A tehetség messze nemcsak adomány, hanem olyan súlyos teher is, amely mind a viselőjére, mind pedig az őt segítőkre felelősséget ró. Tízezer órányi gyakorlás kell egy világra szóló tehetség érvényesüléséhez. Mi az, amiért érdemes mindezt a gyötrődést vállalni? Mi az igazi siker?
Az igazi siker nem pénz, és nem hírnév. Az igazi siker senki másnak a véleményétől és az értékelésétől nem függ. Az igazi siker a helyes mércével élő egyéniség legbensőbb ügye. Az igazi siker a bennünk rejlő képességek kibontakoztatásának öröme. Annak a hihetetlen feszültségnek az oldása, amelyet a tehetség kirobbanása jelent.
Az igazi siker alkot, és nem rombol. Az igazi siker nem eltávolítja a tehetséget a tömegtől, hanem közelebb hozza. Az igazi siker képes megosztani, átadni azt a földöntúli örömöt, amelyet a kibontott tehetség teljességének megtapasztalása jelent és közvetít. Az igazi siker lényege a világ szeretetben élő teljességének megérzése és megjelenítése – bármilyen tehetségterületben, és bármilyen emberi cselekvésben, még a nem-cselekvésben is. Erre a bejegyzés végén egy élsportoló, Yehudi Menuhin és Baráti Kristóf példáit hozom.
Nemrég volt a II. Országos Tehetségnap, ahol 35 Tehetségpont több mint száz Felfedezettje közül díjaztunk 15-öt. Az egész Kárpát-medencére kiterjedő tehetségmozgalom előrehaladásával egymást érik azok alkalmak, amikor kivételes tehetségű fiatalokkal lehet találkozni. A tehetség messze nemcsak adomány, hanem olyan súlyos teher is, amely mind a viselőjére, mind pedig az őt segítőkre felelősséget ró, a „Hogyan gazdálkodtál a tálentumoddal?” bibliai felelősségét. Tízezer órányi gyakorlás kell egy világra szóló tehetség érvényesüléséhez, amelyet a minap úgy fogalmaztak meg, hogy „ha a tehetség tízezer órán keresztül fogdossa a zsebében a marsallbotot, akkor utána már előveheti”. Mi az, amiért érdemes mindezt a gyötrődést vállalni? Mi az igazi siker?
Az igazi siker nem pénz, és nem hírnév. Ezek mind csak következmények. Az igazi sikernek a „celebség” és a celebségre épülő média-tehetségipar csak egy szánalmas, törpe paródiája (amely persze néha-néha valódi tehetségeket is a felszínre dob, aztán ejt el sajnos sokszor a kétségbeesésbe és a személyes katasztrófába megint). Az igazi siker senki másnak a véleményétől és az értékelésétől nem függ. Az igazi siker a helyes mércével élő egyéniség legbensőbb ügye.
Az igazi siker a bennünk rejlő képességek kibontakoztatásának öröme. Annak a hihetetlen feszültségnek az oldása, amelyet a felszínre még nem tört, a magát még be nem bizonyított tehetség kirobbanása jelent. Az igazi siker a rügyfakadás öröme. Az igazi siker kiteljesedés. A nekünk adatott tér betöltése. A szárnyra kapás pillanata. Az igazi siker az, amikor megtapasztaljuk a flow érzését, és amikor ebben leledzünk, élünk folyamatosan. Az igazi siker korlátlan szabadság. Az alkotás, az önmegvalósítás szabadsága.
Ugyanakkor az igazi siker (mint ahogy a világ áramának már korábban leírt megérzése is) nem iránymentes. Az igazi siker alkot, és nem rombol. Szeret, és nem gyűlöl. Magához ölel, és nem kitaszít. Kiterjeszt, és nem korlátoz. Az igazi siker nem eltávolítja a tehetséget a tömegtől, hanem közelebb hozza. Az igazi siker nem egyedülléthez vezet, hanem közösséget ad. Az igazi siker képes megosztani, átadni azt a földöntúli örömöt, amelyet a kibontott tehetség teljességének megtapasztalása jelent és közvetít. Az igazi siker a szeretet köreit alakítja ki, és teljesíti be a kisebb környezetben és – ezáltal – a világ egészében egyaránt.
Ez a bejegyzés meglehetősen rövid lesz. Az igazi siker lényege ugyanis a világ szeretetben élő teljességének megérzése és megjelenítése – bármilyen tehetségterületben, és bármilyen emberi cselekvésben, még a nem-cselekvésben is. Ezt vagy sikerül valakinek megéreznie (Tisztelt Olvasó, most kaptál egy zen-pofont, hogy megvilágosodj
), vagy kár hosszan magyarázni. Akire az utóbbi eset az igaz, annak örömökben gazdag életet kívánok, és remélem, hogy előbb-utóbb eljön az életében az igazi siker is. A sikerről szóló néhány sort három példázattal zárom, hátha a konkrét történetek segítenek megérezni azt, amit a szavak csak körül tudnak írni.
Az első történetemet Orosz Róbert és Bíró Zsolt: „A siker kapujában” című könyvében olvastam. A történet egy sportolóról szól, aki a hajrában soha nem teljesített olyan jól, mint ahogyan tudott volna. Amikor leültek vele mélyen átbeszélni a lehetséges okokat, kiderült, hogy valahol belül nagyon félt attól, hogy aki igazi sikert ér el, az egyedül marad. Ez a félelme blokkolta a teljesítményét is. Ha a sikert nem elkülönülésnek, hanem az öröm átélésére és egyben átadására kapott lehetőségnek éljük meg, akkor le tudjuk küzdeni az ilyen félelmeinket.
A második történetemet Miskolcon, az egyházi iskolák egyik tehetséggondozó konferenciáján hallottam. Hogyan választotta ki Yehudi Menuhin a tanítványait? Nem a játékuk alapján. Azon a szinten álló embereknél, akik már Menuhin elé kerültek, nem a játéktudás volt a szűk keresztmetszet. Menuhin azt a gondosságot, szeretetet és örömöt figyelte, ahogyan a hegedűs elővette és visszatette a hegedűt a tokjába…
A harmadik történetem Baráti Kristófról szól. Néhány hete hallottam őt először élőben. Az egy dolog, hogy a 2010-es moszkvai Paganini hegedűverseny győzteseként olyan könnyedséggel és tisztasággal játszotta le Mendelssohn d-moll hegedűversenyét, ahogyan én legutoljára David Oistrakh-ot hallottam játszani. Nyilvánvalóan ez is lenyűgözött. De legalább ennyire szép volt a játék közben az a mosoly, amely Baráti Kristóf arcára kiült. Hegedülni – öröm. Szépet adni – öröm. Másokkal alig összehasonlítható módon jól hegedülni és ezzel nagyon-nagyon sok örömöt okozni – még sokkalta nagyobb öröm. Ez az öröm látszott a „baráti” mosolyban.
Válaszok (2011. április 11.)
Hadd idézzem először egyetértően „Sándor” gondolatait a siker lépcsőfokairól. Valóban, „Minden pillanat hozhat a figyelmes ember számára sikert … siker lehet egy mosoly valakire…” az ilyen apró mosolyok adhatják meg – adott esetben nagyon váratlanul és hirtelen – a „Paál András” által említett TELJES-séget. Ehhez közel áll az az öröm, amit ha az ember érez bármi közben – a „csehgabi” által említett matematikai feladat írás közben is, akkor az nem más, mint a múzsa, ami még akkor is mássá teszi a leírt feladatokat, ha azok látszólag „csak” a szakmába illő, szokványos darabok. Köszönöm „yvette-hildegardnak” a Tűzszekerek említését. Nagyszerű példa Eric Liddell példája.
Remélhetően „Eric Liddell”-léptékű embereket is segít majd az az Európai összefogás, amely éppen az elmúlt napokban született meg Budapesten. Számos országban, így például Dániában, Lengyelországban és Németországban a magyar példa nyomán indul meg a meglévő tehetséggondozó programok hálózatba szervezése. Elképesztően jó érzés volt magyarnak lenni ezen a konferencián. Sok tízezer ember sok éves munkája érett be itt elismeréssé, EU-szintű elhatározássá. Hadd köszönjem ezt meg itt is mindannyiuknak! Az első EU Tehetségnappal egybekötött EU elnökségi tehetséggondozó konferencia zárónyilatkozatát (Budapest Declaration on Talent Support) ITT lehet elolvasni.
Válaszok (2011. április 13.)
Elgondolkodtatott "Paál András" Youtube video-ja. Andrásnak igaza van, fantasztikus az az élet-áramlás, ami az 1906. április 14.-én, azaz a szinte egészen pontosan 105 évvel ezelőtt készült felvételen látszik. Óriási az a diverzitás és békés egymás mellett élés, amellyel a kocsik, szekerek és mindenféle emberek minden szabály nélkül, nem "anyázva" kikerülik egymást, és beengedik a hihetetlenül sok villamost maguk közé. Vajon hol lehet a határ? Milyen sűrűségnél válik ez a forgalom törvényszerűen szabályozottá, rohanóvá és egyben embertelenné? Érdemes elgondolkodni Csányi Vilmos megszaladási jelenségein (amikor egy fejlődés túllő azon a célon, amelyen még optimális lehetett). És érdemes elgondolkodni még valamin -- alaposan. A video, amelyet "Paál András" ajánlott, az 1906-os san francisco-i földrengés előtt 4 nappal készült... Készült egy ugyanilyen video közvetlenül a földrengés és az azt követő tűzvész után is. A két párhuzamos video ugyanarról a Market Street-ről ITT található. Azon nap után, amikor a nemrégi japán földrengés utáni atomkatasztrófáról bejelentették, hogy Csernobillal azonos veszélyességi kategóriájú esemény volt (ami azt is tükrözi persze, hogy a skála nem készült fel Csernobilra, amely még a japán katasztrófánál is nagyságrendekkel nagyobb volt) az 1906-os san francisco-i földrengés előtti és utáni képek különösen elgondolkodtatóak. Mivé lesz a világ, mivé lesz az élet egy pillanat alatt... A két párhuzamos felvétel figyelmeztet: a blogbejegyzésben körüljárt "siker", az élet áramának fellelése nem biztos, hogy évtizedekig halogatható...
Hozzászólások
Az érzelmileg igen felemelő blogbejegyzés a következő gondolatok leírására inspirált.
A siker elválaszthatatlan az egyéntől. Így „Az igazi siker senki másnak a véleményétől és az értékelésétől nem függ.” Mindenki, kezdetben öntudatlanul, majd egyre tudatosabban járja az útját az emberi birodalomban, amelynek során egyénileg fejleszti a tudatosságát. Ennek az útnak az emberi birodalomban meghatározott kezdete és vége van. Ezen belül meghatározott lépcsőfokok találhatók, amelyeken mindenki lépked felfelé. Lehetetlenség lépcsőfokokat átugrani. Az egyéni siker azt jelenti, hogy sikerült egy lépést megtenni ezen az úton. Sikerült rátalálni a következő lépcsőfokra. Leküzdeni az éppen meghaladandó lépcsőfok visszatartó erejét és meghódítani a következő, eggyel magasabb lépcsőfokot. Miután az emberek általában nemhogy a lépcsőfokokat nem látják, de még a létezéséről sem tudnak, így képtelenek helyesen megítélni az egyén sikerét. Sőt, még rosszabb a helyzet, mert adott esetben a valódi sikerét éppen sikertelenségnek látják.
Péter által megfogalmazott „igazi siker lényege ugyanis a világ szeretetben élő teljességének megérzése és megjelenítés” csak bizonyos lépcsőfoktól felfelé lehetséges. Alatta mások az egyén sikerének ismérvei. E lépcsőfok az érzelmek nemesítési munkájának vége felé található. Ekkor következik be, hogy az érzelmei segítségével eljut az egyén a minden élet egysége és a „minden értelmet meghaladó béke” misztikus tapasztalásához, amely tapasztalás természetesen szavakkal leírhatatlan. Ezt követi a lépcsők következő sorozata, amelyek már az intellektus segítségével visznek el az egységhez, amelyet a nagy gondolkodók az ideák szintézisének tapasztalásaként írnak le. Az emberi birodalomban található lépcsősor vége felé mind a legnemesebb érzelmeken keresztül, mind a magasabb értelmen keresztül meglelt egység egy még teljesebb tudatosságban, a kauzális tudatosságban szintetizálódik, amelynek elérésére az inkarnációk sorozatán keresztül a kezdetektől fogva törekszik az emberi birodalmat meghódítani igyekvő halhatatlan egyéni végső énünk. Teljesen kifejlődve a kauzális tudatosság adja mindannak a közvetlen, helyes érzékelését, amire az ember három világában irányul, tisztázza a dolgok okát és okozatát, függetlenül a távolságtól a bolygón és az eltelt időtől. Az „öregek” (a régi ezoterikai iskolák tanítói) ezt nevezték „intuíciónak” vagy „az ideák világában (a kauzális világban) lévő ideák megpillantásának”. Ennek fejlesztése során, járva a befejező lépcsőfokokat az emberi birodalomban, az egyén törekszik tudatosan megfelelni az emberről alkotott eszményeknek, válik tökéletes, ideális emberré, segíti mások evolúcióját, majd mehet tovább az „egységbe”, az első emberfölötti birodalomba.
Meglehet előző hozzászólásom túl tömör volt így kiegészítem egy rövid magyarázattal.
A siker egyéni. Minden pillanat hozhat a figyelmes ember számára sikert. Mire gondolok. Túl azokon a jelenségeken, amit Péter említ, adott esetben, egy meghatározott egyén számára, siker lehet egy mosoly valakire, annak ellenére, hogy munkahelyi gondok gyötörnek. Siker lehet, hogy nem pofozom fel a tömött hetes buszon azt a kisebb nyakbőségű inget viselő szerencsétlent, aki véletlenül rálépett a lábamra. Siker lehet, amikor számlát kérek / adok egy munka kifizetése során. Siker lehet, amikor a szelektív gyűjtőbe viszem a hulladékot. Siker lehet, amikor fáradtan, az izgalmas film nézése helyett a kutyát viszem le sétálni. Siker lehet az is, ha képes vagyok mindazt megtenni, amit másoknak ajánlok, vagy fordítva, azaz nem teszek olyant, amit másoktól nem szeretnék magam sem. Siker lehet, ha szándékosan egyre kevesebbet kötök kényelmes kompromisszumokat. És bárki hosszan folytathatná. Sok ilyen, ismétlődő siker végül elvezet az említett soron következő lépcsőfok megmászásának sikeréhez. Azt is észre lehet ekkor venni, hogy változnak a nehézségeim, így az is amit sikernek nevezek. Ami eddig siker volt, az természetessé vált és újabb, „magasabb minőségű” sikerek felé kezdek tekintgetni. Ami közös maradt, az a figyelmesség, főleg magamra. A tevékenységem közben tudni, érezni, hogy „itt vagyok”. E kétágú figyelem, ami talán a legnehezebb. Először pillanatokra, aztán egyre hosszabb időtartamokra, majd végül állandóan figyelmesnek lenni. Miután a siker egyéni, mindenki saját maga képes megtalálni az utat hozzá.
András tűnődése további hozzászólásra ösztönzött.
„Semmi gondom a lépcsőkkel. Valószínűleg azonban végtelen sok út és mód lehet.”
A kozmoszunk véges. Véges számú lény járja benne a végső célig vezető útját. A végső cél mindenki számára egy, az út viszont hozzá pontosan annyi, ahány lény járja az utat. Mindenki egyéni utat jár be. Nincs több út, de kevesebb sem.
Az én törvénye kimondja, hogy az egyén fejlődése az egyén saját feladata, hogy senki más, csak saját maga képes fejleszteni magát. Ez azért van így, mert ami fejlődik, az a sajátosság, ami örökérvényűen egyedi minden egyénben. Az én törvénye egyértelművé teszi, hogy saját magától függ az ember tudatfejlődése, ami bármennyi inkarnációt igénybe vehet.
Az önmegvalósítás a saját tapasztalásunkon keresztül történik. A tapasztalásokkal és a tapasztalások feldolgozásával fejlődik minden. Csak a tapasztalatok feldolgozásával lehet belátásra és megértésre jutni. Csak elmélkedéssel, analizálással, objektivitásra tett erőfeszítésekkel lehet észrevenni azt az egyetemes tanulságot, ami minden személyes tapasztalásban rejtőzik. Amit mások adnak nekünk tanítások, tanácsok, tapasztalat-megosztások formájában, rendszerint túl gyengén hatnak ránk.
Sikereket csak önaktív ember érhet el.
Köszönöm András a videot! IGEN tanulságos. Érdemes megnézni a párját is, amelynek a linkjét az április 13-i válaszomban mutatom...
„a dolgok kimondásának -talán nincs itt még az ideje” írja András. Elfogadom meglátását. Így csak egy további elgondolkodtató beszélgetést javaslok meghallgatni (25 perc a teljes ideje), amely segíthet az András által felvázolt kép további alakításához, „a dolgok kimondásának” megfogalmazásához. A beszélgetés a következő Henry Ford idézettel indul.
„Éppen elég, hogy az emberek nem értik az országunk bank és pénzügyi rendszerét, mert, ha megértenék, akkor biztos vagyok benne, hogy már a holnap reggel előtt kitörne a forradalom.”
Majd logikusan, érthetően megérteti a hallgatóval a bank és pénzrendszer valódi arcát, és a beszélgetés végére a gondolkodó hallgató garantáltan eljut Henry Ford idézett mondata igazságának belátásához. A magyarázat meghallgatásának izgalmát nem akarom elvenni, így azt nem érintve két megjegyzést emelnék ki a beszélgetésből.
1) A rendszer arról szól, hogy a nyereséget privatizáljuk és a veszteségeket pedig az állampolgárokra hárítjuk.
2) 2008-ban csak Németországban 16-26 milliárd euro közötti értékre számolták azt a hasznot, amelyet a kereskedelmi bankok a semmiből teremtett pénzből elkönyvelhettek. Ebből a haszonból természetesen az ország lakossága semmit sem látott, bár nyilvánvalóan ők dolgoztak meg érte. (Ez az összeg a 2011-re tervezett magyarországi költségvetési hiánynak több mint tízszerese.)
A beszélgetés lelőhelye.
http://tisztahangok.wordpress.com/2008/07/06/takats-peter-rovata/
Takáts Péter rovata
7. A pénz- és bankrendszer valódi arca