Hol lehet megtalálni a biztonságot ma?
Avagy: A boldogságkeresés utcái és zsákutcái egy bizonytalan és változó korban
Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Az elmúlt évszázadokban a nyugati civilizációban élő ember biztonságigénye a sokszorosára nőtt. Az erre való törekvés persze természetes. Minden biológiai rendszer igyekszik stabilizálni a környezetét. De ez nem ad választ arra, hogy miért növekedett meg ennyire a biztonságigényünk mostanában. A munkamegosztás bonyolodásával egyre kiszolgáltatottabbak és gyámoltalanabbak lettünk. A világ összetettsége nagyságrendekkel megnőtt. Az élet felgyorsult. Az ember társadalmi hálózatainak egyre inkább kifejlődő túlkötöttsége olyan lavinaszerű folyamatokat is eredményez, amelyek átláthatatlanok és jósolhatatlanok. Mindezt a bizonytalanságot a különlegesre specializálódott média felerősíti, és egy olyan ország, mint Magyarország az átalakulások miatt még a többinél is erősebbnek éli meg.

A bejegyzés második felében tíz olyan cselekvési formát sorolok fel, amelyekkel csökkenthető a bizonytalanságérzetünk. Hogy melyikük utca és melyikük zsákutca? Erre általános választ nem lehet adni, a megoldások helyességét csak a konkrét helyzet döntheti el.

A bejegyzés után nagy örömmel közöljük Vereczi Andrásnak, az AEGON vezérigazgató-helyettesének a hozzászólását.


Az elmúlt évszázadokban a nyugati civilizációban élő ember biztonságigénye a sokszorosára nőtt. Elfoghatatlanná vált a számunkra az, hogy mi, vagy a közeli ismerőseink meghaljanak, megbetegedjenek, életüket váratlanul kizökkentő események történjenek velük, avagy gyarapodás helyett szegényedés legyen a sorsuk. Az erre való törekvés persze természetes. Minden biológiai rendszer igyekszik stabilizálni a környezetét. A baktériumok biofilmeket képeznek, az erdő fái földalatti mycorrhiza gombafonadékokkal stabilizálják magukat, az állatok csordákba tömörülnek. Az a szint azonban, amit a biztonságra való törekvésben elértünk, éppen olyan megszaladási jelenségnek tekinthető, mint amit Csányi Vilmos írt le a túlzabálással, az édességőrülettel és még sok-sok mással kapcsolatban.

 

 

Miért növekedett meg ennyire a biztonságigényünk?

  • A munkamegosztás bonyolodásával egyre kiszolgáltatottabbak és gyámoltalanabbak lettünk. Egy mai városi ember (ha csak nem csöves) áramszolgáltatás, de ma már szinte akár internet tartós hiányában éhenpusztulna, és az északibb vidékeken előbb utóbb meg is fagyna. Ez valahol a mélyben tartós szorongással tölt el bennünket.
  • A világ összetettsége nagyságrendekkel nőtt meg akár csak az elmúlt évtizedekben is. Egyre kisebb szelete látható át, érthető meg azoknak a folyamatoknak, amelyek körülvesznek bennünket. Ma már szinte semmilyen olyan eszköz működését nem értjük maradéktalanul, amelyet minden nap használunk. Ha ezek az eszközök elromlanak, a megjavításukra egyedül esélyünk sincsen. Egyre kevesebb azoknak a társadalmi folyamatoknak a száma, ahol akár csak közelítőleg átlátjuk azokat a történéseket, amelyek valamilyen eredményhez elvezetnek, avagy azt meghiúsítják. Mindez tovább fokozza bizonytalanságérzetünket.
  • Az életünket érintő folyamatok gyorsulása olyan reakcióidőket vár el tőlünk, ahol a biztosan helyes döntések sokkalta több információt igényelnének, mint amennyit a felgyorsult idő még akkor is megszerezni enged, ha ez egyébként lehetséges lenne. Ez is elbizonytalanít.
  • A globalizáció, az ember társadalmi hálózatainak egyre inkább kifejlődő túlkötöttsége olyan lavinaszerű folyamatokat (pl. világgazdasági válságok) is eredményeztek, amelyek teljesen átláthatatlanok, sokszor megjósolhatatlanok, és így még jobban aláássák a biztonságérzetünket.
  • A kifejlődő globális éghajlatváltozás első jelei olyan időjárási extrémumokat hoznak (aszály, áradás, fagy- és hőségrekordok), amelyek a kiszámíthatatlanság egy újabb dimenzióját jelentik.
  • A fenti hatások kivételesen egyedi elemeinek legtöbbjét az átlag helyett a különlegesre kiéhezett média a sokszorosára erősíti fel. A különleges felnagyításával a média nagyságrendekkel növeli meg a bizonytalanságérzetünket.
  • Az olyan átalakuló helyzetben lévő országok, mint amilyen Magyarország, a fenti hatásokat még fokozottabb mértékben élik meg és szenvedik el.

