Lehet-e túl sok az, amit megtudunk?
Avagy: Mi lesz akkor, amikor már minden Wikiluki kinyílt?
Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

A bejegyzés az információk elérhetőségét, a titok fogalmának újraértelmezését és azt a komplex jelenségcsokrot járja körül, ami mindezekkel összefügg. A titkaim súlyát önelfogadásom mértéke szabja meg. Ha közel tudom hozni a valódi, a saját magam által belül érzett és a külvilág fele mutatott három énképemet egymáshoz, akkor alhatok nyugodtan, és életem végén ekkor várhatom könnyű szívvel a távozást.

Az információterjedés hatóköre szerint az egész Föld pontszerűvé kezd válni. Ez mérhetetlenül felértékeli a közlés felelősségét. Az azonos elemekből álló, túlzottan összekötött rendszer instabil. A közösség működését stabilizáló info-demokrácia tehát éppenhogy nem mossa el a különbségeket, hanem a különbségek elfogadásával és az információknak az egyéniséget fejlesztő öncsatornázásával rokon.

Az információs szabadság kiterjesztése csak a saját magunk és másik elfogadásával élhető meg emberi tragédiák nélkül. Az információs hatalom kiterjesztése gyűlölködéssel párosulva mérgez. Az információs hatalom csak az elfogadás és a feltétel nélküli szeretet útján válhat fegyverből az önismeretet és az együttműködést segítő információs közhatalommá.

 

A Wikileaks elmúlt időszakban történt kiszivárogtatásai és Barabási LászlóVillanások” címmel nemrég magyarul is megjelent könyve újfent ráirányították a figyelmet az információk elérhetőségére, a titok fogalmának újraértelmezésére és arra a komplex jelenségcsokorra, ami mindezekkel összefügg. Ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban fogalmazok meg néhány gondolatot ebben a blogbejegyzésben.

 

A kiszivárogtatások, a titkolni vágyott információk megosztása szinte mindig együtt járnak a titkolódzni vágyók megsértésével, néhány esetben akár emberi méltóságuk súlyos sérelmével. Ahogyan már korábbi blogbejegyzésekben is jeleztem, annak ellenére, hogy mélyen megértem a magyar közelmúlt feljelentéseiből, titkos irattáraiból, orwelli kettős, hármas és „rengeteges” mércékből fakadó irtózásokat, nem tudom osztani mások rettegését attól, hogy kiderül róluk valami. Miért? A titokhoz fűződő viszonyom alapfogalma az elfogadás. Ha el tudom fogadni a társamat Embernek, és magamat annak, aki vagyok, és egy olyan környezetben élek, amely ezt az értéket velem együtt vallja, akkor totálisan mindegy az, hogy ki mit és mennyit tud rólam. Az ellenvéleményt fogalmazó Olvasónak persze igaza van abban, hogy az „olyan környezetben élek, amely ezt az értéket velem együtt vallja” kitétel maximum csak halálunk után, a Mennyországban lesz igaz, és egy ilyen elfogadó közeg a jelenkor Magyarországában egyhamar kevéssé remélhető.

 

A titkaim súlyát önelfogadásom mértéke szabja meg. Ha közel tudom hozni a valódi, a saját magam által belül érzett és a külvilág fele mutatott 3 énképemet egymáshoz, akkor tudok elszámolni magam, a közösség, és ha tetszik, Isten előtt minden tettemmel. Ekkor alhatok nyugodtan, és életem végén ekkor várhatom könnyű szívvel a távozást. Ha a három énképem egészen jó fedésbe kerül, akkor a titkok megszűnnek, avagy pehelysúlyúvá válnak. Mindebből persze az is következik, hogy a titok megszüntetésének humánus módja nem a leleplezés, hanem az elfogadás tanítása.

 

Az információs hipersztrádák tömege ma már a másokról elmondott információt szinte a közlés pillanatában az egész emberiség közkincsévé teszi. Jószerivel nem maradt már hálózatos szempontból elzárt sziget, kisebb világ, avagy nagyobb világ. Az információterjedés hatóköre szerint az egész Föld pontszerűvé kezd válni. Mindez mérhetetlenül felértékeli a közlés felelősségét. (Fabiny Tamás barátom Jézust idéző sorai szerint beteljesült az a jövendölés, hogy „amit fülbe súgva mondanak, azt a háztetőkről hirdetik majd”…) Különösen igaz a "kinek mit mondhatok el felelőssége"  az olyan helyzetekben lévőkre, akik adott esetben múltbeli személyesség nélkül kell, hogy végtelen személyesek legyenek, így például az orvosokra, a papokra, a pszichológusokra és az ügyvédekre. A titoktartás hitele a szakma és az ember hitele mindezen esetekben. A barátság bizalma is nagymértékben a titkok megosztásán és megtartásán alapul.

 

Az információrobbanás számos nem triviális következménnyel jár. Ezek közül kettőt, a személyzeti és a kormányzati munka átalakulását írom le részletesebben.

 

Egy mai HR-es a legtöbbször a Google-on és Facebook-on böngész utána annak, hogy kicsoda is a felvenni kívánt jelölt. Nagy a meglepetés aztán, ha a makulátlan CV-vel rendelkező email címének a Google-ba való beütésével egy klikkre kiderül, hogy minősíthetetlen hangon szidta a leendő munkaadójának a cégét egy közösségi portál hozzászólások rovatában, avagy a Facebook-on közölt képeivel nem bankszakember, hanem inkább (mondjuk) profi pornószínész benyomását kelti. Nyilván fenntartható egy pszeudo-integritás is, ahol az egymással ütköző személyiség oldalakat mesterien kidolgozott álnevek, és ezekhez rendelt avatar-azonosítók sokasága rekesztik egymástól el. Ugyanakkor az ilyen skizofréniába hajló mesteri szélhámosság helyett normális embernek inkább a valós integritás ajánlható.

 

Tamás Pál felveti, hogy az információrobbanás előtérbe hozta a szóbeliséget a kormányzatok munkájában „ami nem kerül rögzítésre, az nehezebben szivárog ki” alapon. A döntések előkészítésének szóbelisége elszegényíti a döntési alternatívák hátterét és érvkészletét, hiszen ezer érv és ellenérv nyilvánvalóan nem mondható el két mondatban. Ez – különösen egy rendszerben gondolkodó számára – egy olyan, rendkívül veszélyes trend, amely a nemrégi blogbejegyzésben említett 4 hiba (nagyotmondás, rendszerben gondolkodás, türelem és kiterjedt együttműködés hiánya) mindegyikével összefügg. (Félreértések elkerülése végett hadd írjam még ide, hogy az összefüggés tanulságát nem úgy értelmezem, hogy csökkentsük a nyilvánosságot, hogy ne kelljen szegény politikusoknak annyira szoronganiuk, hanem mindenki előtt vállalható munkát, életet sürgetek -- ott is.)

 

Thomas L. Friedman szerint a világ laposodik. Szűnnek az információs monopóliumok, csökken a különbség. Ennek egy demokrata még akár örülhetne is. Ugyanakkor a túl kevéssé hierarchikus, a túlzottan összekötött hálózatok instabilak. A strukturálatlan tömeg pánikszerűen hömpölyög. Azaz a világ stabilitását megőrző info-demokrácia éppenhogy nem mossa el a különbségeket, hanem a különbségek elfogadásával és az információknak az egyéniséget fejlesztő öncsatornázásával rokon.

 

 

 

Bajor Péter barátom nyitotta ki számomra is a Johari-ablakot. A Johari-ablak pontosan annak az énelfogadásnak és máselfogadásnak a képszerű megjelenítése, amelyről már említést tettem a bejegyzés elején. Tomka Ferenc atya itt letölthető írása az „Arénát” szabad cselekvési mezőnek, a „Zártat” rejtegetettnek és a „Sötétet” ismeretlen cselekvésnek nevezi. Akkor válhatunk felszabadulttá, ha minél szabadabban cselekedünk, ha nem kell rejtegetni magunkat, ha nem kell félnünk attól, hogy mások nem értenek. Ez akkor valósulhat meg, ha elfogadjuk, és feltétel nélkül szeretjük mind magunkat, mind embertársainkat. Az elfogadás közössége teremti meg annak a feltételét, hogy minél többet mutassunk meg magunkból. Ez a folyamat is önerősítő! Minél többet megmutatunk magunkból, annál nagyobb lesz az elfogadás esélye és kényszere is.  Az információs szabadság kiterjesztése tehát csak elfogadással élhető meg emberi tragédiák nélkül. Úgy is fogalmazhatok, hogy egy erényesen élő közösségben az információs szabadság éppenhogy az elfogadás egyik igen fontos kényszerítő ereje. Pontosan erre utalt Szvetelszky Zsuzsa is, amikor a pletyka elfogadó, közösséget stabilizáló erejét mutatta be. Ezzel a stabilizáló hatással foglalkozott ezer és egyfajta hálózaton a „A rejtett hálózatok ereje” című könyvem is.

