Miben lehetünk sokcsatornásak, mi magyarok?
Avagy: Az egycsatornás agyműködés társadalmi következményei
Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Az egycsatornás gondolkodás kiváló akkor, ha egy konkrét, korábban jól begyakorolt feladatot kell végrehajtani, de nehézkessé válik akkor, ha egy teljesen új helyzetre keresünk új megoldást. Az egycsatornás működés két példájaként a fiam kutyáját, Loncit, és saját magamat hozom.

A hazai gondolkodásmód egycsatorna-domináns. Ennek az egyik oka lehet az a maszkulin (macho) alapállás, amelyet már egy korábbi blogbejegyzésben elemeztem. Az egycsatornás gondolkodás a rendszerszemlélet hiányával, a hosszú távú gondolkodás hiányával, az együttműködésre való képtelenséggel is összefügg. Az egycsatornás ember etethető, így a tömegpszichózis kiváló alanya. Sajnos ez a viselkedés nemcsak a hamis próféták hamis tanainak biztosít könnyű terjedést, hanem egyben az egész rendszert instabilizálja.

Ja? Hogy miért az a cím, hogy „Miben lehetünk sokcsatornásak, mi magyarok?” Azért, mert erre várom az Olvasók válaszait.

 

A bejegyzésben az információk terjedéséről szóló és a bankrendszer stabilitásán gondolkodó blogbejegyzésekben is említett, túlzottan egycsatornás (merev) rendszerek hibáiról írok le néhány további gondolatot. Az egycsatornás gondolkodás kiváló akkor, ha egy konkrét, korábban jól begyakorolt feladatot kell végrehajtani, de nehézkessé válik akkor, ha egy teljesen új helyzetet kell megoldani.

                          

Az egycsatornás gondolkodásra az első példám István fiam kutyája, Lonci. Lonci (a képeken balra) plázakutya. Két és fél évvel ezelőtt (éppen a születésnapomon…) az egyik plázában ment oda Istvánhoz, akinek nem volt szíve otthagyni a menhelyi kutyaseregletben. Fajtáját a „Jé ez egy dingó!” (középső kép) felkiáltásokból kezdtük el sejteni, illetve abból, amikor egy természetfilmben az ázsiai vadkutya (jobboldali kép) feltűnt. Lonci igen okos, de eléggé egyszerű állat. Végtelenül kedves, játékos, ragaszkodó. Ugyanakkor a feltétlen matriarchátus híve. Egyetlen tulajdonsága az, ami minden mást leelőző módon kiemelkedő: a vadászni-tudás. A séta fénypontja a macskales. Ha a macskaterületre érünk, Lonci egy darab orr és fül lesz (néha szem). Ilyenkor minden, ami kicsi és mozog, macska. Volt már macska így palotapincsi és törpeuszkár is. Ezeknél az eseteknél az óriási vágta után mérhetetlen volt Loncink elképedése, amikor az ellenfél csak nem akart felmászni a fára sehogysem. A se-lát-se-hall rohanás a pincsi után a hazai egycsatornás gondolkodásnak is mintaképe lehet.

 

 

Az egycsatornás gondolkodás sok mindenben jelentkezhet. Ennek jegyében a második példát saját magamról hozom. Amikor nekem valamilyen mozgásformát kell végeznem, akkor sajnos a többi mozgásforma hmmm… hogyismonjdam… kevéssé lesz kecses. Így például, amikor a szaunából kifele menet letörlöm az izzadtságot a fejemről egy törölközővel, akkor a közben majdnem hasra esek. Az egyik mozgásra való koncentrálás kiöli a másikra való figyelmet. Én – Loncival ellentétben – a mozgásban vagyok egycsatornás.

 


A hazai gondolkodásmód egycsatorna-domináns. Ha valamit akarunk errefele, azt általában nagyon-nagyon-nagyon akarjuk, és kevéssé gondolkodunk azon, hogy miért is akarjuk, mi lesz, ha akarjuk, mit akarunk még és hasonló többcsatornás léhaságokon. Mi lehet ennek az oka? Nyilván összefügg azzal a maszkulin (macho) alapállással, amelyet már egy korábbi blogbejegyzésben elemeztem. Az egycsatornás gondolkodás sajnos a rendszerszemlélet hiányával, a hosszú távú gondolkodás hiányával, az együttműködésre való képtelenséggel is összefügg. Mindehhez ugyanis több szempontot kell egymással párhuzamosan figyelembe venni, ami hmmm… az egy csatornán gondolkodó embereknek nem kifejezetten a sajátja.

 

 

 

Mi minden következik abból, ha valaki egycsatornásan gondolkodik? Elsőként a siker. A siker mindabban, ami egyszerűen megfogalmazható, és egyszerűen, egyenes vonalú mozgással elérhető. Roham!!! Majd később: vas és acél országa. A múltbeli példák folytathatók. Ugyanennek a gondolkodásmódnak azonban kevés jelenkori sikeres példája akad. Leegyszerűsítve úgy is mondhatnók, hogy az egyetlen csatorna a hatvanas évek után elavulttá vált. Ma már nem elég. Mi van, mi lesz, ha mégis ez dominál?

 

 

Egy egycsatornás ember nehezen tudja kontrolálni, amit hall. Nem vizsgálja meg sok-sok szempont szerint, hanem ha elég meggyőzően, ha elég hangosan mondják neki, akkor elhiszi. Az egycsatornás ember etethető, így a tömegpszichózis kiváló alanya. Sajnos ez a viselkedés nemcsak a hamis próféták hamis tanainak biztosít könnyű terjedést, hanem egyben az egész rendszert instabilizálja. Ha nincs egyéni mérlegelés, nincs egyéni tudat, hanem e helyett elfogadás van, akkor a tömeg igen gyorsan az egyik végletből a másikba leng. Ez modern társadalmak közepén élve még a korábbinál is sokkal károsabb.


 

 

Az utolsó bekezdésben rehabilitálni szeretném az egycsatornásakat. Igen sok előadásomban emlegetem a nyulat. A nyúl vagy ül és hegyezi a fülét, vagy fut. Mi igen sokszor nem hagyunk időt arra, hogy leüljünk és hegyezzük a fülünket akár a futás előtt, akár a futás után. (Ez pontosan az egycsatornás viselkedés azon túlsúlya, ami ellen a jelenlegi bejegyzés íródott.) Ugyanakkor a nyúl arról is megismerszik, hogy fut. Sőt. Arról ismerszik meg igazán. Azaz, amikor végre futni kezdünk, akkor ne tépelődjünk, ne meditáljunk, hanem az Isten szerelmére, fussunk végre! Legyünk tehát néha egycsatornásak! De utána üljünk le, és nézzük meg, hogy hova jutottunk.

 

Ja? Hogy miért az a cím, hogy „Miben lehetünk sokcsatornásak, mi magyarok?” Azért, mert erre várom az Olvasók válaszait. Ahogyan én mozgásban egycsatornás vagyok, és gondolkodásban (úgy vélem) kevésbé, úgy miben lehet sokcsatornás az a többség, amelyik gondolkodásában egycsatornás?

 

 

Megosztás

Hozzászólások

Diszkusszió, mondta egyik Cocom-listás időkben ,,a semmiből kell megoldani, tehát saját ésszel'' világban nevelkedett barátom, aki a franciákat is kiakasztotta, amikor ide hozták a világon több helyen bevezetett chip-kártyás telefonkészülékeiket, és Endre rövid idő alatt elképesztő egyszerűséggel több úton is meghekkelte a rendszert, olyan hibákat kihasználva, melyekre a kinti mérnökök azt mondták, hogy ,,erre csak a konkurencia képes'', pedig Endre ekkor már nyugdíjasként a fia matuzsálemi számítógépén dolgozott a konyhaasztal sarkán az Etele út egyik paneljében.

Hova lett ez a leleményesség (megvan ez még, de talán a fiatalokban már nem annyira, mert nem kell annyira küzdeni, nem a semmiből kell alkotni)? Mitől volt (a Fasori gimitől kezdve az elegáns ,,magyaros'' matematikai, fizikai stb. megoldásokig)? Mitől lesz újra? Ha a gondolkodásmódot fejlesztjük, nem a magolást, ha összefüggéseket oktatunk, szemléletet, és a...diszkussziót.

A security területéről jön a példa (Bruce Schneier guru cikke alapján), de máshol is alkalmazható, amikor valamit lépne az ember, a cégvezető, a politikus stb. - én 5M-nek neveztem el fordításkor:

1. Mit old meg az adott lépés?
2. Mennyire jól oldja meg?
3. Melyek az új problémák, amelyek felvetődnek?
4. Mennyibe kerül a megoldás?
5. Megéri-e?

Néha megdöbbentően hasznos ezeken végigmenni egy döntés előtt.


Muszáj beismernem, írásod alapján nem értettem meg mit takarnak a fogalmak, egycsatornás és többcsatornás gondolkodás, egycsatornás és többcsatornás mozgás, és így tovább, azaz a kérdésed „miben lehet sokcsatornás az a többség, amelyik gondolkodásában egycsatornás” alapján még mi minden lehet egy- vagy többcsatornás.
A saját egycsatornás példád a koncentrálóképességed kivételességét és a figyelmed szűkülését mutatja számomra, nem látok közvetlen kapcsolatot a gondolkodással.
Az is mutatja képtelenségem, hogy megértsem e két fogalom tartalmát, hogy nem látom be miért ne használhatná egy célirányos gondolkodás (talán ezt nevezed egycsatornásnak) a rendszerszemlélet lehetőségeit a célja megvalósítása érdekében. Nem is beszélve az együttműködésről. Miért ne lehetne egy célirányos gondolkodás akár hosszútávú?
Így nem tudtam a következő gondolataidat sem megfeleltetni a kellően meg nem értett fogalmaknak.
„Nem vizsgálja meg sok-sok szempont szerint, hanem ha elég meggyőzően, ha elég hangosan mondják neki, akkor elhiszi.”
Számomra a kellő (!) szempontok megvizsgálásának hiánya a hit birodalma, az úgy érzem igazam van birodalma, az érzelmi meggyőződés birodalma.
„Ha nincs egyéni mérlegelés, nincs egyéni tudat, hanem e helyett elfogadás van, akkor a tömeg igen gyorsan az egyik végletből a másikba leng.”
Számomra az említett elfogadás az érzelmileg árnyalt megközelítés, gondolkodás jellemzője. Meglehet, inkább érzelmi színezetű asszociációk sorozata, tanult, hallott gondolattöredékek variálása, mint valódi gondolkodás. Miután az érzelmek vagy vonzók, vagy taszítók, így csak a két véglet, azaz elfogadás, elutasítás, között képes lengeni.

