Válságválaszok II.: Krízisrendszertan
Avagy: Hogyan lehet hatékonyan befolyásolni egy válságban lévő bonyolult rendszert?
Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Az előző blogbejegyzés azokat a viselkedési formákat járta körül, amelyeket egy váratlan helyzetre adott reakcióikban a bonyolult rendszerek tagjai és csoportjai követni szoktak. Ebben a bejegyzésben a rendszer egészének a viselkedését a leghatékonyabban befolyásoló cselekvésformákat vizsgálom meg.

A válságot megoldani kívánók a szükséges lépéseket néhány alapvető változtatásként, „fő csapásként” fogják fel. A fő csapásokra való koncentrálás erősíti az e csapásokat hatékonyan végrehajtó hierarchikus és felülről egyirányú kapcsolatrendszert. A kapcsolatrendszer ilyen átalakulása tovább koncentrálja a figyelmet a fő csapásokra. Ez az öngerjesztő átalakulás egyre ritkábbá teszi az alulról érkező visszajelzéseket. Emiatt a rendszert irányító központ egyre befolyásolhatóbb, egyre manipulálhatóbb lesz.

A fő csapások által okozott óriási kitérésektől a rendszer zaja olyan mértékűvé növekedhet, amitől a rendszer kapcsolatai megritkulnak. A rendszer működésképessége azonban nem arányos a rendszerben megmaradó kapcsolatok számával. Ha a kapcsolatok mértéke egy bizonyos határérték alá csökken, akkor a rendszer hirtelen szétesik, és ezáltal működésképtelenné válik, meghal.

 

 

 

Az előző blogbejegyzés azokat a viselkedési formákat járta körül, amelyeket egy váratlan helyzetre adott reakcióikban a bonyolult rendszerek tagjai és csoportjai követni szoktak. Ebben a bejegyzésben a rendszer egészének a viselkedését a leghatékonyabban befolyásoló cselekvésformákat vizsgálom meg.

 

 

 

Ahogyan azt egy hete bemutattam, a válságos helyzet sokszor cselekvéskényszert eredményez, amely túlhajtott formában a cselekvésgörcs (sőt, akár a cselekvéspánik) formáját is öltheti. A cselekvésgörcs a megoldandó válsághelyzetre fixálja a gondolkodást. A válságot megoldani kívánók igen sokszor túlhajtják az emberi gondolkodás egyik alapvető értékét, a lényeglátást, és a szükséges lépéseket néhány alapvető változtatásként, „fő csapásként” fogják fel. A fő csapások aránytalanul fontosak lesznek, és minden más cselekvés aránytalanul lényegtelen. Ahogyan arra már több mint egy éve, a kolontár-devecseri katasztrófa elemzése során rámutattam, a mindennapok feladatainak elhanyagolása olyan apró hibákat okoz, amelyek összegződnek, és összegzett hatásukkal sokkal nagyobb katasztrófához vezethetnek, semmint amekkora az eredeti válság volt.

 

 

 

A fő csapások együttese a bonyolult rendszerben igen sokszor olyan óriási kitéréseket generál, amelyek részben kioltják egymást. A fő csapásokra való koncentrálás nem teszi lehetővé azt a finomhangolást sem, amely ezeket a kölcsönös kioltásokat megelőzhetné.

 

 

 

 

A fő csapásokra való koncentrálás természetszerűen megerősíti az e csapásokat hatékonyan végrehajtó hierarchikus és felülről egyirányú kapcsolatrendszert. A kapcsolatrendszer ilyen átalakulása viszont tovább koncentrálja a figyelmet a fő csapásokra. A rendszer ebben az önerősítő folyamatban egyre inkább csak a fő csapások végrehajtására specializálódik, és egy idő után minden más cselekvésformára képtelen lesz.

 

 


A fő csapások által kialakított hierarchikus és felülről egyirányú kapcsolatrendszer egyre ritkábbá teszi az alulról érkező visszajelzéseket. Ezáltal a rendszert irányító központ informáltsága a rendszer tényleges állapotát egyre kevésbé tükrözi. A visszajelzés egyre inkább a rendszer egy szűkebb, a hierarchia felső részével még mindig kétirányú kommunikációban maradó részének a kiváltsága marad. Emiatt a rendszert irányító központ egyre befolyásolhatóbb, egyre manipulálhatóbb lesz.

 

 

 

Jared Diamond írja az „Összeomlás” című könyvében: „Mikor a csoport nagyon együtt van, azaz tagjai mélyen átérzik odatartozásukat és az együttes cselekvés lendületét, elég valamit közös érdeknek hinniük ahhoz, hogy gondolkodás nélkül támogassák”. Diamond Friedrich Schillert idézi: „Egyénileg egész okos emberek, ha bekerülnek egy tömegbe, hirtelen tökfejjé válnak”. Figyelmeztet arra, hogy az egyedül igaz út tömegpszichózisa éles helyzetben különösen erős lehet. Ennek példájára Kennedy elnök két döntését mutatja be. A Fidel Castro ellenes, Disznó-öbölbeli inváziót elkapkodott döntésként jellemzi, amely első komoly példája volt a groupthink-syndrome-nak nevezett jelenségnek. E hibából tanulva a karibi rakétaválság idején Kennedy elnök kisebb csoportokra osztotta a tanácsadókat, és ő maga a döntés előkészítésében nem vett részt, hogy minél több döntési alternatíva felmerülhessen, és meg is erősödhessen. A történelem igazolta: a III. világháború szerencsére elmaradt.

 

 

A folyamatosan adagolt, több kisebb behatásnak a fő csapásnál nagyobb hatékonysága a gyógyszerek hatásmódjában is tetten érhető. Több mint száz évvel ezelőtt Paul Ehrlich (ld. a baloldali képen) fogalmazta meg a „magic bullet” elméletet, amely szerint egy jól kiválasztott gyógyszer elég a gyógyításhoz. Azóta kiderült, hogy a legjobb gyógyszerek nemcsak egy, hanem több támadásponttal is rendelkeznek.

