Az anyaság ábrázolásairól
Avagy: Elmélkedés az anyaságról másodnagybácsiságom ürügyén
Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

 

Néhány napja nagyapa lett a bátyám, így én másodnagybácsikája lettem Lindának. Ennek ürügyén e bejegyzésben az anyaság fogalmát járom körül az áldott állapot néhány ábrázolásának elemzésével.

Összehasonlítva Demi Moore 1991-es, nagy vitákat okozó Vanity Fair képét a Claudia Schiffer-rel a Vouge-ban nemrég megjelent párjával, szembetűnő, hogy milyen apró trükkökkel lehet hangsúlyozni a Demi Moore képen az anyaság fenségét, a Claudia Schiffer képen pedig a szexuális vonzerőt. Micsoda különbség lesz abból, ha a kezek néhány centivel odébb csúsznak, és ha a szem kicsit másfele néz.

A bejegyzés második felében válogatást adok a Demi Moore kép további utánérzéseiből. A paródiák, a viták azt mutatják, hogy nagyon nem tudjuk a helyére tenni az anyaság szépségét ebben a rohanó században. Nagyon elfeledkeztünk a legalapvetőbb emberi történések, a születés, az élet mindennapjai és a halál tiszteletéről. Néhány példát hozok a web-en fellelhető, áldott állapotos nőket bemutató jó és rossz képekből is. Zárásként pedig – az áldott állapot felnövekvő eredményeként  – egy olyan családot mutatok be, ahol a tagok arcfeleit egymásra montírozták.

 

Néhány napja nagyapa lett a bátyám, így én másodnagybácsikája lettem Lindának, aki 3 kilóval született, de azóta jóval több már, mert sebesen nő . Ennek ürügyén e bejegyzésben az anyaság fogalmát szeretném körüljárni. Nyár van még, így terjengős gondolatok helyett inkább az áldott állapot néhány ábrázolását szedtem össze, és elemzem pár szóval. A bejegyzésben végig az „áldott állapot” kifejezést fogom használni a várandós, az állapotos, vagy (pláne) a terhes helyett.

(A magyar nyelv szörnyű fricskája, hogy a születendő gyermeket tehernek tartó „terhes” kifejezés három, illetve minimum egy szótaggal rövidebb, mint az áldott állapotban lévő asszonyt megbecsülő bármely más szavunk. Ebből a szempontból kár, hogy nem vagyunk németek, ahol – cost was cost – szómonstrumok is a nyelv részei maradnak, ha azok adják vissza pontosabban a jelentést. A szóválasztásba bizonyára belejátszó közgondolkodásunkról most nem is beszélve...)

 

A bejegyzésnek van még egy aktualitása: családi kezdeményezésre éppen most fejeztem be egy 10 napos méregtelenítő léböjt kúrát, (az aktualitás ebben az, hogy újra beállt az érettségiző testsúlyom, amit 30 évig megőriztem, így jelenleg már kevésbé hasonít a pocakom egy áldott állapotban lévő nőére , mint azelőtt). A kúrát, ami napi két liter, 500 kalóriát tartalmazó lötty elfogyasztását engedélyezi csak (meg annyi vizet, amennyit a böjtölő kíván...), túl lehet élni. Aki ilyenen töri a fejét, annak mellékelem a bevált receptet: 1,5 dl. Neera szirup; 1,5 dl. frissen facsart citrom (a végefele lehet 1-2 citromot lime-mal helyettesíteni); 1 frissen facsart grapefruit avagy narancs ízlés szerint, őrölt gyömbér + szerecsendió + szegfűszeg ízlés szerint. Kellemes kúrázást! Utána az ételeknek garantáltan mennyei íze lesz!

 

 

     

 Demi Moore-nak az 1991-es nagy vitákat okozó képe, és ennek Claudia Schiffer-rel a Vouge-ban nemrég megjelent párja összehasonlításával kezdem az eszmefuttatásomat. Fontos megemlíteni az alkotókat is: a minta Annie Leibovitz munkája, akiről már korában írtam egy blogbejegyzést (fenti baloldali két kép), a nemrégi fotó pedig Karl Lagerfeld-é (fenti jobboldali két kép).

