1996-ban István fiam segítségével alapítottam meg a kutató diákok mozgalmát, amely azóta sok ezer hazai és határon túli magyar középiskolásnak adott kutatási lehetőségeket. Ezen a hétvégén rendezik meg a mozgalom jubileumi, X. országos konferenciáját (TUDOK) a Sárospataki Református Kollégiumban. A blogbejegyzés arról szól, hogy miért is jó a kutdiák, és hogy hogyan is kell egy ilyen tehetséggondozó hálózatot létrehozni.

Miért jó a kutdiák? Az első és legfontosabb válasz e kérdésre a minőség. A kutdiák valódi kutatásban ad részvételi lehetőséget, és a legjobb kutatókhoz juttat el. A kutdiák olyan hely, ahol a magányos tehetség barátra talál. Ez a mozgalom tényleg demokratikus, tényleg önszerveződő és tényleg diák-irányítású. Példát ad társadalmi önszerveződésből, a magyar establishment kialakulásából.

Hogyan lehet egy ilyen sikeres mozgalmat létrehozni néhány év alatt? Kell hozzá egy olyan hagyomány, mint amilyen hazánkban a tudományos diákköri mozgalom 60 éve, és Szendrő Péter barátom sok évtizedes megfeszített munkája e mozgalom élén. Kell hozzá hálózatképző technika és kell egy óriási adag kitartás is. A kutdiak szervezésének angol nyelvű „know-how”-ja itt olvasható részletesen.

1996-ban István fiam segítségével alapítottam meg a kutató diákok mozgalmát, amely azóta sok ezer hazai és határon túli magyar középiskolásnak adott kutatási lehetőségeket a legkiválóbb magyar egyetemeken, főiskolákon, kutatóintézetekben és középiskolákban. A mozgalomból nőtt ki a Kutató Tanárok Országos Szövetsége és a 33 ország hasonló kezdeményezéseit összefogó Network of Youth Excellence is. A szervezettségében és kiterjedtségében az egész világon egyedülálló mozgalom 2004-ben megkapta az EU Descartes-díját. Néhány éve a kutdiák szervezését fokozatosan átadtam az arra méltóbbaknak: a mozgalomból kinőtt kiváló diákoknak. Így a mozgalom jelenlegi vezetői a Kutató Diákok Országos Szövetsége mindenkori elnöksége, illetve a mozgalom anyagi támogatását adó Kutató Diákokért Alapítvány elnöki tisztjében engem váltó Révész Tamás barátom tettek. Tamás már 18 évesen (tíz év kutatómunkája után) monográfiát jelentetett meg a szombathelyi katonai reptér történetéről, és ezért méltán részesült a kutató diákok legmagasabb kitüntetésében, a Pro Scientia Junior díjban. E mellett kiváló irányítói, szervezői kvalitásokat is kifejlesztett magában. Méltó utódom, akitől még sokat fogok tanulni. A szervezők ezen a hétvégén rendezik meg a Középiskolai Tudományos Diákkörök jubileumi, X. Országos Konferenciáját (TUDOK) a Sárospataki Református Kollégiumban. A blogbejegyzés ezen alkalmat kihasználva arról szól, hogy miért is jó a kutdiák, és hogy hogyan is kell egy ilyen tehetséggondozó hálózatot létrehozni.

Mire való, miért is jó a kutdiák mozgalom? Amikor megalapítottam a mozgalmat, a középiskolai élményeim jártak a fejemben: annak ellenére, hogy az egyik legjobb pesti gimnázium, az „Apáczai” tanulója voltam, végigunatkoztam a gimnázium négy évét. Erre utólag jöttem rá, amikor a kémiai diákolimpia felkészítő csapatában két hét alatt másfél évnyi egyetemi anyagot tanultunk meg. Ennyit lehetett volna tanulni a többi évben is? A felismerés letaglózott. Ezek szerint elpazaroltam egy csomó évemet… (No persze ma már ezt másként látom egy kicsit: a tehetséges embernek elsősorban Embernek, és csak másodsorban „tehetséges” embernek kell lennie. Így a „normális” mennyiségű ismeretszerzéssel eltöltött évek nem egyértelműen minősülnek pazarlásnak, ha közben jut bőséggel idő mély beszélgetésekre, testedzésre, és a kultúra szépségeinek megismerésére – ami az esetemben meg is valósult.) A kutató diák mozgalmat tehát elsősorban azért alapítottam meg, hogy legyen egy olyan lehetőség egy érdeklődő tizenéves életében, ahol nem a kész válaszok kitalálása a cél, hanem egy új világ felfedezése. A kutatás nyitott végű válaszokat ad, ugyanis minden tudományos válasz új kérdések ezreit hívja elő. Itt tehát a munka mélységének valóban csak a diák érdeklődése és terhelhetősége szab határt.

