A XXI. század első fele valószínűleg, mint a megbomló egyensúlyok és a váratlan események időszaka fog bekerülni a történelemkönyvekbe. A blogbejegyzés azokat a viselkedési formákat járja körül, amelyeket egy váratlan helyzetre adott reakcióikban a bonyolult rendszerek tagjai és csoportjai követni szoktak.

A nehéz helyzet cselekvéskényszert szül. Az igazán új, igazán nehéz megoldások megtalálása azonban nagyon sokszor nem egyéni elszántságot és bátorságot, hanem közösségi megoldáskeresést igényel. A cselekvéskényszer túlhajtott érzete a valódi megoldás helyett nagyon gyakran csak cselekvésgörcsöt eredményez. Ilyenkor a válaszok rendkívülisége megjósolhatatlan viselkedésbe torkollhat. Ez nem szerencsés, mert egy bonyolult rendszer krízishelyzetében felértékelődik a részrendszerek megbízhatósága és nyugalma.

A cselekvésgörcs a megoldandó válsághelyzetre fixálja a gondolkodást. Ilyen helyzetben a válsággal kapcsolatos minden cselekvés aránytalanul fontos lesz, és minden más cselekvés pedig aránytalanul lényegtelen. A váratlan helyzetekben az addig megszokott prioritásokat fel kell rúgni, ami hasznos, mert növeli a mozgásteret. A mozgástér mindenáron való bővítésének hajszolása azonban nagyon könnyen zéró-összegű játszmákat eredményez. A valóságban a helyzetek többsége nem zéró-összegű játszma. Ilyenkor az együttműködés az egyén vagy egyedi csoport számára elérhetetlen, az addiginál nagyságrendekkel nagyobb mozgásteret nyithat meg. Ennek elérése azonban hosszú távú gondolkodást, valódi, nagy K-val írt Kreativitást igényel. Higgadtságot és nyugalmat kívánok minden kedves Olvasónak a bejegyzésben részletezett csapdák elkerülésében. A bejegyzés folytatása itt található.

Nagyon ritkán szoktam utólag beszúrni egy indító részt egy blogbejegyzésbe. Most mégis ezt teszem. Az ok egyszerű: tegnap néztem meg a "Segítség" (Help) című filmet. Az utóbbi év számomra legnagyobb hatású filmje volt. A film pontosan az ellenpontját mutatja be annak a viselkedésnek, amelyről ebben a bejegyzésben írtam. A hatvanas évek elején játszódó film főhősei: Eugenia (Skeeter) Phelan, egy fehér újságírónő, Aibileen Clark és Minny Jackson, két fekete szolgáló méltóságot, távlatot és így megoldást adnak egymásnak, a "válságnak", az életnek. A fekete szolgálók több generáción keresztül az egyetlenek, akik a csúnyácska gyerekeknek szeretetet adnak, és elhitetik velük, hogy ők is értékesek. A fehér újságírónő az egyetlen, aki elhiteti a fekete szolgálókkal, hogy ők is érnek valamit. A film -- leglábbis nekem -- a tehetséggondozásról is szól. Minden emberi érték -- a válságot megoldó értékek is -- ott tud elkezdeni fejlődni, ahol felismerik, elismerik és bátorítják ezt az értéket. Az itt következő blogbejegyzésben leírt krízisviselkedés pontosan ezeknek a válságmegoldó értékeknek a felismerését gátolja meg. Aki ki szeretne gyalogolni a mostani válságból -- kérem és erősen javasolom, hogy nézze meg a "Segítség" (Help) című filmet. A szereplők játéka parádés (néhány Oscart előre jósolok a filmnek), a mély érzelmek el tudják kerülni azt a határt, ami után már túljátszottnak tarthatnánk őket. Igen jó töltekezést kívánok a filmmel minden kedves Olvasómnak!

A Föld elfogyóban lévő forrásainak és az egyre jobban felpörgő fogyasztási köröknek az egyre inkább feszítő ellentmondásait az éghajlatváltozás extrémumai tovább élezik. A XXI. század első fele valószínűleg, mint a megbomló egyensúlyok és a váratlan események időszaka fog bekerülni a történelemkönyvekbe. A felgyorsuló változásokat és eseményeket a legtöbbször válságnak, krízisnek éljük meg. A blogbejegyzés azokat a viselkedési formákat járja körül, amelyeket egy váratlan helyzetre adott reakcióikban a bonyolult rendszerek (sejtek, közösségek) tagjai és csoportjai követni szoktak. A bejegyzés folytatása itt található.

