódi? Az, ami ugyan az marad akkor is, amikor azért büntetik, amiért azelőtt jutalmazták...

Ha nem fogunk tudni tudatos életre nevelni egy új, felnövekvő nemzedéket és az itt - Magyarországon- élő emberek nem lesznek tudatos emberek, addig csinálhatunk bármit. A kóklerség mindig meg fogja vezetni az embereket. Hiszem -bár lehet, hogy ezzel nem ért egyet mindenki- hogy a legalapvetőbb kérdésekben mindenki azonosat akar és csak egy felé érdemes elindulni bár másfelé is lehetne menni...

Már régen rossz, ha az élet dolgaiban léteznek tabuk!

Már régen rossz, ha a fejlődés, előrehaladás a normálisság és természetesség ellenére történik!

Én bizony nem zárkóznék el egyfajta cenzus elől, még ha én kiesem is választók köréből. A tudás társadalma lehetne rá a legitim ok. Miért pont az orvos gyógyít? Mert ő ÉRT HOZZÁ. Miért a villanyszerelő szerel villanyt? Mert ő ÉRT HOZZÁ. És így tovább. Egyik sem dönti romba a demokráciát - viszont pont a tudás társadalmának kellene a legfontosabb kitételnek elismerni a HOZZÁÉRTÉST. A politikai választás is van olyan felelős dolog, mint egy ház felépítése: a stabil alapok és az erős felépítmény mind segít elkerülni az "összeomlást", aminek mindkét szakmában emberi áldozatai vannak.
Ezt a szakmaiságot hiányolom a politikai életben (fentebb már talán írtam ezt), mert úgy tűnik, egyedül a legfontosabb területen, a közös életünk megformálásában nincs jelen a kompetencia, holmi "demokrácia"-eszme és az ehhez kapcsolódó "jajnemszabadilyet"-tabu miatt. (Érdekes, hogy ha valaki megijed egy betegségtől, rögtön az orvoshoz rohan - amikor mindannyiunk egészségéről van szó, miért nem fontos a szakértelem?)
Szóval nagyon elégedett lennék egy olyan rendszerrel, ami érzékeny arra, hogy a választók kompetensek-e, amikor ikszelnek. Ennek is ki kellene dolgozni a mindenki által elérhető és teljesíthető előfeltételeit (mint ahogy az orvos is szakegyetemet végez, anélkül nem orvos), ezekhez pár pontot fentebb már szintén leírtam, de azok természetesen csak az én véleményemet tükrözik - bármilyen egyezés a valósággal csakis a véletlen műve. Nem baj, ha éppen kiesem a választók köréből, mert akkor tudom, hogy akik szavaznak, jobban értenek hozzá, illetve tudom, mit kellene tennem, hogy én is szavazhassak. Ez lehetne az új bizalom alapja. Ahogy Kossuth is gondolta: "mi csak adunk jogot", azzal egészíteném ki: "ha a társadalom szemében is bizonyította, érdemes rá és tud élni vele".
Kétlem, hogy minden esetben (12, 8 vagy 4 éve, most, 4, 8 vagy 12 év múlva) mindannyiunk elemi érdeke lenne – a korábbi nézetektől függetlenül – segíteni a megválasztott pártot. Ha egy párt valaki számára szélsőségesen elfogadhatatlan dolgokat képvisel, akkor - megítélésem szerint - nem segíteni kell őket, hanem lehetőség szerint a helyzeten változtatni kell. Ha olyan pártokra gondolunk, akik pl. a pusztító diktatúrák irányába vitték a világot a 20. században, akkor nem is kérdés számomra, hogy a segítség nem reális lehetőség. A kérdés csak az, kinek hol a határ.
Az áldemokrácia legalább olyan pusztító, mint a diktatúra. El kellene jutnunk oda, hogy előítéletek nélkül viszonyuljunk egy adott problémához (helyzethez), és véleményünk megfogalmazásához előzetesen alaposan tájékozódjunk. Ha megfontolttá válik a cselekedetünk, ez a legtöbb, amivel magunkon és másokon is segíthetünk.
Nagyon egyetértek a harmadik tévhittel és a következményeivel - valóban ideje lenne (mindig is az volt és még sokáig az lesz) végre EGYÜTTműködni. Ehhez nélkülözhetetlen az új közmegegyezés, új konszenzus az értékekről (és itt kívánok mindenkinek szellemes és parázs beszélgetést a találkozón!), valamint nem ártana mindezt közös, bizalmi alapra helyezni. Ennek a bizalomnak a hiánya a legfájóbb és legrombolóbb hatású a magyar demokráciára. Azért is, mert politikai "elitről" beszélünk, de a közéletbe vetett bizalom egyre zuhan, és valóban jogos a felvetés, hogy akkor hol is van az egyén felelőssége, ha nem megy el szavazni...

