Honnan lehet felismerni a tehetséget?
Avagy: Tehetségtörténeteimből
Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

 

Ez a blogbejegyzés a még rejtőző tehetség furcsa természetéről szól. A célom vele az, hogy felhívjam a figyelmet: legyünk résen mindig! Járjon ott a gondolat a fejünkben állandóan, ha valami furcsát észlelünk: megeshetik, hogy az igazi oka az a furcsa viselkedésnek, hogy egy ma még rejtett tehetséggel állunk szemben.

A bejegyzést Gyarmathy Éva barátomnak, a furcsa tehetségek nagyon jó ismerőjének egy listájával kezdem arról, hogy milyen is a gyermekkori, rejtőző tehetség. A fenti kép matematika tesztje közben feszült figyelmet tanúsító, 7 éves Terrence Tao 24 évesen lett a matematika professzora, 31 évesen pedig megkapta a matematika Nobel-díjának számító Fields Medal-t. 

A bejegyzésben írok két kisgyermekről, akiket a Kispesti uszodában figyeltem meg: egyikük kommunikációs, a másikuk mérnöki tehetség biztosan. Szó esik egy karcagi kémiaverseny győzteséről, Sir Ken Robinson egyik híres példájáról és Yehudi Menuhin sajátos tanítvány-kiválasztási módszeréről is. Mindezek a példák a rejtőzködő tehetség nagyon különleges, de mégis mindennap, mindenhol tapasztalható természetét mutatják be. Kérem, figyeljünk rájuk. Ők a jövőnk.

 

 

Ez a blogbejegyzés a még rejtőző tehetség furcsa természetéről szól. Arról, hogy a még rejtőző tehetséget (különösen kisebb gyermekek esetén) sokszor nem a teljesítménye alapján, hanem számos viselkedésbeli furcsaságból lehet felismerni. Nyilvánvaló persze, hogy a bejegyzésben leírt történetek fele nem olyan gyermekekről szól, akikről bizonyosan tudom, hogy kiemelkedő tehetségek lettek. Ők még ma is gyermekek, így ez a kérdés legfeljebb 5-25 év múlva lesz aktuális. A bejegyzés célja tehát az és csak az, hogy felhívja a figyelmet: legyünk résen mindig! Járjon ott a gondolat a fejünkben állandóan, ha valami furcsát észlelünk: megeshetik, hogy az igazi oka az a furcsa viselkedésnek, hogy egy ma még rejtett tehetséggel állunk szemben.

 

A történetek előtt álljon itt Gyarmathy Éva barátomnak, a furcsa tehetségek nagyon jó ismerőjének egy listája arról, hogy milyen is a gyermekkori, rejtőző tehetség. (Remélem, Éva nem haragszik meg rám, hogy a listáját picit kiegészítettem…)

  • Szeretné tudni, hogyan működnek a dolgok. 
  • Összefüggéseket talál ott is, ahol más nem
  • Élénk a képzelete.
  • Kérdései szokatlanok.
  • Kitartóan megragad az őt érdeklő feladatoknál.
  • Ha valamit a fejébe vesz, azt meg is csinálja.
  • Beszédes, sokat magyaráz.
  • Humora jó, arcmimikája gazdag, sokat színészkedik.

A fentiek persze nem egyszerre jellemzőek a rejtőző tehetségre, hanem néha egyikük, néha másikuk nyilvánul meg a cselekedeteiben.


Az egyik kedvenc (és bizonyított) példám a tehetség felismerésére a fenti sorozat bal oldalán lévő kép Terrence Taoról. A diákok matematika-teszttel szenvednek éppen. A sok évvel kisebb Tao éppenhogy nem szenved. Örül. Furcsa pózban, hihetetlen koncentrálással játszik azzal, ami a többiek számára fejtörés. A képen 7 éves Terrence Tao 24 évesen lett a matematika professzora, 31 évesen pedig megkapta a matematika (egyik) Nobel-díjának számító Fields Medal-t.