 

 

Több millió kiszivárogtatott dokumentum emészthetetlen. Belőlük bármilyen, gyűlölködéssel és kirekesztéssel párosuló szelekció gyilkol. Azaz az információs hatalom kiterjesztése gyűlölködéssel párosulva mérgez. Az információs hatalom csak az elfogadás útján válhat fegyverből az önismeretet és az együttműködést segítő információs közhatalommá. A Johari-ablak példája is mutatja azonban, hogy így, szeretettel és elfogadással a többlet információ éppenhogy megkönnyíti az együttműködést, és megkönnyíti a közösségi döntéshozatalt is. De ez már egy másik blogbejegyzésem témája lesz. "Keep tuned!"

 

Válaszok (2011. február 14.)

Elöljáróban minden blogolvasónak Boldog Bálint napot kívánok!

Nagyon örülök az élénk beszélgetésnek, amely kibontakozott. „Paál András” sorait emelném ki: „Egymást manapság mégis gyakran (olykor jobb hiányában) néhány alkalmatlan kategóriába soroljuk, magunkra jellemző mértékegységgel mérjük (másokat saját hibáink-félelmeink szerint kategorizálunk), pedig mindenki csak saját magával, páratlan képességeivel mérhető.” Bizony. Az információtömeg ezen segíthet, mert rengeteg oldalt megmutat, de igaza van „vincenzionak” is: a sok nem több, hanem bizony semmi. Nagyon érdekes volt a számomra, hogy az utóbbi napokban a kiszivárogtatót szivárogtatták ki (lásd Daniel Domscheit-Berg „Wikileaks a leleplezés” c. könyvét). Ez már majdnem olyan, mint a Nagy Lajos „Kopaszok és hajasok világharca” című könyvéből vett abszurd: „Egy névtelen feljelentő önmagát jelentette fel, mint névtelen feljelentőt – névtelenül.” A második igen érdekes fejlemény, hogy a wikileaks szaporodik: van már www.Brusselleaks.com, www.Greenleaks.org, illetve www.Greenleaks.com, www.Localleaks.com, és www.Openleaks.org is.

 

Pletykaügyben megkértem Szvetelszky Zsuzsa barátomat – a hazai pletykakutatás legjobbját – hogy válaszoljon:

 

A Pletyka valódi természetéről

(Szvetelszky Zsuzsa)

 

 

 

A pletyka angol változata, a gossip a God és a sib szavakból isteni kapcsolódásnak is fordítható. A nyomtatás előtt a fontos dolgokról a pletyka révén értesült mindenki: a ma pletykaként értelmezett információ akkor hírnek számított, s a szent iratok pletykát elítélő passzusai egy másik jelenségre, a rágalomra (intrikára, manipulációra, mobbingra stb.) vonatkoztak. A két, ma is gyakran összetévesztett fogalom legnagyobb különbsége a stratégiai jellegben van.  A pletyka valamit fenn akar tartani: a csoport spontán kommunikációs dinamikáját, a természetes információáramlást, ezzel szemben a rágalom valamit meg akar semmisíteni (általában egy csoporttag hírnevét, a csoport többi tagjaihoz való kötődésének a minőségét).

 

A későbbiekben megjelenő sajtó igyekezett kiküszöbölni a spontán pletykahálózatok kiszámíthatatlanságát, és kézben tartani az információt: a sajtó megjelenésétől kezdve a nem nyilvános információterjedés definiálódik pletykaként. Az internet megjelenése a következő jelentésmódosító hatás a pletyka kulturális evolúciójában. Az internet egyidejűségével és egyterűségével visszakanyarodunk a pletyka  aranykorához, a pleisztocén korának tisztásaira, ahol a kisebb csoportok könnyen megfigyelhették egymást. Ez magyarázza azt is, hogy a pletyka tudományos rehabilitációja az internet elterjedésével – és a növekvő digitális adathalmaz elemzésein virágzó hálózatkutatás sikerével – egy időben zajlik. Ma, amikor a közösségi oldalak segítségével a tömeg is „csinálja” a kommunikációt, a tömegkommunikáció fogalma is új értelmezést kíván, hiszen a webkettes alkalmazások növelik a hálózattudatot. Ma szembe kell ugyan néznünk azzal, hogy kapcsolatrendszereink némelyike „ki van terítve”, vagyis a világon bárhonnan hozzáférhető, megtekinthető és elemezhető, ám cserében a rendszer is felfedi magát számunkra. Ennek látványos jele a közösségi szűrésre, a collaborative filtering–re épülő informatikai megoldások terjedése, azaz a „véleményszomszéd” megtalálása, s ebből ajánlások, jóslatok generálása. A pletyka ebben az értelemben analóg collaborative filtering, ahol a recommendation system helyett az értékelés és a megosztás (rating, sharing) műveletei állíthatók párhuzamba a közösségi kommunikáció folyamataival.

Hozzászólások


Mindenekelőtt egyetértek azzal, hogy erényes embernek a maga részéről nincs rejtegetnivalója. Emellett szerintem a „titkok” kiszivárogtatása nem helyettesíti az emberi tisztességet, becsületességet. Ezt az is mutatja, hogy azonnal megjelent a hamis „titkok”, hamis információk dömpingje, amiben a helyeset megtalálni egy embert próbáló feladat. A kiszivárogtatás „Az alkalom szüli a tolvajt” meggondolás alapján talán kevesebb alkalmat teremt a még ingadozók számára. Ezt nevezhetjük ellenőrzésnek is. Az erényes ember számára viszont nem kiszivárogtatásként jelenik meg, hanem egy megosztásként az érdekeltekkel. Erre szüksége is van, mert tudja, hogy nem tévedhetetlen és így a többiek véleménye megfontolásával lehetőséget kap a korrigálásra.
Hozzátenném, hogy a közéletben nincs soha és senki számára nem látható titok. Az avatottak minden gondolatot is azonnal látnak, és ráadásul minden történés tárolódik a planetáris memóriában, amelynek olvasására valamikor mindannyiunk képessé válik.
Talán érdemes megfontolni a közérdekű és magán információ eltéréseit, hozzáértő és hozzá nem értő számára adott információ közötti különbséget, mindezt a becsületesség talaján vizsgálva. Élesen elkülöníteném ettől a kérdéskörtől a kíváncsiskodás jelenségét.

Pletyka kérdéséről kommentár nélkül ide idézek Jiddu Krishnamurti írásából (http://www.teozofia.hu/Olvas/114_A-MESTER-LABAINAL.html ) A Mester Lábainál című írása a legelső, Alcione néven adták ki. Azoknak íródott, akik zörgetnek és a következő imával kezdődik:
A valótlanból vezess a Valóba!
A sötétségből vezess a Világosságba!
A halálból vezess a Halhatatlanságba!

A pletykával kapcsolatban pedig a következő olvasható.
[...]
Valamennyi tulajdonság között a szeretet a legfontosabb, mert ha elég erős valakiben, arra ösztönzi, hogy a többit is megszerezze, nélküle pedig a többi együttvéve sohasem volna elegendő.
[...]
Valóban az Istennel való egyesülésre irányuló akarat, célja azonban nem az, hogy megszabadulj a gyötrelmektől és szenvedéstől, hanem hogy az Őiránta érzett mélységes szeretetedből együttműködhessél Ővele, és úgy cselekedhessél, ahogyan Ő cselekszik. Mivel Isten Szeretet, ha egyesülni akarsz vele, teljesen el kell telned tökéletes önzetlenséggel és szeretettel.
A mindennapi életben ez két dolgot jelent. Először is vigyázz, hogy semmiféle élőlényt ne bánts. Másodszor: légy mindig résen, hogy segíts, ha alkalom kínálkozik rá.
Először is ne bánts senkit. Három bűn van, amely többet árt, mint bármi más a világon:
a pletykálkodás,
a kegyetlenség és
a babona,
mert ezek a szeretet ellen vétenek. E háromtól állandóan őrizkedjék, aki el akarja tölteni szívét az Isten iránt való szeretettel.
Íme, mire vezet a pletykálkodás.
Rossz gondolattal kezdődik, s ez már magában véve bűn. Mert mindenkiben és mindenben van jó, és mindenkiben és mindenben van rossz. Bármelyiket erősbíthetjük azzal, hogy rágondolunk, s ily módon előmozdíthatjuk a fejlődést, vagy pedig hátráltathatjuk, megtehetjük a Logosz akaratát, vagy pedig ellene szegülhetünk.
Ha az embertársadban lévő rosszra gondolsz, három gonosz tettet követsz el egyszerre:
1. Környezetedet jó gondolatok helyett rossz gondolatokkal árasztod el, s ily módon növeled a világ szomorúságát.
2. Ha az illetőben megvan az a rossz, amire gondolsz: erősbíted és táplálod, ezzel pedig rosszabbá teszed testvéredet, ahelyett, hogy jobbá tennéd. Rendszerint azonban nincs is meg benne a rossz, csak úgy képzelted. Akkor pedig aljas gondolatod rossz cselekedetre csábítja testvéredet, mert ha még nem tökéletes, azzá teheted, amit felőle gondolsz.
3. Saját gondolatvilágodat jó gondolatok helyett rosszakkal töltöd meg, amivel megakadályozod fejlődésedet. Szép és vonzó látvány helyett rút és kínos látványt nyújtasz azoknak, akik látni tudnak.
De a pletyka nem elégszik meg azzal a sok kárral, amit saját magának és áldozatának okozott, hanem minden erejével megkísérli, hogy bűntársakat is szerezzen. Rosszindulatú történeteit mohón meséli el másnak, abban a reményben, hogy elhiszik, s aztán együtt árasztják el rossz gondolatokkal a szegény szenvedőt.
Így megy ez napról napra, s nemcsak egy ember teszi, hanem ezer meg ezer.
Kezded-e már belátni, milyen aljas, milyen szörnyű bűn ez? Feltétlenül kerülnöd kell. Sohase mondj rosszat valakiről, ha pedig más megteszi, vonakodj végighallgatni s mondd nyájasan: "Talán nem is igaz, s még ha igaz is, szebb, ha nem beszélünk róla."
[...]


