Mitől lesz sikeres egy tehetséggondozó mozgalom?
Avagy: Megjegyzések a kutató diákok jubileumi, tizedik TUDOK konferenciája ürügyén
Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

1996-ban István fiam segítségével alapítottam meg a kutató diákok mozgalmát, amely azóta sok ezer hazai és határon túli magyar középiskolásnak adott kutatási lehetőségeket. Ezen a hétvégén rendezik meg a mozgalom jubileumi, X. országos konferenciáját (TUDOK) a Sárospataki Református Kollégiumban. A blogbejegyzés arról szól, hogy miért is jó a kutdiák, és hogy hogyan is kell egy ilyen tehetséggondozó hálózatot létrehozni.

Miért jó a kutdiák? Az első és legfontosabb válasz e kérdésre a minőség. A kutdiák valódi kutatásban ad részvételi lehetőséget, és a legjobb kutatókhoz juttat el. A kutdiák olyan hely, ahol a magányos tehetség barátra talál. Ez a mozgalom tényleg demokratikus, tényleg önszerveződő és tényleg diák-irányítású. Példát ad társadalmi önszerveződésből, a magyar establishment kialakulásából.

Hogyan lehet egy ilyen sikeres mozgalmat létrehozni néhány év alatt? Kell hozzá egy olyan hagyomány, mint amilyen hazánkban a tudományos diákköri mozgalom 60 éve, és Szendrő Péter barátom sok évtizedes megfeszített munkája e mozgalom élén. Kell hozzá hálózatképző technika és kell egy óriási adag kitartás is. A kutdiak szervezésének angol nyelvű „know-how”-ja itt olvasható részletesen.

1996-ban István fiam segítségével alapítottam meg a kutató diákok mozgalmát, amely azóta sok ezer hazai és határon túli magyar középiskolásnak adott kutatási lehetőségeket a legkiválóbb magyar egyetemeken, főiskolákon, kutatóintézetekben és középiskolákban. A mozgalomból nőtt ki a Kutató Tanárok Országos Szövetsége és a 33 ország hasonló kezdeményezéseit összefogó Network of Youth Excellence is. A szervezettségében és kiterjedtségében az egész világon egyedülálló mozgalom 2004-ben megkapta az EU Descartes-díját. Néhány éve a kutdiák szervezését fokozatosan átadtam az arra méltóbbaknak: a mozgalomból kinőtt kiváló diákoknak. Így a mozgalom jelenlegi vezetői a Kutató Diákok Országos Szövetsége mindenkori elnöksége, illetve a mozgalom anyagi támogatását adó Kutató Diákokért Alapítvány elnöki tisztjében engem váltó Révész Tamás barátom tettek. Tamás már 18 évesen (tíz év kutatómunkája után) monográfiát jelentetett meg a szombathelyi katonai reptér történetéről, és ezért méltán részesült a kutató diákok legmagasabb kitüntetésében, a Pro Scientia Junior díjban. E mellett kiváló irányítói, szervezői kvalitásokat is kifejlesztett magában. Méltó utódom, akitől még sokat fogok tanulni. A szervezők ezen a hétvégén rendezik meg a Középiskolai Tudományos Diákkörök jubileumi, X. Országos Konferenciáját (TUDOK) a Sárospataki Református Kollégiumban. A blogbejegyzés ezen alkalmat kihasználva arról szól, hogy miért is jó a kutdiák, és hogy hogyan is kell egy ilyen tehetséggondozó hálózatot létrehozni.

Mire való, miért is jó a kutdiák mozgalom? Amikor megalapítottam a mozgalmat, a középiskolai élményeim jártak a fejemben: annak ellenére, hogy az egyik legjobb pesti gimnázium, az „Apáczai” tanulója voltam, végigunatkoztam a gimnázium négy évét. Erre utólag jöttem rá, amikor a kémiai diákolimpia felkészítő csapatában két hét alatt másfél évnyi egyetemi anyagot tanultunk meg. Ennyit lehetett volna tanulni a többi évben is? A felismerés letaglózott. Ezek szerint elpazaroltam egy csomó évemet… (No persze ma már ezt másként látom egy kicsit: a tehetséges embernek elsősorban Embernek, és csak másodsorban „tehetséges” embernek kell lennie. Így a „normális” mennyiségű ismeretszerzéssel eltöltött évek nem egyértelműen minősülnek pazarlásnak, ha közben jut bőséggel idő mély beszélgetésekre, testedzésre, és a kultúra szépségeinek megismerésére – ami az esetemben meg is valósult.) A kutató diák mozgalmat tehát elsősorban azért alapítottam meg, hogy legyen egy olyan lehetőség egy érdeklődő tizenéves életében, ahol nem a kész válaszok kitalálása a cél, hanem egy új világ felfedezése. A kutatás nyitott végű válaszokat ad, ugyanis minden tudományos válasz új kérdések ezreit hívja elő. Itt tehát a munka mélységének valóban csak a diák érdeklődése és terhelhetősége szab határt.

