Csermely Péter blogja

MEGHÍVÓ: Március 10-én este 6-kor a Pilinszky Kávéházban (Budapest V. Váci u. 33. – az Erzsébet híd lábánál) fogjuk bemutatni a velem készült interjúkötetet, amely „Hálózatok bűvöletében” címmel a Kairosz kiadó „Miért hiszek?” sorozatában jelent meg. Az estére nagy örömmel várom a blog minden kedves, érdeklődő olvasóját.

Az értelem tisztaságot követel. Tisztaságot a gondolatokban és tisztaságot a szándékokban is. A tehetség intenzitása megtisztító erő. Nagyon köszönöm a Velem szóba álló tehetségeknek, hogy nem engedtek begyöpösödni, eltunyulni, szellemi és lelki restségbe záródni. Rengeteg kitartást, elszántságot, szeretettel teli türelmet tanultam a tehetséggondozó kollégáimtól. Mindezt hálás szívvel köszönöm nekik. Mindig is olyan embereket kötöttem össze, akik a közvetítésem nélkül talán soha nem álltak volna szóba egymással. A középiskolások között én voltam a tudós, a tudósok között meg a középiskolás. A paradicsomok között én voltam a narancs, a narancsok között meg a paradicsom. Szeretném azt is megköszönni mindenkinek, hogy ezt a „mindig ottlétemet, de soha ott nem létemet” olyan türelmesen elviselte.

Úgy érzem, hogy gondolataim nem megosztóak, hanem inkább egyetértést, közös alapot teremtők. Reményeim szerint ezekből olyan írás született, amelyben az egymástól nagyon eltérő nézetű emberek is egyaránt találhatnak a szeretetüket és a megértésüket kiteljesítő tartalmakat.

A következő blogbejegyzés 2010. március 12-én a fenti címmel fog megjelenni a blogon.

Mitől és kitől kaphatunk motivációt, és hogyan adhatunk másoknak? Ahhoz hogy adni tudjunk, birtokában kell lennünk annak, amit adni akarunk. Kezdjem én is tehát magamon a sort. Mi motivál engem? Elsősorban tudós vagyok, kutató. A kutatót a megismerés vágya hajtja. Az a kognitív feszültség, amely abból fakad, hogy egy kérdésre nem tudom a választ. A motiváció sokszor a feszültség, a szorongás oldásának, a biztonságra törekvésnek a vágyából fakad.

A szeretetvágy, a közösséghez tartozás vágya nagyon erős motiváló erő. A másokért végzett munkában azonban más motiváció is segít. Nincsen olyan szülő, akit ne tenne boldoggá a saját gyermeke fejlődése. Az élet folyamának az elősegítése a legősibb és legerősebb motivációk egyike.

Hogyan tudunk másoknak adni motivációt? Ha értékrend mentén jutalmazunk és büntetünk, ha reputációt építünk, akkor nagyon erős egyéni és közösségi motiváló erőket adtunk a minket körülvevőknek. A motiváció megőrzéséhez a pozitív alapállás az igazi kulcs. Ha teret nyitunk arra, hogy mások fejlődhessenek, ha bátorítjuk őket ezen az úton, ha szeretet adunk, ha közösséget teremtünk, ha megéreztetjük a másikkal azt, hogy milyen érzés az élet folyamába belépni és ott is maradni, akkor értük el a motiváció teljességét, a motiváció tao-ját.

A tudományos kutatás mindig az új megismerésére törekszik. A tudományos eredmény kreatív gondolkodás (és kegyetlenül sok munka…) szülötte. A tudományos remekmű azonban ennél lényegesen több: nagyon új és új irányban új, azaz originális.

Hogyan lehet valaki olyan, aki nem trendet követ, hanem trendet szab? A meglévő tudás alapos ismerete mellett kell ehhez a felülemelkedés és a divergens gondolkodás adománya. Ahhoz, hogy egy nagy lépést meg merjünk tenni, látni kell azt az elképesztően hosszú utat, amelyet ezzel a nagy lépéssel generációk hosszú sora számára megnyitunk, és látni kell azt a világot is, amelyet ennek az útnak a végigjárása mások számára megteremt. A nagy lépés megtételéhez meg kell, hogy találjuk magunkban a legkisebb gyermekek legnagyobb hitét.

Miért nincsen idehaza élő, Nobel-díjas magyar kutatónk? Az okok mélyreható elemzése után megmutatom, hogy az országot ugyan nem tudjuk megváltoztatni néhány év alatt, de tudunk olyan szigeteket képezni, amelyen egy (vagy több) Nobel-díjas majd megterem.

Azóta, hogy a Bölcsek Tanácsa tagjaként részt vettem a Tanács másfél éves munkájának bejelentésén, több száz levél öntött el. Nagyon sokan azt kérdezték tőlem: „Péter! Mi az esély arra, hogy abból, amit ti képviseltek, lesz is valami?” Megkockáztatom annak a kijelentését, hogy Magyarországon kialakulófélben van egy új „establishment”. A jelenlegi blogbejegyzés ennek a feltételezésnek az értelmezését és az esélyét járja körül.

Az általam vágyott és formálódni látott magyar „establishment” tagjai egy viselkedési forma hordozói, egy olyan láthatatlan klubot alkotó emberek, akik hitelesek, akik integráns egyéniséggel bírnak, akik önzetlenek, és akik hosszú távon gondolkodnak. Nevezzük őket értékkörnek.

A bejegyzésben néhány olyan hálózatos törvényszerűséget sorolok fel, amelyek megmutatják, hogy nem csak vágyálom, hanem egy jelenleg még búvópatakként zajló, de önerősítő folyamat lehet egy értékkör formálódása az országban. Megmutatom azt is, hogy az értékkör tagjai a hálózat egyébként nagyon messze lévő csoportjait kötik össze egymással, azaz véleményformálók és egyben a társadalmi helyzet stabilizálói is.

A jó tanár egész életen át ható példát ad, egy olyan új világot nyit meg emberségben és tudásban, amelyet a diák soha el nem felejt. De milyen is a jó tanár? Ezt próbálom meg körbejárni ebben az írásomban.

A jó tanár már elfogadta saját magát. Személyes, egész életével tanít és nevel. A jó tanár nem elzártan él a tanítványaitól, élete egy nyitott könyv. A jó tanár szemléletet ad, az ismeretek összefüggéseit, az ismerethálózat felépítését mutatja meg. A jó tanár koherens, integráns és hiteles értékmintát jelent.

A jó tanár nyitott és a diákkal együtt tanul. Érzéke van a különlegesre, mindenben a jót, a pozitívat, az értéket keresi. A jó tanár legalább ötször annyit dicsér, mint amennyit szid. Kifogyhatatlan annak a szeretethálózatnak az építésében, amely a diákjainak nyit új és új utakat. A jó tanár egyszerre az állandóság és a változás egysége. E kettősség egyidejű betöltésével válik olyan kulturálisan domináns személyiséggé, aki formálja a köré szerveződők közösségét. E tulajdonságokat mutatja be az írásom végén Elizabeth Silance Ballard és Max Lucado három nagyon szép meséje.