A "választás" szóról elmélkednék egy kicsit. Látok ugyanis pár rendszerszintű hibát, ami definitív módon aláássa a választás fogalmát. Ez természetesen érinti a demokrácia fogalmát is.

1. Pártlista - működő dolog, csak kicsit hamis nekem. Amikor egy képviselőjelölt egyéniben csúnyán kikap egy adott kerületben, mégis viszontlátom a Házban vigyorogva, akkor mindig elgondolkodom, miért is kell ennyi pénzt elkölteni egy olyan processzusra, ami darálthúst ad a végén, amikor én felsálat kértem.

2. Pártfegyelem - a fegyelem fogalmát nagyra tartom, tőlem telhető módon igyekszem is gyakorolni. Azt viszont nehezen tudom elfogadni, hogy egy többszáz fős parlament elveszítse az individualitásból fakadó extra érzékenységét, és eltűnjön az ember, akiben a bizalom (vagy a listás vonóhorog) fekszik. Akkor legyen mondjuk 4 képviselő és kvótaarány. De inkább ne legyen. Legyen igazán felelős politikai akarat. Az ember és a probléma legyen az első, ne az eszmei (és főleg anyagi) érdek.

3. Visszaléptetés valaki javára egyéni körzetekben - erről nem is írnék hosszabban. Ez szimplán átverés.

4. Mentelmi jog - kizárt. Sőt, SZIGORÍTOTT ZÉRÓ TOLERANCIA. Mintaértékű emberekről van szó, vagy mifene?

5. Képviselők visszahívhatósága - nagyon fontos kontroll lehetne. Biztosíthatná, hogy a képviselet valóban szolgálat legyen, mert (és elnézésedet kérem, Péter) ma nem az. Ciklusok óta nem érzem, hogy valaki szolgálná a szakmámat vagy akár engem abban a gyönyörű Házban, inkább érzem azt, hogy szorítanak visszább és visszább (szakmailag és emberileg egyaránt), miközben igyekeznek ellenőrizhetetlen magyarázatokat adni rá, hogy miért jó ez nekünk. Ráadásul már nem is ügyelnek rá, hogy mindez a diszkréció óvatosságával történjen, vagyis hogy legalább jóhiszeműen mondhassuk azt, hogy elfogadjuk. Következmény sehol. Bezzeg, ha visszahívhatnánk...

6. Szakmai képzés hiánya - Szingapúr példáját hoznám, amit Te is. Elitnek lenni és országot irányítani nem elég ajánlószelvényekkel és ikszekkel. Ez egy szakma, a közéletnek is megvan a maga rendszere, amit át kell látni, szakmailag bele kell érni, tovább kell benne fejlődni. Ehelyett képesek vagyunk "lendületből" kijuttatni még az EP-be is olyan "elit" figurát, aki például NEM BESZÉL ANGOLUL.

