Napjaink (hazai) menedzsere, politikusa és a tudós
Avagy: Államférfiak és felelős üzletemberek felé tartunk-e vajon?
Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Napjaink (hazai) menedzseri és politikusi, illetve tudósi alapállása különösen jó példát ad a rövid és a hosszú távú gondolkodás rendszerré szerveződésének bemutatására. A tudóst az emberiség normái vezérlik, napjaink (hazai) üzletembere és politikusa pedig a legtöbbször ennél jóval szűkebb csoportnormákat követ. A tudós egy objektív mércéhez, az addig megismert tudásból fakadó konszenzushoz méri magát. A tudósnak, ha bármit el akar érni, ennek az egész konszenzusnak a megváltoztatását kell elérnie. A tudományban nincsen lokális nyereség. A tudós haszna csak hosszú távon realizálható.

A politikus és az üzletember tekintélyt, helyzetet és befolyást szerző, rövid távú hasznot realizáló játszmákat játszik. Jelenleg és idehaza különösen így van ez. A játszma elején a politikus és az üzletember a valós mértéknél jóval nagyobb területet foglal el, hogy majd később legyen miből visszaadnia. A politikus és az üzletember kiváló a pókerben. A tudós pocsék pókerező, mert teríti az összes kártyáját a játék elején.

A hosszú távon gondolkodó tudomány és a rövid távban érdekelt jelen hazai üzlet és politika rendszerszinten is teljesen máshogy szerveződik. Melyek lehetnek ennek a rendszerszintű különbségnek a mélyebb okai? Fog-e változni a menedzseri és a politikusi alapállás a jövőben? Feltűnhetnek-e vajon generációkat megalapító, felelős üzletemberek és nagyformátumú államférfiak?

 

Advent elején, Mikuláskor lehet, hogy ünneprontásnak hat, ha üzletemberekről, politikusokról és tudósokról kezdek elmélkedni. Ennek ellenére nem szerettem volna ezt a témát 2010-re halasztani, mert nagyon fontosnak tartom. A blog-om első bejegyzése a hosszú távú gondolkodással foglalkozott. A tudósi alapállás igen jó példa (archetípus) a hosszú távú gondolkodás bemutatására. Napjainkra a hazai menedzseri és politikusi szemlélet annyira rövid távon gondolkodóvá vált (óriási tisztelet a kevésszámú kivételnek), hogy az ebből fakadó viselkedésformák egy külön viselkedéskultúrát, és egy ennek megfelelő működési rendszert alakítottak ki. Emiatt felbontásuk még sokkal nehezebbé vált. A tisztánlátás (vagy talán inkább: a valamicskével tisztábban látás) e területen a jövőnk egyik kulcskérdése. Ez talán indokolhatja az ünneprontást. Így hát hadd kívánjak magunknak több felelős üzletembert és államférfit a Földön 2010 Mikulására, mint amennyi az idén adatott!

Nagy a különbség napjaink (hazai) menedzseri, politikusi és tudósi alapállása között. Provokatív vitaindításként hadd illesszek ide néhány felszínesebb, a viselkedés leírása szintjén mozgó összehasonlítást. A tudós az igazságot keresi. A mai (hazai) menedzser és politikus sokszor más, ennél sokkal rövidebb távon hasznos célokra optimalizál. „Nem az a lényeg, hogy mi az igazság vagy az érték, hanem az, hogy én, és az én csapatom mekkora szeletet tudunk elfoglalni a játékmezőből. Nem az a lényeg, hogy mi a passzátszél, csak az a lényeg – de az nagyon – hogy azt a passzátszelet én fújjam.” A tudós – ha megérdemli ezt a nevet – nem ilyen. A tudós belátó. Ha más érte el az igazságot, igazat ad neki. A tudós értékalapon áll, tiszteli az alkotó folyamatot és az alkotót. Ha más érte el az eredményt, és az az eredmény igaz, akkor a tudós nem mondja azt, hogy az eredmény hamis, és nem is rabolja el a másiktól. A tudóst az emberiség normái vezérlik, különösen idehaza napjaink menedzsere és politikusa pedig a legtöbbször ennél jóval szűkebb csoportnormákat követ.

Mielőtt valaki azzal vádolna, hogy a tudósokat „angyalként” az égbe emelem, és egy manapság különösen olcsó toposzt meglovagolva a politikusokat és a „bankárokat” „ördögként” a mélybe rántom, hadd tegyem hozzá, hogy a fenti értelemben vett tudósnak lenni elképesztően nehéz. Annyira nehéz, hogy Selye János szerint mindazok nem is tudósok, akik még élnek. Selyének az „Álomtól a felfedezésig” című kötete szerint (amely nagy szerepet játszott abban, hogy kutatómunkára adtam a fejem) tudóssá a kutató csak akkor lesz, ha elhunyta után az utókor tudósnak felkeni.