 

 

 

A fenti, bizonytalanságnövelő hatások miatt a biztonságkeresés sokkal erőteljesebbé vált az elmúlt évtizedekben, mint bármikor korábban. Mi mindenben jelentkezik ez?

  • Felértékelődtek azok az egyformaságot igénylő csoportok, amelyek a bizonytalan világban biztos viselkedési és döntési minták adásával leveszik az eligazodás felelősségét az egyén válláról, és ezzel biztonságot adnak tagjaiknak. A szekták és félkatonai szervezetek térhódítása jelentős részt e hatásoknak tudható be.
  • Sokkal nehezebb az egyformaságot igénylő csoportoknál azoknak a közösségeknek (ide sorolom az igazi szereteten alapuló családokat) a kialakítása, amelyek a bizalmon és az egymás megsegítésén alapulnak. A változatos helyzetekre adott változatos reakciók a legtöbbször nagyon egyéni és nagyon felelős viszonyulást követelnek. Emiatt az ilyen közösségek száma – sajnos – annak ellenére sem nőtt ugrásszerűen, hogy egyre nagyobb igény lenne rájuk.
  • A fenti nehézségek miatt a nem egyénileg kiküzdött, hanem hivatalosan garantált szolidaritásnak számos olyan formája is erőre kapott, mint amilyenek a biztosítások, avagy a váratlan helyzetekre garantált megoldásokat adó erős állam.
  • A biztonságot az életünket meghatározó szabályok kiteljesítésével is növelni igyekszünk. Ilyen például a diplomáciában az egymást nagyon nem ismerő emberek közeledését segítő etikett. A szabálykerülés magas foka kis hazánkban ezt a biztonságnövelő elemet különösen túlfejlesztette, ami erőteljes túlszabályozáshoz és rendeleterdőhöz vezetett.
  • A biztonságra való törekvésnek az egyformaságot igénylő csoportvédelem pontosan ellenkező véglete is megfigyelhető. Ez a sajátosan paradox forma az előre menekülés stratégiája, amely a régi és könnyen bizonytalanná váló helyzetet egy olyanra cseréli fel, ahol a játékszabályokat az előre menekülők határozhatják meg, és így bebiztosíthatják a helyzetüket a követőkkel szemben. A GDP-növelési mánia egy része tehát biztonságnövelésből is fakad.
  • A biztonság az élettér redukciójával is elérhető. Ez a visszavonulási stratégia pl. az idős korban figyelhető meg, ahol az idősödő test egyre kiszámíthatatlanabb viselkedése a gazdáját az igen kevés rizikót jelentő legmegszokottabb cselekvési sorokba szorítja vissza.
  • A biztonságérzet növelésének a legáltalánosabb formája az ismeretek szerzése. Az Internet, az elburjánzott emberi kapcsolatrendszer, a média mind-mind ilyen információszerzési, biztonságnövelő stratégiának is tekinthetők.
  • A biztonság növelésének a látszólagos információk is fontos eszközei. Egyáltalán nem ismerem, de bebeszélem magamnak, hogy ismerem. Emiatt nem félek tőle. Ezzel a pszeudo-információs formával már az ősember is élt akkor, amikor megnevezte az őt körülvevő dolgokat. Van neve, emiatt ismerem, emiatt hatalmam van felette. Ez a voodoo jellegű önmegnyugtatás ma is igen gyakran megfigyelhető például az orvostudományban, illetve más, nagyon komplex és ezért nehezen megismerhető jelenségekkel foglalkozó területeken.
  • Az információszerzés biztonságnövelő szerepe a sokszorosára nőhet meg, ha az információkat a gazdájuk használja is. Ennek egyik legfontosabb formája az előre való átgondolás. Aki rendszeresen azon kapja magát, hogy cselekvések és viszont-cselekvések, válaszok és viszontválaszok ezreit gondolja át előre, az ennek a biztonságnövelő stratégiának egy igen intenzív alkalmazója.
  • A biztonság növelésének egy látszólagos, de igen hatékony módja az, ha eltereljük a figyelmünket a bizonytalan dolgokról. A hobbikba, cselekvési és pótcselekvési formák sokaságába való menekülés nagyon gyakran ilyen szerepet tölt be. Számos embertársunk életében a túlhajszolt szex is bizonytalanságcsökkentő cselekvésként jelentkezik.