 

 

 

 A két kép születése között 18 év telt el. Demi Moore 29, Claudia Schiffer 39 éves volt a felvétel idején. A képek látszólag igen hasonlítanak egymásra. A valóságban azonban egyáltalán nem. 1991-ben a Demi Moore kép az áldott állapot meztelen ábrázolásával nemcsak a celebek hivatalos fotóiban hozott áttörést, hanem a születendő gyermeket alulról átkaroló mozdulattal, a büszke fejtartással, a sokat tudóan a távolba néző tekintettel jól tükrözi azt a méltóságot, amely az áldott állapot legbensőbb sajátja. Annak idején a Demi Moore képet szex szimbólumnak tartották, pedig nem az. A Claudia Schiffer képről azonban ezt már jóval kevésbé lehet elmondani. A bal kéz egyáltalán nem a babára, hanem valahova egészen máshova mutat. A jobb kéz nem eltakarja, hanem kiemeli a keblet. (Érdemes elgondolkodni ilyenkor azon, hogy 1-2 centivel idébb vagy odább lévő kéz mekkora különbséget jelent…) A bal kar feszítettsége a másik kép átölelő megnyugvása helyett kihívást sugall. Az előredöntött fej, a kihívóan ránk néző tekintet, a vastag ajkak és a dús haj hangsúlyozása mind-mind a szexualitás izgalmát, és nem az anyaság nyugalmát fejezi ki. A Moore kép kontúrjai egy nyugodt háromszöget mintáznak. A Schiffer kép hátradőlő, csaknem íjjá feszült kontúrja nyugtalan vibrálást sugall. (A Moore-képen még az ékszerpáros is szimmetrikus és befejezett, a Schiffer kép egyetlen gyűrűjének mellbimbót mintázó kihívása helyett.)

A két képet egymás mellett nézve nem lehet nem arra gondolni, hogy egy emberöltő alatt mennyit alakult (nem túlzottan jó irányban) az anyaság fogalma, és ma már milyen szexuális tartalma van, (muszáj, hogy legyen) egy áldott állapotban lévő nőnek. Nem a konzervativitás mondatja velem azt, hogy ez nagy zavarodottság jele -- szeptember 9-én fogok "Mi különbözteti meg a szünesztéziát a mosléktól?" címmel foglalkozni a modern kor szükségtelen egybemosásaival. Az is fontos háttér lehet, hogy a Moore-képet készítő Annie Leibovitz-nak az anyaság olyan központi témája volt, hogy 51 évesen gyermekszülésre vállalkozott. Karl Lagerfeld életstílusa a net-en hozzáférhető adatok szerint elég messze áll attól, hogy apa legyen.

 

 

   

A Demi Moore képnek más utánérzései is lettek, így a boldog apa, Bruce Willis fotóját „demi moore-osító” Spy címlap paródia, illetve a Nadia Larguet-ról, a híres arab újságíróról 2009-ben, Marokkóban megjelent változat, amely nagyon széles vitákat kavart az iszlám világban. A Larguet kép inkább az eredetihez hasonlít, noha azzal, hogy a képen az Olvasóra néző és a gyermeket nem alulról átölelő pózban örökítették meg a kismamát, a kép veszített az eredeti fenségességéből. Ugyanakkor a tekintet sokat tudó, bátor büszkesége, és a fekete háttér előtt a fehér forma szinte megbontatlan háromszögének stabilitása nagyon sok, az anyaság csodáját átadni tudó tartalmat hordoz. A paródiák, a viták azt mutatják, hogy nagyon nem tudjuk a helyére tenni az anyaság szépségét ebben a rohanó században. Nagyon elfeledkeztünk a legalapvetőbb emberi történések, a születés, az élet mindennapjai és a halál tiszteletéről. A híres címlapfotók mellé hadd tegyek egyet a net-en talált igazán szép képek közül. A kép igen jól sugározza azt a szeretetet és örömöt, amelyet a születendő gyermek jelent.

