Hogyan lehetne újjáépíteni a magyar oktatás egész rendszerét?
Avagy: Mire jutottunk a Bölcsek Tanácsában az elmúlt másfél év alatt?
Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Milyen körülmények változtatták meg az oktatás iránti igényeket világszerte az elmúlt évtizedekben? Legfontosabb hatásokként az információrobbanás, az emberi kapcsolatrendszer gyökeres átalakulása és az értékrend elbizonytalanodása említhetők. Hazánkban a rendszerváltás után a fentiekhez a fokozódó társadalmi differenciálódás, az iskolai demográfiai hullámzás és a pedagógus pálya leértékelődése járult hozzá.

A magyar oktatási rendszer az elmúlt harminc évben olyan gyors változássorozaton ment keresztül, amelynek igényei és elképzelései az oktatási rendszert kiérleletlenül, összecsiszolatlanul, sok esetben egymásnak részben ellentmondó hullámokban érték el. Ráadásul a változások elvárt üteme a legtöbb esetben illuzórikusan gyors volt. E hatások miatt az oktatási rendszert nem toldozni-foldozni, hanem alapjaitól újjáépíteni kell.

Az oktatási rendszer újjáépítésében a kiváló pedagógusok számának növelése képezi az első és legfontosabb prioritást. Olyan hosszú távú, kiszámítható, stabilitást garantáló oktatáspolitika kell, amely újra-integrálja a magyar oktatás rendszerét. Ennek javasolt részletei itt találhatók. Ha kitartóak és következetesek leszünk az oktatást jobbító munkánkban, akkor a magyar iskola az a hely lesz, ahová öröm járni, és ahol szeretetteljes értékrend honol. Az oktatás kiemelt fejlesztése a válságból való kilábalás hosszú távú nemzetstratégiájának egyik legfontosabb eleme, olyan közügy, amelyben az aktív részvétel minden érintett – végső soron az egész magyar társadalom – közös feladata.

 

A bejegyzés folytatása ITT olvasható.

 

 

Másfél évvel ezelőtt, 2008 nyarának a végén kért fel Sólyom László köztársasági elnök úr arra, hogy vegyek részt a 2008. november 25-én hivatalosan is megalakult Bölcsek Tanácsa munkájában. Elnök úr két feladatot tűzött a Tanács négy tagja, Eva Joly, Fodor István, Lámfalussy Sándor és jómagam elé: szakértők bevonásával gondoljuk át azt, hogy hogyan lehetne az oktatás színvonalát sokkal jobbá tenni annál, mint amilyen ma, és fogalmazzunk meg egy olyan koncepciót, amely sikert hozhat a korrupció ellenes küzdelemben. Elnök úr azért éppen ezt a két témát emelte ki a legfontosabb kérdések sokasága közül, mert az oktatás javítását a jövő érdekében vett legfontosabb munkának, olyan szárnynak tartja, amely a felíveléshez nélkülözhetetlen. Másfelől, elnök úr az utóbbi években különösen eluralkodott korrupciót a legsúlyosabb tehernek jelölte meg, amely lehúz minden olyan tettet és tervet, amely egy sikeresebb, egy élhetőbb országot akar. E blogbejegyzés közzétételének napján, 2010. január 29-én mutattuk be a nyilvánosságnak az elkészült munkát, a „Szárny és Teher” című könyvet, amely itt tölthető le.

Az oktatás jövőjét megfogalmazó elképzelés létrejöttében száznál is többen vettek részt. Közülük is fontos kiemelnem azt a tíz embert (Barlai Róbertnét, Csovcsics Erikát, Farkas Anikót, Józsa Tamást, Nagy Attilát, Ónodi Szabolcsot, Réti Mónikát, Szebedy Tast, Szilágyi Imrénét és Villányi Györgynét), akik az oktatási munkabizottság tagjaként nagyon sok munkával segítették a gondolatok csiszolódását. A bizottság tagjainak életrajza itt olvasható. A munka kezdetén érvényes életrajzokból is látszik, hogy a segítőtársak túlnyomó többségükben nem az oktatást kutató szakemberekből, hanem az oktatás eredményét a bőrükön elszenvedő pedagógusokból, igazgatókból, egyetemi hallgatóból álltak. Ez szándékos volt. Kiemelt fontosságúnak tartottam, hogy ne olyan zengzetes tervezeteket tegyünk le az asztalra, amelyek elvi alapja szilárd, csak egyetlen apró baj van velük: hogy megvalósíthatatlanok, hanem olyan elképzeléseket, amelyek képesek voltak keresztüljutni az oktatás napi gyakorlatát jól ismerő emberek szűrőjén. A bizottság tagjait számos más szakértő is segítette, akiknek háttéranyagai itt olvashatók. Végezetül fontos szót ejtenem arról a csaknem száz kollégáról, akik az anyag ilyen olyan részének, és formájának az átolvasása után véleményével megtiszteltek. Közülük igen sokan e blog olvasói és rendszeres hozzászólói, kedves barátaim is lettek. Nem kevés segítőm az index.hu portálon a Bölcsek Tanácsáról megjelent interjúm kapcsán jelentkezett. Az interjúban megadtam az email címemet is, amelyet azonban – szándékosan – a hosszú szövegfolyam végére rejtettem el. A „csel” bevált. Egyetlen egy kultúráltan gyűlölködő úr és egy békés őrült kivételével csak azok kerestek meg, akik végigolvasták a szöveget, és akiknek kiváló és jobbító mondanivalójuk volt. Nagyon köszönöm mindenkinek a megjegyzések ezreit! Már a munka elején világossá vált, hogy az oktatási rendszer egyik legnagyobb baja az, hogy túl bonyolult. Ebből is fakad, hogy nem áll össze a fejekben az, hogy amit az oktatás egyik szeletében megváltoztatok, az érint minden olyat is, ami látszólag nincsen összefüggésben vele. A komplex látásmód igényéből az is következett, hogy az elemzést és a javaslatot – a sok segítséget mind figyelembe véve – nekem egyedül kellett megírnom. Nem „spórolhattam meg” azt, hogy a sok ezer oldal és sok ezer vélemény ne álljon össze a fejemben valamelyest egységes egésszé. Hogy ez mennyire sikerült, annak a megítélését az elképzelést elolvasókra bízom.
 

A köztársasági elnök által megjelölt két tématerület közül én az oktatás munkáját koordináltam, ezért a továbbiakban ezzel kapcsolatban fogalmazok meg néhány, általam kulcsfontosságúnak tartott gondolatot. Nagyon fontosnak tartom azonban annak a hangsúlyozását, hogy az oktatás egy olyan komplex rendszer, amelyet csak egységében és nem kiragadott, ilyen-olyan részleteiben szabad szemlélni. Emiatt mindenkit arra bíztatok, hogy ne érje be azzal, amit én ebben a blog-bejegyzésben leírok, hanem olvassa el az elemzés egészét is, amely innen tölthető le. Fontos annak az említése is, hogy amikor „tanárt”, „tanulót” vagy „iskolát” írok, akkor a bölcsődétől az egyetemig minden oktatási intézményre gondolok.


Milyen körülmények változtatták meg az oktatás iránti igényeket világszerte az elmúlt évtizedekben? Három folyamatot emelek ki – kulcsszavakban:

  • az információrobbanást, amely nehezen meglelhető kinccsé tette az elmélyedést és a hiteles információt;
  • az emberi kapcsolatrendszer gyökeres átalakulását (közösségbomlás, cuccokkal fenntartott kapcsolatok az emberekkel és a természettel fenntartott kapcsolatok és a spiritualitás helyett)
  • és az értékrend elbizonytalanodását (a jogok és a kötelességek, a felelősség egyensúlyának megbomlása, fogyasztói társadalom, túlfogyasztási válság, mennyiség a minőség helyett).

Ezek a jelenségek összefüggenek. Az információrobbanás minták ezreit adja a néhány korábbi minta helyett. Ez és a régebbi, zártabb közösségek felbomlása igen fontos okai a kialakuló értékrendbeli bizonytalanságnak is.
 

Milyen körülmények változtatták meg az oktatás iránti igényeket hazánkban a rendszerváltás után? A nemzetközi trendek idehaza is érvényesültek. Nálunk a demokratikus átalakulás talán még nagyobb információrobbanást okozott annál, mint ami Nyugaton bekövetkezett. Az emberi kapcsolatrendszert és az értékrendet a rendszerváltás még sokkalta jobban szétzilálta, mint egy hasonló átalakulást át nem élő társadalomban. Jellemzővé vált a rövid távú, egyéni érdekek térhódítása a hosszú távú, közös boldogulás keresése kárára. A fentiek mellett három hazánkra jellemző folyamatot emelek ki – ismét csak kulcsszavakban:

  • fokozódó társadalmi differenciálódás (társadalmi ellentétek, kibeszéletlen frusztrációk, neheztelés, reménytelenség és kiúttalanság érzete: anómia)
  • iskolai demográfiai hullámzás (a közép- és felsőfokú oktatás erőltetett tömegesedését követő csökkenő létszámú korosztályok)
  • a pedagógus pálya leértékelődése (ördögi kör: egyre rosszabb pedagógusjelöltek, amelyek fokozzák a leértékelődést, amely elősegíti azt, hogy még rosszabb pedagógusjelöltek legyenek; az iskolai vezetők nem kellő felkészültsége).

A fenti hatások nyilvánvalóan ismét összefüggenek. A társadalmi differenciálódás fokozta az értékrendválságot, amely elmélyítette a társadalmi különbségeket. Mindkettő hozzájárult a pedagóguspálya leértékelődéséhez, amelyet a társadalmi problémáknak az iskolára tolódása, a felsőoktatás minőségének lecsúszása és az iskolai demográfiai hullámzás még csak tovább fokozott.

Növekvő szakadék alakult ki az elvárások és a teljesíthető/teljesített iskolai funkciók között. Az iskolával kapcsolatos elvárások megnőttek az elmúlt évtizedekben.
 

  • A tudást már nem csak átadni, rendszerbe foglalni kell, hanem működésében, alkalmazhatóságában élményszerűvé is kell tenni. Az információtenger miatt az iskola őrült versenybe keveredett a tanulói figyelemért.
  • Egyre inkább olyan egyéni fejlesztésre van szükség, amely a tanulók egyéni értékeit, tehetségét és egyedi hátrányait egyszerre veszi tekintetbe.
  • A társadalmi diszfunkciók helyretétele egyre inkább az iskolára tolódik (értékrendet kell adnia egy értékrendjében szétzilált társadalomban, közösséget kell teremtenie egy közösségeit jobbára elvesztett környezetben, stb.).

A fenti, növekvő elvárások mellett igen sok pedagógus veszélyesen túlterheltté, motiválatlanná, kiégetté vált. A pedagógusokat a szakma gyakorlásában túl kevés célzott, egyéni és hasznos segítség éri. Ebben a helyzetben sokuk még jóval kisebb elvárásoknak sem lenne képes eleget tenni.

A fenti igen nehéz helyzetet tovább tetézték az oktatás irányításában elkövetett hibák. Az oktatási rendszer hiányosságait az általunk készített összefoglalás a 31. és a 76. oldalai között részletezi. Melyek voltak e hibák közül a legnagyobbak?

  • A legfontosabb hiba az, hogy húsz év alatt sem alakult ki egy a koncepcionális és legalább fő elemeiben konszenzusos oktatási stratégia.
  • (Születtek hébe-hóba magukat stratégiának nevező dokumentumok, azonban ezek koherenciája is hagyott kívánnivalót maga után, és a megvalósításukban az ilyen-olyan-amolyan pontokból való „csemegézés” dominált.)
  • A stratégia hiányának különösen fájó pontja, hogy rendkívül tisztázatlan az oktatás irányításának és finanszírozásának teljes rendszere.
  • (Úgy teszünk, mintha az iskolák és a pedagógusok egyforma szinten teljesítenének, és egyformán kellene őket kezelni, pedig ez messze nincsen így. A normatíva nem veszi figyelembe az iskola helyzetét és a tanulók képzésének eltérő költségeit. A kiegészítő normatíváknak egyre barokkosabb rendszere pedig lassan már követhetetlenné vált. Hiányzik a rendszeres, megbízható, külső szakmai értékelés. Az, hogy kellő biztonsággal nem mutatunk rá arra, hogy mi jó és mi rossz, általános és megkülönböztetetlen bizalmatlanságként jelentkezik a pedagógusokkal szemben, ami óriási károkat okoz. A differenciálatlan kezelésmód és a [pszeudo]piaci viselkedés kikényszerítése pedig – szándékaival pontosan ellenkezően – az oktatási intézmények közötti differenciálódást segíti.)
  • A magyar iskolarendszer kudarc- és hátránycentrikus.
  • (Nem azt nézik az iskolák, hogy miben sikeres a tanuló, hanem azt, hogy miben sikertelen. Azzal, hogy a diákok hátrányos helyzetére koncentrálunk, rosszul szolgáljuk azt a jogos igényt, hogy a magyar oktatás méltányos legyen, mert a hátrányok középpontba helyezésével a diákot nem felemeljük, hanem újra és újra tudatosítva a tanáraiban és benne a hátrányos helyzetét, a hátrányai szintjére húzzuk le.)

A magyar felsőoktatást egymást követő hullámokban érte el a kampányszerűen végrehajtott a.) tömegesedés; b.) intézményi összevonás; c.) normatív finanszírozás; d.) bolognai típusú képzés és e.) felvételi rendszer változás. A beérkező hallgatók tudásszintje drámaian csökkent. Ennek egyik fontos oka, hogy a jelenlegi érettségi/felvételi rendszer nem a teljesítésre, hanem a teljesítményminimumon maximalizálható felvételi pontszám megszerzésére ösztönöz. E hatások összessége miatt a magyar felsőoktatás minősége számottevően romlott. A magyarországi diplomák értéke erősen differenciálódott, mára sokuk versenyképtelenné és hiteltelenné vált. A képzés szerkezete – különösen a bolognai átalakítás miatt – sokhelyütt indokolatlanul szétdarabolódott, aránytalan. A ténylegesen megvalósuló képzés minősége nem ellenőrzött. A felsőoktatás jelentős része mind hazai, mind nemzetközi méretekben a küldő és a fogadó intézményektől elzártan működik. A felsőoktatási intézményrendszernek mind az irányítási rendje, mind pedig (különösen aggasztóan) a finanszírozási struktúrája nem mérsékli, hanem erősíti a fenti káros hatásokat. A fentiek összegzéseként: a felsőoktatás egészét tekintve ma Magyarországon vészhelyzet van.

Hogyan lehetne a magyar oktatás mai, minden kiváló egyéni teljesítmény ellenére összességében nem túl rózsás helyzetét gyökeresen megváltoztatni? Az első és legfontosabb megjegyzés, hogy az oktatási rendszert nem toldozni-foldozni, hanem alapjaitól újjáépíteni kell.