 

Idáig jutottam a biztonságnövelő technikák igen rövidke felsorolásával. Hogy melyikük utca és melyikük zsákutca? Erre általános választ nem lehet adni, a fenti cselekvési formák helyességét csak a konkrét helyzet döntheti el. Örömmel várom a fentiekhez a T. Olvasók észrevételeit és kiegészítéseit.

 

 

 


Hozzászólás (Vereczki András)

 

 

 

Arra a kérdésre, hogy miért nőtt meg olyan nagymértékben a biztonság iránt vágy bennünk Maslow szükséglet piramisa egyszerű választ ad. Ha a fizikai szükségleteink kielégítettek, akkor egy szinttel feljebb már a biztonságot keressük.  A nyugati világban a jóléti társadalmakban élő emberek pedig már ennél magasabb szinteken gondolkodnak: szeretetre, szociális kapcsolatokra, elismerésre vágynak, sőt (szinte) mindenki már az önmegvalósításra törekszik. A személyes egzisztenciánk  növekedésével  (mindegy, hogy ez valós vagy vélt- például egy  túlvállalt hitelből megteremtett egzisztencia)  egyenes arányban nő a biztonság iránti igény
 


Egyszerű a képlet: minél több erőforrás felett rendelkezünk – egy nem várt esemény, vagy egy  katasztrófa okán annál  többet veszíthetünk.  Éppen ezért, ebből az igényből nőtte ki magát a modern biztosítás alapgondolata, a szolidaritás elvén alapuló intézményesített segítségnyújtás. A babilóniai kereskedők  egy-egy utazás előtt megállapodtak abban, hogy az utazásban a kereskedésben rejlő egyéni kockázataikat baj esetén a szolidaritás elvén alapuló közösségük viseli, és segítséget ad az újrakezdéshez. A szolidaritáson alapuló segítségnyújtás persze működött már korábban is a család, a barátok, vagy a kisebb közösségek szintjén is, de mostani ismereteink szerint ekkor, úgy 5000 évvel ezelőtt vált intézményesítetté.


 
Másképp közelítve a kérdést az emberi társadalom egy meglehetősen nagy rendszer, amely sok-sok szintén nagy alrendszerből áll, és része egy még nagyobb rendszernek. Az ilyen rendszer a rendszerelmélet törvényei szerint meghatározatlan, és meghatározhatatlan rendszer, avval a fura paradoxonnak tűnő igazsággal, hogy minden eleme, és alrendszere egyaránt határozatlan, és meghatározhatatlan. (A határozatlan rendszerben az elemek között – melyek önmagukban is lehetnek alrendszerek – sztochasztikusak a kapcsolatok, nem determináltak. Az inputok és outputok a rendszer kiinduló állapotának ismeretében csak valószínűsíthetőek, bármily nagy is a valószínűség. A meghatározhatatlan rendszer az elemek – alrendszerek – bonyolultsága, nagy száma, és a kapcsolatok dinamikus változása miatt szintén csak valószínűségi alapon írható le.) Ugyanakkor a társadalom egyben olyan öntanuló rendszer is, amely képes a leíró algoritmusok elemzésére és korrigálására.

