Amikor a riportert interjúvolják…
Avagy: Beszámoló a hatodik blogtalálkozóról
Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

 

 

 

[A hatodik blogtalálkozóról Fehér Ádám és Kicsi Zsuzsi számolnak be.] A főszereplő Csermely Péter volt, akit Sulyok Katalin négy fő témakörben kérdezett: elsőként magáról a blogról érdeklődött, aztán Péter különféle tevékenységeinek személyes hátterét jártuk körbe, majd még mélyebbre menve elénk tárult Péter, a tudós, a tehetséggondozó, de elsősorban az ember.

Megtudtuk, hogy blog koncepciója az, hogy csak szervesen terjedjen, azaz azok és csak azok adják a hírét egymásnak tovább, akik a tartalmát fontosnak tartják. A blog maga is csak addig fog folytatódni, amíg olvassák.

Péter az édesanyjától már ötévesen megtanulta, hogy senki sem helyettesíthetetlen sehol, így ő sem az. Azóta arra is rájött, hogy ott vagyunk fontosak igazán, ahol kevésbé vagyunk helyettesíthetők. Sosem érezte jól magát a formális struktúrákban, és ezért nem is vállalt közéleti szerepet. A beszámoló kitér még hat (+ 1 titkos ) fontos gondolatra is, amely elhangzott. Mi a végkicsengés? Az út a fontos. És a hatásunk az út során. Ahogyan „vincenzio” mondaná: „The LIFE, stupid!”

 

 


[A hatodik blogtalálkozóról Fehér Ádám és Kicsi Zsuzsi – a képeken balra – számolnak be a blog olvasóinak.] A találkozó főszereplője Csermely Péter volt, akit Sulyok Katalin (a képeken jobbra) négy fő témakörben kérdezett: elsőként magáról a blogról érdeklődött az interjúvoló; aztán Péter különféle tevékenységeinek személyes hátterét jártuk körbe; majd még mélyebbre menve elénk tárult Péter, a tudós, a tehetséggondozó, de elsősorban az ember.

 

Választ kaptunk arra, is hogy Péter miért nem teteti fel a Csermelyblogot különböző nagyforgalmú web-es oldalakra, és miért mond nemet mindenfajta felkérésre, ami a blogot a médiában hirdetné. Az a koncepció, hogy a blog csak szervesen terjedjen, azaz azok és csak azok adják a hírét egymásnak tovább, akik a tartalmát fontosnak tartják. A blog addig fog folytatódni, amíg olvassák. Ezt igen jól (ha tetszik: „tudományosan” J) lehet mérni: átlagosan 800-1000 olvasója van a bejegyzéseknek. A rekordot a „Milyen a jó tanár?” című bejegyzés tartja, amelyre a beszámoló írásának idejéig (11.03.05) 9183-an voltak kíváncsiak.

 

 

Megtudhattuk, hogy Péter édesanyja ”egy tehetséggondozó intézmény” volt, apja pedig vegyészmérnök, így mondhatjuk, hogy az alma nem esett messze a fájától, és Péter is egy újabb bizonyítéka annak, hogy mennyi múlik a családi háttéren. Mindemellett Péternek sincs kettőnél több keze, kétszeres méretű agya, 24 óránál több ideje, ő is ember. Édesanyjától már ötévesen megtanulta, hogy senki sem helyettesíthetetlen sehol, így ő sem az. Azóta arra is rájött, hogy ott vagyunk fontosak igazán, ahol kevésbé vagyunk helyettesíthetők.


 

Bennem is felmerült már korábban, hogy Péter miért nem vállal semmiféle közszereplést, s ez a kérdés (szerencsére) a „faggatás” során is előkerült. Kiderült, hogy sosem érezte jól magát a formális struktúrákban, és ezek ellen mindig fellázadt. Ha egy helyzet a formális struktúra jeleit kezdte el mutatni, onnan inkább elmenekült (vagy felrobbantotta a formális elemeit). Bevallása szerint ezért is érzi jól magát mind a mai napig. Imád játszani, és az önfeledt játékot a formális struktúrák megölik. Elemi szükséglete a szabadság és a korlátlan elmélyülés. Ezeket a mindenhez ezer szálon tapadó napi rohanás kiirtja. Kivételesen fontos a számára az állandó megújulás. Egy formális struktúrába való betagozódás ezt lehetetlenné teszi. Furcsamód mindez nem veti vissza a közéleti szerepvállalását. Szerepvállalása azonban sem a tudományban, sem a közéletben soha nem a „mainstream”, azaz az elfogadott, hanem a mást próbálgató, az újító, a „felelősen játszó” szerepe.