 

 

 

A fő csapások által okozott óriási kitérések a rendszerben körbe-körbe járnak. Túlzott mértékük esetén a rendszer zaja olyan mértékűvé növekedhet, amely hibakatasztrófát eredményez. Hibakatasztrófában a megnövekedett zaj miatt a rendszer egyre több tagja válik annyira túlterheltté, hogy önvédelmi reflexként minden további változást elutasít, és kommunikációra képtelen lesz: bezár. Ezáltal a rendszer kapcsolatai megritkulnak. A rendszer összekötöttsége és ezáltal működésképessége azonban nem arányos a rendszerben megmaradó kapcsolatok számával. Ha a kapcsolatok mértéke egy bizonyos határérték alá csökken, akkor a rendszer hirtelen szétesik, és ezáltal működésképtelenné válik, meghal. Manfred Eigen eredetileg a mutációkra leírt gondolatát kibővítve ezt a jelenséget hívjuk hibakatasztrófának.


 

Lehet-e előre jósolni a hibakatasztrófa megjelenését? Sajnos messze nem nyilvánvaló az, amikor egy komplex rendszer hibakatasztrófa felé közelít. Egy nemrégen megjelent összefoglaló (amelyet már egy korábbi, a bankrendszer stabilitásával foglalkozó blogbejegyzésben is idéztem) három olyan tulajdonságot sorol fel, amelyek megelőzik a hibakatasztrófa bekövetkezését. 1.) A rendszer egyre lassabban tér vissza a normális állapotába a környezetének a megváltozásai után. A rendkívüli állapot lesz a rendszer normális állapota. 2.) A rendszer viselkedése egyre inkább önhasonlóvá válik. Egyszerűsödnek, sematizálódnak, rutinszerűvé válnak a válaszok. 3.) A rendszerben egyre gyakoribbak lesznek az extrémumok. A tegnap még elképzelhetetlen lesz a holnap valósága. Minden válsághelyzetben érdemes átgondolni azt, hogy az adott rendszer viselkedésére a fenti három jellemzőből hány lehet igaz.

 

Válaszok (2011. november 27.)

 

Köszönöm „Mkat” alapos gondolatait a „belülről vagy kívülről nézzük” a rendszert, amit vizsgálni akarunk témában. Az első megjegyzés nyilvánvaló: ha a rendszer tagjai vagyunk, úgy igazából kívülről képtelenek vagyunk nézni. Mégis szükség van erre a nézőpontra olyankor, amikor a rendszer komplex, és emiatt csoportjellemző (emergens) tulajdonságokat produkál. A csoportjellemző tulajdonságok alapvető sajátja az, hogy a rendszer részeinek megfigyeléséből és megértéséből sokszor még csak detektálni sem lehet őket, hát még előre jelezni, avagy befolyásolni. A válság típusosan csoportjellemző tulajdonság. Emiatt az önmagunkon való felülemelkedés lehetetlenül nehéz művészete a megoldásában követelményként jelentkezik. Zárásként hadd idézzem Pilinszky Jánost (a képen), aki idén lenne 90 éves. Vasadi Péter (aki idén volt 85) emlékezik meg Pilinszky egyik felejthetetlen mondásáról: „Minél inkább érzed a bajt, annál inkább fordítsd magad ellen!”. Érdemes eltanulnunk ezt, és a bajjal győznünk le a bajt magát.
 

 

 

Megosztás

Hozzászólások


... Schillert idézi: „Egyénileg egész okos emberek, ha bekerülnek egy tömegbe, hirtelen tökfejjé válnak”.