Mindannyian "sok csatornásak" vagyunk, ha az érzékeléseinket vesszük alapul. Az eddig ismert öt érzékszerven túl létezik még több is. Látás, hallás, szaglás, ízlelés, tapintás (eddig ismerős). S most jönnek az újdonságok, mint például a nappal és az éjszaka közti különbség érzékelése (ezért a tobozmirigy a felelős, mely a homlokunk középpontjának és a fejtetőnk középvonalinak metszéspontjában található), a következő az egyensúlyérzékelés, amely fülben van a hangérzékelés mellett, majd a másik nem érzékelése - ferromon receptorokkal. A következők már nehezebben tetten érhetők, de fontosak lehetnek: az intuíció, az empátia és a telepátia. Ha jól számolom ez hattal több, mint amiről eddig tudomásunk volt. Hogy mi történik, amikor egy csatorna, mondjuk a látásunk elromlik; vakká leszünk akár fizikailag, akár képletesen is? Hogy ahány világtalan (milyen szép magyar szó a vakságra) ember, annyi fajta megközelítés, "meglátás", szemlélet például egy elefántról, arról egy John G. Saxe vers szól a legékesebben: Hat hindosztáni férfiú buzgón tapogatott Egy elefántot, mert olyat még sose láthatott, Lévén, hogy szegény, mind a hat vak hindosztáni volt. Az egyik tapogatja csak robosztus oldalát, És máris mondja, vágja rá a bölcs szentenciát: „Akár a fal, éppoly lapos az elefánt! Nahát!” Agyart érint a második, símát és hengerest, és egy kissé bökőset is, hűvöset és hegyest. „Lándzsaszerű az elefánt”, állítja egyenest. A harmadiknak a keze, ahogy nyúlkál haránt, Egy tekergő tömlőhöz ér; merészen beleránt. „Értem!”, kiáltja fennen ő, „Kígyó az elefánt!” A negyedik egy térd körül motoz. Keze mohó. „Csodálatos formája van”, lelkendezik, „Hohó! Fatörzsszerű az elefánt, ez már nyilvánvaló!” Az ötödik véletlenül fület fog, melyhez ő vakon is jól ért. Válasza az itt következő: „Az elefánt vékony, s lebeg, akár a legyező.” A hatodik egy ideig a semmibe kapkodott, Aztán egy csápoló farkat a markába ragadott. „Kötélforma az elefánt”, imígy nyilatkozott. A hindosztáni, mind a hat bőszen vitatkozott; Amit tapasztalt, ahhoz mind vadul ragaszkodott. S lám, mindnek volt igaza is, s mind is csalatkozott. TANULSÁG Ha egyik teológus a másikkal disputál, Egyik sem érti, hogy amaz miről is prédikál. Nem látott elefántot, így értetlenül bírál!
Hamár "mi magyarok" -ról kérdeztél erre adok gondolatébresztő tippet, bár azt gondolom nem ismerek olyan nemzetet, országot, melynek sok tagjára ne lenne igaz az egycsatornássá válás egy kis feszültség, veszély, stressz hatására, mely akkor és ott picit túlmegy a megszokott, komfortzóna határán...De igaz, törődjünk magunkkal. Fogalmazznk úgy, miben ne legyünk nagyságrendekkel kevesebb csatornások, mint amit az élet ott és akkor és azügyben életszerűen megkövetelne. És ez legelsősorban a jog, a törvényeink, jogalkoásaink területe. Valahogy olyan szabályokat és tetteket tesznek kötelezővé, melyek lényegesen egyszerűbb környezetetben talán még igazak is lehetnek, ám lévén a jogalkotó és mechanizmusa az adott területen életszerűen soha fel nem tűnt igazán, tartósan, és saját magát kockáztatva, működve (meg érdek is olykor a fals törvény léte-de most erre ne kanyarodjunk el). Ha a törvény a valós élettől egyszerűbben szabályoz, akkor a valós életben aki betartja a szabályt alulmarad, nem, még nem a konkurenciával szemben, hamrább véget ér a dal, a természet és az élet ritmusával szemben...majd a konkurenciával is, ha némi támogatást nyevre valahonnan mégis megmarad. Példa: Nem, egy olyan egyszerű, mondjuk kétkezi, kézműves iparág van kis hazánkban, ahol huszonöt évvel ezelött egy kb arra a területre érvényes diplomával megindultak vállakozások, legyen egy konkrét példa, virágzik, és alsóhangon négy embernek ad munkát. Jön valami okos rendeletalkotó, és középfokú képzésre kötelezi két évre a jól menő vállakozások vezetőit. Választhat: 1) Beül az iskolapadba, leállítja a cégét, mert nem csinálhatja törvény szerint, inasnak áll, mert két év szakmai gyakrolatot kell valaki igazoljon neki, majd utána előröl kezdi, megpróbálja ott folytatni ahol abbahgyta, persze már addigra kiesik a ritmusból, üzletből stb. 2) Felvesz valakit aki elvégezte az iskolát, ám ez sem megoldás, nincs mód 25% plusz embert felvenni, meg nem is jön ki az iskolából olyan akit egyébként a műhelyébe beengedne, mert nem ad annyit az iskola két éve, hogy egyszerű dolgot rá lehessen arra bízni aki elvégazte. Láttam, nem lehet. 