Szóval "választani" készülünk, mégis ugyanazokat az arcokat látom (egyre több ránccal) a lapokon, mint az előző néhány ciklus alatt. Azokét, akik kaptak már bizalmat nem egyszer, de nem éltek, hanem visszaéltek vele. A választási rendszer pedig garantálni látszik, hogy ez az öreg motor nem kaphat új olajat, ha már keservesen sikít érte, akkor sem. A dugattyúk pedig csak kopnak...
Egy csoda kifejezetten a jó irányba tett lépés lenne, de az nem tőlünk való. Akkor inkább egy hatékony új establishment ;)
Teljesen egyetértek azzal a gondolattal, hogy akit egy embercsoport képviselőjének egyszer megválasztott, azt különösebb gond nélkül vissza is hívhassa. A megbízás adott időtartamra, vagy adott feladatra szóljon !
Nos immáron a szavazatok összeszámlálása után kíváncsi vagyok vajon a FIDESZnek sikerül e a majd véghez vinnie a nagy változásokat. A felhatalmazást és a felelősséget a választók részéről megkapták.
Úgy gondolom Péter szavaival egyet kell érteni. Nekünk választóknak kell segíteni a jelenleg hatalomra kerülő pártot és együtt megváltoztatni a helyzetet. Sok kérdésben nem fogunk egyet érteni. De ha, ahogyan ezen a blogon is képesek vagyunk vitázni és esetleg egymást meggyőzni vagy éppen nem meggyőzni valamiről az már haladásnak tekinthető.
Roppant érdekes volt számomra a választási bizottság jogi vitáját. Minta példája volt a demokrácia működésének. A kérdésben(a választás tájékoztató rendszer elindítása) a tagok nem értettek egyet. Mindannyian elmondták érveiket, véleményüket(néha ugyan kicsit elcsúszott a vita fonala) és aztán döntés született. Jó vagy nem az mindenkinek ízlése szerint eldönthető.
Kívánom hogy a mai agorában, az interneten hasonló módon viszonyuljanak egymáshoz az emberek. Tegyünk érte!

Kedves Medozz!

A választás még nem lefutott. És még komoly tétje van a második fordulónak is. Az első kör ért csak véget. Nem szabad elfeledkezni a második körről sem. Ugyanúgy fontos lenne, hogy az emberek -pártállástól függetlenül- elmenjenek szavazni a második körben is -persze ott, ahol lesz- és szavazzanak. Nagy baj, ha csak fél munkát végez az ember és azt hiszi, hogy minden rendben van!

Személy szerint nem várok mást az új kormánytól , mint azt, hogy emberséges, élhető jogi környezettel, tegye lehetővé, hogy az emberek élhessenek, és ne csak túléljenek...

Szomorú lennék, ha mi -akik magunkat gondolkodó embereknek tartjuk- megmaradnánk a "fidesz / nem fidesz kormány oldja meg helyettünk". Ha a kormány megteszi a dolgát ott, ahol neki kell és én, az ember is meg teszem a dolgomat itt, ahol nekem kell, akkor létre jön az összhang. És akkor lényegtelen, hogy mi a neve a kormányt alakító pártnak.

Gyerekeimet is és a többi velem szóba álló embert is arra próbálom nevelni, hogy lássanak és ne csak nézzenek. Régen rossz, ha csak a pártpolitikai fanatizmus vezérli a szavazókat. Kell, hogy életünk minden napján egy bizonyos kötelező minimális szinten otthon legyen az ember a közéletben. Kell, hogy a valós teljesítmény legyen a politika mérvadója és nem csak az üres papolás, szónoklás, szövegelés...

Lehet, hogy valaki utópiának fogja címkézni a mondókámat, de - szerintem - ha sok ember egyforma értékrend szerint él, akkor lehetnek közöttük árnyalatnyi különbséget, felfogás, szemlélet béli nézet eltérések, de az alapvető irány csak egy lehet. Nagy baj volt, hogy az embereket arra idomították, hogy a címke alapján mondjanak véleményt egy palack borról (az életről) ahelyett, hogy megkóstolnák...

Kedves Vincenzino!

Majdnem teljesen egyet értek. A szavaimban benne szerettem volna foglalni a gondolataidat. És igen, tennünk kell a dolgunkat és gondolkodnunk kell a lehetőségekről és a politikáról is.
Arra szerettem volna rámutatni hogy a leendő kormány reformintézkedéseit támogatni kell majd és a meghozott döntéseket elfogadni. Sajnos ez nehéz lesz úgy gondolom.
Az utolsó gondolattal nem értek teljesen egyet. Nem minden ember él teljesen azonos értékrend mellett. Ezt nehéz elfogadni. Hogy a fenti hasonlattal éljek: Nem mindenkinek azonos bor tetszik hiába kóstoltak meg már annyi félét.