:-)
Hát még ha egyénileg nem is egészen okos emberek kerülnek egy tömegbe .... ?!
1,2,3...Mind megvan bizonyos -olykor elég előrehaldott- mértékben, a Magyarországra ható bank-és pénzvilág hozza a szűkséges (-: minimumot. A rendszer áramlását jelentő tényezők akadozva, majd dömpinggel folynak, túltámogatás, majd megszorítás, majd adósságfelezés, mad erősített irgum burgum, majd jaj mi lesz ha túlmegszorítódnak és elvesznak mint felvevőpiac, majd jaj más gyarmatok nehogy másolják a mintát, inkább adjnunk nekik is valamit, majd jaj de attól elkanászodnak korlátozzuk őket, majd stb.-(1); Minden vezető tudja valahol, hogy a biirkanyírás hevében a birka bélszörzetét is alaposan megritkították (Európában ráadásul a belső gyarmataiknak), sőt azt is tudják, amire a "haszonállat" újra használható lesz, addigra a hatalom struktúrájának alapvető érdekei a hatalomban lévőkkel -és érdekeikkel- együtt kiszámíthatatlanul átrendeződnek, azaz ameddig "a régi fenntarthatóan működik még" gondolatát el tudják adni egymásnak -és olykor a jó népnek is, bár ez kevésbé számít-, amíg ki nem derül, hogy a király nemhogy meztelen, hanem "kacor" is (aki ismeri kacor-király meséjét) addig még van egy pár napja-hete-éve az adott poszton hízó vezetőnek. Na ebben aztán van önhasonlóság(2 kipipálva);A bankok felelősségének tettekig menő felmerülése, árfolyamok ugrálása, hírek és kommunikációk össze-vissza zagyválása -a 2. pontban említett önhasonló mozzanatról szóló szavak állandóságát kivéve-, visszamenőleges és szokatlan törvénykezés, stb (3). Eddig a szép jövője a ránk erőskapcsolatiként ható jellemzőként is felvázolható érdekvilágnak...............De nézzük, mint reagál a hazai helyzetre egyengekapcsolati tényezőnek vehető egyének-lakósság-civil szféra (nevezzük akárhogy)! A gyenge kapcsolatok erejére próbál támaszkodni sereg a hálózatban kreatívan -és karitatívan!- igyekvő személy, kreatív és karitatív működésű szervezkedés (hatás) létrehozásával. Tehetséget gondoz (nem kell bemutatni:-); Hiteltársulást épít (Dubrovszky György és a www.hiteltársulás.hu; civil szerveződésben webbankot alapít www.webbank.hu; svájci 80 éve jól működő mintára -ahol civil alapokon létrejött helyi pénzzel fizetik a lakósági fogyasztás felét- magyar helyi pénz bevezetését intézi svájci és német vezető bankár segítségével (Drábik János www.tudatbazis.hu oldalon Drábik vitdeója megnézhető); Takács Péter szerves gazdaság és részvételi demokrácia körüli munkája; aztán van kevésbé neves példa, múlt héten átküldtem egy neten körbejáró viccet egy mérnökközgazdász barátomnak -aki azon túl, hogy hülyére röhögte magát a viccen- délután már úgy hívott fel, hogy: a vicc poénja alapján megoldható a hazai körbetatozások egy része, és meg is beszélet valakivel ,aki létre tudhja hozni ötletét, hogy megcsinálják; a magam köreiben évek óta szövögetett kicsit szakirányúbb ügyek is hajlamosaknak látszanak több szerveződést is mozgató módon összerázódni, mert a kreatív-karitatív megoldásokra nagy lett a nyitottság. Sereg fű alatt, régóta ápolt-szövegetett dolog mindenfelé összeállhat mint puzzle-mozaikképek részeibeől a "nagy kép". Talán a helyes utakat össztönösen érzik sokan? Szerintem az idehaza igenis meglévő és -remélem végig- járható utakat járják sokan. Talán elegen? Talán "rejtett hálózatokként" elegen ahhoz, hogy az önhasonló viselkedésbe ragadt vezetőbb körök ne tudják félelmükben letaposni ezen kezdeményezéseket, és mire meghasal az ön-hason-ló(-vak társasága)(borzasztó, kölcsönösen egymásba ágyazott, önhasonló értelem-túlburjánzás, még a "vak-ló" "vak társasága" is benn van...) ...szóval mire az önhasonló vak lovak meghasalnak, addigra az ország hálózatának kreatív-karitatívjainak munkája nyomán irányt (be)mutat(hat)ó módon látszik már valami, ...egy színes -és nem önhasonló- élni tudás(-tár)........Szívesen látnám, hogy a kezdeményezések, melyek figyelmükkel a problémák helyett a megoldásokat álmodják életre MENNYIRE nincsenek is egyedül! Van még ilyen? Gyüjtsünk belőlük?
A tudomány szinte mindig kívülről vizsgálja a rendszereket, mert objektivitásának biztosítékát a külső megfigyelői státuszban látja. A krízisviselkedés jellemzőit mégis érdemes a rendszeren belüli folyamatok leírásával is megközelíteni. Egyrészt azért, mert már túlságosan nagy baj van egy bonyolult rendszerrel, ha kívülről is látszik a rugalmatlan, a környezete változásának nem megfelelő viselkedése. Másrészt azért, mert a rendszerek bonyolultságának növekedésével a rendszerek már oly módon kapcsolódnak össze, hogy vagy a „kívül-állás” lehetetlen – például társadalmi, azaz makro- változásoknál – vagy a megfigyelő hatása nem elhanyagolható – például a mikrovilág tanulmányozásában, a kvantumfizikában. És amint a mikrovilágból szerzett információkból lehet helyes következtetéseket levonni – különben nem lenne a kvantumfizika olyan fantasztikusan eredményes, mint manapság – ugyanúgy a makrovilágban is lehet hasznos, és a tudomány számára is elfogadható következtetésekre jutni, miközben belülről szemléljük a rendszert.
A fenti indokok alapján nem tartom tudománytalannak a krízisviselkedések rendszeren belüli vizsgálatát. Nagy előnye ennek, hogy egy rendszeren belül sokkal korábban jelennek meg egy esetleges krízis jelei, mint az egy külső szemlélő számára is nyilvánvalóvá válna. Például a beteg előbb érzi a betegség tüneteit, mint az orvosilag kimutatható lenne, legalábbis az esetek jelentős többségében. Az orvosi példát folytatva: nem az orvos járja körbe a körzetét, hogy megkeresse, kit lát betegnek, hanem a páciens jelentkezik nála, ha érzi a bajt, és egyedül nem tudja orvosolni. Aki pedig egy önmagában megoldhatatlan probléma esetén nem fordul külső segítséghez, az önnön életét veszélyezteti. Ez már nem csak az orvosi példában, de általánosan igaz. A ”kvázi-bezáródó” rendszerekben ugyanis a „fizikai” entrópia törvénye érvényesül: minden külső hatás eredménye az entrópia növekedését, azaz a bonyolultság csökkenését eredményezi, ez pedig egy adott szint után a rendszer szétesését, „halálát” okozhatja. A bonyolult rendszer fennmaradásának szükséges feltétele a nyitottsága. Csak nyílt rendszerek esetén érvényesülhet a negatív entrópiával – pongyolán információelmélettel – leírható folyamat. Hangsúlyozom, hogy csak fokozottan nyitott rendszerekre igaz az, hogy a külső hatások jelentős többségére a bonyolult rendszer entrópiája csökken, azaz bonyolultsága növekszik, más szóval fejlődik. Nyugodtan kijelenthetjük ezek után, hogyha egy bonyolult rendszer „bezárkózással” reagál a saját betegség-tüneteire, akkor nem krízis-elkerülő a viselkedése, hanem épp ellenkezőleg: önmaga gyorsítja fel a krízishez vezető folyamatot.
A fentiek után érdemes az informatika alapfogalmaival megközelíteni azoknak a válság-helyzeteknek a kezelését, amelyek hibákból származnak. Ebből a szempontból a krízis kialakulásának, vagy rossz kezelésének két oka lehet: a szükséges információk hiánya, vagy az információfeldolgozás hibás működése. Fent már említettem a „bezárkózás-választ”, mint hibás krízis-kezelést: ez egyben tökéletes példája az önveszélyes információ-hiányos helyzet kialakításának, valamint a legrosszabb módszer alkalmazásának. A blog elgondolkodtatásra sarkalló cikkében említett „fő csapás” követésének fogyatékossága is az előbb említett okokat rejti magában: használatakor elhanyagolhatnak olyan információkat, amelyek a krízismegoldásban meghatározóak lehetnek – ahogy mondani szokták, az ördög gyakran a részletekben rejlik – ugyanakkor egy alkalmatlan modellt használnak az információfeldolgozásra: a lényeglátással együtt járó túlzott egyszerűsítést. A komplex rendszerek válságainak megoldása soha nem egyszerű, mint maga a rendszer sem az. Nem véletlenül nevezzük őket bonyolult rendszereknek.
Kedves Péter! Azt hiszem erről szól a múltheti és ez a bejegyzés...Lényeglátás 2 percben((-: http://www.youtube.com/watch?v=eTnlZI2WFqE