 
A rendszerelméleti törvények az anyagi világ valamennyi rendszerére érvényesek, így a társadalmi rendszerekre is. Ha egy adott térben adott erőforrásnál az anyagi részecskék száma sokszorosára növekszik, a részecskéket sokszorosára növekvő impulzusok érik, a részecskének sokszoros impulzusválaszt kell leadnia, a részecske instabilitása szükségszerűen nő. Ez történik a társadalmi rendszerekben is. Az emberi társadalomra is alapvetően jellemző az elemek (egyedek) számának drasztikus és gyors növekedése, a sebesség növekedésével arányosan a tér átjárhatósága (időben és gyakoriságban), valamint az impulzusok számának és erejének sok nagyságrenddel való megnövekedése (információ = impulzus). Az impulzus-továbbításra felerősítésre, és a dezinformálásra teljes iparágak jöttek létre, ennek része a média is. Rendszerelméletből levezethető törvényszerűség tehát, hogy az egyes elemek (egyedek) instabilitása szükségszerűen nőtt.


 
Az egyes ember ugyanakkor biológiai lényként törvényszerűen a homeosztázisra törekszik. A biológiai rendszer homeosztázis törekvése minden rendszerre, különösen az öntanuló rendszerekre kiterjeszthető. A homeosztázis az esetek egy részében alkalmazkodással, más részében a környezet stabilizálásával érhető el. Az ember genetikailag kódolva „falkaállat”. Ez a tény létezésének feltétele. A szolidaritás, és a kötődés a humorális rendszer (testnedvek rendszere) szintjén genetikai program szerint kódolt. Az egyes egyedekben csupán a mérték, és a szekréció ideje, valamint tartóssága változó, a tény maga nem. Önmaga is öntanuló rendszerként működve a szolidaritás előnyeit nem csak vegetatív szinten, hanem  tudatosan is felismeri, és rögzíti. Az ember ösztönösen keresi a vele hasonló egyedeket, így azokat is, akikről látja, hogy a kockázataik azonosak, és akikkel a kockázatait meg tudja osztani, evvel mérsékelve a saját kockázatát. Önként, és tudatosan csatlakozik azokhoz a kockázatközösségekhez, és evvel a csatlakozással a homeosztázis helyreállításában is komoly lépést tesz, valamint a genetikailag kódolt szociális attitűd megvalósításában is! A biztosítási rendszer olyan intézményesített és önkéntes szolidaritási rendszer, ahol az egyes egyednek a rendszer jellemzőiből fakadóan nem sztochasztikus, hanem algoritmikus jogai vannak, ezek kiszámíthatóak, törvényszerűen és nagy biztonsággal működnek, és működésük ismert. Egy ilyen rendszer az egyed által felismert és tudatos, maga által kiküzdött, és egyenrangú megvalósulása a genetikailag kódolt szociális attitűdnek, valamint a homeosztázisra való törekvésnek. Intézményesített és rendszerszerű működése miatt a leghatékonyabb szolidaritási magatartás, amely egyaránt mérsékli a bizonytalanságot, ugyanakkor a szolidaritás cselekvőjeként növeli a magabiztosságot.

  

Válaszok (2011. június 7.)