 
Ahhoz, hogy a kutató diák kellően motivált legyen, kell néhány fontos körülmény. Ezek legfontosabbika a minőség. Tehetséges diákot csak tehetséges oktató tud motiválni. Azaz a kutató diákok mentorainak az ország legjobb tudósaiból kell kikerülniük. Ez így is van. A Magyar Tudományos Akadémia tagjainak több mint fele a kutdiák mozgalom mentora. A másik fontos körülmény az, hogy a diák csak olyan kutatást (csak olyan tevékenységet) végez szívesen, amely valódi. Azaz eleve megbukott az a kutatómunka, amely csak a diák számára kitalált, lebutított kísérleteket végeztet el, „ne terheljük túl szegénykémet” alapon. Amerika nem kevés államában a középiskolás kutató diákokat sejtkultúra médiumok összeállítására, vagy mosogatásra alkalmazzák. Ez még annál is rosszabb, mint amikor Michelangelo Madáchnál széklábat faragott…

A kutató diák mozgalom második (de mai fejemmel nézve: szinte legfontosabb haszna) az alapításkor nem volt nyilvánvaló a számomra. Ez a mozgalom közösségi teret ad a benne résztvevőknek. Erre utal a mozgalom mottója is: „Ahol megtalálod a helyed!” Valóban, a kutdiákok családjában mindazok a kiváló tizenévesek megtalálják a helyüket, akik a saját iskolájukban különcnek, vagy akár „elmebetegnek” számítottak, és emiatt csaknem a kiközösítésben volt részük sok esetben. A kutató diákok a konferenciáikon, táboraikban végre normális beszélgetőpartnerekre találnak, akikkel nem csak a (bocsánat…) legutóbbi bulin kemény munkával elért hányás kibocsátási szögét és becsapódási távolságát lehet összehasonlítgatni, hanem ennél tartalmasabb témák is szóba kerülhetnek. A tartalommal bíró kapcsolatok kiváló példája az a tucatnyinál is több kutató diák házaspár (sőt, ma már a kutdiák gyerekek növekvő sora), akik életük legfontosabb kapcsolatát is e mozgalomban találták meg.

 
A kutdiák harmadik haszna a mozgalom fejlődésével együtt keletkezett. Ez a mozgalom nem a diákoknak, hanem a diákokkal működik. Más szavakkal: nem felnőttek csinálják gyermekeknek, hanem a diákok csinálják maguknak. Megint máshogy: ez a mozgalom tényleg demokratikus, tényleg önszerveződő és tényleg diák-irányítású. Így volt ez már a legelején – akkor még informálisan --, amikor az 1997-es első konferencia után egy csapat diákkal együtt odajött hozzám a mozgalom későbbi elnöke, Friedländer Elza, és megkérdezte: „Mondd Péter, mennyibe került ez a konferencia?” „700 ezer forintba.” „Atyavilág! Az nagyon sok pénz! Abból egy teljes hétig táborozhattunk volna a Balatonon!” „Igazad van. Ebből tényleg egy hétig lehetett volna táborozni a Balatonon. Jövőre már oda megyünk.” A kutdiák azóta is diák irányítás alatt működik. Ebben a mozgalomban „menet közben” tanulja meg sok résztvevő, hogy milyen is az, amikor valaki nem csak „elszenvedője”, hanem részese is annak, amit csinál. A tehetségek felelősségvállalásának egyenes következménye az, hogy néhány éve Révész Tamás váltott fel a kutdiák vezetésében. Azóta a fejlődés töretlen, sőt. Én világ eletemben tiltakoztam az ellen, hogy tizenéves felnőtteket valaki is „gyereknek” nevezzen. Ezek felelősséggel bíró, kész emberek – ha úgy tekintünk rájuk. Hogy ez mennyire nem nyilvánvaló – másoknak – arra hadd álljon itt egy példa egy korábbi kutdiák EU-s pályázat brüsszeli elutasító indoklásának fordításából: „A tervezet alapvetően megvalósíthatatlan, mert nem képzelhető el, hogy egy nemzeti mozgalmat középiskolások sikerrel irányítsanak.” A bírálót az nem zavarta, hogy addigra a kutdiákot már csaknem egy évtizede középiskolások irányították – sikeresen.

