Milyen körülmények változtatták meg az oktatás iránti igényeket világszerte az elmúlt évtizedekben? Legfontosabb hatásokként az információrobbanás, az emberi kapcsolatrendszer gyökeres átalakulása és az értékrend elbizonytalanodása említhetők. Hazánkban a rendszerváltás után a fentiekhez a fokozódó társadalmi differenciálódás, az iskolai demográfiai hullámzás és a pedagógus pálya leértékelődése járult hozzá.

A magyar oktatási rendszer az elmúlt harminc évben olyan gyors változássorozaton ment keresztül, amelynek igényei és elképzelései az oktatási rendszert kiérleletlenül, összecsiszolatlanul, sok esetben egymásnak részben ellentmondó hullámokban érték el. Ráadásul a változások elvárt üteme a legtöbb esetben illuzórikusan gyors volt. E hatások miatt az oktatási rendszert nem toldozni-foldozni, hanem alapjaitól újjáépíteni kell.

Az oktatási rendszer újjáépítésében a kiváló pedagógusok számának növelése képezi az első és legfontosabb prioritást. Olyan hosszú távú, kiszámítható, stabilitást garantáló oktatáspolitika kell, amely újra-integrálja a magyar oktatás rendszerét. Ennek javasolt részletei itt találhatók. Ha kitartóak és következetesek leszünk az oktatást jobbító munkánkban, akkor a magyar iskola az a hely lesz, ahová öröm járni, és ahol szeretetteljes értékrend honol. Az oktatás kiemelt fejlesztése a válságból való kilábalás hosszú távú nemzetstratégiájának egyik legfontosabb eleme, olyan közügy, amelyben az aktív részvétel minden érintett – végső soron az egész magyar társadalom – közös feladata.

A bejegyzés folytatása ITT olvasható.

Másfél évvel ezelőtt, 2008 nyarának a végén kért fel Sólyom László köztársasági elnök úr arra, hogy vegyek részt a 2008. november 25-én hivatalosan is megalakult Bölcsek Tanácsa munkájában. Elnök úr két feladatot tűzött a Tanács négy tagja, Eva Joly, Fodor István, Lámfalussy Sándor és jómagam elé: szakértők bevonásával gondoljuk át azt, hogy hogyan lehetne az oktatás színvonalát sokkal jobbá tenni annál, mint amilyen ma, és fogalmazzunk meg egy olyan koncepciót, amely sikert hozhat a korrupció ellenes küzdelemben. Elnök úr azért éppen ezt a két témát emelte ki a legfontosabb kérdések sokasága közül, mert az oktatás javítását a jövő érdekében vett legfontosabb munkának, olyan szárnynak tartja, amely a felíveléshez nélkülözhetetlen. Másfelől, elnök úr az utóbbi években különösen eluralkodott korrupciót a legsúlyosabb tehernek jelölte meg, amely lehúz minden olyan tettet és tervet, amely egy sikeresebb, egy élhetőbb országot akar. E blogbejegyzés közzétételének napján, 2010. január 29-én mutattuk be a nyilvánosságnak az elkészült munkát, a „Szárny és Teher” című könyvet, amely itt tölthető le.

