Körkép a munka világából
Avagy: Miért vált ilyenné a magyar munkavállaló?
Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


 

A blogbejegyzésben négy történetet idézek fel az ifjú magyar munkakezdőkről: segédmunkásról, vízvezeték szerelőről, külkereskedőről és tanítóról. Az ötödik példa az ellenpélda: egy kiváló fiatal orvosról szól.

Miért nem érzi meg sok fiatal azt, hogy ő tulajdonképpen mit ér? A tömeges érettségi és felsőoktatás, a celeb-jelenség, az újgazdag-jelenség mind-mind hozzájárul ehhez, de e viselkedésben egy új generációs lázadás körvonalai is felsejlenek. A rendszerváltáskor született generációk most érnek el oda, hogy munkát vállaljanak. Ez a nemzedék messze nem kapott annyi szeretetet a gyermekfejlődés legkritikusabb éveiben, mint amennyit az előző, vagy akár az utánuk következő generációk kaptak.

Malcolm Gladwell a Talent Grab című írásában meggyőzően bizonyítja, hogy tehetség a XX. század második felében emancipálódott, és ahelyett, hogy behódolna, maga kéri meg a saját maga árát. Van ebben igazság is persze. Csak ha az egyediségem tudata pofátlansággal párosul, és – ráadásul – mindehhez mégcsak nem is vagyok egyedi, akkor valami nagyon elveszett. Az áldemokrácia, ha mindenki úgy érzi, hogy ő legalább olyan jó, mint az ország legjobbjai. Érdemes megfontolni a Liliomos Mozgalom alapelveit, és minden idők egyik legjobb amerikai baseball játékosának, Stan Musial-nek a példáját, aki 20% fizetéscsökkentést kért egy igen rossz bajnoksági szezonja után.

 

 

A blogbejegyzésben szereplő történetek nem a fantázia szülöttei. Jártomban-keltemben hallottam őket, és csak egy picit torzítottam rajtuk, hogy a szereplők ne legyenek felismerhetőek. Ilyenek vagyunk. (Pontosabban: ilyenek is vagyunk.) Miért ilyen sok magyar munkavállaló? A bejegyzés végén az okokat próbálom megtalálni – erre bíztatva az Olvasót is.

 

 

Az első történet egy fiatal segédmunkásról szól. Építkezésre melóst keresnek. Beállít a cingár, huszonéves munkavállaló, sorolni kezdi a listát a főnöknek: 10 ezer a napi bér, és kaja-pia, ami belefér. A főnöknek a szeme sem rebben. Ránéz a gyerekre és mondja: „Édes öcsém, rendben. Megkapod a 10 ezer forintot, nézz szét, kaja-pia annyi van, amennyit csak akarsz. Itt van ez a két malteros vödör. Oda vidd fel.” A gyerek lehajol, megfogja a vödröket. Megemelkedne. A főnök nem tudta abbahagyni a nevetést, ahogyan mesélte, hogy a gyerek ugyanazzal a görnyedt tartással ment ki a kapun, ahogyan beállt a dereka két malteros vödörrel félúton.

 

 

A második történet egy frissen végzett vízvezeték szerelő esete. Egyhónapos képzéssel a háta mögött, szakmunkás bizonyítvánnyal a zsebében fél órája volt éppen alkalmazott. Bemegy a frissen végzett „kismester” a főnökkel az első ügyfélhez. A „kismester” hozzá sem tud nyúlni a dolgokhoz, végeznek, kijönnek. A „kismester” azt mondja a főnöknek: „Elnézést! Bent hagytam a csőkulcsot!” Visszamegy. Fél perc múlva cseng a főnök mobilja, hívja az ügyfél. „Gézám, ezt nem fogod elhinni! Tudod, hogy mivel jött vissza a srác? Névjeggyel, hogy legközelebb hívjam őt, mert ő olcsóbban dolgozik, mint a főnöke!” A főnök úgy rúgja ki a kölyköt, amikor kiér, hogy a lába sem éri a földet. Erre imígyen a „kismester”: „És azt a fél órát, amit dolgoztam, ki fogja megfizetni nekem?

 

 

A harmadik történet pályakezdő külkereskedőé. Az állásinterjún büszkén lobogtatja a főiskolai diplomáját egy olyan helyről, ami közismerten már régen nincsen rajta a magyar felsőoktatás térképén. Csak hatórás irodai munkára hajlandó. Miután finoman rávezetik az elvárt követelményekre, és felsorolják a meghirdetett állás jellemzőit, hüledezve kérdi: „És a szolgálati kocsi??