Amennyire az értelmemmel fel tudtam fogni, e két blogbejegyzésben olvasható vélemények tudományos alapját élettelen rendszerek viselkedésének tanulmányozása alapján levont következtetések, feltételezések képezik. Azaz, ezeket a tételeket (energia, energia minimumra törekvés, energia megmaradás, entrópia, entrópia növekedés, információ stb.) próbálják az életre alkalmazni, magyarázni életünk jelenségeit. Az élet által újra és újra megkérdőjelezett sikerrel. Az élet, talán ösztönösen is érzékelhető módon, minőségileg több, mint fizikai-kémiai folyamatok bonyolult rendszere. Az a minőség, amely többek között e fizikai-kémiai folyamatok mögött, felett és nem következményükként, hanem az élet legfőbb jellemzőjeként van jelen nem más mint tudatosság. E tudatosság alakítja ki a káoszból, tartja fenn a rendet kozmoszunkban. Mindennapi életünkben is egyéni és kollektív tudatosságunk alakítja, tartja fenn közösségünk rendjét.
Tudatosság, mint legősibb pszichológiai adottság, mint legegyetemesebb sajátosság, amely ősi sajátosságánál fogva komplex, amelyet sem levezetni, sem származtatni nem lehet. Nem egy részletfunkció vagy egy részletszubsztancia, mert maga is egyetemes, konstitutív végső jelenség és determináló komponens. (Tolnai új világlexikona, Tolnai Nyomdai Műintézet és Kiadóvállalat RT Kiadása, Budapest, 1930)
Javaslom azoknak, akiket megérintett Baráti Péter gondolata válságunkról, mint ”az emberi elme által generált hamis rendszerekből fakadó összeomlás”, fordítsák kreativitásukat a tudatosság szerepének megfontolására. Tulajdonképpen ez történik tudat alatt, amikor mindennapi tapasztalataink józan megfontolása alapján vizsgáljuk életünk jelenségeit, és nem matematikai elméletekhez mint gombokhoz keresünk kabátot életünk törvényszerűségeinek magyarázataként. Az élet nem törődik az elméleteinkkel, nekünk viszont a (jó)létünk függ a tudásunktól, a valódi, az élettel megegyező, az élet által igazolt, helyes tudásunktól. Jelenlegi és minden válságunk okának legmélyebb magyarázata a tudásunk megfelelő részének élet általi cáfolata.

Ha az élő tudatosság megfigyel és leképez és törvényszerűségeket állapít meg bármiről, az képes élettelenről szólni? Ha az a felület, maire leképez, az élő, akkor még az élettelen bármi leképzését is "animálná"...hm?.......................Egy keratív ember nagyon sokféle módon használhat egy labdát, igen, a labdát figyelve annak várható útjára következtetni meredek ötlet, igen. De a labda útja, nem a labda sajátossága mindössze, sőt...Szóval, hogy materiálisabban nézett fizikai törvényekről beszélünk e, vagy arról, hogy a kreativitással rendeklező tudatosság ezidőkben miként játszik mindazzal, amiről aminek jövőjéről megállapítani igyekszünk valószínűsíthető dolgokat, nem nagy különbség, sőt nagyon sok esetben tekinthető "csak" nyelvjárásbeli különbségnek,"tájszólásbeli" különbségnek.

Ha az élő tudatosság megfigyel és leképez és törvényszerűségeket állapít meg bármiről, az képes élettelenről szólni?
Ahogy képes máglyára küldeni annak állításáért, hogy a Föld kering a Nap körül, úgy képes élettelenről is szólni.