Számomra a leginkább elgondolkodtató és a figyelmemet a legjobban megragadó gondolatok a következők voltak:

1. A siker kulcsa megtanulni nemet mondani. Péter ezt Oláh György-től tanulta, és maga is intenzíven megtapasztalta az utóbbi években, amikor (Sulyok Katalin és Szilágyi Zsuzsanna hathatós segítségével) igyekezett a nemet mondó képességét fejleszteni.

2. A hit mélysége nem egyenlő a vallás formalitásával. Lehet mélyen hívő az is, aki kevésszer látogatja a templomot, és lehet az Utat csak nagyon messziről kereső, akit minden hajnal ott talál.

3. Ha válaszút elé kerül az ember, mindig a nehezebb út választásával kell megtisztelnie magát. Csak a nehezebb út fejleszt ugyanis igazán.

4. Az igazi öröm, az ilyen értelemben vett siker kulcsa a nagyon kemény, és nagyon következetes munka. Erre Péter maga is kiváló példa: több mint 3500 cikket és 300 könyvet olvasott el, amikor belekezdett a hálózatkutatásba.

5. Tízévenként érdemes váltani, és valami újba belevágni. Péter szerint a tíz év egy bűvös időtartam, annál sokkal többet nem szabad egy tevékenységbe fektetni ugyanabban a pozícióban, mert az ember elkezd körbe-körbe járni, elkopik és ezzel másokat is elkoptat maga körül.

 6. Az nem baj, ha utólag meg kell bánnod valamit. Az a fontos, hogy olyan döntéseket hozzunk, amelyekről utólag is azt gondolhatjuk, hogy az adott helyzetben (ott és akkor) helyénvalóak voltak.

7. Ismertté vált a kapcsolat Csermely Péter és II. Fülöp között is – de csak a blogtalálkozón résztvevők számára.

 

S miért csinálja Csermely Péter mindazt, amit csinál? Véleményem szerint ugyanazt a választ adná, mint Philippe Petit, aki 1974-ben a World Trade Center ikertornyai között fél órát töltött egy kifeszített drótkötélen, 415 méteres magasságban. Miután az újságírók kikérdezték tettének indítékairól, hogy miért csinálta mindezt, Petit így válaszolt: „Hogy miért? Nem volt miért”. [Csermely Péter megjegyzése: Ádámnak és Petit-nek igaza van. Valóban: az út a fontos. És a hatásunk az út során. Ahogyan „vincenzio” mondaná: „The LIFE, stupid!” (eltekintve attól, hogy „vincenzio” sosem vetemedne arra, hogy ezt angolul tegye, és arra sem, hogy valakit le-stupid-ozzon... )]

 

Válaszok (2011. március 13.)

 

 

Nagy örömmel (de röviden ) válaszolok „Kincses Zoli” kiváló kérdéseire: Hogyan változott az impakt faktorod a blog elindítása óta? Az impakt faktor értékem (azaz a cikkeim megjelenési helyeinek fontosságát jelző szám a Bölcsek Tanácsát megelőző években 57, 27 és 36 volt. A Bölcsek Tanácsa évében, 2009-ben 11. Az utána való évben 24. Ebben az évben ennél biztosan több lesz. (Azt hiszem mindez egy számszerű okkal több arra, hogy miért nem vállalok funkciókat…)

 

 

Mekkora a sürgős és a fontos feladataid száma? A feladataimat kicsi cetlikre írom fel, illetve a Google rendszerben külön folderben gyűjtöm. Általában 10-20 legfontosabb feladatom van. A kevésbé fontos, de minden héten egyszer áttekintendő feladatok száma ennek a tízszerese. Mindazon feladatokat, amelyek ennél lejjebb szorulnak, kidobom. Ez a török ügyintézéshez hasonló (az új feladatokat a kupac tetejére tesszük, a régieket meg a kupac aljáról ezzel párhuzamosan kidobjuk, mert már úgyis elavultak…), de ne feledjük Barabási Laci megjegyzését a Villanásokból: Bernoulli azért lett nagy, mert a rengeteg ötletét állandóan újra és újra fontossági sorrendbe állította, és csak a legfontosabbal törődött -- de azzal nagyon és addig, ameddig meg nem oldotta teljesen. Utána jött az új sorbarakás.