Az oktatás jövőjét megfogalmazó elképzelés létrejöttében száznál is többen vettek részt. Közülük is fontos kiemelnem azt a tíz embert (Barlai Róbertnét, Csovcsics Erikát, Farkas Anikót, Józsa Tamást, Nagy Attilát, Ónodi Szabolcsot, Réti Mónikát, Szebedy Tast, Szilágyi Imrénét és Villányi Györgynét), akik az oktatási munkabizottság tagjaként nagyon sok munkával segítették a gondolatok csiszolódását. A bizottság tagjainak életrajza itt olvasható. A munka kezdetén érvényes életrajzokból is látszik, hogy a segítőtársak túlnyomó többségükben nem az oktatást kutató szakemberekből, hanem az oktatás eredményét a bőrükön elszenvedő pedagógusokból, igazgatókból, egyetemi hallgatóból álltak. Ez szándékos volt. Kiemelt fontosságúnak tartottam, hogy ne olyan zengzetes tervezeteket tegyünk le az asztalra, amelyek elvi alapja szilárd, csak egyetlen apró baj van velük: hogy megvalósíthatatlanok, hanem olyan elképzeléseket, amelyek képesek voltak keresztüljutni az oktatás napi gyakorlatát jól ismerő emberek szűrőjén. A bizottság tagjait számos más szakértő is segítette, akiknek háttéranyagai itt olvashatók. Végezetül fontos szót ejtenem arról a csaknem száz kollégáról, akik az anyag ilyen olyan részének, és formájának az átolvasása után véleményével megtiszteltek. Közülük igen sokan e blog olvasói és rendszeres hozzászólói, kedves barátaim is lettek. Nem kevés segítőm az index.hu portálon a Bölcsek Tanácsáról megjelent interjúm kapcsán jelentkezett. Az interjúban megadtam az email címemet is, amelyet azonban – szándékosan – a hosszú szövegfolyam végére rejtettem el. A „csel” bevált. Egyetlen egy kultúráltan gyűlölködő úr és egy békés őrült kivételével csak azok kerestek meg, akik végigolvasták a szöveget, és akiknek kiváló és jobbító mondanivalójuk volt. Nagyon köszönöm mindenkinek a megjegyzések ezreit! Már a munka elején világossá vált, hogy az oktatási rendszer egyik legnagyobb baja az, hogy túl bonyolult. Ebből is fakad, hogy nem áll össze a fejekben az, hogy amit az oktatás egyik szeletében megváltoztatok, az érint minden olyat is, ami látszólag nincsen összefüggésben vele. A komplex látásmód igényéből az is következett, hogy az elemzést és a javaslatot – a sok segítséget mind figyelembe véve – nekem egyedül kellett megírnom. Nem „spórolhattam meg” azt, hogy a sok ezer oldal és sok ezer vélemény ne álljon össze a fejemben valamelyest egységes egésszé. Hogy ez mennyire sikerült, annak a megítélését az elképzelést elolvasókra bízom.
 

A köztársasági elnök által megjelölt két tématerület közül én az oktatás munkáját koordináltam, ezért a továbbiakban ezzel kapcsolatban fogalmazok meg néhány, általam kulcsfontosságúnak tartott gondolatot. Nagyon fontosnak tartom azonban annak a hangsúlyozását, hogy az oktatás egy olyan komplex rendszer, amelyet csak egységében és nem kiragadott, ilyen-olyan részleteiben szabad szemlélni. Emiatt mindenkit arra bíztatok, hogy ne érje be azzal, amit én ebben a blog-bejegyzésben leírok, hanem olvassa el az elemzés egészét is, amely innen tölthető le. Fontos annak az említése is, hogy amikor „tanárt”, „tanulót” vagy „iskolát” írok, akkor a bölcsődétől az egyetemig minden oktatási intézményre gondolok.


Milyen körülmények változtatták meg az oktatás iránti igényeket világszerte az elmúlt évtizedekben? Három folyamatot emelek ki – kulcsszavakban:

• az információrobbanást, amely nehezen meglelhető kinccsé tette az elmélyedést és a hiteles információt;
• az emberi kapcsolatrendszer gyökeres átalakulását (közösségbomlás, cuccokkal fenntartott kapcsolatok az emberekkel és a természettel fenntartott kapcsolatok és a spiritualitás helyett)
• és az értékrend elbizonytalanodását (a jogok és a kötelességek, a felelősség egyensúlyának megbomlása, fogyasztói társadalom, túlfogyasztási válság, mennyiség a minőség helyett).

Ezek a jelenségek összefüggenek. Az információrobbanás minták ezreit adja a néhány korábbi minta helyett. Ez és a régebbi, zártabb közösségek felbomlása igen fontos okai a kialakuló értékrendbeli bizonytalanságnak is.
 

