Csermely Péter blogja

Nyomtatóbarát változat

Nemrég Szingapúrban töltöttem egy hetet, ahol az ottani tehetséggondozási gyakorlatot tanulmányoztam, és ismertettem a magyar tehetséggondozó programokat. Szinte minden beszélgető partnerem azt hangsúlyozta, hogy Szingapúr egész Ázsia lenyomata, hiszen számottevő kínai, maláj és indiai lakossággal rendelkezik, valamint, hogy Szingapúr a régió legkiválóbb embereit vonzó állam. Így válik a sokszínűség és a tehetséggondozás az egész nemzetgazdaságot segítő előnnyé. Mindez példa lehet a számunkra is.

A szingapúri tehetséggondozás nagyon más, mint a magyarországi. Talán úgy is mondhatjuk, hogy pontosan abban nagyon jó, amiben mi nem vagyunk azok, és pontosan azok a hiányosságai, amiben mi jók vagyunk. Sokat tanulhatunk tehát egymástól. A bejegyzésben ezeket a tanulságokat fogalmazom meg.

A legszebb szingapúri élményem a világ legnagyobb imamalma volt. Az imamalom mellett az ember megérzi, hogy a világ úgy megy, ahogyan mennie kell, és te nem tehetsz mást, semmint ezt türelmesen és belátóan elfogadod. Azonban nemcsak elfogadod, hanem a magad kicsiny módján, apró húzkodásaiddal segíted is. És tudod, érzed azt is, hogy ezek nélkül az apró kicsiny húzkodások nélkül a világ mozgása nem lenne ugyanaz.

A tehetséggondozásról szóló blogbejegyzésnek két aktualitása van. Ezek közül a frissebb az, hogy március 20.-án a tehetséggondozói munkámért Magyar Örökség Díjat kaptam. A díjazottak aranykönyvében az én nevem helyett négyezer névnek kellene állnia, hiszen az általam alapított kutató diák mozgalomban és a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács által összefogott más tehetséggondozó tevékenységekben minimum ennyi, hihetetlenül áldozatos munkát végző ember dolgozik. Az elismerés az ő munkájuknak az elismerése. Gratulálok mindannyiuknak, és hálásan köszönöm a tehetségekkel töltött estéiket, hétvégéiket, nyaraikat, odaadásukat, önfeláldozásukat és hitüket!

A bejegyzés másik aktualitása, hogy Chuan Poh Lim-nek, a szingapúri kutatás-fejlesztésért felelős hivatal, az A*STAR vezetőjének a meghívására nemrég Szingapúrban töltöttem egy hetet, ahol az ottani tehetséggondozási gyakorlatot tanulmányoztam, és sok-sok beszélgetésben és előadáson ismertettem a magyar tehetséggondozó programokat. Szingapúr hihetetlenül gyorsan fejlődő ország. A képeken a jelenleg építés alatt álló (második) kaszinó látszik, amelyhez ötvenöt emelet magasan a szállodák éttermeit és uszodáit tartalmazó hatalmas betonhajó társul. A fejlődés oka a kedvező földrajzi helyzet (Szingapúr Ázsia leggyorsabban fejlődő részének közepén helyezkedik el) és a politikai stabilitás (a parlamenti helyek zömét az államalapítás óta egy párt birtokolja, Szingapúr jelenlegi miniszterelnöke az előző, államalapító miniszterelnök fia, a választások után a politikai változásokat a miniszterek tárcacseréi jellemzik egyedül: ennek példájaként a vendéglátóm előzőleg oktatási miniszter, azt megelőzően pedig vezérkari főnök volt) mellett a szingapúriak önmeghatározásában is kereshető. Szinte minden beszélgető partnerem egyformán azt hangsúlyozta, hogy Szingapúr egész Ázsia lenyomata, hiszen számottevő kínai, maláj és indiai lakossággal rendelkezik, valamint, hogy Szingapúr a régió legkiválóbb embereit vonzó állam. Így válik a sokszínűség és a tehetséggondozás az egész nemzetgazdaságot segítő előnnyé. Mindez példa lehet a számunkra is.

 
A fentiekből is következően Szingapúr tehetséggondozó állam. Néhány példa erre:

• Szingapúr 1965-ös megalapítása óta alapelv, hogy a szingapúri állami hivatalokba tehetséges, és nem (a szomszédos Malajziában megszokott) kvóták által megszabott emberek kerüljenek.