 


A negyedik történet sajátélmény egy korábbi blogbejegyzésből: a jövő generáció most kezdő, ifjú tanítóiról szól. Vidéki tanítóképzőben jártam. Arra a megjegyzésemre, hogy egy blogbejegyzésben is körülírt legjobb tanárunkra mindig is emlékezni fogunk, azt mondta az igazgató asszony, hogy a tanítványai 3 (azaz három!) %-a tud mondani akár csak egyetlen olyan nevet is, aki a saját jó tanára lett volna… Ez tragikus. Csekély vigasz, hogy a jó tanárról szóló blogbejegyzést eddig több mint 14 ezren olvasták el. Majdnem pontosan ugyanannyian, ahányan a Magyar Géniusz Program tehetséggondozó képzésein részt vettek.

 

 

Az ötödik történetnek az ellenpéldát hagytam. Európai szakorvos jelölt találkozó valahol Nyugat-Európában. A magyar színeket többszörösen kitüntetett, betegei által imádott, szakmájának kiváló fiatal orvosa képviseli. Beszélget a boszniai kollégájával, aki a fasorban sincsen a tudását tekintve hozzá képest. „Ti mennyit kerestek?” Kérdezi a boszniai kolléga. „Úgy 350 euró körül.” Válaszolja orvosunk. Döbbent csend. „Úristen, nem kellett volna mondani, szegény bosnyák, biztos fele ennyit sem kap!” Kap észbe a magyar orvos. A csend után halk válasz a boszniai kollégától: „Mi 700 eurót kapunk havonta…

 


Mi lehet az oka annak, hogy olyan lett a magyar munkavállaló, mint amit az első 4 történet tükröz? Miért nem érzi meg sok fiatal azt, hogy ő tulajdonképpen mit ér? A bejegyzés befejezéseként néhány lehetséges okot sorolok fel, és kérem a Tisztelt Olvasót, hogy gondolkodjon el velem azon, hogy mivel lehetne mindezt még kiegészíteni.

 

 

  • Az érettségi és a felsőoktatás túlzottan viharos gyorsasággal végbemenő tömegesedése nagyon sok – jelenleg éppen elszálló – illúziót keltett a „nekem is van érettségim”, „nekem is van diplomám” kijelentések kapcsán.
  • A médiában az elmúlt két évtizedben elharapódzó celeb-jelenség azt a káros hitet gerjeszti, hogy mindenki kiválóság lehet, hiszen nézzük mán meg a valóvilágot, vagy a kinemtudomnyitni a számat megasztárokat, és a többieket mind.
  • A celebjelenséget a csak lassan tetőző, és lassan alábbhagyó újgazdag-jelenség teljesíti ki. Érdemes belenézni a legtöbb XXX8-as tankba, ami mászkál az itteni utakon. Mit mondjak… valahogyan csak nem akar szaporodni a „talpig angol úr” vezetők vagy utasok száma bennük.
  • A viselkedésmintában egy új generációs lázadás nyomai is felsejlenek: „Én nem akarok annyit gürcölni, mint a rendszerváltó apám, anyám. Én nem akarok belerokkanni abba, hogy bizonytalanból még bizonytalanabb legyen az életem.
  • A rendszerváltáskor született (illetve néhány éves) generációk éppen most érnek el oda, hogy munkát vállaljanak. Saját külön-bejáratú elméletem, hogy ez a nemzedék a rohamos gyorsasággal a családok sokaságát maga alá temető évek miatt messze nem kapott annyi szeretetet a gyermekfejlődés legkritikusabb éveiben, mint amennyit az előző, vagy akár az utánuk következő generációk kaptak. Helyette stressz, feszültség, üvöltözés, piálás, esetleg verés, vagy még rosszabb jutott. Csodálkozunk? Saját hibáink dőlnek a fejünkre itt is.
  • Érdemes ide idézni Malcolm Gladwell Talent Grab című írásának a konklúzióját is. A tehetség a XX. század második felében emancipálódott, és ahelyett hogy behódolna, maga kéri meg a saját maga árát. Van ebben igazság is persze. Csak ha az egyediségem tudata pofátlansággal párosul, és – ráadásul – mindehhez mégcsak nem is vagyok egyedi, akkor valami nagyon elveszett.

 


Az áldemokrácia, ha mindenki úgy érzi, hogy ő legalább olyan jó, mint az ország legjobbjai. Az egy másik kérdés, amit a tehetségmozgalom is hirdet: hogy lehet jó, akár az ország legjobbja is valamiben. De ehhez sokat, naaaaaaagyon sokat kell dolgoznia. Érdemes ezzel kapcsolatban is megfontolni a csaknem egy éve útjára bocsátott Liliomos Mozgalom alapelveit:

 

  • minden nap becsülettel elvégzem a munkámat, és felelősséggel vállalom annak eredményét;
  • nemcsak a holnapban gondolkodom, hanem igyekszem átgondolni a tetteim hosszú távú hatásait is;
  • a saját egyéni érdekeim követése mellett a döntéseimben és cselekedeteimben igyekszem megérteni és figyelembe venni mások és az engem magába foglaló közösségek érdekeit is – beleértve ebbe az egész magyar nemzet érdekét is;
  • együttműködök minden más, a fentieket vállaló emberrel, és segítem őket vállalásuk teljesítésében.

