Soha nem késő felfedezni az újat magunkban!
Avagy: Hogyan segíthetjük az idős kor tehetségeit?
Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Az errefele tapasztalható idősebb kori fejlődéshiánynak és tanuláshiánynak az egyik igen fontos oka az önbizalom hiánya. Annak a fel nem ismerése, hogy elképesztően nagy tartalékok vannak mindannyiunkban.

Minden felnőtt a tulajdonságoknak éppen olyan felfedezetlen kontinenseit rejti magában, mint egy egyszerű baktérium, amely a génkészletének csak a tizedét használja rendszeresen, és a génjeinek a kilencven százaléka arra vár, hogy legyen valamikor olyan környezeti hatás, amikor ő lesz a megmenekülés letéteményese. Lehetne tehát máshogyan is élni errefele. El lehetne hinni azt, hogy érdemes az újba, a nagyon újba belevágni, mert képes az ember felnőni az új feladathoz. Képes a feladatot úgy megoldani, ahogyan csak ő tudja. Képes ezzel egyedit, újat, értékeset adni. Van rejtett tehetsége, van rejtett értéke, van rejtett haszna, nem is kevés.

Befejezésül három példát, Lubics Szilvia
, Bánki-Horváth Béla és Lindner Ernőné példáját hozom arra a kitartásra, amely mindannyiunk jelenbeli, vagy jövőbeli lelkesedését, elszántságát és segítőkészségét növelheti. Az pusztán a véletlen műve, hogy a példák mindegyike a sportból vétetett. (Vagy talán mégsem? Annyira nem értjük az „ép testben ép lélek” nagyonis igaz jelmondatát…) Nagy örömmel várom az Olvasók más területekről vett időskori tehetség példázatait!

 

 

Évek óta legalább ötven előadásban elismételtem, hogy a tehetség segítése a fogantatás pillanatában kezdődik el, és a halál pillanatáig tart. Nagyon örülök annak, hogy ez a gondolat egyre inkább teret hódít, így a European Council of High Ability is az időskori tehetséggondozásnak szenteli 2012-es konferenciáját Münsterben. Az idős kor örömeiről egy korábbi bejegyzésben is már szót ejtettem. Az időskori tehetségről szóló mostani blogbejegyzést Lee Jeffries nagyszerű portréival illusztráltam. A teljes sorozat itt tekinthető meg.

 

 

Annak a felismerése, hogy a tehetséggondozás nem fejeződik be a (mondjuk…) 35 éves korral nem valamiféle, az idősek felkarolását segítő altruizmus kérdése. Egy nemrégi dán-francia kutatás bizonyította, hogy egy ország innovációs potenciáljában sokkal nagyobb szerepe van annak, hogy mekkora erőforrásokat szán a dolgozók továbbképzésére, semmint annak, hogy hányan végeztek műszaki-természettudományos szakokon. A legnagyobb hazai cégek képviselői sírni tudnának elkeseredésükben, ha az egyetemről kikerülők többségének a képességei szóba kerülnek. Nyelvtudást, együttműködési készséget, egy projekt végrehajtásának készségeit, és ami a legfontosabb: a lényeglátást, az új gyors megtanulására való készséget hiányolják belőlük. Valahol nem sokkal az egyetem után honfitársaink jelentős része feladja: „Elértem képességeim csúcsát. Tanultam már eleget, most már az élet élvezete következik. Nagy fizetés, ingyen autó, kevés munka.” Sajnos így előre nem lehet menni. Sem egyénileg, sem együttesen. Az adatok elszomorítóak. 2005-ben az összes magyar foglalkoztatott 16%-a kapott valamilyen képzést, szemben a pl. csehországi 60%-kal. Az élethosszig tartó tanulás nálunk sok esetben a családalapítással befagy.

 

 

Nincsenek adataim rá, de úgy érzem, hogy az errefele tapasztalható idősebb kori fejlődéshiánynak és tanuláshiánynak az egyik igen fontos oka az önbizalom hiánya. Annak a fel nem ismerése, hogy elképesztően nagy tartalékok vannak mindannyiunkban. Minden felnőtt a tulajdonságoknak éppen olyan felfedezetlen kontinenseit rejti magában, mint egy egyszerű baktérium, amely a génkészletének csak a tizedét használja rendszeresen, és a génjeinek a kilencven százaléka arra vár, hogy legyen valamikor olyan környezeti hatás, amikor ő lesz a megmenekülés letéteményese, bajnoka. Lehetne tehát máshogyan is élni errefele. El lehetne hinni azt, hogy érdemes az újba, a nagyon újba belevágni, mert képes az ember felnőni az új feladathoz. Képes a feladatot úgy megoldani, ahogyan csak ő tudja. Képes ezzel egyedit, újat, értékeset adni. Van rejtett tehetsége, van rejtett értéke, van rejtett haszna, nem is kevés.