 
Ahhoz, hogy a kutató diák kellően motivált legyen, kell néhány fontos körülmény. Ezek legfontosabbika a minőség. Tehetséges diákot csak tehetséges oktató tud motiválni. Azaz a kutató diákok mentorainak az ország legjobb tudósaiból kell kikerülniük. Ez így is van. A Magyar Tudományos Akadémia tagjainak több mint fele a kutdiák mozgalom mentora. A másik fontos körülmény az, hogy a diák csak olyan kutatást (csak olyan tevékenységet) végez szívesen, amely valódi. Azaz eleve megbukott az a kutatómunka, amely csak a diák számára kitalált, lebutított kísérleteket végeztet el, „ne terheljük túl szegénykémet” alapon. Amerika nem kevés államában a középiskolás kutató diákokat sejtkultúra médiumok összeállítására, vagy mosogatásra alkalmazzák. Ez még annál is rosszabb, mint amikor Michelangelo Madáchnál széklábat faragott…

A kutató diák mozgalom második (de mai fejemmel nézve: szinte legfontosabb haszna) az alapításkor nem volt nyilvánvaló a számomra. Ez a mozgalom közösségi teret ad a benne résztvevőknek. Erre utal a mozgalom mottója is: „Ahol megtalálod a helyed!” Valóban, a kutdiákok családjában mindazok a kiváló tizenévesek megtalálják a helyüket, akik a saját iskolájukban különcnek, vagy akár „elmebetegnek” számítottak, és emiatt csaknem a kiközösítésben volt részük sok esetben. A kutató diákok a konferenciáikon, táboraikban végre normális beszélgetőpartnerekre találnak, akikkel nem csak a (bocsánat…) legutóbbi bulin kemény munkával elért hányás kibocsátási szögét és becsapódási távolságát lehet összehasonlítgatni, hanem ennél tartalmasabb témák is szóba kerülhetnek. A tartalommal bíró kapcsolatok kiváló példája az a tucatnyinál is több kutató diák házaspár (sőt, ma már a kutdiák gyerekek növekvő sora), akik életük legfontosabb kapcsolatát is e mozgalomban találták meg.

 
A kutdiák harmadik haszna a mozgalom fejlődésével együtt keletkezett. Ez a mozgalom nem a diákoknak, hanem a diákokkal működik. Más szavakkal: nem felnőttek csinálják gyermekeknek, hanem a diákok csinálják maguknak. Megint máshogy: ez a mozgalom tényleg demokratikus, tényleg önszerveződő és tényleg diák-irányítású. Így volt ez már a legelején – akkor még informálisan --, amikor az 1997-es első konferencia után egy csapat diákkal együtt odajött hozzám a mozgalom későbbi elnöke, Friedländer Elza, és megkérdezte: „Mondd Péter, mennyibe került ez a konferencia?” „700 ezer forintba.” „Atyavilág! Az nagyon sok pénz! Abból egy teljes hétig táborozhattunk volna a Balatonon!” „Igazad van. Ebből tényleg egy hétig lehetett volna táborozni a Balatonon. Jövőre már oda megyünk.” A kutdiák azóta is diák irányítás alatt működik. Ebben a mozgalomban „menet közben” tanulja meg sok résztvevő, hogy milyen is az, amikor valaki nem csak „elszenvedője”, hanem részese is annak, amit csinál. A tehetségek felelősségvállalásának egyenes következménye az, hogy néhány éve Révész Tamás váltott fel a kutdiák vezetésében. Azóta a fejlődés töretlen, sőt. Én világ eletemben tiltakoztam az ellen, hogy tizenéves felnőtteket valaki is „gyereknek” nevezzen. Ezek felelősséggel bíró, kész emberek – ha úgy tekintünk rájuk. Hogy ez mennyire nem nyilvánvaló – másoknak – arra hadd álljon itt egy példa egy korábbi kutdiák EU-s pályázat brüsszeli elutasító indoklásának fordításából: „A tervezet alapvetően megvalósíthatatlan, mert nem képzelhető el, hogy egy nemzeti mozgalmat középiskolások sikerrel irányítsanak.” A bírálót az nem zavarta, hogy addigra a kutdiákot már csaknem egy évtizede középiskolások irányították – sikeresen.