Amikor ezt mondtuk, az eszünkbe idéztük Heller Ágnes gondolatait arról, hogy hagyjuk végre abba a helyzetet nem pontosan leíró, túl nagy szavak egymást túllicitáló kiabálását. Az „újjáépítés” tehát nem azért szerepel itt, mert „jól hangzik”, és nem azért, mert „ütős”, hanem azért, mert egyértelművé vált a számunkra, hogy a magyar oktatási rendszer az elmúlt harminc évben olyan gyors változássorozaton ment keresztül, amelynek igényei és elképzelései az oktatási rendszert kiérleletlenül, összecsiszolatlanul, sok esetben egymásnak részben ellentmondó hullámokban érték el. Ráadásul a változások elvárt üteme a legtöbb esetben illuzórikusan gyors volt. E hatások miatt a kialakult állapot mindennek nevezhető, csak rendszernek nem.

Az oktatási rendszer újjáépítésének legfontosabb elemeit az általunk készített összefoglalás a 82. és a 115. oldalai között részletezi. Melyek ezek közül a legfontosabbak?
 
A kiváló pedagógus AZ ELSŐ. Nagyon fontos, hogy a pedagógusképzés a felsőoktatás elitképzése legyen, ahova nem a hallgatók alsó 10-15%-a (mint jelenleg), hanem a felső 5%-uk jelentkezik.

(A tanárképzés van a legnagyobb válságban. A változását a valóban tanári pályára képzettek számának a tényleges kereslethez igazításával, kiemelt ösztöndíjjal, garantált állással, osztatlan ötéves + gyakorlati idős képzéssel lehetne megoldani.)

A pályán lévő pedagógusok sokrétű segítése szükséges.

(Ezt a teljesítmények megfelelő értékelésével és fokozott anyagi elismerésével, a pályára nem valók kíméletes és fokozatos eltanácsolásával, mentorálással, hálózatképző szakfelügyeleti rendszerrel, a tanártovábbképzés minőségének javításával, a tankönyv és taneszköz-politika megváltoztatásával lehet elérni.)

 

Hosszú távú, kiszámítható, stabilitást garantáló oktatáspolitika kell, amely a minőség javítását, valamint egy érték- és sikercentrikus iskola kialakítását helyezi a középpontba.

Az oktatási rendszer integrációja szükséges.

(Rendszeres, külső, komplex szakmai értékeléssel; a „kiváló” és a „leszakadó” iskolák külön kezelésével mind a jogosítványok, mind a pénzgazdálkodás, mind a finanszírozás és fejlesztés formái terén. – Így például a leszakadó iskoláknak célzott, mentorált segítés javasolt: odahelyezett igazgatóval; kiváló és ezért külön megfizetett tanárokkal; kötött tanmenettel; kötötten felhasználható tan- és pénzeszközökkel. A kiváló iskoláknak pedig még a jelenleginél is nagyobb szabadság indokolt, és a fejlődésükhöz pedig – a csak nekik szóló – pályázatok. Egy ilyen rendszerrel érhetjük azt el, hogy egyre több és több iskola tartozhasson a kiváló kategóriába.)


Sajnálom, hogy 33 oldalnyi javaslatot a lényeg kiemelésének igénye miatt egyetlen bekezdésbe kellett tömörítenem. Elnézést azoktól, akik esetleg az itt leírtakat nem értenék, vagy üresnek tartanák. Kérem őket, hogy olvassák el az eredeti, teljes változatot.


A javasolt változtatások csak hosszú távon, tíz, illetve húsz éves távlatban hoznak majd sikert. Ha kitartóak és következetesek leszünk az oktatást jobbító munkánkban, akkor a magyar iskola az a hely lesz, ahová öröm járni, és ahol szeretetteljes értékrend honol. Hazánkban a térség leghatékonyabb és nem a legolcsóbb oktatási rendszerét kell létrehozni a következő 10-20 évben. Csak a sokkal magasabb színvonalú nevelés és oktatás felé való garantált elmozdulással tudjuk indokolni azt, hogy az országnak még ebben a válságterhes időszakában is többet kell áldoznia az oktatásra. Az oktatás kiemelt fejlesztése a válságból való kilábalás hosszú távú nemzetstratégiájának egyik legfontosabb eleme, olyan közügy, amelyben az aktív részvétel minden érintett – végső soron az egész magyar társadalom – közös feladata.

Befejezésül szeretnék köszönetet mondani minden, a munkáját áldozatosan végző pedagógusnak. Ők képezik azt a kincset, amelyre az oktatás megújításában bizton (de nem kizsákmányolva!) építhetünk. Örömmel várom a tisztelt Olvasók értő hozzászólásait, és annak megfogalmazását, hogy miben látják a saját szerepüket az oktatás megjavításában.
 
 

A bejegyzés folytatása ITT olvasható.

 

Kapcsolódó interjúk, riportok:

index.hu
nol.hu
fn.hu
MR1 Kossuth Rádió
Az interjú alatt elhangzó zeneszámok a következő művekből vett - kedvenc - részletek:
           Haydn: Chello concerto
           Mendelssohn: Paulus - Rezitativ Mit Chor
           Bach: Goldberg variations No.15
           Dvorak: Stabat Mater - Eja Mater, fons amoris

 

 Válaszok (1)


Az első szó a köszöneté. Nagyon köszönöm minden hozzászólónak az értékes ötleteket, a kiváló meglátásokat. Elnök Úrtól pénteken a Bölcsek Tanácsa tagjai és a szakértők egy személyes emléket is kaptak, a baloldalon látható ezüstérmet aláírásával és a másik oldalán a Sándor Palota képével. Mivel az, amit leírtam az oktatási anyagban még a szakértői bizottság tagján túlmenően is rengeteg ember munkáját, élettapasztalatát összegezte, hadd osszam meg mindannyiótokkal ilyenformán ezt az érmet, hiszen mindenki érdemel belőle egy kicsit.

„vincenzio”-nak teljesen igaza van abban, hogy az oktatás nem egy izolált akvárium, avagy (sajnos a legtöbb helyen pláne) nem egy oázis a sivatag közepén. Egy hasonló gondolatot járt körbe, amikor a többi társadalmi terület elemzésének hiányát tette szóvá Nagy N. Péter a „Teknősök bölcsessége” című cikkében. A témák és a háttérelemzés további bővítésének három fontos ok szabott határt. Ezek közül az első az volt, hogy Elnök Úr a két téma kiválasztásával is üzenni akart. Azt akarta üzenni, hogy a köztársaság első polgára e két témát még a többinél is fontosabbnak tartja az ország értékrendje és hosszú távú jövője szempontjából. A második ok az volt, hogy Elnök Úr semmiképpen sem akart abba a hibába esni, hogy egy kormányprogramhoz akár csak hasonló komplexitású munkát tesz/tetet le az asztalra. Ez súlyos szereptévesztés lett volna a részéről, amelynek súlyával ő a magyar alkotmány alapos ismerőjeként különösképpen tisztában van. A harmadik ok ezeknél jóval prózaibb volt. A „bölcsek” és a szakértők rengeteg más munkájuk mellett hobbiból, a szabadidejükben dolgoztak. Emiatt is igyekeztünk határozottan megszabni munkánk korlátait, mert különben beleszakadtunk volna a munkába.

Utolsó elemként „GN” hozzászólásából szeretném azt kiemelni, hogy a motiváció felkeltése nem az átadott tudásmennyiséget korlátozó, hanem éppen ellenkezőleg, növelő erő. Az az idő, amelyet a tanár „elpazarol” akkor, amikor a diákokkal beszélget, közös feladatot old meg, stb. stb. busásan megtérül, mert az élővé, megérintetté vált diák utána beissza az ismereteket, mint a szivacs. No de erről többet majd pénteken…

 

 

Válaszok (2)

 

„bkinga”-nak (és „Gyoma”-nak) teljesen igaza van abban, hogy az oktatáspolitikának a magyarság egészére ki kell terjednie. Ugyanakkor az oktatáspolitika nem minden eleme lehet közös, hiszen pl. az iskolák fenntartói, jogi környezete, stb. nagyon más. Ennek ellenére a személet fontos, és az egymást megismerő alkalmak még ennél is fontosabbak. Elnézést mindenkitől, hogy ezt a különösen kiemelendő területet az összefoglalóban nem említettem. Amikor ekkora a baj, mint a magyar oktatás sok szegmensében, akkor az ember hajlamos arra koncentrálni.

„Gregory” (valamint „Gyoma”, „Juhász Ildikó” és mások) a motiváltságot helyezi a középpontba, és igaza van. Annyira igazatok van kedves barátaim, hogy elhatároztam, hogy egy teljes blogbejegyzést fogok a motiváltság formáinak szentelni a közeli jövőben. Már az a néhány forrás, amit felsoroltatok, igen jó kezdet. Ha bárki még segítene a hozzászólók közül abban, hogy mi motiválhat ma egy jó tanárt, azt nagyon megköszönném.


NAGYON köszönöm „kia”-nak, hogy kiemelte a könyvünk távolságtartó, elemző hangvételét, azt hogy „hiányzik belőle az aktivista furor”. Valóban hiányzik. És valóban én is pontosan ezt tartom az egyik legnagyobb értékének. Az előkészítés során ennek megőrzésére mentek el a legtöbb csatáim. Örülök, hogy kitartottam.


Utolsó megjegyzésként GRATULÁLOK minden hozzászólónak. Erre a bejegyzésre adott válaszaikkal igazolták, hogy nemcsak velem, hanem egymással is pontosan ugyanazzal a tiszteletet adó, a másik véleményére kíváncsi alapállással tudnak vitatkozni. Hogy ez természetes? Tetszettek már más blogok hozzászólásait megnézni??? Hölgyeim és uraim, srácok! Itt mi trendet szabunk. Egy viselhetőbb Magyarország új trendjét.
 

 

 

