Az év-végi elcsendesedés közepette mindig hasznos átgondolni a jövőt. Az előttünk álló időszak egyik legfontosabb jellemzője a váratlan események, a szélsőségek egyre fokozottabb megjelenése lesz. Egy tartósan kiszámíthatatlan és tartósan nehéz időszakra kell tehát felkészülnünk. A bejegyzésben arra keresek választ, hogy ezt hogyan tegyük.

Mitől kell megóvnunk magunkat? Abba kell hagynunk a növekedésőrületet, ami még a majomkorunkban kialakult kedvesség-függőségünkből fakad. Ha az előttünk álló feladatokat megoldhatatlannak hisszük, az önsajnálathoz vezet, ami lefegyverez. A megoldhatatlanság képzete teret enged az irracionális gondolkodásnak, amiből csodavárás, megváltó-sóvárgás és segítségmítoszok származnak. Ilyenkor felélénkül a csordaszellem: az együtt-rohanás, a tömegviselkedés kritikátlan elfogadása a saját gyermekkorunkba való regressziót jelenti. Az sem jobb, ha az ellentétes végletbe lendülünk: a megoldás minden áron való akarása cselekvésőrülethez vezet. A megoldást nem akarni, hanem megérezni kell. Az egy hét múlva esedékes, újévi blogbejegyzésben fogom azt részletezni, hogy hogyan.

A kutatók a közösségi döntéshozatalt és a szervezetszintű tanulóképességet jelölték meg a váratlan helyzetek elkerülésének egyik fő eszközeként. Mi kell ehhez? Higgadtság, az önálló gondolkodásra, az elmélyülésre, az elemzésre, ha kell: a visszalépésre való képesség, a minőségre, a tartósságra, a megbízhatóságra való koncentrálás, közösségformálás, bizalomépítés és szeretetadó magatartás. Mindezzel Föld-barátabb életmódra válthatunk át. Ezzel teli Új Évet kívánok a kedves Olvasónak! Hadd bíztassam arra, hogy elgondolkodva a bejegyzésben írottakon tiszteljen meg a helyes viselkedési irányokat kereső javaslataival.

Az év-végi elcsendesedés közepette mindig hasznos átgondolni a jövőt. Merre haladunk? Mitől kell megóvnunk magunkat? Mit kell tennünk? Erről fog szólni ez a blogbejegyzés. Egy éve arról írtam (eddig 1400 embernek), hogy forrásszűkülés idején még fontosabb az együttműködés, hiszen ezzel a közösség számára olyan életlehetőségek is elérhetővé válnak, amelyeket az egyének külön-külön soha nem tudnának megszerezni. Múlt decemberben reményt adónak neveztem a Facebook-kort azért, mert újfajta együttműködést teremthet. Az azóta lezajlott arab tavasz nagyon erősen bizonyította az Internet-nek a vártat jóval meghaladó közösségteremtő erejét. Két éve (eddig 4600 embernek) az önkorlátozás és az életmódváltás szükségességéről írtam. Azóta az önkorlátozás helyett világméretű túlköltekezés következett be, amely átfogó hitelvesztéshez és pénzügyi válsághoz vezetett. Az önkorlátozásra, a minőségre, a benső tartalmakra való koncentrálás, a hosszú távú gondolkodás iránti hajlandóság változatlanul igen csekély.

Merre haladunk? Mi várható 2012-ben és tovább? Az előttünk álló időszak egyik legfontosabb jellemzője a váratlan események, a szélsőségek egyre fokozottabb megjelenése lesz. A fokozott felmelegedés és az ebből is fakadó légkör-nedvesedés következtében egyre több időjárásbeli szélsőségre (extrém hideg, extrém meleg, extrém felhőszakadások, extrém szárazság, extrém szmog, extrém viharok, stb.) számíthatunk. A kutatók felhívták a figyelmet arra, hogy a népvándorlás és a Római Birodalom bukása időszakában (250 és 600 között) is nagy időjárásbeli ingadozások voltak tapasztalhatóak. Az időjárás szélsőséges hatásait a világ gazdasági/politikai súlypont-áthelyeződései felerősíthetik. Az USA/EU hagyományos vezető szerepét alááshatja eladósodottsága és gazdasági nehézségei. Kína erejének sok évtizedes fokozódása megtörhet. Mindez a világhelyzetet bizonytalanná teheti. E változásokra rárakódhat az arab világ elhúzódó forrongása, ami további, előre nehezen kiszámítható helyzeteket teremthet. Ahogyan arra már egy éve felhívtam a figyelmet (és ahogyan a Nature 2011. szeptemberi számában Nick Pigeon összefoglalta) , az ember alkotta szerveződések igen megnövekedett komplexitása sokkal nagyobb hiba-lavinákat generálhat, mint korábban bármikor. Az egyre növekedő adatbázisok mindezek mellett újfajta, információbiztonsági veszélyhelyzeteket teremtenek. A szélsőségek megjelenésének valószínűségét a közösségek eróziója és a média növekvő szerepe tovább növelheti. Ráadásul mindezen hatások összeadódhatnak. Egy tartósan kiszámíthatatlan és tartósan nehéz időszakra kell tehát felkészülnünk. A bejegyzés további részében arra keresek választ, hogy ezt hogyan tegyük.

