Az írástudók felelőssége – ma idehaza
Avagy: Milyen hibákat követünk el a mai magyar társadalmi helyzet megítélésében?
Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Ebben a bejegyzésben három kérdést fogok átgondolni. 1.) Ki ma az az írástudó, aki felelősséggel tartozik? 2.) Miben áll az írástudó felelőssége ma? (A harmadik kérdésre adott válasz a felelős írástudó egyik mai feladatát járja körbe.) 3.) Milyen hibákat követünk el a mai magyar társadalmi helyzet megítélésében?

A ma írástudóját a hiteles ismereteken alapuló rendszerszerű gondolkodás és a cselekvés hosszútávú irányának a helyes megérzése jellemzik. Az írástudó felelőssége abban áll, hogy elkülöníti a birkanyáj-érzeteit és a rettegés-érzeteit a hiteles tényektől. Az írástudónak meg kell éreznie, hogy mikor válhat az események egyszerű sora összegződő láncolattá. A mai hangzavarban egyik feladat sem egyszerű.

A bejegyzés záró része A) a nagyotmondásnak; B) a rendszerben való gondolkodás hiányának; C) a türelem hiányának és D) a kiterjedt együttműködés hiányának a hibáit elemzi.


Ebben a bejegyzésben három kérdést fogok átgondolni. Az első kettő az írástudók felelősségének kérdését próbálja meg pontosítani. 1.) Ki ma az az írástudó, aki felelősséggel tartozik? 2.) Miben áll az írástudó felelőssége ma? A harmadik a felelős írástudó egyik mai feladatát járja körbe. 3.) Milyen hibákat követünk el a mai magyar társadalmi helyzet megítélésében?

 

Indító megjegyzés: nagyon remélem azt, hogy a bejegyzés végigolvasása után az Olvasó számára világos lesz: a bejegyzés nem konkrét politikai lépések dicséretét, avagy kritikáját fogalmazza meg, hanem azt elemzi, hogy egy változásra érett helyzetben a változásokat milyen szempontok szerint érdemes átgondolni és megítélni. Emiatt a T. Hozzászólókat is arra kérem, hogy a bejegyzéssel kapcsolatos gondolataikat ne a konkrét politikai erővonalak mentén, és ne a sajtó ilyen vagy olyan felében (unásig) ismételt toposzokat újfent leírva fogalmazzák meg, hanem próbáljanak mélyebben, és ide- vagy odatartozástól független módon elgondolkodni. Előre jelzem, hogy az olyan hozzászólásokat, amelyek X megsemmisítő (vagy megsemmisíteni vágyó), érzelemdús bírálatát, avagy Y ugyancsak érzelemdús hozsannázását fogják tartalmazni (X és Y helyébe bármely személy vagy csoport behelyettesíthető), a Moderálási Szabályzat 4-8. pontjai értelmében nem fogjuk közzétenni.
 

1. Ki ma az az írástudó, aki felelősséggel tartozik? Míg korábban ténylegesen az írástudás volt az a különlegesség, ami a gondolkodó „úriembert” a köznéptől elkülönítette, mára egészen más tulajdonságok váltak kivételessé. Ezek legfontosabbjai a korábbi blogbejegyzésekben is érintett A.) az információözön szűrését, és a szűrés után megmaradó információk hitelességének becslését is lehetővé tevő rendszerszerű gondolkodás; B.) a világ ilyenfajta „áramának” a megérzésén felül a hosszútávú cselekvés irányának az erényes életből fakadó helyes megérzése. A szó régi, egyszerűbb értelmében ma már szinte mindenki írástudó (sajnos hazánkban ennek az oktatással kapcsolatos bejegyzésben elemzett hiányosságaival). A szó fenti, „mai” értelmében mind külhonban, mind idehaza nagyon kevesen azok.

 

  

2. Miben áll az írástudó felelőssége ma? Az írástudó első felelőssége az, hogy elfogulatlanul figyeljen és értékeljen. Próbálja meg elkülöníteni mind a csoport-megrögzöttségekből fakadó birkanyáj-érzéseket, mind pedig a saját élettörténetének legkritikusabb pillanataiból fakadó rettegés-érzeteket a hiteles tényektől, és a világáramnak a hiteles tények sok évre visszamenő összegzéséből egybeálló tiszta, integratív megérzésétől. Az írástudó második felelőssége, hogy előre lásson. Ennek az előrelátásnak igen lényeges eleme annak megérzése, hogy vajon mikor összegződhetnek a változások olyan lavinaszerűen, mint ahogyan az a korábbi (a Liliomos mozgalom alapítását bejelentő) blogbejegyzésben érintett kolontári tragédia kapcsán történt. Az írástudó harmadik felelőssége, hogy beszéljen. Azonban amikor beszél, azt az írástudásából fakadó átlátással, és ne zsigerből tegye. A ma mindennapi hazai hangzavarában egyik feladat sem egyszerű.

