[A hatodik blogtalálkozóról Fehér Ádám és Kicsi Zsuzsi számolnak be.] A főszereplő Csermely Péter volt, akit Sulyok Katalin négy fő témakörben kérdezett: elsőként magáról a blogról érdeklődött, aztán Péter különféle tevékenységeinek személyes hátterét jártuk körbe, majd még mélyebbre menve elénk tárult Péter, a tudós, a tehetséggondozó, de elsősorban az ember.

Megtudtuk, hogy blog koncepciója az, hogy csak szervesen terjedjen, azaz azok és csak azok adják a hírét egymásnak tovább, akik a tartalmát fontosnak tartják. A blog maga is csak addig fog folytatódni, amíg olvassák.

Péter az édesanyjától már ötévesen megtanulta, hogy senki sem helyettesíthetetlen sehol, így ő sem az. Azóta arra is rájött, hogy ott vagyunk fontosak igazán, ahol kevésbé vagyunk helyettesíthetők. Sosem érezte jól magát a formális struktúrákban, és ezért nem is vállalt közéleti szerepet. A beszámoló kitér még hat (+ 1 titkos ) fontos gondolatra is, amely elhangzott. Mi a végkicsengés? Az út a fontos. És a hatásunk az út során. Ahogyan „vincenzio” mondaná: „The LIFE, stupid!”

Az egycsatornás gondolkodás kiváló akkor, ha egy konkrét, korábban jól begyakorolt feladatot kell végrehajtani, de nehézkessé válik akkor, ha egy teljesen új helyzetre keresünk új megoldást. Az egycsatornás működés két példájaként a fiam kutyáját, Loncit, és saját magamat hozom.

A hazai gondolkodásmód egycsatorna-domináns. Ennek az egyik oka lehet az a maszkulin (macho) alapállás, amelyet már egy korábbi blogbejegyzésben elemeztem. Az egycsatornás gondolkodás a rendszerszemlélet hiányával, a hosszú távú gondolkodás hiányával, az együttműködésre való képtelenséggel is összefügg. Az egycsatornás ember etethető, így a tömegpszichózis kiváló alanya. Sajnos ez a viselkedés nemcsak a hamis próféták hamis tanainak biztosít könnyű terjedést, hanem egyben az egész rendszert instabilizálja.

Ja? Hogy miért az a cím, hogy „Miben lehetünk sokcsatornásak, mi magyarok?” Azért, mert erre várom az Olvasók válaszait.