Csermely Péter blogja

„Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen.” Számomra Széchenyi legnagyobb tette az, hogy egy olyan intézményrendszert épített fel, amelynek elemei egymásra hatóan segítették a magyar polgárság társadalmi hálózatának kiépülését.

Széchenyi legtöbbet idézett tette, a Magyar Tudományos Akadémia 1825-ös megalapítása is egy közösségnek, a tudás közösségének a megteremtése volt. A bejegyzés példaadó tevékenységek tucatjaival mutatja meg, hogy hányféle módon segítette Széchenyi a magyar polgárság közösségeinek kialakulását.

A hálózatosodás stabilizáló ereje nemcsak az akkori magyar társadalmat, hanem a Széchenyi életművet is válságtűrővé tette. Széchenyi életműve a rendszerben gondolkodás életműve volt. Az eltelt két évszázadban nagyon kevesen nőttek fel ahhoz, hogy a magyar társadalom akár egy kisebb szeletét is rendszerként megélhessék. Széchenyi nemcsak egy kis szeletet, hanem a társadalmi szerveződés egészét is rendszerben látta. Ezért volt és – valahol sajnos – ezért maradt is a legnagyobb magyar.

A következő bejegyzés 2010. szeptember 3-án a fenti címmel fog megjelenni a blogon.

A harmadik blogtalálkozóra szeptember 1-én került sor. A megjelent mintegy kétszáz ember Hankiss Elemérrel beszélgetett egy nagyon jót arról, hogy mennyiben lehetséges egy új magyar reformkor, és mit kell tenni ahhoz, hogy egy reformkor felé való elmozdulás valószínűbb legyen. A találkozóról szóló összefoglalás Szilágyi Zsuzsa és Kincses Zoltán jóvoltából szeptember 10-én fog megjelenni a blogon. A következő két blogtalálkozó ugyancsak a FUGA Központban november 3-án és január 12-én lesz 18 és 20 óra között.

 
Hankiss Elemér szociológus, filozófus, értékkutató, irodalomtörténész. Számos külföldi egyetemen vendégprofesszor, többek között a Stanfordon, a Firenzei Európa Egyetemen, a Bruges-i Európa Egyetemen, illetve a CEU-n. A nyolcvanas évek közepén tűnt fel népszerű szociológiai műveivel (Diagnózisok, Társadalmi csapdák), melyekben a késő Kádár-korszak magyar társadalmának értékválságos mindennapi kultúráját mutatták be. Lényegre törő társadalomrajzait mind a mai napig folytatta, amelynek legújabb összefoglalása „Csapdák és egerek” címmel 2009-ben jelent meg. A kilencvenes években útjára indította a Találjuk ki Magyarországot! mozgalmat, majd egy évtizeddel később a Találjuk ki Közép-Európát! weblapot. 2009-ben a kezdeményezésére indult útjára az „Új Reformkor” mozgalom.

A júliusi-augusztusi nyári szünet előtti utolsó blogbejegyzésben az együttműködést sürgető, legkedvesebb tételemet szeretném pontosítani. Mi a helyes? Játszom a másikkal és úgy őrzöm meg a tisztességemet, vagy nem játszom és éppen ezzel őrzöm meg a tisztességemet? Melyik a követendőbb? Az, ami hasznos, avagy az, ami igaz?

Szerencsés az a kor, amelyben a hasznosság és igazság nincsenek kibékíthetetlen ellentmondásban egymással. A hosszú távon, töretlen szeretettel művelt hasznosság e korokban közelebb visz minket az igazsághoz is. Puha, flexibilis környezetben van értelme az igazságkeresésnek, mert egy ilyen környezetben a bejárható utak számosak. Merev, rugalmatlan, csak csekélyszámú igen és nem választást lehetővé tevő környezetben az igazságkeresés esélye kicsi.

Kézenfekvő a kijelentés: „Az alapvető emberi normákat be nem tartó emberekkel együttműködni nem lehet.” Ugyanakkor a környezetünket mi is alakítjuk saját magunknak. Így válik az együttműködés parancsa egyetemessé, mert az értékalapú együttműködés kicsi körei elviselhetőbbé tehetik és kikezdhetik a legmerevebb rendszert is.

Ha abból indulunk ki, hogy Európa öregszik, akkor a fiatalok munkaerőpiaci értéke egyre nő. Az egyszerűbb készségtárat igénylő munkahelyeket a drága Európából azonban rendre kiköltöztetik. A munkaerőpiaci bonyodalmak is hozzájárulnak ahhoz, hogy a majdani munkahelyüket latolgatók egyre jobban elbizonytalanodjanak. Ennek egyik jele, hogy a mai pályakezdők hajlamosak magukat túlpozícionálni, addigi erőfeszítéseiket túlbecsülni.

Egy valamirevalóan is jó állás esetén az iskolában kapott jegyek nagyon keveset érnek. Ahhoz, hogy sikeres legyek, valami olyasmit is meg kell tanulnom, amit a többiek nem tudnak, és meg kell tudni jelenítenem azt is, hogy én e speciális tudás avatott hordozója vagyok. Méghozzá százfajta embernek százfajta módon kell ezt megjelenítenem.

Szükség van a váratlan helyzetek megoldására képessé tévő helyes önértékelésre, optimális kockázatvállalási képességre, bizonytalanság- és kudarctűrésre, valamint kreativitásra és együttműködési készségre is. Ugyanazok a tulajdonságok váltak felértékeltté tehát a világ munkaerőpiacán, mint amelyekkel egy átlagmagyar vagy már rendelkezik (individualizmus), vagy ha nem (kockázatvállalás és együttműködés), akkor felismerésükkel és begyakorlásukkal nemcsak a saját, de az egész nemzet értékét is ugrásszerűen megnöveli.

A második blogtalálkozó főszereplői Győri Noémi és Madaras Gergely fuvola-művészek voltak. Sugárzott belőlük a harmónia, az érzelmi és értelmi intelligencia, a kreativitás és az alkalmazkodóképesség. Egyszerűen csak jó volt rájuk nézni, hallgatni őket, s érezni tehetségüket. Ezt az érzést még különlegesebbé tette, hogy Noémi és Gergő pároscsillag: kilenc éve vannak együtt, s kilenc hónapja össze is házasodtak.

Mindketten rendkívüli időszervezési képességekkel bírnak, és otthonosan mozognak az egész világban. Noémi és Gergő kapcsolatának és egyben művészi stabilitásának a titka az egymás iránti csodálat és a másik kölcsönös „felemelése”.

A szünet előtt Csermely Péter Kincses Zoli ötletét megfogadva három perc csendben üldögélést „rendelt el”. Bár az egész beszélgetés nagyszerű élményt adott, rám ez a három perc tette a legnagyobb hatást.