A szinesztézia olyan mentális jelenség, amelyben egyik érzékszerv által keltett benyomás aktivál egy másik érzetet. A moslék olyan szinesztézia, amely egymáshoz nem illő tartalmakat elegyít. A bejegyzésben azt a határt próbálom meg körülírni, amely az újat teremtő kreativitást elválasztja a szimpla marhaságtól.

A köznapi szóhasználatban a kreativitás a váratlansággal jellemezhető. Nem minden kreatív, ami meglepően új. Kreatív csak az lehet, ami a mellett, hogy nagyon új, hasznos is. A kreativitás tehát egy megfelelően eltalált egyensúlyi viszony a megdöbbentően új, de ugyanakkor az emberek által még szélesebb körben használható megoldások között.

A „helytelen” kreativitásra a hazai túlburjánzott és minőségi kontroll nélküli reklámipar szolgáltat számos példát. Ugyanakkor a „helyes” kreativitás elképesztő reneszánszát éljük idehaza. Ennek egyik példájaként négy olyan cukrászműhelyre hívom fel a figyelmet, amelyek kiválósága példa nélkül áll.

A szinesztézia „olyan mentális jelenség, amelyben egyik érzékszerv által keltett benyomás automatikusan aktivál egy másik érzetet, tehát például a betűkhöz vagy számokhoz az ember akaratlanul is színeket társít (wikipédia)”. A moslék olyan szinesztézia, amely egymáshoz nem illő tartalmakat elegyít (csermelypédia ). A disznók elé öntött moslékot célszerű megkülönböztetni a pálinkafőzésnél használt mosléktól, amely a csóré, cibere, csömöge, kugyi és cefre neveken is ismeretes. (Ezt a változatosságot talán csak a nemi szervekre alkalmazott – az Olvasók kíméléseképpen itt fel nem sorolt – névkavalkád múlja felül, ami megeshetik, hogy egyfajta hazai preferenciaviszonynak is megfelel…) A bejegyzésben azt a határt próbálom meg körülírni, amely az újat teremtő kreativitást elválasztja a szimpla marhaságtól.

Elsőként érdemes a kreativitás fogalmát körüljárni. A köznapi szóhasználatban a kreativitás a „váratlan, szokatlan, újszerű, ritka, nagy asszociációs távolságú” fogalmakkal jellemezhető. Az originalitás a kreativitás olyan magas foka, amely nemcsak megoldásában új, hanem a megoldásának iránya is rendkívül távol van minden más, a probléma kapcsán korábban alkalmazott megoldástól. Ezzel a definícióval közelítve, a fenti képeken látható megoldások mindegyike rendkívül kreatív. Ennek ellenére bizonyára egyetért velem jónéhány Olvasó abban, hogy a képeken ábrázolt urak inkább nevetségesek, semmint zsenik. Nem minden kreatív, ami meglepően új. Úgy tűnik, hogy valami hiányzik még a kreativitás definíciójából.

Kreatív csak az lehet, ami a mellett, hogy nagyon új, hasznos is. Ezt a hasznosság-kritériumot „quality factor”-nak is szokták emlegetni. A kreativitás tehát egy megfelelően eltalált egyensúlyi viszony a megdöbbentően új, de ugyanakkor az emberek által még szélesebb körben használható megoldások között. Ami olyan irányban új, vagy annyira új, hogy a feltalálóján kívül már nem tud senki sem kezdeni vele semmit, az nem kreatív, hanem csak furcsa. Esetleg betegesen furcsa. Ha asszociációval, elegyítéssel jött létre, akkor moslék az automatikusan aktiválódó (tehát korlátos) szinesztézia helyett.

Befejezésként hadd említsek még néhány példát a megítélésem szerint „helytelen”, és „helyes” kreativitásra. A „helytelen” kreativitásra a hazai túlburjánzott és minőségi kontroll nélküli reklámipar szolgáltat számos példát. Nem kifejezetten tartottam jó ötletnek, amikor egy katolikus egyetem jogi karát élsportolókkal kezdték népszerűsíteni. Biztos túl konzervatív vagyok, de egy ügyvédet nem azért szoktam megbízni az ügyem kezelésével, mert mondjuk jól zsákol… A másik példában csak borzadni tudtam attól az agyament ötlettől, amely a legjobb kajakosaink és kenusaink kezébe gitárnak átlényegített evezőket adott a 2011-es kajak-kenu „rock and roll” világbajnokság népszerűsítése gyanánt. Nem lenne szabad – bocsánat a szóért – bohócot csinálni világhírű sportolóinkból. Van egy szint, ami alá nem szabad menni a népszerűsítésben. A több nem mindig jobb…

Ugyanakkor a „helyes” kreativitás elképesztő reneszánszát éljük idehaza. Nemcsak zenészeink, filmrendezőink, dizájnereink, cipőkészítőink és ruhatervezőink kezdenek „aratni” a nemzetközi színtéren is, nemcsak a magyar borok, pálinkák, hellyel-közzel sajtok „jönnek fel” szédítő gyorsasággal a minőségi listákon, nemcsak a Michelin-csillagok indultak el Budapest felé, hanem egy olyan cukrászhagyomány is teremtődik éppen ezekben az években, amely másutt példa nélkül áll. Horváth Eszter Sugar! Cukrászdája, Koch Gáborné Danica Koch cukrászdája, Mihályi László váci Desszert szalonja, vagy a soproni Harrer csokoládéműhely pillanatokon belül világhírű lesz. Érdemes még most elmenni e helyekre – amíg még lehet! Mértékletes  kóstolást kívánok minden kedves Olvasómnak!