 

Az első két történetem az egyik korábbi blogbejegyzésben is szereplő Kispesti uszodából való, ahova húsz éve járok. Szauna. Bejön egy hétéves-forma kisgyerek egyedül. Leül. Az egyik kekeckedő felnőtt pikírt megjegyzést tesz: „Ide gyerekek is bejöhetnek?” Erre a kiskölyök: „Igen, elolvastam a tájékozatót odakint. Gyerekek is bejöhetnek, de csak alul ülhetnek le, hogy ne legyen bajuk. Ezért ülök alul. Tessék mondani, visszafordíthatom a homokórát?” Hát nem gyönyörű? Először lealázza a partnerét egy olyan szintű tudással, aminek az a tizedéről sem hallott. Aztán kilép a kisgyerek szerepből, játékot vált, és lekötelezi azt, aki egy perccel korábban meg akarta alázni. Amikor kiment a kekeckedő hölgy, gratuláltam a kisgyereknek, és arra kértem, hogy a jövőben se hagyja magát. Erre kihúzta magát, csillogott a szeme: „Nagyon köszönöm! De most már tényleg kimegyek, mert kezd ez nekem sok lenni itt alul is.Ez a kölyök nemcsak hogy egy kommunikációs tehetség, hanem egy kommunikációs zseni volt. Ilyenkor érzi magát az ember Európában.

 


Kispesti uszoda, férfi-WC. Villany lekapcsolva, sötét van. Én szemből, a zuhanyzóból leszek tanúja az alábbi történetnek. Bemegy egy négyéves-forma kiskölyök. Nem fél. Kíváncsian körbenéz a sötétben, keresi a villanykapcsolót. Meglátja. Lábujjhegyre áll, eléri. Körbenéz, mérlegeli a lehetőségeket. Felfedezi, hogy van kisgyerekek számára mélyebbre süllyesztett pisilő is. Megörül, odamegy, elvégzi a dolgát. Közben észreveszi, hogy a pisilő alul ereszt. Mihelyt befejezte a dolgát, letérdel a pisilő elé és alulról, majd minden oldalról percekig nézi, vizslatja, kutatja, hogy vajon hol lehet rajta a lyuk. Megtalálja. Felderül az arca, lábujjhegyre áll, lekapcsolja a villanykapcsolót, becsukja maga után az ajtót, és távozik. Ez a kölyök egy mérnök zseni.

 

 

Karcag, kémiaverseny. 10-12 éves korú gyermekekből álló csapatok ülnek az asztalnál, feladatot oldanak meg. Egyetlen gyerek van, aki nem bír magával. Felül, majd szinte felfekszik az asztalra. Elképesztő pózokban tekereg, de közben a szemét le nem veszi a feladatról, amelyet meg kell oldaniuk. Zsűri-elnökként mondom magamban: „Nocsak! Figyeljük meg mi lesz ebből.Hát persze, hogy az a csapat nyerte meg a versenyt. Hát persze, hogy a csapatból a kölyök hozzájárulása nagyon jelentős volt.

  

 

 

Az utolsó előtti történetem Sir Ken Robinson egyedül a Youtube-on 7,8 millió ember által megnézett története Gillian Lynne-ről, aki a világ leghíresebb musical-jei közül jónéhánynak, így a Macskáknak és az Operaház fantomjának volt a koreográfusa. Gillian kiskorában, a 30-as években, kezelhetetlen gyermek volt. Izgett-mozgott. Az iskolában nem bírtak vele. El is cipelték egy pszichológushoz, hogy derítse ki: mi baja. A pszichológus elbeszélgetett az édesanyjával, és közben figyelte Gillian-t. Majd azt kérte az édesanyától, hogy menjenek ki a szobából, és elmagyarázta Gilliannek, hogy kettesben kell beszélnie az édesanyjával. Miközben kimentek, a pszichológus bekapcsolta a rádiót. Ahogyan kiértek, résnyire nyitva hagyta az ajtót, és belesett. Gillian már nem ült a helyén. Száguldott körbe a szobában. Erre a pszichológus odafordult az édesanyához: Asszonyom, a lánya nem beteg. A lánya táncosnő. Adják tánciskolába. Ahogy bekerült a tánciskolába, egy új világ nyílt ki Gillian előtt. Végre mindenki olyan volt, mint ő. A mozgás volt mindenkinek az élete. Hála a pszichológus szakértelmének és emberségének: egy kivételes tehetség született.