 
Egyáltalán nem állítom tehát, hogy a tudós és az üzletember/politikus közötti különbség pusztán morális tartás kérdése lenne. Ha erről lenne szó, akkor igen egyszerű lenne a megoldás. Szálljanak be a tudósok a ringbe, és változtassák meg az üzleti és a politikai szféra viselkedési- és értékviszonyait. Az üzlet, a politika és a tudomány közötti különbség azonban a művelői értékválasztásánál jóval nagyobb, rendszerszintű. A tudós egy objektív mércéhez, az addig megismert tudásból fakadó konszenzushoz méri magát. A tudósnak, ha bármit el akar érni, ennek az egész konszenzusnak a megváltoztatását kell elérnie. A tudományban nincsen lokális nyereség. Nem tudományos igazság az, amelyiket csak az általam meggyőzött csoport támogat, de a többiek röhögnek rajta. A tudós haszna csak hosszú távon realizálható.

A politikusok és az üzletemberek ezzel szemben idehaza a rendszerváltást követően egyre inkább tekintélyt, helyzetet és befolyást szerző, rövid távú hasznot realizáló játszmákat játszanak. Mi jellemzi ezeket a játszmákat?

•    A játszma elején a politikus és az üzletember a valós mértéknél jóval nagyobb területet foglal el, hogy majd később legyen miből visszaadnia. A politikus és az üzletember területfoglalásában a mérték nem a területfoglaló valós értéknek, hanem a területfoglalási képességnek a függvénye egyedül. A politikus és az üzletember kiváló a pókerben. A tudós pocsék pókerező, mert teríti az összes kártyáját a játék elején. Pontosan akkora területet foglal el, mint amennyit a kártyák érnek. De abból csak akkor és csak annyit enged, amikor és amennyire meggyőzik, hogy az ő igazsága és értéke nem a helyes, vagy nem a teljes igazság. A politikus és az üzletember a pozíciói rugalmas védelmére, a tudós pedig a felismert igazság merev védelmére szocializált. Ennek azonban van egy másik oldala is. A tudós, ha meggyőzték, kapitulál. Teljesen és részengedmények kicsikarása nélkül feladja az addig elfoglalt egész területet. Az üzletember és a politikus esetén soha nincs teljes visszavonulás. „Elfoglalt területet csak centinként (Méghogy centinként??? Mikrononként!) adunk fel.” Ráadásul minden egyes darabkát óriási küzdelem árán. Ha viszont a politikus vagy az üzletember megegyezik, azt általában (még idehaza is) betartja. Betartja akkor is, ha később kiderül, hogy a megegyezés rossz alapokon alapult (a legtöbbször ez már a megegyezés pillanatában is egészen nyilvánvaló…). A tudós nem tart be semmilyen „megegyezést”, ha az idő múlásával az igazság egy pontosabb megközelítése is lehetővé válik. Az igazság nem egyezkedés kérdése.


(A vegyészek úgy mondanák, hogy a politikus és az üzletember „kinetikailag kontrollált”, ahol az aktiválási energia magas és ezért az állapot csak kínos erőfeszítésekkel megváltoztatható, de ha már megváltozott, akkor úgy marad. A tudós e szerint a megközelítés szerint „termodinamikailag kontrollált”, mert nála az aktiválási energia alacsony, azaz mindennek enged, ami az optimum felé irányítja.)


•    A mai politikus és az üzletember fegyvertárában megengedett az a magatartás, amelyik a saját előnyét a másik vélt előnyének állítja be. Ha ezt a másik „megette”, akkor vesztett, azaz a sok esetben kommunikációnak álcázott blöff bejött. A tudományban (pontosan a fentiekben leírt rugalmas pozíció-feladás miatt is) nincsen blöff. A blöffölő inkább előbb, mint utóbb lelepleződik, és egy életre kizáródik a tudományos közösségből.

Az üzletember és a politikus előbb a célt fogalmazza meg, és annak a legoptimálisabb elérésére mozgósít mindent: azaz operacionalizál, streamlineol, határidőt szab, és költséget optimalizál. A tudós célja a kutatás közben nap mint nap megváltozik. Működése laza, költséghatékonysága a legtöbbször pocsék.