 

 

 

A net-en fellelhető képek közül a kedvenceim azok, amelyek a befogadást, az elfogadást, a várakozás örömét tükrözik.

 

 

 

Az ellenpéldák azok, amelyeken az áldott állapotot – gyönyörűséges fenségét meg nem értve – egyszerű geg-ként kezelik.

 

 

 

Mi lesz a magzattal, ha felnő? Aki további, igen jó képeket akar nézni egy olyan családról, amely tagjainak az arcfeleit egymásra montíroz, az kattintson ide.

 

Válaszok (2011. augusztus 28.)

 

Nagyon köszönöm a nyárutón is igen szép számban született válaszokat, amelyekből sokat tanultam! „masni” sorai „Mindegyik gyermekemet szerető kíváncsisággal vártuk: Milyen lesz a huszadik század következő csodája? És olyan lett. Egyszeri és megismételhetetlen.” A gyermek csodáját idézték meg mély elhitető erővel. Nagyon szép volt nevelési hitvallása is: „Nem a mi álmainkat valósítják meg, hanem a sajátjukat, nem nekünk felelnek meg, hanem a saját lelkiismeretüknek.” Mint ahogyan bölcsességről tanúskodik ez a mondat is: „Senkit nem ítélek el azért, mert nincs gyereke.” „lzleo”-nak teljesen igaza van abban, hogy a bejegyzésben bemutatott két kép különbségei erőteljesen a modellek különbségeiből is fakadnak. Sokkal mélyebb elemzés kellene annak a kiderítésére, hogy a modell és a divat mennyiben és hogyan függ össze. (Miért pont ez és nem az a típusú modell ekkor, illetve akkor világsztár…) Igen fontos mondatok ezek: „Amikor pedig az anyai test olyan jelentős mértékben átalakul, akkor a nő, a nekünk tetszeni akaró nő könnyen elbizonytalanodhat. Ilyenkor pedig nagyon nagy jelentősége van, hogy érzi-e, éreztetik-e vele, hogy kívánatos. Ha igen, akkor áldott állapotban a gyengédség, az odafigyelés, a meghittség, a romantika akár olyan magas szintet is elérhet, mint korábban soha.” Megérik, hogy sokan elgondolkodjanak rajtuk. „Paál András” sorain „vincenzio” biztos örvendezni fog: „Valahogy az élet csak az élet élésével ünnepelhető igazán”. Bizony. Lehet, hogy kezdek én is megérteni ebből már valamit?
 

 

