Hogyan terjednek az információk a bonyolult rendszerekben?
Avagy: A jó hír közvetítőket is igényel.
Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

 

A bejegyzésben a komplex rendszerek információterjedésének három fajtáját, a „bolyongásosat”, az „ugrásszerűt” és a kettő közötti átmenetet mutatom be. A nagyon laza rendszerek szétterjednek, felfedeznek, de kis hatékonyságúak, és ezért csak forrásgazdag környezetben nyerők. A szélsőségesen erősen összekötött szerveződések egyetlen feladatra specializáltak, azt viszont nagyon hatékonyan végrehajtják. Az ilyen viselkedés forrásszegény környezetben nyerő.

A fenti két, szélsőséges információterjedési módnak csak az átmenete teszi lehetővé azt, hogy a komplex rendszerek fejlődhessenek. Ilyenkor az információ a csoportokon belül gyorsan halad, de a csoporthatárokon néhány olyan ponton megáll, ahol a csoportokon belüli alternatív utak összetalálkoznak.

Ha szűkülni kezdenek a források, akkor az információk egyre többször jelennek meg a rendszer szélein található kitüntetett pontokon. Ha két rendszer úgy találkozik egymással, hogy két ilyen pontja összeér, akkor az információ átkerül az egyik rendszerről a másikra. Ezzel mindkét rendszer stabilizálódik. Esély teremtődik a tartósabb együttműködésre. Ha mindez stabilan fennmarad, akkor megtörtént a ritka csoda: kialakult egy magasabb szerveződési szint.

 

A bejegyzésben egy olyan képet vázolok fel, amely a bonyolult rendszerek információterjedésének három fajtáját, a „bolyongásosat”, az „ugrásszerűt” és a kettő közötti átmenetet különbözteti meg. Bemutatom azt is, hogy e háromféle információterjedési mód mennyire általánosan értelmezhető a fehérjéktől a társadalmakig, és milyen összefüggésben áll a bonyolult rendszerek fejlődőképességével. Végezetül vázolom azt is, hogy az információterjedés módjának a megváltozása mennyiben járul hozzá ahhoz, hogy az addig versengő rendszerek egymással tartós együttműködésre legyenek képesek, és ezáltal egy magasabb szerveződési szintet hozhassanak létre. Hogyan kötődik mindez az adventhez? A jó hír közvetítést igényel. Nem mindegy tehát, hogy e közvetítés milyen. A hírterjedésnek a bonyolult rendszerekben érvényes mechanizmusairól egyre többet kezdünk tudni. Érdemes tehát elgondolkodni ezek lehetséges általánosításain.

 

Hadd kezdjem a bejegyzést egy konkrét tudományos eredmény ismertetésével. Azért ezt választottam kiindulási pontnak, mert az összes többi, amit ezen túl a bejegyzésben leírok, nem más, mint spekuláció. (Sok adattal és megfontolással alátámasztott spekuláció, de attól még az.) Jukka-Pekka Onnela és Felix Reed-Tsochas októberben megjelent cikkében a Facebook alkalmazások 100 millió letöltésének a dinamikáját tanulmányozta. Ha az alkalmazás egy bizonyos ismertségi szint alatt maradt, akkor viszonylag lassan terjedt. Ha azonban a használata egy határérték fölé került, akkor viszont robbanásszerűen ismertté vált a felhasználók igen széles körében. A kétféle terjedés közötti különbség jelentős részét a Facebooknak az, a vizsgálat időpontjában még meglévő, szolgáltatása okozta, amely értesítette az adott felhasználó összes barátját arról, ha a felhasználó egy Facebook-alkalmazást használni kezdett.

 

A Facebook felhasználók közötti információterjedés példája két, egymástól igen jól elkülöníthető fázist különböztetett meg: az egyéni fázist, amely lassú és a „közösségi” fázist, amely ennél sokkalta gyorsabbnak bizonyult. A komplex rendszerek általában is kétféle szélsőséges viselkedésre képesek. Az egyik szélsőség két, egymást érintő, túlzottan vizes agyagcsomó példájával illusztrálható. Ilyenkor a kapcsolatok az agyagcsomókat felépítő elemek között lazák. Ha megütöm az egyik agyagpacnit, annak ez esélye rendkívül csekély, hogy az ütésem átterjedjen a mellette lévő másik agyagpacnira. Ez az információterjedés egyéni, bolyongásos esete. A másik szélsőség két, egymást érintő kiégetett agyagdarabbal szemléltethető. Ilyenkor a kapcsolatok az agyagrészecskék között igen erősek. Ha a kiégetett agyagdarab közül ütöm meg az egyiket, akkor az ütést azonnal minden része átveszi, és át is adja a szomszédos darabnak. Ez a közösségi, ugrásszerű információterjedés esete.

