Tisztelt Olvasó!

A blog bejegyzéseit időben visszamenő sorrendben, havi bontásban az alábbi linkekre való kattintással érheti el. Köszönöm megtisztelő érdeklődését!
Milyen a mai kor jó vezetője?
Avagy: Milyen vezérre vár a magyar?

Jelenleg formálódik egy új vezetői csapat, amelynek a stílusa is nagyon fontos tartalmi jegy. A négy gyakori vezetői típusból az Atya, a Varázsló és a Vezér a honfoglalástól egészen a reformkorig uralta a magyar vezetők viselkedésformáit. A kiegyezés szinte teljes magyar szellemi elitje, a világháborúk és Trianon utáni magunkra-találás legfontosabb alakjai azonban mind-mind a Hivatalnok típusába tartoztak.

A halogatott lépések miatti lépéskényszer a vezetői stílust igen könnyen a Vezér irányába tereli. A feladat sok elemében vállalhatatlanul nagy, ami a Vezérből akár a Varázslót is előhozhatja. Mindkét típus zsákutca. Jelenleg a változások akarásánál csak a stabilitás kényszere a nagyobb. Ez a stabilitáskényszer az, amelyik a Vezéri alaptípust helytelen válaszként azonosítja, és a Hivatalnoki alaptípust teszi az elkövetkezendő évek kívánatos vezetői mintájává.

A Széchenyi-típusú „Hivatalnoknak” van víziója, de tudja, hogy ezt a víziót nem holnap, hanem akár csak évtizedek múltán lehet elérni, és tudja azt is, hogy ehhez minden áldott nap szorgos, kitartó és következetes munkára van szükség. A Vezér típusú vezetőknek tehát Atyává kell változniuk, hogy hagyják magukban és társaikban érvényesülni a Hivatalnokot. Ez az, ami esélyt ad annak a közösségteremtő kiegyezésnek és belső stabilitásnak az elérésére, amely a XXI. század egészében kivételes versenyelőnynek ígérkezik.

 

Megosztás
Mitől lehetne hatékonyabb az együttműködés Magyarországon?
Avagy: Visszhangok az első blogtalálkozóról

Az első blogtalálkozón az együttműködés lehetőségeit jártuk körül. Nemcsak elbeszélgettünk erről, hanem bizonyítottuk is. A nagyon sikeres találkozó igazi értéke a formálódó közösség ereje volt. Amikor a félidőben megrendezett játék elkezdődött, akkor már mindenki úgy fordulhatott a másikhoz, mintha régi jó barátok lennének.

A bejegyzésben a négy előre felkért hozzászóló, Csermely Péter, Gullai Nóra, Szakolczi Zalán és Bengyák Vince írja le, hogy mi volt a saját és mások hozzászólásából számára emlékezetes. 

Néhány a fontosabb megállapítások közül: az együttműködés feltétele a bizalom, a biztonság és a hiteles önismeret; feltétel az is, hogy elfogadjuk a másképpen gondolkodókat, ez pedig az elme teljes kiürítésével lehetséges maradéktalanul; az együttműködés legbiztosabb alapja a szeretet; rendkívül fontos az őszinte hit abban, hogy lehet az együttműködést javítani, és ezért a változásért érdemes küzdeni.

 

Megosztás
A Szentlélek természetéről
Avagy: Elmélkedés pünkösd ürügyén

A Szentlélek a hitbéli élmények egyik legnehezebben leírható fogalma, ami mindent betöltő, minden érintettet megrázó, átmosó, elragadó szélvihar, víz, mozgás, áramlás formájában jelenik meg a leírásokban. A Szentlélekkel való betöltekezés mindig szeretetteljes, kiteljesítő, az elszigetelt egyént a világ szeretetben létező egységére rádöbbentő, abban őt részesítő élmény.

Isten fogalmához szervesen hozzátartozik a teremtő, a mindenható jelző. A Szentlélek nem teremt, nem „cselekszik”, hanem betölt, így a létezés legáltalánosabb, legegyetemesebb fogalma. A Szentlélek létezése nyilvánvalóbbá válhat bizonyos alkalmakkor, de mindvégig jelen van: megtalálható a „
flow” élményben és a keleti filozófiák univerzummal való eggyé válásának élményeiben, így a „tao”-ban is.

A Szentlélek észlelése századunkban nem könnyű. Látomásdermedtté, befogadás-képtelenekké váltunk, így a Szentlélek befogadó közeget igénylő különös látogatására kevéssé számíthatunk. Kivételek azonban vannak. A bejegyzés végén a Szentlélekkel kapcsolatos saját élményemet írom le.

Megosztás
A csend ereje
Avagy: Hogyan találjuk meg a nyugalmunkat egy rohanó világban?

Üzenetekkel túltelített világban élünk. Egybemosódik a jel és a zaj. Egyre törpébb lesz a szünet két egymást követő hang között. Nyugalomhiány és csendínség van. Túl sokan túl sok mindent akarunk. Túl sok lett a közlés, és túl kicsi lett a figyelem. A mélységet felváltotta a szélesség. Minden okunk megvan a csendsóvárgásra.

Milyen is az a csend, amire ennyire vágyakoznak? A természet csendje harmonikus, zajjal teli, alkotó csend. A meghittség csendje a figyelem és a szeretet csendje. A döbbenet csendje letaglózó csend. A halál csendje egyben a megfosztottság csendje is. A kiszámíthatatlanság, a rettegés csendje talán a legőrjítőbb csend.

A csend elfogadása a bizonytalanságtűrés, az önismeret, a bennünk élő bizalom, és az egyéniség integritásának a mércéje is. Most éppen válság van. A válságban kapkodni szokás. Pedig nem marad le semmiről, aki nem rohan. Sőt. Saját magunk számára a válság pontosan akkor fejeződik be, amikor mi úgy döntünk, hogy mi nem futunk, hanem először gondolkodunk, és utána megyünk: lassan, megfontoltan, de kitartóan és céltudatosan haladunk a mi utunkon.

 

Megosztás