 

3. Milyen hibákat követünk el a mai magyar társadalmi helyzet megítélésében? 3.A. A nagyotmondás hibája. Elsőként a (mostanában újra céltáblává váló) Heller Ágnes gondolatát tudom az oktatással foglalkozó korábbi blogbejegyzés után újfent mély egyetértéssel idézni: hagyjuk végre abba a helyzetet nem pontosan leíró, túl nagy szavak egymást túllicitáló kiabálását. Autokrácia, hazaáruló, korrupt. Sorolhatnám azokat a kifejezéseket, amelyeket egyik, vagy másik (vagy ötödik…) oldalról a legtöbb esetben kellő indoklás nélkül olvastam (hallottam) az elmúlt hónapokban.

 

3.B. A rendszerben gondolkodás hiányának hibája. A másfél évvel ezelőtt (2009 Mikulására írt) blogbejegyzésben azt elemeztem, hogy a mai kor tipikus viselkedése „előbb a célt fogalmazza meg, és annak a legoptimálisabb elérésére mozgósít mindent: azaz operacionalizál, streamlineol, határidőt szab, és költséget optimalizál”. Az írástudó előbb a helyzetet rendszerként elemzi, és ebből következtet a legfontosabb teendőkre. Ezért nevezheti magát írástudónak. Az operacionalizálás és a kommunikációs szempontból jól hangzó részletek kiemelése az írástudó számára csak ezek után jön. Egy írástudó minden bizonnyal megbukna a mai magyar arénában. Vajon mire vezethet azonban, ha mai magyar aréna bukik meg rendszerben gondolkodásban?


A rendszerben gondolkodás nemcsak az aktuális helyzet elemzésében, hanem a komplex rendszerek viselkedésének megjóslásában is létfontosságú. Ahogyan azt Barabási Lászlónak a Mindentudás Egyetemén nemrég tartott előadása is igen ékesen bizonyította, az emberek viselkedése ma már a valószínűségek, a statisztika szintjén meglehetősen jól előre jelezhető. Az előjelzések igazolták azt is, hogy az emberi viselkedés nagymértékben kumulatív, azaz a későbbi lépések a korábbi lépések által meghatározottak. Különösen így van ez embertömegek viselkedése esetén, ahol a kumulatív hatás, ha tetszik, „négyzetes”. Mindez különösen nagy valószínűségű eseményekké teszi azokat a minden komplex rendszerre jellemző átcsapásokat, amelyek az események egymásutánjából hirtelen bukkannak elő, a fenti értelemben nem írástudó szemlélőnek meglehetősen váratlanul. Az ilyen-olyan okokból indokolható változtatások egységében más nagyságrendet és néha más irányt is mutató rendszerré állhatnak össze, amelyet a rendszerben nem gondolkodó bizony néha meg sem lát, e meglepő együttállások megjóslásáról nem is beszélve. A rendszer szintjén az egyik jogosnak tűnő változtatás kiolthatja a másik, ugyancsak jogosnak tűnő változtatás hatásait – és viszont. A kolontári tragédia kapcsán írt blogbejegyzés és elindított (jelenleg kb. 1200 fős) Liliomos Mozgalom is a rendszerben gondolkodás mindennapi tanulságait hangsúlyozta. Mindennek két példája Kurosawa: Ran (1985, 1 Oscar-díj) és Bertolucci: Az utolsó kínai császár című filmjei (1987, 8 Oscar-díj), ahol a látszólag apró hibák és ballépések emberek sokaságának életét is kioltó eseménysorrá állnak össze. Annak a felelős kimondása, hogy az itt-ott tapasztalható változások milyen valószínűséggel összegződhetnek egy átcsapássá, és ha ezt tennék, akkor az átcsapás honnan és hova csapna át, nagyon nem egyszerű feladat. Mondhatni: négyzetesen bonyolult és ezért különösen sokoldalú megfontolást igényel(ne). A helyzetet tovább bonyolítja, hogy "írástudás” nélkül rendszerint a lendület nem tart ki addig a minimum 3-4 évig, ameddig a befektetett rengeteg munkának semmilyen lényegi eredménye még bizony nem látszik. Azt csak az egész rendszer ismerete mondatja az írástudóval, hogy ilyenkor már érik az a váratlanul nagy pozitív változás – áttörés –, amely a kitartást visszamenőleg is igazolja. Ez a gondolatmenet azonban már átvezet a következő hibához, a türelem hiányához.