 

 

A nagyon vizes, illetve a kiégetett agyagdarabokon illusztrált, fenti két szélsőséget minden komplex rendszer viselkedésében megtalálhatjuk. A fehérjékben az információ a szerint terjed lassan, vagy gyorsan, hogy a fehérje szerkezete puha-e, avagy merev. A puha fehérjékben az információ bolyong. A merev szerkezetű fehérjék energiatranszferrel, pillanatszerűen továbbítják az információt két távoli aminosavjuk között. A sejtben egészen addig, ameddig nincs egy jól meghatározott külső jel (amely pl. inzulin formájában érkezhet meg), az információk véletlenszerűen hánykolódnak szerteszét. Ilyenkor a sejt még „puha”. Abban a pillanatban azonban, amikor az egyikfajta jelből sokkal több érkezik, mint a többiből, jelátviteli mechanizmusok egész sora lép működésbe, amely az eredeti jelet a sok ezerszeresére erősíti fel. A jel a sejtet „megkeményíti.” Az idegsejtek között kétféle összeköttetés lehet. Az egyik mielinhüvely-mentes. Az ilyen axonok lassan vezetik az ingerületet. A másikfajta összeköttetésben az idegsejteket összekötő axonokat mielinhüvely „gyöngyök” sora borítja. Ezeken az axonokon az ingerület „ugrál” a mielinhüvelyek közötti, ú.n. Ranvier-befűződéseken. Az ilyen ingerületvezetés gyors.

 

A blogolvasók jelentős részét valószínűleg a fenti példák nem hozták lázba… A társadalmi példák a köznapi tapasztalatainkhoz közelebb állnak. Ha egy olyan embercsordát képzelünk el, amelynek a tagjai nincsenek semmilyen komolyabb kapcsolatban egymással, akkor, ha valamelyikük megváltoztatja a viselkedésmódját, az vajmi kevés hatással van a többiekre. Az embercsorda az információt lassan adja tovább. Ha azonban ez az embercsorda egy szélsőséges módon elképzelt katonai alakulat (avagy egylet, szekta, párt), akkor a tagjai egyformán viselkednek. Egy század pillanatszerűen továbbadja a viselkedésbeli változást az őt körülvevő összes csoportnak. A katonai alakulat olyan, mint a kiégetett agyag, a merev fehérje, avagy mint amilyen egy közösségi információterjedést produkáló Facebook rajongótábor.


A puha, laza szerveződések tagjai egymással nem működnek együtt. Inkább szétterjednek, új és újfajta viselkedésmódokkal próbálkoznak, és versengenek abban, hogy ki milyen új és új forrást tud megtalálni és felhasználni. Az ilyen viselkedés sokféle, de kis hatékonyságú, és ezért forrásgazdag környezetben nyerő. A kemény, összekötött szerveződések tagjai együttműködnek egymással. A szélsőségesen erősen összekötött, kőkemény szerveződések egyetlen feladatra specializáltak, azt viszont nagyon hatékonyan végrehajtják. A század vagy menetel, vagy fekszik. Az ilyen viselkedés forrásszegény környezetben nyerő, ahol a megfogyatkozott források csak optimalizált, igen hatékony, közös erőfeszítéssel érhetők el. (Nem véletlen, hogy a diktatúrák nem a leggazdagabb országokban, illetve leggazdagabb periódusokban nyertek teret.)

 

A valóságban a kétfajta szélsőség mellett ezek keveréke, átmenete is megtalálható. Ennek az átmeneti fajtának a viselkedése a legizgalmasabb. Miért? Az átmeneti fajta az egyedüli, amely tanulni, alkalmazkodni tud. A laza, túlzottan vizes agyagpacni alakul, ahogyan csak kell, de nem őriz meg semmilyen formát, mert ahhoz túl puha. A kiégetett agyag elképesztően megőrzi azt a formát, amire specializálódott, de újabbat nem képes felvenni, inkább törik. (A diktatúra sem túlzottan változóképes, ezért a leggyakrabban „törést” jelentő forradalmakkal lehet csak eltakarítani.) A gyúrható agyagban pont annyi a víz, amennyi kell. Nem túl sok, és nem is túl kevés. Az ilyen agyag formálható, és meg is őrzi a formázás nyomát. (A tényleges demokrácia pontosan ilyen optimum a tanulásképtelen anarchia és a változásképtelen diktatúra között).