 

Befejezésként hadd idézzem ide Gladwell záró példáját a Talent Grab írásából. A példa minden idők egyik legjobb amerikai baseball játékosáról, Stan Musial-ről szól. Musial egyik évadja pocsékul sikerült: 76 ponttal alacsonyabban teljesített, mint ami a saját korábbi átlageredménye volt. Az évad végén bement a csapatkapitányhoz, és azt kérte, hogy 20%-kal csökkentsék a bérét. Akik ezt hallották, nem hittek a fülüknek, hiszen Musial-nek a tudásához képest addig is nagyon kevés, összesen 100 ezer dollár volt a keresete. De Musial kitartott az elhatározása mellett: „Semmi jó nem volt abban, amit ebben a szezonban csináltam. Egyszerűen nem érdemeltem meg a fizetésem egészét.” Érdemes nekünk is elgondolkodnunk ezen.

 

 

Válaszok (2011. szeptember 19.)

 

 

 

Nagyon köszönöm a kiegészítéseket és további gazdag gondolatokat. Baráti Péter nem-et mondani tudása, és valós visszajelzésekre való ösztönzése nagyon fontos gondolat. Köszönöm patroklosz kiegészítését a kényszervállalkozókról is. Hadd fűzzem mindehhez hozzá, amit a bejegyzésben is írtam. Az említett negatív példák semmiképpen nem kívántak általánosítások lenni. Ahogyan az ötödik példa, Kincses Zoli redőnyöse és a tehetséggondozó mozgalom által felfedezett 25 ezer (!) tehetség is mutatja: a negatív példák szerencsére messze nem általánosak. Hogy több-e a negatív jelenség, avagy sem, mint 10 vagy 20 évvel ezelőtt, azon érdemes vitatkozni. (Paál András portásáról egy másik jutott eszembe, aki a helyett, hogy foglalkozna bármivel is, a munkaidő nagy részében a munkáltató internet-jén on-line pókerezik…) Nagyon érdekes, hogy az IBM Hungary 2009-es összefoglalója szerint a magyar munkavállalók kb. egyformán fontosnak tartják a szakmai fogások ismeretét, a logikus gondolkodást, az együttműködő képességet, a kreativitást, a szorgalmat és az intellektust az ideális munkavállaló esetén. Ezekhez igen fontos elemként hozzáteszik a megbízhatóságot, precizitást, adaptációs képességet és a nyelvtudást. Tudjuk mi ezt! (Elméletben…) Ugyanebben a tanulmányban a munkaadók az ifjabb generációkról gyakran panaszkodnak, hogy csak a magasabb bér érdekli őket és 2-3 évente állást cserélnek ennek eléréséért. Ugyanakkor a munkavállalók elismerik, hogy a fiatalabb generációk nyitottabbak, könnyebben adaptálódnak és hajlandók többet dolgozni. A másik, amit mindenképpen ki szeretnék egészíteni, az az áldemokrácia szó. A szót nem annak a leírására használtam, hogy az országban milyen a demokrácia állapota, hiszen a blogbejegyzés nem arról szól. Az áldemokrácia szó arra a viselkedésmódra utalt, amely azt hiszi, hogy az egyenlő jogok azt jelentik, hogy mindenki egyformán kiváló is. Nincsen így.
 

 

 

Megosztás

Hozzászólások

Alber Flórián 70 éves volt...(és ide be kell szúrni a császár mellé a királyt is, Varga Zolit, ld. http://www.youtube.com/watch?v=aQbDswWy8HE 2:46 és 3:30-nál a legendás passz), és azt üzente a fiataloknak, hogy ha 12 évesen jönnek a Fradihoz, akkor ne előszerződést akarjanak kapni, amiben benne van (vélhetően a mohó szülők hatására), hogy ha majd nagy sztár lesz, akkor hogyan szerződhet külföldre, hanem _előbb teljesítsenek_.