 

„Marci”-nak (és „Ferenc”-nek) igaza van abban, hogy az emberi társadalom által kikényszerített „felgyorsítandó, de felgyorsulni csak-csak nem akaró evolúció” egy fontos oka a bizonytalanságérzet fokozódásának. „kincseszoli” fején találta a témát az -- az lenne a jó, ha a „kockázatokkal tisztában lennénk, tudatosan vállalnánk azokat, és kezelnénk őket” -- megjegyzésével. „Paál András” e gondolatmenetet folytatva igen találóan fejtette ki a statikus biztonság helyett a dinamikus biztonság előnyeit. Hadd igazoljam András meglátásának helyességét Palla Gergely, Barabási Albert-László és Vicsek Tamás barátom hálózatos eredményeivel, amelyet az itt letölthető Nature cikkben közöltek 2007-ben. Vizsgálataik szerint azok a hálózatos csoportok, amelyek kicsik, akkor maradhatnak stabilak, ha őrzik a kapcsolatrendszerüket. Azok a csoportok viszont, amelyek nagyobbak, az ilyenfajta statikus stabilitás esetén egy ideig kitartanak, aztán igen sokszor megszűnnek, eltűnnek. A nagyobb csoportok stabilitása a dinamizmusukban rejlik. Azaz: könnyen lehet, hogy a csoport tagsága már annyira cserélődött, hogy szinte senki sem ugyanaz közülük azokkal, akik elkezdték szervezni a csoportot egykoron: mégis, a csoport él, működik és virul. „Baráti Péter” nagyon jól fogalmazza meg ugyanezt azzal, hogy „Letáborozni akarunk a hídon ahelyett, hogy átkelnénk rajta, közben eszközöket avatunk céllá, és csodálkozunk, ha ez egzisztenciális meddőségbe fullad.A félelem a félelemtől csapdája valóban a bonyolultság és a gyorsulás mindennapi elutasításává vált.

 