A kutató diák mozgalom negyedik hasznát csak az elmúlt néhány évben ismertem fel. Ez a mozgalom példát ad társadalmi önszerveződésből. Segíti a Kutató Tanárok Országos Szövetségét, regionális köröket alapít, közös programokat szervez a Rotary Klubbal, stb. stb. Mindez – meggyőződésem szerint – része annak a folyamatnak, amelyet néhány héttel ezelőtti blogbejegyzésben a magyar értékőrzők (a magyar establishment) megszületéseként vázoltam fel.

Miben különleges a kutdiák, miben más, mint a más országokban létrejött hasonló intézmények? A kutdiák

  • valódi, magas színvonalú tudományos kutatásban teremt részvételt
  • ingyenes
  • nem kíván előzetes eredményeket, csak motivációt
  • teljesen önkéntességre épül, sem a mentor, sem a diák nem kap pénzt a munkájáért
  • változatos lehetőségek egész sorát kínálja a tudományos munka bemutatására
  • játékos és elfogadó, száműzi a bürokrácia minden formáját
  • a diákokat minden szempontból egyenrangúan kezeli: önszerveződésére és önigazgatására épít tanár-diák team-ek formálódását segíti elő.



Hogyan lehet egy ilyen sikeres mozgalmat létrehozni néhány év alatt? Kell hozzá egy olyan hagyomány, mint amilyen hazánkban a tudományos diákköri mozgalom 60 éves hagyománya és Szendrő Péter barátom sok évtizedes megfeszített munkája e mozgalom élén. Kell egy olyan hálózatképző technika, amely például az első néhány diáktól megkérdezi, hogy milyen tanárokat tudnának bevonni a környezetükben a mozgalomba, majd az így megtudott tanároktól megkérdezi, hogy milyen diákokat javasolnak tagokként és így tovább… A példa erejének tudatos alkalmazása is sokat segít. Ha egy akadémikushoz azzal állítasz be, hogy legyen mentor, mert már 150 másik akadémikus vált mentorrá, akkor könnyebben mond igent, semmint ha azt hiszi, hogy ő lesz az első. És végül kell a szervezéshez egy óriási adag kitartás. Amikor az első öt évben a szponzorok és például olyan intézmények, mint a katolikus egyház nem álltak velem (mint kutdiák szervezővel) szóba, mérhetetlenül dühös voltam. Mára már teljesen megértettem ezt az álláspontot. A katolikus egyház a maga kétezer évével nem években mér. Ha egy mozgalom minimum évtizedekig bizonyítja a hasznosságát, akkor állunk szóba vele. És ez így van rendjén. A kutdiák szervezésének angol nyelvű „know-how”-ja itt olvasható részletesen.
 

 

Válaszok (1)


„optimist” példázata Niels Bohr-ról nagyon jól mutatja azt, hogy mennyit kell tennünk még idehaza is a kreativitás elismeréséért. Ahogyan Czeizel Endre kutatásai eredményeként egyre világosabb, hogy Semmelweis Ignácot is mondvacsinált okokkal zárták elmegyógyintézetbe (és praktikusan ölették ott meg) becses felesége és tisztelt professzortársai, úgy ma is nagyon sok (uram bocsá’ fura viselkedésű) tehetség ütközhet a meg nem értés falaiba. Remélem, hogy a „vincenzio” által kiválóan leírt műhelyek szaporodása, a Géniusz Hálózat és a sok ezer tehetséggondozó segítsége néhánnyal csökkentheti a számukat.