A pletyka szó kiváltotta jogos ellenérzésekbe többször volt módom belefutni, mire rájöttem, alapvetően vannak akik negatív rosszhírek, hírbehozások, csalárd kibeszélést értenek rajta, míg vannak olyan vidékek ahol a csevegés, beszélgetés, spontán témák általi, céliránytalan társasági érintkezés szinonímájaként használják inkább, és ezek a különféle vidékek, körök nem feltétlenül fedik át annyira egymást, hogy a szón értett jelenséget kibővítsék, módosítsák a másik szerint. Jó a szótár ezt meg azt mond, de a szóhasználat különböző szokásai ezekben nem mindig jelennek meg. Kicsit olyan ez, mint a "Kő kóla?" sem geológiai képződmény, hanem szinonímája annak a kérdésnek, mely más időkben, más vidéken így hangzik: "Hölgyem ,meghívhatom egy italra?" ((-:

Ismerem e szomorú jelenséget.
Olyan körben, ahol a pletykálkodást nem tudják elkülöníteni a csevegéstől, csak a bejegyzésem utolsó sorát írtam volna.
"Talán nem is igaz, s még ha igaz is, szebb, ha nem beszélünk róla."
Nincs értelme a győzködésnek.

E helyütt viszont, ahol egy Liliomos mozgalom született, vannak fülek, amik hallanak, vannak szemek, amik látnak.
Szükségtelen a győzködés.

A magam részéről kizártnak tartom, hogy a pletykának nevezett jelenség hosszú távon stabilizáló erővel bírjon egy közösségben. Éppen ellenkezőleg, egy lassan, de biztosan ölő méregnek tartom. Rövid távon bűntársak között a bűn is stabilizáló erő. Ellentétben a felszabadult beszélgetéssel (csevegéssel), amely valóban lehet stabilizáló hatású.
Szerintem egy nem letisztított, kevert jelenséget vizsgálnak azok a szociológusok, akik a pletyka stabilizáló hatásáról írnak. Módszertani hibát vétenek. Ráadásul nem veszik észre, hogy ezzel erényt csinálnak a pletykából, a tudomány szintjére viszik az emberi normák ködösítését.
E blog moderálási szabályzata is egyértelművé teszi, hogy nem támaszkodik a pletyka „közösséget stabilizáló” erejére.

Ide illik néhány mondat a blog céljából. Az általam „leírtak tehát nem általános érvényű tudományos tételek, avagy hitbéli kinyilatkoztatásoknak szánt, megfellebbezhetetlennek hitt szövegek. Nem több (és nem kevesebb) támasztja alá őket, mint az élettapasztalatom. Emiatt [...] minden egyes mondatát úgy kell olvasni, hogy az olvasó elégondolja a „tapasztalatom szerint”, „véleményem szerint” [...] bevezető szavakat. A könnyebb olvashatóság érdekében e bevezetéseket az egyedi mondatok elől mellőztem.”

Eltűnődtem mind a bejegyzésen, mind azon, mit ébresztett bennem. Amennyire egyszerűen közös nevezőre hozható az elfogadás és az önfeladás szavakkal a téma, legalább annyira sokszínűen árnyalttá, maga körül kérdéseket hagyóvá is válik, amint a gyakorlatba ültetnénk. Mindenki a többiek figyelmére utalt, tehát az ember alaphelyzetéből következően megbízhatóbb, mint amennyit, és ahogy kommunikál, mint amennyire ma helyes információ megosztással életvitelét stabilizálja. Ez az információáradat kérdéskör amennyire látszólag külső dolgokról szól, valójában legalább annyira belül kezelhető csak. Az élet nem bomlik matekra, történelemre, tantárgyakra, foglalkozásokra, tisztségekre, stb. Ezek nem valók emberek mérésére. Innen ered egy kommunikációs probléma, mindent a megfelelő mértékegységgel érdemes mérni. Nem mondunk olyan butaságot, hogy: „Télen kint hét kilogramm hideg van.” Egymást manapság mégis gyakran (olykor jobb hiányában) néhány alkalmatlan kategóriába soroljuk, magunkra jellemző mértékegységgel mérjük (másokat saját hibáink-félelmeink szerint kategorizálunk), pedig mindenki csak saját magával, páratlan képességeivel mérhető. Amennyire sikerül helyes mértékegységgel mérni egymást, annyira léphetnek át „sötétből” „arénába” tulajdonságaink. A fő kérdés az, hogy minek nézzük a másik embert, mert amennyire nem annak ami, annyira ráfaragunk, a másik fél egy kizárólag csak bennünk élő virtuális „avatárjával” próbálunk dűlőre (együttműködésre) jutni. Volt erről egy népmese, amikor a gólya és a róka meghívják egymást vendégségbe, és a gólya egy csak számára, hosszú csőrrel evésre alkalmas vázaszerű edényből kínálja a rókát, a róka meg a csak számára használható tányérról, amiből a gólya nem tud enni. Ez az elfogadás (a kapni tudás) egy sokkal rejtettebb és jelentősebb akadálya, mint általában gondolnánk, elszakadni a biztonságot adónak hitt –de megértésszűkítő- kapaszkodóinktól, kategóriáinktól, megszokottan uraltnak hitt félelmeink helyett a végtelen módon nyitott kaland kockázatát választani, egymásról és a világról bennünk élő kép alkotóelemeinek struktúráját (fáját-gráfját) „biztonságkeresőről” „újdonságkeresőre” módosítani, ((a „tudás fája” helyett újra az „élet fája” gyümölcseit enni…talán az „aréna” elnevezést „karnevál”-ra cserélni)). Ez egy borotvaélen táncolás, egy olyan világban, ahol sokan félelmükben táplálékként utaznak másokra, és nem partnert keresnek, ahol végzetes lehet egy pillanatra tévedésből partnerkereső avatárt halucinálni egy ragadozó helyére…És ugyanilyen végzetes elszalasztani egy nyitásra való alkalmat, amikor csak lehet egy akkora rést nyitni a páncélzatunkon, melyen betekintést nyerni igen, de belőni még nem reménykedhet a másik fél. Mert ha nem ismerjük fel elegen –és eléggé- a társadalomban, amikor meghívnak egy valós információra és nem felelünk; vagy ha nem tudunk meghívni, mert nem tudjuk, hol, miért és mire vagyunk aktuálisan egymás viszonylatában; ha nem ismerjük más (és magunk) valós kontextusát, amivel az életbe illeszkedik, úgy az életbe (együttműködéseinkbe) fektetett energia nem fordul stabilan termőre. Akkor pedig, a népek értékre éhezve annak masíroznak robotolni, aki látványosabban hiteget, és az adott kultúra megélni érdemes történetének –úgy, mint e hozzászösszenésnek most- VÉGE.

Idézet egy könyvből:

„Minél több kapcsolat – annál jobb élet. Az állítás hamis. Ha a kapcsolataid mindenfelé irányulnak – nem irányulnak sehová sem. Rengeteg kapcsolatot nem lehet fenntartani. Ráadásul a rengeteg kapcsolat nem jó semmire. Emlékezz csak arra, hogy ha túl sok a hálózat kapcsolata, akkor a hálózat instabil lesz. A random hálózat nagyon primitív hálózat, amelynek a komplexitása kicsi. Te ennél többet érdemelsz. Neked néhány erős kölcsönhatás és sok gyenge kapcsolat gondosan kimunkált, komplex egyensúlyára van szükséged.”

(Az idézet az idézett könyv – szerzője, címe megfejtendő házi feladat – 323. oldaláról származik.)

Szerintem ez vonatkozik az információra, az információ áradatra ("információ"/"hír"/"szenzáció"/"csoda"/"botrány"/"stb..." lavinára) is... (és talán még az élet egyéb területeire is.) Jól kell ezt az alapelvet értelmezni és kellő bölcsességgel alkalmazni, akkor nem lehet nagy baj!