 

 

3.C. A türelem hiányának hibája. A magyar aréna a rendszerben való gondolkodás hiányában különösen gyakran esik a kapkodás hibájába. Egy változásra érett helyzetben különösen fontos az, hogy higgadtan és mély türelemmel átgondoljuk a változtatások optimális sebességét. Egy korábbi blogbejegyzésben is beszámoltam arról, hogy az élővilág bonyolult hálózatos rendszerei a változásaik során először a régi struktúrákat lazítják meg olymódon, hogy elvágják a régi struktúrák csoportjai közötti kapcsolatok egy részét. DE. Nagyon fontos számukra annak a mérlegelése, hogy mekkora részét vágják el. Ha túlzottan sok részét sikerül elvágni, akkor nem megújulás következik be, hanem az egész bonyolult struktúra (vágók és vágottak egyaránt) szétesik és meghal. ÉS. Az élővilág bonyolult hálózatos rendszereiben minden elvágási periódus véges. Ezeket a romboló periódusokat igen hamar felváltja a csoportközi, a távoli kapcsolatokat újjáépítő szakasz. E nélkül a megváltozott helyzethez való adapáció nem képzelhető el – a biológiában. A példában említett biológiai rendszerek azonban több milliárd év alatt bizonyították, hogy a változások levezénylése csak így végezhető el sikeresen. Az a rendszer, amelyik nem így működött, már réges-régen kihalt és eltűnt. Érdemes elmeditálni ezen, mint ahogyan azon is, hogy egy radikális változás-sorozat mértéke és sebessége mikor vezet olyan mértékű zavar-sorozathoz, amely tartósan is sokkal nagyobb biztonságérzet és hatékonyság csökkenést idéz elő, mint amekkora hatékonyság-növelés a változások gyorsaságától lenne remélhető?

 

3.D. A kiterjedt együttműködés hiányának hibája. Forrásszűkülés esetén a komplex biológiai rendszerek kreatív megoldásokat hozó, és új forrásokat feltáró viselkedési stratégiát választanak. Bonyolult rendszerek kreatív megoldásai általában is csak e rendszerek tagjainak széleskörű együttműködése mellett születhetnek meg. Sajnos a magyar aréna jelentős része csak zéró-összegű játszmákat ismer. Ebben a rendszerben egy addig diszpreferált csoport preferálása csak az addig preferált csoport diszpreferálása árán valósulhat meg. A zéró-összegű játszmák a játékosok szűk köreinek együttműködését generálják. A zéró-összegű játszmák által generált szűkkörű együttműködés öngerjesztő rendszerként zárja el az utat a közösség egésze számára új forrásokat meglelő, kreatív megoldások elől.

 

Zárásként hadd írjak le egy olyan példát, ahol a fenti tanulságok jelentős része úgy tűnik, hogy hasznosul. A kárpát-medencei magyar tehetséggondozás által kezdeményezett programokban mind civil, mind intézményi, mind kormányzati oldalról A) a korrektül megfogalmazott helyzetértékelés; B) a hosszútávú, rendszerben gondolkodás; C) a változások helyes mértékét kereső türelem és D) a kreatív megoldásokat kitermelő széleskörű együttműködés jellemző. Az elmúlt években elért eredményeket mára már az EU számos tagállama is elismeri. A példa sajnos messze nem tipikus, de szerencsére nem is teljesen egyedülálló. Hogy az ilyen alrendszerek viselkedése mennyire lesz szabály és mennyire kivétel, azt a (közeli) jövő dönti el.

 

Válaszok (2011. január 30.)