Az emberi tudás az információ speciális formája. És ha már információ, akkor logikus az információelmélethez nyúlni, ha valami módon modellezni, megérteni szeretnénk. Az információelmélet nem az élettelen világ vizsgálatából alakult ki, hanem épp ellenkezőleg az emberi kommunikáció tanulmányozásából. Az elmélet kialakulását elindító mű címe szerint is „A kommunikáció matematikai elmélete” (Shannon-Weaver/1949 ) Az információelmélet egyik fontos matematikai eszköze; az entrópia valóban hasonló a fizikai jelenségek leírásában használt matematikai eszközhöz, ezért is azonos az elnevezésük. Hangsúlyozom, hogy az entrópia fogalom mögött egy pontos matematikai egyenlet áll, amit verbálisan körül lehet írni egy rendszer rendezettségének, vagy a bonyolultságának valamiféle jellemzőjeként, de a matematikai kifejezés verbális nyelvre való fordítása ferdítés is egyben. Érdemes idézni George Steinert: "Miután megalkották az analitikus geometriát és az algebrai függvények elméletét, Newton és Leibniz kifejlesztette a differenciál-integrálszámítást, a matematika nem függő jelrendszer, nem az empíria eszköze többé. Elképesztően gazdag, összetett és dinamikus nyelvvé válik. És ennek a nyelvnek a története a fokozódó lefordíthatatlanságé." (George Steiner, Egyre távolabb a szótól)
Az élettelen és az élő világ törvényszerűségei nagyon sokban eltérnek, de vannak közös tulajdonságaik, hiszen az élő is élettelen anyagból épül fel. A fizika által használt nyelv a matematika, amely globális nyelv, nem csak az élettelen, de az élő leírására is alkalmas. A matematika a verbális nyelvből nőtt ki és vált egyedi, semmilyen más verbális nyelvhez nem hasonlítható nyelvvé, mely szintén a valóságot írja le, modellezi, mint a többi nyelv. A verbális nyelv erős hatással van a gondolkodásunkra. Akik nem ismerik jól a matematikát, azok azt hihetik, hogy a gondolkodásunk a verbalitáson alapszik. Pl. Heideggert azt írta valahol, hogy "Az ember csak annyiban gondolkodik, amennyiben beszél; nem pedig megfordítva, ahogy a metafizika még mindig gondolja." Ezzel szemben Roger Penrose a verbális nyelvben is kiváló matematikus és fizikus azt írta, „A császár új elméjében”, hogy ha erősen összpontosít a matematikára, és valaki hirtelen megszólítja, akkor másodpercekbe telik, amíg képes lesz beszélni. Idézi a genetikus Galtont, aki szintén azt panaszolta, hogy rengeteg idejét veszi el a megfelelő szavak, kifejezések keresgélése akár a beszéd, akár az írás során. Hadamard megfogalmazása tetszett a legjobban: "Állítom, hogy a szavak teljesen hiányoznak a fejemből, amikor igazán gondolkodom." Hadamard Schopenhauert is idézi: "a gondolatok abban a pillanatban meghalnak, amikor szavakban testesülnek meg".
Van egy óriási előnye a matematikai nyelvnek a verbális nyelvvel szemben: a nem szekvenciális jellege. Karl Popper egyetlen rögzült tulajdonságot talált az embereknél: a nyelvhasználatot. És azt írta, hogy ez a rögzültség nem veszélyes a verbális nyelv fantasztikus rugalmassága és használhatósága miatt. Nos, szerintem van egy nagy veszélye ennek a rögzültségnek. Mivel erős hatással van a gondolkodásunkra, ahogy fent írtam, ezért a gondolkodásunknak is fokozott lineárisan rendezett jelleget ad, holott a körülöttünk lévő világ, és önmagunk bonyolultsága is nehezen, sőt egyáltalán nem ragadható meg szekvenciálisan rendezett gondolatsorokkal. Ezt a gondolkodási módot lépjük át a matematika tömör, fantasztikus nyelvével. Leszek Kolakowski írta, hogy "... van a matematikában bizonyos metafizikai vonzerő, amelynek semmi köze a tudáshoz, még kevésbé az egyenletekkel könnyedén megbirkózó képességhez, de amely csodálatos módon rokon azzal az erővel, ami a misztikus tapasztalat általunk ismert leírásából sugárzik." (Leszek Kolakowski , A matematikus és a misztikus)
0. ha nem tudod legyőzni, állj az élére, 1. ami nem öl, az erősít, 2. kutyaharapást szőrével, 3. robbants az égő olajkútra, hogy eloltsd stb.
5. hagyd égni a kis tüzeket, elalszik az magától is, és akkor nem lesz nagy tűzre érzékeny az erdő, 6. ha X lépésre kényszerít valaki ,menj el vele 2X-re, 7. ha távoli kapcsolataidra nincs időd a sok fontos erős kapcsolattal való kötlemeiddel is szűkösen lévő idődtől, végy el tőlük még, és nyomás a ritkábban látott ismerősökhöz...

Kedves Mkat, az utóbbi három gondolatsorod alapján a következők fogalmazódtak meg bennem.

„Az emberi tudás az információ speciális formája.”
Az emberi tudás minőségileg több, mint információ. Örömmel olvasnék egy pontos, a mindennapi életünkben egyértelműen használható, azaz a valósággal egyező, a valóság mércéjén már megfelelt, meghatározását az információnak. Ennek hiányában az adat fogalmat használom helyette. Tehát az emberi tudás minőségileg több, mint adatok halmaza. Adatok tanulásával lehet műveltséget szerezni, de az még nem tudás. Lehet összefüggéseket is megtanulni, de az is csak műveltség. A tudás a megértés minőségével több a műveltségnél. A megértésre viszont csak hosszú idő alatt, kitartó elmélkedéssel lehet eljutni. Így nagy különbséget van valamit felfogni és valamit megérteni között. A tudás következő lépcsőfoka az, amikor e tudást, ami mentális tudás, a mindennapi életben használjuk. Amikor már nem csak a receptet ismerem, hanem képes vagyok elkészíteni is. Amikor már nem csak azt ismerem, hogy nem érdemes bosszankodni, hanem képes vagyok megtenni is azt. Természetesen vagyok képes megtenni. Már nem is teszem, hanem véremmé vált. Ezt a tudást lehet bölcsességnek nevezni. Amennyire én látom, a tudás nemhogy nem egy speciális formája az információnak, hanem valami egészen más.

Természetesen, ha elfogadom az élet által nem igazolt, de jobb híján használt megállapítást, hogy „Az emberi tudás az információ speciális formája.”, akkor folytatható az „És ha már információ, akkor logikus az információelmélethez nyúlni, ha valami módon modellezni, megérteni szeretnénk.” gondolatmenet. Viszont ebben az esetben már nem az életről beszélgetünk, hanem legfeljebb „gondolatkísérletet” hajtunk végre. Nem vitatva azt, hogy ez közelebb vihet az emberi tudás megismeréséhez, bár el is távolíthat.

