Mitől és kitől kaphatunk motivációt, és hogyan adhatunk másoknak? Ahhoz hogy adni tudjunk, birtokában kell lennünk annak, amit adni akarunk. Kezdjem én is tehát magamon a sort. Mi motivál engem? Elsősorban tudós vagyok, kutató. A kutatót a megismerés vágya hajtja. Az a kognitív feszültség, amely abból fakad, hogy egy kérdésre nem tudom a választ. A motiváció sokszor a feszültség, a szorongás oldásának, a biztonságra törekvésnek a vágyából fakad.

A szeretetvágy, a közösséghez tartozás vágya nagyon erős motiváló erő. A másokért végzett munkában azonban más motiváció is segít. Nincsen olyan szülő, akit ne tenne boldoggá a saját gyermeke fejlődése. Az élet folyamának az elősegítése a legősibb és legerősebb motivációk egyike.

Hogyan tudunk másoknak adni motivációt? Ha értékrend mentén jutalmazunk és büntetünk, ha reputációt építünk, akkor nagyon erős egyéni és közösségi motiváló erőket adtunk a minket körülvevőknek. A motiváció megőrzéséhez a pozitív alapállás az igazi kulcs. Ha teret nyitunk arra, hogy mások fejlődhessenek, ha bátorítjuk őket ezen az úton, ha szeretet adunk, ha közösséget teremtünk, ha megéreztetjük a másikkal azt, hogy milyen érzés az élet folyamába belépni és ott is maradni, akkor értük el a motiváció teljességét, a motiváció tao-ját.

A motiváció két nemrégi blogbejegyzésnek, az oktatás megújításáról szóló összefoglalásnak és a jó tanár tulajdonságait összegző írásnak is központi témája volt. Méltán. Motiváció nélkül nincs tehetséggondozás, nincs jó iskola, nincsen előrehaladás és nincsen értelmes élet sem. Rendben. De hogyan terem a motiváció? Mitől és kitől kaphatunk motivációt, és hogyan adhatunk másoknak? Ez az írás ezt a kérdést járja körbe.

Ahhoz hogy adni tudjunk, birtokában kell lennünk annak, amit adni akarunk. Motiválatlan tanár képtelen motiválni bármely tanulót. Kezdjem én is tehát magamon a sort. Mi motivál engem? Miért dolgozom annyit másokért? Miért nem gyűjtök pénzt, miért nem hajhászok unos-untalan gyorsan múló örömöket? Elsősorban tudós vagyok, kutató. A kutatót a megismerés vágya hajtja. Az a kognitív feszültség, amely abból fakad, hogy egy kérdésre nem tudom a választ. MA még nem tudom. De tudni akarom. Oldani akarom azt a feszültséget, amit a válasz nem tudása jelent. Általánosítva a választ, a motiváció nagyon sokszor a feszültség, a szorongás oldásának vágyából fakad.

A feszültség, a szorongás oldását máshogy fogalmazva: a motiváció forrása a biztonságra törekvés. Ilyenformán azt is végső soron a biztonságra törekvés motiválja, aki pénzt gyűjt. Méghogy gyűjt?? Nézzünk szét. Kapar, habzsol, harácsol. Az ilyen mérvű pénzgyűjtés, ami minket körülvesz, már messze nem csak a biztonságra törekvés jele. A harácsolás ilyen mértékében már a hatalomvágy, az uralomvágy is masszívan szerepet játszik. Ezek a fajta vágyak az én génjeimből valahol kiestek. Valahol a biztonságra törekvés a másokért végzett munkának is egy fontos mozgató rugója – legalábbis a játékelmélet szerint. „Ha sokat adok másoknak, akkor jogot formálhatok arra, hogy ők is segítsenek nekem, ha majd bajba kerülök.” Sokszor gondolkodtam már ezen magam is. Kicsit csodálkozva arra jutottam, hogy bennem ez sincsen jelen. Talán azért van ez így, mert már ötévesen arra szoktattak a szüleim, hogy legyek önálló és álljak helyt magamért. A szeretetvágy, a közösséghez tartozás vágya nagyon erős motiváló erő. Különösen azok számára, akik nem érzik át az Állandó Társ mindenkori jelenlétét és átható szeretetét, az egyedül maradás félelme, a szeretetnélküliség félelme iszonyatosan nyomasztó teher. Borzasztó dolgokat képes ember megtenni azért, hogy a banda, a kaszt, a párt ne közösítse ki. Számomra ez sem volt motiváló erő soha. Én valahol mindig vezettem, és nem vezettettem. Embert gyűjtöttem, és nem emberhez gyűltem. Ez nem okvetlenül előny. Legfeljebb az önálló gondolkodás igénye, és a megvezettetés elutasítása az.