3) Az adott szakma legtöbbje papírforma szerint egymásnál végzi inaséveit, eljár havonta pár napot iskolába olyanoktól unni a hülyeséget akiket fel sem venne a maga cégébe, vizsgázik, magol, fizet tandijjat (iskola is kap az EU tól félvente párezer Ajarót fejenként) majd imádkozik, egy új rendelet ne ültesse vissza más iskolába. 4) Csinál egy szlovák céget, alapít egy telephelyet itthon, vagy alvállakozásává teszi magát egy osztrák cégnek, és máris minden rendbe van, csak hát nem itthon adózik, meg ő egyébként is magyar akarna maradni, hamár ezen életére ezzel verte meg a sors, meg már úgy megszokta, esetleg megszerette(-:.................Aztán van más példa is, amikor a "nem rozsdásodót" edényben kell valami élelmiszert előállíteni az EU szerint, azaz pl, fatálben, műanyagtálban, stb, de a magyar fordítás "véletlenül" "rozsdamentes"-t ír (vagy harmincszor annyi költséget jelentőt), így a sokmilliós beruházást életszerűen nem bíró kiscégek becsuknak, majd amikor bezártak, felfedezik az illetékesek a fordítási hibát, ez a tévedés fa-tál-is(-:.......................Egyszóval: Ez a proszos divatú, "csak azt szabad amit megengedünk" jogszokás akkor amikor az élet nagyságrendekkel többcsatornás, mint amit a nyelv minden jószándékkal le bír képezni garantáltan a fenti két példa töménytelen ikrtestvérét fogja a fenntarthatatlansággal együtt eredményezni..............Nem eléggé reprezentatív mintás statisztika: Kreatív iserőseim több mint harmada már nincs itthon, vagy valóban, vagy papíron, nem hajlandó választani a törvénytelen, vagy sikertelen életforma közül................Valahogy nem világos itthon, hogy vannak az életnek olyan alaptörvényei, melyekkel szemben alkotmányt, törvényt, rendeletet nem lehet hozni, melyek minden kitalált törvénynek hierarchikusan felette állnak, és olyan jog-és életviteli gyakorlatot élünk e miatt, amiben azon sem lepődnénk meg, ha holnaptól Baranyában a garvitáci hatásait nem lenne szabad a gyakorlatban figyelembe venni..................Miben legyünk sokcsatornások? Bírjuk ki, hogy egymást ne a szabályokkal szabályozott szabályokat szabályzó szabályokkal akarjuk irányítani, hanem hagyjuk békén alkotni, "ne vedd el, amit nem adhatsz" jeligére, (a hordólakó görög nyomán). Azaz ne vedd el annak a sokcsatornás élet jogosan megélhető lehetőségét, melyet úgysem tudsz törvényekkel garantálni, mely felett okká (létrehozójává) nem válhatsz a nyelvvel való leírás útján...
Clumsy jedi LOL :D
Egyszer valami hasonlóról beszélgettünk egy barátommal, csak mi nem "csatornáztuk". Az egyre összetettebb (civilizáltabb?) társadalom egyirányú jelensége az, hogy az egyes tagjai csak részfeladatokat oldanak meg, míg a nagy egész, a mindent felölelő rendszer átlátása a háttérbe szorul, főleg, mert gyakorlatilag szükségtelenné válik. Akinek erre van igénye, gyaníthatóan csak valami más fontos terület kárára tudja megvalósítani, ráadásul folyamatos utánarohanást igényel egy up to date rendszerszemlélet. A barátom azzal érvelt, hogy mennyivel jobb ma, amikor csak felkapcsoljuk a villanyt, hogy fény legyen, tekerünk egyet a termosztáton, ha meleget szeretnénk, és csak leütjük az entert, a levél már úton is van (ő "sok pici elektronrabszolgának" nevezi a "postásokat", jelezvén, hogy mind urak vagyunk, egy szavunk sem lehet). Cserébe felemlegettem neki Zsoldos Péter regényciklusát, A Viking visszatért és a Távoli tüzet, ahol egy igazi nagyság, egy geográfus kerül elég nyomasztó helyzetbe - gyakorlatilag a szakmai tudása és jelessége közel haszontalanná válik egy olyan környezetben, ahol nem veszi körül a megszokott és kiszámítható világ, ellenben egyedül kell újrakezdenie egy biológiai és társadalmi evolúciót.
Egyetértek, hogy sokcsatornásnak kellene lennünk, és hogy miben - gyakorlatilag minden olyan területen, ahol társadalmi interakció zajlik, de egyelőre a világ anyagi oldalát működtető profitalapú gazdasági rend az egycsatornás létet preferálja kevés kivétellel. Azt is ki merném jelenteni, hogy szinte arra nevel. A sokcsatornásság a legtöbb esetben így is csak egyfajta "készenléti állapot", ami az egycsatornás "sikeresség" miatt nem kifizetődő, vagyis nem feltétlen érték (az értéknek anyagira fordítható értelmében). Vajon a hangyák társadalma hány csatornás?
