Az eddigi bejegyzésekben a szolgálatot a demokrácia működése, a politika, a hatalom felől közelítettem meg. Mindezek a megközelítések azonban nem fejtették ki a köz „mindennapi” szolgálatának az állam polgárai szabályozott, kiszámítható, kiegyensúlyozott életét garantáló ethoszát, amelyről ez a bejegyzés szól.

Hierarchikus berendezkedésekben a közszolga a vezető uralkodásának a jogköreit gyakorolja. A vezető azonban sokszor csak igen kevéssé tudja ellenőrizni a hatalom helyi gyakorlóját működésében. Az ilyen, kibúvókkal teli, áttekinthetetlen helyzet elmélyíti a közszolgák saját hatalomtudatát. A közszolgáknak azonban sokszor kisemmizettség érzete is van, így a hatalmuk megmutatása sok esetben személyes lelki jólétük egyik igen fontos tényezője lesz: „Ha ilyen keveset fizetnek, legalább valaki hajbókoljon nekem.”

A közszolgának akkor van igaza, amikor az adott kérdést a közösen betartandó szabályok részletes ismeretével és magas szintű, humánus alkalmazni tudásával képes megválaszolni és megoldani. A szakértelem mellett a közszolgálat ethoszának is egyre fontosabb értékmérőnek kellene lennie. A bejegyzés végén ennek az ethosznak a kialakulását segítő mechanizmusokat tekintem át.

A köz szolgálatával már számos blogbejegyzésben, így a hálózatos demokráciáról szólóban, a rövid- és hosszútávú gondolkodást összehasonlító gondolatmenetben, a mai kor jó vezetőjéről szóló írásban és a szolgálatkeresést a hatalomkereséssel összehasonlító bejegyzésben foglalkoztam. Miért veszem elő akkor újra ezt a „lerágott csontot”? Azért, mert az eddigi bejegyzésekben a szolgálatot a demokrácia működése, a politika, a hatalom felől közelítettem meg. Mindezek a megközelítések azonban nem fejtették ki a köz „mindennapi” szolgálatának az állam mindennapi működését és polgárai szabályozott, kiszámítható, kiegyensúlyozott életét garantáló ethoszát. Mindezeket a sorokat a londoni Heathrow reptéren írom, egy amerikai útból hazafele. Az angol törvénytisztelet, szabálytisztelet egy minden korban érvényes példája annak, hogy hogyan lehet a lehetetlenből is működőképeset varázsolni.

Hadd hozzak két nemrégen nézett, illetve újra nézett filmpéldát a szabálykövetés kivételes fontosságára. A „Király beszéde” című filmben számos olyan második világháborús filmhíradó részletet mutatnak be, amelyben hárommillió angol gyermeket küldtek el vidékre, hogy ne essenek a bombázások, avagy az ezzel együtt járó éhezések áldozatául. A képeken mosolygó gyermekekkel és szülőkkel valószínűleg szépíthették a valóságot. De az megmásíthatatlan tény marad, hogy a britek milliói maradtak ott Londonban és másutt, tudván tudva azt, hogy mi következik, és küldték el a gyermekeiket a távoli idegenbe, hogy mindettől megóvják őket. El tudjuk ennek a mondatnak bármelyik részét képzelni idehaza? Az állam, a közösség működésébe vetett olyan szintű bizalmamat, amely odaadja neki a gyermekemet? A másik példám egy régebbi film, az 1982-es Richard Attenborough-féle Gandhi. Életem egyik legnagyobb filmje ez. A film hitelesen adja vissza egy kivételes egyéniség tehetségét, elszántságát, egy új világot teremtő erejét és mindent átható szeretetét. Gandhi filmbeli érvelése egyetlen egy helyen bicsaklik csak meg. Amikor a Times riporternőjének azt mondja, hogy a passzív ellenállás Hitlerrel szemben is működőképes fegyver lett volna. Nem. Gandhi sikeréhez kellett a brit szabálytisztelet. Gandhi – az indiai nép lelkének megértése, hatalmas egyéni akarata és karizmája mellett – csak a britekkel szemben érhette el azt a sikert, amely India függetlenségéhez elvezetett. Érdemes eljátszani a gondolattal, hogy mi lenne egy Gandhi-val ma idehaza…

A közszolga neve nem véletlenül kapcsolódik össze a szolgálattal a legtöbb nyelvben. A közszolga fizetése az adófizetők által „összeadott” pénzből keletkezik, így az adófizetők összességének (a „köznek”) tartozik felelősséggel. Ezzel az angolszász képpel gyökeres ellentétben a köz szolgái tradicionálisan igen sokszor nagyhatalmú urakként viselkednek errefele, akiktől élet és halál függ, és akikkel szemben az egyedüli viselkedési mód a megalázkodás. Ez a viszony igen sok ok miatt alakult ki és őrződött meg (sajnos igen nagy konzervativitással).