 
A másokért végzett munkában azonban más motiváló erő is segít. Nincsen olyan tanár (najó, van, de az nem érdemli meg a tanár nevet), akit ne sarkallna újabb erőfeszítésekre az az öröm, ami a segítsége nyomán fakad. Nincsen olyan parasztember, aki ne örülne annak, amikor szárba szökken az általa elvetett, általa gondozott gabona. Nincsen olyan szülő, akit ne tenne boldoggá a saját gyermeke fejlődése. Az élet folyamának az elősegítése a legősibb és legerősebb motivációk egyike. Aki képes ennek az erejét felfogni, egy olyan mozgás részese lesz, amely ráárasztja mindazt az energiát, amelyet ő bármikor is másoknak odaad. Máshogyan fogalmazva ez a motiváció tao-ja. A növekedés, a fejlődés segítése, az értékteremtés új és új terepet nyit meg, amelyben fejlődhetek. Új és új érdekes helyzetet teremt, amelyet megoldhatok. Új és új értékes oldalamat hívja elő. Az ebben az áramban való fürdés Csíkszentmihályi Mihály által leírt flow maga. Ebben az értelemben a hálózatba tartozás is óriási motiváló erő. Hadd legyek itt pontos: nem a hálózat valamely csoportjához tartozásról beszélek itt, hanem a világ hálózatának egészéhez való hozzátartozásról. Abban az értelemben, ahogyan a navik tartoznak hozzá Pandora egészéhez az „Avatar” című filmben.

Egyszerűbb fogalmakra lefordítva a siker fantasztikusan erős motiváló erő. A sikernek a talmi siker, a celeb-siker, a pénz-siker formájában megjelenő formája is ilyen. A siker igazi formája, a megteremtett érték miatt érzett jogos öröm azonban sokkal maradandóbb, sokkal tartósabb motiváló erőt ad. Paradox módon a kudarc is lehet motiváló. Sőt. Életem legerősebb motivációja volt, amikor harmadikas gimnazista koromban „csak” 11. lettem a kémia országos tanulmányi versenyen. (Az első tizet vették fel akkoriban az egyetemre felvételi vizsga nélkül.) Ezt követően hatodik lettem a kémiai olimpiai válogató versenyen. (Négyfős volt a csapat, az ötödik volt a versenyen azért részt vevő tartalék…) Egy álló éven át csináltam a kémia példákat és a kísérleteket. Négyezer példát, és sok száz kísérletet. Utána második lettem. Az országoson is, és a rá következő olimpián is. Összefoglalva az eddigieket: az önmegvalósítás hihetetlenül erős motiváló erő.
 

Ideje rátérnem arra is, hogy hogyan tudunk másoknak adni motivációt. A fentiekből persze nagyon sok minden következik. Ha teret nyitunk arra, hogy mások fejlődhessenek, ha bátorítjuk őket ezen az úton, ha szeretet adunk, ha közösséget teremtünk, ha megéreztetjük a másikkal azt, hogy milyen érzés az élet folyamába belépni és ott is maradni, akkor motiváljuk. Nagyon motiváljuk. Azt is mondhatnám, hogy egy életre motiváljuk. Mert aki úgy igazán az élet folyamába bekerült, és megérezte a mindenség szeretetteli összetartozásának erejét, az onnan kilépni nem fog. De van mindennek egyszerűbb megfogalmazása is. Ha értékrend mentén, következetesen és hosszú távon egyformán jutalmazunk és büntetünk, ha reputációt építünk, akkor nagyon erős egyéni és közösségi motiváló erőket adtunk a minket körülvevőknek. És ne tessék itt sem uralmi helyzetre, sem valami különleges dologra gondolni. A legfontosabb jutalom a mosoly.

A motiváció felkeltése mellett a motiváció megőrzése talán még fontosabb. Ehhez a pozitív alapállás az igazi kulcs. A sikerorientáltság olyan értelemben, amelyben az adott helyzetben vagy eredményben nem a kudarcot, hanem a vele együtt járó örömöt, eredményt, sikert vesszük észre. Az a közösség, ahol a tagok megdicsérik egymást, az az osztály, amelyben a tanár dicsér, kivirul. A legmegátalkodottabban rossz gyermek is megdöbben, ha a tanára talál valami olyasmit benne, amelyet megdicsérhet. Mi a fene? Engem itt nem mindig szidnak? Ha építeni tudunk nyolc-tíz ilyen alkalomra, amikor a gyermek véletlenül leült, amikor tényleg le kellett volna mindenkinek ülnie, elkezdünk felépíteni egy olyan bizalomhálót, ami ragad, és amelyben az addig kezelhetetlen borzalomgyermek egy más útra tér: nemesedik. Lassan és nehezen. De ha van erőnk, akkor folyamatosan. (Illetve a sikerorientáltság szempontjából folyamatosan, mert ugyan a hibáit büntetjük, de a sikereit emeljük ki.)