 


A rejtett értékeknek, a teljes életút tapasztalatával gazdagított megújulásnak a felismerése új dimenziókat ad a tehetségek gondozásának. Nemcsak nagyon megérdemelt időskori öröm forrása lesz, hanem új értéket teremt, és a felhalmozott tapasztalatnak egy olyan hasznosítását adja, amely azzal, hogy fejlődik, egyben fejleszt is. Az időskori tehetség a mintapéldája annak az általánosan is érvényes pedagógiai alapállásnak, hogy a „gondozott” egyben gondozó is és viszont. Nagyon a kezdetén járunk ennek a folyamatnak. A 2012-ben kezdődő „Tehetséghidak” program egyik fontos eleme lesz az időskori tehetségek segítésének kimunkálása. A Senior Mentor program egy igen jó példája az időskori tapasztalatok új élethelyzetben való kamatoztatásának.

 

   

Befejezésül hadd adjak három példát arra a kitartásra, amely mindannyiunk jelenbeli, vagy jövőbeli lelkesedését, elszántságát és segítőkészségét növelheti. 

  • Lubics Szilvia praktizáló fogorvos, három gyermek anyja. A második után kezdett bele az ultra-távfutásba. Ha otthon azt mondja, hogy „leszaladok a rendelőbe”, az azt jelenti, hogy Nagykanizsáról Hahótra 35 kilométert fut oda és ugyanannyit vissza is… Tavaly az Athén és Spárta közötti 246 kilométeres (sic!) távot (másodikként a magyar nők között) 35 óra 32 perc és 12 másodperc alatt futotta le. Idén újra rajthoz áll. Ennél jobb eredményt szeretne elérni…
  •  Bánki-Horváth Béla tizenegyszeres szenior világbajnokunk. A versenyúszást 36 évesen hagyta abba, és 65 évesen kezdte újra. 70 éves kora után kezdte elérni igazi úszósikereit. Jelenleg több mint 90 éves. Minden áldott nap edz…
  •  Lindner Ernőné (Zsuzsi néni) a Szent Margit Gimnázium Öregdiákjainak a tornatanára. Májusban töltötte be a 96. életévét. Ma is minden héten szeretettornát rendez egykori tanítványainak, akiknek a legtöbbje messze hetven év felett jár. De ha Zsuzsi néni bírja, akkor ők sem maradhatnak le… Zsuzsi néni kedvence a színház, nagy bánata, hogy a gyermekei nem engedik el már egyedül oda. Mind a négy végtagja eltört már, a combcsontjában protézis van. Amikor műtéte után az órán a tanítványai rászóltak, hogy ülve tartsa meg az órát, kikérte magának: ülve nem lehet tornát tanítani…

Az pusztán a véletlen műve, hogy a példák mindegyike a sportból vétetett. (Vagy talán mégsem? Annyira nem értjük az „ép testben ép lélek” nagyonis igaz jelmondatát…) Nagy örömmel várom az Olvasók más területekről vett időskori tehetség példázatait!

 

 

 Válaszok (2011. június 12.)

 

„Paál András” az időskori vállalkozásról írt nagyon megfontolandó sorokat. Hadd tegyem e mellé a civil mozgalom alapítását idősebb korban, avagy az „egyszerű” (és milyen sok örömöt adó) önkéntes munkát. Nem kevés olyan üzletember ismerősöm van (hadd említsem itt a sokból a Bátor Tábor Alapítvány lelkét, Küllői Pétert), akik sikeres üzleti pálya után a civil mozgalmaknak szentelték életüket. Carter, az USA volt elnöke (1994-ben Magyarországon is) a feleségével együtt 25 éven át minden évben egy hétig a saját kezeivel ácsolt házat a rászorulóknak a Habitat program keretében. Mi más mindez, ha nem az időskori (najó, Küllői Péter esetén „csak” középkorú ) tehetség megmutatkozása?



„paligreg”-nek teljesen igaza van: „Olyan társadalmi viszonyokat kell kiépíteni, amelyben minden ember kifejleszthet, kibontakoztathat és érvényesíthet tehetséget!” Pontosan erre szerveződött a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács és a Magyar Géniusz Program. Az egy más kérdés, hogy sok embert a legkiválóbb tehetségprogram sem fog zsenivé fejleszteni. De a munkája akkor is hasznos, akkor is megbecsült, akkor is örömöt ad, ahogyan azt az egyik kezdeti blogbejegyzésben már részletesebben is kifejtettem. Örülök „masni” világképének (Így tovább!) és nagy örömmel kérek őt és mindenki mást is, aki a Magyar Géniusz programban avagy a folytatásaként 2012-től induló Tehetséghidak Programban részt akar venni, hogy jelentkezzen az info@tehetsegpont.hu email címen. (A Senior Mentor programba az info@civilvallakozasok.hu email címen lehet jelentkezni.). Bármilyen önkéntes munkával kapcsolatos hírt örömmel várunk a csermelyblog@tehetsegpont.hu email címen és teszünk közzé itt.
 

Kiegészítés (2011. június 17.)

 

Az "unokanevelő tehetség" hasznáról hadd idézzem ide Jakus Mihály szavait Pócs Balázs interjújából: Az unokákkal játszani: ennél szebb időtöltést Mihály elképzelni sem tud. Minden második hétvégén náluk alszik a két unoka, nyaranta felveri nekik a sátrat a kertben. Elábrándozik. "Úgy elaludni a sátorban, hogy egyik gyerek fogja az egyik kezemet, a másik gyerek a másikat, és mondják, hogy Misi, úgy szeretünk: ezek az igazán nagy dolgok."

 