A fentebb idézett könyveben az a bizonyos bekezdés ezzel az alcímmel kezdődött: Válogasd meg és ápold a kapcsolataidat. Pici játékossággal így is lehetne fogalmazni: Válogasd meg, ápold és becsüld meg az információidat. Az információ alatt nem a hírözönre gondolok, hanem a tudásra, arra az "információra" amelyik formál, alakít, pici túlzással életet ad. Az információ megbecsülése alatt azt értem, hogy ha valamit tudok, és meggyőződtem arról, hogy ez így van/jól van, akkor igyekszem azt életé váltani, megélni, megcselekedni és ha az alkalom, szükség, élet úgy hozza, akkor tovább adom.

Az idézet nem a Mici Mackóból van, bár abban is van számos tanulság a rejtett hálózatok erejére...
Háááát nem! Bár nálam a két könyv (néhány társukkal együtt) ugyanazon a polcon van, a szívemhez nagyon közelálló könyvek között, melyeket (szinte) senkinek sem adok kölcsön! :-)
(-:
Ja, még valami áthallás, a "megbecsülés" tulajdonképpen kiértékelés, valahogy a gyenge kapcsolatok sokféle infóit az erősebben ránk hatókkal együtt -és általuk, tükrükben- használjuk fel, rágjuk, emésztjük tovább, több lépcsőben. Pont e miatt mások a kommunikációs szokások a távolabbi és a közelebbiekkel. Egy több rétegű szűrőt alkotnak a felénk és tőlünk áramló infót a mi nyelvünkről a külvilág nyelvére fordítják különböző közelségű köreink. Például egy jelenség, a "közösségből kikerülés" mennyire jó példa erre: Házastárstól elválunk, rokonok barátok kitagadnak, egy klubból kizárnak, a haverok kiutálnak, egy távoli ismerős elhanyagol. És a haverok nem elválnak, a rokonság nem elválik, stb. 6 féle kommunikációs minta található,mely 150, 50, 19,8,3,1 fővel folytatott átlagoan, szép 2,71 es skálafüggetlen eloszlás...nagyon be van rendezve ez a világ nekünk, ja aki a hatrétegű védőruha nélkül vág neki az űrsétának, azt szétcincálják az apró kellemetlen-feldolgozhatatlan hatások, melyek megfelelő szűrőn át megkapva fűtéssé, és más éltető elemmé válnak...hm,hm...Meg lehet csinálni egy cégnél, vagy más közösségnél hogy a konkrét terméke ismerete nélkül csak a kommunikációk jellegét és arányait megnézi az ember, és minden problémagóc detektálva van, legyen az emberi jellem, vagy szervezetfelépítési-használati hiba. Olyasmi ez, mint a kétszer több vagyona harmadannyinak van jelenség, kétszer több figyelmet harmadannyi (adott rendszerre jellemző más szorzó is elképzelhező) tag forgalmaz, símán általános faiskolás alapon kiszorozható, hogy 150X 1 és 50X 2 stb, és mérhetők a közösségek (jó vannak szintén számolható átfedések, ám elég egyszerű a dolog úgy is). Nagyon frankó kis mátrix ez itt körülöttünk, meg kellene végre tanulnunk rendesen használni, mert olyan mint az önélező fűrész, jól használva élesedik, javul...((-:

Ezt légyszi, írd le még egyszer és lassabban, mert szerény képességeimet meghaladja a mondókád értelmezése... :-) Többszöri elolvasásra kezd összeállni a kép... Túl késő van és én nem vagyok ilyen késői óráig hitelesítve... De most szeretnék válaszolni, míg bennem van a gondolatom...

Azt hiszem, értem, hogy mit akarsz mondani. Hááááát, picit bennem inkább olyan gondolat van, hogy talán jobb lenne a mai embernek (is) többet élni befelé, többet foglalkozni saját magával és kevesebbet "törődni" a felesleges dolgokkal... Rolling Stonnes-nak vanegy zenéje, amit így fordítanak: "Mindent nem kaphatsz meg..." És ez igaz.

Három éve nincs tv-m, tizen-valahány éve kerülöm az "újságokat" (meg ezt-azt) és most azon töprengek, hogy miként lehetne megszabadulni a számítógép függőségemtől...

Szeretnék több időt tölteni a könyveimmel, gyerekeimmel, akiket rám bíztak vagy az élet hozzám verte őket, az emberekkel, akik között élek... többet sétálni a kutyáimmal, jobban ismerni a környezetemet, többet fizikailag dolgozni. Nem hiszem, hogy feltétlenül szükséges tudnom, hogy ki, mit, hol és miért, és ha egy politikust nem tudok a tekintetéből megítélni, hogy ő most nekem jót akar vagy sem, akkor megérdemlem, hogy bepalizzon...

Nem ismerem a MATRIX film poénját. Nem láttam. De ha a fűrészlapot állandóan megfeszítve hagyod a fűrész kereten,akkor előbb-utóbb megnyúlik és nem lesz jó semmire... Ugyanúgy, ahogy az a madár sem tud repülni, aki vagy mindig nyitva tartja a szárnyait vagy sosem nyitja ki. A repüléshez tudni kell csapkodni a szárnyakkal. A bölcs fűrészes meg minden este vagy műszak végén lazít a szerszámján, és időről-időre megélezi, hogy tudjon vele holnap is dolgozni.

Jó lenne, ha a világot, társadalmat működtető emberek,erők néha elgondolkodnának, hogy miként lehetne a jelen,már-már túlfeszített helyzeten lazítani, javítani... Mert az egyes emberek jó része erre képtelennek tűnik... Mintha az emberek elvesztették volna az egyik legfontosabb érzéküket...

Teljesen egyetértek Veled. A kutyákkal való séta ügyében pedig Blöki is helyesel, miközben megszerezni próbálja zoknimat a számítógépasztal alatt, most pééééldául, mikor ííígy nagyon elütök valamit, akkor a lábújjaimra is ráharapott((-:...A fűrészlap lelazítása is hozzátartozik az önélező fűrészhez is, igaz. Adok egy példát, melyet évek óta figyelemmel kísérek, és nagyon tanulságos. Kb öt éve felmértünk egy a baráti körben lévő kisvállakozás, kvázi-klaszter, (szóval kis és egyéni vállakozók alvállakozói rendszerben csinálnak ezt azt) és figyelem azóta is kapcsolatrerősség-eloszlás helyreállítás utáni történéseket. Volt egy 3,3 ad kitevőjű, szorzójú 7 jól elkülöníthető szintre bomló kapcsolatrendszer, mely a 4. szinten alig érte el a szűkséges szélesség felét, tehát vagy 13-15 tag ilett volna oda még. Kb egy év leforgása alatt sikerült a kívánt szorosságú kapcsolatokat megszerezni, ám addigra a rendszer már alig 3 as szorzójú szélességüvé vált. Mára felvette a 2.8 körülit, és közben a munkaidő az adott tevékenységen (ez mindenütt jellemző jelenség) lecsökkent a fele alá. //Az öt per kettes hétvége -hétköznap arány megmarad, csak az öt lesz a hétvége((-://. azaz a fűrész elég sokat leza, de amikor aprít, akkor az utolsó morzsa is jó helyre, értékeket építő -és nem maga után helyreállítási hadműveleteket okozó- folyamatokba illeszkedik. Tehát pont azért kellett a 3.3 as szélesség, mert nem, voltak jók az arányok, az információ áramlás a 4.szinten lévő szűkületen csak erőből volt átpréselhető, és ehhez sok tag kellett, és a túlméretes rendszerrel nehezen tudott a világ többi jól működő része együttműködáést találni. Amikor kompatibilis arányú-méretű lett a dolog, állandóan ajánlatok és lehetőségek érkeztek, emberszebású cégekkel-partnerekkel lehet kezet rázni, szauruszokkal, nem, aki ilyennel pacsizik, az kilapul...(akár 3.3 as szélességűre, vagy tovább)...

Háááát, előfordulhat, hogy most fogsz belőlem kiábrándulni!!! Úgy vagyok az írásoddal, mint azon bíró lánya, akit Mátyás király magához hívott: Jöjjön, de: gyalog is meg nem is, felöltözve meg nem is, hozzon ajándékot meg nem is... - Értem az írásodat meg nem is.

De nem akarom elpoénkodni! Persze, valamennyire van fogalmam arról, amiről írsz. Bár amire kíváncsi lennék, az a mérésnek a "csíziója"... Picit érdekelnek az ilyen dolgok is.

Tudod, végig futott az agyamon, hogy ha mondjuk rajtam, az én életemen csinálnál ilyen mérést, vajon milyen eredmény születne. Mert ha őszintén bele nézek a saját életembe, hááát, vannak pillanatok, helyzetek, mikor egy marék szárított lepkét se érne, ha az ember jól megmérné...

Másrészt van olyan gondolatom, ami végső soron nem az én saját gondolatom, hanem egy filmben hallottam, hogy - mivel A Remény Rabjai nagyrészt börtönben játszódó film - "A börtönélethez gyakorlat kell, aztán még több gyakorlat..." Mármost a börtönön kívüli élethez is gyakorlat kell. És ha nincs senki, aki a saját tapasztalatai megosztja veled,akkor elindulsz, amerre érzed, vagy jónak látod, vagy csak valamerre... És előfordulhat, hogy hosszas keresés után ugyan oda jutsz, mint az, aki a rövidebb utat választotta... (Az információ KEZELÉSÉHEZ is gyakorlat kell...)