A nehéz helyzet cselekvéskényszert szül. „Most nagyon keménynek kell lennem. Összeszorítom a fogamat és keresztültörök. Ha most nem cselekszem gyorsan, akkor elszalasztom a lehetőséget.” A helyzet nehézségének felismerése, az elszántság, a bátorság mind-mind igen értékes tulajdonságok, de leginkább akkor lehet őket használni, ha a helyes megoldások nyilvánvalóak, avagy ösztönösek. Az igazán új, igazán nehéz megoldások megtalálása nagyon sokszor nem egyéni elszántságot és bátorságot, hanem közösségi megoldáskeresést igényel. Mindehhez figyelem és empátia kell. Pontosan ezek hiányoznak akkor, amikor a válaszkeresés az elszántságra és a bátorságra koncentrál. A cselekvéskényszer túlhajtott érzete azonban a valódi megoldás helyett nagyon gyakran csak reflexszerű cselekvéseket eredményez. Ezt az állapotot a továbbiakban cselekvésgörcsnek fogom hívni. A cselekvésgörcs szélsőséges esete a cselekvéspánik. Cselekvéspánikban a bejegyzésben leírt, túlhajtott viselkedési forma még szélsőségesebb lesz. A cselekvésgörcs pontosan olyan megszaladási jelenség, amelyet Csányi Vilmos és kollégái korábban, más esetekben már részletesen elemeztek.

Az élesztősejteken végzett vizsgálataink megmutatták, hogy válsághelyzetben még egy biológiai rendszerre is igaz az, hogy a csoportjai jobban elkülönülnek egymástól, és összetartóbbak lesznek. „Válság van, zárjuk szorosra a sorainkat.” Mindez rendkívül hasznos, mert mozgósítja a csoport belső energiáit, és egyben védelmet is nyújt a csoport tagjainak a külső világból érkező behatásokkal szemben. Azonban a csoportok elkülönülésének egy bizonyos mértéke után a csoport összetartásának minden további növelése életveszélyessé válik, mert a csoportok izolálódnak. Mindez a csoportok közötti szinten teszi lehetetlenné azt a figyelmet és empátiát, amely az igazán új válaszok különböző csoportokban fellelhető elemeinek összerakását segítené.

A csoportok válságban mutatott elkülönülése az egyén szintjén is megjelenik. Elveszettségében az ember gyakorta elmerül magában, senkit és semmit nem hall. Az ilyen önsors-rontó magatartás az egyén helyzetét javító impulzusokat nem engedi közel. Gerald F. Jacobson krízismátrix elmélete szerint különösen kifejezett lesz a trauma akkor, amikor a kedvezőtlen és váratlan behatás egy amúgy is végbemenő nagyobb változásra rakódik rá.

A rendkívüli helyzet rendkívüli cselekvést igényel. Mindez nem baj, sőt szükséges addig, ameddig a nem szokványos cselekvés kreatív, új megoldásokat kísérletez ki. Azonban a kreatív megoldásnak nemcsak váratlannak, nemcsak rendkívülinek, azaz nemcsak a szó szokásos értelmében véve kreatívnak kell lennie, hanem megoldásnak is, azaz olyan cselekvésnek, amely az új helyzetre a környezetnek megfelelő módon reagál. Cselekvésgörcsben a kreativitás mértéke pusztítóvá válhat akkor, ha a válaszok rendkívülisége megjósolhatatlan viselkedésbe torkollik. Egy bonyolult rendszer krízishelyzetében felértékelődik a részrendszereinek a megbízhatósága és nyugalma.

A cselekvésgörcs a megoldandó válsághelyzetre fixálja a gondolkodást. A koncentráció nagyszerű, mert segíti a megoldás megtalálását – egy bizonyos mértékig. Ezen a mértéken túlhaladva azonban a válsággal kapcsolatos minden cselekvés aránytalanul fontos lesz, és minden más cselekvés aránytalanul lényegtelen. „Rendkívüli helyzet van, emiatt a szokásos dolgokra nem érek rá.” A mindennapok feladatainak elhanyagolása olyan apró hibákat okoz, amelyek összegződnek, és összegzett hatásukkal sokkal nagyobb krízist okoznak, semmint amekkora az eredeti volt. Minderről a következő blogbejegyzésben fogok írni részletesen.