Örök optimista vagyok. Emiatt a fenti konklúziót máshogyan is megfogalmazom. Éppen a bejegyzés írásának napján olvastam az Örs vezér téri aluljáróban a táblát egy vak ember kezében: „Eseménydús Újévet Kívánok!” Az optimista változat szerint a kívánság be fog teljesedni: garantáltan unalom-mentes, eseménydús új évünk lesz… Megint máshogy: a ma élők nem lesznek elfelejtett generációk: nem kis feladatokat kell ugyanis megoldanunk.

A nehéz időszakban érdemes felidéznünk Luther Márton sorait a Hatodik bűnbánati zsoltárából: „Isten erejét és vigasztalását nem nyeri meg senki, aki nem szíve egész mélyéből nem kéri azt. De senki nem kéri teljességgel, aki teljességgel meg nem ijedt és el nem hagyatott. Mert nem tudja, hogy mi hiányzik neki, és biztonságban áll azalatt másfajta erőben és vigasztalásban. Vagy a magáéban, vagy más teremtésekében. Azért, hogy maga erejét és a maga vigasztalását közölhesse velünk, elvon az Isten minden egyéb vigasztalást, és ugyancsak megszomorítja a lelket, hogy kiáltozzék és epekedjék az ő vigasztalása után. Így az Istennek minden büntetése igen kegyesen üdvözítő és vigasztalásra rendeltetett, noha a balgák e rendelést – renyhe és Istenben kételkedő szívükkel – megakadályozzák, elfordítják. Nem tudván, hogy Isten a jóságát és barátságát harag és büntetés alatt rejtette el és adja.” Bár a nem hívők számára a gondolatmenet (és annak második fele különösen) idegen lehet, érdemes nekik a gondolatmenet elején Isten helyébe a „világ közös lényegével való összekötöttség”-et behelyettesíteni, és így újra végiggondolni az olvasottakat.

Mitől kell megóvnunk magunkat? Elsőként abba kell hagynunk a növekedésőrületet. Miért vagyunk ennyire növekedés-függőek? Az ember gondolkodása aszimmetrikus: kedvesség-függőek vagyunk. Ennek az egyik jele, hogy – legalábbis az angol nyelvben – számottevően több pozitív szót használunk, mint negatívat . Az állítás fordítva is igaz: bántás-érzékenyek vagyunk. Ennek egyik jeleként – legalábbis az angol nyelvben – a negatív szavaknak sokkal nagyobb az érzelmi súlya, mint a pozitívaknak. A pozitív tartalmakra való fokozott vágyunkat megfogalmazó Pollyanna-hipotézist egyre több tudományos megfigyelés támasztja alá. A növekedésőrület a kedvesség-függőségünk következménye. Ennek bizonyítékaként Kornai János nemrég megjelent „Gondolatok a kapitalizmusról” című könyvében nagyszerűen írja le azt, hogy hogyan függ össze az ár-aszimmetria és a veszteségkerülés a túlkínálat kialakulásával.

Egy tartósan kiszámíthatatlan és nehéz kor hajlamosít a neurózisra. Nagyon vigyáznunk kell arra, hogy ne higgyük az előttünk álló feladatokat megoldhatatlannak. Ahogyan arról már a szenvedés előnyeiről szóló korábbi blogbejegyzésben is említést tettem, az önsajnálat elképesztően veszélyes érzés, mert lefegyverez, és apátiába taszít. Aki intenzíven sajnálja magát, az annyira el tud telni ezzel az érzéssel, hogy a válaszok kigondolására már nem marad ereje. A feladatok megoldhatatlanságának hite teret ad az irracionális gondolkodásnak. Ebből csodavárás, megváltó-sóvárgás és segítségmítoszok támadnak, amelyek megintcsak lefegyvereznek. A majomcsorda ősi tapasztalata óta tudjuk, hogy a közösség megvéd. Emiatt a kiszámíthatatlan, nehéz korok növelik a nyájszellemet. Az együtt-rohanás, a tömegviselkedés kritikátlan elfogadása a saját gyermekkorunkba való visszalépést, regressziót jelenti. Az sem jobb azonban, ha túlzásba visszük a megoldás akarását. Ez ugyanis egy nemrégi blogbejegyzésben írottak szerint cselevésgörcshöz, sőt, akár cselekvésőrülethez vezethet. Ellent kell tudni állnunk ezeknek a zsigeri, ösztönös hatásoknak. A megoldást nem akarni, hanem megérezni kell. Az egy hét múlva esedékes, újévi blogbejegyzésben fogom azt részletezni, hogy hogyan.