Harmadrészt, még eszembe jutott a gyakorlat szerzés legfontosabbik összetevője, a HIBA, CSALÓDÁS, KUDARC - magyarán a saját hibám, saját csalódásom, saját kudarcom. A jó fűrész telepen elhangzik, szó esik minden olyan baleseti lehetőségről, ahol az ember az úját, kezét veszítheti... De ha állandóan ezekről beszélnek, akkor elérkezhet az a nap, amikor a telep küszöbét is félve fogják átlépni és aznap biztos történik valami baj vagy munkába sem kezdenek....

Talán ezen a ponton azzal fejezném be a mondókámat, hogy értelek! A mérésed, a mérések értékelése egy útkeresés, érték keresés akar lenni (ha jól értettem meg). Az az érték a minimum és a maximum között helyezkedik el valahol, és a megnevezése: OPTIMUM! Szerintem az optimum is az élet minden területére vonatkoztatható érték, így az információra. Ha blogbejegyzés témájára kellene válaszolnom, akkor azt válaszolnám, hogy lehet túl sok, amit megtudunk. De épp azért,mert túl sok, amit megtudunk, ez inkább árt, mint sem használ, ugyanúgy, ahogy a túl kevés tudás is... Az optimumra kell törekedni... Hogy ez konkrétan mennyi??? Mindenkinél egyénre szabottan más. Ezért van mindenkinek először is saját felelőssége, amit másokra nem ruházhat át. Bár azt is el lehet mondani, hogy nem szégyen segítséget nyújtani, vagy esetleg csak felkínálni, de legfőképp nem szégyen kérni!

Talán az lehet a mostani társadalmunk egyik nehézsége, hogy túl sok a szaurusz: médiaszaurusz, látszatszaursz, politikaszaurusz, "multiszauruszok megnevezhetetlen iszonyú tetvei" - (Jack Keruac után szabadon), és "még sokan mások szauruszok" és a sok szaurusz között nem hogy elveszik, hanem elpusztul a kezetráznihajlandó emberszabású cég-partner... (Vagy az is lehet, hogy mi magunk, a társadalaom váltunk egy nagy tehetetlen(?)/lehetetlen(?)/élheteten(?)-szaurusszá???) Elgondolkodtam, kíváncsi lennék, hogy akik ennyi szaurusszal áldottak meg minket, azok vajon mit gondolnak most? Ők is meglepődtek ezen,vagy tudták, milyen áldást osztottak?

Természetes, hogy nem értesz teljesen, mert nem is vagyok a professzionális szószólója még azon dolgoknak sem melyeket értegetek, úgyhogy a lehetőségek keretén belül csillagos ötösre ((-: radaroztad azt, amit én kettes alán elővezettem...Igen optimumról van szó... A gyakorlatnál nem mindegy felismerjük e, hogy a gyakorló mozdulatok benntartották e a járművet a lehetséges útpályán vagy már a szántásban kalandozunk, és akkor a kudarcok is tartható szinten, a tanulunk belőlük, és nem az eltántorodunk mindentől általuk sávban maradnak. visszajelzésekké, visszacsatolásokká válnak...Elképzelésem szerint, a szauruszok annak a félelemnek a nagyságát jelenítik meg, melyekben a szauruszok "gondozói" fetrengenek. Az efféle szauruszi -és minden más- erőszak is "mindössze" az élet szeretetének, igenlésének tükröződései, csak éppen a fel nem ismert, félreismert önmagunkon "gellert kapott" képet nézegetjük-rettegjük ilyenkor...És reménykedő elképzelésem szerint, akkora baj nincs, mint elsőre látszik, olyan lehet a jelenség, mint amikor a testünkben lévő kb 50 liter vízből 2 hiányzik, pokoli problémának éljük meg, ám aztán iszunk pár pohár vizet és visszazökkenhetünk a kerékvágásba, tehát nem egy nem létező dolog hiányzik, amit ki kell találni, és el kell terjeszteni, stb., a bizalom létezik, csak a hiányzó két litert fel kell ismerni, hogy nálunk van, és használni kell, hitelezni másoknak...mintha nem mi, hanem a bizalom lenne a csúcsragadozó, mely általunk él túl (tovább), mint génjeink túlélőgépei, valahogy úgy a bizalom túlélőgépei is vagyunk...ki tudja...........Ha érdekel a "mérés", melyről diskuráltunk, szívesen elmesélem, aztán egy bő órás beszélgetés után bármikor a magad dolgaira meg tudod csinálni, de élőszóban érdemes elővezetni, dobj egy mail a paalandras@t-online.hu ra.
Ahogyan Péter is "csapong" a személyes ösztönzések és szakirodalmi inspirációk világában, én is úgy gondolom, hogy a monografikus egészben-látás és a létélmény metszéspontjában keresendő a közlésre megérett tapasztalat. Számomra az elmúlt húsz év legnagyobb tanulsága, hogy mennyire megvilágosító, embertermészetileg revelatív a szóbeszéd. Saját példámnál nem ismerek jelenleg hitelesebbet, vagyis kockázatosabbat. Fura (fatális) környülállások folytán valamiféle titok hordozójává váltam, amelyhez a látszatok és véletlenek további "bizonyítékokkal" szolgáltak. Nagyon zavart ez a félreértés, ugyanakkor tudtam, hogy a magyarázkodás, a részletgazdag hárítások makogó zűrzavara csak rontana a lassan kiélesedő hamis képen. (Egy hamis kép is lehet éles!) A változás a Dunántúlra költözésemmel állt be, amikor azt hittem, hogy a titokgazdák (pletykafészkek :) hallótávolságon kívülre kerültek. Nem így történt, és az, ahogyan ez a hírpántlika utánam kígyózott, és megint körém tekeredett, minden eddigi életélményemnél izgatóbb volt. Már azt sem érdekelt, hogy a "bőrömre" megy, egyszerűen élveztem, ahogy követhetem: kinek, hol, mikor jut a fülébe, hogyan viszonyul a hírhez, tiltakozik vagy elfogadja, élcelődik vagy kínosan kerüli. Ma már (iskolában dolgozom) az egyes évfolyamok haladó hagyományként adják tovább az alábbadott "információt", a velük cinkos felnőttek kaján bizalomcsomagját. Kisszerű volna ez az egész, ha nem a témához szorosan tartozó tanulsága lenne: a titok az, ami nem derül ki. Minden egyéb a háttér homlokzattá erőltetése, a mellékszereplők haldoklási ötperce, epizódok üstökösszerű parádézása. Andy Warhol negyedórája. Az (egészben-látás hiányának okán a) dezinformációk pünkösdi királysága. A normalitás felül áll a titkon, ezért unalmas. Baudelaire óta a modern ember legfőbb ellensége és démona az UNALOM, amelyet (többek között) a "titok" könnyű mérgével próbál gyógyítani. Az információs társadalom az unalom mellé odalopja a csömört. Ez elől már tényleg csak fölfelé lehetne menekülni. A szellem irányába. Nos, a magam történetéből hamarosan irodalmat csinálok. Mire volnának jók a nyűglődések, a gyötrődések, a vidám percek? :D Ami a többit illeti: ebben a hálóban csücsülünk, amelyben - demokratikus módon - még pók sincs... :)

A józan észt megkérdőjelező, szerintem „korhatár nélkül” olvasásra nem ajánlott írás, a szerző szerint „Cikkünk elolvasását csak saját felelősségre”, amely cikk talán azért illik ide, hogy ebben is felfedezhessük:
A kevesebb lehet több!

Semennyire.
A jövő hétre tervezett Budapesti Szkeptikus Konferencia szkeptikus.bme.hu - melynek témája a mágnesesség körüli áltudományok - bevezetőjéből:
"A kvantummechanika, vagy még inkább a relativitáselmélet tagadásával, de legalább reformjával világszerte ezrek akarnak híresek lenni. A mágneses jelenségekből viszont tízezrek próbálnak (nem sikertelenül) meggazdagodni. A közös bennük a köztudatban élő homályos ismeret. A homályra építhetők öntudatos elméletek és reménykeltő eljárások."
A fent idézett kvantum radír cikk is egy a sok közül.
Ennek biztos jele az alábbi idézet belőle, ami jelzi a hozzáértő tudományos közösség kikerülésére utaló szándékot (nuná, mert minden látszat ellenére komolytalan halandzsa az egész, így nem vehető komolyan):
"fantasztikus lehetőségek közül melyik és milyen feltételek mellett valósulhatna meg, azt érdeklődő olvasóink nemzetközi megjelenésre szánt, angol nyelvű írásunkból tájékozódhatnak részletesebben".