Megosztás

Hozzászólások

Jellemző történettípus a nyugalmazott (vagy több évtized után kirúgott) idősebb korban alapított-kezdett válakozás. Akkorra már nem akar mindenképpen, nem kényszerül életszerűen lakást-házat szerezni gyorsan, gyerekei kiröpületek, így oda sem akkora a kötelező elvárás, nem kell mindenáron a konkurenciánál nagyobb cégesautó- iroda-bármi, szóval sokkal apróbb méretben van ideje működni egyfajta "inkubátor időszakként", és van ideje valóban örömére és hatékonnyá váló jelleget felvennie a cégnek, tevékenységnek. Van ideje kikristályosodnia a lényegnek, és csak akkor indul majd növekedésnek, ha tényleg a környezete is őt akarja, mert pont ő a legmegfelelőbb, és olyan "hátszeles", támogató környezettel bíró válakozássá lehet, amiről korábban nem is álmodhatott...... népmesék ismerik ezt a gondolatot, a "nálam három nap egy ezstendő" fordulat által. (legény elindul szerencsét próbálni, több helyről kipenderítik, nem válik be, majd év próbaidőra felfogadják inasnak-bojtárnak-bárminek, és három nap múlva jön a gazda, és kifizeti a "nálam három nap egy esztendő" felkiáltással). A tevékenység (munka) és a tudlajdonságok (tehetség-sajátosság) örömmel élhető arányban kell legyen amikor "eladjuk magunkat"..... Mindennek nagy gazdasági jelentősége lehet, (csak eljátszva a túlegyszerűsített gondolattal) mert ki menne el egy multihoz éhbérért pénztárosnak a város túlvégébe dolgozni, amikor az utcája túloldalán elmojolhat Józsi bácsi irodájában, ahová még gyerekét is beviheti akár, és akkor meg kell fizetni a pénztárost a multinál, és akkor már annyi a zsemle ára, hogy a népek a sarki boltban is gyakrabban megveszik, és akkor a beszállítók sem kényszerülenk rossz kifizető nagyságokhoz vinni a portékát, és úgy már anyira drága a zsemle a hipermarketben, hogy nem éri meg ílymódon tatárjárással elfoglani egy országot......
"Évek óta legalább ötven előadásban elismételtem, hogy a tehetség segítése a fogantatás pillanatában kezdődik el, és a halál pillanatáig tart."
Tehát, akkor mi különbözteti meg a "tehetséget", a tehetségről való gondoskodást, a bármelyik emberről való gondoskodástól? Olyan társadalmi viszonyokat kell kiépíteni, amelyben minden ember kifejleszthet, kibontakoztathat és érvényesíthet tehetséget!
A tehetséges ember veleszületett adottságaihoz bizony van amikor későn alakul ki a lehetőség. S ez gyakran fordul elő késő felnőttkorban. A zilált, mindig átmeneti világunkban van aki megtorpan, talán önbizalom-hiányos , talán fáradt, talán megkeseredett, de mindenképpen közrejátszik sokuknál az a, szerintem, balga szemlélet, amely a sikert pénzben, médiaszereplésben, széleskörű elismerésben méri. A csöndes koros többség (?) egy pillanatra sem teszi le a lantot. Gördül tovább a megszokott kreatív útján, és él, tanít, alkot saját örömére, környezete tisztelete, vagy épp meg nem értése mellett. Az én 60 évem csak a negyveneseknek, vagy fiatalabbaknak tűnik soknak. Szerintem éppen hogy csak felnőttem. ( Popper Péter-i értelemben.... ) Már tudok várni, akadályt megkerülni, józanul gondolkodni, és kitartóan, a célt szem elől nem tévesztve alkotni. És képesnek érzem magam az élethosszig való tanulásra. Én merek nagyot álmodni!!!! Boldogan vennék részt a "Tehetséghidak" programban, a Senior Mentor programban, mert ha mindazt, ami bennem van, el kéne vinnem a sírba, bizony nagyon szomorú halott lennék........
Lassan (nekem már gyorsnak tűnik) 50 éves leszek. Azon gondolkodom, hogy mi a baj velem. Mindennapjaimban harcolnom kell az egzisztenciális létezésemért, miközben fiatalok matematikai gondolkodását segítem újjáéledni. Általuk fiatalodom és teszem a bensőm kényszerét. Nem voltam átlagos sose, más egy kicsit, mint a többiek. Szerettem a verseket magam értelmezni. Figyelni a világ történéseit és keresni az okokat. A "mi az igazság" kérdése után jobban izgat az, hogy "ki vagyok és miért vagyok". Tulajdonképpen mindig is tudtam, hogy miért, csak ez még manapság sem közkeletű errefelé (talán a kivételek még nem érték el a kritikus tömeget). Azaz csak együtt juthatunk előbbre. Keresem az ökölbe szorult kezek között a nyitott tenyereket és a bízni tudó tekinteteket, azokét, akiknek a hivatás nem munkaszagú, pénzszagú kényszer csak és nem pozícióharcról szól. Na tessék. Lehet, hogy sok-sok ilyen közalkalmazott van ebben az országban, csak valahogy nem látszanak elég jól. Még mindig közalkalmazotti szemmel keresem a megoldást. Milyen is az a közalkalmazotti agy? A biztonságra törekvés mellett elsikkad az új kipróbálásának szándéka, akarása? Félelem például attól, hogy elsőre nem lesz a legjobb a kooperatív módszer használata, vagy mit szól valaki ("szakember", szülő, igazgató....) ahhoz, aminek bizonyításához idő kell és nem rögtön látszik az eredmény? Meg tudom magam védeni szakszerűen a nem szakszerűen elvégzett munka után? Dilemmák között élünk laikusok és kevésbé laikusok. A pedagógus lét az életünk végéig fejlesztendő képességeink bonyolult rendszerének esszenciája. Nem egyszerűen diploma függő, több annál. Előre haladás. Hogyan tegyük ezt tudatosan? Erre keresem a válaszomat, miközben találkozom olyan gyerekekkel, akik csak azért nem jutnak előbbre, mert a pedagógus sem halad. Aztán találkozom olyan gyerekekkel, akik a felnőttek hiteltelensége, hitetlensége miatt már elveszítették az iránytűt, akik nincsenek kötésben, hanem a lézengés, céltalanság veszélyei között kallódnak. Csak megszabadulni szeretnének tőlük az iskolák. A hold messze van. A problémásak. A tehetségesek között sok a problémás. (Volt nekünk József Attilánk...) Doktori iskola. Milyen szép cél? A pedagógus életpálya modelljének kvalifikációs szintjei hogyan alakíthatók a valósághoz? A tanítás-tanulás folyamatainak kognitív és metakognitív megragadása a tanári portfólió keretében - izgalmas kérdés. Nincs nyelvvizsga, nincs így doktori iskola és ezzel a munkahely is veszendőbe. Lenni vagy enni vagy ..... Munkaügy, szociális segély, esetleges közmunka. Bárhol, meddig? A tehetség az maga az ember. Mindegy, hogy milyen korú. Ha a társadalomban nem folyamatokban, hanem akciókban gondolkodnak a tehetségfejlesztésről, akkor a rések között mindig kipotyognak az emberek. Részt vettem egy olyan továbbképzésen, ahol még mindig csak arról volt szó, hogy a matematikai tudás absztrakciós szintjei hogyan távolíthatják el az élettől ezt a gyönyörű tudományt. Mégis érdemes..... Szerencsére sokat másztam fára gyerekkoromban és láttam a madarakat repülni. Ez felejthetetlen. www.csehgabi.hu
http://spartathlon.gr/results/finishers.html Gratulálok a doktornőnek! :D Hihetetlen! Több férfit is maga mellett hagyott és hatalmasat faragott a blogban is feltüntetett előző idejéből! Szívből gratulálunk neki, szerintem többünk nevében!