Megosztás

Hozzászólások

Az áldott állapot kigúnyolása azért ennél nagyobb "iparban" folyik. A legnagyobb videómegosztó portálon majdnem fél milliárd nézettséggel rendelkező klip van arról, ahol többek között betegségként van beállítva a terhesség, egyértelműen. Mikor pocakot formál magának, azt énekli. Gyakorlatilag a világ egyharmada látta. Lehet, hogy ez egy nagyon népszerű énekesnő enyhén avantgárd jellegű klipje, de a jelenség statisztikailag szembetűnő. A világ nagy részén, ahol anyagilag tehetik, a nők egyedül élnek. És ez így megy Európába, Japánba, Észak-Amerikába és Ázsia gazdagabb helyein is. Bosznia-Hercegovina jelenlegi ütemben 2700 ra teljesen elnéptelenedik. Mi férfiak ennyire másodrendűként kezelnénk a nőket? Az áldott állapot sajnos tényleg úgy hat sok nőnek, hogy ezzel foglalják le őket, térítik el a karriertől, egyszersmind ezzel tartsák sakkban, nem mernek elválni. Gyerekek számában és a nők elnyomottsága között korrelációt vélek felfedezni. Elég ha megnézem a világ országainak a termékenységi mutatóit. De egyik blogodban Te is írtál Japán nők szomorú soráról. Azóta enyhült a helyzet, de meg lehet nézni hány egyedül álló nő van és milyen kevés gyerek születik Japánba. De persze nem kell messzire menni. Saját házamból néztem végig, hogy dobta le a roma "úriember" a leányát a lovasszekérről, aztán lent össze-vissza rúgta. Népes a család... Szomorú, hogy e kettő közül kell választani a nőknek...és van ahol nem is lehet választani. Eredményét pedig érezni fogjuk. 50 év fölött, amikor az ember már bölcsebb, annál boldogabb minél több a gyereke, unokája van. Mikor a hozzá nagyon hasonlító kis unokát látja és feltámad benne a természetes tanítási vágy. De ez lassan meg fog szűnni. Sok öregembert látok egy kis kutyát sétáltatnak, unoka gyanánt -nagyon szeretem a kutyákat, ezt ne rója fel nekem senki- öltöztetik, giccsesítik, kutyakozmetikushoz viszik.És már ugyan ezt csinálják az anyuka korú nők is. Így nem lesznek új tehetségek, vidámság, fiatal lendület, ötletek, új művészek...és tegyük hozzá, hisz sokakat nagyon befolyásol: nyugdíj. Én már nem is várok nyugdíjat 40-50 év múlva. De nem is fogok egy szál virágot se tenni a gyerektelen emberek sírjára, génjeikkel együtt az emlékük is vesszen.
Kedves lazac! No, azért nem eszik ilyen forrón a kását. Hadd villantsam fel az érme túlsó oldalát is, mert van olyan is. Néhány hónappal ezelőtt, amikor a párom befejezte az egyetemet, készítettem egy számvetést. Úgy találtam, hogy a legalapvetőbb szükségletekhez (alvás, evés, közlekedés) havi nettó 85 ezer forintra van szükség fejenként. Ehhez jönnek az egyéb eseti költségek: ruha, időnként hazautazás, stb. Mondjuk százezerből kijön minden - bár ez nagyon optimista becslés, és a folyamatos drágulást sem veszi figyelembe, de én optimista ember vagyok, így számolok. A párom pályakezdő, huszonéves nő, közepesen versenyképes szakmával, legyünk megint optimisták, tegyük föl, hogy keres havi nettó 150 ezret. Az azt jelenti, hogy havonta félre tud tenni mondjuk ötvenezret. Én azt gondolom, hogy egy család normálisan nem tud megélni két közepesen tágas szoba, gyerekszoba, konyha, fürdőszoba nélkül. Ez a budapesti árak mellett legalább 15 millió forint, de inkább 20. No, legyünk megint optimisták, tegyük föl, hogy 15 millióért megfelelő lakást találunk. Nos, ebben az esetben a kedvesem pontosan 50 (!) éves lesz, és ekkora sikerül majd megtakarítania annyit, hogy legyen egy kétszobás lakása. Ha jómagam is hasonló paraméterekkel rendelkeznék, akkor már csak 12,5 évet kellene várnunk, hogy legyen egy lakásunk, ahová gyereket várhatunk, ez esetben a kedvesem nagyjából a 37. életévét húzza majd. Más körülmények között pedig - őszintén gondolom - nem lehet normálisan és európai módon fölnevelni egy gyereket. Kérdem én: ez értelmes jövőkép? És vállaljak két, vagy három gyereket? Nos, én nem vagyok az a felelőtlen fajta, aki csak úgy megcsinálja a gyereket, aztán majd lesz valami. Megfelelő anyagi körülmények nélkül soha nem vágnék bele. Félreértés ne essék: én gyereke(ke)t akarok. Abszolút tisztában vagyok azzal is, hogy amit fönn leírtam, nem vesz figyelembe fontos dolgokat, mint a fizetés növekedését (vagy csökkenését - megszűnését...), a nem fővárosi lakhelyet, stb., de úgy hiszem, remekül érzékelteti, hogy ez sajnos egyáltalán nem ilyen egyszerű és nyilvánvaló kérdés. Tegyük hozzá, hogy a becslés is túlságosan optimista volt néhány pontban, az elmúlt időszak tanulságai alapján nem számítok ilyen kedvező körülményekre. Mindazonáltal két átlagos magyar fiatalnak nagyjából hasonló számokkal kell dolgoznia, és így kell gyereket vállalnia. Ha nem tisztelném ennyire az öregeket, akkor most azt mondanám: én annak az embernek nem teszek a sírjára virágot, aki az elmúlt húsz évben hagyta, hogy ilyen körülményekkel kelljen szembenéznie a mai fiataloknak, és nem tett ez ellen semmit... Ilyet csak azért nem mondok, mert tisztelem és becsülöm embertársaimat, főként a bölcsebbeket és többet látottakat. Ettől függetlenül azonban azt gondolom, hogy ezért az állapotért mindenki (!) felelőssé tehető, én is, Ön is, mindenki. Most azon kell dolgoznunk, hogy a mai újszülöttek, és majd azok fiai jobb körülmények, európai körülmények között élhessenek, és ne kelljen azon aggódniuk, hogy lesz-e majd miből öltöztetni, meg iskolába járatni a gyereket. Mert azok, akik mégis gyereket vállalnak ezen áldatlan körülmények közepette, gyakran szembesülnek ezzel a problémával. Nem gondolom, hogy ez helyes. Mindazonáltal optimista vagyok, és kívánom, hogy ne legyen semmiben sem igazam :). Édesanyám mindig azt mondja: ugyan már, nem kell ezt ilyen komoran fölfogni, jó lesz az. Néha azonban, amikor ezt mondja, én látom a szemében a kételyt.
"...a minta Annie Leibovitz munkája, akiről már korában írtam egy blogbejegyzést (fenti jobboldali két kép), a nemrégi fotó pedig Karl Lagerfeld-é (fenti baloldali két kép)."