•    A jól működő üzleti és politikai szerveződések pontosan a fenti a hatékonyság elérése miatt javarészt hierarchikusak. A döntési szintek és kompetenciák, a függelmi viszonyok igen jól körülhatároltak. Ezzel pontosan ellentétben a jól működő tudományos rendszerek diffúzak és diverzek. A tekintélyt, az autoritást a tudományos előrehaladást a legjobban szolgáló csoporttag birtokolja, de ő is csak átmenetileg. A döntések kooperatívan születnek. A döntési szintek, a függelmi viszonyok a tudományos kutatási folyamatban sokszor értelmezhetetlenek, és jobbára zavarosak.
 
•    A hatékony politikai és üzleti működés egyszerűsíti az előrehaladás mérőszámait, ami kedvez a direkt összehasonlításnak, a teljesítés megítélésének és a versenynek. A tudományos kutatás tartalmi eredményessége igen komplex értékelést igényel, és nem előre meghatározott mérőszámok mentén mozog. A politikai és az üzleti életben a játszmák kimenete igen rövid távú hatással bír a politikus és az üzletember személyes értékére. Ha sérül a pozíció, ha vesztes volt a játszma, sérül az ego. Azok az élethelyzetek, ahol az ego sérülése előfordulhat, elképesztően túlhangsúlyozottak. A jó tudós esetén (aki már elhitte magáról, hogy ő tényleg az) az ego hosszabb távon stabil.

 
Hadd idézzem a fentiek illusztrálására Michel Rocard (a képen középen), volt francia miniszterelnök (akivel a természettudományos oktatás reformját megvizsgáló EU-s csúcsbizottságban volt alkalmam együtt dolgozni) találós kérdését: „Mit gondolsz Péter, hány százalékban okozza az államok közötti konfliktusokat az államok közötti érdekkülönbség, és hány százalékban az államokat képviselő politikusok ego-jának sérülése?” „60-40?” „Csudát! A konfliktusok 90%-a az államokat képviselő politikusok sértődéseiből fakad.” (Lehet hogy Rocard úr becslése eltúlzott, mivel a saját EU-s tapasztalataim szerint is a franciák képviselik Európában a leg-ego-tudatosabb nemzetet. – Sokat töprengtem ennek lehetséges okain. Degenne és Forse „Introducing Social Networks” című kiváló munkájából tanultam meg, hogy a XVII. századtól elkezdett nemesi cím kiárusítás, a márkik, az algrófok (vikomtok) fokozódó dömpingje, az ebből is fakadó francia etikett termelte ki azt a kínosan betartott hierarchiát, ami az ego-érzékenység szempontjából a franciákat máig hatóan csúcstartóvá teszi egész Európában. – Ennek ellenére annyi biztosan igaz lehet, hogy az államok közötti konfliktusokat sokkal inkább a politikusi ego sérülései, semmint a valódi érdekellentétek okozzák.)


•    A hierarchia visszahat a folyamatra magára is. Az üzleti, vagy a politikai főnök véleménye nem igényel indoklást és bizonyítást. „A célunk közös. Aki a közös célt megkérdőjelezi, az áruló.” A tudományos vezetőnek minden egyes kérésével kapcsolatban értelmezési és indoklási kötelezettsége van. Az a tudományos cél, ami nem indokolható, nem cél. A tudományban semmilyen „a priori” céltételezés (ideológia, értékrend, vagy a fogyasztói igény által megszabott cél) nem működik. Normális tudományos műhelyben árulók sincsenek.
 

A két viselkedésmódban a kreativitás mértéke nagyon különbözik. A valódi tudományos műhelyek kreativitása – éppen a hierarchia és a merev struktúrák hiánya miatt – magas. A jelenlegi hazai politikai és üzleti struktúrák döntő többségükben nem kreatívak, és éppen ebből következően minden válságban rosszul teljesítenek.


A fentiekből láttuk, hogy a különbségsorozat elemei összefüggenek, és rendszert alkotnak. A tudományt más rendszerben lehet és kell művelni, mint a jelenleg a hazai viszonyokra leginkább jellemző üzletet vagy a politikát. Melyek lehetnek ennek a rendszerszintű különbségnek a mélyebb okai?

•    A tudomány és a jelenlegi hazai politika/üzlet művelésére szakosodott két rendszer igen hasonlatos a biológiából ismert „expanzióra optimalizált” és „túlélésre optimalizált” rendszerek kettősségéhez. Az expanzióra optimalizált szerveződés flexibilis, kreatív és pazarló. A túlélésre optimalizált szerveződés merev, konkrét célra optimalizált és spórolós. A tudomány gondolati konstrukciói korlátok nélkül expandálhatnak. A politika és az üzlet jelenlegi hazai formája a létező felosztásáért vívott elkeseredett harcban testesül meg. A források végesek (illetve a szereplők végeseknek hiszik őket), így a győzelem, a hatékony túlélés válik az igazi kérdéssé.