 

Az információk terjedése igen izgalmas a fenti, átmeneti rendszerekben, ugyanis nem bolyong össze-vissza, de nem is terjed szét az egész rendszerben pillanatszerűen. Az ilyen rendszerekben csoportok találhatók. Az információ a csoportokon belül gyorsan halad, de a csoporthatárokon megáll addig, ameddig a következő csoportba bebocsáttatást nem nyer. Az érdekesség az, hogy az információ nem akárhol áll meg. A csoporthatárokon csak néhány olyan pont van, amelyeken a csoportokon belüli alternatív utak összetalálkoznak. Ezeknek az információ közvetítő pontoknak (mediátoroknak) kitüntetett szerepe van az egész rendszer integrálásában.

 


Egyetlen dolog hiányzik még a bevezetőben ígért tartalmak közül. Hogyan járul hozzá az információterjedés módjának a megváltozása ahhoz, hogy az addig versengő rendszerek egymással tartós együttműködésre legyenek képesek, és ezáltal egy magasabb szerveződési szintet hozhassanak létre? Amikor a rendszer egy olyan környezetbe kerül, amelyikben fogyni kezdenek a források, akkor egyre hatékonyabb viselkedésre kényszerül. Elindul a szétesett agyagpacni irányából a kiégetett agyag állapota felé. A belső szerkezete rendeződni kezd. Csomósodik. Csoportok alakulnak ki benne. Az információ már nem össze-vissza bolyong, hanem csak a csoporthatárok kitüntetett pontjain áll meg addig, ameddig a következő csoportba bebocsátást nem nyer. Igenám! De csoporthatár a rendszer szélein is található. Azaz az információk egyre többször jelennek meg a rendszer szélén található kitüntetett pontokon. Ha két rendszer úgy találkozik egymással, hogy két ilyen szélső, kitüntetett pontja összeér, akkor nagyon izgalmas dolog következik be: az információ átkerül az egyik rendszerről a másikra, és ezáltal mindkét rendszer stabilizálódik. Ezzel esély teremtődik a két rendszer tartósabb együttműködésére. Ha ez az együttműködés stabillá válik, nem más történt, semmint az, hogy kialakult egy magasabb szerveződési szint. A magasabb szerveződési szintek általában evolúciós ugrások során jelentek meg. Ezeknek az evolúciós ugrásoknak a magyarázatával a darwini elmélet igen nagymértékben adós marad.

 

No, ez volt az a pont, amikor a múltkori bejegyzés történetében csaknem felugrottam az MRI készülékből. Merthogy úgy gondolom, hogy ez az eszmefuttatás nemcsak izgalmas, hanem szép is. Ezért tettem oda a blogolvasók karácsonyfája alá. Egyben pedig szeretném megköszönni a LINK-csoport nagyon sok tagjának azt, hogy a fenti gondolatmenet ilyen-olyan részét finomította, és Kiss Tamásnak a nagyon találó agyagos hasonlatot. (Eredetileg én a friss és a kiszáradt tehénszar különbségét hoztam fel példának, de ez csak a fantáziám földhöz-ragadottságának „ékes” jele, mert tehénszarból – köztudomásúan – nem lesz Kovács Margit madonna – ellentétben a megfelelően köztes állapotú agyaggal… Mentségemre legyen mondva, hogy a kiszáradt tehénszar Indiában százmilliók életében ad lehetőséget egy teára, vagy a napi főtt ételre – ellentétben a friss változatával, ami erre kevésbé alkalmas…)
 

 

Válaszok (2010. december 20.)

 

Nagyon köszönöm „Paál Andrásnak” a konkrét példát az együttműködés által kínált, nagy K-val írott Kreativitással jellemezhető kitörési esélyekre. A példa azért jó, mert azt mutatja be, hogy nemcsak valami kivételesen Kreatív megoldás lehet Nagy Ötlet, hanem ennél jóval szerényebb szellemi teljesítmény is hozhat ilyen hasznot és sikert, ha az együttműködés új útjait tárja fel. Az együttműködés szempontjából a figyelem intenzitása és mélysége mellett a figyelem kiterjedése is alapvető jelentőségű. Ha csak a közvetlen környezetemet, a hozzám hasonlókat figyelem, akkor még nagy K-s Kreativitás is ritkán akad, az evolúciós ugrásról nem is beszélve. Oborny Bea „Samu” által idézett előadása 15-16 percében szimulációs kísérletekkel mutatja be, hogy a források szűkülése esetén az együttműködő stratégia lesz a nyerőbb. Ezt a gondolatot (és társait) járja majd körül a szilveszteri blogbejegyzésem – beleértve ebbe a Kincses Zoli által említett „kötelező hibákat” is.