Megosztás

Hozzászólások

Szerintem ennek az egziszenciális félelemnek az eredete sokkal mélyebb és régibb, és nem elsősorban napjaink technikai civilizációjának életidegenségében keresendő. A természeti népek embereinek olyan kihívásokkal kellett (és még néhol kell, szerencsére) szembenézniük, amire az evolúció évmilliárdok alatt felkészítette őket: élelem begyűjtése, menekülés a vadállatok elől, hideg elleni védekezés. Az ezekhez szükséges testi képességek évmilliárdok, a szellemiek pedig évmilliók alatt, folyamatos hagyományként fejlődtek ki. Nem volt igazi félnivalójuk, hisz talpuk alatt ott volt a föld, körülöttük az erdő-mező, ami élelmet és menedéket nyújtott nekik - ingyen. A gondok 10000 éve kezdődhettek, amikor az ember mezőgazdasági termelésbe kezdett. "Urává" vált a természetnek, de ez az "uralkodás", "hatalom" sok olyat kényszerített rá, amire nem volt evolúciósan/kulturálisan felkészítve. ____Itt kezdődött el a manapság még sokkal erősebben tapasztalható egzisztenciális félelem.____ Hiszen jöhetett a jégeső, a sáskajárás, az árvíz és elúszott a természet. A hagyomány megszakadása miatt pedig már hiába volt ott az erdő, a mező az újkőkori ember körül: a gyűjtögetés és a természetben túlélés technikái feledésbe merültek, kikoptak. A lábuk alatt már nem állt olyan szilárdan a talaj. Ez az egzisztenciális félelem tapasztalható mai társadalmunkban, csak ezerszer felerősítve. Hiszen nekünk már nem kellenek elemi természeti csapások, csak egy leépítés vagy dekonjunktúra és ott állunk élelem nélkül. És természet is alig van már körülöttünk, ahova visszahúzódhatnánk nemlétező túlélési ismereteinket kamatoztatni. Hát innen az egzisztenciális félelem. Olyan ez a szituáció, mint 10000 méterrel a Föld felszíne felett lebegni egy léghajón, melynek bármely pillanatban kiszakadhat a tartálya. Az újkőkori mezőgazdászok még csak 10 m magasan voltak, de már ők is ugyanúgy félhettek. Bárcsak maradtunk volna szilárd talajon! A mai ember hamis, természetidegen világnézetének éles szemű kritikusa Daniel Quinn, sokat írt ebben a témában. Tudom ajánlani mindenkinek, pl. Izmael című könyvét.
egy másik lövészárokból a biztonságról, más területeken is alkalmazható 5 lépéses mankóval:
http://cert.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=20&Itemid=155
  • A biztonság egy olyan kedvező állapot, melynek megváltozása nem valószínű.
  • Minden rendszer biztonsága fokozható a teljes használhatatlanságig.
  • A rendszer biztonsága egyenlő a leggyengébb láncszem biztonságával.
  • Nincs teljes biztonság, csak tudatos kockázatvállalás.
  • A biztonság nem a kockázat elkerüléséről szól, hanem a kockázat kezeléséről.
  • Bruce Schneier szerint: a biztonság nem egy termék, hanem egy eljárás.
ami sztem ezekből a legjobban passzol a blog eddigi írásaihoz is, az a kockázattal kapcsolatos, tehát biztonságnövelő lépések lennének, ha a kockázatokkal tisztában lennénk, tudatosan vállalnánk azokat, és kezelnénk őket.
bizony(-:
A biztonság nem statikus állapot, hanem dinamikus, cselekvés(minta). Bármely statikus biztonságra való vágy olyan, mint egy áramló tömegben megpróbálni megállni, eltaposás lesz a vége...lehet a nyugati ember számára a statikus biztonságvágy olyan, mint a keletibb felfogás számára az életfélelem...Ha együtt tudunk áramlani a környezettel, minél inkább együtt tudunk áramlani a minél inkább szélesen értelmezett környezettel, anyira következik be a csend, egyfajta dinamikus nyugalom, az alapvető áramlással szembemenésünkből származó súrlódások-ütések-problémák rendszere egy kritikus pont alá jutva "semmi" vé foszlik -talán pont az előző blogbejegyzés gondolatfonalát is követve.
Igen, a félelem nagyobb üzlet már, mint a kőolaj - ha lenne félelemtőzsde, folyamatosan emelkedő indexével a legnyereségesebb befektetés...