Kedves Medozz!

Én viszont -bár ismeretlenül, de- veled teljesen egyetértek. :)

Nagyon nem szívesen írom a következő néhány mondatot: Már többször előfordult itt, a blog-"beszélgetésekben", hogy valami leírtam, azt valaki -a leírt szövegem értelmét figyelmen kívül hagyva- értelmezte, majd ugyan arról győzködött, amit én is leírtam, csak -mivel felületesen olvasta végig a szövegemet- nem vette észre. Olyankor nem kezdtem el vitatkozni, mert értelmét nem láttam, hogy szóljak, ha csak felületesen nézi meg az ember szövegét... Most viszont, mivel fontos dolognak tartom, szólok: Lényeges és nem csak árnyalatnyi különbség van a "sokan" és "minden ember" között.

Mi, emberek, egyszerre vagyunk egyformák is és különbözőek is. Véleményem szerint, előfordulhat, sőt, normális esetben az a természetes, hogy az élet nagyon fontos dolgaiban sok ember egyetért, egyforma érték szerint él. Mire gondolok? Pl. hogy tedd a jót, kerüld a rosszat; vagy legyél emberséges; vagy szeresd családodat, gyerekeidet; vagy próbálj adni is az életnek.

Hasonlattal élve: A csordában élő állatoknál van egy jókora -nagy többségű tömeg- amely az egészséges egyedekből tevődik össze, és egy irányba halad, esetleg a keresendő utat közösen fedezik fel. Ebbe a tömegbe egyaránt tartoznak hímek, nőstények, kölyök állatok. Majd vannak a csorda szélén élő egyedek, akik valamiért a széleken élnek, és vannak olyan egyedek, amelyek néhány lépés távolságból tartoznak a csordához és a beteg vagy/és életképtelen egyedek, melyeknek a halált a ragadozók hozzák...

Bár tudom, hogy a szövegemmel nem fogok osztatlan sikert aratni -nem is célom- de ha körülnézel az emberek világában, akkor néminemű hasonlóságot felfedezhetsz. Mondhatod, hogy: "de mi emberek vagyunk, és törődünk a széleken élőkkel és a betegekkel is"... Ez így igaz! Emberek vagyunk! De azért nem vagyunk -teljesen- "tájidegenek" a természet világában és az alapvető tulajdonságokban -hál Isten- sok hasonlóságot mutatunk egymással...

