Csermely Péter blogja

Nyomtatóbarát változat

Vilmakutya egy törpetacskó. Három hónappal ezelőtt került hozzánk a „Kun Karcag Szépe” kennelből. Akkor még Etelka névre hallgatott. Vilma sok szeretetet kapott, sok szeretetet adó, szeretnivaló, kedves jószág. A bejegyzésben ennek bizonyságául néhány Vilmatörténetet mesélek el.

A parkban, ami a séták rendszeres helye, nem egyszer történt meg, hogy autó csikorogva fékezett, vezető kiszállt, „Jaj de édes kutyus!!!!”, babusgatás, mögötte kocsisor, tülkölés. A Balatonon, a szomszéd kertben lévő 6 éves kislány a szerszámoskamrából előkeresett drótvágóval vágta át a kerítést, hogy a kutyuska átjöhessen hozzá. Vilmakutya sétáltatási útvonala éppen egy lomtalanító hely mellett vezet el. Kutyánk a hátteréből fakadó, szokásos, túlszárnyalhatatlan bizalommal rohan a lomot őrző cigányasszony felé. Hasát az égnek veti, körbetáncolja, nyalogatja, ahol éri. A cigányasszony elérzékenyül. „Kutyuskám! Hát te velünk vagy!!! Te egy igazi lomis kutya vagy!”. Stb., stb., stb.

A bejegyzés történetei a Vilmából áradó feltétlen jóindulat, feltétlen bizalom és feltétlen szeretetre való óriási kiéhezettséget tükrözik. Elképesztően szeretethiányos országban élünk. Próbáljunk tenni azért a környezetünkben, hogy ez ne így legyen.

Vilmakutya egy törpetacskó. Pontosabban félszupertörpe = pertörpe, ugyanis az apja Kaninchen (németül tudók, de tacskóügyben nem járatosak számára: a kedves papa nem egy magával nem bíró, hiperszexuális nyulacska volt, aki féktelen tobzódásában a magáévá tett egy kutyust is, hanem egy nyúlüregekbe való bebújásra kitenyésztett, igen-igen törpe tacskó), az anyja pedig egy „szokványos” törpetacskó. Vilma három hónappal ezelőtt, három hónaposan került hozzánk a „Kun Karcag Szépe” kennelből. Akkor még Etelka névre hallgatott. Vilma sok szeretetet kapó, sok szeretetet adó, szeretnivaló, kedves jószág. (Vilma tulajdonképpen úgy is elképzehető, mint egy szeretetgyűjtő és újraelosztó alkalmatosság, egyfajta szeretet-relé...). A bejegyzésben ennek bizonyságául néhány Vilmatörténetet mesélek el.

Vilma, a harci kutya. Vilma annyira ártalmatlan, és olyan jóindulatú, hogy még az állatorvost is össze-vissza nyalogatja, amikor oltást kap. Magassága lehet vagy tíz centi, két lábon kinyúlva, ennek a három- vagy legfeljebb a négyszerese. Ezért is "találó" az a humor, amelyet a parkban nagydarab férfiaktól nemegyszer megkapott: „Vigyázni kell ezzel! Harci kutya! Ez torokra megy!!!”

Vilmakutya hódításai. A kutya a belőle áradó bizalom és szeretet miatt akkora népszerűségnek örvend mindenhol, ahová csak elkerül, amit kevéssé hihető történetek sora fémjelez. A parkban, ami a séták rendszeres helye, nem egyszer történt meg, hogy autó csikorogva fékezett, vezető kiszállt, „Jaj de édes kutyus!!!!”, babusgatás, mögötte kocsisor, tülkölés, „Az anyukád …-ját simogassad, Teeee …”. A Balatonon, a szomszéd kertben lévő 6 éves kislány a szerszámoskamrából előkeresett drótvágóval vágta át a kerítést, hogy a kutyuska átjöhessen hozzá. Odaát a leányzó halálra zabáltatta az akkor még 4 hónapos cukorfalatot csabai kolbásszal. Drabális német harci sisakos motoros elérzékenyülten pofoztatta magát Vilma őnagyságával. Stb., stb., stb.

Vilmakutya, a "szerelmi" partner. Vilma nyalakodó fajta. Mindent a szájába vesz, megnyal, megeszik. Túláradó szeretetét így is kifejezi. Nem egyszer, nem kétszer esett meg, hogy a parkban idősebb hölgyek felkapták Vilmát, és össze-vissza ölelgették. Idáig még nem is szolgált volna rá a kutya a bekezdés elején lévő címére. A kutyuska azonban az ölelgetésen felbátorodva, a korosodó dáma dekoltázsát, nyakát, fülét (és még amit elért…) akkora nekibuzdulással kezdte nyaldosni, amiből az apró és kevésbé apró sikolyoknak egy olyan zuhataga keletkezett, amelyet három-X-es filmek is bízvást megirigyelhettek volna. A gazda ilyenkor mit tegyen? Tépje le a kutyát a szemlátomást extázisban lévő hölgyről? Nehéz eset… 