ha van érv, amiért tévé van a családban, akkor pl. az ilyen műsorok miatt, mint a Záróra, amiben nemrég a Michelin-csillagos magyar séf szerepelt: http://premier.mtv.hu/Hirek/2011/07/21/10/Szullo_Szabina_Michelin_csilla... -- és ebben is elhangzik, hogy ezt elérni _rengeteg munka_

azt mondja a máltai szeretetszolgálat vezetője is, hogy sokkal jobb helyzetben lévő emberek jönnek segítségért, mint amilyen helyzetben Ő élt gyerekkorában...valami elveszett az emberek túlélőképességében? elkeseredett családapák hívják a segélyvonalakat a svájci frankos hiteleik miatt? Újratervezés, mondja Böjte Csaba -- http://erdely.ma/hitvilag.php?id=43057

a sztárok életét meg nem kellene irigyelni...vagy megdolgoznak vagy megszenvednek azok is azért, amibe léptek vagy tolják őket, hány tragédia, mennyi elfecsérelt lehetőség, miközben már attól többek lennének, ha pár napot eltöltenének a Bátor Táborban.

a közhivatalokban a nemzeti összerázás szövege alá biggyeszteném a Liliomos mozgalom pontjait is...kezdjük el, akinek van ilyen nyilatkozat a munkahelyén, ragassza alá egy A4-es lapon legalább az a 4 pontot, amit Péter ide idézett ;-)

Kezd beérni néhány gyümölcs, és ezek nem azért fanyar ízűek, mert korán szüreteljük őket.
Először is - és ezt tartom a legfontosabbnak - abba kéne hagyni a hazudozást. Gyerekkortól, iskoláskortól megy az altatás, az elhallgatás, az elkenés személyes, családi és intézményi szinten. Tiszteljük már meg egymást azzal, hogy valós visszajelzéseket adunk egymásnak, még ha rövidebb-hosszabb távon ez fáj is. Enélkül lehetetlen a realitások mentén fejlődni. Ahol csak lehetett, szembeszálltam a "kíméljük meg a gyereket"-ideológiával, javarészt hasztalan - most pedig a sok megkímélt nem kímél senkit. Tudom, ebben is van természetes szelekció (mint a vödrös-kőműves este fent), de azért mégsem kellene ennek a nyugodt tudatában elpazarolni egész generációkat. A fiatalok az idősebbek tükrei, és ebbe a tükörbe kell most belenézni azoknak is, akik számon kérik őket. A gyereket nem kímélni kell, hanem időben felkészíteni. Például arra, hogy senkinek fogalma sincs, mi a fene folyik a mai világban, a keretek is homályosak, nemhogy a tartalom. Vagyis nekünk kell kitalálni, így együtt, mi lesz a világgal, és ehhez partnerekre van szükség, nem életrecept-követőkre, megmondóemberekre vagy ész nélkül kiszolgálókra.
Ehhez kapcsolódik egy másik dolog: tudni kell nemet mondani. Nemcsak nekik, egymásnak is. Tudni kellene kulturáltan nemet mondani még időben, nem pedig hagyni kifejlődni olyan jelenségeket, viselkedési mintákat, amivel senki nem ért egyet, de a felelősséget végül vállalni kell érte. Ez azért is lenne fontos, mert nem érzem fairnek az egyik pillanatban még virágcsokrokkal ünnepelt ("régmult virágok illata bódít szerelmesen") jövőzálogát a következő pillanatban olyan dolgokért számon kérni, amit nem kapott meg egészen addig. Amit kapott, azzal meg nemecsekernőt csinálnak belőle (sokszor olyanok, akik maguk sem különbek, de legalább régebb óta vannak a pályán).
Azzal, hogy az önismeret-facsarás az egyik legjobb üzlet lett a médián keresztül, még azokat is sikerül elbizonytalanítani, akik tisztelendő, követendő úton jártak - most ennek pusztán a megtartása sokkal több energiába kerül, pedig lenne annak érdemesebb helye is.
A családmodellek tekintetében viszont a magyar kereteken kívül is érdemes lehet gondolkodni. Talán tegnapelőtt reggel ballagtam fel a dombra egy Telegraph-fal a kezemben, és a vezércikk lesújtó volt. Angliában nem volt rendszerváltás húsz éve, mégis érdekes statisztikákat hozott ki a UNICEF a gyermekek mentális egészségéről. (Itt a cikk elektronikus formája: http://www.telegraph.co.uk/news/politics/8760558/Cycle-of-compulsive-con...) Arról van szó, mennyire nem lehet tárgyakkal szeretetet vásárolni. Most kormányszinten rohangálnak, mint pók a falon, hogyan lehetne az anyáknak kevesebb munkája, de több pénzért, hogy többet lehessenek a gyerekükkel... (Ez számomra elég nagy mellényúlásnak tűnik: az angolok ugyanis nem nagyon foglalkoznak a gyerekeikkel, ha van idejük, akkor sem - generációk nőttek föl nanny-k (pótanyukák) mellett, a szülőknek gyakorlatilag mérhetetlenül kevés ismeretük van arról, mik a gyermek lelki fejlődésének sarokpontjai vagy szükségletei és ez milyen felelősséggel jár, de hát őket is így nevelték, honnan tudnák...) Úgy tűnik, többféle zsákutca is létezik, és ezek egymást erősítik a mintaérték-követés elvén. Nem megnyugtató, viszont elég zavaró :P

„abba kéne hagyni a hazudozást”
A hazugság, ami nem más, mint valótlan állítás, kevésbé ismert esete az olyan állítás, tanítás amelyet igaznak hisznek, de nem azok. Babonák, dogmák stb. Az élet minden területén virulnak, még a tudomány sem mentes tőlük. Érdeksérelem nélkül általában beszélni sem lehet róluk. Meglehet ezek táplálják a tudatos hazugságokat is.