üdvözlet mindenkinek! azt gondolom hogy néhány itt vázolt "tévhit" illetve ahhoz füzött magyarázat nem tévhit, inkább Kedves Péter vágya, hogy mindig jobbá válhassunk ugy összességében...az első tévhit szerintem nem egyszerüen tévhit, hanem a társadalom demokratikus módon kifejezett akarata arra nézve, hogy nem kiván a politikai szinjátékban részt venni, nem hisz abban hogy a politikusok döntéshozataluk során a választókat képviselve, valamennyiünkért tesznek is valamit. azt ne felejtsük, hogy a választás során a többség felhatalmaz, mégpedig arra, hogy a társadalmi együttélés normarendszerét(azaz jogot) alkossa meg, alakitsa át, a többség akaratának megfelelően a parlament. ha sokan távolmaradnak e választástól az annak a kifejezése, hogy nincs hit abban, hogy akit választok ezt meg tudja tenni a többség érdekében. ugy látom hogy hitelességi, vagyis inkább hiteltelenségi problémák vannak, egyszerüen nem hisz a választók jelentős része a választható, választáson induló erőknek..hanem megprobál individuálisan ilyen olyan módon létezni.---a harmadik tévhithez füzött magyarázat ilyenformán ismételten azon vágy kifejeződése hogy mi magunk fogjunk össze és alakitsuk a sorsunkat. nos ezt sem a politika fogja megoldani, mikroközösségekben régen müködik az önmüködés, ha ezt a fajta összefogást óhajtjuk a politikai palettán látni, akkor alulról jövö, szerveződő különféle politikai erők megjelenése, megjelentetése formájában van erre mód, lehetőség. ---nem csak a politikusokra, hanem a nagy tömegekre is jellemző a rövidtávu gondolkodás, ez az oka annak hogy a különféle politikai előnyök rendre elolvadnak kb a négyéves ciklusok közepére, de ez nem baj, mert demokratikus keretek között ez természetes, sőt néha kivánatos. én a nagy gondot abban látom, hogy felhatalmazást kap egy erő a többségtől arra hogy irányitsa az országot, alkossa meg az együttélés szabályait ugy hogy fogalmuk sincs arrol mit szavaznak meg, miről döntenek, sem rálátás, sem hozzáértés nincs.(és ezen az akármilyen többség sem segit)--igy nem csoda hogy egyfajta anarchia volt kibontakozóban, ahol egyének, közösségek probáltak a saját törvényeik szerint élni. hitelesség nélkül képviselni a többséget nem lehet, mi magunk tehetünk sokat azonban- magunkért, mikroközösségeinkért, de egyelőre nem látom hogy össznemzeti szinten ez hogyan fog megjelenni. mert azt azért lássuk be hogy egyelőre mi, egyének akármilyen jószándékuak vagyunk, megszakadhatunk, de ebből nem lesz még egy normális közoktatási törvény, vagy jol müködő egészségügy. a nagy többség, a legitim háttér jó lehet arra, hogy a keserü pirulát könnyebben lenyeljük---de csak ideig oráig, mert itt jön megint a rövidtávu gondolkodás és az előny elolvadása, az ujabb hitetlenség. a vállalkozó kevesebb adót, az alkalmazott több fizetést, a bankok extra profitot, a hitelt kereső olcsóbb hitelt, a melegek házasságot, a konzervativok férfi-nő házasságát, a multik adókedvezményt, a nagy tömegek munkát vagy éppen segélyt akarnak...na most mit tegyek?ha felelős politikus lennék azthiszem elmenekülnék(szerencsére nem vagyok):)
Vannak országok, ahol a "nem szavazás" legitim üzenete annak, hogy a közélet (akár) pártoktól független megítélése alulmúlja a szükséges minimumot. Ezt kis hazánkban igyekeznek jól megideologizálni és félremagyarázni, de egyszerűbbnek látnám, ha lenne olyan rubrika is, amit beikszelve érvényes szavazatként lehetne azt üzenni: az éppen felvonuló egész politikai elitet alkalmatlannak tartom bármiféle országszervező tevékenységre. Ezzel valóban mérhetővé válna, ha valaki "azért" nem megy el szavazni. Tudom, ezzel egyik párt vagy irányzat sem képes és hajlandó szembenézni, ezért sem merik megméretni magukat ilyen módon. Cserébe ugyanazt a romlott árut címkézik át és adják el újra, drágábban.
Igen, a hiteltelenség a legjobb szó erre. (Széchenyi üvöltene, ha élne, de ugyanolyan sereg nélküli vezér lenne csak, mint pályája végén.) Az, hogy a demokráciának mennyire van köze ahhoz, hogy a hiteltelenség ellenére újabb felhatalmazások születnek, nem tudom, de kicsit kilóg a lóláb.
Nem voltam szavazni (és nemcsak azért, mert éppen külföldön vagyok, ha otthon lettem volna, se mentem volna), mert nem vagyok hajlandó valamiféle kisebbik rosszra voksolni egy nagyobbal szemben. Nem, és kész. Ha majd látok olyan alternatívát, ami méltó a figyelmemre, akkor támogatom. Tessék engem is megnyerni, a kutyafáját! Ha nem teszik, akkor úgy veszem, hogy nem tekintenek állampolgárnak ("célpiacnak"), ebben az esetben pedig ne is kérje számon senki, miért nem mentem szavazni ("állampolgári kötelesség"). Ha hamis megerősítést adok, azzal csak rontom a helyzetet, mert azt hiszik, valóban mehet minden úgy tovább, mint eddig - párttól függetlenül. Az egyik legszomorúbb jele a társadalmi válságnak, ha már nem is a pártokról van szó (vagyis nem a "hogyan" a probléma), hanem az egész közéletről úgy, ahogy van. Meg lehet próbálni ezt visszaírni a "de akkor is szavazni kell valakire"-rendszerbe, de akkor nem tudják vagy nem akarják megérteni, mi a probléma.
A hitelességet nehéz lesz visszaépíteni. Az ország addig is elkocog majd, így vagy úgy, de amíg nem ez a legfontosabb azok számára, akik egy közösséget reprezentálnak, addig nagyon értékes időt veszítünk. Kívánom, hogy sikerüljön, akárki is kezdi. Csak kezdjék már el végre...
Kedves Vincenzo!