Mit kell tennünk? Hogyan lehet a válságból öröm? Mi adhat tartást magunknak és az összeomlani látszó világnak? A következőkben ezekre a kérdésekre próbálok meg néhány választ adni. A válaszaim mind arra irányulnak, hogy hogyan tudunk úgy viselkedni, hogy csökkentsük az előttünk álló kor kiszámíthatatlanságait. E viselkedési formák követésével talán el tudjuk kerülni azt, hogy a rendszerhibák kritikus átmenetté, katasztrófává összegződjenek. Ráadásul pedig egy élhetőbb, emberibb világot teremthetünk. A kutatók a közösségi döntéshozatalt és a szervezetszintű tanulóképességet jelölték meg a váratlan helyzetek elkerülésének egyik fő eszközeként. Ahhoz, hogy mi is hozzá tudjunk járulni a közösség döntéseihez és megoldási módozatainak a gazdagodásához, a legfontosabb teendőnk a higgadtság, az önálló gondolkodásra, az elmélyülésre, az elemzésre, ha kell: a visszalépésre való képesség. Bonyolult helyzetekben a legjobb megoldás nem a legkézenfekvőbb megoldás. Megtalálásához sok türelemre és igényességre van szükség. A minőségre, a tartósságra, a megbízhatóságra való koncentrálás megóv az elhamarkodott döntésektől. A közösségi döntéshozatalhoz valódi közösségek kellenek. Egy kiszámíthatatlan korban a közösségformálás legfontosabb feltétele a bizalomépítés. A bizalmat a leghatékonyabban a szeretetadó magatartás szüli. A közösségeink akkor és csak akkor válhatnak tartósan is stabillá, ha a legkisebb, a helyi közösségekből indulva azokat kiterjesztjük a Föld egészére, és a jelenleginél sokkal Föld-barátabb életmódra váltunk át. A válság előbb-utóbb rákényszerít bennünket (illetve, ha nem idejekorán értjük meg az üzenetet, akkor a Földlakók maradékát…) a Földbarát közösségek kialakítására. Ezek megteremtése teremt a válságból örömöt. (Érdemes megfigyelni azt, hogy a fenti viselkedési tanácsok más szavakkal ugyan, de ugyanazokat a viselkedési normákat fogalmazzák meg, mint az egy évvel ezelőtt meghirdetett Liliomos Mozgalom.)

Boldog Új Évet kívánok a kedves Olvasónak! Hadd bíztassam arra, hogy elgondolkodva a bejegyzésben írottakon tiszteljen meg a helyes viselkedési irányokat kereső javaslataival.

(Nagy örömmel mellékelem Böjte Csaba testvér újévi gondolatait -- akár első hozzászólásként is.)

Válaszok (2011. december 31.)

„kia” veti fel igen helyesen a szellemi elit felelősségvállalását és elveiknek az életben való érvényesítését. Ez valóban hiányos, ami sok szempontból érthető, de attól még nagyon nem szerencsés. Köszönöm „Maria” sorait és nagyon egyetértek vele abban, hogy „földhöz ragadt módon, pesszimistán nem értékelhető a múlt és nem értelmezhető a jövő”. Baráti Péter fájóan igaz pontra mutat rá, amikor a növekedési kényszert a rákos burjánzáshoz hasonlítja. Hadd fejezzem be a hozzászólásomat Nagy Ági Facebook-os hozzászólásából vett idézettel: „Az emberi tartás elsődleges szülőhelye a család, a második a szülőföld és a kis közösség, amely körülöleli az embert teljes szeretetével. Ez alapot ad annak a belső szabadságnak a megéléséhez, hogy ne érezzük soha megérkezettnek, véglegesnek magunkat, képesek legyünk önnön erőnkből gondjainkat megoldani, az élet szélsőségeit elviselni, magunkat kikacagni, és megőrizni a gyermeki őszinteség és útonlevés csodáját. A belső bizonyosság és biztonság, bizalom adhat kizárólag olyan magas szintű erőt, hitet, szeretetet, amelynek birtokában képessé leszünk a közösségi döntésekre is.” Köszönöm az újévi jókívánságokat a blogolvasók nevében is! BÚÉK!
 

Újévi képek (2012. január 3.)

Noha a fenti Bú család -- a válaszok jelzései alapján is -- eléggé általánossá vált errefele, úgy gondoltam nem állok be a sorba, és a frissen született év alkalmából néhány frissen született képével örvendeztetem meg az olvasót. (Elnézést a teknős-centrikusságért -- nálam ez jellemhiba )