Megosztás

Hozzászólások

Elmondanunk könnyebb, megcsinálnunk nehezebb. Véleményem szerint egyszerű emberi tulajdonságokon múlnak az élet legnagyobb dolgai is: becsület, tevőlegesség, alaposság, fejlődőképesség, nyitottság stb. Ilyenek-e a vezetőink, vagy mivel őket magunk közül válasszuk, ilyenek vagyunk-e mi magunk? Ugyanis az oktatás korántsem csak az iskolában zajlik, hanem a családban, a baráti körben stb.
Nehéz ehhez hozzászólni, hiszen hosszú, sokszor átgondolt és kemény munka árán született írásról van szó, aminek a kivonata tulajdonképpen ez a blogbejegyzés. Én is csak azt tudom leírni, hogy mi keringett a fejemben, amikor az olvasás végére értem. Arra gondolok, hogy egy oktatási rendszer, egy iskola, egy pedagógus csak akkor lehet igazán hatékony, ha az oktatni/nevelni kívánt személyt (legyen ez kiscsoportos ovis, általános-/középiskolás diák, vagy éppen egyetemi hallgató) meg tudja érinteni. -> Ne azt nevezzük ki problémának, hogy a gyerek egész nap a playstation előtt ül, hanem azt, hogy miért nincs semmiféle inger a környezetében, ami jobban lekötné a playstation-nél és ami alternatíva lenne számára?! Én hiszek benne, hogy lehet úgy oktatni, hogy a gyereket jobban érdekelje a suli és a lecke, mint a Mortal Kombat 3. Ha egy diák kap valamit (valami nagyon nehezen szavakba önthetőt) az iskolában, amire igénye van, egy olyan szellemi, vagy érzelmi pluszt, legalább egy olyan kiemelkedő pedagódus-személyiséget, akinek minden mozzanata példaértékűvé tud válni számára és akinek az iránymutatásait szinte vakon meri követni, akkor az a diák talál egy fonalat, aminek mentén az egész életét elkezdheti építeni és ennek az építkezésnek a lépései örömet okoznak már egy egészen pici gyereknek is. Ezt az örömet kell megtalálniuk. Én azt hiszem, hogy az ilyen pedagógus egyelőre a jelen oktatási rendszerben a legfelsőbb szinteken, a megbízható színvonalon működő iskolákban is ritka. Nem is tudom jól elmagyarázni a helyzetet, de saját magamon vettem észre, hogy bizonyos oktatóim (főként már az egyetemen) olyan komoly hatást tudnak (tudtak) rám gyakorolni, hogy teljesen megváltozott a gondolkodásmódom például egy adott szakmáról, illetve teljesen bele tudtam pörögni egy bizonyos tantárgyba (aminek kapcsán ilyen oktatóval találkozom) és magasan jobban is teljesítettem ezekből. (Teljesen rossz és idétlen hasonlattal élve ez kb. olyan, mint amikor az ember első látásra szerelembe esik... Egyszer csak teljesen váratlanul meglátsz valakit ahogy dolgozik, ahogy beszél, ahogy gesztikulál, egyszerűen süt belőle az értelem, a lelkesedés, a lazaság és egyértelmű, hogy ő a Te embered és 5 perc alatt többet tudsz tőle tanulni, mint mástól fél év alatt...) Nem tudom én sem, hogy mitől függ, hogy melyik oktatóval (emberrel) kapcsolatban kezdem el ezt érezni (még az is lehet, hogy egyszerű szimpátiáról van szó?), de a tippem az, hogy tanár-diák kapcsolatban arra van szükség, hogy a pedagógus meg tudja mutatni a diáknak, hogy miért baromi jó az, amit ő tanít. Ehhez pedig több dolog is kell: egyrészt magának a pedagógusnak szenvedélyesen szeretnie kell azt, amit oktat és nagyon erősen hinnie kell benne, másrészt pedig ezt tudnia kell kommunikálni. Én személy szerint soha életemben nem szerettem a sótlan embereket (tanárban sem), akik mindig ugyanazokat a közhelyes viselkedésmintázatokat ismételgették teljesen kiszámítható módon, mégis ha visszaemlékszem volt tanáraimra, 10-ből 9 legalább ilyen volt. Ellenben az a tanár, aki energikus, van érzelmi intelligenciája és jól kommunikál, aki mindig tud meglepetést okozni, akivel csak úgy pörögnek az események, aki nagyon tud és ez érződik rajta, az valójában teljesen mindegy mit tanít, a diákok imádni fogják őt is és a tantárgyat is, ami pedig ebből következik: a diákok is ilyen szellemben nevelődnek fel és egyre szélesebb körben ez a szenvedélyes hozzállás fogja magát újratermelni. Ezek a tulajdonságok viszont nem igazán tanultóak, legalábbis szerintem. Ez már egy olyan dimenzió, ahol az egyéniség, a veleszületett adottságok legalább olyan fontosak, mint a tanulható és átadandó ismeretanyag elsajátításának a minősége és a szakma szabályainak precíz alkalmazása. Persze az is valószínű (és részben saját tapasztalat), hogy az a pedagógus, aki az egyik diák számára maga a megtestesült csoda, az a másik diáknak kevésbé szimpatikus és így tovább. Valószínűleg tehát az lenne a legideálisabb, ha alapvonalon egy nagyon erős színvonal lenne, amin ülnek az ilyen kirobban jó személyiségű tanárok. Ezeket a kirobbanóan jó személyiségeket azonban valahogy oda kell csábítani az oktatói pályára és itt visszakanyarodom oda, hogy elsők közt megoldandó feladatnak kell lennie a tanári pálya vonzóvá tétele. Egyszer valahol azt hallottam, hogy "ha nem vagy szenvedélyes, nem vagy jó szakember". Én ezzel nagyon egyetértek. Valamilyen módon ezt a lelkesedést kellene beleverni az emberek fejébe és akkor elkezdődhet valami minden egyes tanár-diák (szülő-gyermek, ember-ember, ...) kapcsolat szintjén... Én optimista vagyok. :) (Most, hogy ezt mind leírtam, rájöttem, hogy ez a hozzászólás talán még jobban lenne kapcsolható majd a következő "Milyen a jó tanár" című bejegyzéshez, de most már mindegy... Aki azt olvasni fogja, valószínű ezt is olvasta.)
Információáradat... Nemrég olvastam egy gyógyszerészi szaklapban egy amerikai felmérésről, amiben a modern világ egy fontos kihívásáról és problémájáról, a töménytelen mennyiségű elénk kerülő információ lehetséges káros hatásait elemezgették. Csak a saját mikrokörnyezetemben értelmezve a kérdést - a vizsgaidőszak végén - elgondolkodtató, hogy a magyar oktatásban (nálunk az egyetemen) mi a cél. Az a fajta reprodukciós készség, amit a jelesért elvárnak, majd egy vállveregetéssel nyugtázzák, hogy az ember ügyesen elsajátított egy vagy több könyvet és jegyzetet? Vagy inkább az a fajta kreativitás, ami új dolgok születését eredményezheti, és valóban fémjelzi az egyetem kutató, innovatív tevékenységét? Nemrég jártam egy kedves ismerősömnél, aki egy szomszédos országban tanul tolmács szakon, mellette diplomáciát és történelmet is tanul. Meglátogattam egy történelem szemináriumukat, amikor lehetőség volt kérdésre, egymással és a TANÁRRAL (én itt tanár alatt kísérőt, peidagógoszt, partnert értek) való értekezésre, vitára, számos kéz lendült a magasba, és javarészt kreatív kérdések hangzottak el, vitaindítók, amelyek azt eredményezték, hogy a beadandó szemináriumi dolgozat megírása alatt a hallgatók GONDOLKODTAK, véleményt formáltak. És KÉRDEZTEK. A kérdés = érdeklődés, többlet... (Hozzá kell tenni, hogy annak ellenére, hogy egyetemisták voltak, számomra teljesen meglepő volt a saját történelmükre vonatkozó tárgyi adatok jelentős hiánya, de ez mindig pótolható, erre vannak a könyvek.) Minőségi képzés, lehetőség az előrehaladásra... Részben a kreativitás ('új alkotása') vesszőparipánál maradva, tényleg örömmel tölt el, hogy van néhány szélharcos (?), korszakalkotó (?) tanáregyéniség a középiskolákban, akik képesek a gondolkodni tudás képességét a fejekbe préselni a tananyag mellett. Ez az a rendszer, amibe jelenleg jobban belelátok, és remélhetőleg nem csak az optimizmus vezérel az remélve, hogy a felsőoktatásban is megtalálhatók, ezek az úttörők, reformerek... :) A stabil (financiális) háttér biztonságérzetet kelt, azonban a a tényleges helyzet azt mutatja, hogy a felsőoktatás több sebből vérzik. Tényleg csak ezek az építőkockák hiányoznak? A ház csak akkor épül fel, ha van hozzá terv. A terv csak akkor készül el, ha van tudás és ész. A tudást akkor lehet kipipálni, ha az emberek fejében rend lesz...
Kedves Acaso, Mivel hiszem, hogy József Attilának abban igaza volt:a költő sose lódít, az igazat mondd,ne csak a valódit ! Javaslom meggondolni Stanislaw Lem Kiberiáda c. művéből a "HATODIK 2UTAZÁS"-t
Úgy tartom, hogy az életben nagyon sok dolog a társas interakció - "közös tánclépés" – eredménye. Mit akarok ezzel mondani? Az oktatás nem egyoldalú dolog. Nem csupán a pedagógus dolga. Ott van a befogadó, a diák, akit „taní-tani” kell(ene). „Egy misét megérne” utána nézni, hogy milyen állapotban vannak - milyen állapotba és miért olyanba kerültek az oktatás „elszenvedői”... A tőlem telhető legjobb jó szándékom mellett se tudok mit kezdeni azokkal, akik semmit se akarnak; hát még akkor, ha számításba veszem a saját gyarlóságaimat, tökéletlenségeimet... – meglátásom szerint ez is egy valós probléma. Akar-e a gyerek tanulni bármit is? Szélesebb látószögből nézve el kellene gondolkodni azon is, hogy az élettereinket/rendszereinket működtetők (bár sokan tagadják, hogy vannak ilyenek) mit szándékoznak tenni velünk, emberekkel. Milyen társadalmi, vallási, kulturális, politikai kerettörténetet kreálnak lelkivilágunkat meghatározó háttérzajként? Oktatáson meditálva hiba lenne kifelejteni azokat a körülményeket, melyek a szó szoros értelmében nincsenek összefüggésben az oktatással, mégis rendkívül nagy hatással vannak az oktatásra is és az élet összes területére is. Akváriumban – zárt rendszerben, zárt idő-tér ketrecből – a halak nem tudnak más vízbe menekülni, ha méreg csepp kerül a vízbe. A növendék halak együtt mérgeződnek a többi halacskával, és ha méreg halálos, akkor együtt pusztulnak el. A mi emberi idő-tér ketrecünket az elmúlt néhány és most nem csak az elmúlt 20+40 évre gondolok „becsülettel” mérgezték a félműveltek. Meg is van az eredménye! És nem lehet egyszerű víz és talaj cserével megoldani a gondot. Félek, igaza van annak a barátomnak, aki azt mondta, hogy öt nemzedéknek kell kihalni, hogy érezhető legyen a változás. Mit tudok tenni én a helyzet javítására? Egyszerre mindent és semmit vagy semmit és mindent. Semmit, mert csak egy porszem vagyok a nagy világegyetemben, másrészt mindent megteszek, ha rendbe rakom a saját (B-610) kisbolygómat, kigyomlálom a majomkenyérfákat, kipucolom a vulkánjaimat és megöntözöm a rózsámat. Élni, tenni a dolgomat, kötelességemet, kapcsolatba lenni a valósággal és egymással. Képesnek lenni elviselni az örömet és a bánatot, sikert és kudarcot, életet és a halált.
Vörösmarty szavaival: "Ez jó mulatság, férfi munka volt!" Nagyon remélem, hogy az össztársadalmi akarat egyszer ezt a kérdést ugyanolyan fontosnak fogja tartani, mint amilyen figyelem valóban megilleti, mert ez olyan ügy, amiben mindenkire egyetértésben van szükség. Én kevésbé vagyok optimista - csak remélni tudom, hogy a mindenkori politika és közmorál nem csinál fasírtot egy ilyen kezdeményezésből...
Köszönjük Péter a lelkiismeretes munkát Neked és a Tanács többi Tagjának is! Külön öröm számomra, hogy ingyenesen elérhetővé tettétek a könyvet, melyet , ahogy időm engedi, el is olvasok!
A leírtakhoz a következő hozzáfűzni valóim lennének:

- valóban elitté kell alakítani a tanárok képzését, ami magával hozza azt az igényt is, hogy nagyon jó egyetemi tanárok kellenek ahhoz, hogy átadhassák a szükséges tudást a leendő tanároknak! Az olyan egyetemi tanároknak pedig, ahogy Péter is leírta, más munkát ajánlani, akik hozzá nem értéssel és leginkább ismerősi körüknek köszönhetően taníthatnak ezekben az intézményekben. (számomra pl.: pozitív példát volt főiskolám: a szegedi Juhász Gyula Tan.képző Főiskola és annak tanárai nyújtottak)

A felsőoktatásban pedig jó lenne, ha visszavezetnék a szóbeli vizsgát, ami szűrőként funkcionálna.

- az iskolák fenttartásán úgy kellene változtatni, hogy az adott iskolába nem való tanulót el lehessen másikba, a képességeinek és beállítottságának megfelelően helyezni, ne legyen ekkora függőség a fejpénzektől, ne okozzon gondot, ha elmegy egy diák!

- (főleg a szakmát tanító) tanárokat egyúttal arra is fel kellene készíteni, hogy a különböző cégekkel, munkaadókkal való kapcsolattartás zökkenőmentes és hatékony legyen! Éppen minap beszélgettem szakképzős tanárral, aki újságolta, hogy néhány cég olyan, számukra már felesleges eszközöket adott (vagy adott volna) ingyen az iskolájának, amiket már kukába dobni akartak. Ha esetleg ez az átvétel valamiképp sikerült is (ha jól emlékszek, elszámolási probléma merült fel), akkor sem fejlődött ez a kapcsolat tovább, ami esetleg későbbi, újabb eszközök átvételét, vagy akár az oktatásba való besegítést, betanítást, végső soron az adott cégnél a diákoknak munkában való foglalkoztatottságát jelentette/jelenthette volna.

- és igen: a tanároknak is át kell esni egy szemléletváltáson, ahogy azt ebben a blogbejegyzésben is olvasható: ne (csak) a tanulók rossz oldalával törődjenek, hanem a pozitív részük kiemelésével. Az eredményorientált oktatás rendkívül rövidlátóvá tesz/tehet minden résztvevőt (tanuló-szülő-tanár).
Szerintem nem elég 5-8 év arra, hogy az alkalmatlan pedagógusok kikerüljenek a közoktatásból, felsőoktatásból. Kettő - három év azonban elegendő egy megfelelő rendszer kialakítására. Gondolok itt a pedagógusképzésre, az iskolában folyó munka ellenőrzésére, értékelésére. A finanszírozási, szervezési, irányítási, munkáltatási kérdésekre.
Az utóbbi napokban "intenzíven" találkoztam Csermely Péter értékrendjével: riport, interjú, majd..akaratom ellenére az erről alkotott véleményekbe is belefutottam. Mennyire megtanultunk kritizálni, mert mi mindenhez értünk. Könnyen kiragadunk összefüggésekből részleteket, új konstellációba helyezzük és felháborodunk. Félelmetes veszélye az, ha nem figyelmeztet a környezetünk, el is hisszük a téveszmére épített igazunkat. -Magyarország húsz-harminc év múlva széteshet- Népszabadság| 2010. január 29. "Az elemzésünk egyik nagyon fontos mondanivalója az volt, hogy az oktatási rendszert nem lehet kicsiny darabjaiban, a problémákat „szétszalámizva”, imitt-amott megjavítgatni." Az elmúlt évek oktatáspolitikájának legnagyobb hibája éppen ez a meggondolatlan szétaprózás volt. Azonnali, erőltetett integrációba kezdtünk- felkészületlenül. A szakképzés megújítása, a "tiszkesítés" rengeteg pénzforrást vont el a tényleges, hatékony, a piaci igényeket kielégítő szakképző tevékenységtől ....Sorolhatnám, hosszasan az "elhamarkodott intézkedések" sorát. Ugyancsak behozhatatlan hátrányt szenved el a magyar közoktatás a pedagógiai elmélet és a "végeken zajló" tényleges gyakorlat között egyre növekvő távolság miatt. A legnagyobb bűnnek még is azt tartom, hogy a (közösségi) nevelést teljesen háttérbe szorítottuk. Kialakult, kialakítottunk egy fejlődés-, és jövő ellenes nevelési környezetet. Elidegenedettek tanítványaink, magányosak, nincs kihez fordulni a problémáikkal....hiányzik az az értékrend-közvetítés, amivel értelmet/tartalmat kaphatnának az iskolákban eltöltött diákévek.
Fájdalmasan hiányzik a lényegi összefoglalóból és a hozzászólásokból a nemzetben való gondolkodás, pedig a magyarországi magyarok sorsa elszakíthatatlanul és szorosan kötődik a Magyarországon kívül élő magyarok sorsához. Egyik a másikat befolyásolja. Ezért nagyon fontosnak tartom, hogy egy olyan kérdésben, mint a magyar oktatáspolitika, nemzet szintjén gondolkodjunk és tervezzünk. Az egységes rendszerben való gondolkodás erőkoncentrációt jelent, amely megakadályozza a tagolással járó fölösleges energiapazarlást, és egy meghatározott irányba és céllal kanalizálja az erőforrásokat. Nem beszélve arról, hogy 10 millió helyett 14 millió értékhordozó fejlesztésével számolhatunk, ami a nemzetépítő alapozás szempontjából nem jelentéktelen szempont. És nem beszélve arról a tudati hatásról, ami a kárpátaljai, székelyföldi, délvidéki vagy burgenlandi magyar fiatal számára a Kárpát-medencei magyar oktatási rendszerben való egyenlő joggal való részvételt jelenti. Hogy Rá is pont úgy számítanak, mint bármelyik magyarra. Hogy Mindegyiknek feladata van a rendszeren belül. Ez hosszútávon lényegesen kezelné az elvándorlás és agyelszívás fokozódó problémáját is. Ebben az összefüggésben a határon túli magyarság oktatásának támogatása, mint olyan, értelmét veszíti, és helyébe az össszehangolt tervszerűség kerül. A nemzetben való gondolkodás az oktatáspolitikában annál is inkább indokolt, mert nem egészen 100 éve még így működött. Szemléletváltásra van szükség, a legfelsőbb, tervezői szinten. Nem a létező akadályokat kell nézni, hanem a megoldásokat kell keresni a cél megvalósulása érdekében. Székelyföldön 600 ezer magyar él. Amennyiben a nemzetépítés cselekvő részeseivé válhatnak, nemcsak, hogy lelassul, de megáll Székelyföld szórványosodása, és ezáltal az összmagyarság sorvadása. Tehát a nemzeti érdekünk megkívánja ennek a kiváló anyagnak a Kárpát-medencei szintű újraértelmezését és átdolgozását. A "magyar tudás, magyar hatalom" Klebelsberg-i megfogalmazás szellemében. Még visszatérek a témára, most csak röviden kívántam hozzászólni, az elutazásom előtt.
A határon túl élő magyarokkal kapcsolatban én is sokat gondolkoztam: szerintem közös kultúránk felé való érdeklődés hiánya is nagy problémát okoz, amit szintén lehetne kezelni az oktatáson keresztül. Ennek az érdeklődésnek a felkeltése, fenntartása és erősítése az itthon és külföldön élő magyarok esetében egyaránt fontos lenne. Viszont jelenleg úgy tapasztalom, hogy a mai iskolások körében ez a folyamat csökkenő tendenciát mutat. Ha lanyhul az érdeklődés (vehetünk akár bármi mást is példának), akkor az adott dolog értéke is csökken. Legalábbis erre jutottam, lehet, hogy nincs igazam. GyurisP
Már nagyon vártam ezt a blogbejegyzést, mert ez igazán egy olyan téma, amiben egyrészt tevékenyen részt tudok venni, másrészt aktív résztvevőként sok észrevétellel és megfigyeléssel rendelkezem. Abban mindenképp egyetértünk, hogy a pedagógusok képzésének színvonalát jelentős mértékben növelni kell. Emellett ugyanilyen fontos az is, hogy a motiváltságuk fennmaradjék, minél tovább. Motivációt számtalan körülményből lehet meríteni, Péter leginkább tehetségesnek ígérkező tanítványaiból szokott, de ismerek olyat is, aki inkább belső motivációból csinálja jól, amit csinál. Korábbi iskolámban találkoztam olyan esettel is, amikor az aktív tanári légkör motiválta az "újoncokat" a tanári karban. Én ebben a témakörben sem annyira a pedagógusképzés ideje alatt elhangzó ismeretek színvonalát, mint inkább a motiváció hiányát tartom a probléma fő forrásának. Persze valahol hallgatólagosan feltételezhető, hogy az "elit" pedagógusképzés magában foglalja a motiváltságot is, de ez külön is említést érdemel itt.