"az igazság szabaddá tesz" - újszövetség

*******
napersze. dehogynem. pontosan tisztaban van legbelul az emberek nagyrésze kb h mennyit ér. csak amennyit ér abból azon a szinten amin akarna nem tudna megélni. s ez teljesen fuggetlen attol hogy áltatja-e magat vagy sem. az igazság beismerése abban segít hogy változtatni akarjunk magunkon.

mivel lassan gdpt kellene termelnem XD nyáron voltam itt ott, s netto 2 kilot adnának, mint kezdo. soknak hangzik, pedig nem az. de ennyit ér az ember ilyen olyan papírokkal. "elfogadja".
de amin ledobja a gépszíjat az agya az az hogy egy ugyanolyan papírtömeggel 10er anynit keresnek nyugaton (és a vadkeleten). tényleg mert más "írja le" hogy out of order vagy printf hogy egyszerubb is legyen, akkor már 10er annyi lett a hozzáadott értéke?

s igen rohadtmod nem fogunk 10erannyit gurizni hogy meg legyenek azok a cuccok amit a fogyasztoi tarsadalom drogosaként kívánunk. szvsz ezért is van anyni vállalkozo mert rájott arra hogyha 24orabol 26ot bérbe dolgozna akkor se tudná elérni a célját. a rendszer kényszeríti rá. sot az állatvilágban hol van az h kikerul a kolyok, eros, felkészült és visszábbesik az életszínvonala??? én hiába keresnék 2 kilot, messze nem élhetnék ugy mint most... nektek "oregeknek" sokkal "konyebb" volt, ti nem ilyen mértékben pörgő versenyszférában kezdtétek. mi frissen bekapjuk az arcunkba az évente 3 millio jol képzett kínait meg indiaat s akkor versenyzzél velük olyan áron... s azt is tudjuk hogy nem boldogítanak majd azok a tárgyak. szabad emberek akarunk lenni, nem bérrabszolgák, és az _egyfajta_ szabadság hogy én holnap beulhetek az m6sba vagy nem. mert ha ott van garázsomban akkor _rajtam_, _sajat szabad akaratomon_ mulik, ténylegesen rajtam áll nem pedig kényszerulve vagyok, hogy hiába dontenék ugy nem tudnám megtenni. akkro már nem szabad.

gyerekes példa, i know, de talán így átmegy mindenkinek.

s ehez, mint a dzsungelben, írtani kell az ellent. a gond azzal van hogy a kapitalizmus hatékonysághajhászása és a világ népességnovekedése miatt egyre tobbet kell gurizni ugyanolyan színvonalon valo megéléshez amire egyre több ember lesz. csunya vége lesz ennek hacsak nem jön vmi más forrás vagy cél. (pl torium)

s most csunya dolgot fogok mondani: vagy leveszi a joléti hálo nagyrészét a nyugat vagy nem fog tudni olyan hatékony lenni mint a fejlodo világ és le kell adni az életszínvonalból. ergo mindenki tartsa el a szuleit, nuku nyugdíj, max hogy ne halljanak éhen s akkor lesz esélyünk

s nem a harcal van a gond, mert azt szeretem. azzal hogyha máshol harcolnék akkor többet nyernék sokkal. persze nem annyit amenynit akarok XD

ha vmiben meg qrvajo lennék akkor igenis elkérném az árát, ha ugy tetszik pofátlanul. ha kellesz nekik megadják. de ezt csak akkor tudod megcsinálni ha vban rohadtjo vagy. egyszer élünk nem?