A kutató diák mozgalom negyedik hasznát csak az elmúlt néhány évben ismertem fel. Ez a mozgalom példát ad társadalmi önszerveződésből. Segíti a Kutató Tanárok Országos Szövetségét, regionális köröket alapít, közös programokat szervez a Rotary Klubbal, stb. stb. Mindez – meggyőződésem szerint – része annak a folyamatnak, amelyet néhány héttel ezelőtti blogbejegyzésben a magyar értékőrzők (a magyar establishment) megszületéseként vázoltam fel.

Miben különleges a kutdiák, miben más, mint a más országokban létrejött hasonló intézmények? A kutdiák

• valódi, magas színvonalú tudományos kutatásban teremt részvételt
• ingyenes
• nem kíván előzetes eredményeket, csak motivációt
• teljesen önkéntességre épül, sem a mentor, sem a diák nem kap pénzt a munkájáért
• változatos lehetőségek egész sorát kínálja a tudományos munka bemutatására
• játékos és elfogadó, száműzi a bürokrácia minden formáját
• a diákokat minden szempontból egyenrangúan kezeli: önszerveződésére és önigazgatására épít tanár-diák team-ek formálódását segíti elő.

Hogyan lehet egy ilyen sikeres mozgalmat létrehozni néhány év alatt? Kell hozzá egy olyan hagyomány, mint amilyen hazánkban a tudományos diákköri mozgalom 60 éves hagyománya és Szendrő Péter barátom sok évtizedes megfeszített munkája e mozgalom élén. Kell egy olyan hálózatképző technika, amely például az első néhány diáktól megkérdezi, hogy milyen tanárokat tudnának bevonni a környezetükben a mozgalomba, majd az így megtudott tanároktól megkérdezi, hogy milyen diákokat javasolnak tagokként és így tovább… A példa erejének tudatos alkalmazása is sokat segít. Ha egy akadémikushoz azzal állítasz be, hogy legyen mentor, mert már 150 másik akadémikus vált mentorrá, akkor könnyebben mond igent, semmint ha azt hiszi, hogy ő lesz az első. És végül kell a szervezéshez egy óriási adag kitartás. Amikor az első öt évben a szponzorok és például olyan intézmények, mint a katolikus egyház nem álltak velem (mint kutdiák szervezővel) szóba, mérhetetlenül dühös voltam. Mára már teljesen megértettem ezt az álláspontot. A katolikus egyház a maga kétezer évével nem években mér. Ha egy mozgalom minimum évtizedekig bizonyítja a hasznosságát, akkor állunk szóba vele. És ez így van rendjén. A kutdiák szervezésének angol nyelvű „know-how”-ja itt olvasható részletesen.
 

Válaszok (1)

„optimist” példázata Niels Bohr-ról nagyon jól mutatja azt, hogy mennyit kell tennünk még idehaza is a kreativitás elismeréséért. Ahogyan Czeizel Endre kutatásai eredményeként egyre világosabb, hogy Semmelweis Ignácot is mondvacsinált okokkal zárták elmegyógyintézetbe (és praktikusan ölették ott meg) becses felesége és tisztelt professzortársai, úgy ma is nagyon sok (uram bocsá’ fura viselkedésű) tehetség ütközhet a meg nem értés falaiba. Remélem, hogy a „vincenzio” által kiválóan leírt műhelyek szaporodása, a Géniusz Hálózat és a sok ezer tehetséggondozó segítsége néhánnyal csökkentheti a számukat.

Ahogyan „paligreg” írja, a feladat azonban a tehetségek mentésével nem áll meg, sőt itt kezdődik csak el igazán. Legalább ilyen fontos, hogy az oktatás egésze jobb legyen. (Sőt!) Erről a „Szárny és Teher” című munka kapcsán már írtam, és vissza fogok rá térni két hét múlva megint.