•    A tudományos piac és az üzleti vagy politikai piac értékképzése alapvetően különbözik. A tudományos piacon az érték egy transzparens közmegegyezésen alapul. Az üzleti és a politikai piac értékei alkufolyamatok millióiban formálódnak. Ezek az alkufolyamatok ma már messze nem transzparensek, és sok esetben még csak nem is követhetők. Idehaza különösen így van ez. Így a piac értékviszonyai olyan bonyolulttá váltak, hogy a komplexitásuk ép ésszel ma már felfoghatatlan. A tudományos piac értékképzése alapvetően nem manipulálható. Ezzel szemben az üzleti és a politikai piac esetén már kialakulás alaplépései is a manipulálható elemek egész sorát hordozzák.

•    Tanulságos lehet a kétféle rendszer működési viszonyainak megértéséhez az is, ha összehasonlítjuk az evolúciót a mérnöki tervezés folyamataival. Az evolúció a tudomány fejlődésével rokon. Az evolúció szelekciós tényezője az életképességen alapuló túlélés (ez a tudományban a legpontosabb igazságra való optimalizálással azonos). A túlélés hosszú távú és objektív kategória. A mérnöki tervezés szelekciós tényezője – az üzleti és politikai élethez hasonlóan – a hasznosság. A hasznosság rövid távú, szubjektív megítélésbeli elemekkel terhes kategória. Az evolúció (és a tudomány) barkácsol, és sokszor látszólag céltalanul szaladgál ide-oda. A mérnöki tervezés (és az üzleti/politikai élet) költséghatékony és céltudatos. A rövidtávú hasznosság elvben konvergál a hosszú távú túléléssel, de ez a konvergencia sokszor csak viszonylagos.

A fentiekből látszik, hogy az üzleti és a politikai élet sajátosságai nem csak a rövid távú gondolkodásból fakadnak és messze nem csak hazai problémák. Fog-e változni a politikusi és a menedzseri alapállás a jövőben? Feltűnhetnek-e vajon generációkat megalapító, felelős üzletemberek és nagyformátumú államférfiak?
 

Az eszmefuttatásnak ezen a pontján II. József végrendeletéhez hasonlóan vissza szeretném vonni az összes eddigi tanaimat… Való igaz, hogy a tudomány és az üzleti/politikai világ működése az ellentéteiket didaktikusan felnagyító megfogalmazásokat is megenged. A valóság azonban más. A tudomány előrehaladása sok esetben igen hasonlít ahhoz, mint amit az üzletről, vagy a politikáról írtam, és viszont. Így sok olyan tudós van, akiket elcsábít a pillanatnyi hírnév igézete, és gyors előrejutásuk érdekében blöffölnek, vagy becsapják tudóstársaikat. Másfelől viszont sok olyan magyar üzletembert és politikust ismerek én személyesen is, akik értékalapon, hosszú távon gondolkodnak, és nem hajszolják a pillanatnyi hasznot, vagy népszerűséget. Azt azonban erősen remélem, hogy az eddigi meglehetősen eltúlzott szembeállítás akkor is segített a kétfajta rendszer lényegének a megértésében, ha a maga tisztaságában nem is bizonyul igaznak.

Bojár Gábor, a Graphisoft sikerre vivője a hosszú távon gondolkodó, felelős magyar üzletemberek egyike. A bejegyzés kapcsán írta, hogy szerinte az üzletembert a tudóstól elsősorban a kockázatvállalás sokkal fokozottabb öröme különbözteti meg. Amíg a tudós a pályatársainak elismeréséért küzd, addig az üzletember a piac elismeréséért, a piaci sikerért. Amíg tudós célja az, hogy megértse a világot, az üzletemberé (vállalkozóé), hogy megváltoztassa.

Azaz a „Feltűnhetnek-e vajon felelős üzletemberek és államférfiak?” kérdésre az első válasz az, hogy: „Hát persze! Hiszen mozognak már a köreinkben is ilyenek itt vagy ott.” Sejtem persze, hogy ez a megjegyzésem hány szkeptikus kommentárt fog a nyakamba szabadítani… A szkeptikusoknak igaza van. Jelenleg a felelős magatartás sem az üzletben, sem a politikában nem egyszerű. Különösen idehaza nem. Mikor lehetne a mainál egyszerűbb, mivel tudnánk mindezt segíteni?