 

Az információ terjedéséhez tartozik „Sándornak” a múltkori blogbejegyzéshez fűzött megjegyzése is arról, hogy az információ mennyire igényel tudatos működést. Nehéz kérdés és nyilvánvalóan gondolati rendszer („hit”) függő, azaz csak a saját szubjektív nézeteimet tudom leírni ezzel kapcsolatban (is). Véleményem szerint nem okvetlenül kell tudatos (azaz: rendkívül magas bonyolultságú rendszer saját maga által megélt és megértett csoportjellemző tulajdonságát feltételező) működést keresni akkor, ha az ember információról, vagy annak terjedéséről beszél. A mostani bejegyzés is mutatta, hogy a számomra az információ terjedése kiválóan értelmezhető akkor is, amikor az információterjesztők nagyobb molekulák, az információ pedig egy egyszerű fizikai változás, ha úgy tetszik, „lökdösődés”. Mitől lesz a lökdösődésből információ? Attól, hogy a rendszernek az a tagja, aki „megkapta” az információt (azaz akibe a szomszéd fehérje „belerúgott”), máshogyan fog viselkedni a továbbiakban, azaz az információt hasznosította, az információ ismeretében viselkedési mintát váltott. A fehérjés példában átlendült a feszes konformációból a lazába, és a következő információt ennek megfelelően fogja már fogadni, és kezelni. A rendszerek bonyolodásával ezeknek az alapállapotoknak a száma (és ezáltal az információs válaszok bonyolultsága, azaz maga az információ gazdagsága) nő meg rendkívül jelentősen. És itt lép be a képbe az előző bekezdésben érintett „figyelemkiterjedés” fogalma. Egy fehérje csak a hozzá kötődő fehérjével tud törődni, és nem képes értelmezni a sorban tőle hatodiknak álló fehérje lelkiállapotát. Ebből fakadóan egy szokásos fehérje igen ritkán lesz nagy K-val kreatív. Vannak persze olyan fehérjék (különösen a fejlett élőlényekben), amelyeknek a szerkezete nem teljesen meghatározott. Az ilyen fehérje válasz-repertoárja a többihez képest óriási. Nem véletlen, hogy ilyen fehérjék vesznek részt a sok jel közül a legfontosabb kiválasztásában és megválaszolásában, a baj esetén adandó válaszban, és minden más, nagy K-s kreativitást is igénylő folyamatban.