Ahogyan „paligreg” írja, a feladat azonban a tehetségek mentésével nem áll meg, sőt itt kezdődik csak el igazán. Legalább ilyen fontos, hogy az oktatás egésze jobb legyen. (Sőt!) Erről a „Szárny és Teher” című munka kapcsán már írtam, és vissza fogok rá térni két hét múlva megint.

Megosztás

Hozzászólások

Nagyon gratulálok mind a példamutató kezdeményezéshez. Méginkább ahhoz , ahogy ehhez harcostársakat találva szívós munkával sikerre is vitted!

"Ezek szerint elpazaroltam egy csomó évemet… (No persze ma már ezt másként látom egy kicsit: a tehetséges embernek elsősorban Embernek, és csak másodsorban „tehetséges” embernek kell lennie."

Fontosak ezek a látszólag mellékesen odafűzött "No persze ma már ezt másként látom egy kicsit:" megjegyzések, s kortalan bölcsesség kell ezek mély értelmének a megértéséhez.

Én is nagyon ellenzem a "csak a diák számára kitalált, lebutított kísérleteket végeztet el, „ne terheljük túl szegénykémet” alapon." gondolatot(?), gyakorlatot, és hozzáteszem: nemcsak a kutatómunka, hanem a nem kutatónak készülő, vagy inkább nem kutatómunkára kiválasztódó ifjak számára talán még károsabb az ilyesfajta megközelítés. Mert a kutatónak módja van rá, sőt lételeme az, hogy ismereteit örökös korrekciónak vesse alá. Ezért sürgősen meg kellene oldani, hogy a tananyagok sokkal korszerűbbek legyenek.

Valóban "Kell egy olyan hálózatképző technika, .... ". Milyen is? Olyan, ami elősegíti a tudományok által keservesen kimunkált igazi tudás és ismeretek hatékonyabb terjedését., s azt, hogy az emberek ki tudják szűrni az áltudományos süket dumák és a tudomány tekintélyét az őket önös piaci érdekből tudatosan és gátlástalanul félrevezető reklámok tengeréből az igaz értékeket és ismereteket.

De lehet, hogy erre még nem is érett meg az idő, csak arra van lehetőség, hogy nagy erőfeszítéssel megőrizzük a tudás szigeteit, s majd jön egy új reneszánsz - s addig a többségnek be kell érnie az ezoterikus jósnők, mónika show-k, s hasonló színvonalú politikai elemzések, s indulatok felkeltésének mindennapi fogyasztásával? Ha így van, akkor igen, legalább a tehetségekből minél többet menekítsünk ki! S erre szolgál ez a munka, amit Te végzel! Mégegyszer gratulálok! (a csermely.pdf-et meg igyekszem gondosan áttanulmányozni)

Gyerekek! Egyszer a tv-ben hallottam a következőket, majd megkerestem az interneten és azóta - keretbe foglalva - lóg nálam a falon. Most egy picit közkincsé teszem. (Nekem tetszik!)