 

Befejezésül hadd idézzem ide a Miskolcon másfél éve hallott történetet a képen kiskorában látható Yehudi Menuhinról. Menuhin nem csak a hegedűjátéka alapján választotta ki a tanítványait. (Egyrészt akik elé kerültek, azok már tudtak annyit a hegedűről, hogy nem ez volt a mérce, másrészt pedig a tanítványi viszonynak éppen az volt az alapja, hogy a hiányzó tudást megtanítsa nekik.) Menuhin az alapján választotta ki a tanítványait, hogy azok hogyan vették elő a hegedűjüket a tokjából, és hogyan helyezték oda vissza. Világszinten is elismert hegedűművész csak abból lehet, aki egy életre eljegyezte magát ezzel a hangszerrel. Ezt a különlegesen személyes viszonyt mutatja meg az, ahogyan bánik vele. A bejegyzés példái a rejtőzködő tehetség nagyon különleges, de mégis mindennap, mindenhol tapasztalható természetét mutatták be. Kérem, figyeljünk rájuk. Ők a jövőnk.

 

 

 


Hozzászólás: Gyarmathy Éva

 

 

 

A tehetséggondozás legszebb oldala, amelyről írsz, Péter. Köszönöm. Igazi kihívás ott meglátni az értéket, ahol még nem igazi formájában jelenik meg. Tehetséggé válni folyamat, amely során a tehetség jellemzői mindvégig jelen vannak, de a környezet számára nem feltétlenül észlelhető vagy elfogadható formában. A tehetség nem rejtőzködik, csak annyira, amennyire a környezet rejtettnek véli. Az észlelés határozza meg a mintát, amely megjelenik. A tehetség természetes módon jelen van a mindennapokban, de az értékítélet könnyen skatulyába helyezi felületes szempontok alapján. Ha képességei nyilvánvalóak, akkor sajátos attitűdjei könnyebben elfogadhatók, mint amikor a teljesítményhez vezető képességek nem egyértelműen kimutathatók. Ezek a tehetségek jelentenek igazi kihívást.

 

A tehetségek azonosításának leghatékonyabb módja a megfigyelés. A megfigyeléses azonosításhoz igazán pontos tehetségmeghatározásom: a tehetség nagy tudású egyén, aki egy óvodás attitűdjeivel rendelkezik: aktivitás, kérdések, naiv nyitottság a világra, erőteljes célirányultság. Akiket bemutattál, ilyenek. Egy sztenderdizált tehetségazonosítási protokollon nem mindegyikük kerülne a tehetségkategóriába, ahogy azok a különleges gyerekek és "híres rossz-tanulók" sem, akiktől én tanultam sokat. A tehetségkategóriába kerülés elmaradása szerencsére még nem hátráltatná őket. Az inkább, ha a környezet gátakat állít különleges megoldásaik elé, és zavarként azonosítja, ahelyett, hogy elfogadná szabálytalan fejlődésüket, és a teljesítmények felé egyengetné az útjukat.

 

Válaszok (2011. december 14.)