 

 

Mit javasolnál egy kubai vagy észak koreai fiatalnak? Fogadja meg Kornai János tanácsát: elsősorban a szakmájában legyen jó. Ha eléri Kornai szintjét (najó, Oláh Györgyét avagy Lovász Lászlóét is lehet, vagy a nemrég Nobel-díjfélét kapott Buzsáki Györgyét, Freund Tamásért, vagy Somogyi Péterét is), akkor nem lehet többet elhallgattatni olyan egyszerűen.

 

 

Milyen ,,vészterveid'' voltak, amikor azt érezted, hogy a fizikai látásodat nélkülöznöd kell a jövőben, és ennek hatására milyen módon változott a ,,Mitől félek legjobban'' listád? Azt tettem, mint amit bárki más tenne egy ilyen helyzetben. Átgondoltam, hogy mi a legfontosabb az életemben: a világ áramában való élés, a szeretteim és az alkotó gondolataim. Ha megvakultam volna (ami szerencsére nem történt meg, és hála a visszafogott életritmusomnak, reméljük, hogy nem is fog), akkor mindhárom megmarad. Lett volna igazi baj? Nem lett volna igazi baj. A baj mindig az, amit még nem ismerünk, és nem is akarunk megismerni. (Mindazonáltal azért hálás lennék Zoli, ha a legközelebbi blogtalálkozóra nem egy nagy szemkiszúró eszközzel jönnél a „proof of concept”-ért .)

 

Köszönöm „Sándor” kérdéseit is: „Mikor telik le a „tízév”, azaz mikor tervezel váltást? A váltás irányára vonatkozóan megfontolsz-e külső meglátást, javaslatot?” A váltást az ember nem látja előre, mert a 10 év nem matematikailag tíz esztendőt, hanem egy valószínűsíthető intervallumot jelent. Ahogyan jelenleg érzem a mostani 10 évem kb. 2013 és 2015 között fog lejárni valamikor. Ha ma kellene jósolnom, akkor azt mondanám, hogy ez lesz az az időszak, amikor a tehetséggondozás segítésének maradékát is átadom másoknak, és belevágok… No, az egy jó kérdés, hogy mibe. A hogyan tovább-ról tanácsot mindig mindent kedvesen meghallgattam (persze időkímélés céljából kizárólag email-en ), de elfogadni csak azt fogadtam el, ami a legbensőmből fakadt. (Csak így lehet ugyanis boldog és kiegyensúlyozott életet élni. Az apróbb döntésekben nyugodtan hagyatkozhatunk másokra, de a legnagyobbakban nekünk magunknak kell döntenünk. Ez a létezésünk felelőssége. Máshogyan fogalmazva: ha megérzi valaki az élet áramát, akkor nyugodtan lehet „önző”, mert ezzel tudja csak a közösséget is tápláló értéket a leghatékonyabban és a legkülönlegesebben megtermelni.) Ma úgy érzem, hogy egy komoly tudományos szintézis felé közeledek. Emiatt már 2012-ben is lesz olyan hónap (esetleg hónapok), amikor szerzetesi magányba vonulok, és lehet, hogy a blogot is addig szüneteltetni fogom.

Megosztás

Hozzászólások

Meglepően sokat számít KI mondja az adott dolgot, ír valamiről. Ezzel a megnyílással, feltárulkozással, "meghívással" megismerésére Péter legtöbb blogbejegyzése sok jelentéssel bővölt, kontextusában bővebben, teljesebben, érthető. Az olykor meglévő véleménykülönbségek egész más színben tűnek fel számomra így jobban, gyökereiben is megismreve, hogy az egyazon (-nak tűnő) világot melyikünk hol állva, honnan nézve tekinti. És e betekintés után remélem könnyebb, egyszerűbb, természetesebb lesz következetesebben találót próbálkoznom hozzáaszösszenni, még akkor is ha ezügyben ritkábban választanám a keményebb és nehezebb utat...legyen az magamtól magamnak bármekkora megtiszteltetés. Ígyekszem köszönettel beérni azzal a megtiszteltetéssel, hogy e blog hétről hétere követésében részem lehet ((-: ...
ööööö, szó volt róla, hogy lehet még kérdezni, ha már a helyszínen nem volt rá lehetőség 8-)

  1. Hogyan változott az impakt faktorod a blog elindítása óta? ;-)
  2. Vezetsz teendők listáját, és ha igen, akkor mekkora a sürgős és a fontos feladatok száma (ha már említetted a Johari-ablakot, akkor ,,Time management'' tanfolyamokon e mellett az is előkerül, hogy 'sürgős - fontos - nem sürgős - nem fontos' négyesbe osszuk fel a feladatainkat is, mert listába foglalva és besorolva könnyebb kezelni őket)?
  3. Mit javasolnál egy kubai vagy észak koreai (vagy más még ,,módszerváltás'' előtt álló országbeli) fiatalnak, hogyan kamatoztassa tudását, amikor azzal eddig is és ezután is szolgálni akarta/akarja országát és népét, de nem akar hátrányt szenvedni a különböző oldalak címkézéseitől?
  4. Milyen ,,vészterveid'' voltak, amikor azt érezted, hogy a fizikai látásodat nélkülöznöd kell a jövőben, és ennek hatására milyen módon változott a ,,Mitől félek legjobban'' listád?
lenne még, de nem akarok mohó pótriporter lenni, és ha valami nagyon bizalmas, és nem blogbavaló, akkor elnézést érte, ill. előre is köszönöm a válaszokat (az időt...)

kz


Szeretném én is szaporítani a kérdések sorát a „Tízévenként érdemes váltani, és valami újba belevágni.” gondolathoz kapcsolódva.
1) Mikor telik le a „tízév”, azaz mikor tervezel váltást?
2) A váltás irányára vonatkozóan megfontolsz-e külső meglátást, javaslatot?
Egyetértve Kincses Zolival: „ha valami nagyon bizalmas, és nem blogba való, akkor elnézést érte, ill. előre is köszönöm a válaszokat (az időt...)”
Barátsággal, Sándor


Köszönöm Péter a válaszodat. Saját tapasztalatom és a valóságismeretem szerint ugyan a hetes az alaposztás a természetben, mégis hasonlóképpen kalkuláltam az elkövetkezendő éveidet. Nevezetesen, a nyolcadik hetesed közepén tartasz, így két-három év múlva esedékes váltás. Kívánom addig, hogy találd meg a számításod a vágyott tudományos szintézisben.
Mélyen egyetértek abban is, és ennek megfelelően élek én is, hogy a legbensőből fakadóan éled életed. Az „élet áramának” is vannak egyre magasabb fokozatai, amelyekben az „önző” kifejezés is értelmét veszíti, ahogy a közösséget tápláló értékek megtermelésének gondja is eltűnik. Talán a kritikus pontja e fokozatoknak az a szókratészi belátás, hogy mindaz, amit eddig tudásnak véltem, nem az, és szinte semmi tudni érdemeset nem tudok. Ezt követően nyílik esély annak belátására, hogy eddig nem gondolt segítségre van szükség.
A kérdésemben tudatosan használtam a „megfontolsz-e” kifejezést az „elfogadsz-e” helyett. Tudatosan kerültem a „tanácsot” kifejezést is. Nincs akkora tudásom, hogy tanácsot tudnék adni, ráadásul önhatározott ember nem is szorul tanácsra és nem is fog.
Barátsággal, Sándor

Én azt szeretném megkérdezni a tízéves váltás kapcsán, hogy honnan lehet egy-egy ilyen sokéves tevékenységet számolni? Én, így az egyetem végefelé már nem tudom pontosan megmondani, hogy az adott területtel mikor kezdtem el foglalkozni, csak pár éves hibával.
Meg lehet mondani, hogy mikor érett meg a váltás? Meg lehet érezni? Vagy észre lehet venni külső jelekből?

Ahogyan a fenti válaszomban is írtam, a "tíz év" nem pontosan tíz év. Inkább egy metafora. Egy adott szakasznak akkor jön el a vége, amikor nagyon elegünk lesz belőle... A hosszú távú döntésekben a helyes értékeken alapuló mély érzelmek a legjobb tanácsadók. Amikor egy helyzetben már minden visszaköszön, és semekkora alkotó erő nem kell ahhoz, hogy megoldjuk (illetve ezt mi így érezzük), akkor koptunk el, akkor kell váltani. (Azaz félreértés ne essék: egy negyven éve tartó házasság messze nem "kopott el" akkor, ha a házasfelekben van még akkora alkotó erő, hogy minden reggel máshogyan mutassák meg egymásnak, hogy mennyire szeretik a másikat. Ebben a szeretetáramban kívánok mindenkinek nagyon nagyon sok örömöt -- történetesen éppen a Nemzet Ünnepén.)


Több, mint húsz évvel ezelőtt a helyes értékeken alapuló mély érzelmek biztosnak vélt tanácsára kerültem életem talán legmélyebb zsákutcájába. Hosszú évek során, meglehetősen nagy erőfeszítések árán sikerült csak egyenesbe kerülnöm. Igen hasznos tapasztalatokat kaptam viszont az érzelmek természetét illetően. Arra vonatkozóan is, hogyan színezi, befolyásolja, szűkíti (egyre uralóbb módon) az értelem mozgásterét. Az érzelem elvakít. Észrevettem azt is, hogy szétválasztható az érzelem és értelem. E nélkül csak cseberből vederbe kerülhettem volna. Megtanultam mekkora különbség van az úgy érzem és az úgy látom között!
Ma már tudom, hogy az érzelem mentálisan vak erő. Az értelem, ami megadja a tevékenység irányát. A helyes értékeket is az értelem határozza meg. Önmagában, bölcsesség céltudatossága nélkül, a szeretet ereje jót és rosszat egyaránt tehet.
Az érzelem megbízhatatlan vezető. Nem az érzelem hanem, az értelem, ami képes mérlegelni és megállapítani a tények valódiságát.
Az érzelem a képzelet, a fantázia hajtóereje.
Az érzelem, a képzelet a művészetek nélkülözhetetlen ereje, míg a tudomány területén kifejezetten káros. A tudomány, ami a valóság tényeinek megállapításán és a azok kapcsolatrendszereinek (törvények) felderítésén (és nem elképzelésén!) munkálkodik, az értelem fejlesztését szolgálja. Az igazi művészet viszont az egyre vonzóbb, nemesebb érzelmek megélését segíti, az érzelmek nemesítésére inspirál. Természetesen mind az érzelmek nemesítése, mind az értelem fejlesztése egymással harmóniában, egymást segítve hoz igazi, mindenki életét jobbá tevő eredményt.

Kedves Péter,
köszönöm a válaszokat, főleg a 4. kérdésre adottat (,,Átgondoltam, hogy mi a legfontosabb az életemben: a világ áramában való élés, a szeretteim és az alkotó gondolataim.'')

rögtön a ,,Kis herceg'' egy részlete jutott eszembe: ,,Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.''

Remek többcsatornás párhuzam az idézet...és továbblapozva a "Kis herceg"-et kiderül, milyen jól látta Péter a vörösiszapos bejegyzésében a katasztrófák esélyét, hogy a "Kis herceg" példájával éljek, azt a kétséget, amit a bárányról lefelejtett szájkosárral jelképez Exupéry...és amit igen hamar látunk élőben Japánból közvetítve...Exupéry kérdése, hogy vajon "megette e a bárány a virágot" mára megváltozott, már úgy hangzik inkább "megeszi e az utolsó szálig mindet"...és nagyon remélem Exupérynek nem volt igaza abban, amivel a könyvet zárja: "soha egyetlen fölnőtt sem fogja megérteni, hogy ez milyen rettentő fontos"...Talán a tízévenkénti váltással, továbblépéssel elkerülhető a túlságosan fölnövés...Megfontolom...

Ifjúkoromban, amikor először olvastam Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című könyvét, kezdett nyiladozni a „szívem” és boldogan kaptam ezzel teljes magyarázatot tapasztalásaimra. Csak a szívemmel látok jól. Boldogan ittam minden sorát. Az élettől kapott sorozatos pofonok szép lassan felülvizsgálatra kényszerítették ezt a magyarázatot. Egyre sürgetőbbé vált a ”A pokolba vezető út jóakarattal van kikövezve.” népi meglátás megvizsgálása is. Rá kellett jönnöm, hogy a szeretet tapasztalások igazak voltak, és azok ma is, de a magyarázat helytelen. Muszáj megtalálnom a tartható magyarázatokat tapasztalásaimra. Nem akartam „kiönteni a fürdővízzel együtt” a szeretet tapasztalásaimat, az értelmemmel szerettem volna megtalálni a jelentőségéhez méltó helyét. A „szeretet”, ami gyengédséget, rokonszenvet, tiszteletet, csodálatot, nagylelkűséget, önfeláldozást is jelent, minden, aminek van egy gyűlöletet legyőző tendenciája és összebékíti az embert másokkal és saját magával. A végeredményt illetően érdektelen a meglehetősen hosszú, boldog hullámhegyeket és keserves völgyeket megjárt utam, ahogy eljutottam végül a következő megállapításokhoz.

”Virágot evő bárány” az ostobaság, vakság metaforája.
”Szívével lát” az érzelmek érzékelésének metaforája.
”A lényeges a szemnek láthatatlan”, a forma és a tartalom megkülönböztetésének metaforája. A fizikai szem a formát érzékeli, nem látja a mögötte rejlő lényeget, amelynek felderítésére jelenleg a kellően csiszolt, így megkülönböztetésre, mérlegelésre képes értelem hivatott.
”A pokolba vezető út jóakarattal van kikövezve” annak metaforája, hogy az értelem (bölcsesség) híján, még a tiszta szeretet is hajthatja a vizet a pokol malmára.

Valójában a „látáshoz” elengedhetetlen az értelem „fénye”. Az értelem pallérozásával e fény intenzitását és a fénykör méretét lehet növelni, amely elengedhetetlenül szükséges a mélyben rejlő lényeg, esszencia felfedezéséhez.

Először is újfent sajnálom, hogy nem lehettem ott a találkozón (és az "élő közvetítést" sem volt alkalmam nézni, mint a múltkor - nem is tudom, van-e még olyan, remélem, igen :)) Aztán az jutott eszembe, mennyire hálás, ugyanakkor hálátlan feladat Csermely Pétert belesűríteni egy blogbejegyzés szűk keretei közé - nem irigylem az írókat, gondolom, hullottak az érdekesebbnél érdekesebb részletek, mire a tételmondatokig jutottak :) Ércnél maradóbb...
Aztán Sándor érzelem-értelem tengelye mentén gondolkodtam egy kicsit. Egyrészt nagyon magaménak érzem, amit mond, az értelem fontosságát és jogosságát hasonlóan fontosnak tartom. Másrészt, Sándor, egy kis újraértelmezést végeznék néhány ponton, ha megengeded, mert kicsit úgy tűnik, mintha a Kis Herceget fenntartásokkal tudnád csak integrálni.
Az, hogy a pokolba vezető út is jószándékkal lenne kikövezve, sokszor érezhető, csak egy bajom van vele: az nem jószándék. Tudom, ilyenkor jön, hogy "én csak segíteni akartam", de itt a segítséget máris szükséges újraértelmezni. Melyik a segítség? Ha én döntöm el, másnak mi a jó, vagy ha ő tudja, mi neki a jó, és én ehhez segítem hozzá, ha tehetem? Én a másodikra szavazok, ebből az következik, hogy aki önhatalmúlag áll neki segíteni, az nem segítség, hanem a másik kompetenciáját elég mélyen sértő önzőség - nem csoda, hogy az út a pokolba vezet. Jószándékról itt szó nincs, az csak az ideológia, egyfajta hangzatos projekció.
Ami pedig a szeretethez kapcsolódó felsorolásodból kimaradt, az az elfogadás. Én legalább olyan fontosnak tartom (ha nem a legfontosabbnak), mint az összes többi jellemzőjét. Ha az elfogadás megvan, akkor elég esélytelen, hogy jószándéknak álcázott kontrollal bármilyen utat kövezzünk bárhová. És ami ennél is fontosabb lehet, hogy ebben az esetben nem kell mindenáron az érzés fölé emelni az értelmet. Néhány lényeges dolog ugyanis valóban csak az érzelmi-intuitív szinten tud megmutatkozni. Hogy ezzel mit kezd az ember, az már valóban az értelem dolga. Ha van hozzá elég :)
hm...lehet, hogy Te is érdekes-értékes interjúalany lennél, ha elmesélnéd tapasztalataidat...de bármi legyen is az, amit nem láttál előre, és fájdalmat okozott, nem a Te hibád!
olyan ez mint a jótékonykodás, hogy ne gondolkozz azon, jó célra megy-e, mert szerintem az annak a felelőssége, aki kapta, hogy jó célra használja-e.

adni (szeretni, figyelni, időt szánni stb.) feltétel nélkül és semmit sem várva cserébe, így lehet a legbiztonságosabb a potenciális sérelmek elkerülésére...legyen az ember művész, politikus, házastárs vagy szülő.

40 éves fejjel így látom ma.


Köszönöm Baráti Péternek és Kincses Zolinak az inspirációt további gondolatokra.

Bízom benne, hogy látható: Nem az érzelem és értelem értelmetlen szembeállítása, hanem a helyük, szükségességük, szerepük megtalálása, ezáltal a harmónia élésének a lehetősége vezérel.

A kis herceg igen mély meglátásokat közvetít, amelyek betaláltak már az első olvasásakor. Mire kellett idő? A saját, élhető válaszaim megtalálására.
Miért? Mert a válaszokat muszáj kipróbálni, helyesek-e. A próbálás eredményeképpen kitartóan addig módosítani, újra próbálni, amíg elfogadhatóak lesznek, azaz nem okoznak szenvedést. Kezdetben a válaszaimat az érzelmek határozták meg, a képzeletem működése volt a meghatározó. Ezek viszont sorra elbuktak a próbálkozások során a valóság talaján. Lassan leltem rá az értelem szabadságának fontosságára. Ennek során egyre mélyebben értékeltem a könyv által közvetítetteket is. Hogyan lehet bántani a megszelídítéssel, hogyan tesszük sivárrá életünket, hogyan értelmezzem a kis herceg elvágyódását gondoskodni a virágjáról.

Igazi „elfogadás” számomra lehetetlennek bizonyult (nem érzelmi) megértés nélkül. Aminek nem találtam a helyét „rendetlenségnek” láttam, így az érzelmi „elfogadásával” csak áltattam magam. A megértés viszont előbb utóbb elvezetett az elfogadáshoz.
A „szeretet” jelentését mindenki bővítheti a képességének, tapasztalatának megfelelően. A közös mindegyikben a vonzás, az összebékítés, az egyesülés, az egység felé irányultság. A másik pólus a „gyűlölet”, ami lehet irigység, félelem, harag, megvetés, ingerültség, depresszió stb. Közös bennük a taszítás, az elhatárolódás, a megosztás.
Ma már tudom, hogy az emberi szabadság része, hogy megválassza az érzelmeit, gondolatait is. A képességet is törekszem elsajátítani e választás megvalósítására.

„Melyik a segítség? Ha én döntöm el, másnak mi a jó, vagy ha ő tudja, mi neki a jó, és én ehhez segítem hozzá, ha tehetem?” kérdések megválaszolására pontosan az értelem hivatott. Az érzelemnek nem ez a feladata. Az érzelem csak a hajtóerőt adja a cselekedethez, az irányát viszont az értelem szabja. Ezért fontos, hogy szabad legyen az értelem, minél kevésbé színezze, befolyásolja, azaz torzítsa az érzelem. Például nem véletlenül tiltakoznak orvosok a szeretteik életveszélyes műtétjének saját kezű elvégzése ellen. Hasonlóan minél személyesebb kérdésekre vonatkozik a gondolkodás, annál kétségesebb helyes eredményre jutni.
Életem során mindig az hajtott, hogy jót tegyek. Ebben nem különbözök szerintem senkitől. Viszont szerettem volna biztosan tudni mi a jó! Sok tortát adjak a gyereknek, mert azt szeretné, pénzt és ne kenyeret adjak az éhező kéregetőnek, mert azt szeretné, milyen mértékben végezzem el munkatársaim munkáját, hogy csak a látszólag egyszerűbbeket megemlítsem. Ráadásul vannak korlátozó tényezők, az idő, a teherbíró képességem stb.
Sok-sok választ, tanácsot hallottam, közülük többet is próbáltam. Mindenkinek van saját (tanult, szerzett, tapasztalt, elgondolt) értelmezése a jóról, amely szerint él, amely változik, egyre jobban finomodik az élete során. Tudatosan keresve viszont hamarabb lelhet megnyugtató válaszokra bárki. Szép lassan megsejtettem, hogy a lényeg mélyebben van elrejtve.
Amiben biztos vagyok, minél nemesebbek az érzelmeim, mint hajtóerők, minél pallérozottabb az értelmem, mint irányadók, és minél teljesebbek a képességeim ennek élésére, annál inkább tudom mi a jó és annál inkább vagyok képes is tenni, amely ideálnak a csúcsa a „jótevés”, mint maga a természetes létezés.
A bölcsesség magában foglalja a képességet arra, hogy élje is az értelem által megtalált helyes választ. A bölcsesség az értelem által helyesen feldolgozott és énemmé vált tapasztalásokkal több annál, amit az értelem képes adni.
Ez még azért odébb van :-).