• Közép- és Kelet-Európa társadalmai a hierarchikus berendezkedés nagyon sok vonását viselik magukon, ahogyan azt egy korábbi blogbejegyzésben már érintettem. A hierarchikus berendezkedésben a közszolga nem a közt, hanem a „vezetőt” szolgálja. Munkája során a vezető uralkodásának a jogköreit gyakorolja egyfajta általa ispáninak, segédispáninak, avagy alsegédispáninak tekintett munkakörben.
•  A hivatali hierarchia egy igen sajátos válfaját termelte ki a szocialista állam XX. századi túlhatalma errefele. A hatalom (különösen a rendszer későbbi, szelidítettebb válfajai esetén) már nem személyhez kötött hatalomként, hanem a párt, az állam, a „köz” személytelen hatalmaként jelentkezett. Ennek a hatalomnak a „hivatal” volt a megtestesítője, amely átvette (de meg nem másította) a feduális hatalom képviselőivel szemben kialakított viselkedési mintát. 
• A társadalomszervezés hazánkban szinte soha nem volt magasfokú. A szabálykövetés alacsony foka és az „öntudatos elnyomottak” elkerülő technikáinak évszázados begyakorlottsága miatt a hatalom a legtöbb esetben pszeudo-centralizált volt. A hatalom központi „tulajdonosa” sokszor csak igen kevéssé tudta ellenőrizni a hatalom helyi gyakorlóját működésében. Ez a kibúvókkal teli, áttekinthetetlen helyzet elmélyítette a közszolgák saját hatalomtudatát.
• A kádári berendezkedés végétől kezdve az igen szűken és földhöz-ragadottan értelmezett életszínvonal egyre inkább a boldogság mércéje lett. Az az általános emberi vélekedés, amely mindig többre értékeli a saját munkáját, mint amennyi fizetséget kap érte (lásd pl. az itt letölthető cikk 4 ábráját…), a szűkös viszonyok közepette különösen megerősödött. Az ebből kialakuló feszültségek a magukat a hatalom birtokosainak képzelő közszolgák esetében még nagyobbakká váltak. A közszolgák kisemmizettség érzete a piacgazdaság szereplőivel való kereset-összehasonlítás során és a valódi demokrácia „közszolga-hatalom fenyegetésével” csak tovább növekedett. Így a hatalom megmutatása a közszolgák részéről sok esetben a személyes lelki jólét egyik igen fontos tényezője lett: „Ha ilyen keveset fizetnek, legalább valaki hajbókoljon nekem.”
  

A XX. század végétől a szakértelem egyre inkább a közszolgálat minőségének egyik fontos értékmérője lett. Ebből az is következik, hogy a köz szolgájának egyre kevésbé azért van igaza, mert abban a székben ül, amelyikben. A közszolgának akkor van igaza, amikor az adott kérdést a közösen betartandó szabályok részletes ismeretével és magas szintű, humánus alkalmazni tudásával képes megválaszolni és megoldani.

Nagyon fontos lenne az, hogy a szakértelem mellett a köz valódi szolgálatának ethosza is egyre fontosabb értékmérő legyen. Hogyan lehetne ezt a terjedő értéket tovább erősíteni?

• A közszolgálat értékrendje a társadalom általános értékrendjének a része. Így minden olyan lépés, amely a családban, az iskolában, a szűkebb közösségben segíti a valóban önálló, valóban integráns, demokrácia-konform egyéniségek kialakulását, segíti a közszolgálat értékviszonyainak fejlődését is.
• A demokrácia-felfogás változásának egy korábbi blogbejegyzésben vázolt folyamata nagymértékben előmozdítja a közszolgálat valódi „szolgálattá” alakulását.
• A közszolgálat alakuló Etikai Kódexei is nagyon fontos előrelépést jelentenek ezen a téren.

Az alakuló közszolgálati etikai nézetekben

• az egyéni felelősség elve,
• a jól kimunkált viselkedési szabályok és felelősségi viszonyok,
• a megfelelően szabályozott szankciók,
• a szakmai életpálya modell, a bekerülés során megfelelő oktatás és megfelelően mentorált gyakornoki idő,
• személyes tanácskérési, szupervíziós lehetőségek,
• a munkahelyi és szakmai közösségek,
• etikai tanácsokat adó informális és etikai döntéseket hozó formális fórumok,
• a társadalom viselkedésszabályozó szerepének formális eszközrendszere (pl. internet-es vagy más visszajelzések, stb.),
• a média megfelelő szerepe és
• a megbecsülés (amelynek a jövedelem csak egy része)

mind-mind nagyon hangsúlyos elemek. (Mivel a korrupció mértéke a közszolgálati etika fokának is az egyik igen fontos mérőszáma, nem véletlen, hogy a korrupció-ellenes megfontolások számos hasonló beavatkozási elemet tartalmaznak.)

A fentiekben csak néhány megoldást vázoltam fel. Várom az Olvasók további észrevételeit és megjegyzéseit!

Válaszok (2011. június 20.)

Igen találó „Paál András” megjegyzése „a hon határain kívülre hárított, kiszervezett szabálynemkövetés”-ről. Valóban, igen sokszor ugyanaz a szemét messze nem annyira nyomja az emberi lelket, ha a más portáján szemét. Különösen akkor van ez így, ha a „mást” bármilyen jogon is „idegen”-nek lehet tartani – ennek minden embertelen következményével együtt. Teljesen egyet tudok érteni „kincseszoli” megjegyzésével. Valóban „mindannyian köz szolgák vagyunk”. A köz szolgálóinak a Zoli által kiegészített lista mellett fontos lenne tudni mediálnia a saját és mások konfliktusait. Ehhez persze kell mindaz az önismeret, együttműködés, stresszkezelés, amit Zoli is említ.