 

A blogbejegyzés megjelenése óta megjártam ismét Kínát. Kora ősszel volt az első tehetséggondozásból fakadó utam, amelyről akkor a blogolvasóknak is beszámoltam. Két hónap leforgása alatt másodszor hívtak meg. Ezúttal a „magyar modellt” (így hívják a magyar tehetséggondozási gyakorlatot már arrafele ) már a világ leghíresebb tehetséggondozójával, Renzulli professzorral állították párba, amikor sok-sok gimnáziumi igazgatónak és regionális döntéshozónak beszámoltunk a tapasztalatainkról Sanghaiban. Jövő nyáron 10000 (tízezer ) kínai versenygyőztes középiskolás diákot a magyar tapasztalatok alapján fognak táboroztatni. Szinte biztos vagyok abban, hogy a történet itt messze nem ért végett... (És álljon itt a végén egy személyes élmény is: fantasztikus volt látni Renzulli kreativitását az előadása közben, ahogyan egy repülőszárny-fejlesztő tehetségről beszélt, és egyszercsak felkapta a saját névtábláját, és annak a kettéhajtott változatán mutatta be, hogy a tehetség által fejlesztett szárnymodell miért emeli fel jobban a repülőt.)
 

 

 

Megosztás

Hozzászólások


De szép!
Menuhin az alapján választotta ki a tanítványait, hogy azok hogyan vették elő a hegedűjüket a tokjából, és hogyan helyezték oda vissza.
(Nem ismertem a történetet.)

A befejezésül leírt példáról; Yehudi Menuhin tanítvány-választási módszeréről eszembe jutott egy régen olvasott könyv; Pirsig „A zen meg a motorkerékpár-ápolás művészete”. A könyv sok mindenről szól, de leginkább a minőségről. Szerintem a tehetséges embert is perfekcionizmusa, a tökéletes minőségre való törekvése különbözteti meg az átlagembertől. És ez a törekvése kihat az általa használt eszközökre is, ezért zseniális ötlet olyan apróságokat megfigyelni, mint az emberek eszközhasználata a művészetük, vagy a tudományuk művelése közben.

Nagyon tisztelem a tehetség-kutatókat és -gondozókat, de tehetséges emberekkel kapcsolatban mindig eszembe jut édesapám egy mondata, amit egy életre megjegyeztem, pedig nagyon régen, gyerekkoromban hangzott el. Az Operák könyvében olvastam Wagnerről azt, hogy zeneszerzőnek nagy volt, de embernek kicsi. Az emberi kicsinység és a nagyság átvitt értelmét akkor még nem nagyon értettem, ezért fordultam magyarázatért édesapámhoz, aki a magyarázat mellett még hozzátette: inkább embernek legyek nagy, mint valamilyen művészetben, vagy tudományban kiemelkedő. Szerintem mindenkit ebben a szellemben kellene nevelni, akár kiemelkedő tehetség valamely területen, akár nem.

embernek kicsi? és ezt az Operák könyvében? Salieri-ről sem ez lenne érdekes Mozart miatt egy zenéről szóló könyvben, hogy miként fúrta.

minden tiszteletem mellett megemlíteném, hogy abban legyen valaki jó, amiben tehetsége van és azt kedvvel műveli, legyen az tudomány, művészet vagy természetvédelem, netán utcaseprés...nincs köztük különbség, ha becsülettel végzik...hiszen többet ér egy tiszta park egy lébecoló kutatóknak fenntartott lapnál, vagy egy doppingoló élsportolókat termelő egyesületnél, netán egy mások lenyomásából élő politikai erőnél.

amúgy a legnehezebb út felé kaptál iránymutatást, hiszen ,,Legnagyobb cél pedig itt-e földi létben Ember lenni mindig, minden körülményben.'' (Arany János)