A programra pedig felüdülésként is érdemes elmenni e blog bármely olvasójának és írójának.
" ... Ezért a délutáni program a tudomány feladatairól szól az ismeretterjesztés és az áltudományokkal szembeni fellépés egyéb területein. (Ne feledjük: a legkiválóbb tudósnak is csak egy szűk sávban vannak megbízható ismeretei, egyébként ő is fogyasztója az ismeretterjesztésnek. A pseudo science legnagyobb örömére előfordul, hogy szakmáján kívül az áltudományos nézetek hívéül szegődik.) "

Viszontválasz A Pletyka valódi természetéről (Szvetelszky Zsuzsa) címmel írt válaszra (2011. február 14.).

Az Online Etymology Dictionary „gossip” bejegyzését olvasva, nem jutott eszembe, hogy A pletyka angol változata, a gossip a God és a sib szavakból isteni kapcsolódásnak is fordítható
http://www.etymonline.com/index.php?term=gossip
O.E. godsibb "sponsor, godparent," from God + sibb "relative" (see sibling). Extended in M.E. to "any familiar acquaintance" (mid-14c.), especially to woman friends invited to attend a birth, later to "anyone engaging in familiar or idle talk" (1560s). Sense extended 1811 to "trifling talk, groundless rumor." Similar formations in O.N. guðsifja, O.S. guþziff. The verb meaning "to talk idly about the affairs of others" is from 1620s. Related: Gossiped; gossiping.

A magam részéről a Magyar Néprajzi lexikon „pletyka” meghatározását közelebb állónak látom a mondanivalóm szempontjából.
http://mek.niif.hu/02100/02115/html/4-658.html
alkalmi bizalmas közlés, amely a valóságot negatív irányba taszítja. A társadalmi → normák fennmaradását segíti, ugyanakkor bomlasztja is a közösséget. Kettős jellege miatt a közösség gyakorolja, de tiltja is. A hallgatóval szembeni bizalom kifejeződése is. A közösség leggyakrabban érintkező személyeinél (asszonyok) a leggyakoribb.

Látom, hogy a mindennap elkövetett, látszólag apró hibák hatásai összegződhetnek. Belátom, hogy az összegzett hatások hirtelen és váratlanul meghaladhatnak egy olyan határt, amely egy bonyolult rendszert katasztrófaszerűen tönkretesz.
A fogalmak elferdítésére, ellentétes értelművé változtatására irányuló nem tudatos tendencia is ilyen látszólag apró, de messze mutatóan káros hiba. Szerintem.
Az áhított szebb jövő elérése érdekében nem csak azért, hogy egyértelmű lehessen az állásfoglalásunk, a mondanivalónk, hanem e hiba elkerülése végett is kívánatosnak tartom a „kettős jellegű”, egyazon fogalom ellentétes tartalmának radikális tisztítását.
Természetesen tiszteletben tartom mindenki jogát arra, hogy azt gondoljon, azt érezzen, azt cselekedjen, amit a legjobbnak tart.

Azt hiszem azzal nem kell, és nem is lehet mit csinálni, hogy van aki a pletyka alatt a csevegés hasznos jelenségét érti, és azzal sem kell és lehet mit tenni, hogy vannak kiknek igen érdekében ál a pletyka szót pejoratív értelemmel megtölteni, összekeverni az intrikával, áskálódással, és a társadalom egy fontos forrását, információs tápanyagát, "verbális vitaminjait((-:" így kevésbé elérhetővé tenni. Jártunk már így más szóval is, például a bolsevikok voltak kevesen és a mensevikek sokan, de hát a propaganda gépezete elintézte,hogy fordítva használjuk, és mára az egész oda vonatkozó történelem kontextusának ismerete kell ahhoz, hogy értsük amit beszélünk a fenti szavak által, és efféle a teljes-hiteldíj-mutató is, mely mindent csak teljes képet nem mutat a hitel felvétel következményeiről. És még más szavakkal is járunk így, sőt minden szóval, mert az élet komplexebb (és változásaiban a nyelvi hagyományok -szokások elött járva maradó), mint az azt leíró nyelv, és ez ellen sem kell és lehet midenáron tenni, az életet csak kontextusában lehet érteni és élni, és e kontextus jelölésére és nem leírására jó a nyelv, olyan a nyelvi pontossághoz ragaszkodás vágya egy ponton túl, mint amikor az útjelző táblát pontos makettjeként akarnánk látni az uticélunknak, vagy útvonalunknak, mondjuk a körforgalom táblát vízszintesre kérnénk, mondván "nem függőleges síkben akarok én körbekocsikázni"...Ez van, "tükrök által homályosan" látunk a nyelv eszközével, és egy bizonyos pontosságon túl -mely elengedhetetlen- a kettős, vagy többes jelentések már -olykor a zsenialitás határát is túllépve-jobban segítenek minket, mintha kerülnénk a többes jelentés módszert, igénylik a "színről színre" látás képességét, és nem leírják, hanem jelölik az élet táncát, mint a karmester sem kalimpálja el hogy mit húzzon a hegedűs a valahanyadik széken, hanem mérföldköveit mutogatja-azonosítja a megtendő útnak. Szóval a tényleges terület helyett a térképet bejárni, nyaralásról a mérföldkövek és útbaigazító táblák fotóit őrizgetni-nézegetni, és egyébb úri huncutságok kétségkívül jó időtöltések, de...és innentől mindenki szabadon írjon a "de" mögé bármi, akár azt, hogy "de ő mégis ezt szereti", vagy hogy "de ő inkább az étlap helyett a kaját eszi meg" ((-:

Mennyire értettem meg, amit írsz a pletykáról, kiderülhet a következőkből.
Tulajdonképpen a pletyka valódi természete az isteni kapcsolódást jelenti. A ”szent iratok pletykát elítélő passzusai” tulajdonképpen a rágalom megnevezésére gondolva a pletyka fogalmat tévesen használják. Megértettem, hogy nem csak az angol nyelvterületen, hanem a magyar környezetben is ugyan ez a tévedés figyelhető meg. Azaz ellentétben a Magyar Néprajzi lexikon következő fogalom-meghatározásával: ”alkalmi bizalmas közlés, amely a valóságot negatív irányba taszítja”, a valódi természete alapján éppen az ellenkezője igaz annak, hogy a pletyka ”ugyanakkor bomlasztja is a közösséget”. Természetesen az is kizárt, hogy ellentétben az angollal, a magyar népesség köreiben a pletyka fogalmát nem feltétlenül az isteni kapcsolódás fogalommal társítják. Úgy látszik, hogy Krishnamurti (és általa még sokan mások) sem használta a helyén a pletyka (gossip) szót, esetleg ”igen érdekében áll a pletyka szót pejoratív értelemmel megtölteni”. Szerencsére „a pletyka tudományos rehabilitációja” segített a végére járni e kérdésnek, így a modern tudomány rehabilitálja e fogalmat, és „a valódi” természetének megfelelően az építő beszélgetés szinonimájaként kezeli. Nem marad más hátra, mint az említett szövegekben (szent iratokban, Magyar Néprajzi lexikonban, Krishnamurti idézett írásában stb.) a helyes szóra javítsuk a pletyka szót, hogy e szövegek tudományban járatlan, vagy az eredményeiben kissé hiányos ismerettel rendelkező olvasója zavarodottságát elkerülhessük.

Bár én naivan arra gondoltam, hogy éppen a tudomány eszköztára az, ami ebben a példában képes eljutni a közösséget valóban stabilizáló erőhöz, azaz kezdi a fogalom elemzésével, amely mindig fontos, de jelen esetben az ismert „Kettős jellege” okán meghatározóan fontos, akár még azt is hiányosnak értékeli és ezáltal félrevezetőnek tartja, hogy ”a sajtó megjelenésétől kezdve a nem nyilvános információterjedés definiálódik pletykaként”, folytatja a fogalmat használók egyéni fogalomértésének alapos vizsgálatával (módszertanilag ellenőrzötten helyes eljárással), hogy ne csak a térképet járja a szociológiai felmérések során stb. Szerintem, amint a kutató eljut idáig, még biztosabb alapokra fogja építeni kutatómunkáját, következtetéseit, eredményei magyarázatát. Egyetértek abban, hogy tükör által, homályosan látunk, így már csak az a kérdés, hogy kinek a tükre torzít kevésbé, vagy kinek a tükre kevésbé homályos, tisztább. Biztos vagyok abban, hogy egy „született” kutató törekszik a torzításmentes tisztaságra. Azaz a területet igyekszik megismerni és nem csak a térképet járja, mi több, ellenőrzi, javítja a térképet. (A dőlt betűvel is jelzett idézeteket mind e blogbejegyzésből vettem.)
Szeretném elkerülni még a látszatát is annak, hogy bántsak, megsértsek valakit. Csupán arról van szó, hogy a kérdést, mint mindenki e blogon a maga módján, én is, a tévedés lehetőségét elismerve, az általam látott összefüggéseinek és megértésének megfelelő módon próbálom itt megjeleníteni, közben tiszteletben tartva mindenki jogát arra, hogy azt gondoljon, azt érezzen, azt cselekedjen, amit a legjobbnak tart.