ha mar visszajelzes: már 10 éve is kiábrándító volt htmltageket szurkálni a postokba
annyit hozzátennék, hogy az ujgazdag jelenség másik vége volt a kényszervállalkozó jelensége a 90es évek elejétől, mindkettőre jellemző volt (csak más okból) a rettentő agresszivitás, az ellenfél földbe döngölése és a gyermekeik is ebben nőttek fel, a szülő arra sarkallta már ovodás gyermekét hogy uralkodjon, sérelmeit megtorolja, elterjedt az az elv hogy csak a másikon átgázolva tudsz érvényesülni fiam lányom. ez a balkáni vadkapitalizmus. láttam egy két "elit" gimnázium felvételi proceduráját, ahol kiemelt jelentősége van annak hogy a szülők mivel is foglalkoznak, bizva abban,hogy komoly támogatást kap majd a gimnázium a szülőktől. ilyen környezetben azt gondolom hogy a baráti péter által emlitett őszinteséget nélkülőző mentalitás ujratermelődik, rögzül, mert ezek az iskolák a szülők támogatásából is élnek. nem gondolom hogy egy mai szakmunkás szivesen lemondana a havi 78000 ftos fizetése husz százalékáról ha nem jól dolgozik, bár az eset másik végpontja hogy kirugják ha nem jól dolgozik, sőt nem is alkalmazzák..amugy vannak még jó, fiatal szakmunkások??
vannak, a minap járt nálunk egy redőnyös, felhívott, amikor látta, hogy késni fog, majd a négy redőnyből csak kettő javított, mert szerinte a másik kettő még bírja, sz'al kérésem ellenére sem erőltette rám a cserét, mert nem szükséges...remélem, hogy sok munkája lesz, és nem kur...izé romlik el, és nem nyírja ki a konkurencia. kz
"Amit mérünk, az megjavul." hirdette írásában maga cégelemző-cégsegítő tevékenységét egy régóta csúcsvezetőként dolgozó ismerősöm. Mondtam neki, "Lónak a rojtos fülét! Amit jó mérünk az esetleg megjavulHAT, amit nem jól mérünk az tuti elromlik." Nem jó kategóriákban mérjük sokszor magunkat, egymást. A szeretetett kevesebbet kaptak gondolata jó meglátás, és pont a magunk mérésének visszajelzés hiányában való torzulását okozza ,ha nem kapunk szeretetett, az egyetlen valós pozitív visszajelzést. Ma azt várnánk egy rossz mérésmóddal kikupált generációtól, hogy semmire sem jó "nézetek" és "metszetek" alapján építse fel magát a társadalomba gördülékenyen illeszkedni képes emberré. Pont annyira fog sikerülni, mintha egy kőműves nem a szokásos és értelmesen kialakult elöl hátul oldal nézet, meg vasalási tervek meg effélék alapján kellene házat kivitelezzen, hanem találomra kijelölt görbe síkok metszetei és hiányos számú véletlen irányból készült nézet alapján.................Jókat mulattam a sztorikon, adok egyet magam is. Van egy kedves sztorija egy ismerősömnek. Kb 10 éve, mikor egy műegyetemi állásbörzén a cége standján üldögélt odament hozzá egy nagydumás srác, letette az életrajzot, diplomát, nyelvvizsgákat és beszélgetésbe hajló ismerkedés vette kezdetét. Egy ponton gyanu ébredt ismerősömbe, és váratlanul mondat közepétől németül folytatta a társalgást. A(ön)jelölt felkapta a papírjait, dühös-csalódott mozdulattal odavágta az asztal széléhez, és eltávozóban csak ennyit mondott: "B.. meg, tudtam hogy így lesz!"...................Húsz éve beszélgetek napi rendszerességgel ügyfelekkel, érdeklődőkkel mind telefonon, mind személyesen. Van egy érdekes folyamat, mely érezhetően erősödik az elmúlt években: Az érdeklődő már kattingatott a neten, és hamar hihetetlen szakértőnek kezdi érezni magát, így mire valakit felhív egy termék ügyében valóságos vizsgáztatásába kezd annak akitől infóket kellene szerezzen, meg ki kellene kupáltassa magát általa. Gipsz Jakab, aki Messzealsón a tejgyár éjjeli portásának váltótársa, egyébként "rambo75" néven verhetetlen kalandjátékos valamely "neki nagyon is valóságban", ahol fél kézzel célba talál hátraszaltó közben bármely fegyverrel a csúzlitól a rézágyúig, most az élet valós vidékaire merészkedik és kanapét, hűtőszekrény, vagy más tárgyat-szolgáltatást keres magának. És mekkora pofon az élettől! Már három cég honlapját is megnézte az elmúlt húsz percben, és akkor őt mit bántják azzal, hogy fontos dolog egy termék egy évre vetített vételára, vagy más normális embernek fontos szempont......................"Megiszunk még egy kávét a büfében," kérdezte a tejgyár portása az oda szervizesként járó barátomat, aki lepattintotta, hogy:"Majd következőre, mert négyre raportra megyek." "Ajaj!, akkor indulj -mondta a portás- az nagyon messze van innen." Barátom nem bírta ki, megadta a kegyelemdöfést: "És képzeld el, nekem egészen Raport-alsóig kell mennem, ami még további húsz perc földúton."