Természetesen az általad említett "GENDER program" nyilvánvaló primitív hülyeség. Dehát ennek semmi köze az én bejegyzéseimhez. A poénok jó dolgok, de csak akkor működnek, ha a szóbanforgó vitatkozó avagy egyetértő társalgási körben meg tud ragadni egy közös reagálást, amire aztán egy meghökkentő, váratlan dolgot tud felmutatni. Csak akkor ül, csak akkor színesíti a mondandót, s segíti egymás megértését.

Lehet, hogy én nem értem(érzem) a Monthy-ék humorának mély értelmét, de Te következetesen félre akarod érteni az én mondandómat, a lényeg helyett a lényegtelenebb momentumokat emeled ki, s ez utóbbiakhoz hozzá teszel egy-egy sarkos állítást, finoman megsértődsz egyes jelzőimen - majd ezekre reagálsz. Így aztán igen nehéz Veled beszélgetni, vitatkozni/egyetérteni. Pedig ebben az üdítő blogban sokszor íródik le a "mély értelem" kifejezés, ami számomra azt jelenti, hogy a dolog megértéséhez mozgósítani kell minden meglevő tudásunkat - megfigyelni azt, hogy mi hiányzik a tudásunkból - s mindezt racionálisan gondoljuk végig.

A nemek egyenlőségének és különbözőségének kérdésében az általad megemlítettek is az általam leírtakat erősítik meg: igenis minden a közösséget, társadalmat érintő kérdés megvitatásában szükség van (nem csak lenne) mind a női, mind a férfiúi vélemények, vélekedések, ismeretek megjelenítésére, artikulálására, demokratikus - nemcsak búvópatakszerű - kimunkálására. Semmelyik szinten ne nyomhassa el az egyik a másikat! Gondolkozz el azon, amit most mondok, s ami sokak számára meghökkentő lesz: - Minden egyéb következményével együtt, még a katolikus egyházban is el fog jönni az az idő, amikor lesznek női papok, s egyházi tisztségviselők! Bizonyára lassaban, mint ahogy a Galilei-ügyben történtek a dolgok. -

A politikának nincs oltára, a politika nem mocskos rossz dolog, aminek oltárán feláldozza magát az ember, és az egyes ember. Az abban való részvétel alól senki sem vonhatja ki magát. Akár tud róla valaki, akár nem - mindenképpen részt vesz benne. A politika az ember önújratermelésének, önújrateremtésének a munkamegosztás során történelmileg kialakult igen fontos eszköze. A gazdaság koncentrált kifejezése. Ezért ételmetlen és hamis a politika és gazdaság naponta lépten nyomon hangoztatott sekélyes (- hogy jobban értsd ennek a jelzőnek az általam vélt jelentését) szembeállítása.

A továbbiakat meg Baráti Péter hosszú, de magvas megjegyzéseihez fűzném hozzá. (No meg életem során én is sok prézlit gyártottam már száraz kenyérből ...)

Kedves Greguss Pál!