Megjelent egy könyv: Alain Vircondelet, A kis herceg igaz története címmel, Exupéry élettörténetét mutatja be a könyv keletkezésének körülményeit. Az efféle műmagyarázó írások tudnak rombolni az illúzión, mely a mű által kialakult, számomra nem így volt, teljesebbé tette a képet. Azt gondolom hozzá tartozik, a mese igazságain túl megírás őrlődéseinek útját-igazságát-életfolyamatát éleszti fel. Amint teljesebben megértjük Exupéry miféle élethelyzeteit bonclgatva, megfejtve írta meg a művét, és így talán a mi élethelyzeteinkre is teljesebb segítséget, ötletet, gondolatokat (esetleg megoldást) ad a remekbe szabott mese. Ugyanakkor a varázst, a megfejtés örömét és megmaradó kérdések által kifeszülő kérdéskört sem rombolja le e kontextus bővítő könyvecske. Ajánlom mindenkinek e könyvet, aki szeret a kis herceget, aki felteszi még a kérdés olykor, megette e a bárány a virágot, és aki nem fél, hogy esetleg még mélyebb kérdéseket kap válaszok helyett, például olyanokat, hogy magát véli-féli felfedezni a bárány szimbólumában................Kedves Sándor és Baráti Péter, számotokra külön ajánlom Exupéry Citadelle c. könyvét, mely a Kis herceggel nagyjából párhuzamosan keletkezett, és melyben az értelem és érzelem kérdésén messze túllépve, a betük és írás -leképzés nehézségeit-határait kikerülve az író saját szemével láttatja velünk, milyen azt a táncot élni, mely az ő találkozása az élet áramlásával... (Bocs "kincseszoli", Neked azért nem ajánlottam külön, mert szerintem vagy olvastad, vagy élted-érted már...számodra inkább kedvtelés lenne olvasni, mint ébredés...)
személyes érintettség okán 2 perces hozzászólás :-)

minél többet olvasok, annál jobban érzem, hogy mennyi mindent el kellene még olvasni (pl. amiket ajánlottál, mert nem ismertem...amúgy talán kevesen tudják, hogy Exupéry pilótaként halt meg a II. Világháborúban, de a ,,Heichele'' féle romantikus történet mintha nem lenne igaz, mind1, más téma) és a polcon sajnos 5-6 könyv párhuzamos olvasása zajlik, ennek minden negatív következményével (pl. az asszociatív memóriám igencsak kusza néha(?)).

nincsenek véletlenek, szoktam mondani, és akkor az sem véletlen, hogy Péter cikkeit és sokat élettapasztalt blogbarátaim bejegyzéseinek olvasása közben munkába ingázás alatt lassan a végére érek a Buddha könyvnek...érdekes párhuzamokra ébredve 8-)

kocogtatják a poharat, letelt a 2 perc.

Exupéry "túlkoros" pilótaként visszaharcolta megát a vadászpilóta fülkébe, és valóban lelőtték a gépét, mára megtalálták a roncsokat, meg valami karkötőjét is, sőt nemrég nyilatkozott őt lelövő ma már aggastyán vetrán pilóta, hogy ha tudta volna, ki ül a gépben nem lőtt volna...de ez az izgalmas -médiásan rágcsálós- része a körülményeknek, a kis herceg párhuzamainak teljességéhez szintén hozzátartoznak családjának, személyes köreinek, és a kor társadalmi vitáinak és saját belső-külső küzdelmeinek szálai...

Köszönöm András, letöltöttem az ajánlott a könyvet, el fogom olvasni.
http://mek.oszk.hu/00300/00382/

((-:
Kedves Péter! Örömmel vettem részt atalálkozón, annak ellenére, hogy nem olvastam korábban a blogot. Egy kicsit hiányérzetem maradt a végén, hogy ennyire nem jutott idő interakcióra, de legalább itt van rá módunk. Pár megjegyzés fogalmazódott bennem az este folyamán: "Életünk során 10 évente váltani kell"; ezt sok modell alátámasztja. Ugyanakkor szerintem a váltás sok formában jöhet, nem csak szakmai vonalon. Pl. család és magánélet ugyanúgy fel tudják dobni az ember életét. Az utánpótlásnevelésnek kiemelt fontossága van. Alapvetően azt vallom, hogy egy projekt vezetője nulladik pillanattól kezdve keresse azokat az embereket, akik potenciálisan majd átveszik, továbbviszik a munkáját/témáját. A hitkérdésekkel kapcsolatban: pont az a lényeg, amiről érintőlegesen szó is volt: hogy a vallási közösségek biztosítják azt a fórumot, ahol az ember szabadon beszélhet mindenről (élményekről és kétségekről is egyaránt) másokkal, hasonló gondolkodásúakkal. A vallások alapja az (emberi) kapcsolatokban van, és a közösség segít megélni a hitet. Az Impakt faktorok világát érintő gondolatok kapcsán szeretném megjegyezni mérnökként, hogy nálunk nem az az abszolút mérce. Másképp vannak a mérőszámok, ugyanis alapvetően a szakmai konferenciáknak nagyobb szerepük van, illetve a szűkebb szakterületek miatt impakt faktorok korlátosabbak. (Nem is beszélve róla, hogy mindenki online szerzi be az információit.)