Az eddigi bejegyzésekben a szolgálatot a demokrácia működése, a politika, a hatalom felől közelítettem meg. Mindezek a megközelítések azonban nem fejtették ki a köz „mindennapi” szolgálatának az állam polgárai szabályozott, kiszámítható, kiegyensúlyozott életét garantáló ethoszát, amelyről ez a bejegyzés szól.
Hierarchikus berendezkedésekben a közszolga a vezető uralkodásának a jogköreit gyakorolja. A vezető azonban sokszor csak igen kevéssé tudja ellenőrizni a hatalom helyi gyakorlóját működésében. Az ilyen, kibúvókkal teli, áttekinthetetlen helyzet elmélyíti a közszolgák saját hatalomtudatát. A közszolgáknak azonban sokszor kisemmizettség érzete is van, így a hatalmuk megmutatása sok esetben személyes lelki jólétük egyik igen fontos tényezője lesz: „Ha ilyen keveset fizetnek, legalább valaki hajbókoljon nekem.”
A közszolgának akkor van igaza, amikor az adott kérdést a közösen betartandó szabályok részletes ismeretével és magas szintű, humánus alkalmazni tudásával képes megválaszolni és megoldani. A szakértelem mellett a közszolgálat ethoszának is egyre fontosabb értékmérőnek kellene lennie. A bejegyzés végén ennek az ethosznak a kialakulását segítő mechanizmusokat tekintem át.
A köz szolgálatával már számos blogbejegyzésben, így a hálózatos demokráciáról szólóban, a rövid- és hosszútávú gondolkodást összehasonlító gondolatmenetben, a mai kor jó vezetőjéről szóló írásban és a szolgálatkeresést a hatalomkereséssel összehasonlító bejegyzésben foglalkoztam. Miért veszem elő akkor újra ezt a „lerágott csontot”? Azért, mert az eddigi bejegyzésekben a szolgálatot a demokrácia működése, a politika, a hatalom felől közelítettem meg. Mindezek a megközelítések azonban nem fejtették ki a köz „mindennapi” szolgálatának az állam mindennapi működését és polgárai szabályozott, kiszámítható, kiegyensúlyozott életét garantáló ethoszát. Mindezeket a sorokat a londoni Heathrow reptéren írom, egy amerikai útból hazafele. Az angol törvénytisztelet, szabálytisztelet egy minden korban érvényes példája annak, hogy hogyan lehet a lehetetlenből is működőképeset varázsolni.
Hadd hozzak két nemrégen nézett, illetve újra nézett filmpéldát a szabálykövetés kivételes fontosságára. A „Király beszéde” című filmben számos olyan második világháborús filmhíradó részletet mutatnak be, amelyben hárommillió angol gyermeket küldtek el vidékre, hogy ne essenek a bombázások, avagy az ezzel együtt járó éhezések áldozatául. A képeken mosolygó gyermekekkel és szülőkkel valószínűleg szépíthették a valóságot. De az megmásíthatatlan tény marad, hogy a britek milliói maradtak ott Londonban és másutt, tudván tudva azt, hogy mi következik, és küldték el a gyermekeiket a távoli idegenbe, hogy mindettől megóvják őket. El tudjuk ennek a mondatnak bármelyik részét képzelni idehaza? Az állam, a közösség működésébe vetett olyan szintű bizalmamat, amely odaadja neki a gyermekemet? A másik példám egy régebbi film, az 1982-es Richard Attenborough-féle Gandhi. Életem egyik legnagyobb filmje ez. A film hitelesen adja vissza egy kivételes egyéniség tehetségét, elszántságát, egy új világot teremtő erejét és mindent átható szeretetét. Gandhi filmbeli érvelése egyetlen egy helyen bicsaklik csak meg. Amikor a Times riporternőjének azt mondja, hogy a passzív ellenállás Hitlerrel szemben is működőképes fegyver lett volna. Nem. Gandhi sikeréhez kellett a brit szabálytisztelet. Gandhi – az indiai nép lelkének megértése, hatalmas egyéni akarata és karizmája mellett – csak a britekkel szemben érhette el azt a sikert, amely India függetlenségéhez elvezetett. Érdemes eljátszani a gondolattal, hogy mi lenne egy Gandhi-val ma idehaza…
A közszolga neve nem véletlenül kapcsolódik össze a szolgálattal a legtöbb nyelvben. A közszolga fizetése az adófizetők által „összeadott” pénzből keletkezik, így az adófizetők összességének (a „köznek”) tartozik felelősséggel. Ezzel az angolszász képpel gyökeres ellentétben a köz szolgái tradicionálisan igen sokszor nagyhatalmú urakként viselkednek errefele, akiktől élet és halál függ, és akikkel szemben az egyedüli viselkedési mód a megalázkodás. Ez a viszony igen sok ok miatt alakult ki és őrződött meg (sajnos igen nagy konzervativitással).
- Közép- és Kelet-Európa társadalmai a hierarchikus berendezkedés nagyon sok vonását viselik magukon, ahogyan azt egy korábbi blogbejegyzésben már érintettem. A hierarchikus berendezkedésben a közszolga nem a közt, hanem a „vezetőt” szolgálja. Munkája során a vezető uralkodásának a jogköreit gyakorolja egyfajta általa ispáninak, segédispáninak, avagy alsegédispáninak tekintett munkakörben.
- A hivatali hierarchia egy igen sajátos válfaját termelte ki a szocialista állam XX. századi túlhatalma errefele. A hatalom (különösen a rendszer későbbi, szelidítettebb válfajai esetén) már nem személyhez kötött hatalomként, hanem a párt, az állam, a „köz” személytelen hatalmaként jelentkezett. Ennek a hatalomnak a „hivatal” volt a megtestesítője, amely átvette (de meg nem másította) a feduális hatalom képviselőivel szemben kialakított viselkedési mintát.