A legtöbb ötletet jónak tartom, és őszintén szólva nagyon sajnálom, hogy nem született meg egy ilyen jellegű dokumentum már jóval korábban, amit megszívlelnek. (Vajon ezt elegen fogják megszívlelni?) Elég sok ismerősöm van, a legkülönfélébb karokról és egyetemekről, és azt kell mondjam, a felsőoktatásban valóban szemmel látható ostobaságok folynak. Abszurd és paradox jelenségeket lehet megfigyelni, melyek megnehezítik a tudás megszerzését, ahelyett, hogy megkönnyítenék azt. Bár az általános- és középfokú oktatásban nem igazán volt részem, csupán cserediákként töltöttem néhány hetet egy magyarországi középiskolában, de a csoporttársaim elmondásai alapján ott is hasonlóan ostoba energiapazarlás folyik. Fura, hogy ezt senki sem veszi észre, mikor emígy annyira nyilvánvaló :).

"bkinga": érdekes az elgondolásod, remélem, ezt valamikor még kifejted nekünk bővebben is. Azonban azt érdemes megjegyezni, hogy más országok oktatását igen nehéz bármilyen módon is befolyásolni. A határon túli oktatási intézmények javarészt az adott állam tanrendjét kötelesek követni, a pedagógusoknak vagy az adott államból kell kikerülnie, vagy esetenként elég macerás honosítási eljáráson kell átesniük, arról nem is beszélve, hogy honnan folyik be a pénz. Természetesen pályázatokkal, csereprogramokkal, talán még ösztöndíjakkal is lehet támogatni a határon túli iskolákat és a diákokat, viszont kérdéses, hogy az adott kisebbségi közösségnek ez mennyire segít, és mennyire járul hozzá a nemzet jólétéhez. Csak a példa kedvéért sok határon túli régióban nézhetnék ezt rossz szemmel is, könnyen származhatnának ebből gyűlölködések, félreértések.
Az oktatás komplex rendszer, vagyis bonyolult. Szervezettségét törvények, gazdasági szabályozók, szakmai előírások garantálják. Az anomáliák kiszűrésével, a tárgyi és személyi feltételek folyamatos biztosításával, ellenőrzéssel biztonságosan működtethető. Akkor hogyan eshetett bele a filoxéra? Az oktatást két felől szorongatják a nem teljesen diszciplinált viszonyok: egyrészt a területi-fejlettségbeli sajátosságok (alá kellett-e dúcolni a tornaterem födémjét, az énekkar elfogadja-e az olasz testvériskola kórusának meghívását, nem beszélve a provinciális jelenségek kusza dialektusairól), másrészt a társadalom-egészbe mégiscsak alrendszerként való illeszkedés ilyen-amolyan (az államrezonnal együtt hullámzó) következményei. Komplex rendszer, nagyon is, meg alrendszer. Sajnos kevés ismeretünk van arról a jelenbeli, elbúsult magyar társadalomról, amely vállára kellene hogy vegye ezt a nehéz palástot. Kolosi Tamásék 2004 körül publikálták (fél évtizede!) azt a látleletet, amely a válság előtti helyzetről tudósított. Azóta jelentek meg okos szociológiai tanulmányok, például az elhízásról, a dohányzásról és a boldogság hiányáról. Hm... Pedig micsoda gazdag televény ez a nagy ho-ho-horgászoknak, és micsoda csatatér a tudományos társadalomrajz gyakorló szanitécei számára, és mecsoda friss, gőzölgő "történelem", ha méltóztatnának kikubikolni belőle az éppen ránk tartozó ösmereteket. Az alrendszerek kondícióit meghatározandó. A Szárny és teher című kötet témaválasztása kitűnő: oktatásügy és korrupció. Az Elnök úr valami roppant fontos dologra irányította a figyelmet. Meg kell haladnunk azt a gondolkodást, amelyben a korrupció gazdasági ügynek, az oktatás viszont erkölcsi természetű, küldetéses elfoglaltságnak minősül. Fordítva: a korrupció morális kérdés, az oskola ügye meg csontra gazdaság. A kapitalizmusban a pénz és az egyéni érdek felhajtóereje sokat lendít(het) a közjón. Hogy mégis düledezik a világ, és kezd kiesni a feneke, az a pénz és a társadalmi értékrend egyszerre bekövetkező megingásával, illetve az egyéni érdekek trenden-kívüliségével, magára maradt torzságával függhet össze. Mondjuk... (Ezen kellene még dolgoznom öt-hat évet :) Itten csücsülünk egy szépreményű, fülig eladósodott országban, és töprengünk, hogy biztos értékrend híján (mégis) hogyan osszuk el a pénzt. Péter és munkatársai legnagyobb eredményének tartom, hogy javaslattételük szellemi természetű. Hiányzik belőle az aktivista furor. Azt hiszem, az írástudóknak pont ez a dolguk. Olyasmit érdemes mívelni, amit Szilasi László mondott a Dávidházi metszet-monográfiájára (Arany kritikusi örökségének értelmező újraolvasása kapcsán): akkora könyvet írt, hogy beszakad alatta az asztal. Namármost, függetlenül a nevezett asztalosipari termék folytonossági hibájától, ez így méltó. Lehet nem észre venni, egyre nagyobb kihagyásokkal dicsérgetni, halkuló tapssal behavazni, azért ez mostantól: van. Bizakodó vagyok, és ezen most nem vagyok hajlandó gondolkodni.
Bárcsak sokak számára fontos lenne az oktatás minősége ! És mi az ami rajtunk múlik ? Kikhez, milyen elvárá- sokhoz igazodik a tanár, a szülő , a gyerek ? A tanár nem lehet robotoló szellemi betanított munkás, aki a jövedelmét más tevékenységekből próbálja kiegészíteni. Tanári pályára csakis autonom személyiség alkal- mas, aki számára minden kötöttségen túl létezik egy óriási szabadság.mellyel embertársaival együttműköd- het. / Lelkesedést nem lehet erőszakkal kiváltani, inkább meg lehet fertőzni a lelkesedéssel ! / A jó példa lehet ragadós !
A tanárok motiváltságával kapcsolatban jutott eszembe: sok minden meghatározója van ennek, de sajnos pl. a tanulók hozzáállása, az ő motiváltságuk is befolyásolja azt (és akkor egy egymásra kölcsönösen ható kapcsolatot vélek felfedezni a tanárok és diákok motiváltságában :) )!
Pl.: valamelyik nap mesélték számtech-t tanító kollégáim, hogy info-tagozatos (!) tanulói a szükséges programokat otthon nem használják, éppen ezért nem tudnak sok mindent, ebből adódoan ezért ő meg nem tud velük hatékonyan foglalkozni (= továbblépni az alapokra épülő témákra) és egy idő után ... belefárad, vagy nem tudom, hogy milyen szót használjak. Vagy az irodalom tanár esete: ha a kötelező olvasmányokat el sem olvassák tanulói, akkor hiába kezd el azokról a tanórákon foglalkozni, a diákok csak bámulnak (nem csoda), a tanár meg nem tudja megbeszélni velük a szükséges dolgokat (nem csoda...), esetenként flusztráltá válik (nem csoda).

Persze ezekből a példáimból sok minden kitűnhet, amikkel nem akarok most foglalkozni: a tanárok részéről van-e elegendő motiválás, jó módszerek használ-e, a tanuló tud-e otthon foglalkozni az iskolai dolgaival, vagy a családi háttere ezt nem teszi lehetővé...stb. Ha sikerül a tanuló érdeklődését felkelteni, akkor biztos, hogy tevékenyebb lesz, ami kihatással lehet a tanár hangulatára is és viszont, ha a magával ragadó módon tud tanítani, megfelelő attitűddel, akkor a diákok is jobban motiváltak.
A tanulók hozzáállását, mi motiválhatjuk:-) Ennek az interakciónak az origója, a legtöbb "helyzetben", mi magunk lehetünk. Minden érdeklődést felkeltő módszerünk, magával ragad(hat)ja a tanulókat. Más kérdésnek tekintem, hogy ma, mi lehet a forrása a tanári motivációnak, honnan merít(het) erőt a hétköznapok kritikus pedagógiai helyzetek megoldásához. Ha nincs megbecsülés, ha feszültség uralkodik bennünk, vagy a tantestületben, ha a vezető rossz "karmester", akkor észrevétlenül motiváció-vesztesek leszünk. Fenntarthatjuk ideig-óráig szakma- és hivatásszeretetből a lelkesedést, de nem a végtelenségig. Ilyenkor nekünk is "szükségünk" van/lenne egy "motivátorra". Nagyon hiányolom a magyar közoktatásból az esetmegbeszéléseket. Egyrészt a ventillálás miatt, másrészt, mert nagyon sokat tanulhatunk egymástól. A krízishelyzetek megelőzésének egyik leghatékonyabb módszere lehetne. Nem veszélyeztetne bennünket a kiégés, a megkeseredés. Az egymás módszereinek elismerése (a szakmai féltékenység helyett!), ugyancsak jó motiváló erővel bír!
vincenzo: "Élni, tenni a dolgomat, kötelességemet, kapcsolatba lenni a valósággal és egymással." a reflexszerű válaszunk: "Mi dolgunk a világon? küzdeni Erőnk szerint a legnemesbekért." persze itt ki kell fejtenünk, mit jelent ez ma, de ne felejtsük el, hogy ugyanott pár sorral előbb Vörösmarty ugyancsak: "Mi dolgunk a világon? küzdeni, És tápot adni lelki vágyainknak." Péter szövegéből pedig ez a legfontosabb: "Amikor ezt mondtuk, az eszünkbe idéztük Heller Ágnes gondolatait arról, hogy hagyjuk végre abba a helyzetet nem pontosan leíró, túl nagy szavak egymást túllicitáló kiabálását." "bkinga":-nak ugyancsak ugyanez a verse (http://esca.atomki.hu/~cserny/vers/vorosm/konyvtar.txt) Vörösmartynak: "Előttünk egy nemzetnek sorsa áll." S mély sűllyedésből nem "nemzetstratégiákkal" és "nemzetben való (felszínes) gondolkodással" kell kivívni, hanem fel kell mutatni a magyar nyelv erejét (példamutató módon pl. így: http://tudomany.civilradio.hu/foton.mp3) A természettudományokról szólva pedig a Radnóti Katalin által felvetett problémakört kell következetesen végigvezetni. http://www.nol.hu/belfold/20091224-azt_a_lecet_ugorjak_at__amit_elejuk_a... Emlékeztetni szeretnék a Simonyi A fizika kultúrtörténete c. művében 1978-ban idézett felvételi feladatlapra, miszerint egy 1690-ben élt művelt ifjú legfeljebb helyhiány miatt nem vettek volna fel 1976-ban az egyetemre. Ma meg több szempontból is rosszabb a helyzet. Az unalomig kivesézett fejkvóta és bolognai rendszerből eredő triviális hibák mellett eddig nem gondolkodtunk el eléggé a ma oktatott ismeretanyag korszerűségén. A kémiát és a fizikát biztosan a kőbalta fizikájával oktatja minden tanmenet, pedig ma már a kétéves gyerek is távitányítóval kezeli, pl. a villanyt. (Persze nem a leszakadt rétegekben és leszakadt országokban. Ráadásul a leszakított országokban is szétrombolódik a hagyományos kultúra. A maygar nyelvben még megvan az erő ... ) Pedig a tudomány által mára összeszedett tudás - igaz, hogy irdatlanul nagyobb mennyiségű az információ termelés, mint bármikor is a múltban - de azért sokkal egységesebb és kísérleti evidenciákkkal bizonyított világképet ad, mint "a régi görögök" spekulációi (amik akkor tudományos teljesítmények voltak). Persze ma látszólag nagyobb a társadalmi igény az irracionalizmusra, misztikus magyarázatokra, szcientológiai vallásokra. No, mert azokért nem kell megdolgozni. Meg kell értetni mindenkivel, hogy a tudásért bizony dolgozni és dolgoztatni kell. Az emberi munka általános megbecsülése és elismerése nélkül az oktatás szerepének és fontosságának elismertetése sem fog menni. A közreadott elemzés anyagokról szólva: kár, hogy hirtelenjében szinte ugyanaz az anyag szerepel "összefoglalásként" 119 olodalon, aztán a 224 oldalon és "háttérként" 287 oldalon, ......, ráadásul kellemetlenül formázott .pdf-ekben . Tudom én persze, hogy Ciceronak sem volt ideje rövid levelet írni a barátjának, s ezért elnézést is kért! Kevesebb, több lett volna. De így is köszönet érte. "vincenzo"-val egyetértve én is "Úgy tartom, hogy az életben nagyon sok dolog a társas interakció - "közös tánclépés" – eredménye." Azaz: a ma teremtődő új közösségekben kell megtanulni a tudástáncot járni, a tudás tánclépéseit átadni. A mai tizenévesek kapcsolatépítő és ismeretszerző országútja az Internet! Az ő közösségeik ott szerveződnek. Ott is kell oktatni őket! Fel kell találni a módját! Vörösmarty könyvtára, mára az Internet. Az Interneten épülő közösségek még botladoznak, mert a keresőmotorok (egyelőre) még a puszta reklám érdekei szerint "ingyen" dolgoznak - no nem mindenkinek, csak a fizetőképes vásárlók tömegének - illetve dehogy a vásárlóknak, hanem a profitéhes tőkének. S elhitetik, hogy munka nélkül közösségeket lehet összehozni. Ennek elemzése külön miséket érdemel. "vozparag"-nak igaza van: Ugyanis az oktatás korántsem csak az iskolában zajlik, hanem a családban, a baráti körben stb.
Kedves paligreg! Részben egyetértek: a netes közösségek vannak és alakulnak folyamatosan, a neten keresztül el lehet érni a kamaszokat, vagy bárki mást is, kapcsolatot építeni, de az ezen keresztül történő oktatást nem gondolom jó eszköznek, ugyanis sok mindent nem lehet tanítani ezzel a módszerrel. Bevallom, én nagyon még nem próbáltam, de már láttam pár távoktatás-próbálkozást, nem találom hatékonynak. Olyan tapasztalatom van már, hogy a tanuló adatbázisként használja a netet (mint ahogy sokan mások is), de pl. egy-egy témában összegyűjtött dolgot többen -tehát azért nem mindenki!- vágólapozáson kívül, amikor is a tartalmat látható módon, egyszerűen és gyorsan kimásolja valamilyen munkafelületre, mást nem csinál: nem tanulja, vagy memorizálja.
Ha meg pl. magyarázatra van szükség akár matekból, akár másból, nem biztos, hogy leírt/videóra felvett/egyéb módon neten keresztül el lehet magyarázni, habár a számítógépeknek erős oldaluk a reprezentáció.