•    Ahhoz, hogy a felelős magatartás felé tudjuk tolni a politikai és az üzleti világot, a legfontosabbak a hosszú távú haszon értékét növelő mechanizmusok. Minden olyan elem, amely a hosszú távon helyes viselkedésen alapuló hírnév, a reputáció értékét növeli, és ezt az értéket közösségileg ellenőrzött és valódi értékeken alapuló formákra helyezi, segít a felelős magatartás terjedésében. Ennek példájaként a hosszú távon helyes viselkedést díjazó elismerések (díjak, klubok tagsága, stb.) sokkal több formáját kell kitalálnunk és gyakorolnunk, hogy jobban kompenzálják a rövid távú anyagi (választási) haszon csábításait. Többet kell beszélnünk a közös értékeinkről és az annak megfelelő viselkedést mutató embertársaink követendő példájáról. Ennek a blognak is ez az egyik legfontosabb célja.

•    Fontos a jelenleginél sokkal nagyobb átláthatóság, transzparencia is. Különösen fontos mindez a piaci érték képzésének elemei esetén.

•    Hasznos segítség a lokális érdekközösségek megbontása. Félreértés ne essék, ezzel NEM azt mondom, hogy a globalizáció felelős üzletembereket és államférfiakat nevel. Az üzleti és a politikai hatalom jelenleg folyó, néhány kézben való összpontosulása a globalizációnak egy olyan átmeneti szakasza, amely éppenhogy egy új lokális érdekközösséget, a hatalomkoncentrálók érdekközösségét teremti meg. Ennél sokkal mobilisabb, diffúzabb viszonyrendszerre van szükség. Ehhez egyrészt sokkal több autonóm szereplő és csoport kell. Ahhoz, hogy egy kevésbé központosított rendszer életképes legyen, növekednie kell az elosztható javak mennyiségének is. Ennek nem okvetlenül kell tényleges növekedésben megvalósulnia. A fogyasztói őrületet meghaladó életmódra való átállás sokkal valószínűbb megoldás lehet.

•    Az autonóm szereplők és csoportok egyik legjobb megtestesítője a civil szféra. A civil szféra már a mai működési rendjében is egyesíti a tudományos és az üzleti/politikai világ fenti működésének hatékony elemeit.

•    Végezetül: a válságterhes kor az üzleti és a politikai kultúra átalakulását készíti elő. Ahol minden egyes helyzet új, ott olyan szintű kreativitásra van szükség, amelyet a tradicionális üzleti és politikai szerkezet képtelen megteremteni.
 

 

Válaszok (1)


„farkasa” hozzászólása tette azt világossá előttem, hogy erőfeszítéseim ellenére sajnos félreérthető maradt a bejegyzés fő mondanivalója, üzenete. A kritikai megjegyzések nem a politikusokra és üzletemberekre általában, hanem a politikusoknak (és üzletembereknek) csak egy „alfajára”, a rövid távon gondolkodó, és ma Magyarországon igen sajnálatosan elterjedt alfajára vonatkoztak. A bejegyzés lényegének annak a bemutatását tartom, hogy a rövid és a hosszú távú gondolkodás hogyan szerveződhet rendszerré. Hogyan vehet fel olyan viselkedésformákat, amelyek a környezetét is rövid, vagy hosszú távon gondolkodóvá formálják. Sőt! Ezeken túlmenően, hogyan rögzíthet a rövid távú gondolkodási forma olyan norma és értékrendszert, amely a rövid távon való gondolkodást általánosan elfogadottá, sőt követendővé teszi.

Mindennek az átgondolása arra figyelmeztet engem, hogy nagyon nem egyszerű a rövid távú trendet hosszú távra fordítani, és ez a próbálkozás semmiképpen sem lehet sikeres akkor, ha csak egyéni elszánásra („mert a hosszú táv a jó”) épít. A normává csontosodott rövid távú gondolkodást a normarendszer megtörésére alkalmas, hosszabb időtávon ható mechanizmusokkal lehet csak megváltoztatni. Ezekből a nem kevés türelmet igénylő a mechanizmusokból néhányat a bejegyzés végén soroltam fel. Valószínűleg kell a változáshoz azonban még valami. Kritikus tömeg. Kell egy olyan állapot, amikor rájöjjünk, hogy a rövid távú, kisebb csoportnak hasznos érdekek követése nem vezet sehova. Az, hogy a korrupcióból (például) kezd az országnak nagyon elege lennie, ennek a „nemzettudati katarzisnak” az egyik előjele lehet.