Plesz Antal: A műhely szelleme

1. Az építés ember-építéssel kezdődik, az autonóm emberé;

2. A mestertől emberi tartás és szakma egyaránt tanulható;

3. A mestert tanítványai választják és becsülik;

4. A mester nem a tömeget menti, de az egyént nemesíti;

5. Mesterré az önjelölés és közönségsiker nem emel;

6. Az a tanítvány válik mesterré, aki többet ad tovább;

7. A műhely szelleme bizalomra és kölcsönös felelősségre épül;

8. A műhelyben a meggyőzés eszköze a beláttató értelem;

9. A műhelyben a feladat ürügy, a tudás eszköz csupán;

10. A műhelyben nincs "munkafegyelem", de munka van és fegyelem;

11. A műhelyben nincs "korkülönbség", csak kor és különbség;

12. A műhely a munka, a játék, az alkotás és hangulatteremtés ünnepi helye.

Mindig nagy érdeklődéssel várom, nemcsak a blog új fejezeteit, hanem a hozzáfűzött, tartalmas megjegyzéseket is. Ezeken az oldalakon, az Értelmiség, Haza, Polgár, Felelősség stb. fogalmak végre visszanyerik eredeti tartalmukat. A Tehetség, a Tehetséggondozás kapcsán, talán érdemes elgondolkozni az alábbi történeten: A Koppenhágai Egyetemen esett meg, egy fizika vizsgán: - A kérdés így hangzott: "Írja le, hogyan mérhető meg egy felhőkarcoló magassága egy barométer segítségével!" - Az egyik hallgató válasza: "Fogsz egy hosszú kötelet, rákötöd a barométer tetejére, majd a barométert lelógatod a földig. A kötél hosszúságának és a barométer magasságának összege megegyezik a felhőkarcoló magasságával." Ez az eredeti magyarázat azonban a vizsgáztatót meglehetősen feldühítette, így a vizsga nem sikerült. A diák azonban nem hagyta magát, mivel szerinte a válasza abszolút helyes volt. Az egyetem vezetősége így kijelölt egy független bírát, aki megállapította, hogy bár a válasz helyes volt, ám semmiféle fizikai ismeretet nem tükrözött. A probléma megoldására behívatta magához a hallgatót, és hat percet adott neki arra, hogy az, szóban bizonyítsa, hogy képes a problémát, a fizikai ismeretei segítségével is megoldani. A diák öt percig szótlanul ült, a homlokát ráncolva gondolkodott. A vizsgabiztos figyelmeztette, hogy vészesen fogy az idő. A diák ekkor megszólalt, és megjegyezte, hogy annyiféle magyarázatot tud, hogy nem tudja kiválasztani, melyiket is adja elő. A biztos nógatására aztán belekezdett: - Nos, az első ötletem az, hogy megfogjuk a barométert, felmegyünk a felhőkarcoló tetejére, és ledobjuk onnan. Mérjük a földet éréséig eltelt időt, majd a kérdéses magasságot kiszámítjuk a "H = 0.5g x t2" képlettel. Viszont ez a módszer, nem túl szerencsés a barométer szempontjából. - Vagy pedig, abban az esetben, ha süt a nap, megmérhetjük a barométer magasságát, és az árnyékát. Ezután megmérjük a felhőkarcoló árnyékának hosszát, és aránypárok segítségével kiszámíthatjuk a magasságát is. - De ha nagyon tudományosak akarunk lenni, akkor egy rövidebb zsinórt kötve a barométerre, ingaként használhatjuk azt. A földön, és a tetőn megmérve az inga lengésidejét, a (T = 2 π √l / g) képlet segítségével, meghatározhatjuk a különböző g értékeket, és azok ismeretében következtetünk a torony magasságára. el kiszámíthatjuk a kért magasság értékét. - De ha Ön az unalmas, bevett módszerre kíváncsi, akkor a barométert a légnyomás mérésére használva, a földön és a tetőn mérhető nyomás különbözetéből is megállapítható a felhőkarcoló magassága. Egy millibar légnyomás különbség egy láb magasságnak felel meg. Tudja, itt az egyetemen mindig arra buzdítanak bennünket, hogy próbáljunk eredeti módszereket kidolgozni, ezért kétségtelenül a legjobb módszer a felhőkarcoló magasságának megállapítására az, ha a hónunk alá csapjuk a barométert, bekopogunk a portáshoz, és azt mondjuk neki: "Ha megmondod, milyen magas ez az épület, neked adom ezt a szép új barométert!" A renitens diák, a későbbi Nobel díjas Niels Bohr. A történetet, vagy legendát, a következőkkel egészíteném ki. A klasszikus fizikától, a kvantummechanika határáig jutó tudós, talán a fenti egyetemi élményei miatt is, a későbbiekben a legkiválóbb tehetséggondozó lett. Felfedezte, és egyenrangú munkatársnak vette maga mellé, a még egyetemista, alig 21 éves Heisenberget, és más később neves kutatóvá vált diákot. Egy leendő Nobel díjast otthon is nevelt! (Ífjabb Niels Bohr fizikus 1975-ben kapta meg a díjat)
Emlékszem, én nem voltam "tizenéves felnőtt" soha - de talán még lehetek :)) Annak viszont nagyon örülök, hogy a lehető legjobb kezek vigyázzák azokat, akik egy olyan irányban lógnak ki a csöppet sem pejoratív értelemben vett átlagemberek közül, amely irányt kevesen értenek, még kevesebben tudnak támogatni. Annak is örülök, hogy ez a folyamat már a gyimilcsek leszedésének fázisában van, nemcsak egy "pozitív gondolat" egy elképzelt jövőről. További jó szelet kívánok hozzá!