Érdekes, nekem fordítva van. (Vagy ilyen nagy a meleg? )

Nagyon köszönöm a figyelmeztetést! Az oldalakat a helyesre javítottam. Mea maxima culpa... Nem a meleget mutatja az oldalcsere, hanem azt, hogy kisgyermek korom óta nem tudom megkülönböztetni a jobb és a baloldalt (áthallásokat kérem mellőzni... ).

Én azok közé a szerencsések közé tartozom, akik annyi gyermeket szülhettek, amennyit szerettek volna. Háromszor éltem át az áldott állapotot, persze áldatlanságaival együtt, és három fiam van, akik ha nem születnek meg, most sokkal szegényebb lenne a világ. Igen. Nem vagyok híve a futószalagon való szülésnek, bár Apám előszeretettel gyűjti azokat az ismert tehetségeket, akik sokadik gyermekként látták meg a napvilágot. Mindegyik gyermekemet szerető kíváncsisággal vártuk, mint a lottósorsolást végtelen számok halmazából, s a kíváncsiságnak egyetlen oka volt : Milyen lesz a huszadik század következő csodája? És olyan lett. Egyszeri és megismételhetetlen. S az évek hosszú sora alatt sok örömben és bánatban, szerencsében és fájdalomban, három komoly tanítómesterünk lépett ki az életbe. Álljon itt egy jellemző mondatocska, amit a középső fiam mondott, átszellemült arccal, mikor megtudta, hogy testvére lesz: - Anya, akkor most majd hármat fogsz hazavárni....... Nem a mi álmainkat valósítják meg, hanem a sajátjukat, nem nekünk felelnek meg, hanem a saját lelkiismeretüknek, s úgy viszonozzák az átvirrasztott éjszakák és a betegségek kínját, hogy közben szemükkel előre néznek. Senkit nem ítélek el azért, mert nincs gyereke. Van aki egy másfajta életet választott, és van aki mindent megtéve, saját magát nem kímélve szeretné a gyermekáldást. Ki tudja, lehet, hogy az élet őket szörnyűségektől mentette meg. Ugyanis nem feltétlenül vesztes az, aki ezért vagy azért elkerült az áldott állapot. Így 60 évesen elgondolkodom azon, miért nem lett negyedik? Nos, talán azért, mert a természet így van harmóniában....., mert így jó.