Milyen körülmények változtatták meg az oktatás iránti igényeket hazánkban a rendszerváltás után? A nemzetközi trendek idehaza is érvényesültek. Nálunk a demokratikus átalakulás talán még nagyobb információrobbanást okozott annál, mint ami Nyugaton bekövetkezett. Az emberi kapcsolatrendszert és az értékrendet a rendszerváltás még sokkalta jobban szétzilálta, mint egy hasonló átalakulást át nem élő társadalomban. Jellemzővé vált a rövid távú, egyéni érdekek térhódítása a hosszú távú, közös boldogulás keresése kárára. A fentiek mellett három hazánkra jellemző folyamatot emelek ki – ismét csak kulcsszavakban:

• fokozódó társadalmi differenciálódás (társadalmi ellentétek, kibeszéletlen frusztrációk, neheztelés, reménytelenség és kiúttalanság érzete: anómia)
• iskolai demográfiai hullámzás (a közép- és felsőfokú oktatás erőltetett tömegesedését követő csökkenő létszámú korosztályok)
• a pedagógus pálya leértékelődése (ördögi kör: egyre rosszabb pedagógusjelöltek, amelyek fokozzák a leértékelődést, amely elősegíti azt, hogy még rosszabb pedagógusjelöltek legyenek; az iskolai vezetők nem kellő felkészültsége).

A fenti hatások nyilvánvalóan ismét összefüggenek. A társadalmi differenciálódás fokozta az értékrendválságot, amely elmélyítette a társadalmi különbségeket. Mindkettő hozzájárult a pedagóguspálya leértékelődéséhez, amelyet a társadalmi problémáknak az iskolára tolódása, a felsőoktatás minőségének lecsúszása és az iskolai demográfiai hullámzás még csak tovább fokozott.

Növekvő szakadék alakult ki az elvárások és a teljesíthető/teljesített iskolai funkciók között. Az iskolával kapcsolatos elvárások megnőttek az elmúlt évtizedekben.
 

• A tudást már nem csak átadni, rendszerbe foglalni kell, hanem működésében, alkalmazhatóságában élményszerűvé is kell tenni. Az információtenger miatt az iskola őrült versenybe keveredett a tanulói figyelemért.
• Egyre inkább olyan egyéni fejlesztésre van szükség, amely a tanulók egyéni értékeit, tehetségét és egyedi hátrányait egyszerre veszi tekintetbe.
• A társadalmi diszfunkciók helyretétele egyre inkább az iskolára tolódik (értékrendet kell adnia egy értékrendjében szétzilált társadalomban, közösséget kell teremtenie egy közösségeit jobbára elvesztett környezetben, stb.).

A fenti, növekvő elvárások mellett igen sok pedagógus veszélyesen túlterheltté, motiválatlanná, kiégetté vált. A pedagógusokat a szakma gyakorlásában túl kevés célzott, egyéni és hasznos segítség éri. Ebben a helyzetben sokuk még jóval kisebb elvárásoknak sem lenne képes eleget tenni.

A fenti igen nehéz helyzetet tovább tetézték az oktatás irányításában elkövetett hibák. Az oktatási rendszer hiányosságait az általunk készített összefoglalás a 31. és a 76. oldalai között részletezi. Melyek voltak e hibák közül a legnagyobbak?

• A legfontosabb hiba az, hogy húsz év alatt sem alakult ki egy a koncepcionális és legalább fő elemeiben konszenzusos oktatási stratégia.

• (Születtek hébe-hóba magukat stratégiának nevező dokumentumok, azonban ezek koherenciája is hagyott kívánnivalót maga után, és a megvalósításukban az ilyen-olyan-amolyan pontokból való „csemegézés” dominált.)

• A stratégia hiányának különösen fájó pontja, hogy rendkívül tisztázatlan az oktatás irányításának és finanszírozásának teljes rendszere.

• (Úgy teszünk, mintha az iskolák és a pedagógusok egyforma szinten teljesítenének, és egyformán kellene őket kezelni, pedig ez messze nincsen így. A normatíva nem veszi figyelembe az iskola helyzetét és a tanulók képzésének eltérő költségeit. A kiegészítő normatíváknak egyre barokkosabb rendszere pedig lassan már követhetetlenné vált. Hiányzik a rendszeres, megbízható, külső szakmai értékelés. Az, hogy kellő biztonsággal nem mutatunk rá arra, hogy mi jó és mi rossz, általános és megkülönböztetetlen bizalmatlanságként jelentkezik a pedagógusokkal szemben, ami óriási károkat okoz. A differenciálatlan kezelésmód és a [pszeudo]piaci viselkedés kikényszerítése pedig – szándékaival pontosan ellenkezően – az oktatási intézmények közötti differenciálódást segíti.)