Ezekkel természetesen nem általánosítani akarok.

"Ugyanis az oktatás korántsem csak az iskolában zajlik, hanem a családban, a baráti körben"
Gyuris P
gyoma: Ha együtt akarunk haladni a tanítványainkkal, akkor a lépések ütemét, mi magunknak is tartanunk kell. A távoktatásnak még alakulóban van a módszertana.Véleményem szerint, elsősorban a felnőttképzésben van nagyobb jelentősége. A tanuló irányításának elmaradása, valóban a mechanikus kimásolást eredményezheti. A kooperatív tanulási-tanítási módszerek már ezt kiküszöbölik. Vagy példaként: Keress olyan, a feladattal összefüggő ismeretet az interneten, amihez magyarázatra van szükséged. Nagyon sok lehetőség rejlik az internetes ismeretszerzésben....az tény, hogy a mi irányításunk szakszerűsége határozza meg a hasznosságát. "Ugyanis az oktatás korántsem csak az iskolában zajlik, hanem a családban, a baráti körben" Nem szőrszál-hasogatás, de elsősorban a nevelésre igaz!:-)
Tényleg vannak? ( én mondom, még nem nagy az ember, de képzeli ..... ) Egyelőre szertelenségek. Beszéljük meg, hogy mik a közösségek ismérvei. Ezeken belül a tanuló-, tanító-, iskola-, ..., kocsmai beszélgetőtársaság- közösségek specifikumai. Ezek hogyan változtak a történelemben, s hogyan alakulnak át az Internet világában? Egyáltalán nem a távoktatásra gondoltam. Az csak egy technikai részletelem. Hanem az ismeretek és a tudás terjesztésére. Sőt inkább terjedésére. Meg kell tanulnunk az igazi (nem messianisztikus) tudás terjedésének irányítását! A tudást ugyanis mindenki maga szerzi meg. Igazából egyedül. De mindenkinek szüksége van értő iránymutatásra, ahhoz hogy ne ismételje meg a felesleges tévelygéseket, merre érdemes menni. Hogyan lehet Interneten megvalósítani a szakköröket és önképző köröket? Vagy az egyetemek és akadémiák, valamint egyéb tudásmegőrző tudástermelő intézmények belső világában már vannak ilyenek? Greguss Pál U.i.: P =Petra?
Én 1977-1980 években általános iskolában tanítottam, kifejezetten sok problémám volt, tanártársaim tanács címén leginkább csak gúnyoltak. Az egyetlen jó szándékú tanácsot itt most közreadom: az egyetlen olyan kollégai tanács, amit segítő szándékból és nem megszégyenítési céllal kaptam. Így hangzott: "Te sose fogsz eredményt elérni a pedagógusi pályán, mert ragaszkodsz ahhoz a lelked mélyén élő téveszméhez, hogy azok az élőlények, akik ezekben a padokban ülnek, emberek.Vedd tudomásul, hogy elképzeléseddel szemben ezek itt pásztor és terelőkutya nélkül a legelőre kicsapott ridegbarmok, és sikeres leszel. Nos, ha egy ország 10-15 év közöti polgárai nem (kissé még éretlen ) emberek, hanem (pásztor és terelőkutya nélkül) a legelőre csapott ridegbarmok, Akkor ott nem az oktatás rendszerét kell megváltoztatni!
Kedves vasorrú bába!
Amellett, hogy egyetértek, nagyon örülök annak, hogy igyekszel e blog gondolatáramait a cselekedetek mezeje irányába visszaterelni.
Egyáltalán nem merítettük ki ezeket a "régi" témákat. Ideje újraolvasni, újraértékelni hozzászólásainkat, s újrafogalmazni, hogy mi a teendő?
Most.
Szerintem is a magyar közgondolkodás rendszerének az újrateremtése szükséges. Mégpedig úgy, hogy ne (csak) a saját szellemi, gondolati, politikai szekértáborának szónokoljon mindenki. Amennyire én látom, az elmúlt 90 év történelmében mintha mindig fontosabb lett volna a döglött lovak elleni harc, mint az előttünk álló valóságos feladatok gondjainak meghányása-vetése, a lehetséges változatok közötti választás okos elemzése. Pedig az ember sosem hivatkozhatna a mozgástér szűkösségére. Hisz épp azért kell igazából összedugni a fejeket. Nagy önfegyelem kell ahhoz, hogy a szűk átjárókon ne egyszerre próbáljon mindenki átzúdulni, egyszerre mindent átzúdítani.
Olvasva a hozzászólásokat , világossá válik, hogy ez a téma is magáról az életről szól. A rövidtávú haszonelvű "sikerek" és látszateredmények helyett egy hosszútávú út tervezéséről, melyre " erőnk szerint" alkalmassá kell válnunk.
Forrest Gump c. filmben az egyik kedvenc jelenetem, amikor az anyukája hozza/húzza haza az ifjú, immár frissen járógéppel megpatkolt Forrestet. A gyermeknek beakad a „lába” a kocsma előtti rácsba. A bent lévők kuncogni kezdenek. Az anyuka paprikásan megjegyzi: „Hogy ha az Isten igazságos lenne, minden kisfiúnak járógépet teremtene a lábára. . .” Néha érzem – bár rajtam is jelentkeznek a függőség tünetei – hogy ilyen járógép a számítógép a mi életünkbe. Nem értek egyet az internetes oktatással. Nem lehet interneten tanítani, oktatni. Sőt, vállalom azon véleményemet is, hogy bizonyos életkor alatt kifejezetten káros a számítógép, internet, tv, és különböző elektronikus kütyük, játékszerek. Egy egészséges nemzet, társadalom érdekében érdemes lenne végig gondolni az ezekhez való hozzáférés törvényi szabályozását, akárcsak ajánlások szintjén is. Persze, az is igaz, hogy néminemű jártasság hasznos a virtuális valóság dolgaiban is. De ez mégis csak egy „virtuális” valóság, tehát egy bizonytalan, törékeny, és személyre szabott „valóság”, rengeteg – legtöbbször érdektelen – információval, melyek igazság tartalmát nehéz ellenőrizni, de a hatásuk alól, ha befogadjuk őket, lehetetlen kivonni magunkat. Tere a féligazságok, hazugságok terjesztésének, emberek megvezetésének. Néha úgy érzem, hogy a számítógépnek is kijárna egy rikitó színű címke, mint a mezőgazdasági permetszereknek: >> VIGYÁZZ! MÉRGEZ(HET)! << Továbbá érdemes végig gondolni egy érdekes hasonlatot, amit épp Csermely Professzor Úr fogalmazott meg a mindentudás egyeteme előadásában: VIKINGEK! A vikingek eszméletlen lélekvesztőkön tettek meg nagy távolságokat. Hol vagyunk mi hozzájuk képest? Milyen vikingek volnánk/vagyunk, mikor a szomszédlánynak is számítógépen keresztül udvarol az ember??? Ezért azt mondom, hogy: KÖZVETLENÜL ÉLNI! ÉLNI, ÉLNI, ÉLNI! Ne értsetek félre, de ez a mi blog közösségünk is halott közösség. Eszmék, gondolatok kell, hogy ÉLETTÉ váljanak. Ha nem, akkor meddők vagyunk. Bármennyire is szépek és okosak, de MEDDŐK azaz HALOTTAK, vagy halálra ítéltek, végünket várók...! Meg kell tanulnunk járógép nélkül élni! A VALÓSÁGBAN! Állatbarát lévén nagyon fura érzéseim voltak, mikor természetes úton párosodni nem képes egyedeket emberi segítséggel termékenyítettek meg. Csodáltam a tudományt, mert számomra nagy élmény volt négyféle nagyításban látni binokuláris mikroszkóppal és a tv képernyőjén keresztül is az élő spermát. De: valahol mégiscsak az ember túlzott beavatkozásának a következménye ez a képtelen helyzet. Így érzem, látom picit az oktatást helyzetét is, amibe mindenféle „külső” tudományt bevontunk, hogy nem képes a küldetése beteljesítésére. Érdemes lenne megfontolni, hogy nem járnánk egy jobban, ha pici „vikingséget” vinnénk a rendszerbe a kakaó biztos számítógépek helyett.
Bocsánatot kérek! Tévedtem! A VIKINGES hasonlat nem a mindentudás egyetemében volt, hanem egy más előadásban, de Csermely Professzor Úr gondolata-hasonlata!
Kedves Vincenzino

Részben egyetértek hozzászólásoddal de szerintem a számítástechnika inkább segít a kapcsolatok fenntartásában. Igazi mély kapcsolatok kialakításában szerintem a számítógép nem a legmegfelelőbb eszköz és a személyes megismerés elengedhetetlen. Sajnos gyakoriak a felszínes kapcsolatok a "cyber"világban viszont az igazán mély kapcsolatokat fenn lehet tartani a számítógépek illetve a mobiltelefonok világán keresztül.
Félre értés ne essék a személyes kapcsolatokat nem képesek teljesen pótolni. Viszont a nagy távolságokat és időzónákat átívelő kapcsolattartássara az e-mail, vagy az azonnali üzenet közvetítő rendszerek is remekül alkalmasak.

Az oktatás szempontjából roppant érdekes kérdés az információ tengeréből megfejteni a számunkra valóban hasznos, releváns és igazakat. A pedagógiának a legfőbb feladata talán az hogy megtanítsa a releváns információ elkülönítését és megtalálását. Egy igazán jó cikk elolvasása vagy a wikipedia rendesen lektorált oldalainak a böngészése helytettesíthet egy jó tankönyvet is akár.
Személy szerinte a tudás demokratizálódásának és könnyebb hozzáférhetőségének tartom az internetet. A probléma persze ott van hogy nehéz megoldani a valódi és helyes tudást megatlálni . A pedagógusnak véleményem szerint ezért kell norma rendszert -értékközvetítést és persze vágyat a gondolkodásra átadnia.
Vágyat adni a diák kezébe a tudás megszerzésére és képességet az értelmezésére.
De vajon mikortól lesz alkalmas ennek a felfogására egy gyermeki elme anélkül hogy elragadná a virtuális valóság szele?
Erre nekem nincs jó válaszom. Talán a hozzászólóknak akadhat.
Köszönöm medozz! és folytatnám. Talán meg tudjuk győzni Vincenzino-t mély tévedéséről. Igenis a "szomszéd lány"-nyal való kapcsolatteremtésre is kiváló eszköz a számítógép, az Internet, a mobil telefon, mind ahogy az volt a múltban a cseléddel elküldött levélke, a leejtett kendő .... . A számítógépek káros címkézésére való felhívás emlékeztet engem a ludittákra (géprombolókra), vagy talán a Guttenberg galaxis alkotóelemeit is címkézni kellene, kellett volna annakidején? Sokan megpróbálták, de nem ment. Illetve csúnya dolgokhoz vezettek. S ugyanúgy, ahogy a könyvek által, a mai kultúra rögzítő, megőrző, átadó technológiák által is igenis megy előre a világ; Csakhogy az emberi életciklusokhoz mérve sokkal-sokkal gyorsabb ez a változás. Én 45 éve érettségiztem, s a következő öt évben nagyobb változások lesznek, mint amik azóta történtek. Fenntebb említettem a "mobil telefon"-t. A mai húsz év alattiak ezt a "mobil" jelzőt nem is értik. Az az alapértelmezés. Szó szerint a napjainkban mélyrehatóbb változások történnek, mint a telefon, a rádió, a TV, a személyi számítógép és magának az Internet-nek a megjelenése hozott az elmúlt évtizedekben. Nehezebb meglátni, mert a mostani változáshoz már nem tartozik egy újtípusú "kütyű" megjelenése. Ahhoz, hogy a wikipédia és hasonlók rendesen legyenek lektorálva, ahhoz az igazi tudományos közösségeknek kell(ene) rátapadniuk. Merthogy a tudás nem demokratikus megítélés alapja. Lásd blogvezérünknek Péternek a meritokráciáról tett megjegyzéseit! A virtuális valóság semmivel sem veszélyesebb, mint a lányregények romantikus képzelgéseinek tömkelege. Az internet valósága pedig nem is virtuális. Most télidőben a gyerekek pillanatok alatt szervezik össze a facebook-on a hétvégi valódi havas csúszkálásukat a valódi hegyi lejtőkön. Vagy a Szépművészeti Múzeumba nem megyünk sorbaállni a jegyért, hanem pillanatok alatt megvesszük (ha van még arra az időpontra, amikor ráérünk) másnapra, mert a hétvégére már elfogyott. Vagy a budaőrsi ping-pong versenyen döntőbe került rokon fiú meccsét egyidőben figyeljük végig minden előzetes programegyeztetés nélkül (öt perc sincs az amatőr huszonéveseknek a beregisztrálás az amatőr közvetítésbe asztalitenisz.hu), s drukkolunk. Látjuk, hogy még meg sem törölte az izzadtságot, s már mobilon gratulálunk is (látjuk). Már mi most itt blogozáskor mélyebb kapcsolatba kerül(het)ünk egymással, akár mint egy sportcsarnokban a meccsen, vagy tömegelőadáson! Tetszik nekem Péternek az a módszere, hogy beírja mikor jön a következő bejegyzése. Arra nevel, hogy mindennek ideje van. A meggondolásnak is, mielőtt válaszolnánk.
Látván, hogy mások szerint is fontos a motiváció, elgondolkodtam azon, vajon milyen forrásokból merítenek erőt az általam kiválónak tartott pedagógusok.