Így szép és egész .
”…. a Demi Moore kép…. jól tükrözi azt a méltóságot, amely az áldott állapot legbensőbb sajátja…Annak idején a Demi Moore képet szex szimbólumnak tartották, pedig nem az. A Claudia Schiffer képről azonban ezt már jóval kevésbé lehet elmondani….” ”…A két képet egymás mellett nézve nem lehet nem arra gondolni, hogy egy emberöltő alatt mennyit alakult (nem túlzottan jó irányban) az anyaság fogalma, és ma már milyen szexuális tartalma van, (muszáj, hogy legyen) egy áldott állapotban lévő nőnek….” -- Két megjegyzést gondoltam megosztani a témával kapcsolatban. Egyrészt azt, hogy az áldott állapot szerintem nem ”teljes funkcióváltás”, hanem inkább ”részleges funkciócsere” vagy ”funkcióbővítés”. Tehát a nőnek nem kell, és nem is szabad a nőiségét lecserélnie az anyaságra. Nagyon sok család éppen akkor kerül válságba, amikor az anyaság méltóságteljes felelőssége elnyomja a párkapcsolatot. Jó esetben a párkapcsolat áldott állapotban is testi és lelki is. Amikor pedig az anyai test olyan jelentős mértékben átalakul, akkor a nő, a nekünk tetszeni akaró nő könnyen elbizonytalanodhat. Ilyenkor pedig nagyon nagy jelentőssége van, hogy érzi-e, éreztetik-e vele, hogy kívánatos. Ha igen, akkor áldott állapotban a gyengédség, az odafigyelés, a meghittség, a romantika akár olyan magas szintet is elérhet, mint korábban soha. Nem ragozom tovább, véleményem, hogy az anyaságnak és az áldott állapotnak nem ”muszáj, hogy legyen”, de nagyon jó, ha van szexuális tartalma IS. A második megjegyzésem pedig az, hogy attól, mert a két kép 18 év eltéréssel készült, még nem érzem megalapozottnak, hogy az anyaság fogalmának általános alakulására lehetne következtetni. Szerintem inkább csak egyszerűen Demi Moore-hoz a méltóságos kép illik, Claudia Shiffer-hez meg a sajátja, az időpont lényegtelen. Szerintem. Üdv, Zoltán
Gyerekként, egy olyan "Delta" jellegű kisfilmes műsorban láttam, hogy egy természetközelben élő nők-talán egy afrikai törzs tagjai- ha úgy érzik, itt az idő, visznek reggel magukkal a gyüjtögető -vagy kicsit földművelő- tevékenységük szerszámain túl egy kendőt, hogy ha megszületik a gyerekük, amihez félrevonulnak, akkor legyen mibe beletenni, és rögvest visszamennek a reggel megkezdett, és egyébként naponta végzett tevékenységükhöz az új családtagot a kendőben magukra kötve...Többször előfordult, hogy megpróbálta agyam megmagyarázni, névvel illetni, leírni valahogy azt a különbséget, ami a mi életmódunk-felfogásunk és a kisfilm beli életritvitel közt van, de ahogy most sem tudom megfogni, máskor sem sikerült, a szavak és logikák csődöt mondanak, mint a végtelen fogalmának esetlen magyarázásakor...Valahogy az élet csak az élet élésével ünnepelhető igazán...ki tudja...illetve valahogy, aki tudja, már nem (úgy) éli......Kedves Péter! Ahogy ezt az írásodat, valamint a következő beharangozóját látom, olyan érzésem támadt, hogy talán egy "ünneplőbe" öltözött blogszezon elé nézünk...valahogy a kölykök -legyen az emberé vagy tacskóé- az élet legnagyobb múzsái és mesterei közül valók ((-:
Köszi!((-:
"Lehet, hogy kezdek én is megérteni ebből már valamit?" -mondod "válaszok" címen. Nagyszüleim történeteiben szerepel egy régi mondás: "Fiatalember, mire olyan szerény?!" Úgy érzem, a gondolat számomra pont a "Rejtett hálózatok ereje" olvasása során vált a világról bennem élő tévedésporfólióm(-: részévé...és bár mindketten tudjuk, egy kölyöktacskótól rengeteget lehet tanulni, azt is sejtjük, ezt a tacsi teljesen nem hinné el. ((-: