A hatalom természete
Avagy: Mi mindenre kell vigyázni a nép (cég, iskola, család, közösség, stb.) szolgájának
Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

A szolgálatkereső szabadsága abban jelentkezik, hogy szolgálatával az egész őt körülvevő világot lekötelezi, de ugyanakkor ő nem válik lekötelezettjévé senkinek. A szeretetáramba bekapcsolódva a szolgálatkereső szabadsága teljes lesz, mert a szeretetáram nem adott irányban mozog, hanem betölti az egész világot, és ezzel a szolgálattevőt minden határon túl kiteljesíti.

A hatalom csak látszólag ad szabad kezet. A valóságban a hatalom hatalom-megtartó játszmákat indukál, a hatalom birtokosát a saját hatalmi helyzetének a stabilizálásába merevíti be, és ezzel nagymértékben korlátozza. A hatalomkereső azért nem érzi meg a szeretetáramot, mert a saját maga által keltett áram rabja marad.

Hogyan segíthető a hatalomkereső magatartásból a szolgálatkereső magatartás felé való elmozdulás? Ehhez függetlenítenünk kell az énünket a játszmáktól, a játszmákat pedig a hatalomtól. Erre a hálózatos demokrácia egy korábbi blogbejegyzésben vázolt modellje egy alkalmas kiindulási pont lehet. A hatalomtól való függetlenedés akkor válhat teljessé, ha az egyén rájön arra, hogy a biztonságérzetét nem a hatalmi pozíció adja meg. Az igazi biztonságot az jelenti, ha szolgálat az egyént a szeretet mindent magában foglaló áramának biztonságába juttatja.



 

1979-et írtunk, 21 éves voltam. Valamilyen vezetőképző tábor zajlott – talán Visegrádon. Pozsgay Imre volt a vendég. Folyt a szó erről-arról, vezetőképzésről is. Hozzászóltam: „Véleményem szerint a vezetőképzéseknek egy kiemelt témájává kellene tenni azt, hogy a hatalom milyen torzulásokat okozhat az ember jellemében. A jövendő vezetőinek ugyanis idejekorán meg kell tanulni ez ellen védekezni.” Csend lett. – Mindezt nem azért írom le, hogy demonstráljam, hogy már harminc évvel ezelőtt is pontosan ugyanaz a naiv, az emberek jóra való ösztönzésének lehetőségében feltétlen módon hívő ember voltam, mint amilyen ma is vagyok, hanem azért, hogy bemutassam: a hatalom természete nem tegnap kezdett el érdekelni. Amikor ebben a bejegyzésben „hatalmat” írok, akkor messze nemcsak politikai hatalomra, illetve hatalmi pozícióra, hanem sok-sok más hatalmi helyzetre is gondolok, legyen az uralom egy cég, egy iskolai osztály, egy család vagy egy másfajta közösség felett.

 

 

Az alcím („Mi mindenre kell vigyázni a nép szolgájának”) arra utal, hogy egész életemben hatalomhárító és szolgálatkereső ember voltam (és nagyon remélem, hogy az is maradok). Miért tartom fontosnak – nem csak a saját magamra nézve – ezt a magatartást? Messze nem egyfajta önkorlátozó erénykövetés miatt. Nálam a hatalomhárítás nem valamilyen belső vágy megtagadása, hanem a gondolkodásom, a cselekvésem szabadságának a megőrzése is egyben. No erre most páran biztosan felkapták a fejüket. „Csermely úr nem tudja, hogy a hatalom a szabadság legfelső foka? Ha hatalmam van, akkor hatalmamban áll bármit tenni, amit akarok!” Úgy gondolom, hogy ez a nézet tévedés. (A tévedők mentségére legyen mondva, hogy az individualista Magyarországon ez elég gyakori, igen sok családban, igen sok közösségben jelentkező tévedés.) A hatalom ugyanis csak látszólag ad szabad kezet. A valóságban a hatalom hatalom-megtartó játszmákat indukál, a hatalom birtokosát a saját hatalmi helyzetének a stabilizálásába merevíti be, és ezzel nagymértékben korlátozza.

 


A szolgálatkeresés két szinten is elhozza az egyén szabadságát. Az első, az egyént körülvevő emberek szintjén a szolgálatkereső szabadsága abban jelentkezik, hogy szolgálatával az egész őt körülvevő világot lekötelezi, de ugyanakkor ő nem válik lekötelezettjévé senkinek. A szolgálatkereső kiiratkozik abból a szívességbankból (és itt nem a közösségi önsegítő rendszerekre gondolok…), ami oly általános és mindent behálózó jelenség. A szolgálatkereső kitartó és intenzív szolgálatával megelőzött már minden olyan igényt, ami vele kapcsolatban felmerülhetne, és így bármely valamennyire is emberszerű lény (persze messze nem minden biológiailag embernek tartott teremtmény tartozik ebbe a kategóriába…) ép ésszel már nem várhat el tőle több szolgálatot. Az egyén ezzel szabaddá vált. A továbbiakban annyit, ott és úgy szolgál, amennyit kedve tartja. Ezzel szemben a hatalomkereső hatalmának építéséhez és fenntartásához alkukat köt. Ezek az alkuk még akkor is visszafogják a szabadságát, ha megszegi őket, hiszen az érdekcsoportok egymással való kiegyensúlyozása, és a tőlük való függetlenedés lavírozása mind-mind korlátozzák az alkuszegő szabadságát.

 

A kitartóan szolgálatkereső lény eljut a szabadság egy nagyobb köréhez is. A szolgálatkereső szolgálatának keresése közben egyre nyitottabbá válik. (Szabadságának körei már ezzel is egyre nőnek.) Szolgálatának kellő mértéke esetén a szolgálatkereső megérezheti az őt körülvevő világ szeretetáramát. A szeretetáramba bekapcsolódva a szolgálatkereső szabadsága teljes lesz, mert a szeretetáram nem adott irányban mozog, hanem betölti az egész világot, és ezzel a szolgálattevőt minden határon túl kiteljesíti. A hatalomkereső azért sem érzi meg a szeretetáramot, mert a saját maga által keltett (avagy kelteni vágyott) áram rabja marad.



A szabadság és a hatalom összefüggéseinek megértéséhez igen jó adalékot szolgáltat az a márciusban megjelent tudományos cikk, amelynek a szerzői, Pluchino és munkatársai, egy modell-rendszeren egy kétpárti parlament hatékonyságát vizsgálták meg. A modellbeli parlament döntéseinek társadalmi hatékonysága sokkal nagyobb volt akkor, ha a két párt (két koalíció) tagjai mellé számos független, a koalícióknak nem elkötelezett képviselőt is telepítettek. A modellben a független képviselő a csoportnormáktól, a frakciófegyelemtől mentes, „szabad” véleményalkotást szimbolizálta. Pluchino és munkatársai a módszerükben felhasználták Carlo Maria Cippolának a fenti képen látható modelljét is. Eredményekkel összefügg az a saját, korábbi eredményünk is, amely egy játékelméleti modellen mutatta ki azt, hogy az együttműködés megőrzésében mind a másiktól való hosszú távú tanulás, mind pedig a véletlenszerű viselkedés (a „szabadság”) egyformán fontos.

 

A szabadság megszerzésének egy másik példája a bűnöző, terrorista csoportok irányítóinak példája. Az ilyen csoportok szerkezete gyakran kerékszerű, azaz egy belső magból és a magot körülvevő perifériából áll (mint ahogyan az a mellékelt, Michael Kenney összefoglalójából származó, kábítószer-kereskedő csoportot bemutató képen is jól látszik). E csoportok belső magja úgy vív ki szabadságot magának, hogy függetleníti magát a hatalom-megtartó játszmáktól, azaz egyszerre függetlenedik a hatalomfenntartó alkuktól is, és az alkuszegések következményeit mérséklő lavírozástól is. Ez úgy lehetséges, hogy a belső mag monopolizálja a csoport játékszabályainak meghatározását, és a szabályokat állandóan megváltoztatja. Ez a hálózatos szerkezetben igen érdekes következményekkel jár. A hierarchikus kapcsolatrendszer ilyenkor felbomlik. Az állandóan változó szabályokat diktáló és egyedül ismerő belső mag kapcsolatrendszere még a korábbinál is szorosabb lesz, a periféria kapcsolatrendszere pedig az állandósuló bizonytalanság miatt felszakadozik, és a véletlen hálózat irányába tolódik el. Így jön létre az ábrán is bemutatott kerékszerű hálózatos szerkezet.


 

Befejezésül hadd írjak néhány gondolatot arról, hogy hogyan segíthető a hatalomkereső magatartásból a szolgálatkereső magatartás felé való elmozdulás. A saját énem, a berne-i értelemben vett emberi játszmák, és a hatalom összefüggenek. E három tényező egymást erősítő hatása miatt a hatalomkeresésből való kitörés nehéz. A szolgálatkeresés felé való elmozdulás akkor válik könnyebbé, ha a fenti kölcsönhatás-rendszer elemeiből minél többet sikerül megtörni. Hogyan törhetők meg a saját énem, a játszmák, és a hatalom egymást erősítő körei?

 

  • Első lépésként az énemet függetleníteni kell a játszmáktól. Fel kell ismernem, hogy egy játszma, azaz egy ismétlődő viselkedési mintázat részese vagyok, és kreatív viselkedéssel meg kell törnöm ezt a játszmát. Ha mégis egy játszmába kerülök, nekem magamnak (az énemnek) nem szabad részt vennem a játszmában, hanem a játszmát az énemtől független játéknak kell tekintenem. (Erre az „éntelenítésre” jó példa az internet-es kapcsolatok én-t védő, személytelen jellege.) Az így kivívott függetlenség és szabadság segítik a viselkedés-korlátozó, stabil hatalmi helyzetek elkerülését.
  • A játszmákat függetleníteni kell a hatalomtól. A képviseleti demokrácia sokszor játszmageneráló modellként viselkedik, mert a csoportérdekek képviselői az érdekeket játszmák sorozataival érvényesítik. A hálózatos demokrácia egy korábbi blogbejegyzésben vázolt modellje a játszmák hatalomtól való függetlenítésének egy eleme lehet. A játszmák képviseleti demokrácia esetén is függetlenedhetnek a hatalomtól, ha a képviselők – személyes integritással és kreativitással – függetleníteni tudják magukat a játszmáktól. Ez a fokozott felelősség nyomása és az ebből is fakadó speciális szelekció miatt azonban sokszor nehéz.
  • A hatalmat függetleníteni kell az én-től. Egy jól működő demokrácia azért képes erre, mert a hatalmat ebben valóban a közösség gyakorolja. Az egyén hatalomtól való függetlenedésének az első lépcsőfoka az, ha mind ő saját maga, mind pedig a környezete az értékét nem a megszerzett hatalma (pozíciója) mértékével, hanem a benső értékeivel azonosítja. A hatalomtól való függetlenedés akkor válik teljessé, ha az egyén rájön arra, hogy a biztonságérzetét nem a hatalmi pozíció adja meg. Az igazi biztonságot az jelenti, ha szolgálat az egyént a szeretet mindent magában foglaló áramának biztonságába juttatja.

 

Válaszok (2011. május 13.)

 

 

 

„Baráti Péter” jogosan jegyzi meg, hogy a szolgálatkeresést sokan kiszolgáltatottságnak értelmezhetik. Akkor nem válik a szolgálat kiszolgáltatottsággá, ha a szolgálat a benső értékek nagyon mély ismeretével társul. A kiszolgáltatottság elkerülésének a legmagasabb foka az, amikor a szolgálat a világ szeretetáramának megérzésével párosul. Aki ezt megérzi, megérzi azt, hogy a világ minden értékkel bíró része szolgája egymást. Ez az érzés a kiszolgáltatottság érzetét a szeretet egységének érzetével váltja fel. „Paál András” kérdésfelvetéséből fakadó gondolat is nagyon fontos: „Amíg a hatalom, a rosszul meglovagolt-alkalmazott hatalom előnyeit élvezzük, addig mennyire lehet függetlenedni tőle”. Értem és elismerem, annak a jogosságát, amit András mondata egy más értelmezésben takar, de elfogadni nem tudom. Nem és nem a hatalomtól kapott előnyöket élvezzük. Nem. A saját munkánkkal megkeresett, és a „hatalom” minket szolgáló kezelésébe adott előnyeinket élvezzük. Aki nem így közelít bármilyen hatalomhoz, az saját magát taszítja szolgaságba. Az egy más kérdés, hogy a minket szolgáló hatalmat emberek gyakorolják, akik ugyanolyan gyarlóak, esendőek, mint amilyenek mi vagyunk. Ugyanúgy figyelembe kell venni, tisztelni kell e gyarlóságaikat, mint ahogyan a sajátjainkat is. És ugyanúgy – emberként – szeretni kell őket, még akkor is, ha hibáikkal nagyságrendekkel nagyobb károkat okoztak, semmint bármelyikünk. Felelősségük nagy. De ember mivoltukat semmilyen hibájuk nem szünteti meg. Sem itt, sem egy más ítélőszék előtt.
 

Megosztás

Hozzászólások


"A hatalom csak látszólag ad szabad kezet. A valóságban a hatalom hatalom-megtartó játszmákat indukál, a hatalom birtokosát a saját hatalmi helyzetének a stabilizálásába merevíti be, és ezzel nagymértékben korlátozza."

A két kulcsfogalom mentén jutott eszembe pár dolog, de először az egyszerű egyén szemszögéből.
A "hatalom" szótöve a "hat" szó (ige), az "-alom/-elem" képző pedig az "-ás/-és" képző jelentésével rokon, ami valamiféle alakulatot jelöl. A "hat-alom" így egy olyan alakulat, ami "hat", vagyis egyfajta "hat-ás" jön létre. Ennek a hatásnak a forrása nyilván az egyén, vagy ha a környezetet is relevánsnak vesszük, akkor az egyén hatása a környezeten keresztül. (A forrás ebben az esetben is az egyén lesz, mert a környezet magától nem formálódik olyanná, amilyen.) Ez a hatás/hatalom normálisan a személyiségből fakadó mintázat lenne, olyan, mint a krumpli/borsó/zeller, stb. íze a borsólevesben (elnézést, ha valaki máshogy csinálja :P), ezzel az ízzel járul hozzá az egészhez. Ha a krumpli úgy döntene, hogy az ízével némiképp eluralkodna az egészen, akkor az jelentősen gátolná a többi résztvevő természet adta szabadságát és lehetőségét, hogy megnyilvánuljon, illetve hozzájáruljon a leveshez. Ilyen értelemben a "hatalom" fogalma az eredetileg feltételezhető jelentés egy módosult, némiképp leszűkült formája, ami a természetes egyensúly felborítására való törekvést, erőfeszítést jelöli. Sikerrel.
A "szolgálatkeresővé" válás nehézségét pedig abban is látom, hogy túl sok helyzet van, amiben a "szolgálatkeresés" folyamata/minősége a "kiszolgáltatottság" fogalmával lesz határos azonnali hatállyal. Azokban a csoportokban, társadalmakban, ahol a fent említett "hatalom" nem a "hatás" fogalom természetes jelentéséből fakadóan valósul meg, a "szolgálat" elvi szinten erény marad, gyakorlati szinten viszont gyakran köz- és önveszélyeztető mechanizmussá válhat. Így a "szolgálatkeresés" közösségi értelemben vett, transzcendens aspektusa háttérbe szorul, elsorvad. (Sokszor szimplán az életösztön miatt - micsoda groteszk helyzet.)
A modern értelemben vett állam például nemzetfüggetlenül egy elég béna cég. A munkavállalás körülményeiről mindenki mindent tud szerintem (illetve sokan mindent tudnak, de egy részét nem akarják bevallani maguknak), de a legpotensebb hatalmi pozícióban lévő rendszer, maga az állam elég nevetségesen van felépítve. Vegyük a parlamentet például. Akinek van/lesz cége, nyilván határozott elképzelésekkel rendelkezik, kiket vesz föl bele, milyen feladatra és milyen kiválasztás során. Például ha lezajlott az interjú, felveszi-e valaki azokat a jelölteket is, akik megbuktak - mondjuk, kimondottan azzal a céllal, hogy a pozíciót elnyerő és azért felelősséget vállaló munkatársat (ellenzék néven) akadályozza a munkájában? Aztán ott a próbaidő - hirtelen más szakma nem jut eszembe, mint a hivatásos politikusé, ahol nincs próbaidő. Akkor sem lehet "kirúgni", ha történetesen nem azt csinálja, amire felvették. Akinek van cége és foglakoztat, nyilván nem vár sokat, ha egy alkalmazottról kiderül, hogy nem képes/nem akar a vállalt célért tevékenykedni, vagy fel se vesz olyanokat, akik láthatóan (és igazoltan) nem bírnak a szükséges képességekkel, tapasztalattal (mondjuk idegen nyelv ismerete, felsőfokú, szakirányú végzettség, stb.)
Nyilván erősen sarkítok, és bizonyára igazam sincs, de ez a példa csak azért jutott eszembe, mert elvileg a politika például az a szakterület, ami a legpotensebb tud lenni a köz SZOLGÁLATÁRA, mégis a HATALOMBAN mutatkozik meg a legfőbb ismérve. (Ennek ellenére az államkötvények javarészt "nyereségesek"... hm... a fene se érti ezt, de inkább mégse fektetek bele.) A szabadság megszerzésének módjában pedig erősen hajaz Michael Kenney fenti modelljére...
A "Válogatás Csermely Péter műveiből" c. majd 2070 ben (-: kiadásra kerülő kötet valószínűleg tartalmazni fogja e örökérvényű sorokat. Nincs mit hozzáaszólni, ám tovább- (vagy inkább alkalmazásba-, gyakorlatba-)tűnődni felmerül egy gondolat, (egy veszélyes gondolatféle, mert nem szeretjük az effélét, ha asztaltársoságban ilyen gondolatok felé kanyarítom az irányt, fennáll a veszély, hogy a népek jó részének pár perc múlva hült, helye-kávéja -esetleg melegedő söre- marad csak, fontos és hirtelen dolguk támad...kíváló gondolatirány egyébként a nem kívánatos emberek ránk nem bizonyítható elkergetésére, bár lehet olyanok is felkerekednek az asztaltól, akiket marasztalnánk egyébként). Szóval: Amíg a hatalom, a rosszul meglovagolt-alkalmazott hatalom előnyeit élvezzük, addig mennyire lehet függetlenedni tőle, miként hat ránk a nyilvánvalóan és többnyire csak alantas eszközöket használó hatalom működtette infrastrukrúránk (szinte minden amivel élünk, a telefontól a járműveken, az élelembeszerzésünkön stb keresztül életünk rengeteg mozzanatáig...aki másképpen gondolja, menjen el egy ügyfélszolgálatra, panaszkodjon jogosan, és máris látja majd a bűnöző struktúra fent vázolt módját, amint a probléma megoldására képes központot elkerültetik vele, és nyolc menüponton -vagy ügyintézőn- körbeérve ismét az elsőn, a portáson póbál átverekedni) előnyeivel élés, mennyire ég mindez körmünkre, mennyire öli a szegény disznót, aki párizsit reggelizett?................Szinte hallom sereg ismerősöm válaszát, hogy "amíg gyerekei fel nem nevelődnek, és egyenesbe nem jönnek, addig őket nem érdekli, ha "visszanyal" a hatalom krémes-habos fagylaltja, és körmükre ég a szeretetáramból való kimaradás (...amíg a gyerekei, amíg az unokái, ükunokái, tehát ez örök stratégia marad).......A legérdekesebb stratégiát egy idős asztalosvállakozótól láttam, aki nem volt hajlandó pályázati pénzhez nyúlni, mert az szerinte "nem örömmel adott pénzből van", lévén azt látta döntő többségében az öreg, hogy ügyfelei még azt sem tudják pontosan mit akarnak ,de a "Mester úr, áfa nélkül nem lehetne?" már elhagyja szájukat. Aztán idővel láttam amint pályázatírókkal cimborál, meg is kérdeztem mi ez a fordulat. "Elértük a harmad-pontot, most már lehet."-hangzott a válasz. Az indoklás meg afféle volt, hogy: Az emberek harmada elnök-választásra sem jár, nem érdekli a dolog őket, tehát nem vesszük be a statisztikába. A fennmaradó népek fele ha pályázati pénzekből működik, akkor a (részben)pályázati pénzből élés a többség akarata, így ő szabálykövetően élhet a lehetőséggel. De amíg a harmada nem juthatott pályázati forrásokhoz iparágában, addig ő új szabályok (övön aluli rúgások) csak néhányaknak előnyt adó ármánykodásaiba nem vett részt."....................Érdekes dolog a témára adott váaszok, stratégiák meghallgatása -már amikor marad az asztalnál egy efféle téma felvetése után beszélgetőtárs (-:
"A szolgálat törvénye: ...Aki sokáig akar élni, annak szolgálnia kell. Aki viszont uralkodni akar, az nem lesz hosszú életű. - Akkor miért törekszenek rá annyian, hogy urak legyenek? - Mert nem tudják mivel jár ez. Vannak néhányan, akik uralkodásra születtek, de ők eközben is vidámak maradnak és egészségesek. Viszont a többiek, akik pusztán a törtetésük révén válnak urakká, azok mind a semmiben végzik." (H. Hesse: Napkeleti utazás)
VÁLASZHOZ: Köszönöm válaszodban a téma ellenvéleményt is felvállaló továbbrágcsálását. Értem a gondolatot. Értem, hogy van a még rosszul meglovagolt hatalom felől érkező előnyök élvezésének olyan nézetet olvasata, mely bármiféle ítélőszék elött becsülettel válaható. Azt is gndolom, hogy mindenkinek a maga esetére kell ezen előnyök melyikében való részesülésről időről időre, alkalomról alkalomra döntenie, és ez nem felróható döntés, akárhogy is döntsön valamelyikünk. Mégis vékony (na jó, nem túl vastag) jégnek érzem, de mentségére szóljon bármelyikünknek az, hogy bármely döntés és az ellentétje (a rosszul lovagolt hatalom előnyeinek kerülése is)is vékony (na jó, nem túl vastag) jég marad. Ha negatív megítélést senki elött nem is kell hozzon, de félek, a jövő arcvonásaiba elég kezelhetetlen-kiszámíthatatlan valószínűséggel és módokon hagy nyomot a rosszul meglovagolt hatalom előnyeinek jelenléte................ A szeretetáram ajándékozó kultúrájának ritmusára élt életvitel még rossz szándékok jelenlétében is képes jó dolgokat szőni. Ez például elfogadhatóbb indok, olvasat számomra, de valljuk meg, ez is nyitva hagyja azt a kérdést, hogy mennyire és miféle előfeltételek megléte esetén számíthatok ennek a működési elvnek a bekövetkezésében akkor, és ott pont, és pont abban az én esetemben amiben éppen döntök. Szóval ez sem túl vastag jég, ám attól még -macskaléptekkel, és nem trappolva- akár járhatónak is lehet gondolni, és talán nem csak akkor, ha nincs más út...melyban magam, magamnak még reménykedem...