A félelem egy igen szerteágazó hipnózis, aminek a létjogosságát senki nem vitatja. A legszebb a "félelem a félelemtől"-mintázat, az egyik leghatásosabb pótcselekvés azokra a percekre, amikor az egyén egyedül marad önmagával és éppen beállna az a ritka és igen kívánatos csönd, ami segítene tiszta (olykor igen fájdalmas) vizet önteni a pohárba. A média felelőssége nagyon súlyos, ahogy Péter is említi, és van még néhány egyéb terep is elveszíteni a biztonság/bizonyosság lehetőségét. Áruk vagyunk már mind, "el kell adnunk MAGUNKAT", hogy érvényre jussanak az építő jellegű képességek. Önmagunk keresése helyett egy-egy részhalmazt abszolút értékűvé teszünk (az vagyok, ami a munkám, az vagyok, ami a családi szerepem, az vagyok, amit elvárnak/nem várnak el, stb.) - fixálódunk ahelyett, hogy természetszerűleg dinamikusak maradnánk. Letáborozni akarunk a hídon ahelyett, hogy átkelnénk rajta, közben eszközöket avatunk céllá, és csodálkozunk, ha ez egzisztenciális meddőségbe fullad.
Kincses Zoli rövid, de erős listájából még egy picit erősíteném a tudatosság kritériumát. A félelem csak ott tud helyezkedni, ahol hagyják vagy elvárják a létét. A biztonság forrása nem a külvilág - az inkább az eredménye lenne...
"...sok olyan ember akad, aki szelíden és békében éli életét...nem különösebben híres, vagy kíváló emberek ők, de nagyszülenikhez hasonlóan bennük minden szempontból meg lehet bízni,bizalmunkba avathatjuk őket, meghallgatnak és segítő kezet nyújtanak...hétköznepi életet élnek, mindenütt ott vannak, nincs szűkségük nagy felhajtásra, egyesületekre, mégis barátságban élnek mindenkivel...csendes tanítók, akik belénk csepegtetik a tudást, miszerint az emberek alapvetően jók és kedvesek...ők akik az emberiség szövetét alkotják, akik lehetővé teszik számunkra, hogy leeresszük a félelem, a paranoia, vagy a versengés védőpajzsát, hogy bizalmat és őszinteséget érezzünk önmagunkban és az emberek közt abban a tudatban, hogy egyszerűen (önmotiváltan) és követelőzés (elvárások) nélkül barátok lehetünk..."(Emi Kyosaki-Robert Kyosaki: Gazdag nővér, gazdag fivér c. könyvéből, melyben a nyugati üzletember és a keleti szerzetes testvérpár élet és szellemi útjai úgy találkoznak, mint Péter esetében a tudományos és a szellemi megélés síkjai, hol a különböző nézetek gyujtópontján át -mint keresztrejtvényben a poénon-jót nevethetünk (addigra már egykori)félelmeinken.................................................................................................................................................................................................................................Valószínűleg ennyire egyszerű a kérdéskör: Azzal a kb 150 emberrel akit felfogni, empatikuisan átérezni módunkban áll egyáltalán ki kell alakítani a mai helyett az ő és a mi valós önmotivációnk szerinti (ja lehet sokunknak egy sem ilyen még, hanem vélt és valahogy lett, vélt önmotivációs, meg kényszerhelyzetes) kapcsolatunkat, melyben lesznek erősebb és kevésbé erős és gyengébb és méggyengébb kötődéseink, velük rendszeresebb és ritkább interakciók során olyan "pók nélküli" hálónk alakul, mely rogyásig ellát lehetőségekkel, melyekkel élünk, vagy melyeket továbbpasszolunk a háló fenntartása végett és nem merül fel a biztonságunk kérdése...........A "pók nélküli" hálónk "csendes tanításunkat" észrevehetetlenül apróra porított kockázatvállalásként elosztja a környezetünkben, így a felelős kockázatvállalás ésszerű kockázatkezeléssé válik, és elmúlik a legtöbb olyan késztetésünk, mely során ellenállhatatlan indíttatást érzünk az elnyomott déli-sarki-hottentották megsegítésére kivont karddal és prémcsízmában segítségül sietni. A félelem nem más, mint az élet visszatükröződése a félre ismert és félre kezelt környezetünkről. Láthetó a környezetünk helyesen, aza önmotivációj szerint. Mindenki tehetségpont így, meghallgatjuk a Gipsz Jakabkák "bikicsunáj" (valamely tv-tehetségkutató versenyen volt egy emlékezetes és máig legendás önjelölt tévedés fellépése)produkcióit, ismerőseink lehetetlenből egyre lehetségesebbé hallgatott dolgait, legfeljebb lesz egy jó napunk, és még egy és még egy, és miféle "félelem", és miféle "biztonság"...olyan magyar szavaknak tűnek ezek, de mit is...hol egy értelmező szótár...tényleg mintha valaha hallottam volna már valahol ezeket...vagy finnül beszél valaki?((-: ...