Mindehhez a nehéz úthoz kívánok a blog olvasóinak nagyon sok türelmet (magukkal szemben leginkább), és elképesztően sok örömöt az önmegvalósítás, az élet áramába tartozás gyönyörű útján!
 

Válaszok (1)
 

„Baráti Péter” bocielemzésén megfájdult a hasam, annyi nevettem. Csak ne lett volna az a nevetés olyan keserű… De marha jó is lenne, ha megtanulnánk mosolyogni ebben az országban, és nem kaparnánk egymás ellen annyit végre már…

László Józsefnek hadd gratuláljak ezúton is a kisfiához. A képet internetes böngészésem közben töltöttem le kb. fél évvel ezelőtt – valószínűleg a gyermekfotográfus oldaláról. Ez úton is köszönöm mindannyiójuknak a kiváló képet, amely annyi örömteli, felfedező energiát sűrít magába, amennyit nyugodtan kirakhattam volna az egész bejegyzés helyett, ugyanis elmondja a motiváció lényegét. Nagyon sok sikert kívánok az egész családnak! (Várjuk a fiút a tehetséggondozásban!)

„eichikarl” válasza figyelmeztetett arra, hogy elfelejtettem megmagyarázni a címet (megint) az eredeti bejegyzésben. Röstellem – de pótlom. A „ha magyar?” azért került a cím végére, mert sajnos mi magyarok igencsak híján vagyunk az egészséges önértékelésnek. Hol semminek, hol meg mindennek gondoljuk magunkat (az utóbbi a ritkább…). Erről fog szólni a március 12.-i blogbejegyzésem majd. Ami a közösségképzést és az egészséges értékrend térhódítását illeti, arra a szigetek képzését és a szigetek közötti kapcsolatok kialakítását tudom javasolni. A formálódó establishmentbe a külföldre szakadt hazánk fiai nagyon is beleférnek. Nagyon úgy érzem, hogy mindkét folyamat erősödőfélben van a magyar társadalomban. Hogy mennyire tud megerősödni, az a következő évek egyik kulcskérdése. Rajtunk múlik. (Rajtunk is múlik.)

 Az értékek rendjét közösen kell újracsiszolnunk. Hadd másoljam ide ennek mintájaként a Szárny és Teher című kötet 83. oldalán indító javaslatként szerepelő értéksort.

Példaként hadd álljon itt egy kívánatos iskolai értékrend néhány fontos eleme:

• az örök értékek (szép, jó, igaz) felismerése, tisztelete és képviselete
• élet, a béke, a család, a gyermek tisztelete, a környezet harmóniája iránti fogékonyság, rendszeretet
• a minőségigény, a pontos, megbízható munka öröme, a kiváló teljesítmény kitüntetett értékként való elfogadása
• az új iránti fogékonyság, önérzet, a szabadság, a kreativitás és originalitás igénye és tisztelete
• felelősségérzet, a hosszú távú, távlatos gondolkodás igénye, a fenntarthatóság szerinti életvitel
• becsületesség, megbízhatóság, nyíltság, igazmondás
• emberszeretet, kölcsönös megbecsülés, hagyomány- és tekintélytisztelet, az egyéni különbségek iránti nyitottság és tolerancia, a gyengébbek támogatása, szolidaritás, a korlátaink bölcs elfogadásán alapuló alázat
• érzelmi érettség, belső harmónia, egyéni és nemzeti önbecsülés, empátia, jóság, szeretetre való képesség és szeretetre méltó élet, az igaz barátságra, a szerelemre való képesség
• közösségépítés: együttműködési és segítőkészség, szolidaritás, kompromisszumkészség, önmérséklet, áldozatképesség
• értékelvűség és integritás: az értékrend betartásának és betartatásának igénye, igazságosság, tisztesség, bölcsesség.
  
  Fontos, hogy a fenti értékek nemcsak, mint egyéni értékek, hanem mint csoportértékek is közös viselkedési normát jelentsenek.