Csermely Péter blogja

Nyomtatóbarát változat

Az errefele tapasztalható idősebb kori fejlődéshiánynak és tanuláshiánynak az egyik igen fontos oka az önbizalom hiánya. Annak a fel nem ismerése, hogy elképesztően nagy tartalékok vannak mindannyiunkban.

Minden felnőtt a tulajdonságoknak éppen olyan felfedezetlen kontinenseit rejti magában, mint egy egyszerű baktérium, amely a génkészletének csak a tizedét használja rendszeresen, és a génjeinek a kilencven százaléka arra vár, hogy legyen valamikor olyan környezeti hatás, amikor ő lesz a megmenekülés letéteményese. Lehetne tehát máshogyan is élni errefele. El lehetne hinni azt, hogy érdemes az újba, a nagyon újba belevágni, mert képes az ember felnőni az új feladathoz. Képes a feladatot úgy megoldani, ahogyan csak ő tudja. Képes ezzel egyedit, újat, értékeset adni. Van rejtett tehetsége, van rejtett értéke, van rejtett haszna, nem is kevés.

Befejezésül három példát, Lubics Szilvia, Bánki-Horváth Béla és Lindner Ernőné példáját hozom arra a kitartásra, amely mindannyiunk jelenbeli, vagy jövőbeli lelkesedését, elszántságát és segítőkészségét növelheti. Az pusztán a véletlen műve, hogy a példák mindegyike a sportból vétetett. (Vagy talán mégsem? Annyira nem értjük az „ép testben ép lélek” nagyonis igaz jelmondatát…) Nagy örömmel várom az Olvasók más területekről vett időskori tehetség példázatait!

Évek óta legalább ötven előadásban elismételtem, hogy a tehetség segítése a fogantatás pillanatában kezdődik el, és a halál pillanatáig tart. Nagyon örülök annak, hogy ez a gondolat egyre inkább teret hódít, így a European Council of High Ability is az időskori tehetséggondozásnak szenteli 2012-es konferenciáját Münsterben. Az idős kor örömeiről egy korábbi bejegyzésben is már szót ejtettem. Az időskori tehetségről szóló mostani blogbejegyzést Lee Jeffries nagyszerű portréival illusztráltam. A teljes sorozat itt tekinthető meg.

Annak a felismerése, hogy a tehetséggondozás nem fejeződik be a (mondjuk…) 35 éves korral nem valamiféle, az idősek felkarolását segítő altruizmus kérdése. Egy nemrégi dán-francia kutatás bizonyította, hogy egy ország innovációs potenciáljában sokkal nagyobb szerepe van annak, hogy mekkora erőforrásokat szán a dolgozók továbbképzésére, semmint annak, hogy hányan végeztek műszaki-természettudományos szakokon. A legnagyobb hazai cégek képviselői sírni tudnának elkeseredésükben, ha az egyetemről kikerülők többségének a képességei szóba kerülnek. Nyelvtudást, együttműködési készséget, egy projekt végrehajtásának készségeit, és ami a legfontosabb: a lényeglátást, az új gyors megtanulására való készséget hiányolják belőlük. Valahol nem sokkal az egyetem után honfitársaink jelentős része feladja: „Elértem képességeim csúcsát. Tanultam már eleget, most már az élet élvezete következik. Nagy fizetés, ingyen autó, kevés munka.” Sajnos így előre nem lehet menni. Sem egyénileg, sem együttesen. Az adatok elszomorítóak. 2005-ben az összes magyar foglalkoztatott 16%-a kapott valamilyen képzést, szemben a pl. csehországi 60%-kal. Az élethosszig tartó tanulás nálunk sok esetben a családalapítással befagy.

Nincsenek adataim rá, de úgy érzem, hogy az errefele tapasztalható idősebb kori fejlődéshiánynak és tanuláshiánynak az egyik igen fontos oka az önbizalom hiánya. Annak a fel nem ismerése, hogy elképesztően nagy tartalékok vannak mindannyiunkban. Minden felnőtt a tulajdonságoknak éppen olyan felfedezetlen kontinenseit rejti magában, mint egy egyszerű baktérium, amely a génkészletének csak a tizedét használja rendszeresen, és a génjeinek a kilencven százaléka arra vár, hogy legyen valamikor olyan környezeti hatás, amikor ő lesz a megmenekülés letéteményese, bajnoka. Lehetne tehát máshogyan is élni errefele. El lehetne hinni azt, hogy érdemes az újba, a nagyon újba belevágni, mert képes az ember felnőni az új feladathoz. Képes a feladatot úgy megoldani, ahogyan csak ő tudja. Képes ezzel egyedit, újat, értékeset adni. Van rejtett tehetsége, van rejtett értéke, van rejtett haszna, nem is kevés.

