Ahogyan a blogot rendszeresen olvasók ismerik, a hálózatot a legtágabb értelemben és a világon létező Minden hálózatának fogom fel. A szabadságnak ezen a legszélesebb hálózatos értelmezésében válik a kérdés megválaszolhatóvá: Miért ad a megváltás szabadságot?

Ha a Mindennel kapcsolatba kerülünk – a hálózat teljességét be tudjuk járni. Ennek a kiterjedésnek a mértéke a szabadságunk igazi foka. A Mindennel való összekötöttség ugyanis felszabadít bennünket a helybeli kötöttségek alól. Mit tehetünk a szabadságfejlődésünk elősegítésére, ameddig még nem jutottunk el a teljesség megérzéséig? A fokozatos szabadságnövelés hálózatos útját pontosan az az újdonságkereső stratégia írja le, amelyet egy régebbi blogbejegyzésben részleteztem.

Az igazi szabadság a nagy K-val írt Kreativitás. Az, amelyik hosszú távon látja be a történéseket, amelyiknek van átlátása és mersze is arra menni, amerre még nem ment senki sem. Az ilyen ember találja meg a Teljességet. És itt önfejlesztő feladata bevégeztetett. Nem marad számára más hátra, semmint megmutatni az Utat másoknak is. Az Utat, amelyik mindenkinek éppúgy más, mint a benne rejlő tehetség, de mindenkinek ugyanoda, a megváltás szabadságába vezet.

A szabadság nagyon sokféleképpen megfogalmazható, úgy is, ahogyan a baloldalon lévő kép mutatja. Ennél kissé mélyebben szántva, az egyik első blogbejegyzésben, két évvel ezelőtt már érintettem a szabadság fogalmát. Akkor a fő kérdésem a jobboldalon lévő kép által is megjelenített volt: „Az a szabadság, amire képesek vagyunk, még a gyermek tomboló, mindent akaró szabadsága, vagy eljutottunk-e már a felnőtt kor lenyugodott, elfogadni tudó, felelős és bölcs szabadságához?” A jelenlegi blogbejegyzésben a szabadság fogalmának hálózatos értelmezését járom körül. Ahogyan a blogot rendszeresen olvasók ismerik, a hálózatot a legtágabb értelemben és a világon létező Minden hálózatának fogom fel. A szabadságnak ezen a legszélesebb hálózatos értelmezésében válik a kérdés megválaszolhatóvá: Miért ad a megváltás szabadságot? A bejegyzést a Híd magazinnak a szabadsággal immár másodszor foglalkozó, 2011. évi 3. száma ihlette meg. A bejegyzésben szereplő idézetek onnan valók.

A Híd magazinban Ribár János költői sorokban foglalja össze, hogy „a szabadság lélekállapot és elsődlegesen nem a külső körülmények kérdése. Szabadság a fának a gyökérzet, az embernek a lélegzetvétel. – A szabadság költészet. A lélek virága. Az élet szövetének fő szála. Madárnak a szárnya.” Majd így folytatja: „Szabadsága az Embernek az őt Teremtő és Megváltó isteni igazság.” Hmm. Hogyan lehet ezt értelmezni azon az érzésen kívül, hogy az Istennel való találkozás, a Szentlélekkel való töltekezés felszabadít? Ha a szabadságot hálózatosan értelmezzük, akkor addig és úgy tudunk eljutni, kiterjedni, ameddig a hálózatunk tart. Az ember hálózata azonban véges.(A Facebook is 5000 ismerős után jelez, hogy már betelt. ) Ha azonban a világ Egészét a Minden hálózatának fogjuk fel, akkor, ha a Mindennel kapcsolatba kerülünk – a hálózat teljességét be tudjuk járni. Nem fizikailag, hanem lélekben. Ennek a kiterjedésnek (megvilágosodottságunknak) a mértéke a szabadságunk igazi foka. A Mindennel való összekötöttség ugyanis felszabadít bennünket a helybeli kötöttségek alól. Aki megérzi, milyen a Mindennel összekötve lenni, annak minden helybeli kötöttség törpe és kicsiny lesz. A valós helyükre kerülve a kötöttségeink megszűnnek kötöttségek lenni.

Ebben a kontextusban válnak értelmezhetővé Lázár Attila sorai: „A szabadság az a kegyelmi állapot, amelyben időt, teret és lehetőséget kapunk arra, hogy személyiségünk kibontakozása útján betölthetjük a Teremtőnktől kapott ősi rendeltetésünket.” E sorok arra is figyelmeztetnek, hogy a tehetségünk fejlődése is a szabadságunk elválaszthatatlan eleme. Ez a fejlődés azonban nem öncélú, hanem arra irányul, hogy megérezve a Teljességet, azt az áramot, amely minket körülvesz (az Életet, mondaná erre Bengyák Vince barátom) beleilleszkedve megújítsuk azt.

Csak a megvilágosodásban érhető el a szabadság, avagy fokozatosan fejleszthető is? Buji Ferenc sorait idézem válaszul: „A szabadság erény, így csak azok rendelkezhetnek vele, akik veszik a fáradságot, hogy műveljék azt magukban. … Születésekor mindenki kapott bizonyos mennyiségű szabadságtalentumot, és élete során ezzel kell gazdálkodnia. … Ahhoz, hogy a szabadság magját fává tudjuk terebélyesíteni magunkban, elszántság, személyiségbeli erő, tisztánlátás kell.” Azaz a kérdés pontosabban így fogalmazható meg: ameddig még nem jutottunk el a teljesség megérzéséig, mit tehetünk a szabadságfejlődésünk elősegítésére?