Egyébként éppen most próbálom egy hatékony egycsatornás vadászkutyával (itt fekszik mellettem és néz rám meredt szemekkel) megértetni, hogy a séta és a vadászat két különböző dolog. Csak amikor az ösztönei elöntik, a postás veszít...
Információ áramlás rohamában élünk. Nehéz és roppant módon fárasztó szelektálni a ránk törő iszonyat mennyiségű információból. Elég mindössze a rengeteg hírportálra vagy facebook üzenetre gondolni. Ha nyúlként megállunk és elkezdünk fülelni az információra és valóban sok helyről megvizsgáljuk és ellenőrizzük azokat szinte megbénulunk és soha nem kezdünk el futni. A sokcsatornaság fenntartása az érdeklődési köreim kielégítése igazándiból 36 órás napokat kívánna meg és még úgyse végeznék. A mai embernek sokkal több feladatot kell elvégezni mint a régi kor emberének, de ez iszonyatos mértékben kimerítő, agyzsibbasztó lehet.
Hogyan lehet kikerülni ebből mégis jól? Gondolkodni és utána szelektálni. Muszáj levágni a gondolatokból néhányat, hogy az igazán fontosaknak maradjon hely, hogy ne pazaroljuk az erőnket.
http://hvg.hu/Tudomany/20110325_tedxdanubia_elo_kozvetites?brpage=2 Van egy előadás, mely előzetesében arról olvashatunk, hogy a pletyka 66% kát teszi ki beszélgetéseinknek. Azt sejtem, hogy a rengeteg infó és sürgető időzavar ellen nem a fontosakat a legmegérőbb meghagyni és a többit kiszelektálni, hanem a fontosakat és a hozzájuk tartozó kétszer több sallangot, az információk valós életbe miként illeszthető megélni érdemes módon kérdésében segítő kontextusukat adó részét is meg kell tere-ferélni valamikor. Azaz sokkal többet kell szelektálni a fontosakból annál, ami a még megtehető fontosakat megtartja, egészen addig ,hogy pár órában elég legyen azzal foglalkozni, és utánaa pletyka, terefere, sallangok, körítés ideje jön. És ez lesz megélni érdemes, fenntarthetó és az erőből működők számára hihetetlen magas hatásfokú életvitellé. A folyók vízhozamának egyharmada látszik a mederben vonulni, a kétharmada talajvízként követi a fő áramtól, iránytól messzbb, de ha elveszik a talajvíz, nem ér célba, kiszárad a mederben folyó víz.
Már korábban hozzászóltam a "mi pletyka - mi nem" problémájához, és nagyjából Sándorral értettem egyet, mert alig tapasztaltam jóindulatú, kellemesen redundáns, szólögybölő tereferét, inkább egymáson jólértesültségben túllicitálni akaró, rosszmájúan szellemeskedő, stílus tekintetében is üres garattal őrlő intrikát. Az értelmiségi játékok már csak ilyenek. (Az "értelmiségi" nem föltétlen a szellem embere.) Annyit azért elismerek, hogy András parasztbácsija (akit ő fejés közben meglesett) elengedheti a galambot pesti főorvosfia baráti körében, mert az nagyon egészséges. Jobb, mint a bélcsavarodás. Az egész fogalmi áthangolás (pletykálva: szerecsenmosdatás) gyengéje, hogy nincs tekintettel a politológia diskurzuselemzés-erdményeire, nem épít a nyelvi fordulat felismeréseire, és egyáltalán: nem olvas Heideggert. Nahát, nahát!... Idézet következik: "A fecsegés és a benne foglalt közfelfogás az egymássallétben konstituálódik. A fecsegés nem az egymással-létről levált produktum, mely a világon belül magáértvalóan kéznél van. (...) A fecsegés magának az egymássallétnek a létmódja, nemcsak a jelenvalólétre "kívülről" ható bizonyos körülmények váltják ki. De ha maga a jelenvalólét a fecsegésben és a közfelfogásban előnyben részesíti azt a lehetőséget, hogy elveszejtse magát az akárkiben, hogy a talajtalanságba hulljék, akkor ez azt jelenti: a jelenvalólét állandó kísértést érez a hanyatlásra. (...) Az akárki magabiztossága és határozottsága növekvő igénytelenséget terjeszt a tulajdonképpeni diszpozicionális megértés tekintetében." Nem gondolnám, hogy Heidegger Gerede fogalma megfeleltethető volna az új pletyka-fenoménnak. Az viszont bizonyos, hogy nem választja szét a fontosnak tűnő fontos, és a nem-fontosnak tűnő fontos dolgokat. A Gerede része Heidegger bölcseleti rendszerének, fogalmi (metafizikai) és ontológiai módon egyaránt. A "pletykát" ugyanúgy az emberi kapcsolatok analizált részrendszerévé kívánják tenni, miként azt a jeles filozófus a fecsegés kapcsán már elvégezte. A különbségek több mint tanulságosak. Sajnos szakfilozófus nem lévén csak fecsegni tudtam a kérdésről (erre való a blog), és ez bizoyára széles medrű, bővizű pletykálkodást vált majd ki.