• Az adótörvény adómentességet biztosít minden olyan költségre, amely a külföldi tehetségek Szingapúrba hozásával kapcsolatos.

• A rendezvényekkel kapcsolatos illeték alól mentesek a tehetségek teljesítményét bemutató rendezvények.

• A vendéglátó intézményemet létrehozó törvény az intézmény alapfeladataként sorolja fel a tehetségek gondozását.

• Az oktatási minisztériumban 26 éve külön osztály foglalkozik a tehetséges gyermekek oktatásával.

• Szingapúr legnagyobb napilapja, a több mint egymillió példányban megjelenő Straits Times minden száma átlagosan két olyan cikket közöl, amelyben a tehetség fogalma valahogyan előfordul.

• Ahogy a hotelből kiléptem az utcára, az első plakát a mellékelt képen látszó óvodai plakát volt, amely egy tehetséggondozó óvodát reklámozott. Akármekkora marhaság is a két hónapos korban mért IQ, a hirdetés hűen tükrözi azt, hogy Szingapúr egy tehetségbarát társadalom.

Szingapúr oktatási rendszere jó. A szingapúri diákok a matematikai és természettudományos műveltséget vizsgáló TIMMS vizsgálatokon az első helyet érték el, az olvasást vizsgáló PIRLS felmérésben pedig az első három hely egyikét. (Szingapúr nem vesz részt az inkább alkalmazás-, semmint ismeretcentrikus PISA vizsgálatokban.) A szingapúri tehetséggondozás nagyon más, mint a magyarországi. Talán úgy is mondhatjuk, hogy pontosan abban nagyon jó, amiben mi nem vagyunk azok, és pontosan azok a hiányosságai, amiben mi jók vagyunk. Sokat tanulhatunk tehát egymástól. Melyek a legfontosabb különbségek?

A szingapúri tehetséggondozás előnyei. A szingapúri kiskölykök tudását harmadik osztályos korukban egy elég komplex teszttel (angol nyelv, matematika, általános logikai képességek) felmérik, és a felső 1% speciális iskolákba kerül. Ezekben az iskolákban mód van arra, hogy a diák gyorsítva végezze el a tárgyakat, és ha képes rá, akár az egyetemi órákat felvehesse 13 évesen is (erre konkrét példa is volt matematikából). A kiemelkedő diákoknak a hazai kutató diák mozgalom mintájára mentora van. (Az általam meglátogatott, most alapított School of Science and Technology-ban – ahol a mellékelt kép is készült – a vendégkönyv az iskola blogja, ahol a vendég bejegyzése azonnal on-line minden diák számára elérhető lesz.) A tehetséggondozás tehát elképesztően jól szervezett, és így sokkal nehezebben fordul elő az az eset (ami nálunk ma még sajnos eléggé általános), hogy egy tehetséges kölyök a lehetőségekből kimarad. A szingapúri Oktatási Minisztérium és az iskolák hosszú évtizedek óta a sikereik egyik legfontosabb mércéjének azt tartják, hogy a tehetséges gyermekek mennyivel több lehetőséget kapnak. Fontos tanulság tehát, hogy a tehetséggondozás szervezettsége, és prioritásként elismert stabilitása kiemelten fontos az oktatás sikere szempontjából. Ennek hazánkban az első lépése az volt, hogy a parlament 2008-ban elfogadta a Nemzeti Tehetség Programot, amely a tehetséggondozást a magyar oktatáspolitika 20 éves prioritásává emelte. Ehhez a kormányzat évi 1,5 milliárd forintot rendelt, amely a továbblépéshez kellő alapot teremt. Ezt a kezdeti fellángolást azonban minimum húsz évig meg is kellene őrizni – ami Szingapúrral ellentétben nem szokott az erősségünk lenni idehaza.