- A társadalomszervezés hazánkban szinte soha nem volt magasfokú. A szabálykövetés alacsony foka és az „öntudatos elnyomottak” elkerülő technikáinak évszázados begyakorlottsága miatt a hatalom a legtöbb esetben pszeudo-centralizált volt. A hatalom központi „tulajdonosa” sokszor csak igen kevéssé tudta ellenőrizni a hatalom helyi gyakorlóját működésében. Ez a kibúvókkal teli, áttekinthetetlen helyzet elmélyítette a közszolgák saját hatalomtudatát.
- A kádári berendezkedés végétől kezdve az igen szűken és földhöz-ragadottan értelmezett életszínvonal egyre inkább a boldogság mércéje lett. Az az általános emberi vélekedés, amely mindig többre értékeli a saját munkáját, mint amennyi fizetséget kap érte (lásd pl. az itt letölthető cikk 4 ábráját…), a szűkös viszonyok közepette különösen megerősödött. Az ebből kialakuló feszültségek a magukat a hatalom birtokosainak képzelő közszolgák esetében még nagyobbakká váltak. A közszolgák kisemmizettség érzete a piacgazdaság szereplőivel való kereset-összehasonlítás során és a valódi demokrácia „közszolga-hatalom fenyegetésével” csak tovább növekedett. Így a hatalom megmutatása a közszolgák részéről sok esetben a személyes lelki jólét egyik igen fontos tényezője lett: „Ha ilyen keveset fizetnek, legalább valaki hajbókoljon nekem.”
A XX. század végétől a szakértelem egyre inkább a közszolgálat minőségének egyik fontos értékmérője lett. Ebből az is következik, hogy a köz szolgájának egyre kevésbé azért van igaza, mert abban a székben ül, amelyikben. A közszolgának akkor van igaza, amikor az adott kérdést a közösen betartandó szabályok részletes ismeretével és magas szintű, humánus alkalmazni tudásával képes megválaszolni és megoldani.
Nagyon fontos lenne az, hogy a szakértelem mellett a köz valódi szolgálatának ethosza is egyre fontosabb értékmérő legyen. Hogyan lehetne ezt a terjedő értéket tovább erősíteni?
- A közszolgálat értékrendje a társadalom általános értékrendjének a része. Így minden olyan lépés, amely a családban, az iskolában, a szűkebb közösségben segíti a valóban önálló, valóban integráns, demokrácia-konform egyéniségek kialakulását, segíti a közszolgálat értékviszonyainak fejlődését is.
- A demokrácia-felfogás változásának egy korábbi blogbejegyzésben vázolt folyamata nagymértékben előmozdítja a közszolgálat valódi „szolgálattá” alakulását.
- A közszolgálat alakuló Etikai Kódexei is nagyon fontos előrelépést jelentenek ezen a téren.
Az alakuló közszolgálati etikai nézetekben
- az egyéni felelősség elve,
- a jól kimunkált viselkedési szabályok és felelősségi viszonyok,
- a megfelelően szabályozott szankciók,
- a szakmai életpálya modell, a bekerülés során megfelelő oktatás és megfelelően mentorált gyakornoki idő,
- személyes tanácskérési, szupervíziós lehetőségek,
- a munkahelyi és szakmai közösségek,
- etikai tanácsokat adó informális és etikai döntéseket hozó formális fórumok,
- a társadalom viselkedésszabályozó szerepének formális eszközrendszere (pl. internet-es vagy más visszajelzések, stb.),
- a média megfelelő szerepe és
- a megbecsülés (amelynek a jövedelem csak egy része)
mind-mind nagyon hangsúlyos elemek. (Mivel a korrupció mértéke a közszolgálati etika fokának is az egyik igen fontos mérőszáma, nem véletlen, hogy a korrupció-ellenes megfontolások számos hasonló beavatkozási elemet tartalmaznak.)
A fentiekben csak néhány megoldást vázoltam fel. Várom az Olvasók további észrevételeit és megjegyzéseit!
Válaszok (2011. június 20.)
Igen találó „Paál András” megjegyzése „a hon határain kívülre hárított, kiszervezett szabálynemkövetés”-ről. Valóban, igen sokszor ugyanaz a szemét messze nem annyira nyomja az emberi lelket, ha a más portáján szemét. Különösen akkor van ez így, ha a „mást” bármilyen jogon is „idegen”-nek lehet tartani – ennek minden embertelen következményével együtt. Teljesen egyet tudok érteni „kincseszoli” megjegyzésével. Valóban „mindannyian köz szolgák vagyunk”. A köz szolgálóinak a Zoli által kiegészített lista mellett fontos lenne tudni mediálnia a saját és mások konfliktusait. Ehhez persze kell mindaz az önismeret, együttműködés, stresszkezelés, amit Zoli is említ.
Hozzászólások
ilyen megközelítésben alig kell kiegészíteni az etikai listát, és ,,jók vagyunk'' az egész országra...ill. ha már hálózatos gondolkodás és ha már információbiztonság, akkor az is fontos lenne, hogy a köz szolgálói (nem szolgái) a következőket tudják:
- együttműködési, prezentációs és stressz-kezelési képességek;
- konzisztens feladatleosztások (minél kevesebb lyuk és átfedés);
- önismeret, és ezáltal helyismeret, hogy a ki vagyok (de nem idegileg, anyagilag, erkölcsileg stb.), miért is vagyok, hol is vagyok, ,,égtájak'' ismerete a hálózatban, hogy az optimális útvonalakat is megtalálják a folyni kívánó ügycsomagok.
de szép is lenne...de hogy megunnánk...de milyen jó is lenne addig, amíg megunjuk :-)