A kiteljesedés útjai
Avagy: Hogyan lehetünk a megváltás követei mi is?
Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

 

A korábbi megváltással kapcsolatos blogbejegyzések legfontosabb üzenetei szerint a megváltás annak az átélése, hogy a mindenség minket nemcsak tartalmaz, de el is fogad. A megváltás fogékonnyá tesz bennünket az öröm befogadására és továbbadására, a világ szeretetáramába való beleolvadásra.

A jelenlegi bejegyzésben ezt azzal bővítem, hogy a kiteljesedés a megváltás lényege. A megváltás átélésével az ember kilép önmaga börtönéből, és megtapasztalja azt, hogy a világ a szeretetben egyesülni képes. A megváltás belül is kiteljesít, és megmutatja a saját benső énünk központját. Rádöbbent, hogy a boldogság nem egyéni kincs, hanem kölcsönviszony. Annak a kiteljesedésnek a megélése, amit a világ szeretetáramának gazdagítása jelent.

Mit tehetünk a kiteljesedés érdekében Karácsonykor? Először is: csendesedjünk el. Másodszor: érezzük meg, hogy micsoda mély szeretet-tartalékok, mekkora óriási benső terek vannak még bennünk. Harmadszor: hozzuk el egymásnak a felszabadítás, a kiteljesítés csodáját. Ennek a csodának a megélését és terjesztését kívánom minden kedves Olvasómnak most, Karácsonykor – és életének minden egyes pillanatában.

 

 

A megváltás gondolata a korábbi blogbejegyzéseimnek is visszatérő témája volt. A két évvel ezelőtti bejegyzésben (amelyet eddig 3700 ember olvasott el), ezt írtam: „A megváltás annak az átélése, hogy a mindenség minket nemcsak tartalmaz, de el is fogad. A megváltás egy olyan állapot, amelynek elérése és megtartása a mi elfogadásunktól is függ. A megváltás kiérdemlése tehát végtelen türelmet, saját magunk, testünk és halálunk elfogadását igénylő, hosszú, építkező folyamat, amely a kegyelemmel válik híddá ember és Isten között. Krisztus éppen ennek a hídépítésnek a beteljesített és örök érvényű példája volt. A megváltás tehát nem birtokolható tudás, hanem a bölcsesség azon állapota, amely a helyességre törekvő életünknek mind a kivételes kegyelmi pillanatokban, mind pedig folyamatosan megjelenő gyümölcse.

 

A két évvel ezelőtti karácsonyi bejegyzésben, amely az örömről szólt (eddig 3000 olvasónak), így folytattam a fenti gondolatot: Életünk minden pillanata a Megváltó születése, örömteli Karácsony lehet. A megváltás öröme az élet gyönyörűségére való rádöbbenés öröme. A megváltás öröme összegzi, és egyben felnagyítja az apró örömöket, fogékonnyá, érzékennyé tesz bennünket az öröm befogadására és adására, a megváltás örömüzenetének, Jézus szeretetének a közvetítésére. Ezzel az átadással és közvetítéssel válik a megváltás öröme megérdemelt és egyben megbecsült örömmé, a túlvilági öröm földi másává.” A korábbi gondolatokat 2010 húsvétján azzal egészítettem ki (eddig 2500 olvasónak), hogy a szenvedés átélése olyan megtisztító erő, amely eljuttathat minket abba az állapotba, amikor megszólal bennük a Hang, a benső Gyermek tiszta hangja, és elérjük a megvilágosodást, a megváltást, a korábbi blogbejegyzés „derű”-jének, a Szentlélekkel való folyamatos betöltődésnek az állapotát.

 


Ebben a blogbejegyzésben a kiteljesedésről fogok írni. A kiteljesedés a megváltás lényege. A megváltás „megértésével” (átélésével) az ember kilép önmaga börtönéből, és megtapasztalja azt, hogy a világ a szeretetben egyesülni képes. A kiteljesedés első köre szeretteink köre. Önmarcangolásunkból (legalább karácsonykor…) kilépve rádöbbenhetünk arra, hogy mi milyen sokat is jelentünk nekik, és hogy ők milyen sokat jelentenek nekünk. A kiteljesedés második köre az ismerősök, a minket körülvevő világ köre. Benső körünkből erre a körre kitekintve rájövünk arra, hogy kicsikének látszó cselekedeteinkkel mekkora örömöt, mekkora építést végezhetünk a környezetünkben (és mekkora rombolást is). Minden megöntözött növény, minden megsimogatott állat, minden szál le nem taposott fű annak a bizonyítéka, hogy megértettük a világ szeretetteli egységét. A kiteljesedés harmadik köre a világ egésze. A megváltás állapota megmutatja a világ teljességét, és törpeségünk ellenére saját fontosságunkat ebben a teljességben. Ez az a pont, amikor rádöbbenünk arra, hogy a világ csak velünk együtt lehet teljes. A megváltás felemel, és az egészet láttatva megmutatja fontosságunk gyönyörűségét, de egyben felelősségét is.

 

 

A megváltás belül is kiteljesít, és megmutatja a saját benső énünk központját. A megváltás átélése harmóniába rendezi az egymást marcangoló érzelmeinket, és tisztaságot ad a gondolatainknak. Annak a megélése, hogy részesei lehetünk a világ szeretetáramának, robbanásszerűen kitágítja a benső tereinket. Megmutatja az igazi, mély érzelmeinket, biztonságot ad, és elhelyez minket azon az úton, amely nem más, mint a helyességre törekvő életünk.

 

 

  

 

A mai korban nagyon nagy szükségünk van a kiteljesedésre. Az elmúlt évtizedekben önmagunkba bezárkózó, egymásra időt nem hagyó, szeretethiányos kort raktunk össze magunknak. A mai kor énközpontú, a javak megszerzésére és nem megteremtésére rászokott, atomizált társadalma csak látszólag kiteljesedett és szabad. A tagjai többsége a saját boldogságának keresésébe zárta be magát, és nem jött rá arra, hogy a boldogság nem egyéni kincs, hanem kölcsönviszony. A boldogság annak a kiteljesedésnek a megélése és megérzése, amit a világ szeretetáramának gazdagítása jelent.

 


A kiteljesedéshez vezető út mindenkinek más és más. Abban a felismerésben azonban közös, hogy a kiteljesedés nem lehet csak az én „egyéni sikersztorim”. Az a kiteljesedés, amelyik elnyom másokat, nagyon messze áll attól, hogy ráismerjen a világ szeretetáramára, és ezzel megérezze a megváltás lényegét. Mások kiteljesítésének segítése teremti meg a saját kiteljesedésem esélyét. Az akart, a megszerzett kiteljesedés csak átmeneti lehet. A megszolgált, a ráérzett kiteljesedés az, ami egyedül stabil.

 

 

Az emberiség a kiteljesítés sok gyönyörű példáját őrzi. Kiteljesítők valahol azok a Moqui-golyók, amelyeket nemrégiben életemben immáron másodszor kaptam egy-egy kedves ismerősömtől. Kiteljesítők a tehetséggondozók, akik felismerik, és kibontani segítik a másokban szunnyadó képességeket. Kiteljesítő minden szülő, amikor szeretettel gyermeket hoz a világra, és nevel. Kiteljesítő az, aki növényt, vagy állatot gondoz. Kiteljesítők azok a visszatérő megvilágosodottak, a Bodhisattvák, akik a bodhisattva-esküt letéve, mások megvilágosodását segítő életet élnek. A megváltást hozó Jézus az egész emberiség kiteljesedését tette lehetővé.

 

 

Mit tehetünk a kiteljesedés érdekében Karácsonykor? Először is: csendesedjünk el. A Karácsony nem ügyességi játék, ahol a különböző nehézségi szinteket egymás után kell teljesíteni. A Karácsony egy óriási esély arra, hogy rájöjjünk: mi a dolgok igazi lényege, hol rejtőzik a megváltás, a kiteljesedés és a szeretet. Másodszor: elcsendesedve érezzük meg, hogy micsoda mély szeretet-tartalékok, mekkora óriási benső terek vannak még bennünk (akkor is, ha esetleg éppen nyomorultnak és szerencsétlennek érezzük magunkat). Érezzük meg azt, hogy legelesettebb pillanatunkban is képesek vagyunk adni simogatást, mosolyt, másokat és magunkat egyszerre kiteljesítő szeretetet. Harmadszor: hozzuk el egymásnak a felszabadítás, a kiteljesítés csodáját. Terítsük be a másikat azzal a szeretettel, amelyet felfedeztünk magunkban, és érezzük meg azt, hogy micsoda óriási robbanással nő meg a saját szeretetünk ezáltal. Bízzunk ebben az érzésben, és hagyjuk nőni egészen addig, ameddig el nem ér a Jóisten végtelen szeretetéig, hozzátesz egy pici morzsát, és viszonzásként kap egy mindent elsöprő szeretetzuhanyt, amit továbbadhat megint. Ennek a csodának a megélését és terjesztését kívánom minden kedves Olvasómnak most, Karácsonykor – és életének minden egyes pillanatában.

 

 

 

Megosztás

Hozzászólások

Nagyon zavarba ejtő írás (vallomás). Rávilágít az igazság intellektuális és üdvtörténeti képviseletének különbözőségére. Azokban a mélyen személyes régiókban közlekedik,amelyből egyedül lehetséges az egyetemes érvényre igényt tartó felemelkedés. Semmi fölényes retorizáltság, mesterséges izgalmakkal megelégedő fogalmi játék. Nagyon nehéz elrejtőzni előle, mert nem a szövegiség működteti. Az izgalma mégis megmarad: hogyan lehet a befelé forduló, önmegtisztító spirituális élményből mindenki birtoka? Egyenként kellene megjavulnunk, meghaladni azt a "rendszert", amelynek termékei vagyunk. Ebből a paradoxitásból kizárólag felfelé vezet út. De ez nem küzdelem nélkül való. És vajon mi lehet ennek a kimenetele, ha csak magammal találom szemben magam? Wether dilemmája, amelyet azóta sem oldott meg egyetlen modern regény sem. Dickens három szelleme legyen veletek!