 

Igaza van Sándornak, az írástudónak nemcsak beszélnie, de cselekednie is kell. Félre ne értse senki: nem forradalmi cselekedeteket javasolok ezzel, csak olyasféléket, mint amilyenekről az ötödik blogtalálkozó résztvevői beszámoltak. „Patroklosz” megjegyzésével is egyetértek: az írástudás akkor ér valamit, ha vannak olvasók. Talán úgy lehetne az olvasó fogalmát meghatározni, hogy még nem jutott el odáig, hogy megfelelően magas szinten szűrje az információkat, és rendszerben gondolkozzon, de igénye van erre. Az az olvasó, aki jó úton jár az írástudás elsajátítása felé. Az olvasó nem zabál fel mindent, amit eléöntenek az információs vályúba, és nem is a rövidtávú értékei szerint válogat („ne kelljen rajta gondolkodni, mert a gondolkodás energiát kíván, én meg fáradt vagyok”), hanem törekszik arra, hogy egy képet alakítson ki a világról magában, ami szerint a beérkező információk (és közlőik) hitelességét ellenőrizni tudja.

 

Nagyon örültem „Paál András” saját tapasztalataiból összegzett látleletének. Adja ég, hogy az elmúlt évek gazdasági válsága tényleg olyan legyen, mint a mérsékelt erdőtűz: felégesse az elkorhadt ágakat, és teret adjon az új hajtásoknak. Nem mindegy azonban, hogy az erdőtűz mekkora, pláne akkor, ha én kezdem a gyújtogatást. Másként fogalmazva: ha az eredeti rendszer egy olyan kártyavár volt, amelyben a kártyákat madzagok tartották össze, akkor nem mindegy, hogy hány madzagot vágok el. Ha néhányat, attól még a kártyavár állva marad, és adott esetben könnyebben újra is építhető. Ha azonban túlzottan sokat, akkor a kártyavár összedől, mielőtt akárcsak az átépítést úgy igazán elkezdhettem volna.

 

Kaptam privát kommenteket arról a megjegyzésemről, amelyben Heller Ágnest „céltáblaként” aposztrofáltam. Fontosnak tartom körüljárni e kérdést is. Ahogyan a negyedik blogtalálkozón sok játékelméleti példa is megmutatta: nagyon nem jó az, ha bárki úgy gondolhatja, hogy rá nem vonatkoznak a szabályok, és ha így tesz, akkor büntetés nélkül megúszhatja ezt. Különösen káros az ilyen gyakorlat akkor, ha a szabálysértő „fontos ember”, és a szabálysértésének elnézésével „még egyenlőbb” lesz az orwelli világ példája szerint. Azonban mindaddig, ameddig a szabály megsértését hitelt érdemlően nem bizonyítja valaki, a szabály megsértésének vélelmével kapcsolatban fokozott elővigyázatossággal kell eljárnia akkor, ha olyan ember a feltételezett szabálysértő, aki egy hosszú életút során bizonyította azt, hogy kivételes teljesítményre képes, és ezt erényesen teszi.
 

 

Válaszok (2011. február 3.)

 

Ferge Zsuzsa figyelmeztetett arra, hogy amikor az írástudótól az előrelátás felelősségét kérem számon, akkor jó néhány esetben lehetetlent kívánok, mert a trendeket lehet ugyan elemezni, és megérezni, de ha egy (Toynbee-i értelemben vett) újító kisebbség belekezd valamibe, azt előre látni lehetetlen. Teljesen igaz a megjegyzés. A trendtörés a trendből nem következik. A trendtörés esélye legfeljebb abból érezhető meg, hogy hol feszül olyan óriási hiány két (gondolathálózati értelemben vett módon) „szomszédos” trend között, amely kitöltésért kiált.

Megosztás

Hozzászólások


Ezt csupa nagybetűvel kiemelem:

"A helyzetet tovább bonyolítja, hogy 'írástudás' nélkül rendszerint a lendület nem tart ki addig a minimum 3-4 évig, ameddig a befektetett rengeteg munkának semmilyen lényegi eredménye még bizony nem látszik. Azt csak az egész rendszer ismerete mondatja az írástudóval, hogy ilyenkor már érik az a váratlanul nagy pozitív változás – áttörés –, amely a kitartást visszamenőleg is igazolja."
A kis vállalkozások ritmusa pont erre a rugóra jár, az zajlott le, amit a biológia példája jövendölt. Sok ilyen van környezetemben, magam is döngicsélek párban, így párszáz legkülönfélébb helyekről való példából, mint talán valamire elég mintából veszem érzésemet. Az úgy volt, hogy: 2008 őszén, tél elején huszárvágással tűntek el a frankhiteleiktől megtépázott lakossági (és egyéb) ügyfeleik, forgalom harmadára esett, sereg beszállító, beszerezési forrás, vevő, aki korábban megbízható volt, kiszámíthatatlan lett, ha megmaradt egyáltalán, a jól megszokott hálózat mindenki körül elvesztett jó 20% nyit magából. Az okosabbja időben kapcsolat, nem hitegette magát tündérmesével a szebb jövőről, a csökkenő forgalom mellett túlvállalássá vált hiteleitől bármi áron megszabadult, és még fenntartható méretűvé húzta össze magát. Kb. másfél év kellett, hogy sebeiket nyalogassák, kipróbálttá váljanak a vesztett kapcsolatok helyére talált frissebbek, illetve kiderüljön, hogy a megmaradtak megtépázva miképpen megbízhatók az új helyzetben, és 2010 augusztusa óta valami megmozdult. Hozzátartozik a dologhoz, hogy az internet nagyon használttá mostanra vált. Nézett volt, de jobban használt lett. Későn érő ország vagyunk, de ez most jókor jött, aki kitartó türelemmel kísérletezgetett (akár egy barkács-honlappal csak) az mára mind beszállítói, mind vevői oldalról vérfrissítést kapott, legkülönfélébb helyekről megtalálták, aki nem vérzett el a hosszú harc alatt, megkezdte a magára találást. Csak egy példa, melyet valakinél számolgattunk nemrég, egy mérőszám, ami válságban 1,2 és a legszebb időkben 1,6-1.7 köz van, most 1.9!!! Nem a nagyságra vonatkozók, a cselesebben mérő hatékonysági mutatók a pazarok, legszebb időket szégyenítik. Valami olyan elemi szintű struktúraváltás ment végbe a megmaradtaknál, mint mikor valaki végre nem a bal kezével kotorászik a jobb farzsebében. Megfelelő cipők a megfelelő lábra kerültek, és kinőtték sok egyéb csámpáikat is. Egy sereg nyikhaj konkurenciától örökre megszabadultak. És a túlélők megkezdtek vásárolni. Nem házat, autót. Párszázezres dolgokat, és sokszor egymástól. Mint fűtéskorszerűsítést, bútort, családi hazai telelést, hátsó kerítés újjáépítését, meg a szűkség éveiben elmaradt sebnyalogatásokat, stb. Legtöbb terméknek van valami értelemben szezonja, most mintha ez alig lenne mérvadó. Mondjuk félmilliónyi ember, (ez családdal másfél) határozott alapjáraton újra működik. Nem fél, jövőt tervez és figyel. Olyan ez, mint a megálló lakáspiac, ha egyszer valaki mégis kap vevőt, az tovább vesz, és akitől vett az is léphet, és tíz adásvétel is továbbpattog az egységnyi pénz felbukkanásakor. Nagyon hamar lesz egy elég méretű csendesen dolgozó motorja a gazdaságnak. Ha az Olaszoknál a gazdaság bármi értelemben mért 70 valahány % -kát az egyedül, vagy egy-két fővel dolgozó kicsik teszik ki (két hete nincs, hogy olvastam a hírekben ezt az adatot), akik mindössze 4 millió embert jelentenek egy akkora nagy országban, szóval a lakósság számosságának arányait nézve itt nagyon hamar leszünk mi is (még úgy sem állunk rosszul, ha a hírek lódítottak valamennyit). És hogy mikor leszünk ott, ahol a rengeteg eszetlen felvett kölcsönből pompáztunk öt éve? Megmondható, a következő pofára esés előtt kb. egy évvel((-:…ha nem tanulnak elegen az önmagunknak önmagunk erejéről és a jövő biztosságáról való nagyotmondásból, mely a lényeglátás szorgos napszámosait kineveti, mint a tücsök-hangya mesében…e mese örök, még az olvasók 90% el sem hiszi, amit írok, de már az új lendületet kapottak közt van akinek nagyot mond a szája…már most((-:…ezek azok a „hómunkások” akik a januári megrendelés-állományuk nagyságát nem a télnek, hanem saját vélt zsenialitásuknak tudják be((-:……..Ki tudja? Ahogy az egyedfejlődés (pl. méhen belüli) mutat valamit a faj fejlődési lépéseiből, a biológiai lények is megjelennek a biológiai lények által létrehozott gazdaságban is, hol a tücsök, hol a hangya ismerhető fel…hol pedig a hó alatt ugrásra kész őszi vetés.

1) A Magyar Értelmező Kéziszótárban (Akadémia Kiadó) három meghatározást is lehet olvasni erre a szóra. Itt egy negyediket lehet olvasni. Ebben a meghatározásban sem attól írástudó valaki, hogy ez áll a foglalkozás rovatban, vagy erről van papírja, hanem képes
- az információözön szűrésére (megkülönböztetésre),
- a rendszerszerű gondolkodásra (kérdéses, hogy egyre gondolunk-e),
- a világ ilyenfajta „áramának” megérzésére (nem sikerült megértenem mit takarhat az ilyenfajta megjelölés),
- a hosszú távú cselekvés irányának megérzésére (rendkívül félrevezető, csalóka a megérzése fogalom használata),
- az erények felismerésére és élésére.
Természetesen minden szavakban foglalt definíció annyira helyes, amennyire helyes és pontos az a fogalom az olvasó tudatában, amire a szavak utalnak.

2) Ebben a pontban a felelősségről lenne szó, azaz arról, hogy a képességeit mire és hogyan használja az írástudó.
Első felelősség: Az érzések, érzelmek elkülönítése a tényektől, azaz a gondolkodás megszabadítása az érzelmek eltérítő hatásától, egy képesség, amelynek vannak fokozatai. A fokozatok azt jelentik, hogy milyen típusú érzelmek uralmától képes megszabadítani a gondolkodását az egyén. A durva taszító érzelmek, a gyűlölet, düh stb. uralmától mentesség a legalacsonyabb fokozat. A következő a finom taszító érzelmek, a félelem, a kétség stb. uralmától megszabadultság. A legmagasabb képesség a vonzó érzelmek gondolkodást eltérítő hatásától szabadság. Ezek befolyásoló hatását annál inkább lehet érzékelni, minél személyesebb motívumokat tartalmaz a gondolkodás tárgya.
Második felelősség: Előre látás megint egy képesség, mint ahogy az első pontban is szerepel.
A felelősség akkor érhető tetten, ha nem használja, vagy káros célra használja ezeket a képességeket. Ha nincs ezeknek birtokában, akkor más a helyzet.
Harmadik felelősség: Beszéljen. Mit, mikor, hogyan. Ez valóban felelősség. Megtoldanám, hogy cselekedjen, tegyen is.

3) Úgy gondolom, hogy az itt felsorolt hibák egy társadalomkritika, egy látlelet a mai magyar társadalom helyzetéről. Ezeket nem írástudók követték el, mert azok nem követhetnek el ilyen súlyos hibákat. Legalábbis az 1) és 2) pont feltételeinek objektíve megfelelő írástudók. Írástudók oly kevesen vannak. Ha elegen lennének, akkor sem biztos, hogy beválasztanák az őket megillető helyekre, megkapnák a lehetőséget a képességeik hasznosítására a közjó érdekében.
Ez felveti a kérdést, hogyan és ki tudja eldönteni valakiről, hogy írástudó. Hogy lehet elkülöníteni az eredetit a hamisítványtól? Ki tudja HITELESEN értékelni a Mount Blanc-ot meghódító egyén teljesítményét? Adódik egy válasz: Egy másik egyén, aki szintén meghódította a Mount Blanc-ot. Vagy aki a Himaláját mászta meg sikeresen. Mennyivel nehezebb ennek megállapítása az első két pontban megadott képességek terén. Mivel a „szintek” csak „visszafelé”, felülről lefelé láthatók.
Érdemes megfontolni azt is, milyen lehetőség van azok képzésére, akikben a fent említett képességek „lappangóak”, kibontásra várnak, vagy már fejleszthetők. Egyáltalán hogy lehet rájuk találni? Különben elsikkadhatnak, vagy nehezen helyrehozható sérülést szenvedhetnek az oktatás-nevelés-bürokrácia-megnemértés útvesztőiben. A fejlesztésére talán Szókratesztől, aki szerintem az írástudók ideálját testesítette meg, kaphatunk ötletet. Valami ilyesmit mondott: Addig beszélgetek a buta Kalinédesszel, míg okos Kalinédesz lesz.

Köszönöm a szívet melengető záró gondolatokat, valamint a http://tehetsegpont.hu/dokumentumok/csermely_cigany_tud_muvkonf_hozzaszo... linken található hozzászólás elolvasásának lehetőségét is.

vajon az "írástudók" olvasni is tudnak??és az "olvasnitudók" írni is? az irástudók felelőssége jelentősen csökkenthető lenne az olvasni tudók számának növelésével:)
Az írástudó szó nem írnitudót, hanem az írás ismerőjét jelenti. Aki pedig ismeri az emberiségnek ezt a csodálatos találmányát, az írni is és olvasni is tud.
bizony...és menjünk tovább e gondolat fonalán, az írástudót érthetjük úgy is, mint aki a le-írás a le-képzés ügyében kikupált, ismerő, értő. Aki tudja, ő maga is csak egy le-képzés (...képére és hasonlatosságára...), aki ismeri, hogy a leképzett kép csak egy nézet, a teljesség igénye és megléte nélkül, de magán hordva a teljesség jegyeit-jeleit, valamint aki ismeri, meg tudja ítélni, hogy egy le-képzett le-írt nézet egy adott feladat szempontjából mikor egészül ki más nézetekkel annyira, hogy használni szabad legyen, használható legyen -mert eléggé teljes, eléggé reprezentatív minta jelleggel- nem kárunkra, hanem hasznunkra felhasználható, olvasható, a le-képzett olvasatokat el-képzelni tudja...
én ennél hétköznapibb megközelítésre gondoltam. ameddig a funkcionális analfabétizmus kapcsán megállapitjuk hogy irni olvasni ugyan tudnak az emberek, de nem értik amit olvasnak, addig nagyon nagy a társadalmi felelőssége az írástudóknak, feltéve hogy az írástudók el is kívánják juttatni gondolataikat az "olvasni tudóknak" vagy nemtudóknak.
uhh, ez nagyon fontos volt, köszi!

a 2001-9-11 események után volt egy felmérés az AEÁ-ban, hogy az emberek lemondanának-e bizonyos alkotmányos jogokról a terrorizmus elleni védelem érdekében, és a döntő többség azt válaszolta, hogy igen, mire Bruce Schneier security guru csak ennyit fűzött hozzá: ,,arról nem szól a felmérés, hogy hányan értették meg a kérdést'' (vagyis a lemondás következményeit...).

A székesfehérvári könyvtár állományából 2001-ben törölték A kor lelke című kötetet (Liget Könyvek), amit húsz vagy harminc forintért megvásároltam az intézmény által szervezett kiárusításon. Az 1991-ben megjelent antológia írástudókat szólaltatta meg az "írástudásról" szerkesztőségi körkérdés formájában, többek között Poszler Györgyöt, Jelenits Istvánt, Németh G. Bélát, Szilágyi Ákost, Lányi Andrást, Balassa Pétert. Akkor már ismertem Huszár Tibor értelmiségi-monográfiáját, Németh Lászlótól Az értelmiség hivatásá-t, Benda és Babits távoli vitáját, Osvát különvéleményét, a modern német szociológia mindenféle megközelítéseit, egyáltalán össze-vissza olvastam a témában, anélkül, hogy doktorálni akartam volna belőle. Valamiféle bölcsészszimat és -öntudat vezetett. Ma érzésem szerint oda jutottunk, hogy szekértáborok, szeszélyesen kombinálódó lobby-összetartások, hatás-, megvalósíthatósági-, kommunikációs-tanulmányírói siserahadak, holdudvarok, némasági fogadalmat tett sértettek (s ezt az sem menti, hogy egy egész szisztéma dolgozott az arcroncsolásukon, tehát akár haragudhatnának is...) hullámzanak egy szubhistóriai mélyáramlatban. Óriási téma, s istenáldotta pech, hogy saját üdvözülésünk vagy elkárhozásunk kortársai lehetünk. Két új tárna: a művészet világteremtő (és nem rendszerben-gondolkodó, analitikus, mérnök-észjárású) előrelátása, valamint az irástudatlanok gőgje. A komplex rendszerek viselkedésének megjóslása? Nos, igen... A tudat-ipar (nem csak a mass media), az ítélőerő hanyatlása, a lefelé nivellálódó közértelmesség, a társadalmi cselekvések monotonizálódó mintázata "aládolgozik" a teóriának, szállítja az argumentációhoz szükséges élettényeket. Ugyanakkor rájöttem, hogy szabadon dolgozhatok, magyarázhatom a hányingert és a reményt. És ez jó.

Gondolatok Péter (2011. február 3.) válasza nyomán.
Egy írástudó nem adhat ilyen „felmentést” magának a saját felelősségéről. Írástudó, aki megfelel azoknak a kritériumoknak, amelyeket megbeszéltünk eddig. Ugyan A trendtörés a trendből nem következik., de a trend görbéje nem is az írástudó, hanem az „olvasnitudó” számára készül. Azok számára, akik nem érték még el azokat a képességeket, amelyekkel egy írástudó rendelkezik. Egy írástudó számára elkülönül az elképzelés, aminek egy érzés az alapja, egy a jellegében, forrásában eltérő kincsünktől, az intuíciótól. Ebben az összefüggésben az intuíció a valós összefüggéseknek egy azonnali felismerése, átlátása. Hagyományos emberi gondolkodással elérhetetlen. A fogalmak pontos értelmezése mentén érdemes a leírtakat megfontolni. A Péter által adott és megbeszélt meghatározás alapján az írástudó a mindennapos gondolkodásmódnál (következtetés-gondolkodás, elvgondolkodás, ami két-értékű abszolutizálásra hajlamos gondolkodás) magasabb gondolkodásmóddal (perspektíva-gondolkodás, több-értékű gondolkodás, ami nem abszolutizál, a tényeket a környezetükben és nem elkülönítetten vizsgálja stb.) rendelkezik. Kizárólag ezzel lehetséges ugyanis megszabadítani a gondolkodásunkat az érzelmek, emóciók valamennyi fajtájának eltérítő hatásától. Az intuíció, más néven kauzális-gondolkodás, egy még magasabb gondolkodásmód az emberiség számára, ami emelkedett pillanatokban már megjelenik a perspektíva-gondolkodással rendelkezők számára is.
A szó fenti, „mai” értelmében mind külhonban, mind idehaza nagyon kevesen azok. írja Péter az írástudókról, viszont a gondolkodásmód fejleszthető! és ez kívánatos is lenne azok számára, akiknek nem csak a napi megélhetésük, kényelmük biztosítása tölti ki napjaikat.

Tehát igenis felelős az írástudó (mint minden ember), ha nem megfelelő módon használja a képességét, adott esetben akár az irányvonalak kijelölésére (és ezzel az írástudó tisztában is van). A trendekből ugyan nem lehet kiolvasni, de más módon hozzá lehet jutni milyen tendenciára lehet számítani az 1950-ben beköszöntött Vízöntő korban, ami a törvény kora. És nem is kell idáig menni, írástudónak sem kell lenni annak sikeres megítélésében, hogy a haszongazdaság, a fogyasztói társadalom ideája, a pénz istenítése, a Föld kincseinek elherdálása és még sok más, bebizonyította tarthatatlanságát.

Vagy fél évszázada írt Kuhn a tudományos forradalmak szerkezetéről (az Egyesített Tudományok Enciklopédiájába írt szócikket terebélyesítette ki), s vezette be az azóta ismertté vált paradigma vs. anomália fogalompárt. (A későbbi kiadásokban már csínján bánt a "paradigma" botránykővé vált terminusával...) Lehet úgy is mondani: trend - trendtörés. Azóta a tudomány- és tudásszociológia fokhagymaszagúra elemezte a problémát. Ez a társadalmi folyamatok tervezhetőségének utópisztikus reményével, pontosabban annak csődjével függ össze. A popperiánus társadalom-mérnöklés egy racionalizált, tömegtársadalomra szabott működtetési szisztémát ajánlott. Túl hamar leírta a tradicionalitást, amit mondjuk legutóbb Huntington a civilizációban, Fukuyama a liberális demokráciában próbált feloldani. Verbális modellek szintjén ez sikerülhet is :) Descartes írja: "az emberi ismeret számára hozzáférhető dolgok mind hasonló rendben követik egymást; s ha mindig csak arra ügyelünk, hogy ne fogadjunk el igaznak olyat, ami nem az, s hogy a rendet megtartsuk, mely az egyiknek a másikból való leszármaztatására szükséges, akkor nincs az a távoli igazság, amelyhez végre el nem jutunk, s nincs olyan rejtett, melyet föl nem fedezünk". Íme a XVII. század optimista racionalizmusa. Nos, hát ez a kauzalitás. Az ok-okozatiság csekély, de biztos ésszerűségébe fektetett polgári remény. Az intuíció ellenben lóugrás, logikai féreglyuk, érdemtelen találás. Az érzelmektől nem félnék és nem szégyellném. Irodalmi csemege a témában Szathmári Károly: Kazohínia. Brutális... Nagyon disznó... (Utóbbi jelzők a felsőfokot helyettesítik, hogy ne tűnjek naiv rajongónak:)
"Irodalmi csemege a témában Szathmári Károly: Kazohínia." - ezt én is csak nagyon tudom ajánlani mindenkinek! Különösen a behinek világának leírását, saját világunk sajnos nem görbe tükrét!