..............A jelenség nem csak mai azonban, régi történet, amikor az egyszeri pártitkár a szülői értekezleten "gyermekeink nevelése szuterén jogunk" mondatát egy humorral értő szülő kiegészíti: "nemcsak, hogy szuterén jogunk, de egyben manzárt kötelességünk is"............A hülyeség örök. Saul D. Alinski megszívlelendő mondása jó ide: "Egy téves nézetet nem feltétlenül egy jobb vált fel, hanam egy olyan, mely tévessége akkor és ott nem annyira szembeötlő." És a nézet szó itt korszakkal, generációval, divattal, sokmindennel behelyettesíthető. Lehet, volt is -lesz is olyan generáció, mely számára mi látszunk vállalhatatlannak?((-:
Kedves Professzor Úr! Engem nem győzött meg, hogy néhány önkényesen kiragadott példából "körképet" lehetne festeni, akár csak a fiatal munkavállalókról. A negyedik példa ráadásul nem is a bevezetésben megjelölt generációra, hanem az azt fel...nevelő hibáira utal. Néhány fontos kivételtől eltekintve, az egész bejegyzést áthatja a valós vagy vélt hiányosságokért a gyengébbet hibáztató szemlélet. Vitathatatlanul komoly probléma, ha az esélyegyenlőséget összekeverik a képességek egyenlőségével, de az utóbbira alapozott érzésvilág, még ha tömeges is, önmagában nem elég ahhoz, hogy egy demokratikus közjogi és politikai berendezkedést áldemokráciának minősítsünk. Ettől nem (ill. nem ettől) születnek áldemokráciák. A mai pályakezdők elé a sztárolt, túlfizetett, de egy ponton fizetéscsökkentést kérő baseball játékost állítva pedig, inkább a rossz tanár szellemiségét idézte fel egy keserű pillanatra. Vitára ösztönző bejegyzése számos erényét ugyan nem részletezem, de nem is vitatom. Üdvözlettel: Romsics Viktor
Saját esetemből kiindulva néhány gondolat beugrott nekem a bejegyzés olvasása közben: 1) A főnököm (62 éves, sikeres, nyugodt szakember) azt mondta nekem (25 éves, fiatal 2 diplomás nő), hogy esetemben minden adott ahhoz hogy sikeres legyek, és az ő szempontjából jó munkavállaló, egyetlen dolgot kivéve: nincs türelmem, majd helyesbített és általánosságban a korosztályomra is megfeleltette a kijelentést. Persze csípőből robbant volna belőlem a válasz, hogy miért nincs és... de aztán visszaszívtam és elgondolkodtam azon, hogy mi a helyzet ezzel. Az "öregnek" igaza volt teljesen, és nem azért mert a főnököm, hanem mert valóban mindent egyből akarunk, házat, kocsit stb stb... a jelen helyzet pedig egyre jobban csökkenti a lehetőségeket, növeli a nyomást és kihozza az állatot, vagy a lelkisérültet az emberből. 2) Igazi eredményt (legyen az bármiben értendő) szerintem lehetetlen elérni alázat nélkül. Az alázat fontos mozgatórugója a valódi értelemben vett teljesítménynek. Alázat viszont nem létezik türelem nélkül, mert a kettő együtt jár, még sosem találkoztam agresszív, kapkodó és egyben alázatos emberrel. Viszont, ha levetítem saját esetemre, és most őszintén magamba kellett hogy nézzek, a türelem elég távol áll tőlem. És bár eddig magam előtt is szívesen tetszelegtem a szakmája iránt alázatos ember szerepében...khm..khm... röpke önvizsgálat után nem igazán mondhatom, hogy elégedett lennék magammal. 3) Sokszor eszembe jut a türelem szó és masszívan próbálom ön-szuggesztív módon (egyfajta nyugtató gyanánt is) beépíteni, a türelem gyakorlatát pedig mindennapjaimba és hosszútávú tervezéseimbe is érvényre juttatni, De piszok nehéz, mert a belső hang kontra külvilág sugallta impulzusok erőteljesen kioltják egymást néha... 4) az egymást kioltó erők örök harca közepén ott állok, küzdök, dolgozok, számlát fizetek, bevásárolok, utazok, túlórázok stb. stb... én és a készülő családom... tehát a kör bezárult! A kérdés szerintem az, hogy miért vagyunk ennyire kétségbe esetten ambiciózusak? Miért nem tudunk higgadtan mérlegelni és reálisan haladni előre? Miért hisszük azt, hogy a mindenség terhe a mi vállainkon nyugszik és egyedül kell cipelnünk azt (mert az én korosztályom híven ennek él)?