Arra jutottam, hogy - mint az élet minden területén - elsősorban belső motivációra van szükség. Ez a típusú motiváció valahol az adott terület iránt érzett mély tiszteleten és csodálaton alapul. Hinnünk kell abban, amiről beszélünk. Bűvöletben előadni káprázatos, hatalmas élmény. Nemcsak a hallgatóságnak, hanem főként az előadónak. Aki ezt egyszer megtapasztalja, az azután újra és újra akarja majd. Úgy gondolom, ez lehet az egyik legerősebb motiváció, viszont nem tudom, elsajátítható-e.

Az előző "típusú" motivációhoz hasonló az itt következő is, de valahol egy kicsit mégis más. Vannak személyek, akik egyszerűen szeretnek szerepelni. Szeretnek mesélni, mint a régi, bölcs öregek. Szeretik megosztani másokkal gondolataikat, tudásukat, eredményeiket. Én ezt épp emiatt önzetlen motivációnak nevezném, ha neveznem kellene bárhogyan is. Furcsa mód ez az önzetlenség ugyanakkor az egyén saját érdeke is, hiszen a szerepléssel, a meséléssel önmagának is örömet okoz, ez hajtja tovább. Egyébként saját tapasztalataim alapján a színészeket (főként az amatőr színészek) is részben ez motiválja a gyakorlásra, fellépéseikre. Persze, ez nem véletlen. A színészet és az oktatás közelebb van egymáshoz, mint hinnénk. Mindkét esetben "előadásról" beszélünk, nade ez most nem annyira fontos :).

Motiválhat a jól végzett munka gondolata is egy jó pedagógust. Aki szeret rendet hagyni maga után, aki szereti, ha a könyvek betűrendben sorakoznak a polcon, az valahol mindig keresi a rendet. A tanítás is rendrakás: a hallgatóság fejében. Persze ez már egy kicsit "gyengébb" motiváció, mint az előzők, de nem lehetünk állandóan tűzforrók, mert akkor bizony gyorsan kiégnénk. Az elvégzett munka öröme is fontos lehet.

Kreativitásunk kiélése különösen jó motiváció lehet. A pedagógusi pálya annyira tarka és színes, hogy bizonyosan nincs benne két egyforma nap. Az új módszerek keresése, kitalálása, felfedezése állandó örömet szerezhet. Egy megfelelő internetes tananyag megtalálása: boldogság. Egy oktatási szoftver megírása: óriási boldogság. És még sorolhatnám... De nyilván a legtöbben tudnák folytatni a sort.

A tanári pálya különleges ereje abban rejlik, hogy rengeteg másféle emberrel találkozhatunk. A sokszínűség persze nemcsak jót jelent, de vegyük észre, hogy jót is jelenthet. Egy kreatív diák segítése, támogatása, tanítása különös örömet szerezhet. Együtt észrevenni egy probléma megoldását, megnyerni egy versenyt, ezek mind felemelő pillanatok. Ráadásul a diákok felnőnek. Minden sikeres, díjakat besöprő embernek voltak tanárai. Még a Nobel-díjasoknak is :). Mindenki el tudja képzelni, milyen lehet az, mikor egykori legjobb diákunk áll ott a legnagyobb elismerések egyikének pulpitusán... De még enélkül is: nagyon sok értelmes és értékes gondolatot hallhatunk és kaphatunk a fiatalabbaktól.

Végül megemlíteném még a már korábban is említett környezeti hatást. Egy egészségesen versengő, egymást segítő, néha heccelő, viccelődő tanári kar minden pénzt megér. Más emberek öröme és jókedve ránk is motiválólag hathat. Sajnos a legtöbb helyen már régesrég nincs ilyen, de még ehhez hasonló légkör sem. Nem kéne ennek sem így lennie, mert vegyük észre: mindenkinek saját önző érdeke is mindez. Az egyik barátomnak nagyon igaza volt, mikor megállapította, hogy az önzetlenség ugyanolyan önző dolog, mint bármi más, amivel örömet okozunk önmagunknak :).

Bizonyosan kifelejtettem valamit, de sebaj, majd mások pótolják, vagy Péter az említett jövendőbeli cikkében... Igazából azok a tanárok, akiket becsülök és igazán tisztelek, valahol mindegyik itt felsorolt elemből tartalmaznak valamennyit. Némelyekből többet, másokból csak egy csipetnyit... Mégis azt kell mondjam, a belső motiváció a legfontosabb. A zseniálisnak, pedagógiai óriásoknak tekintett előadók mind tobzódtak ebben. Élvezték azt, amit csinálnak. Talán a sokat emlegetett elitképzés több olyan személyt sodorna tanári pályára, akiben ez a belső motiváció él. Én azonban inkább szeretnék abban hinni, hogy mindenkiben van egy kevés ebből, csak egyesekben nagyon csendes. De felébreszthető.
Visszatérek a nemzetben gondolkodás témakörére. Átolvastam az azóta megjelent válaszokat, köszönöm mindenkinek, akik az általam felvetett kérdéshez hozzászóltak. Péternek igaza van, szemléletváltásra van szükség, még hozzáteszem: döntéshozatali szinten. Ez a legfontosabb. Az akarat a gondolat megnyilvánulása. Ha ez létezik, a többi csak részletkérdés. Hogy ez mennyire igaz, hadd szemléltessem két konkrét példával. A Magyar Géniusz program keretén belül egységes rendszerben valósul meg a tehetséggondozás magyar iskolákban és gimnáziumokban, a Kárpát-medence szinjtén. Jelen pillanatban Magyarországon hangsúlyosabb a szerveződés, tehetségpontok tízein keresztül, azonban lassúbb ütemben ugyan, de kitartóan szerveződnek hasonló mintára a tehetséggondozás műhelyei Magyarország határain kívül, a magyarlakta területeken. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy a tehetséges magyar gyermekek és fiatalok tehetséggondozását egységes rendszerbe foglalva végezzük, annak minden előnyével együtt. Ez a nemzeti oktatáspolitika közoktatási szintjén megvalósuló konkrét programot jelentheti. A másik példa: a Pannonforrás Kárpát-medencei magyar felnőttképzési hálózat, amely egy tíz éve alakuló, folyamatosan fejlődő összetett oktatásszolgáltatási rendszer (http://www.pannonforras.hu). Célja a magyar munkaerő versenyképességének és ezáltal boldogulásának növelése a Kárpát-medencében. Magyarországi, felvidéki, kárpátaljai, délvidéki és erdélyi szakmai szervezetek, oktatási központok, felsőoktatási intézmények alkotják, egy jogilag szabályozott, egységes hálózatba tömörülve. Idén, burgenlandi szervezetek belépésével a Pannonforrás szakmai hálózat földrajzi értelemben is teljessé válik, a Kárpát-medence szintjén és nemzetinek határozza meg önmagát. Ez egy önszerveződő folyamat, és elsősorban a saját erőforrásaira támaszkodva valósítja meg szakmai programjait, ugyanakkor külső forrásokat használ fel a stratégiai építkezéshez. A hálózat keretén belül a szakmai fejlesztőműhelymunkák eredményeképpen a tananyagok, módszertani háttéranyagok, képzési programok valamint a jogszabályozási gyakorlatok Kárpát-medencei szintű összehangolása és egységes keretben történő kidolgozása valósul meg. Ennek a tevékenységnek az eredményeképpen 2009-ben, első ízben bonyolódtak felnőttképzési programok egységes rendszerben a Kárpát-medencében, ahhoz, hogy ez a folyamat 2010-től teljességében beinduljon és rendszeressé váljon. Két létező példát láthattunk tehát, amely a magyar nyelvű oktatás területén a nemzetben való gondolkodást helyezi előtérbe és ennek megfelelően működik. Most fontos lenne a civil társadalom és a szakma által elindított folyamatot az állampolitika szintjére emelni. Ugyanis a felnőttképzési központok, magániskolák, sajátos oktatási programok laza rendszerén keresztül, európai uniós források felhasználásával gyakorlattá lehet tenni a magyar nemzeti oktatás ügyét. Ehhez azonban kiemelt programokra van szükség, olyan pénzügyi finanszírozással, amely a felhasználhatóságot nem köti határokhoz, ahogy az jelen pillanatban történik. Erről nem Brüsszel, hanem a magyar kormány dönt.
Kiigazítás Az előző hozzászólásomban egy kiigazítást szeretnék eszközölni, éspedig a "Péternek igaza van, szemléletváltásra van szükség, még hozzáteszem: döntéshozatali szinten." helyett a "Péternek igaza van, a szemlélet nagyon fontos, és mégegyszer hangsúlyozom, szemléletváltásra van szükség, döntéshozatali szinten." Köszönettel, B. Kinga
Bocsi! A szerkesztés gombot használva csak egy hiányzó l betűt javítottam! Elnézést kérek az "újra moderáltatásért"!
Kedves Medozz és Paligreg! Köszönöm hozzá(m)szólásaitokat! Kétségtelen, hogy a számítógépes világ új lehetőségeket hordoz magában! Mégis úgy érzem, hogy addig, míg a felhasználó nem „ura” az új, virtuálisvalóságos információs technológiáknak, addig nagy a veszélye, hogy az eszközök az „áldásaik” mellett sokat fog ártani. Mire gondolok? Fejlődéslélektannal foglalkozó szakemberek állítják (de a saját tapasztalat is ezt igazolja), hogy az időelőtti számítógéppel való találkozás kifejezetten ártalmas a gyermek számára. Akadályozza mindazon készségek kialakulását, melyek szükségesek ahhoz, hogy a gyermekből kiegyensúlyozott felnőtt válhasson. Fiziológiailag és érzelmileg esetlenebbé teszi a gyermeket, aki a „valós” valóság helyett a „virtuális” valóságban cseperedik fel, szocializálódik, válik „felnőtté”. A tudás-tanulás legalapvetőbb készségeinek az elsajátításában – írás, olvasás, számolás – is hátrányt jelent a számítógépes oktatás. Személyes, ember-ember, ha úgy tetszik tanár-diák kapcsolat szükségeltetik annál inkább is, mert a gyermek-diák az érzelmi fejlődésének abban a korszakában van, amikor egy életre eldől, hogy kialakul nála a tudásvágy, vagy sem (persze későbbiek folyamán ez módosulhat, de az alapozás ekkor történik)! Kapcsolat és párkapcsolat: Csermely Professzor Úr hálózatokról szóló könyvében van egy kifejezés: A GYENGE kapcsolat. Meglátásom szerint a mi, blog kapcsolatunk, bár néha egy-egy téma megvitatása erős érzelmeket csalogat elő az ember lelkéből, mégiscsak gyenge kapcsolat. Rendkívül fontos a gyenge kapcsolat, de a PÁRKAPCSOLAT, és meglátásom szerint a szomszédlánynak való udvarlás az inkább egy erős kapcsolat felé mutató igyekezet, nem kivitelezhető a virtuális világ csatornáin. Kiinduló pontja egy szerelemnek „ad absurdum” lehet a virtuális világ, de az élettere nem! Koccintani egy pohár borral, megcsókolni a szerelmemet, megsimogatni az arcát nem tudom, csak személyesen! Bátorítani szeretnék mindenkit, hogy ha egy mód van rá, akkor szánjon időt a másik emberre míg él. Vannak helyzetek, amik nem élhetők meg másként, mint személyesen, és bár erőfeszítésbe és lemondásba kerül a részvétel, mégis ez az egyetlen módja, hogy emberként éljem meg az ÉLET ezen DOLGAIT. Végig gondolásra tudom ajánlani a HOOK c. filmet. Van, amit nem lehet pótolni se virtuálisan megoldani, csak személyesen, egyszerűen, emberien. Információ és tudásközlés: Francis Bacon a „Novum Organon” c. művében írja, hogy a tudás hatalom. Úgy érzem, (vagy legalább is nagyon remélem, vagy csak szeretném) hogy (talán) volt a világtörténelemnek, emberi történelmünknek olyan korszaka, amikor az ember kereste az IGAZságot és valós tudásra törekedett. Mostani világunkat úgy látom (és vannak emberek, akik azt mondják, hogy ez mindig így volt), hogy mindegy hogy igaz vagy sem, csak hír legyen. Majd különböző technikákkal, trükkökkel, módszerekkel manipulálható a társadalom és benne az egyén, az ember. Szép az elképzelés, hogy pl. a wikipedia és más információmegosztó, adatközlő pontok jönnek létre, de ezek túlnyomó része az egyén számára felesleges adathalmaz, bár az elérhetősége „tudással” kecsegtet, de mégsem az! Az igazság-valóság tartalmáról még nem is beszéltem, és akkor még ott van (mint mindenben) a hiba lehetősége. És a létezésének egy hosszabb-rövidebb áramszünet határt szabhat. Saját, izzadsággal megszerzett tudás és gyakorlat híján életképtelen vagyok. Márpedig úgy érzem, hogy az oktatásnak, tudásnak a valós életre kell „taní-tani”-ja. Kell, hogy a magyar társadalmunk és nemzetünk ÉLETKÉPES legyen. Kell – ahogy ez mindig is megvolt és a múltbéli és jelenbéli tudósaink igazolják – hogy az élet dolgaiban szerezzünk jártasságot. És ezt nem lehet másként, csak valóságosan, fáradságos munkával, megdolgozva érte. És az igyekezetünk helyességének nem az lesz a megmondója, hogy kik és hányan és mit mondanak az életstílusunkról, életmódunkról, hanem az, hogy ÉLETben – játékban maradunk, vagy sem.
Számítógépes oktatás feltétlen híveinek egy példabeszédet ajánlok a figyelmébe: Amikor baleset következtében az egyik török falu vezetője elveszítette a lábait, mankókkal kezdett járni. Egyre ügyesebben tudott menni, még táncolni is megtanult velük, sőt még kis piruetteket is rögtönzött szomszédjai szórakoztatására. A fejébe vette, hogy gyermekeit is megtanítja mankóval járni. Nemsokára a mankókon való járás státuszszimbólummá vált falujában, és nem tellett bele sok idő, mindenki így járkált. A negyedik nemzedék idejében már senki sem tudott mankó nélkül közlekedni. A falusi iskolában bevezették az „Elméleti és gyakorlati mankósság” című tantárgyat; a falusi kézművesek pedig híressé váltak az általuk készített mankók minősége folytán. Már arról is szó esett, hogy kifejlesztenek egy elektromos, akkuval üzemeltethető mankópárt. Egyszer azonban egy fiatal török mankózott a falu vénei elé azzal, hogy megtudja: miért kell mankókon járni, mikor Isten lábakat teremtett az embereknek. A véneket bosszantotta, hogy ez a suhanc náluk is bölcsebbnek képzeli magát, ezért elhatározták, hogy megleckéztetik. - Miért nem mutatod meg nekünk, hogy hogyan kell járni mankó nélkül? - Rendben van – kiáltotta a fiatalember. A következő vasárnap a falu főterére tervezték a bemutatót. Mindenki ott volt, amikor a fiatalember bemankózott a tér közepére, megállt egyenesen, és eldobta a mankóit. A tömegcsendben figyelte, amint bátran előrelépett, és arcra esett. Azzal aztán mindenki megerősödött abbéli hitében, hogy mankók nélkül lehetetlen járni.
Kedves Vincenzio! Csakhogy az internetes háló nem mankó, amivel sérült lábbal táncolunk, hanem parketta, táncterem, ahol táncolunk. Új táncfelület a parketta a döngölt földes csűr után. Már Téged is bevontunk ebbe a táncba, amikor a magyarság s az egyetemes kultúra épp aktuális sorskérdéseinek legfontossabikáról itt cserélünk eszmét! (Úgy jársz, mint Moliere polgára, aki nem is tudta, hogy világéletében prózában beszélt!) Légyszíves olvasd el mégegyszer mit írtunk Medozzal egybehangzóan, s nyisd ki füled a hallásra: szó sincs a hagyományos emberi közösségi kapcsolatok negligálásáról! A "számítógépes oktatás feltétlen hívei" kifejezés egyébként sértő, bántó és eleve elhatároló! A bölcsek tanácsának anyaga is sikerkövetésre, s nem kudarckerülésre, a pozitív példabeszédekre hív fel minket, amivel mélységesen egyetértek! A fiatal generációnak elsőosztályú tudás élményt kell adni. Akkor lesznek képesek ÉLETben maradni és benn maradni a játékban. S hogy ez mindenkihez el is jusson, arra soha nem látott lehetőség a világháló. Mint ahogy ez példaszerűen meg is történik in statu nascendi a legújabb tudás keletkezésekor az emberiség legnagyobb tudományos vállalkozásánál a Nagy Hadron Ütköztetőnél Genfben (http://videos.howstuffworks.com/ted-conferences/7618-colliding-particles... bocsi, ez angolul van, de szenzációs fiatalember (41 éves professzor, bár magyar szemmel nem látszik annyinak)) és az ott dolgozó kíváló ifjaink élőben közvetítik onnan az eseményeket twitteren, a világhálón! De mit is beszélek itt! Most villant fel emlékeimből: az ausztrálok iskolarendszerébe már rég megoldották a rádión keresztüli iskolát, oszt csak időnként jönnek össze személyesen! Ma már biztosan interneten csinálják! Aztán nem is a tanár - (gyerek)diák - tanuló közösséggel kell kezdeni a "távoktatási" közösségek kialakítását. A pedagógus közösség alkalmazza saját magára, hogy legjobbjaik tapasztalatait és tudását továbbképzés keretében átvegyék. Én tavaly tél végén, tavasszal vettem részt szombatonként egy ilyen 3 hónapos oktatáson a Netacadémiánál szombatonként otthonról. Szinte teljesen olyan, mintha személyesen ott lettem volna. A "találkozunk a siófoki továbbképzésen!" helyett (persze mellett) "a találkozunk a web konferencián!" -t kell megtanulnunk. Már csak azért is, hogy a távolban élő és dolgozó magyar agyak is bekapcsolódhassanak, őket is a magyar nyelvű kultúra mindennapi integráns részévé tehessük! Persze, hogy ez működjön, a pedagógusokat fel kell hozni a jobb módú középosztály szintjére! S mit csináljunk, hogy elérjük a 20 %-nyi valódi szegény magyart, akiknek többsége roma? Nincs idő, s az elkövetkező évek félek, nagyon nehezek lesznek. Greguss Pál
Kedves Greguss Pál! Picit gonosz leszek a következő soraimban (is) :-)! Sajnos nem tudom a blog bejegyzésem küllemét megformázni, így előfordulhat, hogy összevisszaságnak fog hatni, de belekezdek. Ismerem az ausztrál távoktatási rendszert. Ez olyan távolságokkal bíró országban (kontinensen) az ausztrál pusztában élő gyermekek részére a lehető legkiválóbb lehetőség volt „anno”. Magyarország határain belül nincs távolság. Nem látom indokoltnak a túlzott „távoktatás” reklámozását. Komolyan írtam, hogy bizonyos kor alatt kifejezetten tiltanám a számítógépet! Alapvető emberi készségek hiányosságát okozhatja a számítógép, tv és egyéb mesterséges kütyük sokasága. Vállalom, hogy „múlt évezredi” „csökevényes” a gondolkodásom! Az idáig tapasztaltak –sajnos – azt igazolják, hogy a fiataljaink, és a gyermekeinknek inkább árt az „információ kultúrája” és a „virtuális valóság”. Él bennem az aggodalom, hogy ha így megy tovább a folyamat, akkor eljuthatunk a szaporodni képtelen állatok szintjére. Sajnos, a Bölcsek Tanácsa „Szárny és Teher” anyagát nem sikerült teljesen átolvasnom, ezért nem tudok hozzá szólni. Óvatosan használom a „sikerkövetés” és „kudarckerülés” kifejezéseket”. Mi a siker, mi a kudarc? Kitől függ? Kicsoda, micsoda a megmondója? Lehet-e, szabad-e politika mentesen és indulat mentesen fennkölten csevegni figyelmen kívül hagyva ez által az elmúlt 20 „szabad” év történéseit? Véleményem szerint NEM! 1988-tól számítógép közelben éltem-élek. Nem akarok hencegni. Hadron ütközővel épp az a bajom, hogy nem tudok ott lenni, amikor működik. – Nem szeretem kirakaton keresztül nézni a süteményt majszoló embereket. Inkább, ha egy mód van rá, csinálok magamnak valami finomságot, amit jó étvággyal megeszek! – Bár szívesen olvasok különböző tudományos cikkeket, azért azt tudom, hogy ha ezeregy cikket is olvasok el, azért én, Vince még mindig buta vagyok hozzá, mert csak cikket olvastam róla, de csinálni nem tudom. És ez engem nagyon bánt! Persze, a korcsmában tudnék róla okosnak látszóan beszélni, de hogy meg is csináljam, azt már nem tudom. Mást becsaphatok, magamat nem! Nem tudok egyetérteni azzal, hogy a világháló első osztályú tudás élményt ad a fiataloknak! Még mindig úgy látom, hogy a világháló inkább egy mankó, amit én magam is használok, ha kell. De úgy élek, - ill. igyekszek úgy élni, hogy ne felejtsek el a lábaimon járni. Néhány történet és vicc jutott az eszembe, de nem akarlak a poénjaimmal bosszantani. Nagyon sajnálom, bár kétségkívül van jó oldala is a világhálónak, de nem pótolja, helyettesíti a személyességet! Az emberi érintkezés több síkon zajlik egyszerre, van tudatos és tudattalan összetevője. Ha komolyan hiszed, hogy az oktatás megújításán gondolkodsz, töprengsz, akkor gondold végig, hogy a személyes emberi érintkezés hány százalékát képes átadni a virtuális valóság? Mi mindent tud, képes közvetíteni a világháló abból, amit egy sima utcai találkozás folytán létrejön két ember között. Pedig az utcai találkozásnak legtöbbször nincs komoly tétje. Mármost a tanítás, oktatás- amit e blog bejegyzésben kiemelten fontosnak tartunk – ha a világhálón keresztül történik, annak milyen lesz a minősége? Milyen élményt ad? Mit tanít meg? Mire oktat? Hiszem, hogy nem csak információ közlésről kell szólni a tanításnak, oktatásnak. EMBER – több, mint egy információ befogadó, feldolgozó „zoon”. Ha komolyan foglalkoztat a 20% szegény ember, és nem csak illendőségből, akkor bizony szembe kell nézned azzal a fájdalommal, hogy az akaratuk ellenére nem tudsz rajtuk segíteni, és részese kell, hogy legyél a pusztulásuknak. Nem tudsz mindenkit megmenteni. Mindazonáltal törekednek kell mégis a széllel szembe menni, épp miattuk. A roma társadalom – bár én a cigányság kifejezést jobban szeretem, és őszintébbnek hallom a csengését – jó része nem akar semmit, és tetszik-nem tetszik, de egy jelentős részük komoly lelki és szellemi és testi fogyatékossággal bír. Ennek egyik oka épp a saját zárt világuk, amihez ragaszkodnak. Másrészt jellemző rájuk (is) a kétféle „élés” – másképp élnek kifelé, a „gádzsók” – nem cigányok felé, és másként élnek egymás között. Hogy mikor, melyik életterükben élnek őszintébben, ezt ki-ki döntse el a saját tapasztalati alapján. Nehéz helyzetben élnek, és – bár ez nem a hencegés ideje – de van, akin tudtam segíteni, és vannak, akiken nem tudok, bár a jó akarat bennem meg van. Tisztelettel: Bengyák Vince
saját hozzászólásomat és viszontválaszaimat fogalmazom, de egy gyors segítségnyújtás addig is:
a hozzászólás szövegablaka alatt van egy ilyen lista: "Engedélyezett HTML elemek:". A <> parancsokat "tag"-oknak nevezzük, minden tagnak van egy kezdeti < parancs> és egy azt bezáró < parancs / > zárójele, amit a sorok elé és végére le kell írni (ha az adott parancsot nem akarjuk folytatni), ha jól tudom pl. a br-tag sortörésre használható! Ha pl. új sorban akarjátok folytatni mondandótokat, akkor valahogy így kell megírni (csak direkt raktam a br elé egy helyközt, hogy a gép ki tudja írni)
< br> szöveg < br />
http://www.osztrak.sulinet.hu/webiskola/Dokumentumok/HTML_alapok.pdf