Azon gondolkodtam, mi lehet a plety, a kis pletyka nővére/báttya (mindenkitől bocsánat, fogjuk az időre), ezért rákerestem 8-)
A magyar nyelv történeti-etimológiai szótárából az is kiderül, hogy a szó szlovák eredetű, más szláv nyelvekben is előfordul, és ugyanazt jelenti, mint a magyarban - illetve a szlovák nyelvben még a ,,semmiség, nevetséges dolog'' kifejezésére is használják. A pletyka szó első írásos megjelenését a szótár a korai 18. századból jegyzi, de feltehető, hogy ez a szó ugyanezzel a jelentéssel már korábban is ismert és használatban volt. A szó töve plet-, magyarul ,,sző, fon'', ami, akárcsak a szó harmadik jelentése, a pletyka terjedésére utal. Érdekességként itt még annyit említenék meg, hogy a pletyka szó német (különböző tövű) megfelelői hangutánzó szavakból képződtek, eredetük a zaj jelentéskörében található. Ilyetén a német e jelenség kellemetlen, agresszív oldalát hangsúlyozza: azt, hogy a hallgatóságban érdeklődést kelt, ami eleinte értelmetlen zörejként észlelhető.

(http://www.exsymposion.hu/cikk/415)


A pletyka művészetté (amely az én olvasatomban valami szép, harmonikus, érzelmileg felemelő közvetítésének kivételes képességét jelenti) mosdatását a képzelet elhatalmasodásának tartom a tudomány területén belül.
Ide másolok egy, az egyéni képzeletet elkerülni igyekvő, objektivitásra törekvő összefoglalást a pletyka meghatározásáról. Idézet Rácz Christine cikkéből, amely a következő linken olvasható http://www.exsymposion.hu/cikk/415 . Hálásan köszönöm Kincses Zolinak a linket.
Teszem ezt azért, hogy a kérdés jelentőségének okán az olvasó számára minél teljesebbé tegyem a vélemények sorát és saját maga meggyőződhessen hogyan jut a pókháló hasonlathoz a cikke végén a szerző. A saját véleményének alakítását természetesen az olvasóra bízom.
Következzék az idézet:

Mi is pontosan a pletyka, és melyik hozzászólóra nézve mit nevezhetünk megfelelő műfajnak? Mint irodalmár természetesen a pletyka irodalmiságát, irodalmi előfordulását, narratív funkcióit, stílusértékét, de legalább az irodalmi közéletben terjengő pletykákat kéne vizsgálnom. Mégsem ezt fogom tenni. Inkább a pletyka önmagában érdekel: e szó jelentései, a pletyka működése, irányultsága, hatása és formái. Segítségül véve a pletyka útbaigazításban emlegetett "természetrajzá"-t, azt finomítva és kiegészítve remélhetőleg nemcsak a pletykafogalom meghatározása, hanem egy, a többi szöveggel párbeszédben álló írás is megvalósul.

Az útbaigazításban a hangsúly a pletyka szóbeliségére kerül, némileg cáfolva annak negativitását. Magyarországon ugyanis sokáig az információ terjesztésének legfontosabb formája a szóbeliség volt. A szóbeliség természetéből fakad az elmondottak folyamatos változása vagy megváltoztatása, így az elmondó a közlés hitelességének bizonygatására is kényszerül. Állítólag a szóbeliség kétes hitelessége miatt kezdett a szóbeli hírközlés negatívvá, pletykává válni. A pletyka az útbaigazítás szerint "olyan hír közlése, ami a meghallgatót föltételezhetően érdekli".

Amint a pletyka címszót a Magyar Értelmező Kéziszótárban elolvassuk, ez a kiinduló kép módosul. Abban a pletyka első jelentése: "bizalmas, tapintatlan, felelőtlen hír(esztelés)", a második a pletykás személyt jelöli, harmadik jelentése viszont egy "gyökeret eresztő szárú, tojásdad levelű, fehér virágú cserepes növény". A magyar nyelv történeti-etimológiai szótárából az is kiderül, hogy a szó szlovák eredetű, más szláv nyelvekben is előfordul, és ugyanazt jelenti, mint a magyarban - illetve a szlovák nyelvben még a "semmiség, nevetséges dolog" kifejezésére is használják. A pletyka szó első írásos megjelenését a szótár a korai 18. századból jegyzi, de feltehető, hogy ez a szó ugyanezzel a jelentéssel már korábban is ismert és használatban volt. A szó töve plet-, magyarul "sző, fon", ami, akárcsak a szó harmadik jelentése, a pletyka terjedésére utal. Érdekességként itt még annyit említenék meg, hogy a pletyka szó német (különböző tövű) megfelelői hangutánzó szavakból képződtek, eredetük a zaj jelentéskörében található. Ilyetén a német e jelenség kellemetlen, agresszív oldalát hangsúlyozza: azt, hogy a hallgatóságban érdeklődést kelt, ami eleinte értelmetlen zörejként észlelhető.

Tehát mi is a pletyka? A pletyka szó kiinduló meghatározásait és jellemzőit összevetve, egymástól eltérő aspektusok és témakörök (a közlés szóbelisége, megváltoztatása, terjedése, hitelességének bizonyítása, tartalma, annak hatása és a híresztelők szándéka) kerülnek előtérbe, melyek nagyrészt nemcsak a pletykára érvényesek, így tárgyalásuk lehetővé teheti a pletyka elhatárolását is más közlésfajtáktól.

Sok, eredetileg csak szóban terjedő műfaj létezik: hogy csak néhányat említsek, ilyen például az adoma, az anekdota, a fáma és a mese. Ezek a műfajok, a pletykához hasonlóan ki voltak és ki vannak téve a szóbeliség "veszélyeinek". Természetesen minden hallott és szóban továbbadott közlés változásokon megy keresztül. De egy közlést szóbeli terjesztése önmagában még nem tesz pletykává.

A változások a beszélő és befogadó egyéni föltételeinek - szókincs, gondolkodásmód és emlékezet - függvényei. A továbbadott történet változását befolyásolják az értelmezési eltérések, a továbbmesélő viszonya a történethez, továbbá a történet formája és kanonizáltsága is. Egy szóban elmondott történet a hallgatóban úgy marad meg, ahogy ezt ő, a saját tapasztalatok alapján megrostálva, el tudja képzelni. Az elbeszélő a történet elmondásának tartalmát és formáját határozza meg. Így egy történet továbbadáskor két "torzulás"-on vagy inkább átalakuláson, átértelmezésen megy keresztül.

De ez mindenfajta kommunikációs folyamatra ugyanígy érvényes. A mondandó (gondolat, élmény) eleve megváltozik a megfogalmazás és formába öntés során, és megmutatkoznak a pontos megfogalmazás nehézségei, sőt lehetetlensége is. A megnyilvánulás hitelessége ennek fényében válik problematikussá, hiszen már eleve különféle módon tapasztalhatjuk csak meg a dolgokat, és tudunk beszélni róluk. Így a hitelesség kérdését is csupán az elmondóra nézve lehet föltenni, és csak ő maga válaszolhatja meg igazán, hogy közlése mennyiben felel meg saját világvalóságának, tudatosan hamisítja-e meg közlését a tapasztalásaihoz képest.

A befogadás és az értelmezés tehát nem irányulhat a mondandóra, hanem csak a megnyilvánulásra. Az értelmezés folyamata a befogadóra hárul. Ennek során a megnyilvánulás kiszolgáltatja magát a befogadónak, ugyanis a befogadás a "szerző szándékától" függetlenül történik meg. A rögzített megnyilvánulás előnye a befogadó számára az ellenőrzés lehetősége: az újraolvasás, -megtekintés, -meghallgatás és ezáltal az újraértelmezés lehetősége, amely azt az esélyt is megadja, hogy valamelyik értelmezés mégiscsak megközelíti a mondandót. A rögzítetlen közlés visszaidézhetetlenül elszáll, legtöbbnyire a "szerző" sem emlékszik pontosan megnyilvánulására.

A közléshez való hozzáadás és annak megcsonkítása szintén a módosítás fajtái. De, mint a többi átváltozás, önmagukban még nem hívják elő a közlés pletykaértékét. Sokkal inkább a hozzáadott, elhallgatott és módosított elemek hatásfunkciói változtathatják meg a történet jellegét úgy, hogy az pletykává válik.

A pletyka tehát nem a szóbeli közlés pontatlanságai és módosulásai miatt jön létre, ezek csupán az újraelmondásból fakadnak; annak a velejárói, és nem a pletyka jellemzői. Sokkal inkább a hír tartalmának funkciója, a közlésmód és a híresztelők szándékoltságai határozzák meg, hogy melyik közlés pletykaértékű.

A pletyka egyik fontos jellemzője a terjedés: minél több megfelelő ember tud róla, annál hatékonyabban fejti ki hatását, amely kétféle. Egyrészt a pletykálók a pletyka alanyát a tudomásukra jutott információ miatt elítélik. Másrészt az alanyt ez rossz érzéssel tölti el, mivel nem áll módjában sem a híresztelést leállítani, sem ellene védekezni; az ellenkezőjét bizonyítani sem tudja.

