Csermely Péter blogja

Négyszázezer letöltés. majd ötvenezer látogató.
Elgondolkodtató.
Mekkora felelősség. Akár még egy másodosztályú hozzászóló számára is. Egy megalapozottnak vélt, de mégsem kellően megalapozott véleménnyel hány embert vezethetek félre.

András hozzászólása inspirált további megszólalásra.

A képzelet az érzelmeken keresztül látja a világot. Az érzelem világa az illúziók világa. Elengedhetetlen a művészi életben. Ha az emberek érzelmi életének felemelésén, nemesítésén munkálkodik, amelyre olyan kimondhatatlanul szükségünk van mindannyiunknak, akkor beteljesíti pótolhatatlan rendeltetését. A tudomány területén viszont félrevezető. A tudomány, ami a valóság feltárásán, megismerésén munkálkodik, nem szabad, hogy teret adjon az illúziónak. Amíg az egyén értelme nem erősödik meg annyira, hogy képes legyen látni az érzelmek általi meghatározottságát, addig annak sincs tudatában, hogy a gondolkodása is ennek hatása alatt, ennek kielégítésére működik. Amint látni kezdi ezt, akkor van esélye arra, hogy felszabadítsa a gondolkodását e befolyásoltság alól. Addig nem is tudja, hogy félrevezetett. A félrevezetett viszont a gondolatai megosztása révén (minél teljesebb szándékkal tesszük, annál inkább) óhatatlanul félrevezető is lesz. Ez a mindennapi kapcsolatainkban, ahol nem fordul elő hosszú távú, szerteágazó hatású döntések előkészítése és meghozatala, a tanulás okán a helyén is van. Viszont vannak az életnek olyan kritikus pontjai, ilyen a tudomány is, ahol a nem kívánt következményei beláthatatlanok.

Amikor a tudomány világában dolgozunk nyilvánvaló minden gondolkodó ember számára, hogy nem célravezető a mindennapokban elfogadható, érzelmekkel árnyalt megközelítésmódot használni. A tudomány művelése során a valóságnak megfelelő, egyező tényekre kell következetesen törekedni. Még akkor is, ha „a sötétségben a lámpa fénye alatt kényelmesebb keresgélni a távol eső sötét helyen elvesztett kulcsot”. Ha elbizakodottan azt mondom, hogy most ennyire telik, ez is valami, akkor nem vagyok alkalmas a tudomány művelésére, mert olyan helyen alkalmazok kompromisszumot, ahol beláthatatlan károkat okozhatok, okozok. E beláthatatlansága miatt merem megtenni, és az óvatosságomat az elbizakodottságommal, a vak ember bátorságával próbálom elaltatni. Csak ott van helye a tudománynak, ahol képes tényeket produkálni, azaz világosságot gyújtani a sötétségben, hogy az előbbi lámpa hasonlatot használjam, különben fikciókat, a valósággal nem egyező elméleteket fog gyártani. A fikciók lehetnek akár matematikailag tökéletesek, de mégsem egyeznek a valósággal. Lehetséges például az időt dimenzióként ábrázolni, matematikai összefüggésekbe felhasználni, attól mégsem lesz a valóságban dimenzió. Miért? Mert az idő a mozgásról szól, a dimenzió pedig a térről, ami nem más mint anyag. A negyedik dimenzió, és a magasabb dimenziók is anyagi világok. Már a negyedik dimenzió felfogása is lehetetlen az ember számára. Márpedig aminek felfogása lehetetlen, annak helyes matematikai feldolgozása, annak helyes értelmezése is lehetetlen. E fikciókkal viszont még inkább megerősödik az elbizakodottságunk a természet uralását illetően, növekszik a vakságunk. Így aztán értetlenül, kapkodva, kétségbeesve szidjuk a természet kártevését a földrengés okozta atomreaktor sérülése és a többi megpróbáltatás okán. Még a nem tudásunk bevallása is hasznosabb, előremutatóbb a gyakorlati életünkben, mint a hit olyan ismeretben, amely alkalmazásának következményei bizonytalanul láthatók, vagy beláthatatlanok. Megfigyeltem, hogy a tudomány a „publikum” számára vallás, meglehet nem is lehet más. Talán még sok művelője között is.

A teljesebb szándékkal közlés adott esetben nem teszi kevésbé félrevezetővé a közlés tartalmát, legfeljebb a közlő hitének, vakságának, elbizakodottságának erősségét jelzi. (A vonat kérlelhetetlenül elsöpör, bármilyen tiszta és teljes szándékkal keveredek elé.) Szerintem a legjobb szándék az objektív lehetőségeink és az objektív korlátaink pontos megismerésének és tudatosításának, majd az így megismert lehetőségeink maradéktalan kihasználásának a szándéka. Az olyan valami megváltoztatásának a szándéka, amelynek funkciójáról, eredetéről csak elképzelésünk van, fölöslegesen vesz el energiát annak megvalósításától, amire nagy szükségünk lenne és szükséges is hozzá a teljes energia-lehetőségünket felhasználni. Ráadásul a beavatkozásunkkal, manipulációnkkal okozott harmóniátlanságot, zavart is elháríthatatlanul nekünk, embereknek, a felelős okozóknak kell megszüntetnünk, amely szintén energiát igényel.

Természetesen ahhoz, hogy megtörténhessen a félrevezetés legalább ketten kellenek. A szándékosságot kizárva (bár az is előfordul) két félrevezetett szükséges. Nem tartom félrevezetésnek azt, amikor a befogadó felfogó képességének, tudásának, felelősség-vállalásának megfelelő szintre skálázva adom át az ismeretet. Ez leginkább a felnövekvő gyerekekkel, az oktatás egyre alacsonyabb szintjein fordul elő, de tetten érhető a „felnőtt” világunkban is. Ehhez viszont ismernem kell azt is, milyen ismeret az, amit még leskálázva sem szabad továbbadnom!

Remélem kiviláglik, hogy a hozzászólásomat elgondolkodtatónak szántam s nem bántásnak, még akkor sem, ha nem lesz népszerű. Tettem ezt egy olyan blogon, amelynek olvasóiról bízván helyesen feltételezem a tudatos törekvést az önálló gondolkodásra, a helyes ismeretre, valamint a lelki elkötelezettséget mindannyiunk élete jobbá, tartalmasabbá tételére, magasabb minőségre emelésére.
Szerintem e törekvés, cél megvalósításának egy alig vagy nem sejtett akadálya a tudatlanságunk arról, hogy eltérő mértékben ugyan, de mindannyian óhatatlanul félrevezetett félrevezetők vagyunk. Minél mélyebb belátásra vagyunk képesek ezt illetően, annál nagyobb esélyünk nyílik a félrevezetések valamint a félrevezetettségünk mértékének egyéni csökkentésére, azaz a csökkentés módszerének megtalálására és adaptálására, illetve az alázatosság gyakorlására, a felelősségérzetünk bővítésére.
A hozzászólásom mondanivalója megértésének segítésében vagyok érdekelt, nem a győzködésben. Nem lehet eleget hangsúlyozni azt sem, hogy mindenki csak azt vegye el belőle, ami az övé, ha van ilyen.