A szingapúri tehetséggondozás hátrányai. Az előzőekben ismertetett teszt nagyon korai életszakaszban és nagyon szelektíven mér. (Nem veszi figyelembe például a tehetség az idegen/angol nyelv és a matematika melletti más fajtáit, a kreativitást, valamint a motivációs és egyéb érzelmi intellektusbeli készségeket sem.) A tehetséggondozás nagyon központosított. A vendéglátóim arcára a sárga irigység ült ki, amikor azt hallották, hogy a magyarországi tehetséggondozás alulról építkezik. Az ottani programokhoz a mentorokat lasszóval (és sok pénzzel) kell fogni, és még úgy is nehéz. A TDK mozgalom hatvanéves hagyományai is nagyon komoly elismerést arattak. Jellemző volt, ahogyan a Singapore Science Centre-ben tartott előadásom után a mellékelt fotón látható fiatalember, Andri Santoso Taslim azt kérdezte, hogy: „A tudása még rendben is lenne, de hogyan lehetne növelni a kreativitását?” Valóban, amikor beléptem Szingapúr legjobb középiskolájába, a NUS High School-ba, akkor sok száz „okostojást” láttam, akik méltán nyerik meg sorra a diákolimpiákat. Azonban nagyon kevés olyan csillogó szemű, renitens gyerek volt, aki később a Nobel-díj várományosa lehetne, avagy meghatározná a XXI. század trendjeit. Szinte nem is találtam malájt, vagy indiait, pontosan ugyanúgy, ahogyan – sajnos – a legjobb hazai gimnáziumainkban is szinte nagyítóval lehet keresni akár egyetlen romát. Valószínűleg nem véletlen, hogy a szingapúri Oktatási Minisztérium éppen most indított egy óriási programot a tehetséggondozás kiszélesítésére az összes iskola irányába. Hasonló program indult a zenei és sport tehetséggondozás elmélyítésére is. Mindezekben tanulni szeretnének tőlünk, és a „magyar tehetséggondozó csodától” – ahogyan ők nevezték azt, amit többszöri itt jártuk alkalmával nálunk tapasztaltak. Fontos lenne tehát büszkének lennünk arra, amire méltán azok lehetünk – ahogyan egy héttel ezelőtt, a Nemzeti Ünnep kapcsán írtam is.

A tehetségről szóló rész végén hadd idézzem kedves barátomnak, Rubik Ernőnek a jelenlegi blogbejegyzéshez aktualizált, nagyon megfontolandó gondolatait: „A jó iskola nem tesz csodát, semmi mást nem tehet, mint hogy segít abban, hogy mindenki olyan legyen, amilyen lenni tud. Senkit nem lehet tehetségesre nevelni, nem lehet a hiányzó tehetséget egy injekcióval belénk ültetni. Viszont a bennünk rejlő különböző tehetségeket igenis lehet támogatni és kifejlődni segíteni. Tulajdonképpen az iskola legdöntőbb feladatát  abban látom  (és azt hiszem, hogy talán ebben a legkevésbé eredményes) hogy segítsen megtalálni önmagunkat.”
 

Szingapúr szinte az egyenlítőn fekszik. Az alapító miniszterelnök teleültettette fákkal. Ma is érvényes szabály, hogy minden kivágott fa helyett három másikat kell ültetni. Szingapúr méltán kiérdemelte a Garden City nevet. A város mostanában kezd rájönni arra, hogy az angol örökség nem egy terhes gyarmati múlt, hanem hagyomány és történelem. Így a botanikus kert is egyre jobban megbecsült kinccsé vált. A mellékelt két kép a botanikus kert legszebb részén, az Orchideakertben készült.

Zárásként hadd meséljem el a legnagyobb szingapúri élményemet. Ez a Buddha Tooth Relic Centre and Museum meglátogatása volt. E templom ötödik emeleti tetőteraszán, egy gyönyörű kert közepén található a világ legnagyobb imamalma. Az a 21 fordulat, amit az imamalommal együttesen megtettünk, nagyon mélyen belém ivódott. Az imamalom mellett az ember megérzi, hogy a világ úgy megy, ahogyan mennie kell, és te nem tehetsz mást, semmint ezt türelmesen és belátóan elfogadod. Azonban nemcsak elfogadod, hanem a magad kicsiny módján, apró húzkodásaiddal segíted is. És tudod, érzed, hogy ezek nélkül az apró kicsiny húzkodások nélkül a világ mozgása nem lenne ugyanaz. Ez az érzés valahol a keleti világlátás és filozófia egyik legmélyebb gyökere. (Záró megjegyzés: a mostanság kissé túlgyorsuló szingapúriak aggódnak a gyorsulás miatt, és már tervezik is a „puha földet érést”. Noha a „pannon puma” bármilyen gyorsulástól még nagyon-nagyon messze van, ezt sem ártana eltanulni tőlük.)
 