A tömeg katarzisa azonban felkavar, és gyors változásra ösztökél. Ilyenkor kell nagyon észnél lenni. Mert a változás rossz irányba is mehet: így például a rugalmasságot és a sokszínűséget meghagyó, hosszabb távú gondolkodásra ösztönző mechanizmusok megerősödése helyett beléphet egy olyan, teljesen merev rend követelése is, amely az egész társadalomra azonos és nagyon feszes normákat ültet rá. Néhány olyan rendszer kudarcát már végigéltük mi magyarok is a XX. században, amely ezzel próbálkozott. Remélem tanultunk abból, hogy ez nemcsak, hogy nem versenyképes semmilyen válság megoldása során, hanem az egyéni életutak kerékbe törése miatt ráadásul még rengeteg borzalommal is jár. Csak remélni tudom, hogy ez esetben nem fogjuk követni a régi magyar szokást, amelyik az egyik végletet egy másikkal kívánja ellensúlyozni. A kutyakölykök attól még sose lettek egyenes hátúak, ha egy horpadt hátú kutyát egy púpos hátú kutyával pároztatva akartunk megjavítani…
 

 

 

Hozzászólások

Összességében nagyon érdekes a gondolatfelvetés, és kétségkívül van benne valami eredeti, ami miatt az ember hinni akar neki olvasás közben. Másrészről azonban nem értek egyet az írás mondanivalójával, és szinte minden állításával komoly vitába kerültem, amit az alábbiakban igyekszem megindokolni.

Úgy éreztem, a bejegyzés mindvégig azt sugallja (akár akaratlanul is), hogy általánosan igaz az, hogy a tudós a Jó, a politikus pedig a Rossz. Mivel ezzel általánosságban nem tudok egyetérteni, értelemszerűen kerültem szembe a legtöbb részletesen kifejtett felvetéssel, melyek amúgy nagyon gondolatébresztők voltak. Ha az egyes különbségtételeknek – tudós és politikus között – maximálisan igazat is tudtam volna adni –, akkor sem tudnám elfogadni, hogy ez bármiféle minőségi különbséget jelentene a két hivatást választók között. A különbségek csak azt mutatják, teljesen eltérő e két hivatás a logikája és gondolkodásmódja, de ez egyáltalán nem baj. Sőt, ez a lehető legtermészetesebb állapot.

A hosszú távú gondolkodásról. Ahogy nem minden esetben jellemzi a tudóst a hosszú távú gondolkodás (lásd például kutatási téma pályázati kiíráshoz történő megválasztása), úgy a politikust sem kizárólag a rövid távú döntések és kényszerek vezérlik (lásd például az EU létrehozását). Azt is igaznak és megfontolandónak tartom ugyanakkor, hogy a tudós akkor nem jutna előbbre (és juttatná előbbre a társadalmat) ha képtelen lenne a hosszú távú gondolkodásra, a politikus pedig akkor, ha a rövid távú gondolkodásra lenne képtelen. Nagyon populista és leegyszerűsített példa, de ugye nem politikusi erényként emlegetnénk azt a hosszú távú gondolkozást, amelynek jegyében a politikus megvonná az ingyenes gyermekétkeztetéstől a forrásokat, mondván hogy így 5 év múlva csodás helyzetbe kerül a költségvetés… Mindezek ellenére abban sajnos egyet kell értenem, hogy idehaza az utóbbi időben olyannyira jellemzővé vált a rövid távú gondolkodás a politikában, hogy most a különböző gazdasági kényszerek éppen azt a hátrányát érvényesítik/jelenítik meg a hosszú távú gondolkodásnak, amire az előbb már utaltam.

Volt a cikkben KÉT érdekes állítás célokkal kapcsolatban, ezekre szeretnék reagálni:

"A tudós az igazságot keresi. A mai (hazai) menedzser és politikus sokszor más, ennél sokkal rövidebb távon hasznos célokra optimalizál. Nem az a lényeg, hogy mi az igazság vagy az érték, hanem az, hogy én, és az én csapatom mekkora szeletet tudunk elfoglalni a játékmezőből".

Ez az észrevétel a napjainkban a politikáról formált véleményekkel egybecseng ugyan, egy valamit mégsem vesz számításba: a nevezett "politikus" rögvest kikérné magénak ezt az összehasonlítást, mivel az ő gondolkodásának az a sajátossága, hogy biztos benne, sőt, mélyen hiszi és vallja, hogy Ő neki Igaza van, tehát minden amit tesz, az csak a Jót és az Igazságot szolgálhatja, még akkor is ha pillanatnyilag nem úgy tűnik (ugye ez a Machiavellitől már ismerős cél és eszköz problematika).

"Az üzletember és a politikus előbb a célt fogalmazza meg, és annak a legoptimálisabb elérésére mozgósít mindent: azaz operacionalizál, streamlineol, határidőt szab, és költséget optimalizál. A tudós célja a kutatás közben nap mint nap megváltozik. Működése laza, költséghatékonysága a legtöbbször pocsék."

Ezzel a mondattal sem lehet teljes mértékben egyet érteni, mivel a cél mind a tudósnál, mind a politikusnál más és más általánosságban, illetve az elkövetkező lépésre leszűkítve. A politikus (ha megfelel ennek a megnevezésnek) hosszú távon valami jobbat, igazabbat akar, a tudós úgyszintén. Itt tehát nincs különbség. A konkrét célok jellegében sincs azonban jelentős különbség, hiszen a politikus és a tudós esetén egyaránt nap mint nap változhatnak ezek. Erre a politikai gondolkozásmódok térfelén (mert csak itt van vitánk) a konzervativizmus adja a legpraktikusabb választ: a konzervatívok ugyanis azt mondják, hogy gondolkodásmódjuk nem egy ideológia, hanem egy attitűd, melynek nincsenek fix válaszai egy-egy kérdésre, csak értékrendje, amely mentén azokat igyekszik a helyzetnek leginkább megfelelő módon megoldani.

Tekintély és hierarchia. Megint csak igaz: az alapállítással egyetértek, azzal azonban, hogy rossz volna, nem. Véleményem szerint a politikának és általában az állam megszervezésének és irányításának elfogadható, elfogadandó sajátossága az, hogy hierarchia és tekintély működjön benne, e nélkül egyszerűen nem működne. Szép dolog persze, és sok tekintetben kívánatos is a közvetlen demokrácia, a deliberatív demokrácia helyi szinten, a társadalmi párbeszéd (ahogy a cserépszavazásnak és a törzsi gyűlésnek is megvolt a szépsége a maga idejében), de kizárólag ezen eszközök alkalmazásával nem lehet működtetni egyetlen államot sem, az evolúció ezért hatékonyabb, gyakran tekintélyek és hierarchiák jelenlétével működtetett, hatékonyabb irányítást kényszerített ki.

A következő különbségtevés, az értékképzés kapcsán megint csak az jut eszembe, hogy ami a bejegyzésből hibájának tűnik vagy tűnhet a politikai logikának, az valójában sokak szerint nem hiba, csak sajátosság. Sőt, más szempontból – kissé erőltetetten ugyan – még akár pozitívumnak is tekinthető néhányuk: az alkufolyamatban keletkező értékekről például azt állíthatjuk, hogy azokat többek vallhatják magukénak, míg a megkérdőjelezhetetlen értékek és igazságok kontroll nélkül maradnak.

Most már tovább nem vitázva a cikk néhány általam megosztónak tartott megállapításával, mindent egybevetve úgy gondolom, Csermely Péternek nagyon igaza van abban, hogy sajnos ma Magyarországon a politikából élők közül nem nevezhetőek Valódi Politikusnak: sokuk túl sokszor gondolkozik rövid és túl kevésszer hosszú távon; olykor talán túlságosan gátlástalanná válnak céljaik és igazságaik közvetítése során; az értékek alkufolyamatban való kialakításval pedig olykor értékrelativizálóvá válnak, de azt semmiképpen nem mondhatjuk, hogy a politikusok általában a következő a)-b)-c)-d)-e)-f) pontokban rosszabbak, silányabbak mint a tudósok. Ahogy a szerző is összegez: más rendszerben működnek. Ettől még érdemes őket a tudós néhány képességének mélyebb elsajátítására és gyakoribb használatára ösztönözni.

.Olvasás után gyorsan leírom (az utólagos mérlegelést kerülendő): AZ UTÓBBI IDŐK LEGÉLVEZETESEBB OLVASMÁNYA, SOK REZONANCIÁVAL. (Komolyan sajnálom, hogy nincs mindenben igazad; a civil szférára vonatkozó megállapítás még jámbor óhajként sem áll meg.) Bölcs derűvel, barátsággal Déri József .

Ha már az előttem kommentelők is azokra fókuszáltak, amivel nem értettek egyet, én is a hiányérzetemet fejteném ki, mindamellett, hogy e modellezésben -ha úgy tetszik gondolati játékban- sok valós tartalom van, ugyanakkor mint minden modell: egyszerűsít, sematizál és így persze félreértésekre is okot ad. Ettől függetlenül ötletesnek és sok helyen relevanciával bírónak tartom a szembeállítást.