• A magyar iskolarendszer kudarc- és hátránycentrikus.

• (Nem azt nézik az iskolák, hogy miben sikeres a tanuló, hanem azt, hogy miben sikertelen. Azzal, hogy a diákok hátrányos helyzetére koncentrálunk, rosszul szolgáljuk azt a jogos igényt, hogy a magyar oktatás méltányos legyen, mert a hátrányok középpontba helyezésével a diákot nem felemeljük, hanem újra és újra tudatosítva a tanáraiban és benne a hátrányos helyzetét, a hátrányai szintjére húzzuk le.)

A magyar felsőoktatást egymást követő hullámokban érte el a kampányszerűen végrehajtott a.) tömegesedés; b.) intézményi összevonás; c.) normatív finanszírozás; d.) bolognai típusú képzés és e.) felvételi rendszer változás. A beérkező hallgatók tudásszintje drámaian csökkent. Ennek egyik fontos oka, hogy a jelenlegi érettségi/felvételi rendszer nem a teljesítésre, hanem a teljesítményminimumon maximalizálható felvételi pontszám megszerzésére ösztönöz. E hatások összessége miatt a magyar felsőoktatás minősége számottevően romlott. A magyarországi diplomák értéke erősen differenciálódott, mára sokuk versenyképtelenné és hiteltelenné vált. A képzés szerkezete – különösen a bolognai átalakítás miatt – sokhelyütt indokolatlanul szétdarabolódott, aránytalan. A ténylegesen megvalósuló képzés minősége nem ellenőrzött. A felsőoktatás jelentős része mind hazai, mind nemzetközi méretekben a küldő és a fogadó intézményektől elzártan működik. A felsőoktatási intézményrendszernek mind az irányítási rendje, mind pedig (különösen aggasztóan) a finanszírozási struktúrája nem mérsékli, hanem erősíti a fenti káros hatásokat. A fentiek összegzéseként: a felsőoktatás egészét tekintve ma Magyarországon vészhelyzet van.

Hogyan lehetne a magyar oktatás mai, minden kiváló egyéni teljesítmény ellenére összességében nem túl rózsás helyzetét gyökeresen megváltoztatni? Az első és legfontosabb megjegyzés, hogy az oktatási rendszert nem toldozni-foldozni, hanem alapjaitól újjáépíteni kell.

Amikor ezt mondtuk, az eszünkbe idéztük Heller Ágnes gondolatait arról, hogy hagyjuk végre abba a helyzetet nem pontosan leíró, túl nagy szavak egymást túllicitáló kiabálását. Az „újjáépítés” tehát nem azért szerepel itt, mert „jól hangzik”, és nem azért, mert „ütős”, hanem azért, mert egyértelművé vált a számunkra, hogy a magyar oktatási rendszer az elmúlt harminc évben olyan gyors változássorozaton ment keresztül, amelynek igényei és elképzelései az oktatási rendszert kiérleletlenül, összecsiszolatlanul, sok esetben egymásnak részben ellentmondó hullámokban érték el. Ráadásul a változások elvárt üteme a legtöbb esetben illuzórikusan gyors volt. E hatások miatt a kialakult állapot mindennek nevezhető, csak rendszernek nem.

Az oktatási rendszer újjáépítésének legfontosabb elemeit az általunk készített összefoglalás a 82. és a 115. oldalai között részletezi. Melyek ezek közül a legfontosabbak?
 
A kiváló pedagógus AZ ELSŐ. Nagyon fontos, hogy a pedagógusképzés a felsőoktatás elitképzése legyen, ahova nem a hallgatók alsó 10-15%-a (mint jelenleg), hanem a felső 5%-uk jelentkezik.

(A tanárképzés van a legnagyobb válságban. A változását a valóban tanári pályára képzettek számának a tényleges kereslethez igazításával, kiemelt ösztöndíjjal, garantált állással, osztatlan ötéves + gyakorlati idős képzéssel lehetne megoldani.)

A pályán lévő pedagógusok sokrétű segítése szükséges.

(Ezt a teljesítmények megfelelő értékelésével és fokozott anyagi elismerésével, a pályára nem valók kíméletes és fokozatos eltanácsolásával, mentorálással, hálózatképző szakfelügyeleti rendszerrel, a tanártovábbképzés minőségének javításával, a tankönyv és taneszköz-politika megváltoztatásával lehet elérni.)

Hosszú távú, kiszámítható, stabilitást garantáló oktatáspolitika kell, amely a minőség javítását, valamint egy érték- és sikercentrikus iskola kialakítását helyezi a középpontba.

Az oktatási rendszer integrációja szükséges.

(Rendszeres, külső, komplex szakmai értékeléssel; a „kiváló” és a „leszakadó” iskolák külön kezelésével mind a jogosítványok, mind a pénzgazdálkodás, mind a finanszírozás és fejlesztés formái terén. – Így például a leszakadó iskoláknak célzott, mentorált segítés javasolt: odahelyezett igazgatóval; kiváló és ezért külön megfizetett tanárokkal; kötött tanmenettel; kötötten felhasználható tan- és pénzeszközökkel. A kiváló iskoláknak pedig még a jelenleginél is nagyobb szabadság indokolt, és a fejlődésükhöz pedig – a csak nekik szóló – pályázatok. Egy ilyen rendszerrel érhetjük azt el, hogy egyre több és több iskola tartozhasson a kiváló kategóriába.)

Sajnálom, hogy 33 oldalnyi javaslatot a lényeg kiemelésének igénye miatt egyetlen bekezdésbe kellett tömörítenem. Elnézést azoktól, akik esetleg az itt leírtakat nem értenék, vagy üresnek tartanák. Kérem őket, hogy olvassák el az eredeti, teljes változatot.

A javasolt változtatások csak hosszú távon, tíz, illetve húsz éves távlatban hoznak majd sikert. Ha kitartóak és következetesek leszünk az oktatást jobbító munkánkban, akkor a magyar iskola az a hely lesz, ahová öröm járni, és ahol szeretetteljes értékrend honol. Hazánkban a térség leghatékonyabb és nem a legolcsóbb oktatási rendszerét kell létrehozni a következő 10-20 évben. Csak a sokkal magasabb színvonalú nevelés és oktatás felé való garantált elmozdulással tudjuk indokolni azt, hogy az országnak még ebben a válságterhes időszakában is többet kell áldoznia az oktatásra. Az oktatás kiemelt fejlesztése a válságból való kilábalás hosszú távú nemzetstratégiájának egyik legfontosabb eleme, olyan közügy, amelyben az aktív részvétel minden érintett – végső soron az egész magyar társadalom – közös feladata.

Befejezésül szeretnék köszönetet mondani minden, a munkáját áldozatosan végző pedagógusnak. Ők képezik azt a kincset, amelyre az oktatás megújításában bizton (de nem kizsákmányolva!) építhetünk. Örömmel várom a tisztelt Olvasók értő hozzászólásait, és annak megfogalmazását, hogy miben látják a saját szerepüket az oktatás megjavításában.
 
 

A bejegyzés folytatása ITT olvasható.

Kapcsolódó interjúk, riportok:

index.hu
nol.hu
fn.hu
MR1 Kossuth Rádió
Az interjú alatt elhangzó zeneszámok a következő művekből vett - kedvenc - részletek:
           Haydn: Chello concerto
           Mendelssohn: Paulus - Rezitativ Mit Chor
           Bach: Goldberg variations No.15
           Dvorak: Stabat Mater - Eja Mater, fons amoris

 Válaszok (1)

Az első szó a köszöneté. Nagyon köszönöm minden hozzászólónak az értékes ötleteket, a kiváló meglátásokat. Elnök Úrtól pénteken a Bölcsek Tanácsa tagjai és a szakértők egy személyes emléket is kaptak, a baloldalon látható ezüstérmet aláírásával és a másik oldalán a Sándor Palota képével. Mivel az, amit leírtam az oktatási anyagban még a szakértői bizottság tagján túlmenően is rengeteg ember munkáját, élettapasztalatát összegezte, hadd osszam meg mindannyiótokkal ilyenformán ezt az érmet, hiszen mindenki érdemel belőle egy kicsit.