Hozzászólások

Tűnődök („bolyongva”) keresek (hátha be „ugrik”) minderre pár kézzelfogható, földhözragadt, gyakorlatibb példa, mert felmerül értelemszerűen, hogy miként illeszthetnénk a hétköznapokba a bejegyzésben leírtakat, ha már egyszer olyasfélévé érdemes válni, mint a „hírvivő”, a „kreatív hálózati személy” aki(-nek tevékenysége) nem kiérdemelt, kialkudott következményként, hanem (karácsonyi(-:?)-ajándékként kerül a rendszerbe-világunkba, aki megtalálja a másik csoport szélén a lehetséges csatlakozási pontot: Be"ugrott" egy szokatlan, de megszokandó-elsajátítandó gondolati csavart használó tanmese, mely egy üzleti hálózatépítésről szóló könyvben szerepel: Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy vitaminokat ügynöki rendszerben árusító termékforgalmazó. Az üzlete akadozott. Végső elkeseredésében feladott egy 600 Dolláros hirdetést a helyi újságban, hogy munkatársakat keres. Jelentkeztek rá 200-an, de épkézláb munkatársa egy sem akadt, hiába költött 600 : 200 = 3 Dollárt miden érdeklődőre. Ám meglátott az újságban egy 100 Dolláros hirdetést, amelyben egy edzőterem ingyen egyhetes próbabérletet kínált. Elment hát a terem tulajdonosához és kiderítette, hogy 5 ingyenbérlet talál gazdára 100 Dolláronként a hirdetés alapján, és a 100:5=20 Dollár bőven gazdaságos egy próbabérletért a tulajnak... Megállapodást ajánlott és kötött, miszerint ha küld embert ingyen próbabérletért, ő is kapjon 20 Dollárt jelentkezőnként. Ezután elment és feladta a következő 600 Dolláros hirdetést: „Jöjjön munkatársnak, az érdeklődők ingyen edzőterem-bérletet kapnak!” A 200 jelentkezőből 50 el is jött a bérletért, így 1000 Dollárt zsebelt a 600 Dollár befektetésével, és maradt 400 Dollár tiszta haszna. Hasznot teremtett az edzőteremnek, az újságnak, saját magának, és néha még munkatársakra is talált. Eddig a tanmese. De miért működik ez a dolog? Mert megismerve, megértve egymás meglévő tulajdonságait is cserélik, és nem csak megfelelési kényszerrel, izzadsággal, energiával létrehozott csereárut. A megértés és a tevékenység aránya a szokásosnál élhetőbb egyensúlyba kerül, így ha „valami egyszer már megvan”, élni tud vele más vonatkozásban is, többfunkcióssá teheti a befektetést. Hogy mi van meg „egyszer már”, az csak a részletekbe menő kölcsönös figyelem látja meg, mely termékein túl, egyéb tulajdonságokat is megnevez a cserékhez, versenyképesebb. A 4 szereplő (vitaminos, újságolvasó, edzőtermes és az újság, akik 2 db 3 résztvevős, sík-háromszöggel lerajzolható, alacsonyabb szervezettségi szinten álló csoportot alkot(hat)tak addig csak: olvasó-újság-edzőtermes, és olvasó-újság-vitaminos) mindegyike az alaposabb-részletesesbb megismerés-megértés okán a többi számára szinergiával kibővül a másik három benne meglévő, de önmagában eléggé nem vonzó értékeivel, és akkor megtörténik a csoda, egyfajta magasabb szerveződés, amikor egy okos-kreatív tag megfelelően értelmezi a többit és 4db háromszöggel lerajzolható relációt álmodik-lát bele a helyzetbe, és a 4 háromszög tetraéderként lerajzolható térbeli stabil önfenntartóbb viszonyegyüttesé válik, ráadásul e csapat minden háromszöge kifelé készen áll további egyéni tagok stabil integrálására. Miért fontos e jelenség? Mert szűkülő lehetőségek esetén a kreatív tag nemcsak kínjában kiaknázza a meglévő lehetőségeket mélyebben, hanem ezzel együtt elkerülhetetlenül sok új kapcsolódási lehetőséget teremt, ahol egy ötödik tag négyféleképpen csatlakozhat új tetraédert alkotva stabil módon, forrásgazdagítja a helyzetet, és az egész rendszer helyrebillen, miközben ki is fizeti, megjutalmazza lehetőségekkel a keratív tag „fáradozását”. Azaz, ha kb. minden nyolcadik? (ha jól számolok) ember kreatív, képes szűk-ség esetén eszénél lenni, úgy a teljes társadalom képes önszabályozó módon reagálni a változásokra. Ez lenne (fogalmazzunk úgy, van) egyfajta „képességsűrűség igénye” a stabil jóllétnek.(?)...........................................……………A fizikában lassan megszoktuk a figyelmünk, a mérés ténye következtében találjuk csak meg világunk apró alkotórészeit. A gazdaságban ugyanez a helyzet, az értékesebbé cserélt erősségeink (komparatív előnyök) csak a figyelmünk által válnak egy puszta tulajdonságból erősséggé (komparatív előnnyé). A figyelem alkalmazása nélkül az életet mintha kihúznánk a konnektorból, értékeink eltűnnek, mint villanyoltáskor az árnyék. Talán bonyolult rendszerként tekintve világunkra is a figyelemhez jutunk? A tudat, a tudatosságunk, a figyelmünk valahogy az evolúciós ugrásokhoz is kellene? A mérés és megfigyelés ténye hozná (részben) létre a fejlődést? A magasabb szerveződési szintek létrejötte a (teljes szándékkal?) szándékolt figyelem meglétével arányosan esélyesek? Az evolúció, a megértés evolúciójának vetülete?...Ki tudja?...

Kedves András! Ellenállhatatlanok a kérdéseid :-)
Két gondolatkör fogott meg a blogbejegyzés kapcsán.
Az egyikre Péter intése az összes többi, amit ezen túl a bejegyzésben leírok, nem más, mint spekuláció. (Sok adattal és megfontolással alátámasztott spekuláció, de attól még az.) adta az alapot. Kezdtem meggondolni, hogy viszonyul a tudományt művelő emberek, nevezzük őket tudósoknak, munkamódszere a spekulációhoz? Milyen mértékű a spekuláció a tudomány egyes területein? Szükségszerű-e a spekuláció, azaz mennyiben függ az adott tudós tudatossága fejlettségének objektív szintjétől? Úgy gondolom, ez csak nagyon távolról kapcsolódik a blogbejegyzésben fejtegetettekhez.
A másikra az evolúciós ugrásoknak a magyarázatával a darwini elmélet igen nagymértékben adós marad gondolat adott inspirációt. Töprengésem közben nagy örömömre érkeztek a kérdéseid. Még, ha esetleg költőiek is, mégis megihlettek :-) Köszönöm a lehetőséget.