Bizony. Sőt, abból ahogy nem verbális, mimikai, tetbeszéd, testtartás, mozgás,stb és élethelyzetbeszéd alapján lehet látni ki mint nyúl kapcsolati "hangszeréhez" a másik emberhez...És ahogy a nagy művész kiválasztja ez alapján tanítványait, a megélni érdemes kapcsolatra alkalmas emberek kiválasztanak minket is (ha sikerül megfelelően benyúlni a "tokba") emberi, szellemibb, de mág anyagi értékek megosztására is. az élet sodrása keresi, megtalálja és átjárja a megfelelően "kezelt" kapcsolatokból álló tereket...
hali,

megnézték otthon az Operák könyvének 67-es kiadásában, és abban nincs ilyen Wagner-ről...tudnál valami pontosabb hivatkozást adni?

köszi előre is,
kz

Nem tudtam ellenőrizni sem a kiadást, sem a szöveget, mert szüleim könyvtárának csak egy része maradt nálam. Egy biztos; a 67-es kiadásnál régebbi volt a könyv, mert 7-8 évesnél nem lehettem több, amikor az a beszélgetés lezajlott. Lehet, hogy az emlékeim becsapnak, de határozottan emlékszem, hogy az Operák könyvében olvastam. Közelebbi évszámot nem szívesen írok le, mert még kiderül a korom. :) Már így is sejteni lehet.

Elnézést, hogy ilyen bizonytalan forrásból - az emlékeimből - idéztem fel valamit. Nem jellemző rám, mert mindig ellenőrizni szoktam az idézeteim forrását. Legközelebb ilyen ellenőrizhetetlen esetben legalább az érintett személyek nevét fogom elhagyni. És az idézett esetben nem is a zeneszerző neve volt a lényeges, hanem a tanács. Még egyszer elnézést kérek a zeneszerzőtől (ahol ő van, ott már biztosan megbocsát), és Tőletek is.


Idézek Mkat hozzászólásából:
„Az emberi kicsinység és a nagyság átvitt értelmét akkor még nem nagyon értettem, ezért fordultam magyarázatért édesapámhoz, aki a magyarázat mellett még hozzátette: inkább embernek legyek nagy, mint valamilyen művészetben, vagy tudományban kiemelkedő. Szerintem mindenkit ebben a szellemben kellene nevelni, akár kiemelkedő tehetség valamely területen, akár nem.”
Szerencsés, aki ilyen családi környezetből indul. Az életünk szempontjából valami esszenciálisra világít rá. Újragondolva, talán más, egészségesebb megvilágítást kaphat a tehetségről alkotott elképzelésünk. Egyáltalán, az emberi nagyság a tehetségek között van elkönyvelve? Teréz anya tehetség volt?

Nem kivételezett a zeneszerzés birodalma, mert tudósítanak az élet más területein előforduló ilyen „ellentmondások(?)ról” is.
Georg Klein, Szilárd Leó tízparancsolat című könyvében (Corvina, 2008) írja
„Mint köztudott, O.J. Simpsont felmentették, a pozitív DNS-teszt ellenére.
Nem tudom, mekkora tiszteletdíjat kapott Mullis a védelemtől, de mindenesetre nagyobb összeg volt, mint amennyi a vád rendelkezésére állt.”

És e Nobel díjas más emberi gyengeségéről is tudósít. Majd így zárja a fejezetet:
„A Nobel-díj rangja nélkül Mullis megalapozatlan nézetei sose találnának hallgatóságot.”

Mindkét fiam tehetségesnek született. Gyarmathy Éva listájának minden megfigyelése jellemző volt rájuk, különösen a kisebbikre, de alapvetően mindkettőre. Az eredmény is beérett szépen: pont az lett belőlük, amire a tehetségük lehetőséget adott. Már csak egy feladatunk volt, hogy - mindennek ellenére - teljesen normális, egészséges fiúéletet is éljenek: a szellemi és az érzelmi valahogy és valamennyire egyensúlyba kerüljön. Úgy tűnik, ez is sikerült (habár: érzékenyebbek maradtak a sokévihez képest, de ez nem baj). Jó volt olvasni, ráismerni, fölidézni gyermek-önmagukat. Elmúltak negyven évesek. :))