Válaszok (1)

A Good Will Hunting nekem is alapfilmem. A kulcsjelenet a számomra az, amikor Robin Williams meg tudja fordítani a Matt Damon által játszott főhős lelkét. Miért tudja megfordítani? Mert nem adta fel. Mert kreatív volt, új és új oldalról próbálkozott. Mert a másik boldogulása alá rendelte a saját egóját. És mert szerette a másikat. Ez a tehetséggondozás lényege. Amelyről nagyon jól írja „vincenzio”, hogy a tehetséges Embert gondozom, és ha a tehetség gondozása az Ember gondozásával bármely pillanatban is ellentétbe kerül, akkor az Embert választom, és nem a tehetségét.

„GN”-nek teljesen igaza van abban, hogy a gyors fejlődés átok és nem áldás. Én például jelenleg azon rettegek, hogy a tehetséggondozás nehogy agyontámogatódjon. Ezen a héten 2,4 milliárd forintot osztottak ki tehetségek gondozására. Nem kétlem, hogy jó helyre megy a pénz, és erősen remélem, hogy minden forint hasznosan lesz elköltve, hiszen az ország jelenlegi helyzetében ez az irdatlan pénz akkora bizalom a többiek részéről, amelyet csak elképesztően jó munkával lehet meghálálni nekik. De ugyanakkor aggódok is. Helyes az, ha a nulla támogatás után egy lépcsőben befut összesen eddig több mint 5 milliárd? Biztos, hogy nem fog megszédülni senki a könnyen jött pénz miatt? Nem önt el bennünket a következő fordulókban a pénzlesők hada? Az ajtó előtt vannak-e a „tehetségiparosok”, a „megélhetési tehetségszakértők”, a „tehetségdiploma árusok” és mindenféle más torzszülemények, amelyeket a pénzbőség állít elő? A tehetséggondozás évtizedes, évszázados hagyományait, és azokat a kiváló tehetséggondozókat ismerve, akik éjt-nappá téve robotoltak évekig ingyen, bízom benne, hogy becsukják az ajtót mindezek előtt. Én személy szerint minden erőmmel azon leszek, hogy ez így legyen. De mindezek mellett azt kell, hogy mondjam, hogy a folyamatos fejlődés nem ilyen. Még néhány év, és megint átesünk a ló másik oldalára. Már a csapból is a tehetség fog folyni, és amilyen érzékünk van minden jó elszúrására, egyesek majd „tehetségvízzel” fognak keresztelni gyermekeket. Elképzelhető, hogy eljön az az idő, amikor én, mint a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnöke a tehetséget fejlesztő újabb elképzelések ellen fogok mozgósítani minden erőt, mert túlfejlesztettük magunkat. De ameddig ezt látjuk, és ameddig résen vagyunk, akkora baj mégsem lesz.
 

„Maria” válaszából hadd idézzem a kezdő mondatot: „A magyar tehetséggondozás elmúlt néhány évét nem csupán a szingapúri látogatók minősíthetik "csodának", hanem azok is, akik benne élünk, benne dolgozunk.” Ahogyan járom az országot, egyre több élményem gyűlik össze a csodákról. Rengeteg magyar iskolában terem csoda. Amikor ezeket a sorokat írom, március 25-én, Bartók Béla születésnapján, a Tehetség Napján, éppen Pécsett jártam, és rendkívüli meghatottsággal figyeltem, ahogyan a pécsi Városközponti Iskola táncosai lesték a tanárjuk bíztató tekintetét, vagy ahogyan a DVD-n a nemrég eltávozott zenei csoda, Kokas Klára nézte a Bach zenét miatta megkedvelő gyermekeket.

GN nagyon helyesen írja azt is, hogy „NAGYON fontosnak tartom, hogy a tehetséggondozást úgy közelítsék meg bárhol a világon, hogy az, aki a "nem tehetség" skatulyába került, az semmiképp se sérüljön és ehhez meglehetősen nagy érzelmi intelligenciára van szükség a tehetséggondozást végzők részéről.” Nóra, TELJESEN egyetértek! Végezetül Baráti Pétertől idézek egy nagyon hasonlót: „az utóbbi évtizedekben a trendek nem annyira a meghatározójuk mentén ismerszenek meg, hanem a "névtelen követők" által is”. Igazad van Péter – megint. A világ olyan bonyolulttá vált, hogy nagyon ritkán tud egy ötlet, egy ember akármi hasznosat létrehozni. Kellenek a követők és így válik a nem kiemelkedő tudás, a tisztes munka is hihetetlenül fontos értékké – a tehetség mellett, ahogyan azt régebben írtam is.