Talán bonyolult rendszerként tekintve világunkra is a figyelemhez jutunk?
Bár a világunkra bonyolult rendszerként felfogni az értelem képes, mégis úgy gondolom, hogy a figyelem, a figyelem minősége egy meghatározó tényező. A figyelem megjelenése megelőzi a tudatosság fejlődésében az értelem kifejlődését. A fenti mondat nem is a sorrendiségre, hanem a figyelem fontosságára mutat rá.
A világunkat bonyolult rendszerként szemlélése helyett inkább egy élő, egységes, egymásra épülő, egymásba ágyazódó, teljességként érdemesebb megfontolni.

A tudat, a tudatosságunk, a figyelmünk valahogy az evolúciós ugrásokhoz is kellene?
Amit a tudomány jelenleg evolúciós ugrásnak tekint az a forma evolúciója és nem látja benne a tudatosság evolúcióját. A formában élő tudatosság addig használja az adott formát a saját fejlődése számára, amíg mindent kitanult benne. Utána egy magasabb formába költözik, amely bővebb lehetőségeket ad a tudatosságának fejlődésére. Ezt az újabb formát nevezi a tudomány evolúciós ugrásnak, nem látván benne a lényeget, a formát uraló lény tudatosságának fejlődését. Tudomásom szerint a tudomány nem látja az ásványi birodalom, növényi birodalom, állati birodalom, emberi birodalom, emberfölötti birodalmak közötti evolúciós ugrásokat. A tudatosság fejlődésének hosszú folyamatában az evolúció az ásványi birodalomban kezdődik. Az evolúciót közvetlenül megelőző folyamat az involúció.

A mérés és megfigyelés ténye hozná (részben) létre a fejlődést?
A sorrendet a fontossága miatt megfordítom. A megfigyelés, a figyelem, pontosabban a figyelem minősége az elsődleges, a mérés már az objektív tudatosság tartalmára szűkített tevékenység. A figyelem minőségének növelése már önmagában az evolúcióhoz tartozik. Egyben bővíti az egyén lehetőségeit és felgyorsítja az evolúcióját. (Mondanom sem kell, hogy a végzett munka minőségét is alapvetően meghatározza a figyelem minősége.)

A magasabb szerveződési szintek létrejötte a (teljes szándékkal?) szándékolt figyelem meglétével arányosan esélyesek?
Igen. A „szándékolt”, önirányított figyelemmel kap esélyt. A fontossága miatt folytatom.
A figyelem minőségének négy fokozata van:
A legalacsonyabb minőségű figyelem mechanikus vagy nem létező figyelem. A koncentráció hiányának is nevezik. Ez hasznos néha, például, amikor autóvezetés közben nem vagyunk figyelmesek minden mozdulatunkra vagy döntésünkre (sebességváltás, fékezés, gyorsítás), mivel ez lassítaná ezek végrehajtását.
A második minőségi fokozatú figyelem a vonzódásban vagy megbűvölődésben nyilvánul meg, például, amikor leköti a figyelmet egy tévéfilm. Ez koncentráció, viszont nem belülről, hanem kívülről előidézett, ennél fogva erőfeszítés nélkül történik és vég nélkül folytatódhat. Gyerekek mesterei ennek, amint megtanulják a tévét nézni. Az ilyen minőségű figyelem sem sokat ér a tudatosság fejlődése számára.
Csak a figyelem harmadik és negyedik minőségi fokozata hasznos a tudatosság fejlődése számára. A harmadik fokozat az irányított figyelem, ami azt jelenti, hogy a figyelmet saját magunk, belülről irányítjuk, például, amikor valamilyen bonyolult munkára, művészi alkotás (természetesen itt eredeti és ritka készséget igénylő, valódi művészi alkotásról van szó, nem a modern, művészinek nevezett “munkákról”) elkészítésére koncentrálunk, vagy bonyolult szöveget olvasunk. Ez mindvégig erőfeszítést igényel, és amikor az erőfeszítés lankad, a figyelem egy alacsonyabb szintre esik.
A negyedik fokozat a harmadik fokozat plusz tudomás az énről, az öntudatosság. Ez a legmagasabb minőségi fokozat, valójában a legalacsonyabb kauzális tudatosság.
A negyedik minőségi fokozatban lehetetlen, hogy olyan negatív emóciók legyenek, mint harag, bosszankodás, gyűlölet, félelem, rosszindulat, önsajnálat stb. Éppen ellenkezőleg, általában belső béke érzékelése, nyugodtság, derű, saját maga általi irányítottság, optimizmus kíséri. Így annál jobb, minél gyakrabban vagyunk képesek elérni a harmadik fokozatot és innen tovább lépni a negyedik fokozatra. És annál jobb, minél tovább tudunk ebben maradni. A negyedik fokozat szándékos erőfeszítés segítségével történő megvalósítását nevezik önemlékezésnek. Ahhoz, hogy a tudatosságért saját magunkon végzett munkának folyamatosan legyen hatása, sokszor kell önemlékeznünk naponta. Kezdjük azzal a saját magunknak tett ígéret beprogramozásával, hogy háromszor megtesszük ezt naponta. Ha elveszíted a célt, akkor ne csökkentsd, hanem helyette emeld napi ötszörire és egyszerűen dolgozz keményebben.

Az evolúció, a megértés evolúciójának vetülete?
Az evolúció tartalmazza a megértés növekedését is. A megértés itt abban a legmélyebb értelmében értendő, hogy olyan sokszor és az összefüggések olyan teljességében jutott el az egyén a „kérdéses valami” felfogásához, hogy, amikor az egyén ismét kapcsolatba kerül vele, a felfogása egy pillanat alatt bekövetkezik, a kapcsolódásaiban a helyére kerül, természetes lesz, az egyén azonnal kész az alkalmazására, megértette. A felfogása valaminek még nem megértés, csak a megértéshez vezető út.

Ki tudja?...
Ki tudja.... teszi, aki nem tudja tanítja... :-)
Ez utóbbi megjegyzés természetesen csak egy nagyon szűk körben igaz :-)
Barátsággal, Sándor

Megleptél a kérdésfeltevésem részletességén messze túlmenő alaposságú válaszoddal, ezt mindjárt be is zsebelem a karácsonyf alá, és röviden csak az utolsó bekezdésre reflektálok: magam annyira nem "tudom" e témakört, hogy "tanítani" nem tudnám, esélyem se lenne, ezért ha jól tudom egyenesen az "irányítói" minőség járna Parkinson törvények szerint ((-: .A "ki tudja" használata olyan "spekuláció ez, tudom, de olyan kellemes" körülbelüli jelentéssel bír elgondolásom szerint, és eléggé szabadon hagyja magát oda értelmezni mindenkinek ahová az illető akarja.

Köszönöm András, hogy megosztottad az örömödet velem :-)


Ajánlom az "Az együttműködés és a verseny a biológiában ..." témában a következő előadást:

Oborny Beáta: Nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal?

(2010. szeptember 24.)

TEDxDanubia, Planetárium, Budapest - Videó , Időtartam: 20:04


én sok mindent megértettem belőle ...
http://www.tedxdanubia.hu/VideoList.aspx?q=238400e0-6c64-4939-845a-8dc93...
  • Az Integrator vagy a splitter stratégia a jobb?
  • Forrás gazdag vagy a forrás szegény környezetben melyik a jobb stratégia?
  • A társadalmi párhuzamok ..


( + egy kis reklám ) Ahogy látom a TEDx rajongók tőled is halhatnak egy jó előadást a "TEDxDanubia 2011" -en (2011. március 25. )
én ott leszek :-)
http://www.tedxdanubia.hu/hu-HU/rendezveny/TEDxDanubia_201103__.aspx

nincsenek véletlenek...éppen ma ajánlotta valaki ezt a rövidke TED előadást (18 perc), ami nemcsak politikusoknak és munkahelyi vezetőknek, de még hálózatépítőknek is hasznos lehet, az információt hatékonyan átadni kívánókról nem is beszélve:

a legördülő menüben van magyar felirat is:
http://www.ted.com/talks/simon_sinek_how_great_leaders_inspire_action.html

kz

Izgalmas...folytatása, továbbgondolása, formalizálása is várható?

Pl. mi történik akkor ha Cs1 és Cs2 metszetében van egy-egy K1-K2 kitüntetett pont, amin keresztül létrejön Sz1_2 szint, majd ezekhez metsződik Cs3 a maga K3 kitüntetett pontjával, létrehozva az Sz1_2_3 szintet...és egyszer elkezd a rendszer homogenizálódni, mert ha mindenki egyetért állapot felé tart a rendszer...és azt tudjuk, hogy elfajzhat, vagyis itt jön a képbe, hogy szükség van hibára, tévedésre, eltérésre, keveredésre -- fogalmak, melyek inkább negatívak szoktak lenni értelemképünkben.

informatikai biztonságban, társadalomban és politikában, de még gyereknevelésben is hasznos a heterogenitás, a véleménykülönbség, az eltérő szemlélet és értékrend valamint a steril eljárás mellett a kosz is (tessék jól párosítani 8-)), és persze a szükséges mértékben...mert pl. a pormentes környezet nagyon egészségkárosító, de a kéménykorom is tud rákkeltő lenni.

és ezen a ,,szükséges mértékben'' dolgon múlik annyi minden...és ezt nem tudjuk megfogni, és miközben minél többet tudunk, mintha egyre jobban látnánk a korlátainkat, és a végén valami olyasmit élhetünk át, hogy elkezd ősi vallásos lenni az ateista vallásos tudós is, mert ,,mindez nem lehet véletlen''.

jó lenne erről élőben többet elmélkedni, hogy a terjedő összekapcsolódások végül hogyan vezetnek mégis valami nem kívánt állapothoz, ha nincs meg a ,,megfelelő mérték''.

kz

Igen, talán még a tudásnak is van olyan "megfelelő mértéke" melyen túl már káros, nem fenntatható, több kárt mint hasznot hajtó, nem pozitív energiamérlegű állapotot eredményez...talán a megfelelő mérték kérdésének is van megfelelően egyszerű megoldása...((-:

Elgondolkodtatott Péter válasza a tudatosság és az információ kapcsolatáról, „hit” függő értelmezéséről, illetve a fehérjék világában megjelenő információról. Gondolom bátran fel lehet vállalni a „hit” függő kifejezés kicserélését a munkahipotézis-függő kifejezésre. Szerintem így egy lényegesen rugalmasabb, fejlődőképesebb lehetőséget kapunk a véleménycserére. A munkahipotézis fogalom használatában már az is benne rejlik, hogy valamilyen mértékben eltérhetnek egymástól a különböző alkotók munkahipotézisében használt azonos alakú fogalmak tartalma. A munkahipotézis alkotója tudatosan, vagy nem tudottan, szubjektív módon (a saját fogalomértésének megfelelően) használja a fogalmakat. Ennek tudatában sokkal hatékonyabban tudunk eszmét cserélni. Talán még addig is eljuthatunk a munkahipotézis fogalom megfontolt használatával, hogy a hit fogalmát érzelmi és a munkahipotézis fogalmát értelmi kategóriára szűkítsük.

az információterjesztők nagyobb molekulák, az információ pedig egy egyszerű fizikai változás, ha úgy tetszik, „lökdösődés”. Nem a „lökdösődés” az információ, az már csak a kódolt információ továbbítása, átadása. Mitől lesz a lökdösődésből információ? Attól, hogy a rendszernek az a tagja, aki „megkapta” az információt (azaz akibe a szomszéd fehérje „belerúgott”), máshogyan fog viselkedni a továbbiakban, azaz az információt hasznosította, az információ ismeretében viselkedési mintát váltott azaz feldolgozta (dekódolta) a hordozón levő (lökdösődésben rejlő) információt, értelmezte és viselkedési mintát váltott. Még ez a megfogalmazás sem tudta kikerülni a tudatot, burkoltan benne van, hogy a fehérje molekulák rendelkeznek valamiféle tudomással a környezetükről, azaz van tudatuk. És ennek semmi sem mond ellent! Azaz feltétele az információnak a tudatosság. Nincs információ tudatosság nélkül. Ha az információ szót nézzük, in-formáció, azaz a formációban benne rejlő, bele kódolt valami plusz, ami értelmet ad a formációnak a vevő számára, azaz tudatosság. Ez a formációban levő tartalom, in-formáció, amit dekódol és hasznosít a vevő a tudatosságával.
Semmi sem mond ellent annak sem, hogy az általunk ismert „élettelen anyag” is rendelkezik tudatossággal. Nem olyan fejlettel, mint az ember, vagy az állat, akár a növény, de rendelkezik. Sőt valamiféle egyéniséggel is. Mindennek a legismertebb példája a kristályok növekedése, vagy akár a hópelyhek változatossága.

Még egy gondolatot ajánlok megfontolni. Miért gondoljuk, hogy az csak egyszerű „lökdösődés” , amit látunk a fehérjék esetében? Mert nem észlelünk mást? Biztosan azért nem észlelünk mást, mert nincs más, vagy az érzékelési képességünk korlátozott?! Például a halrajok varázslatos együttmozgása során sem észlelünk mást, mint azt, hogy százezernyi hal „mérnöki” pontossággal, formációt formációra váltva úszik együtt. Nyilvánvalóan kell lennie valamilyen információ áramlásnak. Nem is folytatnám tovább a példákkal, mondjuk a kutyákkal, akik megérzik mikor a gazdi hazaindul, a termeszek életével, a galambpostával stb. Ezekkel kapcsolatban Rupert Sheldrake könyvét ajánlom [Hét kísérlet, amely megváltoztathatja a világot http://www.libri.hu/talalati_lista/?text=%22rupert+sheldrake%22&x=51&y=16], valamint munkásságát http://en.wikipedia.org/wiki/Rupert_Sheldrake a figyelmetekbe.