A pletyka terjedését viszont csak bizonyos mértékig lehet befolyásolni. Tehát el lehet indítani, el lehet juttatni "kiválasztott", pletykás (hasonló érdekeltséggel rendelkező) emberekhez, azoknak tovább lehet adni. De hogy onnan hogyan terjed tovább, azt sem az elindító, de még a továbbadó sem irányíthatja, sőt még csak nem is ellenőrizheti. A terjesztés ennek következtében a jól működő láncolaton, a "tranzit"-állomásokon múlik.

A pletyka tartalma és terjedése a pletykáló társadalmi rétegtől, közösségtől és csoporttól függ. A pletyka legfiatalabb fajtája a "mobbing", a munkahelyi pletyka, amely arra irányul, hogy az egyik munkatárs mondjon föl, illetve hogy mondjanak föl neki. Ezek a pletykák a kiválasztott munkatárs munkáját és személyiségét akarják befeketíteni, a valóságnak viszont általában nem felelnek meg. Tehát többnyire hazug, rossz képet festenek a kiválasztott emberről. A mobbing, működését és terjesztését tekintve, tulajdonképpen nem különbözik a hagyományos pletykától. Valószínűleg mindig is létezett, csupán a kifejezés új. Feltehető, hogy a munkapiac kiélezett versenyhelyzete miatt gyakrabban fordul elő, mint régebben, és így válhatott társadalmi problémává.

Manapság a pletyka már nemcsak szóban terjed, hanem a kommunikáció összes módszereit fölhasználva: tehát írásos formában és audiovizuális médiákon keresztül is. A tömegkommunikáció útján a közlés így egyszerre számtalan emberhez eljuthat módosítások nélkül. Ilyenfajta pletykák többnyire közismert személyekről szólnak, céljuk nyilvánvalóan a hírbe hozott személy hatalmának, hatáskörének vagy sikerének csökkenése, illetve megsemmisítése. Ezek a pletykák társadalmilag elítélendő dolgokról, eseményekről beszámolva akarják rossz színben föltüntetni az illetőt.

A pletyka terjedése általában olyan csatornákon keresztül történik, melyek a megfelelő módon megtalálják a szükséges embereket és csoporto(ka)t. A csatorna választása ilyetén a célközönségtől és a pletyka által szóbeszédbe keverendő személytől, valamint pozíciójától függ.

A terjedés nemcsak a pletyka jellemzője, hanem létezésének föltétele is. Nélküle a történet nem kelhet életre, semmilyen módon nem hathat. Ez a pletykára még inkább érvényes: nem létezik anélkül, hogy terjesztik. Hatása is csak odáig ér, amíg továbbadják, amíg a terjesztés láncolata nem szakad meg. Azok az emberek adják tovább, akik a történethez, a szóban forgó személyhez vagy környezetéhez valami módon viszonyulnak.

De a továbbmesélés általában attól is függ, hogy az, aki hallotta a pletykát, mennyire tartja érdekesnek és továbbadhatónak. A pletyka továbbadójának ebből legtöbbnyire valamiféle haszna is van: magára akarja vonni a figyelmet (hogy pl. milyen jól informált, neki is van egy érdekes története), érdeklődést akar kelteni, saját magát kívánja jobb fénybe állítani, a hírbe hozott személyen szeretne bosszút állni (mert az megsértette), őt kigúnyolni vagy nevetségessé tenni.

Ugyanezekből az okokból a pletyka el is indulhat. Előfordulhat, hogy a pletyka elindítója nincs is cselekvésének tudatában, nem méri föl a történet, a hír bizalmas, titkos mivoltát, illetve nem tulajdonít az elmondottaknak negatív hatást. Az információ bizalmas jellegét tekintve az emberek különféle toleranciahatárait sem szabad figyelmen kívül hagynunk. Így egy történet azért is indulhat el, mert az elmondója semmi titkos, bizalmas jelleget nem talál benne: saját, hasonló esetről szóló sztoriját bárkinek elmondaná. Ez a tranzithíresztelőkre is vonatkozhat, de azok általában tudatában vannak a hír pletykaértékének, főleg ha az távolabb került már a kiindulóponttól, vagyis ha a terjesztők nem tartoznak a pletykaalany közvetlen vagy bizalmi köréhez.

A pletyka úgy is keletkezhet, hogy elmondója más módon, többnyire negatívan értékeli a pletykahőssel átélt helyzetet, történetet, azaz a pletyka hősét okolja a történtekért. Ennek következményeként a híreszteléssel ad hangot sértődésének, illetve saját igazságát kívánja általa megerősíteni. De az is megeshet, hogy egy történet a továbbadás során keletkezik, átértelmezések révén, vagy kontextusából való kiszakítása miatt válik pletykává. Ezekben az esetekben föltételezhető a továbbmesélőnek, illetve a pletyka elindítójának rosszindulata a pletykaalannyal szemben.

A terjesztésre a pletyka igazságtartalma csak akkor lehet hatással, ha az elmondottak teljesen hihetetlenek, semmiképpen sem illenek az adott személyről kialakult képbe. Ekkor a terjedés lelassulhat, megszakadhat. De még teljesen valószínűtlen történetek is válhatnak hihetővé gyakori, több csatornán át való híresztelés következtében. Általában a terjesztők nem vonják kétségbe a hír valódi mivoltát. Ha a pletyka némi kételkedést vált ki, akkor szokta visszahallani a történet hőse. Ilyenkor akad valaki, aki úgy kíván megbizonyosodni az igazságról, hogy magánál az alanynál érdeklődik nyíltan vagy burkoltan az eset iránt.

A pletyka szövését a pletykahős titokzatossága is kiválthatja, főleg ha valakinek furcsa, nem megszokott magatartására vagy élethelyzetére keres valamifajta magyarázatot a környezete. Ilyen pletykák nagy részben fikciók vagy a hozzáférhető információkból levont következtetések és kiegészítések. De az is elképzelhető, hogy valaki pletykaként mond vissza egy általa föltételezett, kitalált történetet, hogy megtudja e titokzatosság magyarázatát. Tehát az állítólagos pletyka visszamondásával egyrészt meg akar bizonyosodni a valóságról, illetve hozzá kíván jutni egy bizalmasnak vélt információhoz. Másrészt az esetek nagy részében a pletykahős baráti köre mondja vissza figyelmeztetésként a tudomására jutottakat, nehogy az illető azt más módon, másoktól tudja meg. A pletykálásra való hajlam így nemcsak az emberek rosszindulatában keresendő, hanem tudatlanságukra vagy kíváncsiságukra is visszavezethető.

Nehéz megítélni, hogy a pletykaalanyt melyik pletyka (igazi történet, megfűszerezett, kicsit átváltozott vagy teljesen kitalált történet) érinti kínosabban. általában a róla elterjedt történet az igazságtartalmától függetlenül kellemetlen számára. Ha a róla folyó pletykálásról tudomást szerez, főként "ellenmagyarázatokkal", helyreigazításokkal próbál védekezni. A pletykálók a magyarázkodásokat általában a pletyka megerősítéseként értelmezik, ahogy azt is, ha a szóba keveredett személy megszakítja velük a kapcsolatot. De, ahogy Rousseau is írja, a pletykát sem "elvágni", sem hatását megfékezni nem lehet, a szóba keveredett személy nem tehet mást, mint hogy nem ad több okot "táplálására". [4] Valószínűleg ez a magatartás is eredménytelen, mivel pletykák az alanytól függetlenül is keletkezhetnek, és reakcióitól függetlenül is terjedhetnek. Tehát a pletyka akkor is kifejtheti hatását, ha hőse nevet a történeten, vagy egyenesen semmibe veszi azt. Így mindenféle védekezési stratégia eredményessége kétes, mert a pletykálás, de megszüntetése, elapadása is a pletykáló közönségtől függ. Csak akkor marad abba egy pletyka, ha a hír elveszíti érdekességét terjesztői számára. Ez leginkább egy újabb pletyka elindulása miatt történik meg.

Az emberek emlékezetéből azonban a negatív képek nem törlődnek ki olyan könnyen. Így a pletyka következményei - legtöbbnyire valamifajta kirekesztés: a munkahelyről, egy közösségből, az emberek bizalmából - általában nem szűnnek meg a pletyka elapadásával. Sőt még akkor sem, ha kiderül, hogy a pletyka tartalma fikción vagy hazugságon alapul.

A pletykát talán a pókhálóhoz lehet hasonlítani: hálózatot képez, melynek áldozata éppúgy, akár a pókhálóba ragadt légy, képtelen mozdulni, nem bír kiszabadulni belőle. A légy halála ebben a hasonlatban az érintettek egymásról kialakult képének fölszámolásával azonos. A pletykálók számára a történet hőséről formált régi kép átrajzolódik, ezentúl az új, még negatívabb képet tartják róla számon, és ezzel együtt a hős véleménye is romlik a róla pletykálókról.