A váratlan helyzetekben az addig megszokott prioritásokat fel kell rúgni. Mindez létfontosságú, hogy azok a valóban új megoldások az eszünkbe jussanak, amelyek az új helyzetekben szükségesek. Cselekvésgörcs esetén azonban a szokásos prioritások felrúgása túlhajtott lesz, és önmagában vett értékké válik. Ilyen helyzetben a prioritások átrendezése során az alapvető fogalmak és normák sorra megkérdőjeleződnek. Minden relatív lesz, és a cél elérésének érdekében minden szabály felrúghatóvá válik.

A prioritások felrúgása azért is hasznos, mert növeli a válság által sokszor behatárolt mozgásteret. A csoportok korábban említett elkülönülése pontosan ugyanilyen irányban hat. A mozgástér bővítése azonban káros mértékű lesz akkor, amikor reflexszerű, kényszeres cselekvéssé válik, mert ilyenkor megakadályozza azt, hogy az egyén, vagy a csoport más egyénekkel vagy csoportokkal együttesen bővíthesse a közös mozgásteret. A mozgástér mindenáron való bővítésének hajszolása nagyon könnyen eredményezhet zéró-összegű játszmákat, ahol az én mozgásterem, a csoportom mozgástere csak a másik egyén vagy csoport mozgásterének szűkítésével bővülhet. A valóságban a helyzetek többsége ennél lényegesen bonyolultabb, amelyben az együttműködés az egyén vagy egyedi csoport számára elérhetetlen, az addiginál nagyságrendekkel nagyobb mozgásteret nyithat meg. Ennek elérése azonban hosszú távú gondolkodást, valódi, nagy K-val írt Kreativitást igényel.

Higgadtságot és nyugalmat kívánok minden kedves Olvasónak a bejegyzésben részletezett csapdák elkerülésében.

Válaszok (2011. november 19.)

Nagyon köszönöm a kiváló hozzászólásokat a témákhoz, amelyek közül jónéhány már előrevetítette a jövő heti folytatás szövegét . Az Új Világkép c. könyvet pl. itt lehet megrendelni. Nagyon egyetértek „Paál András” megállapításával: „maga a gondolatvilágunk ne váljon a stressz tartományára jellemzővé, maradjunk meg a megoldások komplexitásának modellezésére alkalmas tudatállapotban, mert különben a legszebb lehetőségeket is problémaként éljük meg”. Ezzel is: „a válságon túljutás nem közvetlen megtehető dolog, mint mikor átmegyünk egy úton a túloldalra, inkább olyan, mintha az átkelés szándékával járlnánk fel-alá az egyik járdán és egyszercsak a másikon lennénk”. Isaac Asimov (lásd a képen) Alapítványában (ahogyan Papp István barátom figyelmeztetett nemrégen fiatalkorom legjobb könyveinek egyikére) a Seldon-terv olyan helyre telepíti ki a Galaxis megmentésének módszereit megőrző, megtaláló embereket, amelyik nagyon kemény életfeltételeket diktál. Azaz a megoldás csak válságokkal terhes körülmények között termelődhet ki. De még ez sem elég: szükség van egy továbbfejlesztésre is.

Érdemes az innen letölthető trilógiát újraolvasni! Aktuális. (A trilógiához kapcsolódó másik két kötet, amelyre Kincses Zoli is figyelmeztetett, innen tölthető le Asimov sok más művével együtt.)
 

Válaszok (2011. november 21)

Igen tanulságosak voltak a további válaszok is. „Mkat”-nak igaza van abban, hogy kétféle válság létezik, de én nem úgy tennék különbséget közöttük, hogy hibákról, avagy fejlődésről beszélek, mert az nagyon szubjektív és a helyzetet alulról, a résztvevők szempontjából szemléli. Számomra a kétféle válság izgalmas különbsége abban áll, hogy az egyensúlyvesztés után el lehet-e lendülni egy teljesen új egyensúly felé, avagy az egyedüli út visszatalálni az eredetihez. Ennek a megítélése azt igényli, hogy messze felülemelkedjünk a saját helyzetünkön, érdekeinken és az egész rendszert egyben lássuk. Ez nem egyszerű. „Kincseszoli” honnan tudom, hogy válság van okfejtéséhez (amelyet „masni” kiválóan bővített ki azzal, hogy rámutatott: az információhiány túltelített rendszert eredményez) a napi rutinok megzavarása pontot tenném hozzá. Ha a napi rutinjainkat a helyzet egy bizonyos határon túl zavarja meg, akkor diszkomfort érzésünk lesz. Ha ez folyamatossá válik, akkor érezzük azt, hogy válság van. Ha egy következő határ fölé megy, akkor pedig pánik vesz erőt rajtunk.