Vilmakutya után nem ajánlatos… Ahogyan már említve volt: Vilma nyalakodó fajta. Mindent a szájába vesz, megnyal, megeszik. Egyik sétánk során éppen ürüléket evett. A gazdát ilyenkor csak félig üti meg a guta, mert tudja, hogy a kutya a bélflóráját egészíti ki éppen. (A kutya éppen Normoflor-t eszik, csak kicsit (…) kevésbé gusztusos kivitelben...) Másodpercekkel ez után a béldiverzitás növelő Vilma-akció után jött a következő ölelgető. Teltkarcsú, huszonéves lány, vele szemlátomást nagy szerelemben lévő partnerével. A találkozás után követhetetlen sebességgel bontakozott ki a szokásos Vilma-akció: „Tündérke!!!!” Felkapás, puszilgatás, Vilma részéről nyalakodás. A nyalakodásnak a puszilgatásból következően a teltkarcsú, huszonéves lány ajkai voltak a fő célpontjai. A gazda ilyenkor mit tegyen? Diszkréten figyelmeztesse a hölgyet arra, a kutyuska nyelvecskéje mit nyalogatott éppen néhány másodperccel azelőtt? Esetleg (ezzel nyilvánvalóan elkésve...) figyelmeztesse a partnert, hogy a barátnőjét legközelebb csak alapos fertőtlenítés után csókolja meg? Újabb nehéz eset…

Vilmakutya, az integráló. A sok elismerés közül talán az egyik legnagyobb az volt, amelyet Vilmánk a házunk mellett lomot őrző cigányoktól kapott. A nem budapesti Olvasó lehet, hogy nem tudja azt, hogy a lomőrzés nemes virtusa mit is jelent. A lomtalanítás előtt manapság már akár 10 nappal is letáborozik néhány őr a majdani lomgyűjtő helyeken. Ott alszik, eszik, él. Őrzi a majdani aranybányát, a neki és családjának gyűlő lomot. Vilmakutya sétáltatási útvonala éppen egy ilyen kincsestár mellett vezet el. Kutyánk a szokásos túlszárnyalhatatlan bizalommal rohan a lomőrző felé, hasát az égnek veti, körbetáncolja, nyalogatja, ahol éri. A cigányasszony elérzékenyül. „Kutyuskám! Hát te velünk vagy!!! Te egy igazi lomis kutya vagy!”

Mindezek a történetek a valóságban nem Vilmáról szólnak. Nem azért, mintha nem vele estek volna meg, hanem azért, mert nem Vilma, hanem a Vilmából áradó feltétlen jóindulatra, feltétlen bizalomra és feltétlen szeretetre való óriási kiéhezettség az, amelyet ezek a történetek tükröznek. Elképesztően szeretethiányos országban élünk. (Böjte Csaba szerint: "Rengeteg kísértés és limlom van körülöttünk, ami után kapkodunk, holott a lelkünk mélyén arra vágyunk mindannyian, hogy legyen valaki, aki megért, elfogad, aki hozzánk bújik.") Változtassunk ezen! Jöjjünk rá arra, hogyha egy kiskutya képes szeretet-relé lenni, akkor ez nekünk is éppenúgy megy. Érdemes tehát elgondolkodni: kivel is kezdjük ma? Kinek is adjunk először egy szeretetet tükröző gesztust? (Van egy tanácsom, Vilma nyomán: mindegy. Az első emberrel, aki az utunkba akad. Ahogyan Vilma teszi.)

Válaszok (2011. szeptember 5.)

Köszönöm a kedves sorokat kutyákról, emberekről, Vilmáról. Valóban ahogyan „kincseszoli” mondja, a (jó) kutya megtörhetetlen jóra magyarázása, bizalma igencsak eltanulandó. Köszönöm „Lilike” versét is a minket nevelő kutyák közül egynek a boldogabb vadászmezőkre költözéséről. „Sárosi Jánosné” szeretetparancsa, „Paál András” ajándékozó kultúrája mind ezeket a gondolatokat vitte tovább. Egy 20 perces lélekbeszéd érkezett Böjte Csaba testvértől is, amelyet itt lehet meghallgatni. A szeptember 4-én elmondott beszédben Csaba testvér a letérdepelve imádkozó ember mindenhatóságáról beszél. Nagyon szépen. Újragondolva a bejegyzés történeteit eszembe villant, hogy e történetek főszereplői szinte kivétel nélkül nők. Azaz a feladat így is megfogalmazható: Tisztelt Minden Magyar Úr! Annyira agyon-hadakozta magát az elmúlt húsz évben mindennel, és mindenkivel errefele, hogy elfeledkezett a nőkről. Így esett, hogy túl kevés szeretetet kapnak ebben az országban a nők. A feladat megfogalmazása ismerős: Make love, not war! bár a megoldás itt és ma nyilván más: nem annyira a szerelem csinálására (najó, arra is ), semmint a szeretet terjesztésére van naaaagy szüksége az itt élőknek, közülük az erre a macho férfiaknál jobban érzékeny nőknek különösen.