Néhány gondolatom a témával összefüggésben. Az ember születése pillanatától kezdve „küzd” az életéért, az életben maradásáért. Normál esetben törekszik arra, hogy életét minél jobb körülmények között, minél jobb minőségben élje. Életesélyeit megalapozzák mindazok az ismeretek, amelyeket felhalmoztak az előző generációk. Megszületés előtt már az anyaméhben eldőlnek egyes dolgok, amelyek a születés után befolyásolhatják az egyén életét. Születés után a genetikai adottságokon túlmenően a társadalmi - kulturális, a családi környezet a meghatározó tényezők az élet további kimenetelét illetően. Az ember elé élete során, életének különböző szakaszaiban természetszerűen más és más akadályok tornyosulnak. A kiegyensúlyozott, örömteli életnek véleményem szerint egyik legfontosabb alapja, kelléke a boldog családi élet, a harmonikus párkapcsolat, a szeretetteljes családi légkör. Ez az a háttér, amely a mindennapok küzdelmeiben segít az akadályok leküzdésében. A fejlődés természetes velejárója, hogy az újabb és újabb generációk egyre fokozottabb kihívás elé néznek, mert a környezet egyre nagyobb, egyre összetettebb kihívás elé állítja az embert, olyan kihívások elé és olyan követelményeket támasztva, amelyek teljesítése egyre nagyobb felkészültséget, egyre nagyobb szellemi és lelki erőt kívánnak. Az emberek átlagéletkora jelzésértékű arra nézve, hogy milyen az élet minősége a világ különböző pontjain. A világ azon részein, ahol az átlagéletkor növekedik, arra utal, hogy ott az életminőség javul. Ezeken a helyeken a biztonságra törekvés, a jobb életminőség érdekében kifejtett tevékenység eredményesebb, mint ott, ahol rövidebb ideig élnek az emberek.
A sztoikus filozófia bizonyos elemeit tartom az egyik legjobbnak arra, hogy nyugalmamat, biztonságérzetemet növeljem. Ez a filozófia arra hívja fel a figyelmet, hogy vannak dolgok, amelyek hatalmunkban vannak: a véleményünk, az érzéseink, a törekvéseink, a hitünk, a választásaink, stb., és vannak dolgok, amelyek nincsenek hatalmunkban: a vagyonunk, a munkahelyi sikereink, tisztségeink, hírnevünk, stb. A tanítás persze túloz egy kicsit, hiszen egyrészt belső világunkra is hat a külvilág, pl. gondolataink többsége a múlt és a jelen hatalmas kulturális örökségből származik, másrészt külső értékeinkre nekünk is van valamelyest hatásunk. Mégis helyes ez a megkülönböztetés, mert a belső világunkat hangsúlyosan a saját választásaink befolyásolják, a külső világunkban viszont ezeregy érdek ütközik, és keresztezheti saját törekvéseinket. Így helyesnek tartom azt a tanítást, hogy csak a hatalmunkban lévők alakítására, módosítására törekedjünk, mert a rajtunk kívül álló dolgok esetén a külső hatás olyan erős, hogy mellette eltörpül a sajátunk, így ezek soha nem fognak adni hosszan tartó nyugalmat és biztonságot legfőképp egy olyan gyorsan változó világban, mint amilyen a miénk. Ahogy Epiktétosz fogalmaz: „… vagy az irányító szellemed kell kiművelned, vagy amit kívül hordasz magadon; vagy bensőd formálására fordítsd művészeted, vagy a külső viszonyok alakítására.” A hatalmunkban lévő dolgok felé fordulás, azok erősítése, javítása nagyon sok előnnyel jár, nem csak nyugalmunkat, biztonság-érzetünket, de magabiztosságunkat, optimizmusra, boldogságra való hajlamunkat is növeli. És a látszólagos befelé fordulás semmiképpen sem jelenti a külső kapcsolatok leértékelését, figyelmen kívül hagyását. Épp ellenkezőleg: a folyamatos tanulás, és belső kontroll, azaz belsőnk javítása pozitív hatással van a külső kapcsolatokra is. Jó példa erre az előbb említett Epiktétosz, akinek a tanítása még ma is erős hatással van az emberekre – több kiadást ért meg a Kézikönyvecskéje még az elmúlt években is – saját korában pedig olyan hatást ért el, hogy nem ő kereste föl a császárt, hanem Hadrianus kereste fel a nagyhírű filozófust. A biztonság önmagunkban való keresése és megteremtése tehát azzal jár, hogy mások számára is biztos pont leszünk, támaszt nyújtunk, méghozzá olyan támaszt, ami önmagát erősíti. Így lesz a világ egyre biztonságosabb: sokkal inkább a belső értékeinktől, mint külső szerveződésektől, vagy technikáktól. Ez utóbbiak is fontosak – sokat tudok róluk, hiszen a hivatásom is a biztonságtechnikához kötődik – de elméleti tudásom, és tapasztalataim is a fenti véleményt erősítik bennem. (A témának nagyon sok egyéb vonatkozása van, így az anyagi vs. szellemi világhoz való viszony, valamint a biztonság kötődése a tudáshoz és a szabadsághoz, stb. De ezek kifejtése meghaladná egy blog-hozzászólás kereteit.)