Érdemes megfontolni azt is, hogyan próbáljuk a mindennapi életben felmerülő kérdéseinket először mindennapi, de mégsem mindannyiunk számára azonos tartalommal bíró fogalmakkal megfogalmazni, majd átültetni azt a matematika nyelvére. Viszonylag könnyű dolgunk van az „élettelen” világot tanulmányozó mérnöki tudományok területén. (Azért még a mérnöki tudományok is túlméretezéssel, biztonsági konstansokkal küzdik le tudásuk hiányosságait.) Viszont minél inkább az élő valóság a vizsgálatunk tárgya, annál bizonytalanabb a mérnöki tudományok esetén bevált eljárásunk. Fogalmaink egyre pontatlanabbak, egyre nagyobb eltérések mutatkoznak a használóik fogalomértése között, ráadásul a megfogalmazott kérdéseknek a matematika nyelvére történő transzformációja során eltekintünk a számokba nem önthető megfigyelésektől. Majd a matematikai eredmény adaptálása, értelmezése sem felhőtlen... Tehát lehet csodálatos a matematika, de az eredményt megint a „szűk keresztmetszet”, a megfigyelések, azok szűrése, csoportosítása, értelmezése, végül a matematika eredményének értelmezése fogja végzetesen meghatározni.
Tovább növeli a bizonytalanságot, hogy „a körülöttünk lévő világ, és önmagunk bonyolultsága is nehezen, sőt egyáltalán nem ragadható meg szekvenciálisan rendezett gondolatsorokkal.”
Valóban így van. „egyáltalán nem ragadható meg szekvenciálisan rendezett gondolatsorokkal” Ebből fakadóan meglehetősen korlátozott a teljesítőképessége a szekvenciális gondolatsorok alkalmazásával megfogalmazott kérdésfelvetésnek és peremfeltétel megállapításnak. Már e teljesítőképesség hiányosságán meginog az ezen alapuló matematikai elemzés. Nem beszélve arról, hogy a matematikai elemzés során milyen kritikus például egy másodfokú egyenlet által produkált „hamis” gyökök kiszűrésének problémáját felismerni mérhetetlenül összetettebb matematikai transzformációk, műveletek során, illetve az eredmények értelmezése, a valósághoz illesztése. Fogalmazhatnám úgy is, hogy a matematikai műveletek többsége nem tükrözi a valóságban zajlódó „műveleteket”, folyamatokat.

Minden embernek, aki a tudományban dolgozik érdemes elgondolkodni azon a tényen, hogy a szavak, a fogalmak és a valóság három különböző dolog. A szavak, amelyeket használunk azonosak mindannyiunk számára, de a fogalmak tartalma már egyénileg elég nagy eltérést mutathatnak, míg a valóság mindig több, változatosabb és változékonyabb, mint a róla alkotott alig változó fogalmaink. Nem csak az érzékszerveink és azok kiterjesztéseként műszereink korlátai okoznak nehézséget valóságunk megismerésében, de fogalmaink pontatlansága még azt is lehetetlenné teheti, amelynek megismerése lehetséges lenne. (Ilyen például az élő és élettelen fogalma, vagy akár az anyag fogalma, folytathatnám a matematikában előszeretettel használt végtelen fogalmával, mivel kozmoszunk véges, így nincs benne végtelen.)
Azt is érdemes megfontolni, hogy elméleteinkkel, még a matematikailag tökéletessel is csak feltételezéseket gyártunk a valóságról. Ha ez valahol nem egyezik a valósággal, akkor az elméletben van a hiba és nem a valóság, az élet produkált valamiféle misztikus kivételt.

Azaz vissza és újra visszajutunk oda, hogy minden feltételezés, magyarázat, elmélet a valóság, az élet „ítélőszékén” kell megméretődnie ahhoz, hogy igaznak mondhassuk.
Így annak, aki elismeri az élet „ítélőszékét”, talán érdemes megfontolnia azt is, hogy „Jelenlegi és minden válságunk okának legmélyebb magyarázata a tudásunk megfelelő részének élet általi cáfolata.”

„Az élettelen és az élő világ törvényszerűségei nagyon sokban eltérnek, de vannak közös tulajdonságaik, hiszen az élő is élettelen anyagból épül fel. A fizika által használt nyelv a matematika, amely globális nyelv, nem csak az élettelen, de az élő leírására is alkalmas.”
Ha jól értem, akkor a közös rész, az élettelennek mondott anyag. Ennek leírására képes a fizika a matematika nyelvén. Pontosabban az ember képes a matematika nyelvén megfogalmazni, leírni. Viszont kimaradt annak a minőségnek leírása, ami élővé teszi az anyagot. Ez a minőség a tudatosság. S a tudatosság felfedezésével még adós a tudomány.
Bár minden hasonlat kicsit sántít, félre is érthető, mégis próbálkozom. Anyagdarabokból csak egy élőlény (tudatosság) által lesz autó. Ha ezt az autót az élőlény elhagyja, mondjuk egy sivatagban, energetikailag egyre stabilabb állapotba kerül, entrópiája megnő, viszonylag hamar működésképtelenné válik. Viszont egy élőlény (tudatosság) által a működőképesség viszonylag hosszú ideig megőrizhető.

Gondolataim leírásával a figyelmedet próbáltam ráirányítani valamire, valamiféle mélységekre. Ismét egy hasonlattal élve, egy vizsgálat eredményének értékelésénél a használt módszer meghatározó. Hibás módszerrel nem lehet helyes (fogalmakba öntött) eredményre jutni. De nem lehet a módszer korlátain túl sem eredményre jutni. Azaz a vizsgálat szintjénél a módszer egy mélyebb, az eredményre vonatkozóan meghatározóbb szintet képvisel. Természetesen tökéletes módszer alkalmazásával is lehet helytelen következtetésre jutni. Így annak pillanatnyi tudása, aki a módszert alkalmazza, az eredményeket értelmezi, egy még mélyebb szintet képvisel. Azaz alapvetően meghatározza a publikációkban „új tudományos eredményeknek” nevezett részt. És sajnos előfordul, hogy ez köszönő viszonyban sincs az életünk valóságával, aminek megismerésére törekszik a cikk írója, elmélet megalkotója stb. Viszont az élet türelmesen cáfol, tanít, ahogy ezt a Föld és Nap egymás körüli keringésének tisztázása során is tette. Válságunk megélésével ezt teszi jelenleg is. Aki ezt felismeri, minőségileg más helyzetben van, mint aki nem.
Barátsággal, Sándor

Kedves Sándor!

Nagyon sok állításoddal egyetértek, leginkább azzal, hogy minden modell, így a matematikai is csak akkor használható, ha valamilyen aspektusában hűen tükrözi a valóságot. Épp ezért tartom én is helyesnek Karl Popper cáfolhatósági – falszifikálhatósági – követelményét a tudományos elméletekkel szemben.

Az információelmélettel kapcsolatban is megértem kételyeidet, hiszen nincs még általános információelmélet. Máig az egyik legjobb – ha nem a legjobb – összefoglaló mű erről a témáról T.M.Cover, J.A. Thomas „Elements of Information Theory” című könyve. A könyvnek már a címéből is sejthető, amit az első fejezet harmadik oldalán meg is fogalmaznak a szerzők, hogy az egységes elmélet még várat magára. A könyv az információelmélet elemei közé sorolja a valószínűségszámítás, a statisztika, a bonyolultságelmélet, játékelmélet, stb. területeit. Összességében a matematika 7 különböző területét említi, amelyeknek van kapcsolata az információelmélettel. (A hasonló témájú könyvek még több területet sorolnak fel.)  Az említett könyv elég régen jelent meg, 1991-ben, de aktualitását nem veszítette el, 2006-ban második kiadásban is megjelent. Figyelemmel kísérem a téma irodalmát, elsősorban a Cornell egyetem szakirodalmi gyűjteményében, az arxiv.org-on, így tudom, hogy nem történt még áttörés a témában.

Az információ definíciójára sincs elfogadott meghatározás, a szakirodalom általában a Shannon-féle entrópia-fogalmat, vagy a klasszikus Kolmogorov-bonyolultság információtartalomra vonatkozó értelmezését fogadja el az információ matematikai leírásának. Ezekről verbális nyelven nincs értelme beszélni. Én egyébként sem értek egyet az információ ezen beazonosításaival.

Annyit azért érdemes nem matematikai nyelven is megfogalmazni, hogy az információ szó latin eredetű, és kevés köze van az „adathoz”, mint megfeleltetéshez. Eredeti jelentése „képzet”, „fogalom”, később a „közöl”, majd ”„hír”szavak eredtek belőle, és ma is sokkal inkább a hírhez kötődik az értelmezése. És ilyen értelemben a tudáshoz köthető, nem az adathoz. Ez a matematikai definíciókra is igaz.

Ígérem továbbá, hogy többet nem teszek kísérletet a matematikai tudásom, és elképzeléseim verbálisra való átültetésére ezen a fórumon. Egyrészt mert nem vagyok valami ügyes fogalmazó, másrészt ez ma már szinte lehetetlen. A matematikai „nyelvnek a története a fokozódó lefordíthatatlanságé", ahogy George Steiner fogalmaz az „Egyre távolabb a szótól” című esszéjében.

Tisztelettel, Katalin


Kedves Katalin!
Minden magyarázathoz azért kellett újra átgondolnom, bővítenem eddigi ismereteimet, hogy képes legyek azok nézőpontjából megvilágítani valamit, akik számára készítettem. Minden újabb átgondolással mélyült a témaértésem. Ebben fokozottan hasznosak a tartalmas párbeszédek. Ezért pontosan azt javasolnám Neked is, arra bátorítanálak, hogy ragadj meg minden alkalmat arra, hogy újabb és újabb formában de tegyél kísérletet a matematikai tudásod és elképzeléseid verbálisra való átültetésére minden fórumon. Mint magam is tapasztaltam, tartalmas párbeszédből mindkét fél szükségszerűen okul valamit. De még egy passzív olvasóban is katalizálhat, elindíthat valami hasznosat.
Mai, elgépiesedett világunkban minden önálló gondolat, sablonoktól, szólamoktól eltérő egyéni meglátás nagy jelentőséggel rendelkező hatalmas érték. A jövőnk, a válságból kilábalás záloga, ezen önállóan gondolkodó emberek kibontakozásában rejlik. Ezért tartom értéknek minden „szürkeállományt átmozgató” beszélgetést, és hálás vagyok érte.

Az információ szó eredetéről írtakat nem ismertem, és Neked köszönhetően ezen új ismeret felhasználásával újabb nézőpontból próbálom megvilágítani mondanivalómat.
Meglehet tévedek, de úgy gondolom, hogy az információ fogalmát a számítógépek megjelenése hívta életre. E kör és egyéb kommunikációs csatornák lehetőségeinek kibővítésében vált fontosság az adatok tárolása, továbbítása, feldolgozása stb. E kérdéskör átlátására, kezelésére, fejlesztésére volt, van és még sokáig lesz szükség rá. Ebben vitathatatlanul sikeres.
Tehát az információelmélet az ember által kialakított, megteremtett területeken sikeres. És nem a Természet, az Élet, az Élővilág által folyamatosan teremtett, fenntartott területeken. Eredendően az előbbire készült.
Amire én szeretném fordítani a figyelmed az nem más, mint e sikeres próbálkozásnak az utóbb említett területre történő kiterjesztésének kérdése. Miután az ember maga is az Élővilág része, ezért ha lehet, ezen összenövésnek megértése még alapvetőbb jelentőséggel bír, mint a saját maga által, a saját hasznára erőltetett kérdések megoldása.
Ahhoz, hogy kiderülhessen az alkalmazhatósága az Élővilág területén is, pontosítani kell néhány kulcsfogalmat. Ilyen fogalom maga az élet, az élő és élettelen fogalma, amely alapjaiban hatással lesz a többi fogalom pontosítására is. Ilyen a hír fogalma, amelyet nem lehet elvonatkoztatni az élet fogalmától. Ugyanis hogyan lesz valamiből hír (információ), mi szükséges hozzá, de akár a tudás fogalma is? Ehhez adalék Radnóti lényegbevágó gondolata: „Ki géppel száll fölébe, annak térkép e táj...” ! Vajon a gép számára mi e táj?
A mechanisztikus életfelfogás tökéletesen alkalmatlan ennek magyarázatára. Sokkal félrevezetőbb, mint annak állítása, hogy a Nap forog a Föld körül. Különösen a pályája kezdetén állónak ezen érdemes elgondolkodnia. Szerintem talán e kérdés tartható tisztázása a legfontosabb a jövőnk érdekében. Szinte minden hozzászólásom tartalmaz valami adalékot ehhez. Meglehet túl mélyre ugrottam, de úgy gondolom, e tisztázatlanságra vezethető vissza a következő gondolatod is: ”A matematikai „nyelvnek a története a fokozódó lefordíthatatlanságé" Majd a válaszodból kiderül.
Szeretettel, Sándor

Kedves Sándor!