Hadd emeljem ki a zárókérdést: "miért vagyunk ennyire kétségbe esetten ambiciózusak? Miért nem tudunk higgadtan mérlegelni és reálisan haladni előre? Miért hisszük azt, hogy a mindenség terhe a mi vállainkon nyugszik, és egyedül kell cipelnünk azt" Teljesen egyetértek. Egy idősebb korosztály nevében is. Péter

"De miért mindig csak én, csak én legyek jó?" "Csókolom, megszakadhatok ?" Ok, h turelmetlenek vagyunk, de mikor azt latjuk ,hogy ha igy meg ugy spekulalnak akkor boduletes osszegeket lehet kaszalni hetek?? órák!! alatt. Akkor mert legyunk turelmesek? Igen _vannak helyzetek_ amikor az ember turelmes, "bankba teszi az erot" pl edzes, vagy tanulas de ott bizton tudom hogy meg lesz az eredmenye, annal jobb minel inkabb beleszakadok. es ez erot ad, kitartast. De az anyagiakkal kapcsolatban?

Tényleg boldogítanak azok a "bődületes összegek"? Amelyeket ha órák alatt lehetett megnyerni, akkor percek alatt el is lehet veszíteni? (Könnyen jött pénz...) Lehet, hogy én tévedtem el több évszázadot (és ahogyan körülnézek itt és most, ebben egyre biztosabb vagyok...), de valahol a szeretetben élt nyugalom számomra infarktus-, gyomorfekély- és rákmentesebb életnek tűnik, kint a "bődületes pénzek" hajszolása. A pénz- (stb.) sóvárgás mentes, türelmes napok hosszú életet teremnek...

,,Évek óta nem történik semmi, csak várjuk a változást, évek óta nem történik semmi, miért kezdjem én a változást?'', énekelte ugyanabban a dalban a Bikini, ,,Bősz-Grósz Nagymaros'' (Hofi) idejében, amikor azt nyilatkozta, hogy ,,mindent szabad, ami nem tilos'', de a dal maga pont arról szól, hogy márpedig ne kérdezz, hanem cselekedj, sz'al legyél jó és kezdd a változást...pl. abban, hogy olyan értékeket kövess és mutass, melyek időtállóbbak a tőzsdei árfolyamoknál ;-)

régebben volt már, de talán ide passzol:

Egy Indián bölcs asszony amikor a hegyekben utazgatott, egy folyóban talált egy különösen értékes követ. Másnap találkozott egy másik utazóval, aki éhes volt, így hát a bölcs Indián asszony kinyitotta a csomagját, és megosztotta ennivalóját a vándorral.

Az éhes utas meglátta a drágakövet az Indián asszonynál, és kérte őt, hogy adja neki. A nő habozás nélkül neki adta a követ. A vándor örvendezve jószerencséjén továbbállt, hiszen tudta: a drágakő olyan értékes, hogy élete hátralévő részében nem kell többé szükséget szenvednie. Ám néhány nappal később a vándor visszatért az Indián asszonyhoz, és visszaadta neki a követ.

,,Gondolkoztam…'' – szólalt meg. ,,Jól tudom milyen értékes ez a kő, de visszaadom abban a reményben, hogy adhatsz nekem valamit, ami még értékesebb. Add nekem azt a valamit belőled, ami képessé tett arra, hogy nekem add a követ.''

Ismeretlen

, köszönjük az indián asszony történetet! Péter és társai

Nem az osszegekek boldogitanak, hanem a tudat hogy megtehetem, a valasztas szabadsaga. Elore tudom h megunom 3ik napra amit vettem / vehetek rajta. fura mi? :)
van egy mondas, a jeg veledben, mondhatni eletfilozofiam: "ha nelkule nem ersz annyit, akkor vele sem." sztem nagyon jo.

speciel en "merce akarok lenni", xarok ra h milyen autom van, hiszen mint fentebb megirtam ugyis tom h megunom. csak a valasztas szabadsaga miatt izgat a penz.

amugymeg: evilagi tokevel kell egi reszvenyt venni. :)

Gratulálok a "nélüle nem érsz annyit, akkor vele sem" mondáshoz! A pénz valóban szabadságot ad, de a jelen kornak az a baja, hogy azt hiszi, hogy CSAK a pénz ad szabadságot -- és ezzel béklyózza rabbá magát...


Ha már idézetek, a napokban botlottam bele, talán más is rezonál:

Nem az a tény tesz boldoggá, hogy mid van, ki vagy, hol vagy, mit csinálsz - csakis az, mint vélekedsz felőle.
/Carnegie/
A szegényebb emberek ugyanolyan elnyomottak lesznek és sikertelenebbek álláskeresés esetén amíg a felső réteghez képest nagy az anyagi különbség, megélhetési szint. Ehhez hozzájön a korrupció is ami igen magas még mindig!