Nagyon sajnálom, hogy betű mögé bújva "beszélgetünk", mert a halott betű nem viszi át mindazt, amit az ember a hangjával, tekintetével és az összes többi metakommunikációs csatornán közvetít a másik felé... Sajnálom, hogy az általam írottakat így értelmezed, ahogy... Nem akarlak győzködni, hogy mit, miért és hogy gondoltam, és hogy megsértődtem, vagy sem... Ezeket te gondolod. :-) (Kár, hogy ezt a válaszodat nem a vita sorba -a hozzászólások sorába írtad. Talán folyamatában olvasva értelmesebb összképet mutatna.) Mégis örülök, hogy ha van olyan, amiben - szerinted is - egyetértünk, de ha nincs, nem történik semmi baj. Nem hiszem, hogy ez a blog olyan fontos vitatér, hogy meg kellene győzni egymást a saját igazunkról... Nem a szavak, szavaink fogják megmondani, hogy kinek van igaza... Ha a TE életed neked jó, akkor élj úgy, ahogy jónak tartod! TE életed, te időd! Ugyanúgy én is a saját életemet élem. Esetlegesen ha tudunk egymástól tanulni - és találunk egymás mondókájába olyan gondolatot, ami segít, amin felnevetünk, elgondolkodunk, akkor volt értelme. Ha nem, akkor el bíbelődtünk egy picit a billentyűzettel... és az egérrel... ...és a prézlivel...

Értelmes ember vagy! Egyből észre vetted, hogy a "gender program" nyilvánvaló primitív hülyeség - ahogy írod... Miért nem veszi ezt észre az a politikus, akit a "demokrácia" a "köz" ügyeinek/sorsának a rendezésére hatalmazott fel? Nézz utána, csinálják... Hofi Gézát idézve: "Ha ezt én találtam volna ki, akkor csak én egyedül vagyok a hülye! De nem... ők csinálják..." Nézz utána. Fenntartom, hogy a sekélyes humorú (nem hagyhattam ki...) Monthy Python méltó egy "kis úttörő jövendőmondó" plakett adományozására. (SAJNOS!)

Egyetértek abban, hogy a politika nem mocskos rossz dolog! Hiányzik is Magyarországról! Jó lenne, ha Magyarországon élő embereknek is módjában állna megismerni, megkóstolni...

Remélem, hogy a politikának is van "oltára". Az oltáron áldozatot hoz/ajánl fel az ember. Az állat nem tudom, hogy képes e áldozathozásra. Az ember remélem igen. Az áldozat életbevágóan fontos! Áldozat nélkül nincs igazi szeretet, béke, demokrácia, csak törvény... És a törvény csak a mindenkori -kötelező- minimumot szabja meg. Az áldozat meg a mindenkori optimumot és van, amikor a maximumot hozza meg áldozatul, áldozza fel az oltáron, ha erre szükség van, ha megkívánja az élet.

A politika nem olyan fontos dolog, nem a legfontosabb dolog. Ha olyan fontos lenne, akkor az Isten, evolúció, természetes szelekció úgy intézte volna, hogy ezzel a nők foglalkozzanak. Az életben úgy van, hogy az igazán fontos dolgok azok legtöbbször a nőkhöz, anyákhoz köthetőek. A világot a nők tartják fenn, a nők által élő és élhető a világ. Kivételes estektől eltekintve a férfiak sokszor csak káoszt, háborút, békétlenséget, pusztulást hoztak...

Még mindig fenntartom azt az álláspontomat, hogy nem kell feltétlen 50-50 %-ban megosztódni a nemek szerinti összetételnek. Ha lehetek szarkasztikus, akkor engedd meg, hogy a saját példánkon -a blog példáján- érzékeltessem, hogy csak mi férfiak vagyunk szőrszálhasogatóak... A nők sokkal praktikusabbak... (Menyi nő van közöttünk, beszélgetők, vitatkozók, szőrszálhasogatók között...?) Ha tíz férfi között van egy normális, életre való nő, az bőven elég. Nem kell oda a többi kilenc. Az nyugodtan foglalkozhat értelmesebb dolgokkal, mint hogy a politika rögös mezején bukdácsoljon férfi társaival.

Az egyházról mondott "meghökkentő" véleményedet nem kommentálom. Először írtam hozzá néhány sort, néhány bekezdést, de kitöröltem. Nem akarok ebbe az utcába futni köröket. Bár van véleményem, de nem hiszem, hogy ez a fórum lenne a megfelelő és kívánatos hely ennek prezentálására.