itt esetleg utána lehet nézni ezeknek a formázási lehetőségeknek, melyik tag mit jelent. Itt meg az "előnézettel" megnézhetitek, jól csináltátok-e :).
kissé megkésve, de gratulálni szeretnék az anyaghoz hogy elkészült és nagyon komplex. mindenre gondol:). teljesen egyértelmü hogy az akarat az ami kell már csak össznemzeti szinten. ezen a héten spanyolországban voltam-1993után ujra, és gyönyörüen látszik milyen az amikor egy nemzet, ország eldönt valamit ami fontos, amit változtatni fejleszteni megoldani akar. 17 év alatt, az egykor leszakadó mediterrán országból a "high tech" világa lett. teljesen egyértelmüen látszik hogy célul tüzték ki pl a környezetbarát közelekedés országos hálozatának megvalositását-magyarul a modern vasuti közlekedést. és nem csak anyagiakon mulott, mert nem volt gazdag ország, hanem a hosszutávu koncepcion és akaraton. szépen lassan, tematikusan haladnak előre.. az angol nyelv oktatás terülte egyelőre azért érintetlen:))-- van előttünk pozitiv példa és minden meg lehet oldani. szükség van bátor döntéshozókra is, mert tehetség még mindig van. -- oriási a felelősség e területen és nagyon hosszu távú káros hatásokkal nézünk szembe ha nem történi alapvető átalakulás-egyetértek, talán a tiszta viz a pohárban a legjobb módszer. de kérdés! van-e visszhang a bölcsek tanácsának munkájáról? ha igen az mi? a döntéshozó politika ismeri -e?választások éve, akár kapóra is jöhet bármelyik politikaformáló erőnek!(?)
csak röviden:
Nekem vincenzio mankós meséje tetszett, bár egy pozitívabb befejezést is el tudok képzelni, de gondolom ahányan vagyunk, annyiféle befejezést tudnánk kreálni ennek a mesének :)

Igen, kicsit átgondolatlanul írtam és szűkítettem le a távoktatásra a netes oktatást. (Főleg, miután ennek a blogbejegyzésnek a megjelenése környékén láttam Barabási László interneten közvetített előadását, amiből tudtam "tanulni"...). Természetesen, mint ahogy minden interakcióból, a neten történő dolgokból is tanulhat az ember. Már azzal, hogy olvasom ezt a blogot és ahogy fogalmazom a hozzászólásaimat, válaszaimat, már tanulok. Viszont továbbra is kitartok amellett a véleményem mellett, miszerint sok mindent nem lehet megtanulni a neten! "vincenzio" tök jó példát hozott, amit most fel is használok: Forrest Gumb c. filmben, az elején, amikor Forrest lábain rajta voltak a fémszerkezetek, akkor ő pl. nem a gép előtt ülve tanulta meg a normális járást/ futást! :) Természetesen nem csak arra gondolok, ami szerintem triviális, hogy bizonyos fizikai léttel kapcsolatos dolgokat gép előtt ülve nem lehet megtanulni, mint pl. a járás, kézen állás meg ilyenek, hanem egyéb más dologra is, csak ez a példa pont ide passzol :)

Amúgy szerintem, mint ahogy minden, ez is személyfüggő, vannak akik könnyedén tudnak és tanulnak neten a saját módszereikkel, van akit nem érdekel a dolog.

Szerintem a netes társadalom, ill. a szgépezéssel, internetezéssel kapcsolatos szokásokról rengeteget lehetne beszélni, vitázni. Ebben a témában láttam dr. Aczél Petra (?) Echo Tv-ben lejátszott (Civil Akadémia műsorban) előadását az "online lényekről". Szerintem túl konzervatívan áll a dolgokhoz és leginkább a hátrányos oldaláról közelítette meg az internetet, a virtualitásban kialakult csoportokat, tevékenységeket, de volt pár jó és megfontolandó megjegyzése is volt.

Ui.: P, mint Péter ;)

Kedves Péter!

A történet az egyik kedvenc könyvemből való és nem változtattam meg a végét, bár igazad van! Néha egy egy mese megváltoztatásával is tudunk jó poént szerezni! :) Vince

E hozzászólás publikálását nem engedélyeztük a Moderálási Szabályzat 4. és 6. pontjának megsértése miatt.

"A moderátor az e Szabályzatot sértő tartalmak nyilvánosságát megszüntetheti, így az
4. Alpári, illetve agresszív, fenyegető hangnemű, durva, kirívóan és indokolatlanul közönséges megnyilvánulást, amely így zavarja vagy veszélyezteti a kulturált párbeszédet, vitát.
6. Másokat, különösen az egyes felhasználókat sértő, lejárató véleményeket - személyeskedést - tartalmazó hozzászólásokat, különösen, amelyek a blog valamely felhasználójának kirekesztésére irányulnak."

                                                                                                           a Moderátor

 

Gratulálok Péternek az igen jól összefogott, a lényeget kiemelő kíváló előadásához!
Precízen és bátran hívta fel a figyelmet arra, hogy a nemzeti konzultációk sorában mostohán bánnak az oktatás/nevelés központi kérdésével. Nagyon jó elemzéseket, mély gondolatokat hallhattunk Csapó Benő és Péceli Gábor előadásában is. Sajnos nem látom őket még az Interneten!

http://oktataskonferencia.npsoft.hu/node/
A hozzászólások már elérhetők. A "lottósorsolás" szerencsésen hozta össze az első hozzászólásokat - szerkeszteni sem lehetett volna jobban!