Köszönöm a biztatást a „fordításra”, bár hozzászólásod és kia alábbi megjegyzése alapján azt látom, hogy eddig nem voltam sikeres. Az információról tudottak töredékei bennem egyre határozottabb körvonalait adják valaminek, amit még nem igazán tudok sem verbálisan, sem matematikailag megfogalmazni. Talán egyszer.

Üdvözlettel,

Katalin

Matematika tagozatos gimnazistaként olvastam egy francia szerző könyvét arról, hogy a múlt század (s egyben évezred) tízes éveiben a matematika irányzatossá vált, hogy úgy mondjam: dialektusai lettek. Külön életű műhelyekké alakult. Mikor olyan szép négyszögletes a tankönyvünk! A boldog emlékezetű Szabó Imre bácsi, aki Kantot gót betűs kiadásban olvasta, eredetiben, rideg szeretettel építtette velünk a szak alagsorát. Csak a víz fodrozódott, és vacogtak Bábel kövei... Katalin plasztikusan írta le a matematika autisztikus tudománnyá alakulását, vagyis hogyan lett a fizikát alapozó bölcs "kalkulációból" tiszta metafizika. Nem a Bécsi Kör használta értelemben. Popper persze jó, nagyon jó, még ha nem-kritikai racionalizmussal gyanúsítja is őt a kiokosodott utókor. Viszont az egész gondolatmenet inkább a Frege-Russell-Wittgenstein nyomvonalon bírt volna kiteljesedni - vélem én. Foucault körülírását kölcsönvéve azt mondanám, hogy a bemutatott helyzet szerint a matematika a "néma rend". A tökéletes nyelv megtalálásának szuggesztiója alatt elvesztette az egyetlent, a még meglévőt. Remélem, nincs így. (...) Péter ebben a fejezetben végig rendszerről beszél, amely nyilván csak a 'megértés' által válna felismerhetővé. Így maga a 'rendszer' a hipotézis, amely - miután válságról beszélünk - tulajdonképpen nincs is. Most bezzeg elővehetné Luki a piszkavasat! Szerény megítélésem szerint ez az egész gyönyörűséges (!) trutyi, ami a világ, persze, hogy nem az elit érzékenysége, intellektuális hangulatai, üveggyöngyjátékai (Hesse) szerint gördül-görbül. De gondoljátok meg: van az autista matematika, minden tudomány néma ítélőszéke, továbbá a csúcstechnika eltömegesítette digitális virtualitás, no, meg a referencialitását vesztett gazdaság szimbólumvilága - versus a hétköznapi (jelenvaló?) lét globális és brutálisan primitív fenyegetettsége. Ha szent skarabeus volnék, akkor tudnék ebből glóbuszt gyúrni! És mégis! (...) És miféle szekvencialitás? Eztet már Nietzsche kiboncolta nyelvkritikai fejtegetéseiben, de hát nagyon tudott írni... Nyelvvel a nyelv ellen. (A chaten úgy mondanák: muhaha.) Az irodalom sincs teljesen csúcsformában, de azért még villan párat. Ma reggel eszembe jutott József Attila egy sora, épp a Civilek Háza mellett mentem el. "A semmi ágán ül szívem..." A nyelv magasabb matematikája. És még a válság is benne van...

Egy kicsit „megrázott” a matematika, mint autisztikus tudomány interpretálása. Írhatnék olyan közhelyeket – és egyben helytelen általánosítást – hogy a természet a matematika nyelvén beszél. Jelenleg legalábbis sokkal jobban tudjuk matematikával modellezni az úgynevezett valóságot, mint a „korlátolt” verbális nyelven. Nem Newton volt a legelső, de mindenesetre az első markáns példát ő szolgáltatta arra, hogy – a szóbeliség korlátait felismerve – megalkotta az infinitezimálisok matematikáját, amivel pontosabban tudta leírni azt, amit a fizikai világból megértett. Véleményem szerint Newtonnal kezdődően a fizika nem arról szól, hogy a világ milyen, hanem arról, hogy milyen matematika alkalmas a leírására. És ez egyre inkább igaz a tudomány valamennyi területére, persze erős sarkítással, de érzékelteti a matematika nélkülözhetetlenségét a tudományokban.

Az "autisztikusság" ez esetben a (jobb híján mondva: természetes) nyelvtől való praktikus távolságtartást jelenti. A matematika szépsége, tisztasága szinte a platóni ideák tökéletességével hat. Ehhez képest a beszéd és az írás a félreértések forrása. Wittgenstein nem véletlenül szólított fel hallgatásra a Tractatus végén. A nyelvfilozófus csendje a megtisztíthatatlan nyelv fölött kimondott Hamleti kádencia, vagy a racionalitás csődje felé vágott grimasz: egy végletekig következetes rendszer mindig önfelszámoló. A matematikát az tette "tönkre", hogy a rendszerré zárulásának ünnepi pillanata előtt, a bezárulni készülő Birodalmi Kapun belógott a (formális) logika. És valljuk be, hogy - különösen azóta - a matematika nem logikus. Egyébként nem lenné(nek) Gödel-tétel(ek). A nyelv "visszamérgezte" a matematikát, "istenülésének" előestéjén. A fizika pedig... Einstein nagyon sokat sétálgatott, beszélgetett Gödellel. Művészetről, politikáról, az élet ügyes-bajos dolgairól. De nem említette emlékirataiban, hogy a híres tételek szakmai kérdésekként felmerültek volna közöttük. Einstein mellőzte a témát, vagy Gödel hallgatott?... A szegedi matematikai iskola egyik tagjától hallottam, hogy a jobbak már lételméleti bonyolultságú feladványok magasában munkálkodnak. "És megbotlik két óriás szárnyában, ha lép..." Ezt azért idézem, mert valahogy a "békében" hiszek, mondjuk Török Gábor: A líra: logika című szép kísérletében, amely a költői nyelvet kimossa a köznapi maszatból, élmény és rendszer nyelvben egyesülő találkozására hoz példákat. A matematika elmondhatósága nem a nyelv próbája, hanem az önmaga művétől fogalmilag eltávolodni képes elméé. A matematika tökéletesítése és a nyelv felkészítése a tolmácsolásra: mindkettő a szellem körébe tartozó, vonzó kihívás.