A fokozatos szabadságnövelés hálózatos útját pontosan az az újdonságkereső stratégia írja le, amelyet egy régebbi blogbejegyzésben részleteztem. Álljanak itt tehát csak a kulcsszavak: Keresd a pozitív energiacentrumot!, Keresd a hangadót! Keresd a furcsát! Keresd a nyitott tekintetet! Haladj következetes ugrásokban!

A két évvel ezelőtti, szabadságról szóló blogbejegyzés tanulsága ez volt: „A valóban szabad döntéshez szabad, kiforrott, integráns egyéniség kell. Olyan, amelyik ismeri és vállalja önmagát. Az ilyen egyéniség már felnőtt. Elsajátította már a felnőtt kor lenyugodott, elfogadó, felelős bölcsességét. A XXI. század túlfogyasztási őrületében csak akkor őrizhetjük meg a Földet és rajta magunkat, ha az előttünk álló döntésekhez végre felnövünk.” Erre a gondolatmenetre nagyon rímelnek Buji Ferenc ezen sorai: „aki nem képes átlátni a társadalmi mechanizmus rejtett szándékain, amelyek kívülről igyekeznek befolyásolni az embert, de befészkelik magukat a lelke legmélyébe, az megszűnik szabadnak lenni. …. Ezeknek a bennünket hullámszerű szisztematikussággal ostromló sugallatoknak nincs fogékonyabb alanya, mint a tudatlan és öntudatlan, belső tartás nélküli ember. … Szabadsága legfeljebb annyira terjed ki, hogy a felkínált A, B és C változatok közül kiválasztja a neki legszimpatikusabbat, és nem jut eszébe, hogy az ábécének ezeken kívül még jó néhány betűje van.” Bizony. Az igazi szabadság a nagy K-val írt Kreativitás. Az, amelyik hosszú távon látja be a történéseket, amelyiknek van átlátása és mersze is arra menni, amerre még nem ment senki sem. Az ilyen ember találja meg a D-t, az E-t és végezetül az Ómegát is, a Teljességet. És itt önfejlesztő feladata bevégeztetett. Nem marad számára más hátra, semmint megmutatni az Utat másoknak is. Az Utat, amelyik mindenkinek éppúgy más, mint a benne rejlő tehetség, de mindenkinek ugyanoda, a megváltás szabadságába vezet.

Válaszok (2011. október 10.)

Mindenkinek figyelmébe ajánlom „Paál András” nagyon megfontolandó sorait az újrakezdés szabadságáról „jobb, ha nem vágnak bele a nagy műtétbe, mert jól érzik, egy perc alatt kivégeznék ennyi ismerettel a ma még döcögő életvitelüket.” Valahol igazad is van András, meg nem is. Valóban a kellően nem megfontolt vállalkozások, kockázatok még azt a keveset is összedönthetik, ami maradt. De ugyanakkor, ha valami elkezd kisebb lenni, szűkülni, akkor a két stratégia közül: A.) minden nap levágunk egy újabb kis darabot; B.) mély levegőt veszünk, levágunk egy óriási darabot, és utána, a kapott kicsike tartalékkal elkezdünk apránként felépíteni valami mást; a második nekem hatékonyabbnak és végső soron kevésbé fájdalmasabbnak tűnik. Mindez persze bizonytalan dolog, hiszen „úgy épülnek fel élhető életvitelek, mint a növények”. Ez az élet fájdalmassága és egyben igazi szépsége is.

Gratulálok „Paál András” példázatához. Ide másolom, hogy többen olvassák: „A komplikált a latin "hajtogatni" a komplex a latin "szőni" szavak felől érkezett nyelvünkbe. A szalvétát galacsinná gyúrtam, majd azt mondtam, hogy ezzel tíz másodpercig se lehet focizni. Szétesik, és akkor meg kell állítani a játékot, és újra gyúrni és javítgatni és másnapra sem lesz vége, persze eladhatatlan, fenntarthatatlan állapotú lesz a produkció, bár két másodperc alatt el lehet kezdeni a galacsingyúrás után a játékot. Aztán szétsimítva a galacsint, a szalvétát hosszú rúddá sodortam, csomókat kötöttem rá, a kilógó végeket begyömöszöltem a hurkok alá elvarrva a csücsköket, és pár perc alatt lett egy stabil labdánk, melyet ujjainkkal focizva az asztalon, vidáman gurigázhattunk. A rögtönzött bemutatót úgy fejeztem be, hogy "Látod, te mindig gyors eredményt, az egyszerű tuti megoldást keresve a kimondható és átadható, utasításba adható lényegre törsz. Ennek az az eredménye, hogy csupa gyorshajtogatott cuccot javítgatsz a végén éjt nappallá téve és kapkodva ahelyett, hogy együttműködnél velem a szövésben. Én nem vagyok hajlandó hajtogatni, nem szánok időt arra, ami nem tartalmazza a szövődés mozzanatát. … Mi nem erőlködünk, hogy megtörténjenek dolgok, csak úgy állunk mindenhez, hogy megtörténhessenek a lehetőségek, és akkor felelünk rá. Ez az én felelősség fogalmam.” Köszönjük!