Kiemelném Dr. Veress Gábor hozzászólását a MTESZ Minőségbiztosítási Bizottsága nevében. 8 oldal, de nagyon tömény!

Még nem olvastam el a hét végén bejött utolsó hozzászólások mindegyikét, de máris kiemelnék Végh András és Vargáné Dóra Krisztina konferenciahozzászólásából egy-egy bekezdést:

"A „Szárny és Teher” informatikát tárgyaló néhány bekezdése, bár igaz megállapításokat tartalmaz, nem tárja elénk kellő mélységben az informatika lehetséges és kívánatos szerepét egy eljövendő oktatási reformban. Az oktatási- tanulási folyamatban ugyanis valóságos paradigmaváltás zajlik (?), amelyhez az informatika részben pedagógiai (és oktatástechnikai) eszközöket ad a kezünkbe, részben maga is kikényszerítő példája, területe a változásoknak. Gondoljunk csak a tanár-diák szerep változásaira (a tanár egyre inkább navigátor a tudás óceánján), a lineáris és nem lineáris (egyéni) tanulási utakra (hipermédia tananyagok), a tanulóközpontúságra (felzárkóztatás és tehetséggondozás IKT alkalmazásával), a valódi és motiváló problémák előtérbe állítására (komplex problémák megoldása alkalmazásokkal), az interaktív hálózati tanulásra, illetve a konnektivizmusra. A hagyományos és a hálózati, konnektivista tanulási módszerek optimális ötvözetére lenne szükség a közoktatásban is, szem előtt tartva az életkori sajátosságokat, és a tanulók meglévő kompetenciáit." (VA)

"Üdvözlendőnek tartanám, ha a nemzeti alaptanterv újragondolásakor lehetőség nyílna ún. kötelezően választható tantárgyak tanulására önálló tanórai keretek között. Olyan praktikus ismeretekre gondolok, mint a tanulásmódszertan, pénzügyi ismeretek, önismeret, pályaválasztási és karrier-tanácsadási ismeretek, könyvtárhasználat, állampolgári ismeretek, egészség és szexuális nevelés, konfliktuskezelés, mozgáskultúra, kismesterségek stb. Ezek egy része ma is jelen van az iskolákban, de osztályfőnöki, illetve szaktárgyi órákba száműzve, így a gyakorlatban nem kapnak kellő hangsúlyt, olykor csak formálisan szerepelnek a naplókban." (VDK)

Hozzátenném: mindez nem megy a környező világunkat - beleértve testi és lelki külső és belső világunkat is - leíró minden életkorban biztosan kialakított, a természettudományok által megalapozott fogalmak nélkül. Olyan iskolát és tanmeneteket kell csinálni, amelyek biztosítják matematikai, fizikai, kémiai, műszaki- technikai, biológiai, egészségtani, mentális, gazdasági ismeretek-fogalmak elsajátításának mindenkori mértékét, s azt folyamatosan visszajelzi a nevelendő gyermek és ifjú részére.

Immár 38 éve élek Amerikában, de érdeklődésem a haza iránt (még) nem szűnt meg. Én egyszerû ember vagyok, ennélfogva egyszerűen gondolkodom. A bajokon gondolkodva és a történelmet tanulmányozva rájöttem, hogy népünk sorsát három alapvető dolog befolyásolta: 1. földrajzi helyzetünk, 2. széthúzás, 3. a nép műveltségi szintje. Itt Amerikában hét elnök választási hadjáratát figyelhettük meg, és csaknem mindegyik fontosnak tartotta az oktatás színvonalának emelését. Az első Bush elnök például "education president"-nek nevezte magát. Annak ellenére, hogy a középiskolai oktatás már régóta kötelező, a felsőfokú, főiskolai oktatást itt rendkívül fontosnak tartják. Igazán jó állást itt nagyon nehéz találni felsőfokú végzettség nélkül. Ami ezt illeti, valószínüleg Magyarországon is hasonló a helyzet. A különbség a középiskolai oktatásban, végzettségben található. Máig sem értem, hogy miért nem vezették már be a kötelezõ középiskolai oktatást Magyarországon? Észrevettem, hogy sok esetben a magyarság- és öntudat hiányzik azokból, akiknek csak nyolc általános, vagy annál kevesebb az iskolai végzettségük. Azonkívül a középiskolai végzettség adja meg az alapot a szakoktatáshoz és alapvető követelmény a felsőfokú képzéshez. Egy erős középosztály, komoly, világszínvonalú ipar és kereskedelem, egy magasabb életszínvonal kialakulása egyenes arányban áll a nép műveltségi szintjével. Ha nincs erős középosztály és öntudat, akkor a mindenkori fennálló vezető réteg, kénye-kedve szerint használhatja ki a népet személyes érdekében és a nemzet fejlődését gátolja! Talán éppen ez az oka annak, hogy az oktatási szinvonal ilyen irányú emelésére nem került sor az elmúlt húsz évben? Az előretörő felső réteg, az "újgazdagok" (nem szükségszerüen az értelmiség) talán fölismerte a veszélyt, hogy egy "kiművelt emberfő" ellenáll a zavarosban halászóknak, nem hagyja magát az orránál fogva vezetni? Mindezt annak tudatában mondom, hogy a magyar nép keményen dolgozó, rendkívül okos nép; feltalálóink, Nobel-díjasaink száma a népesség alapján meghaladja a legtöbb országét. Milyen haladás lenne elérhető, ha ez a szellemi erő fölszabadulna? Ezek a gondolatok akkor születtek amikor még nem volt igazán személyes tapasztalatom az új rendszerről a rendszerváltás után. Azóta háromszor voltam Magyarországon huzamosabb ideig és igen nagy vátozásokat tapasztaltam. Autóutak, új, modern, tetszetős lakóépületek, házak épültek, meglepően sok nyugati személyautót, Mercédeszt, BMW-t, Audit és Volvót lehet látni, talán többet mint Los Angelesben. Óriási vásárlóközpontok épültek, némelyik nagyobb mint Los Angelesben és buta amerikai “tam-tam” zenét harsognak. Az iparcikkek és élelmiszerek nagy választékban kaphatók de gyakran a világpiaci (amerikai) árnál drágábban! Luxuscikkek, például grill sütők kaphatók 3 ezertől 400 ezer forintig és azon felül. Ezzel szemben meglepő volt a sok hajléktalan és a sok rossz mellékút, amiken nagyon nehéz közlekedni a tengelytöréstől való félelem nélkül. A kompjúterizált közszolgáltatási hivatalokban aránylag gyors az ügyintézés, de állami hivatalokban gyakran két hónapnál is tovább tart, például nyilvántartásba vétel, APEH ügyek, stb. Az említett grill-sütőkhöz az elárusító üzletben nem lehet PB gázpalackot kapni, ami nélkül a készülék nem használható, azokért a város másik végébe kell elmenni! Valaki azt mondta, hogy akinek erre pénze van annak inasa is aki elhozza! Gyakran hallottam szállítóktól, kávézóban trágár szavakat az alkalmazottaktól egymás között az ügyfelek előtt. A kiszolgálók, elárusítók gyakran udvariatlanok, nem érdekeltek a vásárló kívánságában, harapófogóval kell kihúzni belőlük az információt. (OBI, Praktiker) A Praktikernél az eladónak mérleget kellett keresnie az üzletben, hogy lemérje egy tégla súlyát, mert cask 1 tonna téglát tudtak elszállítani a rendelkezésre álló teherautóval! Egy víz-gáz kereskedésnél az eladó azt mondta, hogy sárgaréz tömlővéget csak nagyon nehéz, komoly kereséssel lehetne találni Magyarországon, vagy egy benzinkútnál a kezelő azt mondta, hogy 5 kilós PB palackot ne is keressen, mert nem talál, stb., stb. Kis kereséssel az interneten mindent megtaláltam… Mindebből látható, hogy a magyar kereskedelmi etikett elmaradott, az utak nagy része csaknem járhatatlan, a forgalom nehézkes, az utcanevek, jelzőtáblák nem láthatók, a gépjárművezetők nagy része erőszakos, udvariatlan, az emberek mogorvák, az ügyintézés bürokratikus, az általános műveltség (helyesírás, pongyola, magyartalan beszéd, stb.) alacsony. Mindehhez járul az előző kormányzatokra jellemző korrupció, az Amerikától átvett, rosszul értelmezett “szabadság és demokrácia”, az ország szuverénitásának feladása, nyugat-majmolás, idegen (angol) szavak gyakori használata a TV-ben, sajtóban, feliratokban, árucikkek csomagolásain, a “piacgazdálkodás” embertelensége, az óriási (230 ezer millió dollár) államadósság felelőtlen fölvétele, ami az országot és a népet egyre inkább kiszolgátatja idegen tőkének és az életszínvonal további romlásához vezethet. Lehetséges, hogy mindennek köze van az oktatási rendszerhez? Nem olvastam a teljes program-tervezetet, de a vázlatból arra következtetek, hogy az oktatási rendszer megújítása tíz-húsz év múlva csak akkor lesz eredményes, ha bevezetik a kötelező, ingyenes(!) középiskolai oktatást legalább az 1960-as évek szintjén. Ez talán meglepő, de én a Vörösmarty Mihály gimnáziumban érettségiztem és azt tapasztaltam, hogy ez csaknem fölért az akkori amerikai college (főiskolai) végzettséggel ami azt bizonyítja, hogy az akkori oktatási rendszer működött… Mi az akadálya népünket legalább középiskolás fokon taní-tani?
Abban a réményben, hogy kevésbé a pengeváltással kapcsolatban, mint az ügyen megában http://hetivalasz.hu/itthon/hoffmann-kontra-pokorni-33183 - lesz itt egy blogbejegyzés, szeretném "hozzáfüzni" egy talán inkább mellékes, de szerintem nem jelentéktelen részletkérdéssel kapcsolatos véleményemet: Végre, végre! A rektori konferencia elöre kérné a nyelvvizsgát, és legalább egy félévet külföldön kellene tanulni. http://index.hu/belfold/2010/11/11/a_rektorok_elore_kernek_a_nyelvvizsgat/ Végre talán rájöttek, hogy egy évszázad nemzetállami csöd után vissza kellene térni a monarchiabeli mobilitáshoz - csak persze haladva a korral egyéb, távolabbi régiókra kiterjesztve. Semmi értelme ugyanis olyan belterjes, egynyelvü "szakembereket" kitermelni, akik a késöbbiekben képtelenek résztvenni a nemzetközi tudományos közéletben. A nyelvtudás elöfeltétel - az egyetmi tanulmányok 20 évvel a rendszerváltás után nem korlátozódhatnak a professzorok által adaptált, jegyzet formájában megjelentetett anyagok elsajátítására - ez ugyanis a föiskolai rendszer. Önálló szakember így nem "jön létre". Csak a világnyelvek alapos ismerete és folyamatos - szakmai - használata nyitja meg a lehetöséget a tudomány müvelésének a szabadságához, az önálló (elektronikus) könyvtári munkához. (Természetesen ezzel nem azokat akarom bántani, akiknek erre az elmúlt évtizedekben nem volt lehetöségük. Más is fontos (lehet), ahhoz, hogy valaki jó szakember legyen, de az idök szerintem, e tekintetben megváltoztak és nem dughatjuk homokba a fejünket.) Ehhez viszont nem elégséges, ha valaki nagy nehezen a diplomával egyidejüleg kikínlódik egy nyelvvizsgát. Minderre a általános formában a felsöfokú tanulmányok megkezdése elött van szükség, hogy a szaknyelv folyamatos elsajátítása és használata ne legyen probléma. Ebben a folyamatban létfontosságú a külföldi szemeszter. A külföldi szemeszter(ek) tekintetében azonban a bolognai rendszer azonnali felülbírálására van szükség. Mert most már több éves tapasztalat bizonyítja, hogy éppen ellenkezö elöjellel hatott, mint ahogyan ígérék. Azt ígérték, hogy a bolognai rendszer szerint megnö a külföldi szemeszterek lehetösége, mert a kredit rendszer elösegíti a végzett tárgyak elismertetését. A valóság azonban pontosan ennek az ellenkezöje. Az utóbbi években nemzetközi szinten jelentösen csökkent a külföldi szemeszterek száma, aminek két fö oka van. A külföldön végzett tárgyak elismertetése igen nehézkes, mert a legtöbb BA, MA program a végzendö tárgyak tekintetében annyira speciális lett mind a küldö, mind a fogadó egyetemen, hogy a harmonizáció igen nehézkes. Ezen felül sok helyen bevezették a jelenléti kötelezettséget (a jelenlét is kreditpontot hoz, ugye), minek következtében, aki külföldi szemeszterre megy, akár egy évet is veszíthet, miközben, a hazai egyetemröl garantáltan meg kell, hogy legyen a diák státuszának, tehát (tkp. fölöslegesen) be kell, hogy iratkozva legyen mind a küldö, mind a fogadó egyetemen. Ezzel párhuzamosan folyó tendencia, hogy sok minden egységesedik. Régen azért mentek a diákok külföldre, hogy mást lássanak, mást tanuljanak. Ma viszont a McDonald´s és többé-kevésbé egységes hollywoodi celeb és popkultúra mellett ugyanaz várja öket az egyetemen is - ezért kár ekkora felfordulást csapni. Aki volt külföldi féléven, tudja, hogy mire teljesen kicsomagolt, csomagolhat is vissza. Ahhoz, hogy egy külföldi félév valóban megérje, valóban rá kell szánni a teljes 6 hónapot: a szemeszter kezdete elött 6 hetes intenzívtanfolyam a helyszínen, és föleg lehetöség arra, hogy a külföldön töltött idö felében ne otthoni szemináriumi dolgozatokat kelljen írni, otthoni vizsgákra készülni. Majd a szorgalmi idöszak után megint szükséges az egy hónap, hat hét, hogy legalább egy-két dolgozatot meg lehessen írni, akár ottani tanárhoz az adott ország nyelvén, akár haza kihasználva a helyi könyvtári adottságokat. De mindehhez úgy látszik sajnos Magyarországon még mindig kell a nyelvvizsga kényszer. Szerintem, ha valakinek nem jött össze a középiskolában, akkor inkább kötelezöen az egyetem elött "húzzon rá" egy évet, mert a halogatás csak rossz. Intenzív és komoly felsöfokú tanulmányok mellett nincs arra lehetöség, hogy valaki legalább is elsö nyelvböl megpróbáljon a nyelvvizsgáig eljutni. Másrészt azonban arról nem szól a fáma, hogyan jut ki mindenki egy fél évre külföldre, de erre valahogyan elö kell teremteni a pénzt, mert a felzárkózásból így semmi nem lesz. Nem is beszélve arról, hogy nem tudjuk kihasználni azokat az elönyöket, amelyek az itteni tradícióból fakadnak.