„vincenzio”-nak teljesen igaza van abban, hogy az oktatás nem egy izolált akvárium, avagy (sajnos a legtöbb helyen pláne) nem egy oázis a sivatag közepén. Egy hasonló gondolatot járt körbe, amikor a többi társadalmi terület elemzésének hiányát tette szóvá Nagy N. Péter a „Teknősök bölcsessége” című cikkében. A témák és a háttérelemzés további bővítésének három fontos ok szabott határt. Ezek közül az első az volt, hogy Elnök Úr a két téma kiválasztásával is üzenni akart. Azt akarta üzenni, hogy a köztársaság első polgára e két témát még a többinél is fontosabbnak tartja az ország értékrendje és hosszú távú jövője szempontjából. A második ok az volt, hogy Elnök Úr semmiképpen sem akart abba a hibába esni, hogy egy kormányprogramhoz akár csak hasonló komplexitású munkát tesz/tetet le az asztalra. Ez súlyos szereptévesztés lett volna a részéről, amelynek súlyával ő a magyar alkotmány alapos ismerőjeként különösképpen tisztában van. A harmadik ok ezeknél jóval prózaibb volt. A „bölcsek” és a szakértők rengeteg más munkájuk mellett hobbiból, a szabadidejükben dolgoztak. Emiatt is igyekeztünk határozottan megszabni munkánk korlátait, mert különben beleszakadtunk volna a munkába.

Utolsó elemként „GN” hozzászólásából szeretném azt kiemelni, hogy a motiváció felkeltése nem az átadott tudásmennyiséget korlátozó, hanem éppen ellenkezőleg, növelő erő. Az az idő, amelyet a tanár „elpazarol” akkor, amikor a diákokkal beszélget, közös feladatot old meg, stb. stb. busásan megtérül, mert az élővé, megérintetté vált diák utána beissza az ismereteket, mint a szivacs. No de erről többet majd pénteken…

Válaszok (2)

„bkinga”-nak (és „Gyoma”-nak) teljesen igaza van abban, hogy az oktatáspolitikának a magyarság egészére ki kell terjednie. Ugyanakkor az oktatáspolitika nem minden eleme lehet közös, hiszen pl. az iskolák fenntartói, jogi környezete, stb. nagyon más. Ennek ellenére a személet fontos, és az egymást megismerő alkalmak még ennél is fontosabbak. Elnézést mindenkitől, hogy ezt a különösen kiemelendő területet az összefoglalóban nem említettem. Amikor ekkora a baj, mint a magyar oktatás sok szegmensében, akkor az ember hajlamos arra koncentrálni.

„Gregory” (valamint „Gyoma”, „Juhász Ildikó” és mások) a motiváltságot helyezi a középpontba, és igaza van. Annyira igazatok van kedves barátaim, hogy elhatároztam, hogy egy teljes blogbejegyzést fogok a motiváltság formáinak szentelni a közeli jövőben. Már az a néhány forrás, amit felsoroltatok, igen jó kezdet. Ha bárki még segítene a hozzászólók közül abban, hogy mi motiválhat ma egy jó tanárt, azt nagyon megköszönném.


NAGYON köszönöm „kia”-nak, hogy kiemelte a könyvünk távolságtartó, elemző hangvételét, azt hogy „hiányzik belőle az aktivista furor”. Valóban hiányzik. És valóban én is pontosan ezt tartom az egyik legnagyobb értékének. Az előkészítés során ennek megőrzésére mentek el a legtöbb csatáim. Örülök, hogy kitartottam.


Utolsó megjegyzésként GRATULÁLOK minden hozzászólónak. Erre a bejegyzésre adott válaszaikkal igazolták, hogy nemcsak velem, hanem egymással is pontosan ugyanazzal a tiszteletet adó, a másik véleményére kíváncsi alapállással tudnak vitatkozni. Hogy ez természetes? Tetszettek már más blogok hozzászólásait megnézni??? Hölgyeim és uraim, srácok! Itt mi trendet szabunk. Egy viselhetőbb Magyarország új trendjét.