Az a kérdés hiányzott nekem még a tudományos módszertanú összehasonlítás után, hogy e szép elméleti modellünket -amellyel ismét egy fokkal közelebb kerültünk a világ működésének megértéséhez- hogyan is használhatjuk fel a gyakorlatban? Mert ugye az "egy-az-egyben" szó szerinti értelmezése nem vezet a világ valós leírására. A tipizáláson, működési mechanizmusok (farkasa kedvéért: azok egy részének) szemléltetésén túl mit mond(jon) ez a megközelítés a mindennapi értékítéleteink alkotása során? Mivel vegytiszta, az elméleti fejtegetésben vázolt "Politikus" és "Tudós" nem létezik, hogyan lehetne/kellene megítélni, értékelni a jelen létező szereplőit? Mi az az attitűd, ami jogosan várható el és kérhető számon?

E didaktikus kérdésekre lehet, hogy nem is kell/lehet válaszolni. Mégis azért éreztem ezek hiányát, mert az elméleti rendszer teljesíthetetlen normákat állít a "Politikus" elé, így azok alkalmazhatatlanokká válnak, mihelyst a valóságra akarnánk vonatkoztatni őket. Márpedig egy ilyen téma kapcsán, kár megállani a spekulatív rendszer felállításánál - annyi szállal kötődik a mindennapos emberi, társadalmi játszmákhoz, hogy a tudományos igényű összehasonlítás csak egy kiindulási alap, amire még kívánkozna a folytatás.

Ezt a bejegyzést egyszerre olvastam az első hozzászólással. Valószínűleg a hozzászólás nélkül is a szokásos komoly gondolkodásra késztetett volna, de így még egyszer elolvastam, és pár napig hagytam emésztődni magamban. Bár egyből nagyon találónak éreztem, de még az agyam eldugott zugaiban véltem lapulni pár gondolatot. Elolvastam az egyik kedvenc könyvemet, amit karácsonyi ajándéknak szántam, és véletlenül nálam van. Azután válasz is érkezett tanár úrtól, és felszínre törtek a megbúvó gondolataim. Ismét egy vidámnak szánt, rövid történettel kezdeném (bocsánat). Megkérdeznek egy mérnököt, egy biológust, egy matematikust, hogyan válaszolnának meg egy kérdést. Egy épület földszintjén áll egy üres lift, ketten beszállnak, a lift megáll az első emeleten, de már hárman szállnak ki belőle. A mérnök azt mondja, ez egy egyszerű mérési hiba. A biológus azt mondja, lehetett az egyik személy egy terhes nő is, aki beszállt, és a két emelett közt megszülhette gyermekét. A matematikus azt mondja, definiáljuk úgy, hogy a lift akkor, és csakis akkor "üres", ha pontosan egy személy tartózkodik benne. Egyszóval definiáljuk úgy, hogy tudós, illetve politikus/üzletember az, aki az ismertetett leírásnak megfelel. Nézzük a modellnek a jó oldalait, a hasznosságát - valójában az egész dolog tényleg így működik. Ez történik nap, mint nap. Ha nem is pontosan olyanok az elemei, mint a leírtak, de összeségükben mégiscsak ez a jellemzője. A politikusok/üzletemberek rövid távú haszonszerzésére, törekvéseire számolatlanul lehetne példákat felsorolni, mindre jellemző, hogy tényleges hosszú távú célt nem állíthatunk mögé. A csoportra még jellemzőbb, hogy a tagjait önmagához hasonlóra formálja, ha nagyon nagy az eltérés, nincs változási hajlam, akkor pedig kilöki. A kritikus tömeg is nagyon találó, én valami hasonlóra gondoltam, ami elindíthatja a változásokat. A "megváltó elmélet"-em egy kimagasló jellemre épül, aki az őt körülvevőket változtatja meg, és így jön létre egy csoport, amely már nagyobb változásokat is tud érvényesíteni. Mindaddig, amíg a csoport zárt, addig önmagát fenntartja. A hosszú távú gondolkodás alapjait is feltételezhetjük bennük, törekszenek arra is, hogy ez az állapot így maradjon. A modell szerintem annyira jó, hogy a megoldást is magában hordozza. Na jó, csak megoldás-modell szinten. A kívülállók, a környezet gondolkodásmódjának kell megváltoznia, méghozzá a hosszú távú gondolkodás felé. Amíg az emberek túlnyomó többségének a gondolkodása nem lát a messzeségekbe, nem fog érdemi változás történni, a politikus/üzletember által is meghatározott (ál)problémák kötik le a figyelmet. Ha elegendő ember gondolkozása változik meg, elegendő kisebb csoportosulás alakul, a megfelelő létszám elérése után döntéshozói szinten is érvényesülhet az akarat. Anélkül, hogy még jobban elmélyednék ebben, annyival zárom le, hogy itt jutunk vissza az oktatáshoz, és az ezzel kapcsolatos kérdésekhez. zsigriszabolcs