A rejtett értékeknek, a teljes életút tapasztalatával gazdagított megújulásnak a felismerése új dimenziókat ad a tehetségek gondozásának. Nemcsak nagyon megérdemelt időskori öröm forrása lesz, hanem új értéket teremt, és a felhalmozott tapasztalatnak egy olyan hasznosítását adja, amely azzal, hogy fejlődik, egyben fejleszt is. Az időskori tehetség a mintapéldája annak az általánosan is érvényes pedagógiai alapállásnak, hogy a „gondozott” egyben gondozó is és viszont. Nagyon a kezdetén járunk ennek a folyamatnak. A 2012-ben kezdődő „Tehetséghidak” program egyik fontos eleme lesz az időskori tehetségek segítésének kimunkálása. A Senior Mentor program egy igen jó példája az időskori tapasztalatok új élethelyzetben való kamatoztatásának.

Befejezésül hadd adjak három példát arra a kitartásra, amely mindannyiunk jelenbeli, vagy jövőbeli lelkesedését, elszántságát és segítőkészségét növelheti. 

• Lubics Szilvia praktizáló fogorvos, három gyermek anyja. A második után kezdett bele az ultra-távfutásba. Ha otthon azt mondja, hogy „leszaladok a rendelőbe”, az azt jelenti, hogy Nagykanizsáról Hahótra 35 kilométert fut oda és ugyanannyit vissza is… Tavaly az Athén és Spárta közötti 246 kilométeres (sic!) távot (másodikként a magyar nők között) 35 óra 32 perc és 12 másodperc alatt futotta le. Idén újra rajthoz áll. Ennél jobb eredményt szeretne elérni…
•  Bánki-Horváth Béla tizenegyszeres szenior világbajnokunk. A versenyúszást 36 évesen hagyta abba, és 65 évesen kezdte újra. 70 éves kora után kezdte elérni igazi úszósikereit. Jelenleg több mint 90 éves. Minden áldott nap edz…
•  Lindner Ernőné (Zsuzsi néni) a Szent Margit Gimnázium Öregdiákjainak a tornatanára. Májusban töltötte be a 96. életévét. Ma is minden héten szeretettornát rendez egykori tanítványainak, akiknek a legtöbbje messze hetven év felett jár. De ha Zsuzsi néni bírja, akkor ők sem maradhatnak le… Zsuzsi néni kedvence a színház, nagy bánata, hogy a gyermekei nem engedik el már egyedül oda. Mind a négy végtagja eltört már, a combcsontjában protézis van. Amikor műtéte után az órán a tanítványai rászóltak, hogy ülve tartsa meg az órát, kikérte magának: ülve nem lehet tornát tanítani…

Az pusztán a véletlen műve, hogy a példák mindegyike a sportból vétetett. (Vagy talán mégsem? Annyira nem értjük az „ép testben ép lélek” nagyonis igaz jelmondatát…) Nagy örömmel várom az Olvasók más területekről vett időskori tehetség példázatait!

 Válaszok (2011. június 12.)

„Paál András” az időskori vállalkozásról írt nagyon megfontolandó sorokat. Hadd tegyem e mellé a civil mozgalom alapítását idősebb korban, avagy az „egyszerű” (és milyen sok örömöt adó) önkéntes munkát. Nem kevés olyan üzletember ismerősöm van (hadd említsem itt a sokból a Bátor Tábor Alapítvány lelkét, Küllői Pétert), akik sikeres üzleti pálya után a civil mozgalmaknak szentelték életüket. Carter, az USA volt elnöke (1994-ben Magyarországon is) a feleségével együtt 25 éven át minden évben egy hétig a saját kezeivel ácsolt házat a rászorulóknak a Habitat program keretében. Mi más mindez, ha nem az időskori (najó, Küllői Péter esetén „csak” középkorú ) tehetség megmutatkozása?

„paligreg”-nek teljesen igaza van: „Olyan társadalmi viszonyokat kell kiépíteni, amelyben minden ember kifejleszthet, kibontakoztathat és érvényesíthet tehetséget!” Pontosan erre szerveződött a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács és a Magyar Géniusz Program. Az egy más kérdés, hogy sok embert a legkiválóbb tehetségprogram sem fog zsenivé fejleszteni. De a munkája akkor is hasznos, akkor is megbecsült, akkor is örömöt ad, ahogyan azt az egyik kezdeti blogbejegyzésben már részletesebben is kifejtettem. Örülök „masni” világképének (Így tovább!) és nagy örömmel kérek őt és mindenki mást is, aki a Magyar Géniusz programban avagy a folytatásaként 2012-től induló Tehetséghidak Programban részt akar venni, hogy jelentkezzen az info@tehetsegpont.hu email címen. (A Senior Mentor programba az info@civilvallakozasok.hu email címen lehet jelentkezni.). Bármilyen önkéntes munkával kapcsolatos hírt örömmel várunk a csermelyblog@tehetsegpont.hu email címen és teszünk közzé itt.
 

Kiegészítés (2011. június 17.)

Az "unokanevelő tehetség" hasznáról hadd idézzem ide Jakus Mihály szavait Pócs Balázs interjújából: Az unokákkal játszani: ennél szebb időtöltést Mihály elképzelni sem tud. Minden második hétvégén náluk alszik a két unoka, nyaranta felveri nekik a sátrat a kertben. Elábrándozik. "Úgy elaludni a sátorban, hogy egyik gyerek fogja az egyik kezemet, a másik gyerek a másikat, és mondják, hogy Misi, úgy szeretünk: ezek az igazán nagy dolgok."