Személyeskedni fogok: Picit mókus keréknek érzem a blogot, melyen a ketreceinkben ülve futunk néhány fordulónyit. De alapjában véve azt nem hagyjuk el. Létezik a racionalitáson túl is élet. Személy szerint nem a racionalitást tartom az ember gondolatvilágában legfontosabb rendező elvnek. Meglátásom szerint nincs is egyedüli -legfontosabb rendező elv- szempont. Sajnálom, hogy hétköznap szintjén nem tudunk beszélgetni, találkozni...

Prézlireszelő Zrt.-t alapíthatnánk...

tisztelettel, szeretettel Bengyák Vince

Köszönöm a választ. A Te humorodat viszont tudom értékelni! Hajrá Zrt., szerető tisztelettel Greguss Pál (Szerintem átjön a metakommunikáció - értés van és nem félreértés, bár nyilvánvaló, hogy egészen más a világ és emberfelfogásunk. No de ez nem baj!)

Nem hiszem, hogy olyan sokban különbözne a világ és ember felfogásunk...

(Nem tudom, hogy ki mondta, - de egyrészt igaz, hogy- : "Semmi emberi nem idegen tőlem..." -másrészt- Mircea Eliade az egyik könyvének az elején hosszasan taglalja, hogy az emberi lélek nyitott a túlvilágra, és nem az a kérdés, hogy mikor jött létre a vallás és a vallásos lelkület, hanem az, hogy mikor veszítette el az ember az érzékét a "transcendesre" - nem tudom szebben megfogalmazni...)

:-)

A felelős szavazat is az ország sorsáért viselt felelősség! Az, hogy nem az alkohol hatása alatt, vagy pár ezer forintért nyomom a pecsétet a lapra, hanem a legjobb meggyőződésem szerint, ami egy tájékozódottságra alapozott gondolkodási folyamat eredménye. Az emberek többsége nem szeret gondolkodni, mint tudjuk, inkább irányítva lenni, a vezetés gondját és felelősségét áthárítva a vezetőkre. A gondolkodók mindig is számbeli kisebbségben voltak, vannak és lesznek az irányított többséghez képest. Ettől fogva a jelenlegi választási rendszer igazságtalan. Egy ideig én is állampolgári kötelességemnek tartottam a szavazást, amíg rájöttem, hogy átverés az egész. Mit számít az én, a mi pár ezres, tízezres szavazatunk, a többszázezres kisajátított szavazattal szemben? Egyszer ezen kellene változtatni, és azután gyakorolni a szavazáshoz való jogot.
Kedves hazámfiai (lányai) Életem nehéz és büszke vagyok rá, hogy sikeres korszaka volt, mikor választott szakszervezeti tisztségviselő voltam. Minden döntésem előtt keményen arra gondoltam, hogyan lehet nyerni. Kedves barátaim ! Nem győzni, NYERNI. Úgy látom, a politikusok győzni akarnak. Pedig nyerniük kellene.
"Mikor leszünk felnőttek?" Jó lenne tisztázni, mikor nevevezünk valakit felnőttnek .Nos, én úgy gondolom, az emberi lény akkor érik felnőtté, mikor ösztönei rabjából ösztönei urává válik. Ösztöneinken uralkodni pedig nem azt jelenti, hogy elnyomjuk őket, hanem azt, hogy céljaink érdekében használjuk őket.Például : Az emberállat születetten szabálykövető. Ez a csoport (falka) alakulását és fennmaradását szolgálja. Aki a szabály okát , célját, betartásának következményét nem vizsgálja, bármely aljas uralkodónak, "ordas eszmének" áldozatává válik. Aki vizsgálja, és alkalmasint elutasítja, megmenekül. Viszont, ha a vizsgálat eredménye azt mutatja, a szabály nem káros, esetleg hasznos, mikor átadja magát a szabálykövetésnek, jó érzés járja át, ( boldogságot érez) és egyben hasznára válik a társadalomnak.Tehát felnőtté akkor válunk,mikor ösztöneinket akkor engedjük szabadjára, mikor azt tudatunk is helyesli, vagy legalábbis nem tiltja.